A BORÁSZATI GYŰLÉS • 1879 (30. kötet)
A BORÁSZATI GYŰLÉS •
1879
(30. kötet)
1879
(30. kötet)
Írta: János
Ecsém! Fölvirradt a mi napunk is. Derűre ború, borúra bor.
Amióta bejött Szegedre a víz, azóta minden okos ember azzal bajlódott az átkos kormánytól kezdve lefelé, hogy a vízzel experimentáljanak; inzsellérekkel telt meg a város, úgyhogy kövezni lehetne velök az utcákat: mérnökök támadtak minden bokorból.
Együtt van valamennyi, az ország vadmérnökétől, Jankovics Miklóstól kezdve a város vad mérnökén, a druszán keresztül le egész a földkóstolókig.
Én, aki teljes életemben se vizet, se földet nem kóstoltam, hanem csak bort, elkeseredett kebellel néztem, hogy két folyadék: a bor és víz közül mint lesz lassanként becsesebbé a hitványabbik, a víz. Könnyeim sokszor csordultak ki e szívszaggató állapoton.
De amint tapasztalám, hogy az mérnökök, akik arra vagynak kiküldve az kormánytól, hogy a vizeket elpusztítsák, ahelyett a bort pusztítják a Prófétá-ban, megvigasztalódva repesett lelkem örömében, hogy: de iszen bor a bor mégis mindétig, s nem is múlik annak divatja sohasem.
Hanem mit prézsmitálok én itt? Menjünk sorjában.
Alig virnyad meg a vasárnap, korán kászmálódtam föl, mert ilyenkor duflán rózsás az élet. Délceg Katák, Pannák duhajkodnak az utcán, templomba menet, jövet. Az ember kebelében csak úgy dagad a szív, mert hiába mondja az én jó cimborám, az a palóc újságkotyvasztó, hogy aki jóravaló női pofát akar Szegeden látni, menjen el Nógrád megyébe, már én csak annak a mondója vagyok, hogy utolsó ember az, aki a vászoncselédben válogat; annak a jele az, hogy már nincsen meg az étvágya.
Hát amint öltözködöm, s felkötöm ünnepi keszkenőmet kackiás máslira, csoszogó lépteket hallok künn, minden lépésnél egy-egy nyögés hallik. Miféle istenteremtése jöhet itt? Egy véka csöves kukoricába mertem volna fogadni egy babszem ellen, hogy városi hajdú.
Csakugyan az volt. Egy félóra alatt beért a kaputól a szobámig.
Mi járatban van kend, százesztendőr öregatyám?
Paksamétát hoztam a polgármester úrtól. Én vagyok a polgármester úr extra futárja.
A futár átadta az írást, általbötűztem eleganciával, s íme mit látok:
ezennel meghívom önt mint a hazai borászatban szakértő férfiút Miklós Gyula országos képviselő és kormánybiztos úr által tartandó borászati értekezletre
Csak úgy feszült rajtam a lajbi kevélységemben. Ugrálj, szívem, nagy örömemben vigyázz, lábam, hova lépsz úri voltodban!
Tehát mégis csak győz a szakértelem a dibdáb erkölcsök fölött. Ehun ni az érdem jutalma, amiért a tudomány magaslatára emelkedve egyedül a bornak szentelem magamat.
Ordíts, szatymazi szőlőm, mer a te napod virrad táncoljatok, hordók, palackok és kvaterkás poharak, a ti farsangtok van!
Miklós Gyula kormánybiztos! ő hívat engem, ővele értekezünk a borászati érdekekről.
E lehet aztán az igazi nagy kapacitás, már csak az is nagy előnye neki, hogy kétszer lehet megtartani a nevenapját egy évben.
Gangosan sétáltam hát föl délután a városházára, hol Miklós Gyula a polgármester úr szobájában már várt reánk. Csupa jeles férfiak voltunk ott összegyűlve, de a legjelesebb maga őnagysága Gyula Miklós.
Értekezést tartott a borászatról. Mennyi tudomány, mennyi bölcsesség egy rakáson, Mintha hájjal kenyegették volna a hátamat. Tombolt bennem a hazafiúi érzelem, s kifelé kapaszkodott belőlem a sok nemes tapasztalat, amit hosszú évek során itt-ott-összeszedtem.
Fölkeltem ülőhelyemről én is s a következő elveket állítottam föl:
Az bornak a disznóhús az elöljárója, nem pedig a kormánybiztos.
Ezen rebellis szavaimra néma csönd lőn. Míg végre Miklós Gyula maga is a fejével bólintott: Úgy van! igaz!
Az bor akkor jó, ha öreg.
Gyula Miklós ismét azt mondta: Helyes.
Az bornak csak egy csodálatos tulajdonsága vagyon, amit nem értek, s ez az, hogy ha fehér is, veresre festi az ember orrát.
Mindenkinek arcán a kétely tükröződött ez érdekes rébuszra, s áhítattal hallgatták további szavaimat.
A bor mondám hatalmasabb elementum a királyoknál, mert földhöz üti őket.
A lelkesedés zaja tört ki.
Az bornak végzém csak egy hiányossága vagyon, hogy ti. van egy alávaló kísérője, egy utálatos szörnyeteg
Ki az? kérdék harsányan.
Ez a katzenjammer felelém s viharos éljenek és tapsok közt hagytam el a termet.
Ez volt életemnek legdicsőségesebb napja.
