TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZÉS A HIDEGLÁZRÓL • 1873 (27. kötet)

Teljes szövegű keresés

TUDOMÁNYOS ÉRTEKEZÉS A HIDEGLÁZRÓL •
1873
(27. kötet)
(F. F. úrnak ajánlva)
Egy hét óta folytonosan iszom.
De hogy senki se irigyelje, hát megmondom, hogy orvosságot, de hogy senki ne is sajnáljon, hát kijelentem, hogy ezt a bolondot sem a magam akaratából teszem, hanem csak öntik belém mások. Az ő lelkök rajta, ha valami bajom támad tőle!
Mikor még a »Nógrádi Lapok« múlt számát nyomták, olyan pirospozsgás, kövér gyerek voltam, mint akár »Mohácsi bácsi«, most pedig olyan halavány, sovány ember vagyok, mint – teszem azt – Pálffy Albert.
Ebből tehát világos, hogy azóta megsoványodott a gondolkodásmódom is: nem is merek most akkora robostus alakot előkaparítani tárcának, mint Sramko; – az orvos megtiltotta a vastag ételeket. Pesti élményeim eldorádójából, a Steiniczből lenne jó talán egy kép? Úgyis most van a pikáns ételek szezonja! Igen, de most van a kolera is! Nem szabad a falusi férjek vágyainak alvó oroszlánait felébreszteni. És mégis olyan jól esnék írnom rólok, kikről betegségemben álmodtam. A hunyorkáló Viktorról, ki egy új váltógazdálkodási rendszer alapját vetette meg…; az ábrándos Nettiről, ki hű tudott lenni, mert nem szeretett; a karcsú Zsanetről, ki megcsalt, mert imádott… és ez mind elmésen van indokolva; a fräulein Alphonsinéről, ki minden nógrádi atyafit azzal bűvöl el, hogy szellemdúsan tud belekötni a palóc dialektusba. Én minden ellenségem közül őt szeretem a legjobban. Mennyi szépség, mennyi zsenialitás egy rakáson! Bátran bejárhatod a fél világot, míg párját leled!
Mindmegannyi háládatos tárgy volna laptölteléknek, de fájdalom, a »tárca« számára nem háládatos! sőt inkább… de nem akarok indiszkrét lenni.
Aztán a demimonde eredeti jelenség, és szeretetreméltó, a könnyelműnek és nemesnek csodálatos keveréke.
Aki nem ösmeri, az gyűlöli, aki ösmeri, az megveti, aki nagyon ismeri, az szánja a demi-monde-ot.
Én pedig szeretem őket és nem szánom.
Mert tudom, hogy az egy egészen sajátságos világ, melyben ők élnek, egészen külön morállal, külön heraldikával, külön esztétikával, és ők jól érezik magukat abban, meg vannak elégedve vele és boldogok.
– Én mindig tisztelettel emelem meg kalapomat előttetek, hallod Alphonsine, tisztelettel; és megiszom az egészségtekre egy üveg medicinát, de nem mindig!
*
Biz a medicina utálatos dolog!
De ki tehet róla, mikor muszáj dolog. Az én kedves orvos barátomtól úgy kikérdeztem mindent, hogy most már magam is beállhatok láz-kúrálónak. Sok szépet elmondott nekem erről a témáról, orvosi tanácsainak sok hasznát vettem, – most majd viszonzásul én mondok el neki egy csalhatatlan gyógymódot a láz ellen.
Koronkint ki szoktam járni a lóvonatú vaspályán egyik barátomhoz, a barakk-kórház orvosához, Dr. Bothár Samu úrhoz.
Az én doktor barátom nagyon szereti csúnya mesterségét, bele van bolondulva, különösen ebbe a mostani kolerajárványba, s reggeltől estig lesi komótsapkában, pipaszóval az utcaajtóban a kolerabetegeket. Ha sok van, már szinte messziről mosolyog az ábrázatja elém:
– Szervusz, barátocskám. Jó, hogy jössz! Ma egy nagyszerű Vorstellungot akarok neked megmutatni.
– Nem kell nekem. Nekem ne mutass semmit, mert mindjárt visszaszököm.
Samu gyöngéden megfogja a kabátgombomat:
– Hüm, barátom, ez valami extra ordinarius, valami delikatesz lesz, neked, beszélyírónak való…
Szuverén megvetéssel köpködök magam körül.
– Láttam már minden ördögöt. Bécsi természetgyűjteményt, rothadt embert, lábtörést, doktorparókát, szép tündérarcú lányt a bonc-padon, ide akarták adni prezentbe az egyik fülét, – hatlábú tehenet is láttam. Nekem már nem mutathatsz semmit.
– Nix, nutz, mutatok neked egy eredeti kúrát, ha sikerül. Itt van Fucha öcsém, láza van.
– Ah! A Fucha van itt?
Az olvasónak meg kell magyarázni, hogy Fucha, Dr. Bothár úr öccse, nagyon derék, joviális fiú, iskolatársam, ki végtelenül szeretvén a huszonegyezést, még valaha Selmecen neveztem el báró Fuchának, azóta annyira rajtamaradt, hogy még az édesapja is báró Fuchának nevezi, amihez ő maga is egészen hozzászokott.
– Hát igen, itt van az öcsém, és sehogy sem bírom a lázból kigyógyítani: mindennap rájön délután öt óra felé és tart reggelig. Egészen rosszul néz ki a fiú.
– No, ami természetes is…
– Nagyszerű tervem van vele: megmondom neki, hogy te is itt vagy és hasonló lázad van, te is úgy öt óra felé szoktad kapni. Ha összehozlak, te csak hagyj rám mindent, s ha kártyázni hí, légy rá készen, és kérjetek kártyát.
Ráálltam. Fucha örült, hogy lát, panaszkodott, hogy csehül van, aztán megkérdezte: szoktam-e még piketírozni, mire azt válaszoltam, hogy szívesen játszom néhány partit.
– De nincs ám kártya! – szólalt fel a doktor.
Fucha dühös lett:
– Hát mi az ördögöt csináljunk így? Bevárjuk az ítéletnapot. Vagy azzal a koponyával kuglizzunk a padlón, míg a láz megvesz.
– Tudjátok mit? – így a doktor. – Úgyis egyszerre jön a lázatok, egyforma időben, én magam sem bírom meghatározni, melyikre előbb…
– Hm…
– Legyetek egyszer angolok, tegyetek ki tíz-tíz forintot, aztán amelyikre előbb jön rá a láz, és azt kimutatja fogvacogtatással vagy reszketéssel: fuccs! a másik be fogja húzni a bankot.
– Gilt! – szóltam én.
Fucha nem akart beleegyezni, ő rizikóra nem játszik a Jehovának sem, az öregapja sem hallott ennél bolondabbat. Samu bátyja azonban háta mögé került s echt hamisjátékosi fiziognómiával gyöngéden megdöfte a vékonydongájú pácienst, kinek is ezen megdöféstől kezdve folyton változék nézete ezen különös sport felül, s szörnyen mágnásosnak találta azt.
– Also… én elvégre is nem bánom, nos, akarod?
Szótalanul kitettük a tíz-tíz forintot, s aztán az egyik is, a másik is összegömbölyödött a kanapé egy-egy csücskébe, onnan néztük egymást, már ti. csak Fucha nézte nagy érdekkel arcom változását, hogy mikor vacogtatom össze a fogaimat: ő majd csak kibírja – gondolta magában; a klasszisban is mindig ő ütött földhöz, most sem lehet ő a kevésbé kitartó.
Mikor már vagy két óráig ott diskuráltam, s Fucha mindjobban kezdett halaványodni, a doktor meglapogatta ütőereinket és az orrunkat.
Fucha feszülten várta a hatást, melyet az én vizsgáltatásom tesz az orvosra.
– Adieu, parti! – szólt hozzám Samu. – Legalább félórával léssz hamarább kész Fuchánál. Malőrben vagy!
– Nem hiszem – feleltem legénykedve. – Majd meglássák. No, tégy a Fucha blattjára te is tíz forintot, azt is tartom.
Azzal még tíz forintot tettem ki. Samu kétszeres pénzt ajánlt fel ellenébe, de Fucha félretolta azt nagy haragosan, hogy az ő blattján ne nyerészkedjék senki, ő nem tűr semmiféle brodsitzert… Mindent tart ő maga.
Egészen belejött a játékdühbe, csakhogy eközben már teljesen elkékült, s hol-hol megrázkódott egész testében, majd vadul összeszorítván fogait, kétségbeeső pillantással mérte meg koronkint állapotomat.
Én egykedvűen pipázva mosolyogtam a szeme közé, mely már elhomályosodni kezdett, s keresztbefordulva a helyéből kikelt arc felett tart szemlét, aztán végtelen merészséggel glédába állt, mint egy császári baka.
Nagy heroizmus volt Fucha öcsénkben.
Hős volt, csak a játszmát ne kelljen elvesztenie.
Mucius Scaevola szenvedése suviksz ahhoz képest, amit ő kiállott, de azért nem retirált, nem adta meg magát. Várta előbb az én megadásomat.
És addig-addig várta, iszonyú kínok között, mert semmi sem kínosabb, mint a kín visszatartása, míg egyszer szépen beesteledett, s a nagy megerőltetéstől egészen jobban lett, elmúlt a láza.
– Gyújts gyertyát! – szólt megkönnyebbült tagokkal – mert így nem veszem észre az ellenlábasom állapotát. Kissé erősen tartja magát. Úgy látszik, kemény fickó: hanem már nem soká győzzük ugye?
Ekkor kacagtunk fel először mind a ketten.
A doktor visszaadta szépen a pénzemet, a megmaradtat pedig zsebregyűrte.
– Sose várakozzál, testvér! – szólt mézédes malíciával. – Nincs itt senkinek láza többé, csak neked volt. Hanem most már te is kigyógyultál. A honoráriumot is zsebretettem már. Kvittek vagyunk.
Fucha pajtásom persze mérges volt amiért elbolondítottuk – de láza csakugyan nem volt többé.
.......
Ha ünnepélyesen megígérem, hogy ezentúl az allopatákat nem szidom – reménylem, Dr. Bothár barátom megbocsát azért a vétkemért, hogy ezt a kis kalandunkat nyilvánosságra hoztam.
Különben is a leleményesség és az ermberi jellemek ismeretének ily zseniális applikálása az egyes bajoknál mindenkinél, de különösen az orvosoknál megbecsülhetetlen és dicső tulajdon.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages