EGY ÁRVA TÖRTÉNETE • 1878 (30. kötet)

Teljes szövegű keresés

EGY ÁRVA TÖRTÉNETE •
1878
(30. kötet)
I.
Hideg, borús decemberi nap volt, midőn egy kisfiú a meredek hóval ellepett erdei úton lefelé haladt, mely a hegyi magányos lakokból a faluba vezetett.
A gyermek körülbelül tíz-tizenkét éves lehetett; nyájas arcán a jóság és ártatlanság tükröződött, kék, nagy, beszélő szemei bátran és bizalomteljesen tekintettek szét a ködbevesző tájékon.
A kis utas neve Körmös Pali, elhagyatott, szegény, árva fiú. Atyja pár évvel ezelőtt az erdőben halt meg, hol egy vadkan tépte szét, s szegény özvegyének nem hagyott más örökséget, mint e fiúcskát, egy adóssággal terhelt kunyhót és nehány hold földet, melynek jövedelméből csak alig élhetett meg az anya és gyermeke.
Az özvegyasszony napszámba járt a vagyonosabb parasztokhoz, hogy tengődhessék; később azt tette Pali is, amint fölcseperedve alkalmas lett holmi apróbb munkára, mint aminő a gyomlálás az urasági kertben, a krumpliszedés, kukoricatörés sat.
Annyit kerestek tehát ketten, hogy legalább éhséggel nem kellett küzdeniök; csakhogy Pali nagyobbodásával nagyobb lett a kiadás is, iskolába járt, s oda könyvek, tisztességesebb ruhácska kellett, amit mind bajos beszerezni ott, hol két feltört tenyérrel keresik az istenadta mindennapi kenyeret.
A szegény asszony sokat aggódott a szaporodó kiadások és a kevesbedő jövedelmek miatt.
Tán aggodalmaiban kapta meg a sorvasztó mellbetegséget, mely oly végzetszerű lőn. Betegségében is folyton dolgozott, nem csoda tehát, hogy azontúl egyre rosszabbul lett, s elbeszélésünk kezdete előtt körülbelül egy évvel, otthagyva a kis Palit a könyörtelen világ viharának, mint elhullatott levelét a tölgy, elköltözék e siralom völgyéből, melynek a neve: »Élet«. El lehet mondani, agyondolgozta magát.
Most a kis Pali egyedül áll a világon. Adóssággal terhelt vagyonkáját eladták, s nem maradt egyebe, mint kevés szegényes gúnyácskája s iskolakönyvei.
Azokat nem vette el a törvény. Kellenek is azok valakinek.
A községi elöljáróság gyámot rendelt Palinak, a gazdag, hatökrös Kajla Ferencet, ki gyermektelenül élt szép kőházában nejével, Márta asszonnyal. A bíró uram őkigyelme bízvást azt hitette, hogy ezek fel fogják karolni a földhözragadt árva sorsát.
De bizony cserbenhagyta az emberismeretre llapított tudománya, mert Kajláék ugyan magokhoz vették a fiút, de minden percben éreznie kellett a szegény, árva gyermeknek, hogy idegen, kegyelemkenyér az, mit a gazdag házban szájába vesz.
Kajla uram fösvény volt és veszekedő, marakodó természetű; éppen ilyen volt kedves élete párja is. Soha összeillőbb házastársa. A pörpatvar ki nem ment a házból, örökös lakó volt náluk.
Pali sokat szenvedett emiatt, ha még oly szorgalmas, szelíd és nyájas volt is. Jó szót sosem hallott, s aztán rendesen ő volt az áldozat mikor Kajláék egymással perlekedtek. Ha Márta asszony haragudott meg Kajla uramra, Palit verte meg, és szintén, ha Kajla uram haragudott meg Márta asszonyra, ő is Palit verte meg bosszúságában.
A szegény fiú megadással tűrte sorsát egész a mai napig. Ma azonban nagy szerencsétlenség történt a Kajláék házában, mely eldöntötte jövőjét. Virradóra megdögölve találtatott az istállóban a legszebb tehén, a »Riska«. Hogy miért unta meg ily gyors elhatározással életét a szegény tehén, bajos volna kitudni, mert nem hagyott végrendeletet, hanem annyi bizonyos, hogy ezen meggondolatlan tettével nagy bajt akasztott az árva fiú nyakába, kire a többek közt a tehenek gondozása is volt bízva; mert bár nem ő az oka a halálesetnek, oly biztos, mint hogy kétszer kettő négy, miszerint Kajla uram féktelen dühével, mely ilyenkor nem ismer határt, ellene fog fordulni. Én istenem, talán meg is öli!
Egy öreg cseléd, aki legelőbb vette észre a bajt, éppen nagykarácsony reggelén azt tanácsolta Palinak, hogy hirtelen fusson amerre a két szeme lát, s keressen máshol jó embereknél szolgálatot.
Ez a cseléd jó barátja volt a Pali megboldogult atyjának s már rég fel volt bőszülve a bánásmód miatt, melyet a szegény gyermeknek tűrnie kellett.
Palinak, ki meg volt döbbenve a bekövetkezhető eshetőségektől, nem kellett ezt kétszer tanácsolni, szedte sátorfáját s elhagyta a házat anélkül, hogy tudná merre, hova menjen.
Senkit sem ösmert annyira a faluban, hogy bizton számíthatott volna arra, vajon szívesen fogadják-e? De a gyermekek szerencséjük, hogy oly kevéssé képesek helyzetöket felfogni, miszerint nem is értik szerencsétlenségük egész nagyságát.
Pali egyelőre boldog volt már azért is, hogy most nem verhetik meg; a többiről majd a jó isten fog gondoskodni, minélfogva vidoran s bizalomtelten ballagott a falun túl elterülő erdőség felé.
II.
Az egész úton senkivel sem találkozott. Mély csend uralkodék körülötte, s csak a keményre fagyott hó ropogott lábai alatt.
A gyermek hol lassan, hol futva ment a járatlan ösvényen, nem mintha félt volna, mert a hegyek közt lakó gyermekek nem szoktak félni, hanem mert egyre hidegebb lett, s mivel kopott és lyukas ködmönkéje nem volt képes eléggé megoltalmazni. Ehhez járult azon szerencsétlenség is, hogy eltévedett.
Egész estig így bolyongott anélkül, hogy az erdőből ki bírt volna jutni.
Midőn végre mégis kiért az erdőből, már oly sötét lett, hogy a falut nem lehetett felösmerni. Csak a nagy hóval borított síkság terült el alant, s hideg szürke köd borította be; itt-ott messzire egy-egy fény tűnt fel jeléül, hogy a falu még sincs már messzire. Minél mélyebben szállt le a völgybe, annál hidegebb, s a köd annál sűrűbb lett, s midőn a falu első házaihoz ért, oly sötét volt, alig látta, hová lép.
A faluban is komoly, ünnepélyes csend uralkodék. A korcsmák üresen voltak, mert a családapák szépen hazamenve, ájtatosan várták gyermekeik társaságában az éjfélt, amikor is el fognak menni az éjféli misére.
Pali lassan haladt előre; több ház mellett ment el, melyeknek gazdáját ösmerte; itt-ott megállt, s a fagyos ablakon keresztül benézett a szobába, vagy a konyhába, hol a tűz oly szépen égett.
Istenem, be jó meleg s kényelmes lehet odabenn! Néhol vidám arcokat, majd imádkozó férfiakat és nőket látott rakott és megvilágított asztalok mellett.
Oh, milyen sóvárgó tekintetet vetett rájok.
Oh, mennyire másképp volt neki odakünn!
Reszketett a hidegtől, s szíve hangosan dobogott. Félt a hideg éjet a szabadban tölteni, de idegen emberek ajtaján sem mert kopogni.
Csak most kezdte belátni, hogy ő voltaképpen sokkal könnyebb dolognak képzelte Kajláékat elhagyni.
Hiszen elég ház volt a faluban, s az is lehet, hogy jó emberek lakják, de valahányszor föltette magában, hogy most kopogni fog valamelyik ajtón, csak ismét nem mert.
Olyan nehéz, nagyon nehéz mesterség a koldulás!
Így tévelygett egy ideig a faluban, remélve, hogy tán megszólítja valaki véletlenül; de erre hiába várt, mert egyetlen lélek sem járt az utcán. A gyermek mindinkább kezdett félni s bánta, hogy nem maradt Kajláéknál, ha mindjárt megverték volna is. Igaz, hogy nagyon rossz a verés, de mégsem olyan rossz, mint a hideg december éji köd és az éhség szörnye.
Éppen azt gondolta Pali, midőn az erdész lakában egyszerre fénylő világosságot vett észre. Sokkal világosabb volt ott, mint a többi házakban, s ezért lassan ment a ház felé, kíváncsi lévén, mi az.
A nyári padra lépett, hogy jobban láthasson a szobába.
Oh, mily nagyszerű látvány!
A szoba, melyben nézett, szép és tágas; középen nagy asztal, rajta zöld fenyőfa, azon pedig tündéri fényözönnel több mint száz viaszgyertyácska égett. Piros almák, aranyozott diók s mindenféle ékességek csüggöttek az ágakon, fönt a tetején pedig egy angyal lebegett aranyozott szárnyakkal. Az asztal, melyen a fa állt, mézeskaláccsal s mindennemű játékszerekkel volt telerakva.
Pali szinte nem tudta magát elhatározni, hova nézzen előbb; majd a pompás szánkát nézte az asztal alatt, majd a fénylő korcsolyákat. És mind e ragyogó gyönyörűségre oly kedvesen tekintett le az angyal, s úgy látszott, mintha örülne, hogy mindezt láthatja.
Pali ezalatt amennyire lehetett, visszafogta lélegzetét, hogy észre ne vegyék, s háborítlanul nézhessen be a szobába. A hidegről is megfeledkezett, oly örömsóvárogva dobogott szíve. Csupa szem és fül volt arra nézve, ami benn történik, annyira, hogy még a saját baja sem kínozta; nem is érzé, hogy kezei a jéghideg vasrács közt, melyhez kapaszkodott, majd megdermedtek.
Nagyon sokáig állt így, egyre folyton nézve ezt a ragyogó mesés világot odabenn.
A gyertyák már majdnem egészen elégtek, s az erdész éppen felkelt, hogy eloltsa, nehogy a fa meggyulladjon.
Csak egyetlenegy mécs égett még az asztalon s homályos árnyékot vetett a szobára, hol nehány perccel előbb minden olyan szép volt, mint a mennyországban.
Szegény Palinak úgy tetszett, mintha mindezt csak álmodta volna!
Szomorúan szállt le a padról és folytatta cél nélküli útját.
III.
Most tizet ütött a toronyóra, de még mindig üres volt az utca.
Ezalatt a köd szétoszlott, szép tiszta csillagos téli éj borította be a vidéket, de a hideg még csípősebb lett, mint azelőtt. Bár futott, mégsem tudott megmelegedni a szegény árva és egész testében reszketett a hidegtől, a fáradságtól. Így ért a falu másik végére, hol először bejött, s hol most a magas tornyú templom mellett haladt el. Komoran, ünnepélyesen állt itt a régi egyház, körös-körül ócska kerítése volt, s azon keresztül a temető hóval fedett sírkeresztjeire nyílt a kilátás.
A rácsos ajtó, mely a temetőbe vezetett, csak oda volt támasztva, s ellenállhatatlan érzéstől vezéreltetve lépett be a kisfiú a temetőbe. – Egy ideig lassan járkált a hóval borított hantok közt, végre egy sír előtt állt meg, mely a sírkert távollevő zugában feküdt. A szegény árvát mély fájdalom fogta el. Ott nyugosznak jó szülei.
Oly nagyon szerettek őt, s mindent, mi szegénységöktől kitelt, megtettek, hogy őt jó nevelésben részesítsék! – Ha most tudnák, mily elhagyott szegény gyermekük! Szeretnének-e akkor is az égben lenni? Oh, nem! bizonyosan inkább odaajándékoznák egész boldogságukat, s nehéz, keserves munka közt élnének a földön, ha ezáltal gyermekükön segíthetnének.
Ily gondolatokba merült most Pali, s forró homlokát a jéghideg keresztre támasztva keservesen zokogott. Sokáig sírt így, s ezáltal szíve megkönnyebbült.
Azonban a falu most élénkülni kezdett. Itt-ott ajtók csikorogtak, kutyák ugattak, s a zaj közé emberi hangok is vegyültek. A léptek alatt csikorgott a hó; a toronyban harangozni kezdte.
