Piller család. (Mérki.)

Teljes szövegű keresés

Piller család. (Mérki.)
Sáros vármegye egyik kitünőbb nemes családa. A család birtokában lévő okiratok szerint Piller József a XVII. század végén a Nádasdy ezredben kapitány volt, és állitólag 1686-ban Buda ostromában vett részt. Meghalt 1722-ben. Nejével Vass Erzsébettel, ki 1730-ban múlt ki, nemzé fiát II. Józsefet. Ez – mint a családi táblázaton áll – huszár őrnagy volt. 1757-ben augustusban Mária-Terézia királyasszonytól czimeres nemes levelet nyert,* mely szerint czímere – mint itt a metszvény is mutatja – függőlegesen két felé osztott paizs, a jobb oldali ezüst udvar bal oldalából egy koronás kétfejű fekete sasnak fele test része látszik, a baloldali kék udvarban hármas zöld halmon arany koronából három szál arany búza-kalász emelkedik fel, fölötte arany nap és ezüst félhold ragyog. A paizs fölötti sisak koronáján két kiterjesztett fekete sasszárny között szintén három arany búza-kalász emelkedik fel. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstfekete.
A Liber regius szerint l. Collect. herald. nro 72.
II. József, ki 1761-ben meghalt, nejével Puky Annával (m. h. 1765.) három fiat nemzett, úgymint Márton-Józsefet, Leopoldot* és Andrást,* kik mind a hárman kincstári szolgálatban álltak. Ezek közűl:
1760-ban Kassán a sóvári uradalomban perceptor volt.
1760-ban Szucsányban a sóvári kamarai uradalomban distractor.
Máron-József Mária-Terézia király asszony alatt 1760-ban a sóvári kincstári uradalomban inspector, utóbb cs. kir. tanácsos és a sóvári kamarai uradalom igazgatója 1770-ben. Igen szivélyes barátságban állott gróf Grassalkovics Antallal az akkori kincstári elnökkel, mint a család levelei mutatják. Hűséges érdemei jutalmául királyi adományt nyert 1764-ben Sáros vármegyében a már birt Mérki birtokra, honnan a család előnevét irja, és továbbá Zsegnye, Szentes-Dubrava, és Peklén (azóta Piller-Peklén) birtokra. Meghalt 1770-ben Bécsben. Neje báró Schmid Ilona volt, ettől egyetlen fia
I. Ignácz, ki 1782-ben halt meg, nejétől Zombory Borbálától (mh. 1815.) egy leánya Erzsébet Berthóty Antalné maradt, és egyetlen fia
II. Ignácz Sáros vármegye alispánja és 1808-ban országgyülési követe volt. Meghalt Pillér-Peklénen 1820-ban. Két neje volt, az első Dessewffy Zsuzsanna, megholt 1795-ben, kitől egyetlen leánya Borbála meghalt 1855-ben; második neje lipóczi Keczer Borbálától, ki mint özvegy 1838-ban múlt ki, kilencz gyermeke maradt, mint következnek:
1. László szül. 1799-ben; Sáros vármegyének alispánja és az 1832/6. 1839/40, és 1844. évi országgyülésen követe. Meghalt 1860-ban. Feleségétől Péchy Ernesztinától (ki 1853-ban meghalt) három gyermeke közűl József volt nemzetőri főhadnagy, 1861-ben Sáros vármegye alszolgabirája. Gyermeke a táblán látható.
2. Imre a nádor-huszár ezredben alezredes, és a magyar kir. testőrségnél őrmester és tanár. Nőtlen.
3. István czimzetes kanonok és alesperes.
4. Gedeon szül. 1808-ban, Sáros megyénél kezdvén pályáját, legutóbb alispány, és az 1848. valamint 1861. évi országgyülésen képviselő volt. Nejétől Jekelfalussy Annától gyermekeit a táblázat mutatja.
5. János honvéd ezredes volt 1848-ban.
6. Tamás székely huszár ezredbéli őrnagy, István nádor főherczeg segéd tisztje, és a nagyherczegi oldenburgi rend vitéze, meghalt 1851-ben.
7. Ágnes Jekelfalussy László hitvese, meghalt 1853-ban.
8. Mária Petróczy Vilmosné, meghalt 1833-ban.
9. Julai Joób Vendelné, meghalt 1852-ben.
A család leszármazási táblázata következő:
I. József kapitány 1686. † 1722. (Vass Erzse † 1730.); II. József őrnagy † 1761. (Puky Anna † 1765.); Márton-József kir. tanácsos kamarai igazgató † 1770. (báró Schmid Ilona); Leopold kamarai perceptor Kassán 1760.; András kamarai tiszt Szucsányban 1760.; I. Ignácz † 1782. (Zombory Bora † 1815.); II. Ignácz sárosi alispán s követ † 1820. (1. Dessewffy Zsuzsa † 1795. 2. Keczer Bora † 1838.); Erzsébet (Berthóty Antal); 1-től Borbála † 1855.; 2-tól László szül. 1799. † 1860. sárosi alispán s követ (Péchy Ernesztina); Imre huszár alezredes.; István cz. kanonok.; Gedeon sz. 1808. sárosi alispán s követ (Jekelfalussy Anna † 1850.); János ezredes.; Tamás őrnagy † 1851.; Julia (Joob Vendel) † 1852.; Mária (Petróczy Vilmos) † 1833.; Ágnes (Jekelfalussy László) † 1853.; József sárosi szbiró 1861. (Semsey Anna); Emma (Semsey Pál); Éva.; Blanka.; Miklós.; Kálmán † 1856. Gedeon.; Sándor.; József.; Ilona (Teőke Albert); Anna.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem