Nádasdy család. (Leleszi †).

Teljes szövegű keresés

Nádasdy család. (Leleszi †).
Borsod vármegyei kihalt család, birtokos volt azon megyei Nádasdon, honnan nevét kapta, előnevét Leleszről irta.
Oklevelek szerint* a családról következő adatok szólnak:
Kazinczy Gábor kivonata szerint.
1550-ben él Péter és fia szintén Péter.
1566-ban Bertalan.
1586-ban Bertalan és Mihály tanuvallatást eszközöltetnek: ők birták Nádasdot, és az Ományiak és Barius-ok via facti foglaltak el.
Mihálynak fiai: Tamás 1588. már †; György; Albert; Erzse.; Farkas.; Simon.; László.; János.
Egy másik Tamás visszabocsátja 1597-ben Tornallyay Lászlónak azon birtokrészt Nádasdon, mit tőle szerzett, s a pört leteszi egy 100 frtot érő lóért, s 30 frt értékű buza- és egyéb holmiért. Ugyanez 1602-ben négy telket zálogba ád Tornallyay Györgynek 200 frtért.
1627-ben Péter (Tamás fia) azon birtokhozi jogát (mit Tornallyay György már Rácz Györgynek adott s megengedte, hogy ez viszont Ivánkai Gerőnek suboppignoralja) a praelatiot Barius Demeternek adja, azon feltét alatt, hogy ez az ő s mindkét nemü maradékai tudta nélkül senkivel sem egyezkedjék, s fölfizetést ne vegyen, máskülönben érvénytelen lesz a szerződés.
Ugy látszik, e Nádasdy családhoz tartozott azon Nádasdy György is, ki 1524-ben „Praefectus novarum monetarum Camerae Cassoviensis“ czimű hivatalt viselt.*
Lásd az oklevelet Kaprinai Mss. B. tomo XXVII. p. 210.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages