Marcibányi család. (Puchói és csókai.)
Marcibányi család. (Puchói és csókai.)
Eredetileg Trencsín megyei, további birtok szerzés után Csongrád, Csanád, Torontál és Szerém megyékbe is kiterjedt régiebb és gazdagabb nemes családaink egyike.
A család nevének vég szótagja (bán) után itélve, eredetét Horvát, Slavonia és temesi bánságból a tatárjárások korában az ország felső részébe huzódó családok sorában keresik. Oklevelileg bizonyos az, hogy a család első ismert törzsét Puchói Istvánt már a XV. században Trencsín megyében találjuk, kinek fia Márton, a nép nyelvén Marczi már 1469-ben – mint a családnál levő okmány tanusítja, – Trencsín megyei puchói és nimniczi ősi curialis birtokba uj adomány czímen beigtattatott. Márton vagy Marczi-nak, kinek nevéből kétségtelenül utóbb a Marczibán családnév vette eredetét, és pedig legvalószínűbben a Marczipán (Márton úr) alapján, fia András még előbb 1467-ben Budán Mátyás király által kiadott kiváltságos levél által nemesi czímerrel ajándékoztatott meg. E czímer a paizs kék udvarában zöld halmon fenálló helyzetben, hátulsó lábain ülő medve, szájában és első lábaival egy kivont kardot tartva; mint az itt a metszvény ábrázolja.*
E czímer ujabb vésetű pecsét után van adva. Valószínűleg az eredeti czímer levélben a paizs más alakú, és a paizs fölött sisak, és a fölött is még valami lehet, tán ismét medve.
A család okleveleinek eme tisztes maradványa t. i. az eredeti czímeres nemes levél, egyéb régi okmányokkal egyetemben, valószínűleg a haza közérdekeiben, harczaiban résztvevő családi ősöknek táborozása, vagy a török dulások alkalmával székhelyének földúlása alkalmával elveszvén, idegen kezekre jutott, s mindaddig lappangott, míg végre Tolna vármegye levéltárába kerűlve, holléte a múlt szazadban végén feltaláltatván, 1797-ben majus 2-án a m. kir. helytartóság útján köröztetett;* és így a családnak az okmány tudomására esvén, ahoz a törvényes igazolás után visszakerűlt.*
9373. sz. a. kelt helyt. intézvény.
Ha jól vagyok értesülve, a czímerlevél egykori jogtalan birtokosa hamisító szándokkal vakarásokat tett az okmányon, de melyek mellett az igazi birtokosnak, a Marczibányi család ősének nevére még rá lehet ösmerni.
A család nemzékrende következőleg indúlt virágzásnak:
Puchói István.; Márton népszerűleg Marczi 1469-ben puchói és nimniczi curiára új adom.; András 1467. czímerlevelet kap.
A család levelei elveszésének kell tulajdonítanunk azon hézagot, mely így a XV. század közepétől a XVII. század elejeig a nemzékrendben ki nem tölthető. Csak 1615-ben találunk ismét a család egyik ősére Marczibányi Jánosra, ki máskép puchói Kejkovicsnak is íratott s kinek egyik fia György, a másik András volt. Ez utóbbi Trencsín megyének esküdtje.
Valószínűleg nevezett Györgynek fiai volt István, II. György, János és Ádám, kikről mindjárt szólandunk.
Nevezett II. György 1650. és következő években mint a ledniczi várnak kapitánya említetik. A Ledniczi vár és uradalom t. i. előbbi bitorlóik névszerint a Bjelik, Podmaniczky, és Telekessy, kezeikből ruszkai Dobó, Rákóczy s Zeleméri családok birtokába jutott, de 1643-ban I. Rákóczy György ellen a császári kormány által emelt hűtlenségi gyanú miatt zár alá jutandott, a midőn Marczibányi György az uralkodó ház és a nevezett erdélyi fejedelem közti viszonyok szakában magára vállalá, hogy e várat kirekesztőleg csupán Rákóczy Györgynek özvegye, Lorántffy Zsuzsánna és ennek örökösei részére úgy kül-, mint bel ellenség ellen megvédendi, és megtartandja, mire nézve Mednyánszky János fejedelmi bíztos által Prileszky Miklós szolgabíró és Markó András eskütt előtt ünnepélyesen és szigorúan megesküdtetett, a mint ezen magyar nyelven szerkesztett esküforma Trencsin vármegye 1650. évi jegyőkönyvébe egész terjedelemben beiktatva van.* És hihetőleg e körülménynek köszönhető, hogy Lednicze vára s uradalma sértetlenül II. Rákóczy Ferencz birtokába is eljutott, míg végre ettől hűtlenségi bélyegen a felerész leánya Julianna kezével 1702-ben gr. Aspremontra, a másik felerész pedig kir. adomány útján Mattyasovszky László nyitrai püspök és kanczellárra háromlott.
Szontagh Dán. közlése szerint.
Marczibányi Györgyöt a hadi pályán követte Ádám – mint írtuk, valószínűleg – testvére, ki a török háborúban lábát elvesztvén, az ellenség fogságába kerűlt.
Ugyan ez időben élt István, 1664-ben Trencsín vármegye szolgabírája, kitől a családfa mostanáig következőleg terjedt le:*
Szontagh Dán. közlése szerint.
István 1664. Trencsín v. sz.-bíró. (1. Ghillányi Kata.) 2. Ottlik Anna.); János.; «»Anna.; I. Imre 1727. isp.; II. Imre bir Puchon s Klobusiczon. (Vranyay Judit.); Erzse (1. Orbán N. 2. Szulló Pál.); A. Mária (1. Mikovényi János. 2. Fraokner N. 3. Rédeky Józs.; I. Lőrincz csanádi alispán † 1769. (Kvassovzky Jud.); Folyt. a köv. lapon. Borbála. (1. Piacsek Ant. Mikl. 2. Majerszky István.); N. (Szuhányi ezredes.); N. (báró Czetvicz.); N. (Tarkó.).
I. Lőrincz, ki az előbbi lapon. csanádi alispán † 1769. (Kvassovszky Judit.); István szül. 1752. † 1810. val.-bel. titk.-tan. (Majthényi Mária.); II. Lőrincz Torontál v. alispán † 1786. (Kvassay Franciska.); Judit (b. Kerekes Zsigmond.); III. Imre kir. tanácsos Trencsín v. alisp. 1790. 1824. (Huszár Anna.); Márton szül. 1785. nov. 11. Szerém v. követ. (gr. Grochovszka Jozefa.); Lajos sz. 1786. maj. 22. (Motesiczky Vincencia.); Livius (Kameniczen † 1850.; Hermina (gr. Rozumovszky.); N. (b. Weisz Wilmos.); Mária. (Vagyon László.); Teréz. (Madocsányi Imre.); Judit. (Borsiczky István.); János. Csanád, Torontál v. követ 1812. 1825. †; Antal. sz. 1793. cs. k. kam. trencsíni főispán 1841. 45. él.; Amália. (Juszth János.); III. Lőrincz. cs. k. kam. kir. táblai üln. él. (Kállay Antonia); Mária (gr. Karácsonyi Guido.); Antonia (gr. Migazzi Vilmos.)
II. Imre 1700. táján a Klobusiczi birtokot szerezvén, ezt Borbála leányával Piacsek vejének átengedte, s többi vejének is, névszerint Majerszkynak, Czetvicznek, Szuhányinak, és Tarkónak nevezetes vagyont juttatott. Fia I. Lőrincz (1740–1750.) pedig már a tornyai és kameniczi birtok szerzője lett; később pedig t. i. 1781-ben II. Lőrincz és III. Imre a csókai uradalmat, és ez utóbbi azonkívűl Arad megyében a nádasi uradalmat, ennek fia Antal pedig Trencsínben a kocsóczi uradalmat egyéb birtokrészekkel szerezte. Igy gyarapodott vagyonosságban e család.
II. Imrének kortársa volt Marcsibán (így írva) György, 1711-ben Trencsín megyében «»Rákócyy híve;* de kinek fia volt e György, a táblázaton ki nem tudjuk mutatni. E György talán ugyan az, ki 1690-ben Gömör vármegye aljegyzője volt,* a midőn szintén Marczibán-nak van írva.
Kaprinai Mss. tom. X. p. 1.
Bartholomaeides C. Gömör. 764.
I. Lőrincz (II. Imrének fia) 1743–1769. közt szerepelt; 22 éves korában már Csongrád vármegye főjegyzője, utóbb Csanád megyei alispán, országgyűlési követ, és királyi tanácsos. Hitvese kvassói Kvassovszky Judit segedelmével a tornyai és kameniczai uradalomnak lett szerzője. Meghalt 1769. Aug. 20-án Tornyán s ugyan ott eltemettetett. Egy leánya és három fia István, II. Lőrincz és III. Imre maradt.
István szül. Csanád megyében Makón 1752. jul. 25-én. Iskoláit elvégezvén, s azalatt anyját 1769. aug. 20-án, röviddel utóbb atyját a halál elragadván, miután 1777-ben Majthényi Máriát (M. Károly septemvir leányát) elvevé, szülőitől reá maradott és Csanád, Arad, Szerem megyében fekvő javait átvevé, és minden tehetségét az uradalmak gyors helyre állítására fordította, s nehány év alatt Tornyán (Csanád várm.) a legízletesb lakást és kertet készíteté. Az 1779-ki porosz háború alkalmával hét lovas-, hét gyalog katonát állíta, nem különben 30 ló, s ezer pozs. mérő árpa, s részint zab, úgy készpénzbeli adakozással is járult az állam segélyére. A temesi bánság visszakapcsoltatása alkalmával az e fölötti tanácskozmányban részt vett, s noha hívatalt vállalni nem óhajtott, 1780-ban a kir. bízottmány ajánlatára a temesi kerületben tartományi bíztossá és királyi tanácsossá neveztetett; mely hívatalban mind a polgári mind a katonai rend teljes megelégedésére járván el, időközben a megüresedett Csanád megyei alispán székbe emeltetett. 1800. udvari tanácsos lőn. Utóbb kora előhaladtával lankadván ereje, lakását Pestre, és innen Budára tevé által, és törődött egészsége daczára is a tudományos és egyéb jótékony intézetek ápolására fordítá figyelmét. Budán az Erzsébet apáczáknak tágasabb lakhelyet építetett, s a szerzett, valamint általok ápolandó 18 beteg és 12 szegényre nézve is tetemes alapítványt tett; Trencsín megyében Puchó mvárosban, származási helyén négy elszegényedett nemes személyre tett alapítványt; a Ludoviceára 50,000 ftot adott, azonkívűl a katonai növelés előmozdítására nevezetes ajánlatokat tett. Budán egy magyar oskola tanárt, hogy állandóúl taníthasson, 6000 ft adományával megalapított. Nem lévén pedig Budán akkor rendes kórház, hogy mind a polgároknak, mint az ideiglenes lakóknak betegség esetében menedékök legyen, a behozandó irgalmas szerzet részére állandó telekűl a császár-fürdőt, az ahoz közel fekvő más házakkal együtt 1806. oct. 15-én örökösen megvette, és állandó alapítvány által a betegek ápolására és zárda kitartására hagyta, és azonfölül még a klastrom felépítésére tetemes összeget áldozott. Ezenkívűl családjáról és a nemzeti dicsőségről is megemlékezvén, nagyszerű drágaság- és régiségi gyűjteményt is szerze, melynek egyrésze családjának, egyrésze a m. muzeumnak jutott. Léván gymnasiumot alapított, Csanád, Nyitra, Szerém, Torontál, Trencsín megyékben a szegények gyámolítására és oskolákra pénz összeget rendelt. Ezen ember baráti ritka érdemeiért a fejedelem is megelégedését nyílvánítva, őt 1806-ban val. belső titkos tanácsossá nevezte. Utóbb az egyházakra is tetemes figyelmet fordíta, így Pest megyében a vörösvári és solmári, Szerém megyében pedig a kameniczai templomnak részint megújjitására, részint tágítására nagy öszvegeket fordított. Meghalt magtalanúl 1810. dec. 21-én Budán, hol a Szent-Erzsébetről nevezett apáczáknál a meg életében készített márvány koporsóban eltemettetetl.* Özvegye meghalt 1814. oct. 4. kora 60. évében.
L. életrajzát Tudományos gyüjt. 1818. VII. köt. 111. lap.
II. Lőrincz 178l-ben Torontál vármegye alispánja volt. Ő szerzé Imre testvérével együtt a csókai uradalmat. Meghalt Csókán 1786. jan. 8-án kora 33. évében Csókán, és ott az általa építetett kápolnában eltemettetett. Nejétől Kvassay Franciskától két gyermeke maradt: Márton és Lajos.
Márton szül. Csókán 1785. nov. 11-én. Szerém vármegyének országgyűlési követe volt. Birta a kameniczai és tornyai uradalmat. Neje gr. Grochovszka Jozefa, utóbb herczeg Wrede neje lőn. Két gyermeke marad: Livius, ki Kameniczen 1850. meghalván, benne ez ág fiágon megszakadt; és Hermina gr. Rozumovszky neje.
Lajos született Csókán 1786. maj. 22-én. Nejétől Motesiczky Vincentiától csak egy leánya báró Weisz Vilmosné maradt.
III. Imre (I. Lőrincznek fia) Trencsin megyében volt alispán, majd kir. tanácsos. Szerzője Arad megyében a nádasi uradalomnak. Ő is atyja és bátyja nyomdokain járva, jótékony alapitványok által örökité nevét; ugyan is 60.000 ft alapítványt tett oly czelból, hogy abból 1815. óta 12 szegény sorsú kath. gyermek oskoláztassék, 3 nemes ifjú, s ugyan annyi leány növeltessék, ezenkivűl 12 katonai özvegy gyámolítassék. Ezenkívűl a puchói korház is neki köszöni lételét. Élt az 1790–1824. időközben. Nejétől Huszár Annától – mint a táblázat mutatja – négy leány s három fiúgyermeke maradt. Fiai közűl
János 1810-ben Csanád megye főjegyzője, 1812-ben azon megye országgyűlési követe, 1825-ben pedig Torontál vármegye követe; végre kir. tanácsos. Meghalt 1830-ban Becskereken, magnélkül.
Antal a kameniczai, tornyai és kocsóczi uradalmaknak birtokosa, cs. k. kamarás, szül. Puchón 1793. majus 28. Már 20 éves korában 1812-ben Trencsín vármegye szolgabírája, 1816–1824-ig főszolgabírája, 1824-ben főadószedő, az 1825. 1830. és 1832/6-ki országgyűlésen Trencsin vármegye követe, 1836-ban alispánja és 1839-ben ismét követe volt; ugyan ez országgyűlésen a határszéli országos választmány egyik tagja; 1841-ben Árva vármegye főispáni helytartója, 1845-ben pedig Trencsín vármegye főispánja lett, 1848-ban a magyar kormány által is megerősítve, 1849-ig e méltóságot viselé. Mint a szabadelvű párt egyik érdemes harczosa több nemzeti intézet tagja, és a tudományoknak is előmozdítója ismeretes; testvére
III. Lőrincz a nádasi és csókai uradalmak tulajdonosa, Nyitra megyében viselt első alispáni hívatalt, 1838-ban lett cs. kir. kamarás, 1841-ben kir táblai ülnök. Tetemes vagyona mostoha körülményeknek és ármányoknak áldozatául elett. Nejétől Kállay Antoniától született két leánya Mária gr. Karácsonyi Guidónak és Antónia gr. Migazzy Vilmosnak lettek nejeikké.
A Marczibányi család hazánk leggazdagabb nemes családainak egyike, jelenleg fiágon már csak Antal és Lőrincz testvérekben virágzik, s bennök valószínűleg a férfiágnak magvaszakad; de a család által jól s nemesen felhasznált vagyonosság, ama számos nagyszerű és jótékony alapítványok* a család jó emlékezetét századokon át állandóan fentartandják.
„Világ“ pol. hirlap 1842. 57. szám.
