Apaffy család. (Apa-nagyfalvi).

Teljes szövegű keresés

Apaffy család. (Apa-nagyfalvi).
Erdély legemlékezetesebb családja, mert belőle volt az utolsó nemzeti fejedelem. Eredetét rendesen Saroltáig sz. István királynak (anyúl) nővéreig viszik*. Sőt volt olyan is, ki Apafi Mihálynak hizelegni akarván, pergamenre irt öles nemzéktáblán őt egyenesen ízről ízre Atillától hozta le*.
Huszti (Wagnernél) a Becha Gregor nemzetségből származtatá, de valószinűtlenül.
Erről Cserey Mihály tesz említést, és e genealogia jelenleg is megvan Pesten a gróf Károlyiak levéltárában.
Sarolta – mint tudjuk – Aba Sámuel király neje volt, gyermektelen férjének halála után állítólag másodszor bizonyos jövevény franczia grófhoz Cornes Vilmoshoz* ment volna férjhez, a kitől született Marhárd Ennek fia Lőrincz, máskép Bult*, öt fiat hagyott hátra: Bochon, Boncz, Bencze, Csák és Bethlen nevezetűt. Ez utóbbi alapítja a közös családot, és egy szájában almát tartó koronás kigyót vesz czímerül paizsába. Bethlennek három fia volt: Péter, Olivér és Miklós* Pétertől az iktari Bethlen ág jő le. Olivérnek János fiától többek közt ismét János* nevű unokája patriarchalis erényei és jobbágyai iránti jósága következtében Apának neveztetett. Ezen Apa Jánosnak fiai György, Péter, Jakab és Miklós maradtak. A kettő magtalan halt el. Jakab a bethleni Bethlenek törzse lőn. (Kiről illető helyén) Miklós a legifjabb, atyja nevéről Apaffy nevet vőn föl és czimerül pedig a kigyós Bethlenektől eltérőleg egy karddal átszúrt sisakot, mely szőlőfürtökkel van beárnyékolva, kezdett használni.
Hormayr Mednyánszky Taschenbuch 1823. 453. l.
Kazinczy (Ered. munk. I. oszt. II. köt. 399. l.) Marchard fiául Péter és Gudát teszi. Péter fiaiul: Mihályt, Salamont és Lőrinczet, és igy azután Lőrincznek öt fiát.
Mednyánszky Betlennek fiaiul II. Bethlent és Domonkost mondja, és ez utóbbi fiaiul állítja Pétert, Olivért, Miklóst.
Kőváry e Jánost nem említi, hanem egyenesen az előbbi János fiaiul teszi Györgyöt, Pétert, Jakabot; holott Bethlen Elek, Wagner, Mednyánszky, Kazinczy igy adják. Csak Budai nem.
A czímert itt láthatni, levonva a fejedelem Apaffy Mihálynak Erdélyország czímerével egybevésett pecsétéről.
A leszármazás könnyebb áttekinthetése végett a családfa a törzsöktől kezdve itt következik.
Sarolta. 2-or Cornes Vilmosné.; Marhard.; Lőrincz (Bult).; Bochon.; Boncz †.; Bencze.; Csák.; Bethlen.; Pál †.; Máté †.; Mihály †.; Domokos †.; Péter az iktari Bethlen ág törzse.; Olivér.; Miklós.; János.; János. ‚Apa' nevezt.; György †.; Péter †.; Jakab, ettől a bethleni Bethlen család.; I. Miklós, az Apaffy ág gyöke, ivadékát a következő családfa mutatja.
A családfa végén álló Jakab és Miklós gyermekei 1305-ben osztakoztak a borgói bethleni, ebesfalvi, keresdi, és apanagyfalvi és «»terenai birtokokkal. Jakabtól a bethleni Bethlen család származott; Miklóstól pedig az Apaffyak így jőnek le:
I. Miklós, a ki fölebb, a Jakab testvére.; I. Gergely 1305.; I. János 1364.; I. Péter 1386.; I. László †.; II. Gergely †.; II. Miklós 1413.; II. László 1435.; Anna (János vajda neje.).; I. Mihály 1447. erd. vajda.;
Az e táblázaton látható II. Miklós, ki 1413-ban élt, kezdte az apa-falvi előnevet fölvenni, unokája I. Mihály 1447 erdélyi vajdának iratik, ettől tovább ekképen terjed le a család:
I. Mihály 1447. erd. vajda.; I. Ferencz.; Zsigmond †.; Lenárd 1506.; III. Miklós 1490. (Monostori Kata).; IV. Miklós.; I. György.; III. László (ikt. Bethlen Anna.).; Farkas (Sarmasági Ilona.).; III. Gergely (1. Terjék Erzs. 2. Despot Anna 3. Gerendi Erzs.).; II. Ferencz.; Gábor.; Gáspár †. (Károlyi Klára.).; Imre †.; I. István † 1584. (1. Kenderesy Erzs. 2. Osztopáni Perneszy Anna).; II. Lénárd †. (Bánfi Anna.).; I. Boldizsár †.; V. Miklós. (Orbay Margit.); Magdolna. (1. oroszfáji Mikó Balás. 2. Bogáthy Balásné.).; Frusina (Siger János.).; Borbála.; Erzsébet.; III. Ferencz †.; II. György † 1635. (Petky Bora † 1660.).; III. György † 1637.; II. István (Lorándfi Kata).; II. Boldizsár (Barcsai E.).; I. Mihály, mint fejedelem. (Bornemisza Anna.).; Krisztina. (Toldi Ist.) Anna (Henter Ján.) Kata (iklódi Tholdalagi Fer.) Erzse (Lázár György.) IV. Ferencz †. VI. Miklós †. Margit (Gyerőfi Ján.).; Mária †.; Zsuzsi.; IV. György.; V. Miklós; III. György. † 1688.; Ferencz †.; II. Mihály fejed. † 1713. (Bethlen Kata.).; 8 testvére volt.
1) Budai szerint: László. Miklós atyjának v. fiának Wárdai Bora volt neje, 1537 már özvegy. Wagner szerint.
2) Wagner szerint 2-ik férjeül berinczházi Gilányi György vélelmeztetik.
 
Hogy a családi leszármazásnak ne csupán vázzát lássuk, szükség ez utóbbi táblázatra visszatekintenünk.
I. Mihálynak 1447-ben erdélyi vajdának négy fia volt. A háromnak ága előbbutóbb kifogyott. Közőlük Lénárd Marosszék követe 1506-ban az agyagfalvi gyülésen*. A negyedik fiú III. Miklós tartá fen a családot, és ennek utódaiban látjuk emelkedni őket.
Kállay: Értek a Székely nemz. 219. l.
István Farkas fia, Báthori Kristófnak kedves embere, s udvarmestere, Déva vára kapitánya volt † 1584. Első nejétől két leánya maradt. Második neje osztopáni Perneszi Anna magtalan mult ki.
III. Gergely III. Miklós fia Isabella királynénál és fia Szapolyay Zsig. Jánosnál főudvarmesterséget viselt. Ő volt az, ki midőn Báthori Zsigmond jutott a fejedelmi székbe, velős beszédben kelt ki a gyermekkormány ellen. 2-ik neje a rácz Despoták véréből volt. Fiai közől csak V. Miklós tartá fen ismét ez ágat. Ez Küküllő főispánja volt † 1600.
V. Miklósnak fiai: III. Ferencz és II. György. Amaz Báthori Gábor főkomornoka, örököst nem hagyott. Emez küküllői főispán, fejedelmi belső tanácsos, táblai ülnök volt. Férje Petki Borbálának, és atyja tizenegy gyermeknek, kik közől kettőtől unokája is volt, de azokban családja kialudt. Ő meghalt 1635 febr. 18, kora 47-ik évében.
A családnak sirboltja Almakeréken volt; erről irták hajdan előnevüket is. Itt temettetett el márványravatal és latin fölirat alá II. György † 1635. – Neje Petki Bora † 1660. Fiaik: III. Gergely* I. Rákóczy György kamarása † 1637 jul. 18, kora 19-ik évében. Ferencz és Miklós, kik kis korban haltak el.
E siremlékek terjelmesen leirvák az 1840 ki Literariai Csarnokban. Szerk. Munkácsy †.
II. Györgynek fia II. Mihály (mint fejedelem I. Apaffy Mihály), 1632-ben született. A tatár rabságból magát megváltván, ebesfalvi kastélya magányából 1661-ben Erdély fejedelmévé lőn, de kormányra nem született. Tehetlen iszákos ember volt*. Alatta eszközlé mindenható ministere Teleky Mihály Erdélynek az austriai ház alá jutását 1688-ban. Ebben az évben halt meg neje is Bornemisza Anna, kinek halála után kedélybusongás gyötré Mihályt, míg végre a halál 1690 april 15-kén életének véget vetett. Eltemettetett Gyula-Fejérvárott. Kilencz gyermeke közől Gergely 1666. oct. halt meg, és Kolosvárott a Farkas utczában lévő egyházban temettetett el egyik előbb elhalt öcscse mellé. Másik fia II. Mihály (ki 1677. szül.) még 1681-ben következőjének választatott, de ez nem volt többé független fejedelem. 1690-ben mint még fiatal mellé gubernator adatott. Igy sem maradhatott soká. Az Ausztriávali szerződésnél fogva nősülnie nem volt szabad. Nem állta meg. 1694-ben elvette Bethlen György leányát Katalint, és vele elveszté a fejedelemséget. Herczegi czímet kapott érte. Bécsbe vitetett lakni, és ott halt meg 1713 febr. 11-kén. Neje 1725 január 4-kén követte őt. Mindketten Almakeréken a szász templomba temettettek.
Cserey Mihály Historiája. Pest, 1852.
E II. Mihályban halt ki az Apaffy család, és benne az utolsó nemzeti fejedelem enyészett el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem