II. József ága.

Teljes szövegű keresés

II. József ága.
II. József I. Gábornak fia szül. 1744-ben. Hívatalos pályára lépvén, már 1770–74-ben cs. kir. kamarás és a m. kir. udvari kamara tanácsosa volt, utóbb II. József császár alatt már 1787-ben valós. belső titk. tanácsos, Tolna vármegye főispánja, továbbá Baranya, Somogy, Szerém és Verőcze vármegyék főispáni helyettese, és a nevezett megyékben királyi biztos volt. 1802-ben az országgyülés által korona-őrnek választatott. Meghalt Budán 1831. mart. 10-én kora 88. évében. Nejétől gróf Ujfalussy Gabriellától (ki † 1828.) három fia volt: Antal, Károly és Henrik. Ezek közül Antal még 1797-ben elesett Tyrol-ban a franczia háborúban.
Károly szül. 1772. aug. 21-én. * Volt cs. kir. kapitány és kamarás. Meghalt 1863. majus 21-én kora 89 évében. * Eltemettetett ideiglenesen a Bárándi sirkertbe. Lakott Erdélyben Küküllő megyében Pánádon. Nejétől báró Toroczkay Jozefinától († 1850.) hét gyermeke született, mint következnek:
Családi közlés szerint. A góthai almanach szerint szület. 1780 aug. 8.
E szerint ha 89. évében halt meg, született volna 1774-ben. Általában – úgy látszik – a születési évek közlése nem egészen pontos.
a) Károly elhalt.
b) Zsigmond elhalt.
c) Albert szül. 1809. octob. 6-án cs. kir. kamarás és százados. Lakik Pánádon Küküllő vármegyében.
d) Mária, elhalt.
e) István, mint kapitány, elhalt.
f) II. Henrik szül. 1811. nov. 22-én. Lakik Magyar országban Fejér vármegyében Sz. Fejérvárott, hol a gazdasági egylet és egyéb országos érdekü ügyek hazafias pártolója. Nejétől báró Splényi Paulinától (Splényi Ferencz altábornagy leányától) fia Ödön szül. 1842. nov. 24-én.
g) Antal szül. 1816-ban. Lakik Küküllő megyében Pánádon. Neje Dániel Emilia.
I. Henrik (II. Józsefnek fia) szül. 1782-ben, volt cs. k. kapitány. Lakik Pozsonyban. Neje Kirchenbetter Izabella.
A család ősi nemesi czímere – mint följebb a metszvény ábrázolja – a paizs kék udvarában zöld téren hátulsó lábain ágaskodó fekete medve, első lábaival nyitott könyvet tartva. A paizs fölötti sisak koronáján két elefánt ormány között, melyek közűl a jobb oldali félig arany, félig kék, a baloldali félig kék, félig arany, hal (tán ponty) fekszik, azon szétterjesztett szárnyakkal daru áll, csőrével a hal fejét vagdalva. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstkék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem