11. MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK [Szklabonya, 1870. március 25.]
11.
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya, 1870. március 25.]
MK – TERSZTYÁNSZKY MIHÁLYNAK
[Szklabonya, 1870. március 25.]
Édes barátom!
Tapasztaltam, hogy a tegnapelőtt neked mondottakat a háziak előtt is elbeszélted, s engem emiatt kellemetlen eshetőségekbe kevertél. Lássuk, mik lehetnek ezen eshetőségek.
a) Ha sikerül tervem Vilmával (ti. kosarat ad kérőjének), akkor ő van blamírozva, mert olyan ostoba, bolond leány, aki értem elutasította jámbor szándékú kérőjét, értem, aki soha el nem veszem. Pedig ez nem lehet szándékomban, ezt nem szabad akarnom, mert Vilma egyszersmind rokonom is, kinek becsületét kötelességem védeni még magam irányában is.
b) Ha nem sikerül tervem Vilmával, akkor én vagyok blamírozva, aki oly ostoba, hiú és könnyelmű tudtam lenni, – hogy egy ártatlan lányt fogtam magamnak, hogy hagyományos szimpátiájából gúnyt űzzek, hogy vonzalmát piszkos fegyvernek használjam saját magam ellen, aki hála istennek felsültem.
De még egy harmadik eshetőség is beállhat: mégpedig a következő: Frenyóék nemsokára – amint említették is - hozzátok jönnek látogatóba, s akkor megtudhatnak mindent előre, mert hát az asszonyok nagyon közlékenyek. Te magad mondottad, hogy amit egy asszony tud, az már nem titok.
Ezek azok az eshetőségek, melyekre te bizonyosan nem gondoltál, midőn a dolgot elbeszélted – mert hogy szántszándékosan tetted volna, azt még eddig feltennem sem lehet.
Ezek az eshetőségek pedig olyan »circulus vitiosus«, olyan logikai kikerülhetetlenség, hogy okvetlenül fel kell valamelyik pontján akadnom.
Hanem mikor az ember ilyen utakra jön, ahonnan nem lehet besározás nélkül kimászni, még mindig felmarad egy mód, ami semmi egyéb, mint az, hogy tanuljon meg repülni.
Légy oly jó, hallgass erről ezentúl, s amit már elmondtál, azt olyan kvázi kibővítő, magyarázó, meghazudtoló politikus észrevételek által olyan semmivé igyekezz devalválni, amin a herkópáter se igazodhassék el: Nem volnál Tersztyánszky Miska – ha ez neked nem sikerülne: csak elő kell keresni a régi diplomáciai talentumot…….
Ösmerve kritikus hajlamaidat azt is felteszem, miszerint azon véleményben leszel soraim olvastakor: »Hja édes ötsém, minek vágsz olyan dologba, amiből aligha derülhet rád a magad állítása szerint fény: mert ha győzöl, akkor Vilmát blamírozod, amit nem akarsz, ha pedig felsülsz, magadat blamírozod, amit szinte nem akarsz. Hát akkor mi a menydörgős ménykő kell hát?«…
Ha ezen véleményre találnál jönni, akkor megfelelek: … Nekem Nádassy ellenségem, akit a legutolsó embernek tartok a földszínén, s aki – amint többször hallottam itt-ott - elég vakmerő volt mondani, hogy nem adom ezer forintért, hogy azt az inci-finci jogászkát elütöttem Vilmától.….. Azonfelül a Vilmát szeretem egy kicsit….. Ez elég felelet arra, azt hiszem, hogy miért teszem azt… Nem én volnék én, ha a kereskedőt nem igyekezném lefőzni. Akkor meg kellett volna változni makacs természetemnek, mely szomjúhozik a bosszú után, s mely akkor érzi magát legjobban, mikor millió ellensége van.
Hanem a millió ellenséggel szemben téged mindig rosszul esne nem látnom mellettem: reménylem, az most sem történik meg. Én legalább egész életemben minden körülmények között melletted, a te részeden leszek, még akkor is, amikor ellenem vétesz, csak akkor nem, mikor politikáról van szó.
Ezen levelem tartalmának tulajdonítsd azt is, hogy a tegnapi levelet, melyet feledékenységből el sem küldtem, nem akartam megmutatni. Bocsásd meg, barátom, ha az ilyen apróságokban nem bírok benned eléggé bízni.
Nekünk körülbelül olyan természetünk van mindkettőnknek, hogy szeretjük egymás gyenge oldalait nevetségessé tenni, különösen te, akinek ez gyakran sikerül is – ennélfogva oda nem adhattam a Vilmának szóló levelet, melynek mesterkélt gyengédségét, melankolikus hangját, metsző humorát, itt-ott vidor könnyelműségét, másutt pedig szomorkodó tónusát bizonyosan kiviccelted volna; pedig tudhattad, hogy inkább akármi más szeretek lenni, csak nevetséges ember nem.
Bizony édes ötsém, az az én levelem egy valóságos trónbeszéd tulajdonságával bír, néhol azt mutatja, hogy megreped a szívem bele, ha Nádassyhoz megy, másutt pedig, hogy fel sem veszem, sat. – Az ilyen jobban szokott hatni, mint akármilyen sanguinicus szerelmes levél.
Most pedig még arra kérlek, tedd magad szolidaritásba a plebános úrral, hogy keddig (tudniillik míg üres időd tart, még kedden is, gondolom) okvetlenül elmenjünk Szentpéterre. Írj neki, hogy e napok közül válasszon valamelyiket, ha a lova beteg – az nem baj, megy a miénk az ő kocsijában, vagy megfogadjuk Rákóczyt.
Ha azonban úgy szombat féle lenne üres időd, még jobban szeretném, mert e napokat tanulással akarom tölteni. Egyébiránt, ahogy csinálod, úgy lesz – én megnyugszom –, a plebánost mindenesetre elvisszük. Az eredményről értesíts: mikor és hogyan megyünk?
Maradtam Szklabonyán mártius 25. 1870.
Őszinte barátod
Mikszáth Kálmán
Mikszáth Kálmán
Ma délután én részemről nem megyek át.
Vasárnap talán….. A Vasárnapi Újság két legutolsó számát, ha teheted, küldd el kérlek….
Ezen pongyola levelemet tépd össze.
