LAJTHA LÁSZLÓ
LAJTHA LÁSZLÓ
BERLÁSZ MELINDA, 1984
BERLÁSZ MELINDA, 1984
Lajtha László (Bp., 1892. jún. 30. – Bp., 1963. febr. 16.): zeneszerző és népzenekutató, Kossuth-díjas (1951). A Zeneak.-n Herzfeld Viktor (zeneszerzés) és Szendy Árpád (zongora) tanítványa volt. Hazai tanulmányaival párhuzamosan Lipcsében, Genfben és Párizsban (Vincent d’Indy-nél) tanult. Ettől kezdve élete végéig erős szálak fűzték a francia zenei élethez, gyakran járt Párizsban, ahol művei mindmáig igen népszerűek. 1910-ben kezdte meg népzenekutató munkáját. 1913-ban az MNM kötelékébe lépett, előbb a hangszergyűjteménynél, majd 1924-ig a néprajzi osztályon működött. 1928-ban Prágában részt vett az első nemzetközi népművészeti kongresszuson és Bartókkal együtt tagja lett a Népszövetség Commission Internationale des Arts et Traditions Populaires nevű bizottságának. 1930-ban a bizottság népzenei szekciójának elnöke, majd a Commission des Arts et des Lettres-ben Bartók utóda volt. 1935–46 között a Néprajzi Múz.-ban dolgozott. 1946-ban a Múz. megbízott ig.-ja, közben 1945-től egy évig a Magyar Rádió zenei ig.-ja volt. Pedagógiai munkásságát a Nemzeti Zenede tanáraként kezdte 1919-ben, 1945 után az intézet ig.-ja 1949-ig. Ettől kezdve visszavonultan élt, 1952-ben rövid ideig a Zeneművészeti Főisk.-n fizetés nélkül népzenegyűjtést tanított. 1947-ben az International Folk Music Council (Nemzetközi Népzenei Tanács) igazgatóságának rendes tagja, 1955-ben a Folk Arts Center 1. tagja lett, s ugyanebben az évben az Institut de France (Académie des Beaux Arts) 1. tagjává is megválasztották. Lajtha művészetére a francia isk. volt nagy hatással, ami elsősorban hangszerelésén, zenekari hangzásvilágán érződik. Ennek ellenére életműve szervesen illeszkedik a század első felének a népzenei hagyományokra támaszkodó m. zenekultúrájába. Mint folklorista rendkívül értékes kutató- és gyűjtőmunkát végzett. – F. m. Zenekari művek (9 szimfónia, 1936, 1938, 1948, 1951, 1952, 1955, 1957, 1959, 1961; 2 Divertissement, 1936, 1939. az utóbbi elveszett; In Memoriam – szimfonikus költemény, 1941; Les soli 1941; Variations 1947; 2 szimfónietta 1946, 1956; szvitek, népdalfeldolgozások); kamarazene (10 vonósnégyes, 1923, 1926, 1929- Coolidge- díj, 1930, 1934, 1942, 1950, 1951, 1953, 1953; 3 vonóstrió, 1927, 1932, 1945; zongorakvintett, kvartett és trió stb.); zongoraművek, opera (Le chapeau bleu, 1948–50); balettek (Lysistrata, 1933; Le bosquet des quatre dieux, 1943; Capriccio, 1944); filmzenék, kórusművek. Népzenei kiadványai: Szépkenyerű-Szent-Mártoni gyűjtés (1954); Széki gyűjtés (1954); Kőris pataki gyűjtés (1955); Sopron megyei virrasztóénekek (1956); Dunántúli táncok és dallamok (1962). – Irod. Gombosi Ottó: L. L. (Melos, 1929); Avasi Béla: Au 70e anniversaire de L. L. (Acta Ethnographica, 1962, 3 – 4. sz.)
Édesanyám
emlékének
emlékének
BEVEZETÉS
VITAM IMPENDERE VERO (Pályakép)
A HANGSZERTÖRTÉNETI KUTATÓ
A NÉPTÁNCKUTATÓ
A NÉPZENEKUTATÓ
A TUDOMÁNYSZERVEZŐ
NÉPZENEI MONOGRÁFIAK
GYŰJTUTAK IDŐRENDI MUTATÓJA
BIBLIOGRÁFIA