Pali most a templomhoz közeledett s be akart menni. Azt gondolta magában, majd ott vár, míg a szent ájtatosságnak vége lesz, s azután majd talán valaki könyörül rajta s elviszi magával haza. Az ajtót már kinyitották, de belül még sötét volt, mert az egyházszolga csak most kezdte a főoltárnál a gyertyákat gyújtogatni. A fiú egy sötét zugba ment, s ott szépen letérdelt. Oh, mily jó volt szegénynek! Itt legalább meg volt óva a nagy hidegtől s fáradt lábait a deszkára teheti.
Most lassanként megtelt a templom; a feldíszített főoltáron már égtek a gyertyák, s mindig több és több nép tódult a kivilágított egyházban. Végre minden hely el volt foglalva, sőt még az ajtó előtt is álltak az emberek.
Mély csend uralkodott, miközben az orgona komoly, ünnepélyes hangjai zendültek meg.
A mise kezdetét vette.
IV.
Mindenki imádkozott, Pali is összekulcsolá kezeit; elrejtett helyéig nemigen hatolt a gyertyák világa, szép csendes volt az, éppen alkalmas az imádkozásra. De a kisfiú jobban szeretett volna most enni és pihenni, éhes és oly fáradt volt a sok járkálástól és a kései ébrenléttől, hogy bármennyire is igyekezett is az álmot elfojtani, szempillái egyre nehezebbek lettek, s a gyertyák homályosabbaknak látszottak előtte. Végre egészen elszenderült.
Különös képek vonultak el ekkor lelki szemei előtt. Egyszerre úgy tetszett neki, mintha nem is a templomban lenne már; az orgonahang halkabb lett és andalítóbb, végre egészen elhalt, s Pali az erdészház előtti padon állt s a szobába nézett be, hol a karácsonyfán ismét tömérdek gyertya égett, s minden azon módon volt, mint az este, az angyal is ott lebegett fent… áldó mosollyal nézve alá…
Palinak úgy tetszett, mintha szépséges alakja folyton nagyobb és nagyobb lenne, s mintha hirtelen megmozdulna, megelevenedne s mutatóujját feléje terjeszté.
– Fiú, jössz-e velem? – kérdezte tőle nyájasan.
A fiú szíve hevesen kezdett dobogni e szavak hallatára, és az angyal leszállva a fáról, egyszerre a bámuló Pali előtt állott s szelíden fogta meg kezét. Most egyszerre az angyalt és Palit sűrű szürke felhők borították el; érezte a gyermek, mint emelkednek s viszik őket a felhők; már a falu fölött lebegtek s a csillagos ég felé mentek. Minél magasabbra szálltak, annál inkább szédült a kis Pali. Nemsokára már átlátszó világos ködfátyolnál egyebet nem látott, csak mélyen, nagyon mélyen alant látta a vidéknek hóborította hegycsúcsait, végre azok is eltűntek, keskeny, fényes ködszalag jelölte helyüket.
Az angyal egyetlenegy szót sem szólt az egész légutazás alatt. Pali is sok ideig nem mert beszélni. De végre nekibátorodott s így szólt félénken és egyszersmind kíváncsian:
– De hát hová vezetsz engemet, jó angyal?
Az angyal ránézett s mosolyogva szólt:
– Az égbe a jó istenhez; talán nem akarsz odamenni?
– De apámhoz is, meg anyámhoz is nemde?
– Őket is látni fogod, ha majd fönn leszünk, de most jer s ne kérdezz többet.
Csendesen haladtak ismét tovább, Csak felhőket lehetett látni, s oly csendes magányos volt minden, hogy Pali tagjait borzongás futotta át.
– Vigasztalódjál – szólt végre az angyal –, a célnál vagyunk.
A fiucska bámulva s félig hitetlenül nézett reá; de a felhők, melyek eddig vitték őket, lassanként szétfoszlottak, s helyettök fehér, átlátszó köd tűnt fel. Pali egyszerre nagy, sötét erdőben látta magát. Sűrű sorokban állt itt egyik fa a másik mellett; mindegyik zöld volt s friss lombokkal telve, mintha tavasz lett volna; de oly magasak voltak, hogy tetejüket nem lehetett hallani, csak egyetlen patak gyors és egyhangú folyása zavarta meg a csendet, melynek partját sűrű, zöld gyep lepte el. A parton itt-ott virág tarkállott. Az angyal a part hosszában vezeté Palit. Sokáig csendesen, nesz nélkül haladtak a sötét, óriás nagyságú fák között.
Édes örömmel telt el a fiúcska szíve, alig mert lélegzetet venni, reszketett örömében, hogy a mennyországban van. Azon édes reménynek örült leginkább, hogy jó szülőit fogja viszontláthatni, s minden percben azt várta, hogy majd anyja és atyja a fák közül elő fognak lépni s az új hazában üdvözlik. De midőn az sok órán át így ment s egyre nem látott se közelről, se távolról élő lényt, mély bánat szállta meg a kisfiú szívét. Reménysége csökkent, végre szomorúan csüggeszté le fejét, azt hivén, hogy az angyal nem mondott valót.
De az erdő véget ért, és az angyal Palit egy nagy, szabad helyre vezette. Sötétzöld tó terült itt el, melyet nagylevelű fehér vízirózsák környeztek. A patak, melynek mentében jöttek volt, a tóból folyt, a partokon ezer és ezer virággal elborított mezők zöldelltek.
Egy kis csónak állt a tó szélén. Ebbe most beleemelte az angyal a kisfiút, s nemsokára a hajócska, mintha láthatatlan kéz evezett volna, gyorsan haladt a tó sima tükrén.
– Látod ott a tóban a kastélyt? – kérdé az angyal menet közben.
A gyermek lenézett s örömteljes bámulat tükröződött vissza arcán, oly szép volt az, amit látott. Pompás nagy kastély tündökölt ott a mélységben, egészen kristályból volt. Szökőkutak, gyönyörű virágok, pompás gyümölcsös fákkal ellátott kertek környezék minden oldalról.
– Látod, gyermek, ott laknak a jó Nemtők – szólt az angyal midőn látta, hogy Pali csak egyre szótlanul bámul a mélységbe. – Ezek az emberek számára boldogságot, békeszeretetet hoznak, a szorgalmas munkásnak látatlanul segítenek. Csak ha rossz emberekre akadnak, akkor intenek és büntetnek.
Pali e szavaknál visszaemlékezett, hogy még mikor jó anyja élt, hányszor mesélt neki a Nemtőkről, hogy szerette ő e meséket hallgatni. Most oly közel van e Nemtőkhöz! Egyre nézte a pompás kastélyt, s észre sem vette, hogy a túlsó parthoz értek.
Az angyal kiemelte őt ladikjából s a virágokkal borított mezőkön vezette keresztül. Valóban oly pompásak voltak a mezők, mintha csak nagy, szép szőnyegeket látott volna az ember.
– Jaj, de szép virágok! – kiáltott fel örömteljesen Pali, s alig merte lábait fölemelni, nehogy egyet közülök összetiporjon.
– Lásd, gyermek, ezek mind meghalt emberek lelkei– mondá erre az angyal –, valaha szintén éltek, mint te, s aztán a jó isten magához hívta és virágokká változtatta őket. Ezen alakban addig kell maradniok, míg elérkezik az idő, amikor ők felszabadulnak s a lelkek országába vétetnek föl.
– De miért nem vétetnek fel rögtön a lelkek országába? – szakítá félbe az angyalt a kisfiú.
– Mert nem érdemesek mindjárt a boldogságra.
– De ez igen szomorú a kis virágokra nézve! – mondá a jószívű Pali –, mért bűnhődnek olyan szigorúan?
– Ez nem büntetés rájok nézve; ők sejtik isten közellétét, csak nem szabad őt látniok.
– De te, jó angyal, láthatod őt nemde? – kérdé a fiú.
– Igen – felelt az angyal –, lásd itt látom a mezőn, s amott fenn az erdőben is mindenütt, hová tekintek, látom.
– De hol lakik az isten, ha mindenütt látod?
Az angyal egy ideig hallgatott s aztán szólt:
– Érted a szelíd leheletű neszt, mely a levegőn át húzódik? Hallod az erdőben a suhogást s a patak távoli moraját? Lásd, ott van az isten. Bárhová is tekintesz, mindenütt látod lakását és bárhol légy is, közel van hozzád.
A kisfiú most visszafojtá lélegzetét, édes borzadás futotta végig tagjait, mert isten közellétét érzé s azért kissé félt is. Az angyal most ismét megfogta kezét s a sötétzöld tó partján haladt vele. Ezer meg ezer fehér rózsa volt ott a vízinövények közt, s kelyheik erősen be voltak zárva.
– Lásd – így szólott ekkor az angyal, a rózsákra mutatva –, ezek mind ifjú lények voltak, kik jámborul éltek, s azért isten a legszebb sorsban részesíté őket, mert ők a gyermekek őrangyalai. Minden földön élő gyermeknek van ilyen őrangyala, s azon szent éjek alatt, melyek a lelkekéi, ez ártatlan lények jelennek meg a gyermekek álmaiban s kérik a rosszakat, hogy javuljanak meg; a jó gyermekeknek pedig szép karácsonyfákat adnak ajándékba.
– Hát hogy van az, hogy nekem sohasem hoztak? – kérdé Pali szomorúan – Én nem bántottam soha senkit, bizonyosan rólam megfeledkeztek.
– Oh, nem, azt nem szabad hinned! – mondá az angyal – isten minden gyermeket ismer, s egyformán szeret mindenkit. De valamint úgy rendezte el a világot, hogy nem minden ember egyenlő, hanem az egyik gazdag, a másik szegény, úgyszintén nem jutalmaz meg mindenkit egyformán, karácsonyfákat rendesen gazdagabb gyermekeknek szokott küldeni, mert a szükségesekkel már úgyis el vannak látva; de a szegény gyermekekről sem feledkezik meg. A lelkek a gazdagokat álmukban arra intik, hogy fölöslegükből adjanak a szegényeknek. Meglásd, Pali, isten rólad sem fog megfeledkezni addig, míg jó leszesz; árva vagy, s az árvákat isten különösen szeretni.
Palit meghatották e szavak, csaknem sírva kérdé:
– De hát nem vezetsz el édes szüleimhez? már oly rég örültem ennek, s szeretném tudni, hogy mint vannak; szeretnek-e a mennyországban lenni?
Az angyal mit se felelt e szavakra; megfogta kezét és sokáig járt vele a vidéken, amíg másik oldalon fekvő erdőbe értek. Itt még sötétebb volt, mint a másikban, s minél tovább mentek, a fák is egyre nagyobbak és sűrűbbek lettek. Végre óriás nagyságú fenyőfa előtt állt meg az angyal, melynek tövében két gyönyörű két kék virág pompázott.
– Látod ama két virágot? – kérdé az angyal komolyan.
Palinak egyszerre könny tolult szemeibe.
– Oh, szegény szülőim! – gondolá magában és sírva térdelt le s csókokkal borította el a két virágot. Sokáig térdelt így, végre az angyal szelíden felemelé őt és szólt:
– Kelj fel, Pali, most csak holt virágok előtt térdelsz, szüleid lelkei e percben az emberek álmaiban jelennek meg. De vigasztalódják s higgy nekem: egykor ismét megtalálod jó szülőidet. De most isten veled, s maradj jó gyermek!
Az angyal e szavakat halkan mondá s Palinak úgy tetszett, mintha azalatt alakja szebb s fényesebb lenne. Ekkor ijedten tekintett a gyermek maga körül. Egek, hová lett az erdő, a tó s a gyönyörű virágok? Minden nyom nélkül eltűntek!
Sűrű, barna színű felhők borították el őt egyszerre, s azokon a távolban látta az angyalt lebegni. Egyszerre egészen eltűnt. Más felhők pedig Palit nyílsebességgel vitték lefelé. A ködtengerből, mely alatta feküdt, lassanként nagy hegyek csúcsait vette ki, s végre a messzeségben egészen alant látta szülőföldjét, a falut, havas házfedeleivel. Minél sebesebben haladtak, Pali feje annál jobban szédült. Egyszerre csak azt érezte, hogy a felhők, melyek őt addig vitték, eltértek lábai alól, és remegve fedte el kezeivel szemét, hogy az irtózatos örvényt ne lássa, mely felé egyenesen rohant.
V.
– Szent isten! – kiáltott fel Pali, mert épp e percben esett le a templom tetejére. A tető recsegve tört át, vakító gyertyafény ütötte meg szemeit, orgonahanggal vegyes éneket hallott, egyszerre a templom kövezetén feküdt – és felébredt.
– Ej, fiú, ki látta azt, a templomban aludni, ahelyett, hogy imádkoznék az ember? – mormogott egy öregasszony, ki Palihoz közel egy padban ült, s a fiú felkiáltására jámbor imájából felrezzent.
Pali nagyon bámult az öreg nőre, maga sem tudta ébren van-e vagy álmodik.
Ezután általános morgás támadt a templomban. Mindenki elhagyá helyét s a kapu felé tódult. Pali a nagy tolakodás után szintén kijött s egy szögletbe állt, úgyhogy éppen előtte vonult el a nép. A jéghideg huzat, mely a nyitott kapun betódult, eszébe juttatá, hogy könnyű ruházata nem képes őt a hideg ellen megóvni. Tehát a szép dolgok, miket az előbb látott, nem voltak valók, az egész rövid álom vala, s annak most vége. Pali nem volt többé az égben, hanem a hideg kövezeten állt meg, s még mindég nem tudta, hová menjen a hideg téli éjszakán, hol hajtsa le fáradt fejét.
Száz és száz ember ment el mellette, s egyik sem vette észre a didergő gyermeket. Szegény Pali keservesen kezdett sírni.
Ugyanazon percben a gazdag Molnárné felkelt bérelt padjából és a kijárat mellett kiment. A derék asszony nehéz ruhakelméjéről is meglátszott, hogy a gazdagok sorába tartozik. Több év óta volt már özvegy, az ő lelke volt a legnemesebb és legszebb az egész helységben, s mindennel bővelkedett, ami a kényelmes élethez tartozik. De ennek dacára, mégis szegény asszony volt, és semmiben sem volt tavaly óta öröme, ekkor veszítette el egyetlen, nyolcéves fiát. Többi gyermekei mind kiskorukban haltak meg, s így nagy gazdagsága dacára, egyedül állt a világon, sőt még rokona sem volt, kire vagyonát hagyja. De különös, e pillanatban igen jól érezte magát és nem tudta, hogy mi vigasztalta őt meg úgy egyszerre. Szemei véletlenül a síró Palin akadtak meg.
– Hisz te Körmös Pali vagy, nemde? – szólt az özvegy nyájasan a fiúhoz –, honnét jössz te így egyedül éjnek idején?
Pali fölnézett s mosolyogni akart.
– Szerencsés jóestét kívánok! – köszönti félénken a molnárnét, ki közelebb lépett hozzá.
– Adjon isten! – fogadá a köszöntést az özvegy, s kérdőleg nézett a fiúra.
– Gyámapán rosszul bánt velem, s ezért megszöktem tőle.
– Tudom, hogy goromba ember gyámapád, de most mit akarsz kezdeni, fiam?
– Nem tudom – felelt szomorúan a gyermek, s ezzel ismét elkezdett keservesen sírni.
A Molnárnénak szintén könny tolult a szemébe, meghalt gyermeke jutott eszébe, s nagyot fohászkodott.
– Ma majd nálam fogsz aludni – mondá végre, s nyájasan vezette ki a gyermeket a templomból. – Majd meglátjuk holnap, hogy mit tegyek veled.
Égi zeneként hangzottak azon szavak Pali füleinek. Dobogó szívvel követé a Molnárnét, s hálás tekintete többször akadt meg a fénylő csillagokon, szíve mélyéből adott hálát az égnek azért, hogy legalább ezen az éjszakán jó ágy- s meleg szobáról gondoskodott számára.
Másnap reggel azután a legkisebb részletig el kellett a Molnárnénak mindent mondani, s azt oly híven tevé, hogy az elbeszélés alatt az öregasszony többször könnyekre fakadt, s annyira megtetszett neki a jószívű, jámbor gyermek, hogy elhatározá magában a fiút mint árvát egyelőre felfogadni. De midőn idővel látta, hogy Pali mily jól viseli magát, őt mennyire szereti, tiszteli s kedvében jár, ekkor feltette magában a jószívű özvegy, hogy sohasem hagyja el az árvát, hanem örökbe fogadja s anyja lesz neki.
Úgy is tett, és soha nem bánta meg, mert az elhagyatott szegény árvából idővel derék, becsületes ember lett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem