Festetich család. (Tolnai, gróf).

Teljes szövegű keresés

Festetich család. (Tolnai, gróf).
Elől csillogó nevü család, mely hazánknak Festetich Gyögyöt adá. Sajadéka a turopolyai Ferstetich családnak, mely II. Mátyás királytól kapta nemesi czimerlevelét *.
Döbrentey Gábor „Berzsenyi Dániel összes művei“-ben Budán 1842. 4-rét 93. lap.
Ismert törzse a családnak Festetich János, ki Szakmárdy Katától két fiat nemzett: I. Pált és Istvánt, az 1640-ben élőket, kik Horvátországban gróf Batthyány Ádám bán udvarnokai voltak, és Czelint és Pogancsecz-et birtak *. Közülök
Lehoczky Stemmat. II. p. 129.
I. Pál nőül vevén Bornemisza * Györgynek Ztharinkovics Katalintól született leányát Bornemisza Erzsét, ezzel öröklé Tolna mezőváros, (melyről a család előneve), Lovász Patonát, Szécsént, Baltavárt stb. Nejétől egyetlen fia maradt
E Bornemisza „Hist. Heraldisches Handbuch“ s. 208. és Schönfeld: „Adels-Schematismus“ I. 205. de Kászon iratik, bizonyosan hibásan; mivel az erdélyi kászoni báró Bornemisza család még ekkor Bornemisza-nak nem neveztetett, és ebből nem is eredt F. Pál neje; hanem a Tholnai Bornemisza családból. L. erről okl. Teleky Hunyadiak kora XII. 166.
II. Pál, ki ns. Fitter Jánosnak Bucsány Zsuzsannától született leányát Fitter Erzsét vette nőül *, kitől nemzett három fia Ferencz, József és Kristóf a családot tovább terjeszték, és mindinkább fölebb emelték.
Egy helyen II. Pál nejeül Toldy Annát is találom.
A család ősi nemesi czimere: a paizs kék mezejében egy koronán hátulsó lábaikon szemközt álló két oroszlán, első jobb lábaikban kivont kardot tartva. A paizs fölötti sisak koronáján egy lábában golyót tartó daru áll. Foszladék jobbról arany-kék, balról ezüst-vörös. A grófi diplomában e czimer bővülést nyert: ugyanis a paizs fölé helyezett grófi koronán három koronás sisak áll, a jobboldalinak koronájából egy vörös zászlónyél, egy kard, egy aranynyal szegélyzett zöld zászló hold és csillaggal, és egy vörös, egy kék zászló nyulik föl. A középső sisak koronáján a daru áll. A baloldali sisak koronájából balra nézve egy arany sörényü egyszarvú nől ki. A paizst telamonok gyanánt két vad ember tartja, egyik kezével mindenik egy nagy botra támaszkodik. – E grófi czimert mutatja itt a metszvény is.
A család leszármazási táblája I. Jánostól kezdve egyik ágon mai napig igy terjed le:
Festetich János (Szakmárdy Kata); I. Pál 1640. (Bornemisza Erzse); István 1640. †; II. Pál (Fitter Erzse); Ferencz kapitány a Darmstadt-ezredben.; I. József szül. 1694. tábornagy. 1749. gróf. (Sz.-györgyi Horváth Erzse); Mária (Meszlényi János); Kristóf septemvir. (Szegedy Judit); IV. Pál kamarai al-elnök, főispán. 1770. gróf. (Bossányi Julia) † 1805.; Lajos alispán.; Kristóf 1790.; III. Pál sz. 1725. † 1782. (b. Stillfried Erzse); Károly gróf.; Victoria; Ignácz L. II. fővon. 2. ág.; Ferencz; II. József L. II. fővon.; György szül. 1754. † 1819. a Georgicon alapitója. (Sallér Judit); János; József; Imre cs. kir. kam.; Julia (gróf Széchenyi Ferencz); Erzse (gr. Esterházy Károly); Anna (b. Révay Pál); László † 1846. (herczeg Hohenzollern Hechingen Jozefin); Ilona szül. 1812. (1. gr. Würtemberg Sándor. 2. b. Bourget); Tassiló szül. 1813. cs. kir. huszár-ezredes.; György szül. 1815. cs. kir. alezredes. (gr. Erdődy Eugenia); Lajos szül. 1823. cs. kir. hadnagy.; Tassiló szül. 1850.; Jenő szül. 1852.; Georgina szül. 1856.; Pál szül. 1858.
I. fővonal.
1. ágazat.
A családfán – mint látjuk és emlitők – II. Pálnak három fia terjeszté tovább a családot.
I. József született 1694-ben. Mint jeles tábornok 1741-ben a porosz háborúban Mária Terézia főhadvezéri helyettessé neveztetett. Olmütznél Lothringi Károly táborához csatlakozott, s jelen volt a Czaslav melletti ütközetben május 17-én. A következő évben Prága alatt táborozott, és a város keleti részét ostromlotta. 1744-ben horvátokból, határőrökből és huszárokból álló, összesen hat ezernyi seregével a poroszokat Beraunnál ütközetre kényszeritvén, megverte. Prága megvétele után apró csatározásokkal nyugtalanitá a porosz tábort, s benne sok kárt okozott. 1745-ben Felső-Szileziában volt téli szálláson, és ez alatt is Esterházy, Draskovich, Kálnoki és Erdődy vitéz-társaival szüntelen apró csatázásokat folytattak, többnyire kedvező szerencsével, és Kosel vásár elfoglalták. 1749-ben grófi rangra emeltetett *. Nejétől Szentgyörgyi Horváth Erzsébettől gyermekei: III. Pál, Károly és Victoria.
Hist. Herald. Handbuch. 209.
III. Pál 1751-ben Sopron megyei követ *. 1760-ban a m. kir. udv. kanczellárián tanácsos. Testvére Károly gróf lőn. Utódaiknak nemzékrende alább következik.
Lehoczky Stemmat. I.
I. Kristóf 1722–1729-ben Somogy megye országgyülési követe; később (1760-ban) arany-sarkantyús vitéz, cs. kir. tanácsos és septemvir. Nejétől Mezőszegedy Szegedy Judittól fiai IV. Pál és Lajos az alispán, kinek fiai Kristóf és Antal. I. Kristófnak leányai még: Kata Zarkané, Bora Vrancsicsné, Julianna Vécseyné, Teréz Hunyady Elekné.
IV. Pál született 1725-ki nov. 11-én. A m. kir. kincstár alelnöke *, és 1777-ben Baranya megye főispánja volt. 1770-ben ágazatának grófi rangot szerze; meghalt 1782-ki sept. 10-én. Nejétől nagybossányi Bossányi Juliától több gyermeke maradt. Közülök Imre cs. kir. kamarás az 1807-ki országgyülésen határszéli országos választmány tagja.
Döbrentei Gábor„Berzsenyi Dániel összes művei“-ben Budán 1842. 4-rét. 93. lap.
I. György szül. 1754-ki január 1-jén, e század elején országnagyaink egyik legérdemesb férfia. Hazafias, az uralkodó iránti hűséggel megférő de félreértett nézetei, inditványai 36 éves korában a katonai pályától keszthelyi magányába vonák a jeles férfiut, hol a még nagyatyja által tervbe vett családi majoratus megalapitásán, gazdasága rendbehozásán munkálkodott, és a hazai gazdászat czélszerű előmozditása tekintetéből 1798-ben Keszthelyen gazdasági iskolát (Georgicont) alapita, melyben azon évi novemb. 1-jén kezdettek meg az előadások. 1801-ben a keszthelyi kis Gymnasiumot öt osztályzatuvá emelteté, benne nemes ifjak számára Convictust alapita. Neki köszönék emeltetésüket a három osztályú elemi tanoda, polgári és rajz-iskola, képezde és kórház. 1802-ben negyven ezer forint tőkét ajánlott fel * a hazának, hogy annak ötös kamatából három magyar nemes ifju a bécsi mérnöki kar iskolájában a hadi tudományokban nyerjen kiképeztetést. 1808-ban a keszthelyi Convictust Sopronba tevé át. 1817-től kezdve évenkint a király nevenapján nemzeti ünnepet rendeze, hol többi közt a jelesb magyar irók emlékfa-ültetéssel és tisztelet-dijakkal örvendeztettek meg *. És mint átalában minden jónak, ugy a hazai tudományosságnak egyik fő-pártolója, előmozditója volt, és – mint okszerü gazdálkodása által, továbbá mint majoresco, és mint neje jakabházi Sallér Judit után e kihalt család egyetlen örököse hazánk egyik legdúsabb mágnása lévén – annyit tett, hogy polgártársai örök emlékezetét méltán kiérdemlé. Meghalt mint val. belső titk. tanácsos, és a göttingeni tud. társ. lev. tagja 1819-ki april 2-án *. Fiában
1802-ki 4. törv. cz.
Lásd Tudományos gyüjt. 1817-ki folyam. III. köt. 76–80. l. és 1818-ki évfolyam. III. 118. lap.
Döbrentey Gábor „Berzsenyi Dániel összes művei“-ben Budán 1842. 4-rét. 93. lap.
Lászlóban a Georgicon atyja szellemét örökölte. Ez a Ludoviceára előbb öt ezer, majd harminczhét ezer ötszáz forintot ajánlott *. Meghalt 1846-ban. Neje herczeg Hohenzollern-Heckingen Jozefina csillagkeresztes és palota-hölgy meghalt 1856-ki martius 27-én, kora 61-dik évében. Három fia közül, kik mind katonai pályán állnak – mint a családfa mutatja – Györgynek vannak gyermekei.
1808-ki 7-dik, és 1836-ki 39-dik törv. cz.
2. ágazat.
Ez ág I. György testvéreinek egyikétől szakad le, és ily családfát képez:
Gr. Miklós cs. kir. kam. és kapit. † 1857. (1. gr. Lamberg Mária. † 1820. 2. b. Wolkensperg Victoria); Krisztina szül. 1818. (b. Trauttenberg Frigyes); Gejza szül. 1819.; Gizella szül. 1820. (b. Ludwigsdorf Károly)
Miklósnak nővére Borbála csillagkeresztes hölgy, 1819-től gr. Hadik Vilmos özvegye, meghalt 1857-ki october 18-án.
3. ágazat. (Déghi ág).
Ez ágazat IV. Pál testvérétől Lajosnak egyik fiától jő le.
Festetich Ágoston 1857-ben Sámuel és Dienes testvéreivel és ezeknek utódaival osztrák birodalmi grófságra emeltettek. Családfai kimutatások ez:
Antal.; II. Kristóf ki az I. táblán.; Ágoston szül. 1805. jan. 19. cs. kir. kam. (gr. Almásy Adél); Sámuel szül. 1806. cs. kir. kam. (gr. Raczinszka Wanda. † 1845); Antonia (gr. Barkóczy János); Dienes szül. 1813. cs. kir. kam. (gr. Zichy Karolina); Karolina sz. 1838.; Pál sz. 1841.; Andor sz. 1843.; Kálmán sz. 1847.; Vilmos sz. 1848.; Mária sz. 1850.; Anna szül. 1843.; Imre szül. 1844.; Wanda szül. 1845.
Ágoston a déghi, böhönyei, turbali és gálospetri, – Sámuel a csertői és harsághi, – Dienes a toponári, gyöngyösi, hajmási és bogáthi urodalmakat birják.
II. fővonal.
1. ágazat.
Ez ágazat III. Pálnak II. József nevü fiától származik, kinek első nejétől utódait e táblázat mutatja:
József lásd I. táblán.; Károly szül. 1784. cs. kir. kam. és kapit. (gr. Sermage Francziska); József-Albert szül. 1786. val. b. titk. tan. s nádori fő-udvarm. (gróf Sándor Vilhelmina); Janka szül. 1800. (b. Mikos); Zsigmond szül. 1821. cs. kir. kam és kapit.; Albertina szül. 1825. csill.-ker. hölgy. (gr. Beckers Alfréd); Róza szül. 1827. csill.-ker. és p.-h. (gr. Almásy Móricz); Erzse szül. 1832. csill.-ker. és udv. h.; Mária szül. 1833. (b. Kaiserstein Károly); Julia sz. 1835.; Gábor sz. 1837. cs. kir. főhadn.
A családfa élén álló Józsefnek két neje volt; leánya Janka második nejétől vizeki Tallián Jankától született.
Ugyanazon ágazaton gróf Festetich Leó a nemzeti szinházi volt intendans, kinek nejétől báró Kray Borbálától gyermekei: 1. Béla, 2. Fanny gr. Zichy Miklósné, 3. Isabella Ürményiné, 4. Gyula.
Végre ez ág kiegészitő nemzékrendét mutatja a következő táblázat is:
N.; Gr. Ernest szül. 1800. † 1850. (b. Kotz Janka); Rudolf szül. 1802. † 1851. (Czindery Julia); Sándor szül. 1805. cs. kir. kam. (b. Porberg Jozefine); Mathild szül. 1810. (Friderici Herman †); Benno szül. 1812. (Földváry Erzse); László szül. 1835. cs. kir. hadn.; Alfons; Gyula; Béla; Gábor; Adél szül. 1833.; Károly szül. 1836. hadnagy.; Mathild szül. 1838.; Mária szül. 1839.; Janka szül. 1830.; Ernesztina szül. 1831. (h. Auersperg Károly); Venczel szül. 1836; Aglája szül. 1840.
2. ágazat.
Ez ágazat I. József unokájától Ignácztól sarjadzik le következőleg:
Ignácz † 1826. (gr. Batthyány Francziska † 1845.); Vincze cs. kir. kam. (b. Wenkheim Francziska); Sándor cs. k. kam. (b. Vécsey Constan.); Karolina (gr. Seldern János † 1854.); Teréz (gr. Nákó Sándor † 1848.); Adél (b. Montbach Frigyes); Amália (gr. Miremont Ressequier); Alfréd főhadn.; Camilla; Konstanczia; Gabriela; Selina (gr. Batthyány László); Felicia
*) Ezeknek testvéreik még: Lajos cs. kir. nyug. altábornagy, Julianna és Mária.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem