SAJNOVICS LAPP NÉPRAJZI ÉS NYELVÉSZETI TANULMÁNYAI

Teljes szövegű keresés

SAJNOVICS LAPP NÉPRAJZI ÉS NYELVÉSZETI TANULMÁNYAI
Egy leveléből következtetve Sajnovics először a norvégiai Finnmark tartomány délnyugati határának közelében levő Maursundban látott nagyobb számú lappot. Ide Vardö felé utaztunkban, 1768. szeptember 26-án érkeztek meg, s mivel az ellenszél akadályozta továbbjutásukat, itt töltöttek el három napot. A megérkezést követő napon naplójában Sajnovics a következő leírást adja a lappokról: „Itt nagyszámú lapp él. Alacsony termetűek, orruk többnyire kissé görbült, vidám tekintetűek, arcukba lógó hajzatukkal, élénk tekintetükkel, ruházatukkal a magyar nép fiához sokban hasonlítanak, csak ami a sarut, közönségesen bodcsort(!) [bocskort] illeti, elölről kiemelkedő hegybe engedik a hajó orrának a mintájára. A csecsemőket csodálatosan görgetik; a fáknak nyers vagy kidolgozott bőrrel bevont kérgében a csecsemő igen kényelmesen fekszik. Az övekről különféle ékítmények, pénzek, karikák, gyűrűk stb. csüngenek alá” (vö. Kisbán; Sajnovics János. 34.). Azok a lappok, akikkel Sajnovics itt, Maursund vidékén találkozott, ún. tengeri lappok lehettek. Ezek többnyire elszegényedett rénszarvastenyésztő lappok utódai; norvégok és finnek szomszédaiként egész esztendőn át ugyanott laknak, s szerény megélhetésüket halászattal, biztosítják.
Vardö felé továbbhaladva a Magerö szigetén levő Kjelvik környékén volt Sajnovicsnak ismét alkalma lapp telepesekkel találkozni. Ide 1768. október 3-án érkeztek el. Az itteni lakosokról október 6-án ad leírást naplójában; minthogy azonban a norvégok a lappokat is finneknek nevezik, nem bizonyos, hogy észrevételei kizárólag lappokra vonatkoznak. Leírásából különben is az látszik, hogy benne nem csupán saját megfigyeléseire támaszkodott, hanem értékesítette az egész lapp népről szerzett ismereteit. Itt következő megállapításai ugyanis többféle lappokról szólnak: „A finn [-lapp] ház, még ha paraszté is, szánalomraméltó. Egy család öt, tíz, esetleg tizenkét főből áll. A sátrakat szövetből készítik. Fölül mindig van nyílás. Az elejtett vadakat nem a rendes ajtón, hanem tisztaság okáért a melléknyíláson, oldalt viszik be. A hegyeken télvíz idején változtatják lakóhelyüket. Vándorlás közben a csillagok pályája szerint igazodnak el, miként a hajósok a tengeren. Vagyonuk rénszarvasokban van. A szegényebbeknek 50, az igen gazdagoknak 400–500 rénszarvasuk is van. Több kisebb család együtt lakik. A születő gyermeknek az atya és a keresztszülők rénszarvasokat ajándékoznak; ezek azután elszaporodnak. A királynak adó fejében 2–16 ércmárkát fizetnek. Kiváló vadászaik medvékre, farkasokra, főkép rókákra vadásznak. Már mind keresztények. Akik a tengernél laknak, azoknak házai sütőkemence mintájára kőből vannak, halászatból élnek, terményeiket a kereskedőkhöz viszik; a hatóság megállapította áron eladják, a kereskedőktől a kölcsönösen megállapított áron cserébe megkapják a szükséges árukat, amelyeket minden évben a koppenhágai kereskedelmi társaság útján engednek át nekik”
Sajnovics további megfigyelései már a Vardö szigeti lappokat illetik. Legrészletesebben Benkő Miklóshoz, a budai jezsuita kollégium kormányzójához írt, 1769. április 5-én kelt levelében szól róluk: „A lappok hegy- és erdőlakók, tengerre csak akkor szállnak, ha baj éri őket, a nyarat sátrakban töltik, a télre csaknem földalatti gunyhókba vonulnak. Gazdaságuk és mindenök a tarándszarvas. Mennél több tarándja van a lapplandinak, annál gazdagabb. A hol a lapp mohát talál a hegyeken, ott letelepedik. Amint ezt állatai lelegelték, összeszedi sátorfáját és családostól más hegyekre vándorol s ott addig marad, míg szarvasai eleséget találnak, e nép tehát vándornép. Szarvasa tejjel, vajjal, sajttal és hússal látja el, bőréből ruhát készít magának. Egy része bocskort hord, a másik csizmafélét; gatyát mindegyik visel, e fölött pedig ágyékától bokáig érő szűk nadrágot, hasonlót a magyarhoz. Az ing fölé egy szűk ujjú, térdig érő, zsák szerű köntöst húznak, melyet zsinórral vagy övvel szorítnak a testhez, a nyakravalónak két vége a mellre csüng le és zacskónak használtatik; az egyikben tartja a lapp aczélját és tűzkövét a tűzcsiholásra, a másikban pénzét, vagy valamely értékesebb tárgyát. Haja nyiratlan, fejét kalpagféle süveg födi. Téli összes öltözete bőrből áll. A nők úgy öltözködnek mint a férfiak. Termetök nem magas, arczok nyílt, természetök vidámságra hajló; jó kedvökben nem szokatlan, hogy midőn a norvégek társaságából hazatérnek, azok beszédmódját és cselekvésmodorát eltulajdonítják és utánozzák, úgy hogy tényleg színjátékbódékban véled magadat, midőn az egyes lapp egy egész norvég társaság minden tagját személyenként arcz- és tagjátékkal mímelve utánozza. Szarvasaikat míg fiatalok, nem bocsátják áruba; azért a szép tarándbőr drága és ritka dísz az előkelő norvégek köpenyein. Ha szerencsétlenség fosztja meg a lappot szarvasaitól, tönkre megy, lakát a tengerparton kénytelen elhelyezni, olyankor halászatból él. Némelykor járványos a tarándszarvas kidőlése, és végínségre jut ekkor sok lapp is: Szállítási illetőleg közlekedési eszközük fölötte nyomorult, ez az említett pulke-féle csónak-szekérmű mindene, egy valóságos csónak, mely elé a tarándszarvas van kötve… A hajtó benne ül és gyeplőül tartja a kötelet, megindítván az állatot, melyet hegyen-völgyön, síkon-szirten egyforma sebességgel hajt. A csónak ilyenkor jobbra-balra farol. A friss és elég mély hóban ez nem is kellemetlen; de ott, hol sziklák állanak ki vagy talán fatörzsek veszélyeztetik a menést, nagy óvatosságra van szükségük, hogy az egyensúlyt megtartsák, mely ha egyszer elveszett, a szekérmű konokul oldalra fekszik és csúful össze-vissza ránczigálja az utast, akit azért rendesen úgy oda kötnek a csónakhoz, mint a csecsemőt a bölcsőhöz szokták” (l. Herman Ottó: Az északi madárhegyek tájáról 539–40.).
A közölt napló- és levélrészletek Sajnovics élénk néprajzi érdeklődéséről, jó megfigyelőképességéről tanúskodnak, de persze nem szabad elfelejtenünk, hogy a lappokat nem mai életviszonyaik közt, hanem az 1760-as évek művelődési szintjén és a gazdasági élet akkori körülményei között mutatják be.
Sajnovicsnak a lapp nyelv iránti érdeklődése a lappok iránti néprajzi érdeklődéssel egyidejűleg ébredt fel. A nyelvvel való foglalkozását korántsem szabad valamilyen nyugodt, zökkenők nélküli és könnyű dolgozószobai munkának képzelnünk, mindenekelőtt pedig hangsúlyoznunk kell, hogy Sajnovics nem volt nyelvész. Vardői utazása előtt a lapp nyelvet még csak könyvekből sem tanulmányozta, s nyelvtudománnyal nem foglalkozott. Mind előtanulmányai, mind pedig érdeklődése szerint inkább matematikusnak és csillagásznak mondhatnók, s így a nyelvtudomány teljes értékű műveléséhez hiányzott nála egyrészt az az elvi megalapozottság, amelyre minden tudomány műveléséhez szükség van, másrészt pedig a nyelvészeti munkában való módszerbeli jártasság. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy vardői utazása során Sajnovics nem egy egységes lapp nyelvet, hanem több különféle lapp nyelvformát ismert meg. Ezzel kapcsolatban meg kell mondanunk, hogy lapp „nyelv” gyakorlatilag nincs is. A lappok négy országban: Norvégiában, Svédországban, Finnországban és a Szovjetunió északnyugati részében, óriási területen szétszórva élnek. Egymás nyelvét még az egyazon ország határain belül élő lapp népcsoportok is legfeljebb csak részben értik meg. Az észak-svédországi ún. hegyi lappok nem értik meg a Közép-Svédországban élő, ún. déli lappokat. A hegyi lappok nem értik meg a Kola-félszigeten élő ún. keleti vagy orosz-lappokat. A lapp nyelvjárások száma oly nagy, hogy állíthatjuk: Földünk még nem hordott hátán olyan nyelvtudóst, aki olyan értelemben tudott volna lappul, hogy beszélte volna valamennyi lapp nyelvjárást. Amikor tehát Sajnovics „lapp” nyelvtudásáról beszélünk, eleve csak a lapp nyelv valamilyen korlátozott ismeretére gondolhatunk. A lapp nyelv tanulmányozásának további nehézségeiről szükségtelen bármit is előrebocsátanunk. Ír róluk eleget Demonstratiójában maga Sajnovics. Hadd szóljon itt is ő maga.
Első benyomásait a lapp nyelvről tudósunk ugyanott szerezte, ahol először látott nagyobb számú lappot, azaz Maursundban.
Itt meglátogatták a városbeli kereskedőt, s találkoztak nála Daass misszionáriussal, aki a közeli tengerparton halászatból élő lappok körében fejtett ki lelkipásztori tevékenységet. Közülük egy véletlenül épp akkor, amikor utasaink ott tartózkodtak, belátogatott Maursundba, s a misszionárius kérésére elimádkozta a miatyánkot: Az ima hallása meglepő élmény volt Sajnovics számára. Azt írja: néhány szót meg is tudtak érteni, – a többinek a kiejtésmódja pedig olyan volt, mintha csak magyar ember szájában formálódtak volna. A lapp miatyánk Hellre is nagy hatással volt: megerősítette őt abban a meggyőződésében, hogy a finnek, a lappok és a magyarok nyelvrokonai egymásnak. Ettől a naptól kezdve Sajnovicsnak nem is volt többé nyugalma: Hell, minthogy ő maga más feladatokkal volt elfoglalva, állandóan biztatta, hogy járjon végére a magyar és a lapp nyelv közti egyezéseknek. Sajnovics nem valami nagy önbizalommal kezdte meg munkáját, nem tudta hogyan fogjon hozzá. A lapp nyelv megismeréséhez nem volt egyéb segédeszköze, mint egy lapp nyelvtan és egy szójegyzék, amellyel Storm titkos tanácsos ajándékozta meg őket Krisztiániában. Mindkét művet a trondheimi lapp szeminárium professzora, Knud Leem írta. Leem kiváló ismerője volt a lappok viszonyainak és a lapp nyelvnek, műveivel azonban Sajnovics nem tudott boldogulni, mert a nyelvtan dánul volt írva, s szótárában a lapp szavak dánul voltak értelmezve. Külön nehézséget jelentett az a körülmény, hogy könyveiben Leem a lapp szavakat a dán helyesírás szabályai szerint írta, s minthogy Sajnovics nem tudott dánul, még csak azt sem tudhatta, hogy a Leem-féle művekben közölt lapp szavakat hogyan kell olvasni. Nem csoda hát, hogy csillagász nyelvészünknek nem volt nagy kedve a lapp nyelvvel való foglalkozáshoz. Ámde egy nap lappok érkeztek hozzájuk a hegyekből rénszarvasaikkal együtt. Hell kívánságára Sajnovics behívott közülük néhányat szobájukba, s elkezdte kérdezgetni tőlük különféle tárgyak neveit. Hallván a lappok beszédét, egyrészt azt tapasztalta, hogy a lapp hanglejtés meglepően emlékeztetett a magyarra, másrészt észrevette hogy sok hasonlóan csengő szónak a jelentése is azonos. Ezek után Sajnovicsnak is megjött a kedve a lapp nyelvtanulmányokhoz.
A hallott szavakat gondosan papírra vetette, mégpedig magyar helyesírással. Később, Vardö szigetén többször adódott lehetősége ugyanilyen munkára. Minthogy azok a lappok, akikkel kapcsolatba került, különféle nyelvjárásokat beszéltek, szójegyzéke nemcsak terjedelemre nőtt meg, hanem nyelvjárástani szempontból is értékes volt. Minthogy most már ő sem kételkedett a magyar és a lapp nyelv rokonságában, teljes erővel végezte a nyelvi vizsgálatokat. Hogy leküzdje azt a nehézséget, amely szótárának dánnyelvűsége folytán adódott, elhatározta, hogy a dán értelmezéseket lefordítja latinra. E munkában Kauriig vardői pap jött segítségére, aki oly buzgalommal végezte feladatát; hogy az olyannyira áhított lapp–latin szótár néhány héten belül készen állott. Ezután már gyorsabban haladt a lapp és a magyar közös. szókincs felderítése. Mivel azonban Sajnovics – amint ő maga írja (l. 25.) – tisztában volt azzal, hogy két nyelv rokonsága csupán szóegyezések feltárása útján nem bizonyítható be, hanem ahhoz szükség van ragozás- és szóképzésbeli egyezések kimutatására is, eltökélte, hogy elolvassa Leem dánul írt lapp nyelvtanát. A könyv tartalmának megismeréséhez ismét Kauriing segítségét vette igénybe, s Leem nyelvtanából pontosan feljegyezte azokat a szabályokat, amelyekre összehasonlító munkájához szüksége volt. Ezek után sem állíthatjuk azonban azt, hogy munkája immár könnyű lett volna. Nem állíthatjuk ezt egyebek közt azért sem, mert Leem nyelvtanából a lapp nyelvet nem volt könnyű megismerni. „Die Darstellung in der Grammatik Leems war weitläufig und schwerfällig … Er stellt eine verwirrende Menge Regeln und Paradigmen auf und weiss nicht, die sprachlichen Erscheinungen unterwenige Hauptregeln zu sammeln” – írja Leemről, illetőleg nyelvtanáról J. Qvigstad norvég lappológus, a lapp nyelv és a lapp nyelvtani irodalom kiváló ismerője. Ehhez járult még az a nehézség, hogy a bonyolult hangjelölés miatt a Leem műveiben előforduló lapp szavak ejtésmódját – legalábbis munkája első szakaszában – csak akkor tudta tisztázni maga számára, ha módjában volt azokat Vardö szigetére elvetődő lappok szájából is hallani. Ez a körülmény indította Sajnovicsot arra, hogy Leem ortográfiáját megreformálja, jobban mondva új, magyar alapú helyesírással helyettesítse. Ezen új írásmódnak a kidolgozása azonban – mint maga Sajnovics írja (Dem. 37–8.) – sok kísérletezéssel és tetemes fáradsággal járt. Mindamellett úgy vélekedett a szerző, hogy e munka elkerülhetetlenül szükséges, mert ennek elvégzése nélkül a magyar olvasókat nem tudná meggyőzni a lapp és a magyar nyelv rokonságáról. Hiszen, ha a lapp szavakat át nem írja, a magyar olvasók nem látták volna az idézett lapp és magyar szavak hasonlóságát. El kell ismernünk, hogy ezen érvelésben Sajnovicsnak sok igazsága van: minthogy a dán helyesírás, úgyszintén a Leem-féle lapp ortogáfia sajátságai Magyarországon nyilvánvalóan teljesen ismeretlenek voltak, valóban nehéz lenne elképzelni, hogy a magyar olvasók a Leem-féle hangjelöléssel írott szavak hangalakjáról helyes képet tudtak volna alkotni maguknak. Enélkül pedig csakugyan teljesen kárba veszhetett volna Sajnovicsnak az a fáradsága, hogy meggyőzze népét a lapp–magyar nyelvrokonságról.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages