Grassalkovich család. (Gyaraki, herczeg †).

Teljes szövegű keresés

Grassalkovich család. (Gyaraki, herczeg †).
A mult század elején hirtelen tünt fel, és három nemzedéken át elvirágzott, elenyészett.
Állitólag eredetét azon Krisakov családból vette volna, melyből Krisakov Gergely 1405-ben Zsigmond király korában Temes és Zala megyében élt *. Ezen állitmányok szerint a Gergely névből eredett a Grassalkovich név, melyre 1584-ben – mint iratik – uj armalis levelüket Rudolf alatt kapák *.
Lehoczky Stemmat. II. 159.
Adami Deductiones breves Mss. Mus. lat. 4. Nro 180.
Mások szerint a család másik mellékneve Horváth volt, mi igen valószinü *.
Wagner Tabulae geneal. Mss. tab. XLVII.
Bár mint legyenek a fölebbi adatok, a XVII. század végén a család nagyon kevés vagy épen semmi birtokkal sem rendelkezheték. Az 1694-ben Ürményben született Grassalkovich Antal Pécsett járt iskolába, és mint a hagyomány és egyik rövid biographusa mondja, ott a ferenczes szerzetesek kegyelméből nyerte tápláltatását; minek emlékeül azon három cserép-edényt, melyben ételeit haza szokta vinni, szerénysége jeleül még unokája is mutogatá a gödöllői herczegi kastélyban *. Ezen Grassalkovich Antal szorgalma és szép tehetségei által magának a legmagasabb polczokra nyitott útat. 1716-ban Budán kincstári ügyész, 1720-ban kir. ügyek igazgatója, 1731-ki oct. 31-én kir. személynök 1748-ig, – ezen időközben 1736-ban báró, 1748-ban kincstári elnök, 1751-ben korona-őr, val. belső titkos tanácsos, Nógrád megye főispánja, kir. fő-lovász-mester, és végre gróffá lőn. – Mint kamarai ügyész, és kir. ügy-igazgató a Neoaquistica korában helyzetét felhasználni tudva, roppant birtokot szerze össze, főleg a Duna s Tisza között, és megalapitá családa dús birtokosságát. Első neje Lang Erzse, Lang Ádám kamarai igazgató leánya, és Bajthay István Pest megyei alispán özvegye 1729-ben (tőle) gyermektelenül halván el, másodszor mint személynök Klobusiczky Krisztinát, s ennek halálával Klobusiczky Teréziát vevé nőül, kivel hat leányt és egy fiut Antalt nemzett. Végrendeletében majoratust alapitott, az elsőszülött fiu részére a gödöllői és hatvani uradalmat, a másodiknak a komjáthi uradalmat a leányok kifizetési terhével. Magszakadás esetére Gödöllőn első leánya örökösödjék; Hatvant Anna-Mária gr. Haller Gáborné kapja. Teréznek ez esetben Debrő, Klárának a bajai uradalom jusson *.
Vállas: Nemzeti Encyclopaedia I. 653. – „1751-ben Mária Terézia királyné a Pesten tartott tábori szemlére lejövén, meglátogatta Grassalkovicsot gödöllői kastélyában, hol mint Grassalkovics szerénységének emlékjeleit szemlélte azon három cserép edényt, melyekben hajdan mint szegény pécsi tanuló a szent ferenczi szerzetesektől hordogatta haza élelmét.“
Lehoczky Stemmat II. 159.
Egyetlen fia II. Antal már atyja életében cs. kir. kamarás, és kincstári tanácsos, Bodrog és később Zólyom vármegye főispánja, val. belső titkos tanácsos volt, végre pedig 1784-ben * az elsőszülött fiakra szabályozva birodalmi herczegségre emeltetett. Fia
Megerle: Österreich. Adels-Lexikon 18. 22. 5.
III. Antal született 1771-ki sept. 12-én, cs. kir. kam. és val. belső titkos tanácsos, sz. István rendjének nagykeresztese, Csongrád vármegye főispánja volt. Meghalt 1841-ki sept. 21-én. Ő ada a nemzeti Muzeumnak telket *. Nejétől herczeg Eszterházy Mária-Leopoldinától (herczeg Eszterházy Pál leányától) gyermekei nem maradván, benne a Grassalkovich család férfi-ága sírba szállt.
1808-ki 7. és 8. törv. cz.
A családfát a következő táblázat mutatja:
Grassalkovich Horváth Márton (Kurdács Erzse); István (Rajmannus Erzse); János (Egresdy Zsuzsa); Gróf Antal szül. 1694. kamarai elnök. (1. Lang Erzse. 2. Klobusiczky Krisztina. 3. Klobusiczky Teréz); Zsuzsa (Beleznay János táborn.); II. Antal herczeg 1784. fő-lovász-mester. (Hg. Eszterházy Mária); Francziska (gr. Draskovich János); Erzse (gr. Esterházy Ferencz); Klára (gr. Esterházy Gábor); Teréz (gr. Forgách Gábor); III. Antal szül. 1771. † 1841. (hg. Esterházy Leopoldina)
A család grófi czimere – mint fölebb a metszvény mutatja – négyfelé osztott vért, az első osztály ezüst mezejében hármas zöld hegyen hátulsó lábain vörös oroszlán áll kivont karddal, a második és harmadik osztály kék mezejében kifeszitett arany ív és nyil fölfelé forditva látható, fölötte jobbról csillag, balról félhold ragyog. A negyedik osztály vörös mezejében leopárd áll hátulsó lábain, első jobb lábával kivont kardot tartva. E négy osztályon kivül a vért alyjáról annak közepeig piramis alakban egy ezüst osztály nyúlik fel, melynek alyján zöld térről rózsafa nyúlik fel zöld levelekkel és három piros rózsával. A vért közepét egy kisebb paizs foglalja el, melynek arany mezejében Mária Terézia király-asszony nevének kezdőbetüi vörös szinü M. T. látszanak. A vért fölött grófi korona nyugszik, és azon három koronás sisak áll, a jobb-oldaliból a vértbeli vörös oroszlán, a középsőből egy kék magyar ruhás vitéz kivont karddal, a bal-oldaliból pedig a vértbeli leopárd emelkedik ki. Foszladék jobbról ezüst-vörös, balról arany-kék *. A herczegi méltóság nyerésekor e czimer megbővittetett annyival, hogy a vért fölé öt sisak helyeztetett, és a leirt hármon kivül a középsőn kétfejü sas; a mellette lévőkön kivont karddal a leirt vitéz, a legszélsőkön pedig kivont karddal oroszlán és leopárd látható.
Collect. Herald. pag. 124. – És Adami Scuta gentil. III.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem