HELLER FARKAS TUDOMÁNYOS ÉS ESZMEI ÖRÖKSÉGE
HELLER FARKAS TUDOMÁNYOS ÉS ESZMEI ÖRÖKSÉGE
„…Elegendő
harc, hogy a multat be kell
vallani.”
harc, hogy a multat be kell
vallani.”
| (József Attila) |
A két világháború közötti időszak közgazdasági életének legkiemelkedőbb képviselője volt Heller, a műegyetem professzora. Széles körű munkássága alapján bepillantást nyerhetünk az időszak közgazdasági elméletébe, különös tekintettel annak két területére, az árelméletre és az ökonometriára. Eredményei sok vonatkozásban a mának is szólnak, s e tekintetben egyetértünk Csikós-Nagy Béla megállapításával: „A marxista közgazdászok főként az értékelmélet és az alkalmazott árelmélet, a polgári közgazdászok pedig az árelmélet terén alkottak jelentőset . . Aki az értékelmélettel megoldottnak tekinti az árproblémát, az csak sematikus képet tud feltárni az árviszonyokról.” (Csikós-Nagy Béla: Általános és szocialista árelmélet. Kossuth Kiadó, Bp., 1968. 58.)
A világháborúk közötti időszak tudósait szocialista fejlődésünk egyes szakaszaiban meglehetősen eltérően értékeltük. Az ötvenes években napi érdekek és jó néhányszor dogmává merevült tudás, gyakran tudássá kikiáltott dogmák alapján cenzúráztuk eszmei örökségünket, tudományos és kulturális életünk termékeit. Az elmúlt években tisztáztuk viszonyunkat sok vonatkozásban a két világháború közötti időszak szellemi életével, korrigáltuk értékelésünket annak nagyjairól. Ezt centenáriumi ünnepségek, a nevezetes személyekről megjelenő tanulmányok, műveik újabb kiadása is bizonyítja.
Sajátos helyzetben van a közgazdaságtudomány. Egyértelműen pártos jellegéből következik, hogy a marxista-leninista közgazdaságtan és a – két világháború közötti – polgári közgazdaságtan kiinduló alapfeltevései között jelentős a különbség. Az ötvenes években csak ezt észleltük és hangsúlyoztuk. Vannak azonban a közgazdaságtudománynak olyan szférái – főleg a módszertani területekre gondolunk –, amelyek csaknem függetlenek az adott politikai és társadalmi rendszertől. Ilyennek tekinthetjük többek között az árakkal kapcsolatos elemzések egy részét. Ezen a területen a polgári közgazdaságtan eredményei – ha azok objektíve helyesek, magas színvonalúak – átvehetők, kellő átalakítás után beépíthetők a marxista elméletbe. Hiszen – a tudásanyag konvertálhatóságát vallva – hiba lenne alacsonyabb szintről indulni, mint ahova a felszabadulás előtt eljutott a polgári közgazdaságtan. Ezért egyetértünk Bognár József akadémikus gondolataival, amit a Heller Farkassal rokonszenvező és együtt dolgozó Varga István tiszteletére kiadott emlékkötet bevezetőjében írt: „Reméljük azonban, hogy a magyar közgazdaságtudomány erejéből ma már arra is futja, hogy múltjával és nagyjaival is foglalkozzék, hiszen azok életműve és pályája nemcsak a világtudomány fejlődéséhez jelent hozzájárulást, hanem mai törekvéseinknek és képességeinknek is szerves részét jelenti.” (Változások, váltások és válságok a gazdaságban. Tanulmányok Varga István emlékezetére. KJK. Bp., 1982. 10.)
Az idézet másik része, úgy gondoljuk, nemcsak Varga István esetében értelmezhető, hanem a Heller-iskola több tagjára is vonatkoztatható: „Varga István rendkívüli tudása és tapasztalata, előítéletektől mentes és kompromisszumokra képes gondolkodásmódja, morális intaktsága és világhorizontja arra predesztinálta volna, hogy az átmeneti korszak megbecsült közgazdásza legyen, hídverő, aki a két gyökeresen különböző történeti és gazdaságtörténeti korszakot összeköti egymással.” (Uo. 10–11.)
Heller Farkas tudományos rehabilitálása az 1980-as években kezdődött meg. Ezt elősegítette többek között annak a felismerése, hogy a piacnak, a piaci törvényszerűségeknek megvan a jelentőségük a szocialista tervgazdálkodás viszonyai között is. 1980 óta Magyarországon a tőkés import- és exportárak prognosztizálását módszertani irányelvek írják elő. A KGST szervezete is átalakulóban van, a piac követelményeit egyre inkább figyelembe veszik. A Heller-iskola eredményei, kiegészítve az újabb módszertani kutatásokkal ezért ma is hasznosíthatók.
Heller bírálta a szovjet tervgazdálkodás bürokratikus jellegét, nem hitt abban, hogy az emberi szükségletek és azok kielégítése központilag megtervezhető.
Heller ugyanakkor elismerte a Lenin által alapított első konjunktúrakutató intézet igazgatójának, Kondratyevnek és társainak tudományos érdemeit. A Heller-iskola tagjai a hosszú ciklusok kondratyevi elméletét elfogadták, ismertették. Ugyanezt mondhatjuk el Csajanovval kapcsolatban is.
Természetesen senki sem tehet arról, hogy mikor, hol és milyen családba születik. Őseinket, születésünk helyét és idejét, és így azt a kort, melyben élünk, nem választhatjuk meg. Heller Farkas felnőttkora nagyrészt a Horthy-rendszer idejére esett, és ez nem tekinthető bűnnek, mint ahogy e tudósportré szerzője sem bűnös azért, mert a felszabadulás után három nappal született. Tetteinkért, az átvett és követett erkölcsi normákért, a tudományos kutatás színvonaláért és az abban kitűzött célokért már vállalnunk kell a felelősséget. Ebből a szempontból, és ezt remélem, sikerült bizonyítanom, Heller rendkívüli nagyság volt. Német származása ellenére felismerte a hitleri fasizmus veszélyeit, és a maga eszközeivel harcolt ellenük. Nyíltan elutasította az antiszemitizmust, és ez nem egy ember életének megmentését jelentette a Szálasi-rémuralom éveiben. Munkatársai kiválasztásában csak egy szempont vezérelte, a tehetség. Igen korán kereste a baloldali, haladó gondolkodású emberek barátságát (Szabó Ervin, Jászi Oszkár és mások), és azért küzdött, hogy szociális jólét legyen Magyarországon. Tudományos objektivitásra törekedett. Ismertette Marx, majd később Lenin nézeteit, még akkor is, ha nem volt marxista kutató. Emlékeztetni szeretnénk a t. Olvasót, hogy a tőkés elméleteket hosszú ideig az eredeti művek ismeretének hiányában bíráltuk. Van mit tanulnunk Hellertől, aki oly nagy buzgalommal igyekezett a gazdasági élet objektív törvényszerűségeit mint független, de a haladásért elkötelezett tudós feltárni. Ezzel kapcsolatban utalok napjaink egyik problémájára. A marxista elmélet tankönyvei és jegyzetei, mint Lendvai L. Ferenc megállapítja, alig változtak a sztálini „rövid tanfolyam” időszakához képest, nemcsak árasztják magukból az apológiát és a kincstári optimizmust, de legfontosabb jellemvonásuk, hogy a marxista elméletet mint minden problémát megoldani képes, sőt lényegileg már megoldott, lezárt gondolatrendszert adják elő, melynek tételeit „csak meg kell tanulni, s ettől mindenki egyszer s mindenkorra »marxista« lesz”. (Lendvai L. Ferenc: Kedvezőek-e a marxista elmélet pozíciói Magyarországon. Magyar Nemzet 1987. november 9. 7.) Heller Farkas ismerte az emberi megismerés határait. A deduktív és induktív kutatómunka együttes alkalmazását tartotta célszerűnek. Világosan látta, hogy az induktív (statisztikai) kutatás csak azt tudja igazolni, mi nem igaz. Ugyanakkor a kizárólagos spekulációt, a deduktív módszer abszolutizálását elvetette, hiszen az elméleti tételeket a gyakorlatban kell igazolni. Felfogása igen közel áll a fizika Nobel-díjas úttörőinek mai állásfoglalásához. (L. pl. Feynman, Richard: A fizikai törvények jellege. Gyorsuló idő. Magvető, Bp., 1984.. 299 l.) Rendkívül szorgalmas ember volt, aki ontotta a cikkeket, könyveket, jegyzeteket. Különböző kiadásokban több mint 40 könyvéről tudunk. Kondratyevhez hasonlóan Hellerről először nem közgazdászok, hanem a történészek írtak valós és kedvező értékelést. Az MTA másfél évszázada 1825–1975. (Bp., 1975.) c. könyv az 1920 és 1949 közötti időszak legjelentősebb gazdaságelméleti szakemberének minősíti Heller Farkas egyetemi tanárt (i. m. 331.). A Magyarország története 1918–1919. 1919–1945. c. műben (Főszerk.: Ránki György. Bp., 1978. I–II.) leírt szigorú vélemény is elismeri Heller munkásságát. Idézzük: „Amíg a statisztika jórészt megőrizte 1918 előtt kialakult magas színvonalát (noha ezt a színvonalat a legtöbbször az ellenforradalmi rendszer szolgálatába állította), a közgazdaságtan terén nem sok előrehaladás történt: ha önálló magyar közgazdaságtudományról korszakunkban egyáltalán beszélhetünk, az túlnyomórészt még mindig a régi agrárius eszmék uralma alatt állt, s ezeket igyekezett összeegyeztetni az ellenforradalmi rendszer újabb igényeivel. Modernebb polgári felfogás irányába csak néhány tudós munkássága mutatott, az is főleg a 30-as és 40-es években (Heller Farkas, még inkább Varga István – i. m. II. köt. 889.).
Meg kívánom jegyezni, hogy hosszú időn keresztül a két világháború közötti időszak társadalomtudományi eredményeit megalapozatlanul, az eredeti művek ismeretének hiányában, sematikusan ítéltük meg. Gyakori volt a címkeragasztás, pl. eklektikus, az ellenforradalmi rendszert kiszolgáló (mit szolgálhatott volna, hiszen Magyarországon élt!) reakciós, konzervatív szemléletű, polgári stb. Erre a sorsra jutott hosszú időn át Heller Farkas is, akinek munkáit legközelebbi munkatársai, Kádas Kálmán és Theiss Ede még idézni sem merték, mert olyan volt a politikai, illetve ezért a szakmai közhangulat. De volt pozitív ellenpélda is. Kékesi Katalin 1975-ben a Népszabadságban az időszak legjelentősebb polgári teoretikusának minősíti Heller Farkast, aki 1943-ban írta meg a közgazdasági elmélet történetét. (150 éves az Akadémia c. sorozat: Történelmi sorsfordulók idején. Népszabadság 1975. május 9.) Érdekesség, hogy Kékesi Katalin írása Heller Farkas 98. születésnapján jelent meg. Megemlítjük még, hogy Heller Közgazdasági Lexikona (1937) külön is figyelmet érdemel, mert rajta kívül Magyarországon senki sem írt közgazdasági lexikont egyedül. A spanyol és német nyelvű kiadások sikere is egyedülálló. A magyar közgazdasági könyvkiadás fejlődése c. tanulmány (Közgazdasági Szemle 1960. 2. sz. 238.) megállapítja: „Kivételnek számítanak az olyan tudományos igényű, viszonylag nagy példányszámban megjelent és közönségsikert elért munkák, mint Heller Farkas Közgazdasági lexikona (1937).” Ugyanez a tanulmány Heller Farkasnak A közgazdasági elmélet története című könyvét a „felszabadulás előtti időszak egyik legjelentékenyebb közgazdaságtudományi művének” minősíti (uo. 237.) .
Heller könyvei, cikkei több mint negyven évig nem voltak hozzáférhetők. Antikváriumokban munkái nem szerezhetők be, de könyvtárainkból néhány könyve kikölcsönözhető. A fasizmus áldozatává vált Bálint György A halhatatlan szöveg c. írásának alább idézett megállapításai Heller Farkas életművére is vonatkoznak: „Könyvtárak ezreit pusztíthatja el bomba és tűzvész: a szöveg azért valahol mégiscsak megmarad. Sok mindent el lehet venni az emberiségtől, meg lehet fosztani mindentől, ami életét értelmessé tette. Csak egyet nem lehet most már kiirtani: a szöveget. A szavak megmaradnak, az emberiség legszebb és legokosabb mondatai többé már nem veszhetnek el. Lehet, hogy évekig, évtizedekig nem akad senki, aki elolvassa vagy megértse őket, lehet, hogy évszázadokon át értelmetlenül merednek majd rájuk az új barbárság fiai – de ez nem nagy baj. Az a fontos, hogy megmaradnak, számos példányban, olvasható állapotban. Előbb-utóbb megint csak akadnak majd olvasóik…” De azért ne higgyük, hogy az emberiség örök, nagy szavait nem éri bántódás a kultúra nagy kataklizmájában … „Sajnos, a szó számára nincs bombabiztos fedezék, a mondatot nem lehet óvó rendszabályokkal megvédeni a vandálságtól. A szöveg is szenved, szennyeződik és roncsolódik éppúgy, sőt, talán még súlyosabban, mint a kép vagy a szobor. Ijesztő sebeket kap, de azért elpusztítani mégsem lehet. Eldugott könyvespolcok mélyéről egyszer majd megint előkerül, fiatalon, tisztán, sértetlenül és diadalmasan.” (Kiemelés tőlem – S. B.)
Heller Farkas munkáinak újbóli kiadása bizonyítani fogja Bálint György igazát.
