2. A salétromsav (nitrát) meghatározása

Teljes szövegű keresés

2. A salétromsav (nitrát) meghatározása
Ilosvay mutatott rá először, hogy a levegőnek állandó alkotórésze a „nitrogénperoxid” (nitrogén-dioxid). Az ebből vízzel keletkező salétromsav (nitrátok) gyors és pontos meghatározását ugyancsak megkísérelte Ilosvay, mert az addig ismert eljárásokat nem találta kielégítőnek. Addig úgy dolgoztak, hogy a salétromsavat ammóniává redukálták, majd a keletkezett ammóniát mutatták ki. Már mások is megfigyelték, hogy sem savanyú, sem lúgos közegben nem lehet veszteség nélkül e redukciót lefolytatni.
Ilosvay a nitrátokat lúgos közegben cinkkel nitritté redukálta. Különös gondot fordított arra, hogy az alkalmazott vegyszerekkel (cink, nátrium-hidroxid) nehogy nitrit kerülhessen be a rendszerbe. A redukció közben vigyázni kell arra is, nehogy a nitrit is végül ammóniává redukálódjon.
Ezt az igen kényes, nagy gondosságot követelő eljárást az analitika ma csak elvétve alkalmazza.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages