Festőanyagok: tus, tinta és alkalmazásuk
Festőanyagok: tus, tinta és alkalmazásuk
A grafika különféle technológiáinak művelése valószínűleg Wartha szemléletes ábrázolás iránti ösztönös érdeklődéséből is fakadt. Ezért foglalkozott annyit a rajzoló- és festőanyagokkal, a litográfiaval és egyéb másolási és festési módszerekkel, különösen pedig a fényképezéssel, amely utóbbiról egy külön fejezetben lesz szó.
A rajzoló- és festőanyagokkal s azok alkalmazásával Wartha mintegy 40 tanulmányban foglalkozik, amelyekből egész kézikönyvet is érdemes lett volna publikálni, sőt talán az újabb eredményekkel kiegészítve ma is aktuális lenne összeállítani. Ez a tárgykör is egész életén át foglalkoztatta Warthát: első tanulmánya Az anilin színekről a T. K.-ben már 1869-ben s az utolsó, gyakorlati jelentőségű írása 1908-ban kb. 40 év múlva jelent meg az Elefántcsontgolyók pirosra festéséről uo., megintcsak jellemzően a nagy technológus egyre mélyebb érdeklődésére a legkisebb technikai problémák iránt is.
Különböző, főleg szerves festékekkel Wartha egy sor tanulmányban foglalkozott: hiszen a múlt század második felében folyt le a német szerves technológiai iskola győztes küzdelme az angol indigó-monopólium ellen, amely tudvalevőleg nemcsak a mesterséges indigónak, hanem egy mindig népesebb (tévesen mindmáig anilin- vagy kátrányfestéknek nevezett) szervet „festékcsalád” felfedezésére és technikai értékesítésére vezetett Baeyer Adolf iskolájában. Az indigó szintézisét ott két évvel Wartha első idézett cikkének megjelenése előtt, 1867-ben valósították meg. A német vegyipar rohamos fejlődésének a szerves festékgyártás aztán egyik legfontosabb tényezője lett, s a rendkívül széles tudomány-horizontú Wartha mindjárt felmérte a fejlődés jelentőségét. Érthető tehát nagyszámú írása (mintegy 30 tanulmány) ezekről az anyagokról.
A festés, valamint annak előállítása ét tartósítása is foglalkoztatja Warthát. Ezeket az írásait felsorolni azonban túl messze vezetne a magyar kémiai technológia érdeklődési körétől.
