ÖSSZEGEZÉS
ÖSSZEGEZÉS
A XIX. század közepe átmeneti korszak az európai földrajztudomány történetében. A századeleji nagy horderejű események után a csendes fejlődés, a lassú érlelődés szakasza ez, olyan időszak, amely csak az utolsó évtizedekre eredményezett egy új alapra helyezkedő, új célokért munkálkodó modern földtudományt.
Hunfalvy János még a falusi iskola padjait koptatta, amikor Alexander von Humboldt a berlini „Singakademie” zsúfolásig töltött nagytermében ámuló hallgatósága elé festette a kozmosz természettudományos freskóját, és Karl Ritter híres Erdkundejának kötetei Hunfalvy eszmélésével párhuzamosan jelentek meg. Viszont hatodik „X”-éhez közeledett már a magyar földrajzprofesszor, midőn kezébe vehette F. Richthofennek az új korszak határköveként számon tartott, Kínáról írt művét (1877).
Hunfalvy mint földrajzos Humboldtra tekintve indult (Család Könyve 1856), de azután főleg Ritter nyomdokain haladva, az ő szellemében alkotott. Mégis rögtön felismerte Richthofen művének kivételes szakmai értékeit. Megjelenése után azonnal ismertetést írt róla, sőt – jó érzékkel kiválasztva – legfontosabb fejezeteit le is fordította. Viszont az is bizonyos, hogy a mű korszaknyitó jelentőségét ennek ellenére sem érzékelte, s a 80-as évek végéig ívelő életpályájának utolsó évtizedére az nem is gyakorolt érezhető befolyást.
Hunfalvy végig megmaradt a lényegében Ritter által kijelölt, de később mások munkája révén racionálisabbá tett, és így eredményesebbé vált úton. Maga is formált azon, mégpedig úgy, ahogy azt a korabeli hazai viszonyok kívánták. Még utolsó nyilvános állásfoglalásában is erősen hangsúlyozta a földrajz természettudományi kapcsolatait: „A földrajzot választottam szaktárgyamul – úgymond – azért különböző tudományokkal kell, gyönge tehetségemhez képest foglalkoznom, nevezetesen egyfelől a természettudományok fejlődését kell figyelemmel kísérnem, s másfelől a történelmi és társadalmi tudományokat sem hanyagolhatom el egészen, mert hiszen a földrajz e kétféle tudománykört mintegy összekapcsolja, mesgyéjöket áthidalja…” Ezek a ma is jól ismert gondolatok olvashatók 1887-es, félreértett rektori székfoglalóját magyarázó nyilatkozatában.
Ha a természettudományok bevonására tett kísérletei egészében el is maradtak célkitűzésétől, s ha az általa művelt tudományágak széles köre révén kicsit polihisztornak is tekinthető, mégis az ő működésével vált nálunk a földrajz a történelemtől teljesen független, elismert diszciplínává. Olyan tudománnyá, amely ugyan magától nem lépett még rá az egzakt természettudományos útra, de képessé vált egy ilyen hatás befogadására.
Hunfalvy életműve ezért is kihagyhatatlanul fontos láncszem a magyar földrajz fejlődésében. Lóczy Lajos, majd Cholnoky Jenő nemzedékének nem kellett ezt az életművet folytatni, hiszen a nagy összefoglaló munkák révén ez a pálya kerek egész. De ha az életmű maga nem is kívánt folytatást, lehetett folytatni az immár elismerten létező magyar földrajztudományt, megtermékenyítve azt a változó idők által teremtett új eszmékkel.
