Gyalakuti ág.
Gyalakuti ág.
II. Imre 1556-ban kezdett szerepelni, midőn a szamosujvári országgyülésen az Izabella királyné elébe küldött követek közé választatott. 1558-ban a gy.-fejérvári gyülésen a székelyek részéről az adó számba vételére rendeltetett ki a 7. törv. czikk szerint, hol marosszéki előnévvel neveztetik. 1560-ban az ország rendei által az urvacsora fölötti vallási vita hallgatására kiküldött főurak közé soroztatott. 1571-ben testvérével együtt marosszéki királybiró volt. 1579-ben már nem élt. Neje Galakuti Borbálától született gyermekei által törzse lett a gyalakuti ágnak.
I. György Székely Mózses pártján 1603-ban Apáczánál esett el. Nővére Kata 1597-ben már nagy-teremi Sükösd János neje volt.
IV. János szent-annai és gyalakuti predicatummal is élt. Kath. vallását a reformálttal cserélé föl, és 1607. előtt már meghalt. Neje Bethlen Zsófiától egy fia maradt
V. János, kinek nejétől Bercsényi Borbálától fia
II. György, ki először Apaffy Erzsébetet vevén nőül, kiházasitásul ezzel a szász-szalathnai, továbbá a szováthi és havadtői részeket kapta, a melyekből az első birtokáért Apaffy István és Boldizsár 1642-től sokáig pereltek vele. E nőtől két fia lőn. Másodszor Nemes Ilonával lépett házasságra. 1653-ban már mint itélőmester irja alá az „Approbata Constitutiokat“. 1659-ben Barcsai Ákostól kapta Szolnok megyei tőkési birtokot, a következő évben pedig Búnyt és Körtvélykaput. 1660-ban Barcsai Ákosnak Nagy-Váradra kivonultakor Barcsai Gáspárral fejedelmi helytartó lőn; és ez idő alatt ügyes államférfiunak bizonyult be.* Megöletett a Kemény János pártja által 1660. nov. 29-én, és hullája a gyalakuti ref. templomba temettetett. Második nejétől gyermekei nem maradtak.
Ioan. Bethlen: Rerum Transylv. libri quator. 209.
IV. Imre (II. Györgynek fia) 1668-ban Szebenben tanult, és már ekkor mátkás Bethlen Zsófiával, a kanczellár B. Miklós leányával, ki azonban az egybekelés előtt meghalván, később 1673-ban nőül vette hidvégi Nemes Klárát, és ezzel a drassói és vingárdi jószágokat kapta. 1674-ben egyike azon hazafiaknak, kik a fejérvári diaetán kelt Ligát aláirták. – 1680–1690-ben Marosszék főkirálybirája volt, egyszersmind a fejedelmi tábla ülnöke, és az enyedi Collegium fő-curatora. Fia
III. György szintén marosszéki főkirálybiró, és a halála fölött mondott gyászbeszéd szerint „nagytudományú és eloquentiáju“ férfiu.* Részt vett az 1699-ki és 1703-ki országgyüléseken*, és mindkettőből részint a lustra, részint az adó és közteher megvizsgálására volt kiküldve. 1708-ban Marosszék főkirálybirájává választatott, és e tisztét 1716-ig viselé, mely év ötödik havában lemondását már fia adá be a főkormányszékhez, mivel előbb két évvel oly sulyos szélhüdés érte, hogy azóta tisztán beszélni sem tudott. Gróf Bethlen Judittól két leánya és egy fia maradt.
Borosnyai János ref. püspök beszéde.
1699: 6-ik, és 1703: 17-ik törv. cz.
VII. János ez ág legnagyobb férfiainak egyike, méltóság és hivatal szerint cs. kir. belső titkos állam- és főkormányszéki tanácsos, erdélyi országos elnök, úgy szintén a reform. consistorium és a művészeti s gazdasági egylet elnöke és kir. fővadász-mester. Szül. Segesvárt 1703-ban. Tanult Enyeden, s utóbb Marburgban, és közben 1719-ben az erdélyi főkormányszékhez esküdött föl.
Már 1733-ban báróságot nyert, 1736-ban pedig az erdélyi kir. tábla ülnökévé neveztetett ki. 1737-ben vette nőül gr. Teleki Katát, 1738-ban pedig Rákóczy Józseffeli egyetértés gyanujából fogságba esett, melyben kilencz havig szenvedett; kiszabadulása után a királyi táblai ülnökséget nyeré vissza, és azt folytatá 1742-ig, a mig az erdélyi országos rendek mint követjöket küldték föl Bécsbe. Innen lejőve, B.-Szolnok vármegye főispánja lett, és 3 évig kormányzá e megyét. 1746-ban kir. tábla elnökének és főkormányszéki tanácsosnak lőn kinevezve, s alkalmasint egy évvel ezelőtt nyerte a grófságot is, mert ez időtől mind a bárói mind a grófi czímmel látjuk nevét egybekötve. 1749-ben az országgyülés ujra felküldte követnek Bécsbe a császárhoz, ezúttal a székely nemzet részéről az adó tárgyában. És még ez évben választá meg őt a három nemzet országos elnöknek; a rendek általi beiktatás azonban csak 1751-ben történt. 1750-ben a szamosujvári örményektől az ezen uradalomhoz tartozó kerlési és kentelki birtokokra biztositást nyert, hogy 90 évig nem háborgatják. Az országos rendek bizalma folytán a főkormányzóságra legtöbb szavazattal választatott el, azonban e hivatal más vállaira tétetett. 1758-ban nejét ragadá el a halál. 1764-ben pedig a madéfalvi eseményekre nézve tagja volt a bizottságnak. „E nagyravágyó – mint a család leirója jellemzi, – eszes és munkás államférfiu, jeles költő, tudor, iró, és az ausztriai ház buzgó hive, meghalt 1772. nov. 26-án.“ Több magyar és latin nyelven irt munkája versei jelentek meg, és maradtak kéziratban is. Fiai közül
V. Imre született 1743. oct. 29-én, atyja nyomait követve, latin nyelven szintén a költői téren tett kisérletet. Meghalt 1761. jan. 18. Drassón. Eltemettetett Gyalakután.
Anna (VII. Jánosnak leánya) született 1746-ban. 1761-ben ment nőül gr. Kendeffy Elekhez.
VIII. János született 1755-ben. Husz éves korában már az erdélyi kir. tábla tagjának neveztetett ki. 1780-ban lett ugyanott ülnökké. Azonban úgy látszik, már 1786-ban e hivatalról lemond és jószágaira telepedik. Nőül gróf Kornis Annát vette, (gr. Kornis Ferencz és Geréb Zsuzsa leányát), és e nőért megváltoztatá vallását, noha a XVII. század elein elhalt gyalakuti IV. Lázár János átokkal fenyegette oly maradékát, a ki más vallásra térne át. Hogy azonban őse átka ne nyugtalanítsa, levette a gyalakuti reform. templom faláról az átkot szóró kőtáblát, melyet emitett IV. János tétetett, és szétrontatta. Mondják, hogy a római pápa, mivel e gróf Lázár Jánost mint hivét megnyerhette, a gróf Kornis Anna előbbi mátkáját, jegyeséről lemondásaért a sarkantyú-rendjellel diszitette föl. Megváltoztatván igy VIII. János vallását, vele a gyalakuti ág régi vallására tért, és igy ez ág is kihalásaig a kath. hit mellett maradt. – 1790. és 1792-beli országgyülésen kir. hivatalos volt. Meghalt 1800-ban, és Szászsebesen a Ferenczes barátok sírboltjába temettetett. Fiai közül IX. János és IV. György férfikort nem éltek.
Anna csillagkeresztes hölgy, született 1787-ben. Férjhez ment 1807-ben gr. Batthyány Józsefhez. Meghalt Élesden 1831. jul. 24-én. Tetemei Sólyomkőn Bihar megyében nyugszanak.
VIII. István cs. k. kamarás szül. 1779. aug. 6-án. Gyalakuton lakott magányos és különczködő életet folytatva, mely közben gyakran magyar, német, franczia versek irásával is foglalkozott. Meghalt nőtlenül 1831. nov. 18-án torokgyékban. Halála után hat nappal a mikházi barátok sirboltjába temettetett.
III. József szül. 1783. dec. 29-én. 1813-ban nőül vette báró Inczédi Zsuzsannát. Mig testvére István élt, addig Drassón lakott, és rendesen drassai Lázár Józsefnek neveztetett, hogy megkülönböztessék a családnak szárhegyi ágán élő Józseftől, a kit meg medgyesfalvi L. Józsefnek szoktak nevezni. A gyalakuti ágnak ez utolsó ivadéka testes, pohos, és nagyon sok eredetiséggel biró egyén volt.* Ő volt utolsó Erdélyben, a ki liber bárói és grófi czimet egyesülten használta. A zenének is kedvelője volt. Meghalt 1831. julius 12-én szélhüdésben. Eltemettetett Mikakázán a barátoknál. Özvegye 1849-ki január 11-én elhalván, a gyalakuti Lázár ág birtokára a tudós gróf Lázár János két nővére: gr. L. Mária, gr. Bethlen Sámuelné, és Anna báró Korda Lászlóné maradéki tették kezöket. És igy a gyalakuti, szent-annai, baczai és drassai urodalmak s több más jószágnak egyik fele a gróf Lázár Mária, a másik gr. Lázár Anna örököseire szállott.
Kővári L. Erdély nev. csal. 171. lap. ezt irja ez ágról: „Ez ágat bizonyos ábrándosság jellemezte, mely a mult században élt Jánosban (gyalakuti VII. János) még költészetben nyilatkozott; de a család két végső sarjában elmegyengeséggel határos különczségben végződött“.
Orsolya I. Jánosnak Apaffy Klárától leánya, gr. Kemény József szerint pálosi Petki id. Jánosnak, mások szerint egy Bercsényinek volt felesége.
