SZABÓ JÓZSEF
SZABÓ JÓZSEF
VADÁSZ ELEMÉR, 1970
VADÁSZ ELEMÉR, 1970
Szabó József (Kalocsa, 1822. márc. 14. – Bp., 1894. ápr. 10.): bányamérnök, geológus, mineralógus, egyetemi tanár, az MTA tagja (l. 1858, r. 1867, ig. 1888), a kőzetkutatás világhírű szaktekintélye. 1837-től 1841-lg a pesti egy.-en filozófiát és jogot hallgatott, majd a selmecbányai bányászati ak.-n tanult. 1848-ban Kossuth Lajos minisztériumába került és a szabadságharc idején a puskaporgyártásnál segédkezett mint Pest megyei salétrom-főfelügyelő. 1851-ben a filozófiadoktorává avatták; 1855-ben a budai állami főreálisk., 1858-ban a pesti kereskedelmi ak., 1862-től a pesti egy. ásvány-földtan tanszékének r. tanára. 1883 – 84-ben az egy. rektora. Tudományos munkásságának fő területe Mo. harmadkori vulkánosságának tanulmányozása; a tudományos kőzettanban a trachitrendszer kifejtése. Úttörő jelentőségűek a m. Alföld geológiai viszonyaira vonatkozó kutatásai is. Legelsőként állapította meg az. Alföld medencealjzata jelentős mozgásainak észlelhető nyomait. Kiváló geológusok, mineralógusok egész nemzedékét nevelte fel; nevéhez fűződik a bp.-i egy. ásvány-kőzettani intézetének létrehozása, számos egy. i tankönyv megírása. Emlékének megörökítésére 1897-ben a Földtani Társulat Szabó Józsefemlékalapltványt létesített, s a legkiválóbb geológiai szakmunkákat háromévenként Szabó József éremmel tünteti ki. – F. m. Tokaj-Hegyalja és környékének földtani viszonyai (Pest, 1866); Északamerikai utam vonala (Bp., 1883); Geológia (Bp., 1883); Selmecz környékének geológiai leírása (Bp., 1891). – Irod. Inkey Béla: Emlékbeszéd Sz. J. tag felett (Akad. Ért. VI. 8. füz. 1895); Koch Antal: Sz. J. emlékezete (Földtani Közl. Bp., 1895).
Szabó József, a magyar reformkorszak egyik legelső, legnagyobb, külföldön is elismert geológus-természettudósa, a „kőtelen Alföld szülötte”, a hegységek, kőzetek, ásványok hivatott kutatója, világviszonylatban is nagy fejlesztője volt. Működését a mai értelemben vett elmélet és gyakorlat tökéletes összhangja jellemzi.
Dolgozatai a földtan legszélesebb körére terjedő alapvető, újszerű általános földtani és Magyarország földtanára vonatkozó, legnagyobbrészt magyar nyelven megjelent mintegy 350 kisebb-nagyobb közlemény, cikk, monográfia, könyv, ismertetés, ismeretterjesztő és népszerű előadás, szemléltető bemutatás, nemzetközi földtani kongresszusi jelentéseken kívül (Koch A. szakmai csoportosítású összeállítása szerint 1.4) francia, angol, német nyelven, külföldi folyóiratokban, nemzetközi kongresszusi kiadványokban jelentek meg. Ezeken kívül találhatunk nagyszámú szabad előadást, szakülési jegyzőkönyvet, titkári és elnöki beszámolót, nekrológot, tudománytörténeti értékű ismertetőt, nemcsak a szaktudomány, hanem valamennyi természettudomány területéről, valamint a néprajz, nyelvészet, művészet és zenetudomány köréből is. Kimeríthetetlen érdemeit tanúsítják a Természettudományi Társulat első Közleményei, a Természettudományi Közlöny kezdő évfolyamainak szerkesztése, a Földtani Közlöny (Magyarhoni Földtani Társulat Közleményei) megindítása, a Magyar Tudományos Akadémia szakfolyóiratainak, természettudományi kiadványainak hosszú időn át színvonalas szerkesztése, osztálytitkári, majd igazgatótanácsi vezető kezdeményezése.
Nehéz feladat ezt a sokoldalú tevékenységet méltó tudománytörténeti keretbe foglalni és méltóan minősíteni. Rövid bevezető sorainkkal ennek összefoglalását adjuk.
ÉLETÚTJA
TUDOMÁNYOS ÉS OKTATÓI MŰKÖDÉSE (AZ ELMÉLET ÉS GYAKORLAT EGYÜTTESÉBEN)
AZ ÁSVÁNY- ÉS KŐZETTUDÓS
A TUDOMÁNYOS MAGYAR TALAJKUTATÁS
A NEOTEKTONIZIMUS ÉS AKTUALIZMUS ALAPVETÉSE
NYELVMŰVELÉS, MAGYAROSSÁG, MAGYARÍTÁS
TÁRSULATI ÉS TÁRSADALMI TEVÉKENYSÉGE
OKTATÁSI MÓDJA
ÖSSZEGEZŐ BEFEJEZÉS
BIBLIOGRÁFIA
