JANKÓ JÁNOS
JANKÓ JÁNOS
BALASSA IVÁN, 1975
BALASSA IVÁN, 1975
Jankó János (Pest, 1868. márc. 13. – Borszék, 1902. júl. 28.): etnográfus, Jankó János festő fia. Tanulmányait a bp.-i egy. földrajz szakán végezte. Olaszo.-i és É-afrikai tanulmányutak után 1890-ben az angol és francia föld- és néprajzi intézeteket tanulmányozta. 1892–93-ban tanársegéd a bp.-i földrajzi intézetben, 1894-ben az MNM néprajzi osztályára került, melynek utóbb osztályig.-ja volt. A berlini Museum für Völkerkunde tanulmányozása után ismételten beutazta Mo.-ot és felállította az ezredéves kiállítás néprajzi faluját. 1896 nyarán gr. Zichy Jenő megbízásából az oroszo.-i néprajzi gyűjteményeket tanulmányozta (Szentpétervár, Moszkva, Nyizsnyij Novgorod). A harmadik Zichy-expedíció tagjaként 1898-ban a Kaukázusból indult, majd a fekete-tengeri és volgai vizsgálatok után Tobolszkban különvált Zichyéktől, s három hónapon át néprajzi és antropológiai gyűjtést végzett az Ob és Irtis vidékén az osztjákok (hantik) között. Hazatérve megírta nagy jelentőségű halászati munkáját, s ismét mo.-i vizsgálatokat kezdett. Gyűjtőúton érte korai halála. – M. Gróf Benyovszky Móric életrajza (Bp., 1889); Kalotaszeg magyar népe (Bp., 1892); Torda. Aranyosszék, Toroczkó magyar (székely) népe (Bp., 1893); Az ezredéves országos kiállítás néprajzi faluja (Bp., 1897); A néprajzi gyűjtemény leírása (Zichy Jenő gr. kaukázusi és közép-ázsiai utazásai I. Bp., 1897); A magyar halászat eredete (Herkunft der magyarischen Fischerei); Zichy Jenő gr. harmadik ázsiai utazása (Dritte asiatische Forschungsreise des Gr. Eugen Zichy, I. Bp., 1900); A balatonmelléki lakosság néprajza (Bp., 1902). – Irod. Thirring Gusztáv: J. J. emlékezete (Földr. Közl. 1903).
Jankó János a magyar néprajztudomány rövid életű, de hatalmas munkásságú alakja, aki munkában eltöltött alig több mint egy évtizede alatt is többet kutatott, írt, szervezett, mint mások egy egész hosszú élet során. Gyűjtőútjai behálózták az egész Kárpát-medencét, messzire vezető expedíciókon vett rész, múzeumokat alapított, a budapesti Néprajzi Múzeumot európai rangú intézménnyé fejlesztette. Maradandó alkotásokat hagyott hátra a botanika, a földrajz, az antropológia, de mindenekelőtt a néprajz területén. Lerakta a magyar és az összehasonlító finnugor tárgyi néprajz alapjait. Torzóban maradt hatalmas életművének távlatai lenyűgözőek és lelkesítőek, mert világosan mutatják, hogy a tehetség, a szorgalom és az akaraterő egyesülve mit hozhat létre egy olyan korszakban is, amelyik nem nagyon kedvez a tudományok fejlődésének.
Az a korszak, amelyben Jankó János munkásságát elkezdte, az útkeresés korszaka a magyar néprajztudományban. A folklór kutatása nálunk, de Európában máshol is sokkal hamarabb indult el, majd ért el jelentős sikereket, mint az anyagi kultúra, néprajzi vizsgálata. Elég, ha ezzel kapcsolatban a Grimm testvérek és Herder hazai tanítványainak: Erdélyi János, Kriza János,, Ipolyi Arnold és mások kutatásaira utalok. 1872-ben, megindult a Magyar Népköltési Gyűjtemény sorozata, és ez a korábbi gyűjtőmunkát még csak jobban ösztönözte. Kálmány Lajos, Reső Ensel Sándor kötetei mind újabb és újabb eredményekként jelentkeztek. Ezzel szemben a néprajzi tárgyak gyűjtésére, az anyagi kultúra adatainak feljegyzésére, illetve feldolgozására csak szórványosan és esetlegesen találunk próbálkozásokat.
A néprajzi tárgyak a különböző iparkiállításokon tűntek fel először, ezek döntő többsége népművészeti, illetve háziipari készítményekkel keveredett. Így az 1873. évi bécsi kiállításon háziipari cikkek és „népismei” tárgyak fordulnak elő, de már néhány parasztházat is kiállítottak teljes berendezésével. Az 1885. évi kiállításon – Herman Ottó gyűjteményéből – munkaeszközök, elsősorban a halászat és pásztorélet szerszámai is helyet kaptak. Herman Ottó az első olyan magyar tudós, aki az anyagi kultúra legjellegzetesebb tárgyait rendszeresen gyűjtötte és feldolgozta. Munkája kiemelkedő eredményeként jelent meg 1887-ben a magyar halászatról szóló összefoglaló munkája. Lényegében ettől számíthatjuk a magyar anyagi kultúra néprajzi vizsgálatának megindulását.
Az 1880-as évek közepétől kezdve az ország vezető rétegei készülődni kezdtek a magyar honfoglalás ezeréves évfordulójának megünneplésére, melyet a lassan fejlődő magyar kapitalizmus seregszemléjének szántak. Az érdeklődés az olyan tudományágak felé fordult, melyek a magyar őstörténettel kapcsolatban valamelyes felvilágosítást nyújthattak. Ezek közé tartozott a néprajz is, mely egyrészt a jelenkori adatokból kiindulva (pásztorkodás, halászat, vadászat stb.) igyekezett a honfoglaló magyarság életmódjára, műveltségére következtetni, másrészt a rokon népek (finnugorok) kutatásával próbálta a legrégibb korszakokat megvilágítani. Mindezt elősegítette az, hogy Európában 1870-től kezdve egy új, elsősorban a néprajzra alapozott tudomány: az etnológia kezdte bontogatni szárnyait, mely kezdetben az emberiség ősállapotával foglalkozott. Mindez indokolja, hogy a néprajz iránti érdeklődés az 1880-as évektől kezdve megnövekedett hazánkban.
Ennek egyik állomását jelzi, hogy 1889-ben megalakult a Magyar Néprajzi Társaság és a következő évben folyóiratának, az Ethnographiának is megjelent az első száma. Az 1872-ben alapított, de csak tengődő Néprajzi Múzeum ügyét Herman Ottónak a képviselőházban tartott tüzes beszédei az érdeklődés középpontjába állították: Az „Ezredéves Kiállítás Néprajzi Falujá”-nak előmunkálatai nemcsak a néprajzi tárgy gyűjtés, hanem a népi' építkezés, lakásbelső kutatásának eddig soha nem látott lendületét eredményezték. A különböző munkák szervezője, megindítója és a legtöbb esetben megvalósítója is Jankó János volt.
ÉLETÚTJA
A MAGYAR NÉPRAJZ KUTATÓJA
MUZEOLÓGIAI TEVÉKENYSÉGE
ÖSSZEHASONLÍTÓ ÉS FINNUGOR KUTATÁSAI
BIBLIOGRÁFIA
