Paukovich család. (Senkviczi.)

Teljes szövegű keresés

Paukovich család. (Senkviczi.)
Ősi fészke Pozsony vármegyében Nagy-Senkvicz, hová a család eldődei Horvátországból telepedtek le 1550-ben; és ott volt lakhelyük a XVII. század végeig.
A család ősei közűl egyik, kinek keresztnevét nem tudjuk, 1566-ban Veszprém vár védelmében vett részt a török ellen, egy másik ős: Paukovich Miklós 1659-ben Senkviczen plébános volt.*
L. Kolinovich, Vita et gesta Ms. az egyetemi könyvtárban. pag. 12.
I. Leopold király korában élt Paukovich Mátyás, ki őseinek, különösen atyjának nyomait követvén, érdemeinek tekintetbe vételével nevezett király által maga és neje Várday Erzsébet, úgy gyermekei János s Klára és ezek utódaira nézve is 1684. sept. 17-én uj czímeres nemes levéllel adományoztatott meg.
A czímer, – melyet a család ekkor nyert, és melyben a hold és csillag az ősöknek a törökök elleni hadjáratokban szerzett érdemeit jelezi, – mint a metszvény ábrázolja, egy fenálló hadi paizs, mely a jobb oldali felső szegletből rézsutos vörös szelemen által három udvarra oszlik, a vörös szelemen jobb oldalán arany koronás magas szikla emelkedik, mely felé egy, hátra felkondorított kettős farkú arany oroszlán siet, első, fölemelt jobb lábával arany keresztet tartva; a paizs felső kék szegletében arany csillag, az alsó kék szegletben pedig növő arany félhold ragyog. A paizs fölötti sisak koronáján ezüstös fehér daru áll, fölemelt jobb lábával egy kövecset tartva, az éberséget jelezve. Foszladék jobbról aranykék, balról ezüstvörös.
A család Pozsony megyéből utóbb, a XVIII. század első felében Gömör vármegyében telepedett, Paukovics Jánosnak szamosszeghi Petók Erzsébettől született fia József által, ki szentkirályi Pletrich Annával nemzé többi közt fiát I. Andrást.
Nevezett I. András Gömör vármegyénél közpályára lépvén, mint jeles tehetségü és nagy törvénytudományú férfiú 1764-ben nevezett vármegye főjegyzője lett*, és viselte e tisztet 1769-ig. Megházasodván nőül vette szántói Szabó Lászlónak Gömör vármegye alispánjának leányát Szabó Krisztinát, kitől következő hat gyermeke született: 1. László, kiről alább. 2. Anna Urbányi Ferencznek Gömör vármegye főügyészének neje. 3. Erzsébet hamvai Darvasné, kihalt. 4. Magdolna Csernyus Antalné. 5. Zsuzsánna és 6. Janka, elhaltak. Meghalván Szabó Krisztina, Paukovich I. András másodszor is megnősült, feleségül vévén brezoviczai Bugarin Horváth Juliannát, kitől született fia II. András, kiről alább.
Bartholomaeides C. Gömör. p. 765.
László, I. Andrásnak legidősb fia, szintén a szántói Szabó családból vett feleséget, kivel azonban csak 1811. évig élhetett, miután ez idő tájban meghalt; három leányt hagyván maga után, kik közűl az egyik: Julianna sánkfalvi Fodor Pálhoz, a másik Sebe Mihályhoz, a harmadik Kornis Józsefhez ment férjhez. És igy fiágon László ága kihalt.
II. András szintén Gömör vármegyénél kezdé hívatalos pályáját, hol azt 1816-ban mint főszolgabiró végezte be, miután a következő évben kivált a törvény-tudományban alapos és széles ismereteinél fogva a kir. tábla birájává neveztetett ki. 1820-ban királyi tanácsosi czímet nyert. Meghalt széklakhelyén Tibában 1823. évi dec. 6-án. Neje kettő volt, az első gr. Pletrich Apollonia, (gróf Pletrich László tábornok leánya), kitől született fia Ferencz; második most is élő neje, illetőleg özvegye négyesi báró Szepessy Anna, (báró Szepessy Sámuelnek Batta Máriától született leánya, a néhai b. Szepessy Ignácz pécsi püspök nővére); kitől születtek Mária és Anna leányai.
Paukovics Ferencz lakott Tibában, meghalt 1847-ben. Özvegyétől szendrői Török Magdolnától csak leányai maradtak: Petronella és Clementina.
Paukovich Mária péchujfalusi Péchy Eugennek 1855. óta özvegye, meghalt 1860-ban; hagyván maga után fiait Péchy Lászlót, Eugent és Bélát.
Paukovich Anna, első férjének gróf Stahremberg Guidó kapitány és máltai r. lovagnak kora halála után 1837-ben másodszor férjhez ment Magyarországban is honfiusított glogowieczi Glogowszky Lajos, cs. kir. kamaráshoz,* kivel jelenleg Lembergben él, édes hazáját és annak nyelvét a távolban sem feledvén, mindkettőhez forró ragaszkodással viseltetik. Utóbbi férjétől két leányuk él: Oktavia és Vilma.
Glogovszky Lajosnak első neje górf Stadnicki Terezia csill. ker. hölgy volt, kitől leánya Glogovszky Julianna 1844-ben gróf Potocki Istvánhoz ment férjhez.
A családfa a XVII. század végétől kezdve következő:
Paukovich Márton 1684. (Várday Erzse); János 1684. 1726. (Petók Erzse); Klára 1684.; József 1745. (Pletrich Anna); I. András Gömör v. főjegyző 1764–9. (1. szántói Szabó Krisztina. 2. brez. Bugarin Horváth Julia); Folyt. köv. ábrán.
I. András, ki az előbbi ábrán. Gömör v. főjegyző 1764–9. (1. szántói Szabó Krisztina. 2. brez. Bugarin Horváth Julia); 1-től László † 1811. (szántói Szabó N.); Anna 1786. † 1818. (Urbány Ferencz); Erzse † (Darvasné); Magdolna (Csernyus Antal); Zsuzsi. †; Janka. †; 2-tól II. András kir. tan. és kir. tábl. ülnök † 1823. (1. gr. Pletrich Apollonia 2. b. Szepessy Anna); Urbányi Mária (Gelle Károlyné); Fánny (Fodor Pál); N. (Sebe Mihály); N. (Kornis József); 1-től Ferencz lak. Tibában mhalt 1847. (szendrői Török Magdolna); 2-tól Mária † 1860. (Péchy Eugen † 1855.); Anna Lembergben lak. (1. gr. Stahremberg Guidó 2. Glogowszky Lajos cs. k. kam.); Petronella.; Clementina.; Glogovszky Octavia és Vilma.
Ugyan e családból, úgy látszik Józseftől eredt Paukovics Márton, ki 1795–1816-ban élt, és a szantovai és apatini kir. kincstári urodalomnak ügyésze volt. Egyetlen fia Pesten mint tanuló halt meg.
Paukovich Pálnak neje Makay Anna volt 1818-ban; de ez is magnélkül halt meg.
Jelenleg a Paukovics családból csak leány-ágon P. Anna Glogovszkyné asszony és Paukovics Ferencz két leánya Petronella és Klementina élnek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages