Mikó család. (Hidvégi, gróf.)

Teljes szövegű keresés

Erdély egyik legrégibb székely eredetű családa, mely a hidvégi gróf Nemes családdal egy közös törzsből ered. Törzsük Akadás, ki Sebusi-nak is íratik, és ki állitólag a XII. században 1182-ben élt, és Sombornak, Gerebencsnek s Sólyomkőnek ura volt. Ennek fia* az 1253. év táján élt Vincze Comes, ki Hidvég, Arapataka, és Erősd helységeket nyeré. Ennek három fia volt: Mikó, kitől a Mikó család származik, Egyed, ki magnélkül halt meg, és Domokos, a gróf Nemes család törzse.
Egy 1745-ben kelt, hét személy aláírásával meghitelesített genealogia szerint ezen Vinczének fia csak Egyed lett volna a ki kihalt; de Kővári szerint, és gróf nemes Judit gr. Földváry Istvánné fölött mondott és Kolosvárt 1774-ben nyomt. halotti beszéd szerint Akadás fiainak Vinczének fiai voltak: Mikó, Egyed, és Domokos, mint itt a táblázat mutatja. Lehet, hogy ama érintett családfa hibásan másoltatott le. – Azon 1292-ben élt székely nembeli Mikó, kiről Fejér Cod. dipl. tom. XI. p. 463. van említés, – állt-e e családdal összeköttetésben? – meg nem határozhatni.
A Mikó családnak, mely eleintén a mostis birtokában lévő háromszéki Bodokról és Olthszeméről írá előnevét, leszármazási fája* következő:
Az e táblán álló III.Ferencz, egy 1745-ban hét személy által aláírt és a fejérvári káptalanba letett családfa szerint ugyan azon Ferencz, ki 1611-ben csiki alkapitány, utóbb főkapitány, Bethlen alatt tanácsos, utóbb kincstárnok, és ki 1635-ben halt meg. Azonban Kővári szerint Ferencz, a kincstárnok e családbóli ugyan, de különböző személy III. Ferencztől, minthogy szerinte Ferencz kincstárnoknak csak József fia maradt, ki nejétől Macskási Ilonától gyermeket nem hagyva, 1636-ban ágát sírba vitte. – Mikola Historia geneal. transyl. 56. lapon ama kincstárságot viselt Ferenczről mint a csik-szeredai vár alapitójáról beszélvén, őt nem a legjobb színnel festi, és azt írja, hogy mérgezés folytán örökös nélkül halt meg; de balvéleményeit megczáfolja gróf Kemény József az Uj M. Muzeum 1854-ki folyamában.
«» Akadás 1182–92.; Vincze (Comes) 1252.; Mikó.; Egyed. †; Domokos a gr. Nemes cs. törzse.; Lázár Mikó névvel.; I. István.; I. Ferencz; II. Ferencz.; III. Ferencz. 1575. (Kornis Ilona.); Miklós 1606. (Tomori Petronella.); Kata (Gerendi László.); II. Miklós 1640–1660. (Mikes Anna.); Anna (Gáspár Miklós.); Erzsébet (Radák András.); György 1608. háromszéki fő kir. bíró (Prinyi l.); Anna (Daczóné.); Zsuzsa (Nemes Tamás.); II. István 1688. Háromszéki fő kir. bíró (Bálpataki Éva.); Ilona (Székely Bálint.); Erzsébet (Maurer Mihály.); Pál. †; IV. Ferencz † 1750. (1. Bethlen Zsófia. 2. Geréb Zsuzsánna.); János gyámság alatt.; Ilona (gr. Vas Dániel.); Pál gróf lett 1755. (gr. Bethlen Klára.); Zsuzsa (b. Bánffy Imre); V. Ferencz. †; Miklós gróf lett 1772. (Bernáld Krisztina.); Mária (Daczó József.); István Cserey Teréz.); Ádám. †; Ferencz (Naláczy Kata.) Folyt. a köv. lapon. ; Károly. †; József.; Miklós (Bethlen Klára.); László. †; György (gr. Mikes Bora.); Anna (gr. Nemes Károly.); Klára (Mózsa László.); Julia (Katona Zsigm.); Miklós (1. Horváth l. 2. Mikó Róza. 3. Mikó Mária.); József.; Zsuzsa (Székely Mihály.); Eszter (gr. Mikes Ben.); Róza.; György (gr. Betlen Erzse.); Imre kincstárnok (gr. Rhédey Mária † 1849.); Sándor.; Julia.; Ádám.; Mária.; Kata.
Ferencz, ki az előbbi lapon. (Naláczy Kata.); Károly (gr. Vas Eszter.); Kata (Bethlen Farkas.); István (gr. Wesselényi Orsolya.); Krisztina (gr. Bethlen Károly.); Kata (Székely János.); Roza és Mária (gr. Mikó Miklós.); Borbála. † 1846. (Kendeffy Elek.)
A följebbi családfát teljesnek nem mondhatni már csak azért sem, mivel róla nem csak a leányok, de egyes férfi oldal ágak is lemaradvák. Igy nem látjuk itt:
Hidvégi Mikó Lőrinczet, ki 1479-ben fő székely ember lévén, Kendi Antal alvajdától nyert kerestető parancsot.*
Kállay, Székely nemzet. 268.
Itt a táblán álló III. Ferencz főember volt Báthori István alatt, előnevét Oltszem-ről írá; özvegye Kornis Ilona és árvája Ferencz részére 1575. april. 26-án késleltető parancs adatott ki.*
Kállay, Székely nemzet. 268.
Ugy látszik, Jánosnak fia* volt azon (IV.) Ferencz, eszes férfiú, ki kora történetét leírta,* mint 25 éves 1625-ben csiki alkapitán, később főkapitán; Bethlen Gábor alatt tanácsos, és egyik főszerepvivő; Brandeburgi Kata alatt kincstárnok, ő építé (vagy ujjítá meg) Mikó várát. 1633-ban követségben járt Törökországban. I. Rákóczi György üldözései közt meghalt 1635-ben.* Mikola szerint czímerében három oroszlán fejet viselt. Nejétől Pókai Annától egy fia József volt, kinek nejétől Macskási Ilonától utóda nem maradt. Özvegyét utóbb Damokos Tamás vette feleségűl.
E János Báthori Andrással tartott, és a szerencsétlen csata után 1599-ben Görgénybe vonult. Uj magyar Muzeum. 1857. I. kötetében Mikó váráról gr. Kemény József és Szabó Károly értekezvén, ott megvan czáfolva Mikolának már érintett helye, e Ferencznek származásáról. Ugyan e szerint Ferencz 1586-ban vélelmeztetik születettnek.
Klio III. köt.
Kemény János Önéletírása. 73. lap.
György, III. Ferencznek fia, 1607-ben Sepsiszék királybírája, 1608-ban követ Moldvába.* 1610-ben Háromszék alkapitánya;1617–1620. Háromszék fő kir. bírája. Benkő szerínt Várhegyet kapta adományban.* Neje Prinyi leány volt. Gyermekeit nem ismerjük.
1608: aug. 9. artic. 1.
Kállay, Székely nemzet. 269.
Miklós (III. Ferencznek fia) említetik az 1694-ki kolosvári gyűlés végzéseiben. Egyedűl maradt Báthori András bibornok mellett, ki mellett hűségének áldozata lett. Nejétől Tomori Petronellától fia Miklós 1646. körűl több ideig követ a Portánál.* Ennek Mikes Annától több gyermeke közt fia
Benkő, Transilv. gen. I.
István, Bodokról írta előnevét, és Háromszék fő királybírája volt 1680-ban. Meghalt Szebenben 1686-ban jul. 9-én, mint a Bodoki templomban gyász zászlójára fel van írva.* Bálpataki Évától egyik fia Miklós 1688. körűl háromszéki fő királybíró.*
Kállay, Székely nemz. 270.
Kállay, Székely nemz. 270.
A XVIII. században csak V. Ferencz-ben állott fen a család reménye, ki 1750-ben meghalván, két fiú gyermeket hagya: Pált, és Miklóst; kik közűl amaz 1755-ben aug. 26-án, ez utóbbi 1772-ben sept. 23. grófságot nyert ágának; s így az egész családnak.
Miklósnak ágán jelenleg csak két högy él, a Mikes grófi családba menvén férjhez.
Pál ágán pedig egy férfiu áll: Mikó Imre, jelenleg a közös haza tisztelete, – Erdély Széchenyije – mint nevezék, 1837-ben korm. tanácsos, 1847-ben Erdély kincstárnoka, 1848-ban főkormányzói helyettes; cs. kir. val. b. titk. tanácsos.* A forradalom után a tudományoknak és művészeteknek élve, munkásságát, és hazafiúi buzgalmát közintézetek gyarapodásának, és Erdély virágzása előmozdításának szentelé, örök emléket emelve nevének az erdélyi országos muzeum alapítása által, melyre nagyszerű hazafiui áldozattal saját telket és palotáját ajándékozá. Ezen kivül a hazai történelem kútfőinek gyarapítására eddigelé „Erdélyi történelmi adatok czím alatt három kötettel gazdagítá az irodalmat, nem számítva ide egyéb nagybecsű értekezéseit. 1858. óta a m. Akademiának tiszt. tagja, és jelenlenleg Erdély ideiglenes kormányzója.
L. Életrajzát s arczképét Vasárnapi Ujság 1856. 24. szám.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages