13. MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK [Szklabonya, 1870. húsvét után]
13.
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya, 1870. húsvét után]
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya, 1870. húsvét után]
Kedves Sanyikám!
Az egész Európa lángba borult….. akarom mondani egészen lángba borultam… le vagyok főzve…. meghaltam….. Agyon vagyok ütve…..
Tegnap azt kérdezted, hogy mi történt azon két hét alatt, mióta nem láttuk egymást; azt mondtam: »semmi«, ha ma kérdeznéd, azt mondanám, hogy »minden megtörtént!«
Tegnap és ma! Mily különbség!
Spanyol Izabella bukása, Miksa császár élete és szenvedései, Ubrik Biri kisasszony, az ő sanyargatásainak szomorú, tanulságos története mind csak suvix az én bukásom, az én halálom, az én sanyarúságomhoz képest.
»Alsópéteren húsvét keddjén megtörtént az ünnepélyes szent eljegyzés«.
Ostoba, marha papír, hogy el nem halaványodsz jobban, mikor ezt a borzasztó dolgot rád írom, mely úgy hatott rám ma reggel, mikor hallottam, mint midőn a Kabanosz szivart a tüzes végével dugom a számba.
Még most is köpködöm tőle….
Mondják, hogyha a fájdalmat közli valakivel az ember, tehát megosztja azt az illetővel – íme neked adom a felét, édes Sanyikám! <…>
Különben a tényállás a következő:
Hétfőre meghítt a V[ilma], hogy jöjjek hozzájuk, én meg is ígértem stark: azonban nem mentem el.
Hétfőn reggel eljött N[ádasy], és sürgette a gyűrűváltást: a Vilma azt mondta, hogy »várjunk délutánig«; délután pedig azt mondta »várjunk estig«, s így lőn azután kedden az eljegyzés.
Hogy jegyezze meg a hóhér őt…! (ti. N[ádas]yt)
Bizony, édes öcsém, az igaz, hogy én sem képzelem magam valami nagy kártyának: hanem mégis csak vagyok legalább »kilences«, s az a malőr mégis bosszant, hogy a »hetes« üt el.
A fene látott ilyen játékot: az még a Klopiczkinél is Klopiczkibb.
Ich hab s[ch]on kajne remény?; hast du noch remény?
Egyébiránt remény inde remény unde, én azt hiszem, hogy csak »előre«.
Most még interes[s]antabb a dolog.
Emlékszem, hogy egyszer Gyarmaton rossz kártyára jött meg a »dreimálod«.
Aztán ha már beadtuk a »vizit« meg a »besszert«, hát sose nézzük, hogy az utolsó kártya m i t k ó s t á l.
Az eshetőségekre pedig fölösleges gondolni: nem vagyok én német a nyüstyit, hogy meggondolt ostobaságokat kövessek el: hadd legyen az ostobaság meggondolatlan.
Maradok szomorú szívű, szerencsétlen
Estvánod
Délután talán átballagok.
A levelemet fel ne olvasd hangosan, mint szokásod, tépd össze, legfeljebb a plebános úrnak mutathatod meg. Csak mi, fiatalemberek tudjuk az ilyen keserveseket ki nem nevetni.
[Címzés:] T. Tersztyánszky M. úrnak.
Ebecken
