SAJNOVICS JÁNOS IFJÚKORA ÉS A PÁLYAKEZDET

Teljes szövegű keresés

SAJNOVICS JÁNOS IFJÚKORA ÉS A PÁLYAKEZDET
Tordasi és Kálózi Sajnovics János 1735. május 12-én született a Fejér megyei Tordas községben. Tordast a törökök a XVI. században elpusztították, de a falu a XVII. század folyamán újra benépesedett. A Sajnovics család vagyonos nemesi család volt. A családi birtok java részét János nagyapja, Sajnovics Mátyás Győr megyei főjegyző és alispán, később a kőszegi tábla elnöke szerezte. Nemesi nevét a család a családi birtokon levő két községről, Tordasról és Kálózról nyerte.
János apja Sajnovics József, anyja Peyerl Erzsébet volt. Apját a gyermek János már 1742-ben, kilenc éves korában elvesztette, s így Jánosnak és testvéreinek, valamint a családi birtoknak a gondozása anyja nyakába szakadt. Anyja másodszor is férjhez ment, s talán második férje, Persok Károly volt az, akinek a tanácsára fiatalabb fiát tanulmányai folytatása céljából kibocsátotta a családi házból. Tanulmányait János előbb a jezsuiták győri, majd pedig budai gimnáziumában folytatta. Elsősorban a természettudományok, a matematika és a csillagászat érdekelték, de szorgalmasan tanulta a latin és a német nyelvet is, mert hamarosan belátta, hogy idegen nyelvek tudása nélkül a tudományok művelése nem lehetséges.
Döntő fordulatot hozott életében az 1748. esztendő, amikor is – tizenöt éves korában – belépett a jezsuita rendbe. Egyrészt a kor vallásos szelleme, másrészt a jezsuita rendet övező tisztelet indíthatta erre, de elhatározásába belejátszhattak családi körülményei is. Egyidejűleg lemondott minden vagyonáról bátyja, Mátyás javára. Csupán a tudománynak kívánt élni, s úgy vélte, hogy a jezsuita rendben megtalálja azt a lelki békét és nyugalmat, amely a tudományműveléshez szükséges.
Szerzetesi próbaéveit (1749–1750) Trencsénben töltötte, majd – 1751-től – Nagyszombatban végzett filozófiai tanulmányokat. Ezek befejezése után néhány évig tanárként Pozsonyban működött. Innen a jezsuiták vezetése alatt álló bécsi kollégiumba került, ahol elsősorban teológiai tanulmányokkal foglalkozott. Gazdag matematikai ismeretei, melyeket még a hazai oktatási intézményekben szerzett, lehetővé tették számára, hogy egyidejűleg korának divatos tudományával, az asztronómiával is ismerkedjék. E tudománynak a művelése a jezsuiták körében szinte hagyomány számba ment. A rend több tagja elismert képviselője volt az európai asztronómiának, s az első európai csillagvizsgáló intézetet is jezsuiták alapították. Rendi elöljárói felfigyeltek Sajnovics csillagászati érdeklődésére, s ennek táplálására őt a már akkor is nagy tekintélyű csillagász, Hell Miksa mellé rendelték asszisztensnek a bécsi udvari csillagvizsgáló intézetbe. Hell mellett beható tanulmányokat folytatott az asztronómia korabeli eredményeinek megismerése céljából. Mestere mind tudósként, mind pedig emberként nagy hatással volt rá, hiszen Hell nemcsak csillagásznak volt tehetséges, hanem más tudományok eredményeit is figyelemmel kísérte, kapcsolatot tartott fenn egész sor ismert európai tudóssal, s magyar származása folytán állandó érdeklődést tanusított hazája iránt is. Nem csoda hát, hogy az ifjú Sajnovics már ekkor valóságos rajongással vette körül köztiszteletben álló tanárát.
Miután Sajnovics megszerezte Bécsben a kellő tudományos alapképzettséget, rendje 1766-ban segédfelügyelői (socius praefectus) minőségben a nagyszombati csillagvizsgáló intézetbe helyezte. Ezen intézményt Hell kezdeményezésére és tervezése szerint alapították 1751-ben. Nagyszombatban Sajnovics a jeles matematikusként és csillagászként ismert Weiss Ferenc jezsuita mellett működött. A jól felszerelt intézetben további önképzésre és új megfigyelések végzésére nyílt alkalma, amellett Weiss is jelentékenyen gyarapította ismereteit.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages