Placsintár család.

Teljes szövegű keresés

Placsintár család.
Ősi székhelye Erdélyben Szamos-Ujvár, honnan Magyarországba is nevezetesen Békes vármegyébe átszármaztak. Legközelebbi ismert törzse Placsintár János, ki 1682-ben még akkor gyenge korú gyermekeinek Lukácsnak és Deodatnak (azaz Bogdánnak) elhagyásával is Bécs ostromlásakor a védelemben élete veszélyeztetésével érdemeket szerzett; nevezett fiai pedig utóbb Besztercze táján Erdélyben a dúló és pusztító rablók ellen küzdöttek, valamint Lukács 1735-dik év tavaszán a Békes megyében dúló Péró-féle fölkelés ellen is küzdött, és két pórlázadót saját szolgáival elfogva Flancho aradi várparancsnoknak kézbesített, mely személyes és atyjok által is szerzett érdemekért nevezett Placsintár Lukács és Deodat szamos-ujvári előkelő polgárok és tanácsnokok 1737. évi aug. 26-án III. Károly királytól s erdélyi nagyfejedelemtől czímeres nemes levélben nemesi rangra emeltettek és nemes levelök az 1737. évi sept. 5-én kezdett szebeni országgyülésen 1738. mart. 10-én kihirdettetett.
Lukács Békes vármegyébe telepedvén, többi között egyik fia Lázár 1752-ben nemességét Békes megyében is kihirdettette* másik fia Antal pedig váradi utjában a rablók által megöletett.
Megyei jegyzőkönyv 98. sz. a.
Deodatnak is Joachim fiátóli unokái Békes megyébe telepedvén, ezek nevezetesen I. György (szül. Szamosujvárt 1760.). Nep. János (szül. Szamos-Ujvárt 1773.) és II. Dávid (szül. Szamos-Ujvárt 1779. meghalt 1848.) valamint I. Györgynek fia Gergely (szül. Kétegyházán 1799. † Pesten 1858.) mint kétségtelen nemesek 1825-ben a Békes megyei nemesek közé beirattak.*
Jegyzőkönyv 319. sz. a.
A családfa következő:
János 1682.; Lukács 1737. (Jakabovics Róza); Deodat v. Bogdán 1737. (Modrul Mária); Jakab.; Lázár. 1752.; János.; András.; Emánuel.; II. Deodát.; Antal.; Anna.; Mária.; I. Dávid.; Joachim (Verzár Mária); Kristóf.; Anna.; Kata (Lukács Gergely); Mária (Dániel consiliarius); I. György szül. 1760. békesi tbiró (Lukács Róza) † 1860.; Nep. János szül. 1773. †; II. Dávid szül. 1779. † 1848. békesi tbiró, (Dániel Karolina) † 1860.; Kata szül. 1798. (Stachó János cs. k. megyei főnök); Magdolna sz. 1803. (Novák Antal békesi alisp.); Gergely sz. 1799. † 1858.; Amália szül. 1825. † 1858. (Zakarias Gergely); II. György sz. 1826. v. honvéd főhadnagy.; Mária-Magdolna (Csíki Gergely)
I. Lukács és Deodat a csatában elesett atyjoknak emlékére Szamosujvárt a barátok templomában a jobb oldalon sz. Antal tiszteletére oltárt emeltettek.
I. Györgynek Lukács Rozáliától gyermekei következők:
a) Katalin, Stachó János volt gyulai uradalmi, utóbb Békes megyei cs. kir. főnök, Ferencz-József rend vitézének (a ki meghalt 1851-ben) felesége.
b) Magdolna, kinek férje Novák Antal aranysarkantyús vitéz, Békes megye 1832/6. évi országgyülési követe, s közkedvességü alispánja, ki meghalt 1843-ban kora 46. évében.
c) Gergely számos évig viselt Békes megyénél hívatalt, meghalt Pesten 1858-ban.
II. Dávidnak Dániel Karolinától gyermekei:
a) Amália Zakariás Gergelyné.
b) II. György, ki 1848-ban honvéd főhadnagy, 1861-ben Békes megye r. esküdtje volt.
c) Mária-Magdolna Csiky Gergely felesége.
A család czímere a paizs sárga udvarában zöld tér fölött jobb felé néző, fehér lovon ülő magyar vitéz, kék magyar ruhában, fején vörös föveggel, jobb kezével kivont kardot, a balban kantárt tartva. A paizs fölötti sisak koronáján válltól leszelt meztelen kar könyököl, markában kivont kard hegyén levágott törökfejet tartva. Foszladék mindkét oldalról többszinű.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages