2. MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK [Szklabonya, 1869. december]

Teljes szövegű keresés

2.
MKTERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya, 1869. december]
Kedves Miska barátom!
Sajnálom, hogy első találkozásunk mindjárt azon kezdődik, hogy a more reszkető kezeiből kiveszed a búoszlató vonókat. A Tettes szolgabíró és plébános úr parancsa előtt, kiket véghetetlenül tisztelek, meghajlom, amennyiben az egyház épületében húzattam én és Kaszner barátom. De válaszomra, hogy én hazaviszem a cigányt, s ott húzatok – a vonó elkobzását visszautasítom –, már csak azért is, mert
Először: Az advent engem nem kötelez saját meggyőződésem szerint.
Másodszor: Mert a Horváth-féle vallástörvény XII-ik cikkelye a protestánsokat más felekezetek irányában semmiféle megszorításokra nem kötelezheti.
Negyedszer [!]: Mert alkotmányos törvény egyéni akaratunknak teljesítésében soha meg nem gátolhat – legfeljebb mint megtörtént tény fölött ítélhet…
Ezen és egyéb más okok kényszerítenek arra, hogy eljárásod felett kimondjam nézeteimet – s bár az erőszak ellen mit sem tehetek –, polgári kötelességemnél fogva protestáljak
mindig tisztelő barátod
Mikszáth Kálmán
A vonó kiváltásának árát üzend meg, hogy kifizethessem. –
[Címzés:] Tekintetes Tersztyánszky Mihály
esküdt úrnak
Szklabonya

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages