A KIS LALA LEVELE • 1878 (30. kötet)
A KIS LALA LEVELE •
1878
(30. kötet)
1878
(30. kötet)
Erről a mai napról mondta a tót suhanc az apjának: Hej, apó, mikor lesz az a nap, hogy én úgy jóllakom, miszerint sem feküdni, sem ülni, sem aludni nem fogok tudni, hanem csak hánykolódom és lihegek, mint a sün?
Erre a napra ígérte meg az öreg tót fiának ezt a boldogságot.
És ez a nap szent mindenkinek, még annak is, aki mindennap jóllakik, akinek minden napja a pihenés napja.
Mához százhuszonkét évre lesz kétezer éve, hogy Krisztus született, jászolban, miként illik egy demokratához, ki hivatva van megteremteni az egyenlőséget s elszórni a szeretet tanait.
És e bámulatos szellem ki valódi fia volt az Istennek, kétezer éve már s minden évben leereszkedik hozzánk a születésnapján addig-addig, míg egyszer majd csak és már nincsen messze nem ismerünk rá.
Mi öregek, már most sem várjuk nagyon nekünk nem igen hoz semmit, azt pedig, amit ránk hagyott, nem igen tudjuk megbecsülni, hanem a gyerekekhez, az ártatlan szívekhez még most is oly közel esik ő, mintha az a kétezer esztendő csak egy lépés volna.
Mosolyogjatok szelíden, gyerekek, szép szőke fürtös fejecskéiteket dugjátok ki kíváncsian a paplan alul, az ablakba kitett csizmákba és cipőcskékbe bizonyosan tett a jó Jézus valamit addig, míg ti jóízűen aludtatok.
A jó Jézuska gondol rátok, ő egészen a tietek, mert mi nem érdemeljük őt meg.
Igen, igen, kis Lala, magát nagyon szeretni fogja a Jézuska, ha jó lesz egész karácsonyig.
Aztán mikor lesz már az a karácsony?
No, úgy egy hét múlva.
Hát egy hétig bizony érdemes jónak lenni a Krisztuska kedvéért.
Lala is az volt és sokat gondolkozott arról, hogy milyen ajándékot fog neki vajon hozni a Jézuska karácsony estéjén.
De hát ösmer engem a Jézuska? kérdé tőlem a kedves gyermek komolyan egy estefelé, midőn hozzájuk mentem.
Majd beszélek én vele. Elmondom neki, hogy maga a Karmos János barátom kis Mimi-kéje, hogy maga egy icipici szófogadó árvácska, aki megérdemli, hogy olyan ajándékot küldjön magácskának, aminőt csak szíve-lelke kíván.
Úgy, úgy, Aranyos bácsi, mondja el a jó Jézuskának mindezeket. Hol találkozik vele? A Jézuska is a Prófétá-ba jár vacsorálni?
Nem, kis angyalkám; a Jézuska nem szokott enni.
Aztán mindent megád ő nekem, amit kívánok?
Mindent.
De hát hogy tudja, én mit kívánok?
Tud az mindent, mert belát az olyan átlátszó tiszta szívekbe, mint a kis Laláé.
A kis Lala hitetlenül csóválta a kis fejecskéjét. Okos gyermek; csak félig hitt ebben a dologban már ti. abban, hogy az ő kívánságát a Jézuska ismeri mert hátha nem ismeri!
A Lala papája ügyvéd és özvegyember. Még fiatal, mégis már hét éve özvegy. Neje éppen akkor halt meg, midőn a kis Lalát hagyta itt maga helyett. Azóta nem bírja felejteni, s lemondott a házasodásról. A rábeszélések lepattognak róla, szentségtelenségnek tartja más nőre rá is nézni. Szerelmes egy halottba, aki már régen por odalenn a fekete földben
A kis Lalát, ki nejének arcvonásait örökölte, óvó szeretettel nevelte föl. Soha atya jobban gyermekét nem szerette, még az árnyékát is szeretettel nézi, még azt a helyet is megirigyli, ahol a kis Lala ül.
Nem is szeret egyébről beszélni, mint a Laláról, meg a perrendtartásról.
Tegnap, amint együtt ültünk szobájában a vígan pattogó kályha mellett, mint legtöbbször szokta, ezzel a kérdéssel fordult felém:
Mit gondol ön, kollega, a perrendtartás 221. §-áról?
A 221. §-ról? Nem gondolok én, kedves kollega úr, erről a §-ról semmit. Ön tán gondol valamit?
Ez a § énszerintem hibás, először azért
Higgye meg, nem vagyok kíváncsi.
Vagy úgy? Beszéljünk tehát másról. Látta már a Lala karácsonyfáját?
Láttam.
No, ugye szép?
Ön igazán jó apa
Az ember megtesz mindent gyermekeért, higgye meg, édes a kötelesség itt aztán nincs is már nekem egyéb célom a világon mondá mélabúsan , mint azt a gyermeket fölnevelni.
Elég hiba. Önnek még meg kéne házasodnia.
Soha, uram, soha. Engem tökéletesen kielégít az, ha tudom, hogy gyermekem semmit sem nélkülöz, hogy mindene megvan.
E pillanatban a levélhordó kopogtatott az ajtón.
Egy kézbesíthetlen levelet hoztam vissza a postáról mondja mosolyogva, amint belép , szerencse, hogy rajta van az ügyvéd úr firmája a borítékon, különben nem tudtuk volna hova elvinni mert nagyon messze szól és nagyon nagy úrnak.
Adja csak ide. Valamely csodás levél lesz.
A Jézuskának van adresszálva az Égbe.
Nini, nini mondja az ügyvéd mosolyogva , hiszen ez az én kis Lalám írása.
Valóban a Lalácska körmölései voltak, akkora nagy betűk, mint egy nagy póké.
Kíváncsian nyitottuk föl s olvastuk tartalmát.
Kedves jó Jézuskám!
Miután a Kákay Aranyos bácsi azt mondja, hogy maga nagyon jó és azt küldi nekem karácsonyra, amit én akarok, hát én arra kérem, kedves jó Jézuskám, hogy mert nekem nincsen mamám és a többi gyermekeknek van küldjön nekem karácsonyra egy mamát.
De igazán küldjön és el ne felejtse.
Csókolom számtalanszor
| Lala. |
A kollega szemeibe könnyek gyűltek, mialatt a levelet elolvasta. Sokáig nézett mereven, némán, ezután a neje arcképére a falon.
Majd felém fordult s fölsóhajtott:
Szegény Lala! Én azt hittem, mindene megvan; szegénynek mindene hiányzik.
Egy-kétszer végigsétált a szobán, végre megállott előttem s elszánt, rezgő hangon mondá:
Megházasodom, kollega. Keressen ön nekem valami jó feleséget. Ha lehet, özvegyasszonyt.
*
Olyan szemmel nézzenek hát rám a szegedi özvegyasszonyok, hogy tőlem függ, kiből csináljak menyasszonyt.
