I. A TÖRÖK ELŐNYOMULÁSA, HADI KÉSZÜLETEK.
I.
A TÖRÖK ELŐNYOMULÁSA, HADI KÉSZÜLETEK.
A TÖRÖK ELŐNYOMULÁSA, HADI KÉSZÜLETEK.
2. ZRÍNYI KORABELI FEGYVEREK.
(Rajzolta Cserna Károly.)
Vihar előtti hangulat. A felekezeti viszály folytatása. Wesselényi a protestánsok üldözése ellen. A német katonák garázdasága a megyéket fegyveres megtorlásra készti. Draskovich Miklós gróf három német katonát kivégeztet. A bécsi kormány boszúja. A török háború veszedelme. Hiu erőlködések a béke fenntartására. A nagyvezér követelései. Bécs minden engedményre kész, de hiába. A porta elhatározza a háború megindítását. Hadi készületek. Zrínyi előre látó politikája. A varasdi tartományi gyűlés. A pozsonyi értekezlet. Zrínyi elmaradásának oka. A hódoltság területén portyázók. Az udvar félti a békét. Zrínyi levelében hirdeti a közelgő veszélyt. Üzenete a kanizsai basához. A török haragja hősünkre zudul. Zrínyi Bécsbe megy, feltárja a helyzetet, segítséget kér. A hadi tanács kéz alatti politikája. A nemzet lanyhán készül a háborúra. A júniusi bécsi magyar tanácskozás. A béke reménye még mindig tart. A nádor közfelkelést hirdet. A nagyvezér Nándorfehérvár alatt. A török hadak felvonulása. Riadalom Bécsben. Egyedül Zrínyi cselekszik. A varasdi gyűlés intézkedései a fegyverkezés tárgyában. A nagyvezér élőnyomulása. Utolsó kisérlet a béke fenntartására. A török átkel az eszéki hidon. A kormány mulasztásai. Zrínyit eltiltják a támadástól. A nagyvezér Budának tart. A haditanács végre megmozdul. Wassenhoven küldetése Zrínyi uj várának megerősítése ügyében. A török Érsekujvár ostromára indul. Forgách Ádám Párkánynál. Montecuccoli Magyar-Óvárnál álldogál. Magyarországot sorsára bízza, csak Bécs védelmére gondol. Zrínyi Kanizsa ellen készül. Leslie megtagadja a tőle kért segítséget. Uj-Zrínyivár veszélyben forog. A bécsi udvar hangulatváltozása. A magyar hadak vezérletének kérdése. A nyugati országrész helyzete. Érsekujvár ostroma. Tárgyalások Zrínyivel a fővezérség elfogadása felett. A kőszegi tanácskozás. A vatti tábor. Zrínyi a magyar sereg fővezére. A haderő szervezése. A törökök elfoglalják Érsekujvárt. A felvidék veszedelme.
EGÉSZ Magyarország olyan volt ebben az időben, mint az égboltozat a vihar előtt. Beborult és villogott kétes bizonytalansággal, de kétségtelen nyomasztó levegővel. A vallásos sérelmek a protestáns rendek merész és elszánt viseletére sem szüntek meg, mert a katholikusok az ő hazatérésükben nem az összetartás erejét és erkölcsi diadalát látták, hanem ügyök vereségét, teljes kudarczát. S az esztergomi érsek maga szólongatta, valami nyelves jezsuita unszolása és nyughatatlankodása következtében, a nádort, egyháza iránt való buzgóságára és hivatalos hatalmára hivatkozva, hogy majd egy papot űzzön ki állásából, mint a körmöczi lutheránus lelkészt,* majd egy imaházat foglaltasson el, mint a rosnyóbányai evangelikus templomot,* minél fogva Wesselényi a felekezeti viszálytól és nemzeti elkeseredéstől féltében sürgetve irt Rottal grófnak: vesse magát a királynál közbe, hogy hacsak egy esztendeig is, hagyjanak békét ennek a mód nélkül való «réformáczió»-nak, vagy maga lesz kénytelen közbotrányul főispán létére megyéjével a foglalásnak ellene szegülni, mert a rosnyaiak sirva-riva nyakára jártak s alispánjukat is rája küldték.* De hiában, a visszahatás nem lanyhult.* Az alkotmány ellenére a törvényszegések, a német katonák garázdaságai szintén tovább folytak, a miért a megyék fegyveres megtorlásra készültek. Zemplén elhatározta, hogy ha az alá s fel járó, kóborló németek a megyébe bemennek és százan lesznek, mindjárt kétszáz magyar keljen föl és verje ki a megye területéről; ha többen lesznek, mindenkor két annyi magyar gyüljön össze és kisérje a németeket, mert elunták sanyargatásaikat. Szatmár és Ung pedig tisztviselőket választottak és zászlókat osztottak ki, hogy minden eshetőséggel szembe szállhassanak.* Másutt a gyülölség oly magasra hágott, hogy a németeknek pénzen sem adtak semmit sem maguk, sem lovaik számára;* hogy Draskovich Miklós gróf, az országbíró veje, három zsákmányoló németet a Montecuccoli ezredéből óvári jószágában elfogatott, törvényesen elitéltetett és kivégeztetett;* aztán a dolog feledéséig Horvátországba menekült. Neumann az udvarnál már úgy hallja, hogy a magyarok minden kezükbe eső németet leölnek.* S Porcia herczeg, a ki a maga természetes tunyaságában és kényelemszeretetében a felföldi közingerültséget nem akarta észrevenni és elhinni, most a három német miatt az egész udvarral és hadi tanácscsal felháborodik. A kormány gyors és erélyes eljárást indít és kemény büntetést kiván, hogy a veszedelmes példa követésre ne találjon. Előbb arra gondol, hogy öt ezredet küld a megyére, hadd dúlja föl és rabolja meg; de e szándéktól eláll, mert végre sem volna igazságos, hogy az óvári földesúr fejében egész Mosony lakoljon, melynek maga a király a főispánja; aztán a grófot és a birákat a hadi tanács a magyar kanczellária útján Bécsbe idézi, de azok természetesen az illetéktelen testület előtt nem jelennek meg. Majd azt követeli, hogy Draskovich az örökös tartományok terhének könnyítésére 1000 németet fogadjon be óvári jószágába szállásra; holott a király igérete és a törvény rendelkezése szerint Szent György napjára a többi bennlevő németet is ki kellene vinni.* Szóval a míg a dolog az események sodrában el nem merül vala, a kormány az elégtétel sürgetésében és módjának keresésében el nem fárad.* «Bezzeg nagy ostor rajtunk,» fakad ki Witnyédy Zrínyinek, «hogy három németért ily lármát kezdenek, kiket tetten kaptak és törvény szerint itéltek el; míg mi, kik miattok megbecsülhetetlen károkat vallottunk, sok ezer lelket levágottul, sokat rabul vesztettünk, csak így nyögünk».* S ebben a kifakadásában a közérzet hangja nyilatkozik meg, mert az ország minden zuga teli volt panaszszal, bajjal, meghasonlással és romlással. «Kérdhetné is valaki,» mondja Witnyédy Keczer Andrásnak, «az mit Szeben alatt az sánczoláskor egyik székely a másiktól kérdett: Kómé, valjon látja-e az Isten az mi nyavalyáinkat? Kinek felelt amaz elég balgatagul: Látja ugyan, de Isten úgy segéljen, ő sem tehet róla! Én ugyan ezt nem mondom, de legalább az mint megitélhetem az dolgokat emberi mód szerint szólván, ő szent felségétül megválván, senki minket ez nyavalyákbul ki nem segíthet, mert az nagy halak mindenkor az fejektől kezdenek rothadni.»*
Lippay érsek Wesselényi Ferencznek 1663, január 2-áról. Országos Levéltár, Wesselényi-levelek.
Wesselényi nádor Rottal grófnak 1663, május 11-ikéröl. U. ott.
WESSELÉNYI id. levele.
WITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 25. l.
Ugyanaz, II k. 23. l.
Ugyanaz, II. k. 47. l. Az Országos Levéltárban, Wesselényi Ferencz nádor levelezésében halommal vannak a felvidéki megyék panaszos fölterjesztései a német katonák féktelenségei ellen. Keserűség és gyülölség szól belőlük, a mire borzasztó módon rászolgáltak. Ha a Montecuccoli hadának előző évi viselkedése az erdélyi séta után híven nem mutatná be őket részletekre is kiterjeszkednénk: de annak ismertetése után csak ismétléseket adnánk. A ki a kor erkölcsi képét, a magyar és német faj összeférhetetlenségének eredetét keresni és megérteni akarja, olvassa el azokat a panaszos fölterjesztéseket.
Ugyanaz, II. k. 32. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 122. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 32., 47., 60. l.
Ugyanaz, II. k. 60. l.
Ugyanaz, II. k. 32., 47. l.
Ugyanaz, 32. l.
Pedig semmi sem volt kivánatosabb és szükségesebb, mint a kormány és nemzet egyetértése, a vallásos és alkotmányos sérelmek megszüntetése, hogy a fenyegető háborúra a török ellen közös akarattal és a siker reményével fegyverkezhessenek: de a kormány a nemzet nyavalyájának gyógyítására, közingerültségének eloszlatására nem gondolt; mert csodálatos rövidlátással és csökönyös megátalkodással csüngött és fáradozott a békén, mind csak a békén. Reninger Konstantinápolyban, Beris és Goes báró Temesvárt egyebet se csinált, csak a bomladózó bogot kötözgette és erősítgette nagy-hasztalanúl. A nagyvezér az erdélyi német őrség és a Zrínyi új vára miatt már a mult év tavaszától fogva készült. «erre felé », Magyarországra,* s egyenesen Bécs városára; ennél fogva a béke fejében való minden ajánlatot keveslett, minden engedékenységet újabb követeléssel meghiúsított. Előbb csak az erdélyi német őrség kivezetését s Zrínyi új vára lerombolását kivánta, aztán Székelyhidat és a környékbeli hajdúságot követelte, majd a tiszántúli németség kirendelésével s Erdély szabad fejedelemválasztó jogának megsemmisítésével Nagy-Károlyt, Kállót és Ecsedet is;* miközben Husszein, a váradi basa, mintha csak az ő szellemében cselekednék, a jenei basával és lippai béggel együtt Erdély és a Részek falvait Kolozs és Doboka, Bihar és Kraszna, Belső- és Közép-Szolnok vármegyékben, Zarándban egészen Kőrösbányáig, Hunyadban Burzsukig, Poganesdig és Zámig, százanként és kétszázanként hódoltatta be;* török felfogás szerint Erdély a hatalmas császár birtoka s népe ő hatalmasságának rabja levén.* A bécsi kormány mégis bizott a béke fentartásában, mivel mindenekelőtt és minden áron a békességet kereste s kész volt Köprili Ahmed kivánságait teljesíteni, az erdélyi várakat kiüríteni, Székelyhidat átadni,* Új-Zrínyivárat lebontani vagy kiszolgáltatni; sőt a mint gyávasága jellemzéseül Witnyédy megjegyzi, akár Hernalsról Bécsnél lemondani,* csak hogy hadakoznia ne kelljen: de készségével rendszerint elkésett. A török hadi tanács a nagyvezér elnöklete alatt már elhatározta, hogy a velenczei hadjáratot félben hagyja, mert a köztársaság nem képes félelmes szárazföldi sereget kiállítani s a mozlim tartományoknak nevezetes kárt okozni; a helyett a német ellen való háborút indítja meg, mert most a német az erős ellenség, azt kell visszaszorítani;* a szultán a nagyvezért szerdár-i-ekremmé, generalissimussá már kinevezte, európai hadait már Drinápolyba rendelte, az oláhokat, moldvaiakat és tatárokat Nándorfejérvár felé indította,* hová Köprili Ahmed Drinápolyból márczius 21-ikén maga is elindult de a bécsi kormány a maga csodálatos rövidlátásával és csökönyös megátalkodásával még mindig a békében, csak a békében reménykedett. S ebben a reményében előbb a háborús hirek ellenére az ezredek állományát leszállította, s megmaradt csekély katonaságából öt egész ezredet spanyol szolgálatba eresztett; most mindössze arra szorítkozott, hogy a birodalmi gyüléstől az esetleges háborúra, főkép Bécs biztosítására segítséget kérjen,* itthonn pedig a béke megmentésének megbeszélése végett Pozsonyba értekezletet hivjon össze.
Török-magyarkori Történelmi Emlékek, VI. k., Pest, 1879., 52., 79. ll.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k 27. l.
Török-magyarkori Történelmi Emlékek, VI. k. 72., 74., 87. ll.
Ugyanaz, VI. k. 69 l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 223. l.
VITNYÉDY ISTVáN levelei, II. k. 49. l.
Hadtörténelmi közlemények, II. k. Budapest, 1890., 367. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 124. l.
ZWIEDENECK-SÜDENHORST, Deutsche Geschichte, I. k, Stuttgart, 1890., 238. l.
3. SZÉKELYHID 1665-BEN.
(Szicha hadi mérnök egykorú rajza után.)
Zrínyi Miklós a közdolgok e siralmas állapotában, a bécsi kormány ez akarattalan tétlenségében a fenyegető veszedelem előtt szomorúan, de elszántan nézett a jövőbe: Jól látta előre, hogy Reninger a nagyvezérnél, Beris és Goes Alinál hiában fárad, a háború kikerülhetetlen; s csakugyan Köprili Ahmed a temesvári béke-egyezséget nem hagyta helyben;* mert a minden áron való békén kapdosásból azt következtette, hogy Lipót képtelen hadviselésre, a mi csak élesztette harczi vágyát, alkubeli fenhéjázását, hogy követeléseinek íjját mindég magasabban pengesse!
ACSÁDY IGNÁCZ, Magyarország története V. Lipót és I. József korában, (A Magyar Nemzet története, VII, k.) 169. l.
Hősünk ennél fogva már eleve rendezkedett. Még január 22-ikére Varasd városába összegyüjtötte a karohat és rendeket a folyó ügyek elintézése végett. Még ekkor kevés dolguk akadt: meghallgatták a követeket a pozsonyi országgyülés eredményéről, kihirdették a bemutatott törvényeket; gondoskodtak a kulpai katonaság fizetésének és az ország egyéb szükségleteinek fedezéséről; valamint a véghelyek kellő javításáról és megerősítéséről, s aztán haza oszoltak.* Maga pedig figyelő őrállásába vonult, mert hire szálldosott, hogy a török állítólag Dalmácziára, de voltakép az ő várára jő.* S márczius elején fölterjesztészt intézett a bécsi hadi tanácshoz, hogy miért nem lehet és nem szabad most békét kötni,* de szavát meg nem hallgatták, érvelését el nem fogadták, hiszen az ő önérzetes felfogása és merész magatartása az udvar meghunyászkodó politikájába ütközött.
Acta et articuli dietales regnorum 199.l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 133 l.
A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.
Mit várhatott volna aztán a pozsonyi értekezlettől? Bár hivatalos volt,* de vagy azért, mert meghivója elveszett,* vagy azért, mert elkedvetlenedett, nem jelent meg azon.* A kik megjelentek, keveset végeztek: munkájok nem ért egy babot.* Ott voltak a király biztosaiként Rottal és Strozzi grófok, Hohenfeld báró, meghivottakul Lippay, Szelepcsényi, Széchényi György győri püspök, Nádasdy Ferencz, Pálffy Miklós, Esterházy Pál, Forgách Ádám grófok. A biztosok előadták, hogy a béke érdekében Erdélyből a német őrséget ki kell vinni, a fejedelemséget előbbi állapotába helyezni, Székelyhidat átadni és Új-Zrínyivárat lerontani. A magyar mágnások elismerték, hogy a nyilt és nyomasztó háború kétes kilátással és eredménynyel biztat, mert a kormány gyönge és a németség idegenkedik a szakítástól, minél fogva a hadakozás olyan kedvetlenséggel folyna, a védekezés olyan lanyha volna, hogy az ország még rosszabb helyzetbe, nyilvánvalóbb szükségbe és veszedelembe jutna,* azért a béke fentartásáról minden erővel, mondhatni minden áldozattal gondoskodni kell. Az előterjesztett föltételeket azonban Pálffy megokolására sokalták* és elutasították; így a czélban egyetértettek, de eszközeiben meg nem egyeztek. Az értekezlet napja, április elseje, valóban, a mint Witnyédy jósolta, prodromusa lőn a dolog kimenetelének.*
Ugyanott a meghivó márcz. 20-ikáról.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 57. l.
Molin Alajos velenczei követ jelentése május 15-dikéről. Dr. Károlyi Árpádnak, a bécsi titkos levéltár aligazgatójának Dispacci-gyűjteményében.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. 62. l.
MOLIN ALAJOS jelentése máj. 15-éről.
Történelmi Tár, 1881. 124. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 57. l.
Hősünk ez alatt a hódoltságba csapott, a maga megfélemedése helyett a pogányságot riasztgatta, de az udvar is megriadt tőle. Megijedt, hogy az a kártyavár, melyet olyan gyermekes hiszékenységgel és itélettelenséggel rakott a levegőbe, a béke kártyavára, egyszerre összeomlik. S Porcia herczeg Molin Alajosnak, a velenczei követnek a király kápolnájában keservesen panaszkodott miatta s azt mondta, hogy szeretné, ha Zrínyi egyszer a törökök hálójába vagy kezeibe esnék, illetlen levén, hogy négy tehén elhajtásával akarja felkavarni a világot!* Porcia szerette volna, sőt az egész kormány örömmel vette volna, ha hősünk az ellenség kezeibe esik, hiszen már a múlt őszön kijelentették neki, hogy kiszolgáltatják, ha várát a béke czéljából le nem rombolja:* de ő diadalmasan portyázott és harczolt tovább.* Mert a mig a kormány csak alkudozott, csak tétovázott s még május közepén is, a mint Neumann jelentette urának, nyugodott minden hadi készülődése,* ő érezte, hogy most vagy soha, mert a haza veszedelemben. «Oh, én édes Gróffom, édes Öcsém uram, irja Csáky Istvánnak, április 28-ikáról, mely igen vész hazánk, nemzetünk; láthatod-e ezt száraz szemmel és nyugodhatik-e lelked rajta, hogy semmit ne cselekedjél?! Úgy tudom én: az Kegyelmed familiája azok az vitéz kapitánok közül való származat, a kik először Scitiából kijöttek, elég ez az ösztön egy nagy léleknek. Avagy most avagy sohasem.»* Igen, érezte szomorúan és elszántan, sőt látta, világosan és nyiltan, hogy Magyarország halálküzdelmének napja elkövetkezett, mert a gonosz végzet minden jó tanácsot a kikerülhetetlen szükséggel lehetetlenné tesz. De ha már veszni kell, szóval és tettel egyiránt azt hirdette, hogy emberül, vitézül, magyari szivvel, ellenségünk kimaradhatatlan kárával veszszünk és senki kimúlásunkon ne nevethessen.* «Mert egy országban a hecticánál nincs nehezebb és gyalázatosabb halál. Ha Isten csodálatos módon meg nem segít, nem szabadulhatunk; pedig nem érdemeljük, hogy megsegítsen, mert erre az csúfra, az melyben vagyunk,» fejtegeti valamely erdélyi barátjának május 2-ikán, – «Európának magunk tunyaságával adtunk okot, mi, az kik egymást jobban, hogy sem akármely nemzet ez világon, gyülöljük és (bocsássa meg ama jó Genius, ki egynehány száz esztendeig a magyarral fáradott) csak nem mint az ebek vagyunk; mi, kik minden nyavalyánkban egymásra csak szánkat tátjuk, egyikünk az másikra vet, pedig mindnyájan rosszak és vétkesek vagyunk; mi, az kik mindenik az maga hasznáért eleget perel és pattog, az köz javáért megnémul, készek vagyunk s örömest látjuk felebarátunknak házát égve, csak legyen annyi hasznunk benne, hogy annál melegedhessünk félóráig, mi fegyvert kezünkbe nem veszünk, hanem mint az szamárok nyegünk az ösztön alatt… Óh, nyomorult, óh, elfajzott magyar! Ilyenektől reméljem-e én, hogy az Isten az égből leszálljon, hatalmasságosan érted mindent cselekedjék s Te semmit se; hogy küldje egy angyalát és verje meg az Sancheribet s Te aludjál? Az ki ilyeneket ilyképen remélhet, bizonyára meg nem érdemli. Reménytelenül irok Kegyelmednek, de úgy gondolom, jobb halni oroszlánul, mint élni szamárként. Ha veszni kell hazámnak (kell pedig), azon vagyok, rajtam kezdje el a veszedelmet, ez az én végrendelkezésem és eltökéllésem, kire Isten segéljen! Nem mulasztok el azonban semmit is, ha más eszköz volna, de bizony nincs, mert az kirül sokat szólunk, bizonytalan, veszedelmes, böcstelen; hanem várok Istentől és kész vagyok minden eshetőségre, kit ébren és nyitott szemmel várok.»* Igen, érezte szomorúan és elszántan, sőt látta világosan és nyiltan az egész veszedelmet, de vissza nem riadt kötelességétől, pedig tudta, hogy kevés egy kakuk egy erdőben; sőt megvetve minden rettenetességét, maga hivta ki maga ellen a végzetet, mert a mikor az ozmán birodalom roppant serege «erre felé» közelgetett, a végbeli törökségen ismét és ismét rajta ütött. Lovagias szomszédja, Ali; az új kanizsai basa figyelmeztette, hogy hagyja abba csatározásait, mert miattuk egész Törökország ellene fordul: de fentebbi kijelentéséhez híven oly fenséges hangon felelt, a mely époszba illenék. Nagy tisztességének tartja, írta vissza, ha a fényes kapu egy magaféle vitéz ellen fejti ki nagy hatalmát, kész élete feláldozásával ellene állni, mert az erők aránytalansága annál nagyobb dicsőségére szolgál, mint nagy ősének esete példázza, ki feláldozta életét Sziget oltalmában, mikor a várat a török megszállta és a keresztvénség meg nem segítette; ő is mindenkép szerencséjének ösmeri, ha a világ legnagyobb hatalmával szemben halhat meg; inkább védelmezi a várát, mint abban betegen gyógyíttassa magát.*
MOLIN ALAJOS jelentése máj. 15-éről.
ACSÁDY IGNÁCZ, A Magyar Nemzet Története, VII. k. 169. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 64. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 124. l.
Századok, 1872. évf. 558. l.
Erdélyi Figyelő, I. k. 1879. 15. l.
Ugyanaz, 16. l.
MOLIN ALAJOS jelentése máj. 16-áról.
4. ALI KANIZSAI BASA ARCZKÉPE.
(Egykorú metszet után)
A hir csakugyan folyton úgy beszélt, a mint hősünk hallotta és Ali jelezte, hogy Köprili Ahmed egyenesen reája jő. Bécsben rebesgették ugyan, hogy seregének egy része Erdélybe, más része Lengyelországba megy;* de ott is bizonyosnak vették, hogy a sereg zöme és a nagyvezér személvesen Zrínyi ellen fog harczolni; annyival inkább, mert a török többször kijelentette, hogy Zrínyinek, ki a nagyúr területét bitorolja, országait, szigetét és várát megtámadhatja a nélkül, hogy Lipót ellen háborút indítana és viselne, mert valahányszor a hódoltságba való beütéseiről szó volt, Reninger a sérelmes panaszra mindig azt válaszolta, hogy a grófnak külön országai vannak, melyeket a király befolyása nélkül kormányoz és semmi tilalmának nem engedelmeskedik. S az udvarnak egy ideig épen ez volt vigasza és reménye, mert azt hitte, hogy a háború csak a Zrínyi földére szorítkozik, s Köprili Ahmed haragja az új erősségen elpárolog, így a béke mégis megmenthető lesz.* E miatt elég gyáván és gyalázatosan hősünket magára akarták hagyni; sőt nyílván a török könnyebb boldogulása végett május elején megtiltották neki, hogy Csáktornyán és új várában építkezzék;* de Molin előre megjósolta, hogy szándékuk lehetetlenség, mert nem hagyhatják el a nélkül, hogy egész Horvátországot koczkára ne tennék; ennél fogva kedvük ellenére is meg kell segíteniök.* Zrínyi a maga rettenthetetlen szivével a nagyvezér erejétől nem félt, mert el vala szánva, hogy azt hasonló bátorsággal, ha nem is hasonló erővel felfogja és visszaveri,* azonban ébren és nyitott szemmel vigyázva, minden eszközt használni kivánva, kezét megkötni nem engedte, az építkezést abba nem hagyta, sőt a sikeresebb védekezésre segítségért egyenesen a hadi tanácshoz fordúlt. Május közepén Bécsbe rándult és kitett helyzetét, új vára fontos fekvését, bukása esetleges következményeit élő szóval kifejtette, 6000 embert kérve, mely a horvátországi és stiriai német katonaságból könnyen kitelik.* A tanácsban sokáig vitatták, beszéli Molin, hogy magára hagyják-e vagy megsegítsék, ha a török új erődjét megtámadja és kijelenti, hogy csak a maga tulajdonának visszavételére és nem a király birtokának elragadására irányul megszállása, mert megsegítésével megtámadnák a törököt, ki csak a saját területe bitorlójának megbüntetésére jő, nem pedig azért, hogy a királyra haddal üssön?! Mind a mellett elhatározták, hogy ha egyenesen a várnak megvételébe fog, Zrínyit mindenkép támogatni és segíteni kell kéz alatt, mert előre látható, hogy a török nem elégednék meg a hely elfoglalásával, hanem megtartaná és megerősítené s belőle uralkodnék Horvátországon s megszállhatná Stiriát és Karinthiát.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 124. l.
MOLIN ALAJOS jelentése május 20. és június 3-ikáról.
A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.
MOLIN ALAJOS jelentése máj. 16-ról.
Ugyanaz, ugyanott.
Történelmi Tár, 1881. évf. 124. l.
MOLIN ALAJOS jelentése máj. 20-ról.
Az országos háborúban tehát még most sem hittek, csak kéz alatt való segítséget emlegettek; csodálkozhatunk-e aztán, ha még mindig csak szóval fegyverkeztek, ha a nemzet annyi romlás és meghasonlás közepette, a kormány akarattalan tétlensége láttára maga sem buzdult fel egyetemesen. A Duna mellékén, a hol Zrínyi szelleme és példája gyújtott, ajánlásban nem volt fösvénykedés; de a Felvidéken, hiában Wesselényi és hiában Strozzi közvetítésének,* csak követelés hangzott: a vallásos és alkotmányos sérelmek orvoslásának követelése. A pozsonyi értekezlet idejében még erélyesen sürgették, hogy a német katonaságot Szent-György napjára vezessék ki; most ezzel a követeléssel felhagytak ugyan, de tiltakoztak újabb német katonaság behozatala ellen, a míg a háború ki nem tör.* Maguk akarnak fölkelni, a mint a király rendeli vala. Aztán meggondolkoztak s a kanczellár által mentegették eljárásukat. « Hagyjatok békét nekik,» irja Witnyédy Keczer Andrásnak június 11-ikén, «ne udvariaskodjatok velök, eljön az üdő, hogy onnan járnak utánatok; mi ha megleszen kedvetlenséget mutassatok, biztosítlak benneteket, azzal többet használtok, mint az udvariassággal. Mert mind a birodalomba, mind másutt nincsenek dolgaink igen jó karban.»* Sőt félünk, hogy még sehogy sincsenek. A birodalmi gyülés annyit hallott a béke biztos kilátásairól, hogy a segítség-kérést mind ez ideig nem vette komolyan;* a bécsi kormány annyit vesződött a béke megmentésével, hogy a háborúval még nem foglalkozott érdemileg, mert a mit tett is, félszegen tette, a mlint a bécsi magyar tanácskozás példázza. Június elején a háborúnak megbeszélése végett fölhivatott egy csomó papi és világi urat, de hősünket, öccsét, Péter grófot és Batthyány Kristófot, kik az árnak első sodrában estek, nem hallgatta meg; a tanácskozókkal meghozatott egy csomó határozatot, de nem vette figyelembe, intézkedés helyett legfölebb igérettel válaszolt. Követelték tőle, – bizony különös követelés közveszély idején – hogy német katonaság addig az országba ne jöjjön, a míg maguk nem kérik; s azt felelte rája, hogy a lovasságot az örökös tartományok határain, a gyalogságot a végekben helyezi el, hiszen ott jobban is védve lesznek; követelték tőle, hogy a végbeli vitézlő népet elégítse ki s fogadjon a mellett magyar és horvát hadat, azt felelte vissza, hogy majd fizet, csak tudjon, majd fogad, csak el ne olvadjon; követelték tőle, hogy a királylyal hirdettessen közfölkelést, azt válaszolta, hogy megteszi, csak a szemle után kiki menjen aztán haza; végre követelték tőle,bizonv megint jellemző követelés hadakozás folyamán, hogy engedje meg a törököt büntetlenül megcsapni, s azt parancsolta, hogy a törökön semmi ellenségeskedést el ne kövessenek! Furcsa hadi készülődés, melynek egész törekvése oda irányul, hogy az ellenséget bántani nem szabad.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 124., 125. l.
Ugyanaz, 125. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 75.
ZWIEDENECK-SÜDENHORST, Deutsche Geschichte, I, k. 241. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 69., 70.,77. l. A tanácskozásban résztvettek Lippay György, Szelepcsényi György érsekek, Széchenyi György győri, Sennyey István veszprémi, Szegedy Ferencz váczi püspökök, meg a semendriai püspök, Nádasdy Ferencz, Forgách Ádám, Pálffy Miklós, Zichy István, az Illésházyak, Gábor és György, Palocsay Gábor, Lippay János, Ostrosich Mátyás, Morócz Farkas alnádor, az alországbiró, Hölgyi Gáspár, Egresdy Boldizsár, Kerekes Menyhért, nagyobb részint olyanok, a kik három török holttestet nem láttanak, mondja Witnyédy.
Mert Neumann szerint még nem mondtak le a béke reményéről.* A nádor ehhez képest június 6-ikáról kihirdette ugyan a közfölkelést, de a gyülekezés és szemle napjának kitűzése nélkül, inkább csak elvileg.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 125. l.
WESSELÉNYI FERENCZ Kassán, június 6-ikán kelt rendelete Horvát-, Tót- és Dalmátország rendeihez.
5. BATTHYÁNY KRISTÓF PECSÉTJE.
Pedig a nagyvezér június 8-ikán 121,600 emberével, 123 kisebb és 12 öreg faltörő ágyújával, 10,000 öszvérével és 6,000 tevéjével már Nándorfejérvárnál állt, a nagy sereg átkelésére a szávai híd Zimony iránt már elkészült, a hódoltságbeli törökség Temesvárnál már gyülekezett és Apaffy az erdélyi német őrség megtámadására már parancsot kapott.* Szóval a háború mindenfelől már felvonulóban volt, csak a védekezés szervezése késett. S a mikor Bécsben mégis a megszállás lehetőségére gondoltak, egyszerre olyan riadalomba estek, hogy a németekkel tanácsot ültek és határozatot hoztak, mikép a külvárosokat lebontják az előre látható támadás miatt;* egyszerre előre látták a támadást, mikor néhány nappal előbb még a háborút sem hitték el; s a külvárosok lerombolásáról hebegtek, mikor Köprili Ahmed még a Száván sem kelt át, nem hogy a Dráván, meg a Dunán és Lajtán átkelt volna! « Úgy. látom, » írja hősünk június 19-éről Csáky Istvánnak, «minden veszély összveesküdt megnyomorodott hazánkra és nemzetünkre és nem hiszem, hogy sokáig lett volna egy nemzetnek is úgy minden reménységen kívül való ügye, mint minekünk vagyon. Úgy hallom, Bécsben is semmit sem végezhettek az magyarországi urak (az hova én hivatalos nem voltam), mert oly rémülésben vagyon a szomszéd nemzetség, hogy csaknem jobban van ő nekik a biztatásra szükségek, hogy sem minekünk, az kik elsők vagyunk az veszedelmünkben. Mit fog Isten továbbra adni? Nem tudom ugyan: de az pogánságnak rettenetes nagy a készületi és az gondoskodás kevés, kit cselekszünk oltalmunkban, semmi jót nem jövenáölhetünk belőle. Én itt, noha mindentül elhagyatott és minden oltalomból megszűkölt vagyok, várom mindazonáltal nagy szüvel ennek az nagy itéletnek végrehajtását, a melyet Fatum reánk kimondott. Higyje meg Kegyelmed, édes Gróff Uram, örömmel adok az Istennek hálát, ha én rajtam, az mint hire vagyon, kezdődik el az utolsó romlás; kissebb keserűségemre leszen hogy sem ha mind látnám előttem veszni ezt a dücsőséges nemzetünket! »* S egyedül ő cselekedett: szorgosan fegyverkezett és mindent elkövetett, hogy csakugyan rajta kezdődjék el az utolsó romlás; meg-megcsapta a törököt, egyszer Kosztajnicza alatt,* másszor másutt, százával ölve és rabolva belőle.* Mert meg akarta mutatni, hogy nem fajzott el régi elveink jó magaviselésétől és jóságos cselekedetétől; sőt egyenesen a nagyvezérbe kötve, többször kisérletet tett útja megzavarására. Kisérletei ugyan meghiúsultak, de az egyik basát, ki néhány ezer emberével fel akarta tartóztatni, egy szorosban megnyomta és keményen megverte. Majd a védelem hatékonyabb kifejtésére és a közfölkelés pontosabb rendezésére összehivta a karokat és rendeket Varasd városába, kik június 26-ikán hazafias elszánással és jobbágyi hűséggel karolták fel a háború ügyét. Meghallgatták a nádori felhivást, mely «égigható és példaadó» vitézi hirnevük, «mindeneknek tükörül szolgáló és vérükkel örökölt» bátorságuk dicséretével lelkesítette őket, hogy serény és vitéz őrállójuk, gróf Zrínyi Miklós bán táborába gyülekezzenek seregestül, kiki személyenként;* s meghallgatták a báni előterjesztést, hogy a király is a megyéket egyenkint értesítette a török békeszegéséről és a fegyverkezés szükségéről, egyszersmind megkereste őket, hogy keljenek föl a haza védelmére, melyért maga is minden áldozatot meghozand.* A karok és rendek a felségnek megköszönték atyai gondját és segítségét, de hálálkodó levelükben fölkérték, hogy máskor ne az egyes megyéknek, hanem az eddigi szokás szerint az egész országnak irjon, a védelem érdekében nagyobb nemzeti katonaságot, a királyi véghelyeken tetemesebb német őrséget tartson; a nagy szükségre való tekintettel elegendő lőport, golyót és más hadi szereket adjon, a külföldi és szomszédos tartományokbeli segélycsapatokat a határokra helyezze el, a végbeli kapitányokat pedig a bánnal való jó egyetértésre utasítsa. Aztán magukra nézve kimondták, hogy az utolsó pozsonyi gyűlés V. és VI. czikkelye értelmében a bán parancsára személyenként fölkelnek s a kitűzött helyen megjelennek; azonkívül a honnak ebben a szükségében és veszedelmében a földes urak maguk részéről minden füst után egy lovast állítanak, vagy ha azt nem birnának, egy gyalogot fogadnak; jobbágyaik részéről pedig három jól felfegyverezett gyalogot küldenek a táborba. Elvégezték azt is, hogy az egytelkes nemesek egy lovassal vagy gyaloggal adózzanak, a királyi városok, egyházi férfiak, mesteremberek kötelességüket a szokott módon teljesítsék, a kufárok és kereskedők eladnivalóikat méltányos áron szállítsák, a többi hadra kötelezett azonban köteles katonáskodni és a maga éléséről gondoskodni. A fölkelést július 23-ikára határozták, azzal a kijelentéssel mégis, hogy szükség esetében a bán előbb is elrendelheti. Ehhez képest a gyors fölszerelésről intézkedtek: Bellecz Istvánt Krajnába és Karinthiába küldték hadiszereket kérni, Ivanovich Tamást Stiriába lőport vásárolni; s a gabona hátralékosoknak meghagyták, hogy évi illetéküket két hét alatt, július 11-éig a megszabott büntetés terhe alatt beszolgáltassák.* Végre az apró folyóügyeket eligazították és buzogva megesküdtek, hogy életüket és vérüket áldozzák hazájukért és annak védő bástyájáért, Zrínyi új váráért, a minek viszonzásaként hősünk öcscsével szintén megfogadta, hogy az erősséget közösen védelmezik: egyikük a csatamezőn, másikuk a várban!* S azok haza széledtek, maga meg folytatta éber őrködését, Csáktornya és új vára biztosítását, a mire egypár nappal a gyűlés előtt a hadi tanácstól, segítséget is kért.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 124., 125. l.
Ugyanaz, 125. l.
Századok, 1872. évf. 559., 560. l.
VITNYÉDY ISTVÁN: levelei, II. k. 75. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 125. l.
WESSELÉNY FERENCZ id. rendelete Horvát-, Tót- és Dalmátország rendeihez.
Acta et Articuli stb. 200. l.
Acta et Articuli stb., 200., 201. l.
BALOGH JÁNOS Nagy-Kanizsa városának és vidékének hadtörténelmi multjában (Nagy-Kanizsa, 1897. 161. 1.) a kölcsönös fogadalmat a július 25-iki varasdi gyűlésre teszi. Ekkor, az országos fegyverkezés és táborozás idején, a mint a tartományi gyűlések hiteles jegyzőkönyve mutatja, mely még a tábori értekezleteket is megörökíti, gyűlés nem volt; de nem is kellett, mert a június 26-iki ülés, melyre 25-én gyülekeztek, minden készületet eligazított. A fogadalom csak ezen történhetett, ha ugyan megtörtént, a mit elfogadhatóvá tesz, hogy később, a mikor hősünk a csatamezőre vonult, csakugyan Péter gróf őrködik várában.
A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.
Köprili Ahmed e közben roppant seregével átkelt a Száván és az eszéki síkon táborba szállt. A fölösleges éléses hajókat a Dunán s födözetül Jusszuf janicsár csapatát a folyó partján egyenest Budára indította;* Reningert, a ki vele járt, meg báró Goest, ki Nándorfejérvárba eléje jött, maga elé hivatta tettető szines alkudozásának fölvétele végett, mert kezdettől fogva az volt czélzata, hogy e hadjáratért a felelősséget Lipótra és udvarára hárítsa. A követek Lobkovitznak, a hadi tanács elnökének és török ügyek vezetőjének alázkodó és mentegetőző levelét adták kezébe, mely biztosította a nagyvezirt, hogy a király el van határozva a jó szomszédság és béke fentartására; ennek következtében feljogosította megbizottjait, hogy a föltételeket teljes hatalommal beszéljék s állapítsák meg, ő aztán azokat az elnök becsületével való kezeskedése szerint jóváhagyja és teljesíteni fogja; a követek egyszersmind kijelentették, hogy minden eddigi föltételt elfogadnak. Megint megkéstek, Köprili Ahmed megint újabb követeléssel állt elő: fizessen Lipót a mellett a szultánnak 30,000 arany vagy 200,000 tallér évi adót a boldogult Szulejmán szultán idejebeli szerződés értelmében;* s állítólag még két milliónyi hadi kárpótlást, Dalmáczián keresztül Velenczére szabad járást kivánt.* A követek természetesen az adófizetésbe nem mehettek bele, legalább nem jelentés nélkül; a míg pedig az megjőne, a nagyvezir fölszedte táborát és költözködött az eszéki hídon át.
Hadtörténelmi közlemények, III. k. 370. l.
Ugyanott, 377. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 83. l.
«Itten semmi egyéb hirek nincsenek,» írja Zrínyi július 8-ikán Csáky Istvánnak, «hanem hogy az török az eszéki hidhoz érkezett egynéhány nappal azelőtt és hogy most költözik derekasan által rajta, de még nem tudhatni bizonyos szándékait: hova igyekszik? A Duna mellett megyen-e fel, vagy hogy erre mifelénk jön? De mihent megindul onnan, azonnal megtudjuk szándékját. Azonban mind az egész világ közönségesen azt kiáltja, hogy reám jön, nekem peniglen senki, széles e világon semmi segítséget még nem adott, mindazonáltal az én kevés erőmmel és tehetségemmel, a mit cselekedhetem, cselekszem, hazám megmaradására és nemzetem javára. »*
Századok, 1872, évf. 560., 561. l.
Ha a kormány idején gondoskodik a császári csapatok szaporításáról és összevonásáról, a birodalmi segélyhadak megajánlásáról és beküldéséről, a magyar fölkelés elrendeléséről és végrehajtásáról, erre az időre kétségtelenűl 30–35,000 embert könnyen összegyűjthet s a Zrínyi Miklós hadával egyesíthet, ki 30–35,000 emberével a nagyvezir fogadására már készen állott. Mert az ország, az örökös tartományok, a rajnai szövetség és birodalom együtt csak birtak volna annyi fegyverest kiállítani, mint a mi hősünk maga egyedül.* S ha ezt a vitézlő népet Zrínyi alá Eszékkel szembe helyezi, boldog Isten, mi más fordulatot vesz vala az egész magyar történet és világtörténet is!: Mert Zrínyi Miklós 60–70,000 vitézzel biztos állásból, ágyúk födözete alatt, véres homlokkal veri vissza és a Dráva hullámaiba szorítja a költözködő, megszakadozott török sereget, melyben Reninger szerint nem volt több 45–50,000 igazi katonánál, a többi gyülevész rabló nép levén, a tábornak inkább terhére, mint hasznára szolgált.* Akkor a török sereg bizonyosan elvész, mielőtt még a Dráva bal partján megállhatott és csatába sorakozhatott volna s a háború megszűnik, mielőtt még elkezdődhetett volna! De a kormány még mindig és mindenhez csak készült, most épen a linczi menekülésre és Köprili Ahmed megengesztelésére,* minélfogva hősünket eltiltotta minden támadástól s el Batthyány Kristófot minden portyázástól,* mert a míg ő le Eszékig, ez Székesfejérvárig kalandozott. A tilalom a harczvágyó és táborozó magyar vitézek között oly elkeseredést okozott, hogy követet küldtek egy főnemes személvében Bécsbe visszavonásának, kieszközlésére, sőt e végett az esztergomi érsek is fölsietett, hogy Porcia herczegnél közbe vesse magát.* Ám ezalatt a nagyvezér békén, megzavarás nélkül költözött át: aztán egyet gondolt és Budának tartott. Pedig mind az egész világ közönségesen azt kiáltotta, hogy hősünk ellen fordúl; békeföltételeiben maga is mind az ő új vára lerombolását hangoztatta, hogy a nélkül megegyezés nem lehet; s táborában a féktelen Mikulich Sándor, ki elitéltetése után a világba züllött,* Franczia- és Spanyolországba bujdosott, majd a török fővárosban hányódott, a hol pribékké lett, szintén egyre ő ellene izgatott, mert az volt reménye és számítása, hogy az ő leverésével, Horvátország elfoglalásával és török kézbe jutásával elkobzott birtokait visszaszerezheti;* de bizony Köprili Ahmed, mondja Witnyédy röviden, oda ment, a hol Zrinyi Miklóst nem talált és nem tudott.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 125. l.
ACSÁDY IGNÁCZ idézett műve, 170. l.
VITNYÉDI ISTVÁN levelei, II. k. 93. l. S Hadtörténelmi közlemények, III k. 375. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 90., 101. l.
MOLIN ALAJOS július 8-, 18- és 29-iki jelentései Dr. Károlyi Árpád Dispacci gyűjteményében.
SZÉCHY KÁROLY, Zrínyi Miklós, III. k. 102, 106 l.
MOLIN ALAJOS jelentése június 3-áról.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 97. l.
Hősünk jó készülettel, nagy örömmel és nagy bátorsággal várta, hogy a pogány dühét reá fordítja, s ő megunt életét dicsőséges halállal válthatja meg, a míg a varasdi német főkapitány, Leslie Walter gróf egészen méltóan a bécsi politikához, Regedébe szaladt:* de hasztalanul várta, megütközni a pogány föl nem kereste s a kormány nem engedte. «Most olyan időben vagyunk, » írja Witnyédy Partingernek,« hogy a kinek mi kevés módja volna is, nem segítik, hanem tilalmazzák».*
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 97.
Ugyanaz, II. k. 98. l.
Eh, hogy ne segítenék? Július közepén, a mikor a nagyvezér már Budánál táborozott, a hadi tanács leküldötte Zrínyihez Wassenhowen katonai mérnököt új várába az erősítés ügyében;* július végén pedig, a mikor az már Érsekújvárra indult, az érsek közbevetésére megengedte neki, hogy a törököt otthon megtámadhatja, de ne nagyon, csak óvatossággal!*
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica. 68. k.
Ugyanott, 327. k.
Mert Köprili Ahmed, a mint Budához szállt, július 16-ikán tanácsba gyűjtötte a fővezéreket, emireket, janicsár-agákat s más tapasztalt vitézeket, s fölvetette előttük a kérdést: merre menjenek? Győrre? Nem érdemes, kevés a zsákmány. Komáromra? Veszedelmes, mert szigeti volta miatt könnyen bekeríthetik őket. Érsekújvárra? Ez foglalásra méltó; erős vár, gazdag várak és városok, arany és ezüst bányák fekszenek körüle, ott lesz bő aratás. S megszállását egyhangúlag elhatározták.* Azért a követekkel szinleg új alkudozásba ereszkedett, azok már most szivesen rá álltak volna a pénzfizetésre is: csak nem adó, hanem ajándék czímen; ajánlatukat elutasította s őket Buda várába visszaküldötte;* maga pedig július 30-ikán megindult Érsekújvár ellen, másnap már Esztergomnál járt, hol a hid elkészültére négy napig várt; csak őrszemül és biztosításul vetett át Párkányhoz Ibrahim és Kaplan basák alatt 3000 embert.
Hadtörténelmi Közlemények, III. k.373. l.
Ugyanott, 375., 376. l.
A kész hídon augusztus 5-ikén mentek át az előcsapatok Ali szerdárral, Gurdsi Mohammed basával, s nehány zászlóalj janicsárral, összesen 7000-en és egyesültek Ibrahim és Kaplan 3000 főnyi csapatával. A derekas költözködés másnapra maradt. S ez a helyzet tőrbe csalta Forgách Ádám grófot, Érsekújvár parancsnokát. Pucheim biztatta, hogy jó volna a tábort fölverni, két álszökevény török félrevezette, hogy a nagy árvíz miatt a híd elszakadt, vagy harmadfél ezer ember Párkánynál ragadt, kiket a segítség hiányában meg lehetne könnyen nyomni:* Nosza, az éj oltalma alatt Pálffy Miklós, Illésházy György, Pio őrgróf, Eszterházy György és más urak kiséretében 6000, a maga állítása szerint 3100 vitézzel Párkányra sietett, s hajnal hasadtával a táborra üt és Gurdsi Mohammed sátoráig hatol: de a pogány lesen várta, csak eresztette magára, aztán egyszerre körül kerítette, puskával lődözte, karddal vagdalta, rettenetes pusztítással. Forgách vakon rohant vesztébe, de vakmerően harczolt;* reggeli hat óráig kétszer megütközött, csak hada megsemmisülésével engedett. Török is sok veszett Karakás és Amhát basákkal; de az ő egész gyalogja oda volt, oda a lovasság nagy része, oda Eszterházy György, Illésházy Ferencz, Lippay János és Szörényi Ferencz; s mindezért vajmi kevés kárpótlásul szolgálhatott az elfogott 17 szerecsen paripa ezüst szerszámostul, arany czafrangostul, a melylyel a nádornak dicsekedett.* Futott, a ki futhatott, maga is megeresztett fékkel vágtatott. Utána a törökök ezrével, két oldalról szorították, három mérföldig űzték, míg a szölgyéni szőlőhegyeknél egy nagy árkon keresztül ugratott, cselt vetve Esztergomnak csapott, s ekkép szerencsésen kisiklott kezükből. Estére tizedmagával Újvárra ért. Nem esett egyéb baja, csak a dolmánya egyik gombjának felét hordta el valami bolond golyóbis.*
FORGÁCH ÁDÁM jelentése Wesselény Ferencz nádorhoz, augusztus 7-ikéről. Hadtörténelmi Közlemények, VI. k. 719. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 105. i.
Hadtörténelmi Közlemények, VI. k. 720. l.
Ugyanott.
No meg a hadát vesztette el, meg a maga jó nevét, a magyar és német fegyverek erejének erkölcsi hítét! A lakosság rémületbe és kétségbe esett a védekezés lehetősége és a hadjárat kimenetele iránt, mert a török azonnal elborította az egész vidéket Szölgyénnel, Verebélylyel, Komjátival; s mehetett egyenesen és akadálytalanúl Újvárnak, vagy ha tetszett, épen Bécsnek, mert a kormány és hadserege az ijedtségtől szinte megdermedett.
Montecuccoli gróf, a fővezér 6500 főnyi seregével július közepe óta. Magyar-Óvárnál álldogált. Mozdulni se nem mert, se nem szándékozott. Mert kezdettől fogva oly gyöngének érezte magát, hogy eleve elhatározta, mikép nyilt csatában a törökkel való megmérkőzést mindenképen kerüli; s csakis arra szorítkozik, hogy valamelyes középponti erős állásba húzódjék, melyből a nagyvezérnek a folyók kelőinél apró megcsapásokkal apró veszteségeket okozhasson, s Bécsbe menetelét feltartóztathassa.* E végből különösen, alkalmasnak látszott előtte Magyar-Óvár, mely a Lajtának a Duna jobb ágába való torkolásánál fekszik, a Csallóközzel szemben. A természet mindenfelől mocsarakkal, folyókkal veszi körül a sereg sikeres födözésére: nyugaton a Hanság, keleten a Csallóköz, északon a Vág, délen a Rába az erős Győrrel, a megvehetetlen Komárommal. S e mellett Holst, a kedves Holst is árkokkal, sánczokkal jól megerősítette.* Ide vette be hát magát seregestől, jobb szárnyával a Hanságra, ballal a sánczokkal, erődítésekkel védett Vág vonalára támaszkodva, azzal a számítással, hogy a Duna az élelmezést biztosítja, helyzete a feladatát megkönnyíti, mert előtte az egész Csallóköz, melyet folyók szaggatnak meg, cserjék és erdők borítnak; úgy hogy azokon keresztül bajos lesz a nagyvezérnek az ő táborát megközelítenie, erejéről és felállításáról tiszta képet nyernie; annyival bajosabb, mert a Csallóköz előtt meg Győr, Komárom és Újvár esnek, melyek megszállása és megvétele időbe és fáradságba kerül. Így majd csak eltelik az esztendő, reá nézve küzdelem, Bécsre nézve veszedelem nélkül, a míg az idegen segítő hadak megérkezhetnek. Mert az egész hadakozásnak a kormány és a hadi tanács felfogásaként nem volt egyéb czélja, mint Bécs, s legfölebb még az örökös tartományok megoltalmazása. Magyarországot elvileg eleve feláldozzák, Győrt, Komáromot és Újvárt eleve sorsára hagyták. Ezért állt Montecuccoli az ausztriai határ közelében, Souches I500 főnyi csapatával a morva szélen; ezért kérték a birodalmi gyűlésen a segítséget Bécs biztosítása végett.* Magyarország, a keresztvénség paizsa és bástyája védje magát, ha tudja, sőt az sem mindég szabad, mikor akarja; a németek csak annyiban védelmezik, a menynyiben a maguk földének épsége, a háborútól és dúlásától megkimélése követeli. A mi nekünk hazánk, szent örökünk, áldozati oltárunk, nekik csak csataszinhely, maguknak és az ellenségnek szabad piacz, megrablani és kiélni való! Bezzeg, ha idején a hadat összegyűjtik, Eszékhez rendelik és Zrínyinek a támadást megengedik, nem kellene most félni Bécsben a nagyvezértől!*
Zwiedeneck - Südenhorst, Deutsche Geschichte, I. k. 243., 244 l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 126. l.
Zwiedeneck-Südenhorst, id. m. I. k. 238., 243., 248. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 98. 105. l.
Zrínyi Miklós Köprili Ahmed elvonulása után, megszünvén derekas veszélye s nem levén a harczra engedélye, lovas és gyalog csapatait eleresztette; de azzal a parancsolattal, ha szükséges, megint összegyüljenek. A lelki nyugtalanságban, testi fáradságban a sok munka után, melyet vára erődítésében, a Murán való hid építésében maga személyesen cselekedett, kimerült és Csáktornyán ágyba dűlt;* de alig épült ki bajából, meg akarta torolni Kanizsán, a mit a török Párkánynál vétett. Csellel meg akarta venni a várat. Mert föl kellett tennie, hogy Köprili Ahmed előnyomulása, párkányi csatája és pusztítása, meg Újvár ellen fordulása után immár a kormány és hadi tanács sem kételkedik, hogy benne vagyunk a háborúban s többé nem idegenkedik semmiféle visszavágástól. Öccsét Leslie grófhoz Regedébe küldötte, majd Labda várába, mert már odaszaladt, hogy 3000 gyalogost kérjen tőle. Regedei katonasága kész is volt mindjárt megindulni s parancs hiában föl kellett előtte a kapukat vonnia:* de maga Leslie megtagadta a segítséget, vagy csak oly föltétel mellett adta volna meg, ha fizetéséről, éléséről hősünk gondolkodik, magános lovag a király népéről. Mintha ezt a katonaságot, Varasdon, Regedében, Labda várában, – legalább a mikor jut – nem élelmeznék és nem fizetnék! S mintha Zrínyinek; elvesztett hada, örökös védekezése nem kerűlt volna úgyis elég áldozatába! (Hiszen leginkább a magáéból tartotta ki. Vállalata ennélfogva elmaradt, s a kanizsai basa augusztus 13-ikán, egész váratlanul mintegy 6–7000 főnyi csapatával az ő erősségét lepte meg.* Mert ott volt mellette Mikulich, a nagyvezér rendeléséből egyenesen azért, hogy hősünk mozdulatait megfigyelje és kihasználja; s ő a támadást egyre ajánlotta, sürgette, valamely barátjának eleve megírta, megjelentette, hogy ütött a bosszú órája!* S a mikor Zrínyi Péter Leslienél járt, a basa abban a hiszemben, hogy a bátyja jár ott, ki csupán Csáktornyán tartózkodott, meglopta az őrszemeket.* Az őrség egyszerre csak azt vette észre, hogy a törökök a falakat már megmászni készülnek. Hirtelen megadja a vészjelt: a katonaság összefut, apró granátokkal, tüzes golyókkal oly keményen fogadja, hogy sűrűn potyognak le belőlük a létrákról. Érkezik; hősünk is, már messziről hangos kiáltással biztatja az övéit: «Szeretteim, férfiak legyetek, az ősi bátorságra emlékezzetek! »S maga mint villám csap le légrádi és csáktornyai csapatával az ellenségre, mire a törökök eszeveszett futással menekülnek. Valószinűen még sokkal többen vesznek ott, ha a jótékony erdőség oltalmába nem veszi őket.
Ugyanott, II. k. 98., 100. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 109., 110. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 127. l.
MOLIN ALAJOS velenczei követ jelentése július 29-éről. Dr. Károlyi Árpád Dispacci-gyűjteményében.
BALOGH JÁNOS, Nagy-Kanizsa városának és vidékének hadtörténelmi multja, 167. l.
6. LESLIE GRÓF.ARCZKÉPE.
(Egykorú metszet után.)
Ez alkalommal megszabadult Új-Zrínyivára, mert még nem érkezett el végzete, mondja Eszterházy* Sőt Zrínyi másnap kitört, s a törököket 600 emberük elvesztésével Kanizsába űzte.* A hadi tanácsnak pedig panaszosan jelentette, hogy milyen fényesen megverte volna a basát előbb, ha Leslie gróf a segítséget meg nem tagadja; most meg magának kellett védekezni, s új erősségét a megszállás alól fölmenteni.* A tanács valóban megneheztelt Lesliere és meghagyta neki, hogy szükség esetén hősünket megsegítse, két ezredét parancsa alá ereszsze,* valamint Auersperg Farkasnak, a horvát főkapitánynak, hogy őt támogassa, s újabb vállalatára azonnal 1000 embert küldjön Zrínyi Péter gróf vezetése alatt:* hősünknek ellenben nagy elismeréssel válaszolt. Tudatta véle, hogy a király nagy elismeréssel értesült a hírről, mikép a törököt vára falai alól visszaverte, csak küzdjön tovább is bátran és vitézül!* Sőt Lipót úgy fölmelegedett iránta, hogy nyilvánosan ivott az egészségére.*
ESTERHÁZY PÁL Mars Hungaricussa. (Budapest, x895.) 32. l.
[2 A törökök veszteségével lehetetlen tisztába jönnünk. Batthyány Miklós, Zrínyi fiatal vitéze, ki jelentéseit a királyhoz és Porcia herczeghez megvitte, 200-nak mondja, Patyi János, légrádi vajda 500-nak vallja, (Vitnyédy levelei, II. k. 109., 110. l.) Neumann a vár alatt 200-nak, a másnapi kitöréskor 600-nak állítja. (Történelmi Tár, 1881. évf. 127. l.) Molin összesen 300-nak vallja. (Jelentése augusztus 26-ikáról.) Eszterházy szerint (Mars Hungaricus, 32. l.) a létrákról százankint potyogtak le, pedig a hátulról való támadáskor is soknak kellett vesznie. Mindezzel szemben a hadi tanács dicsérő elismerésében 100 elesettet emleget, a mi valószinűleg a Zrínyi szerénykedő jelentésein alapszik. De volt a törökök vesztesége bármennyi, az bizonyos, hogy az új erősség 6000–7000 főnyi hadnak győzelmesen ellenállt; s bizonyos, hogy ebből a hadból a Murába és Drávába veszteken kívül 3500 ember nem eshetett el, a mint Balogh János veszi, (Nagy-Kanizsa városának és vidékének hadtörténelmi multja, 167. l.) mert a hősünk őrsége rendszerint nehány száz vitézre ment.
Balogh János különben a törökök csúfos vereségének megemlítése után a következő dolgokat beszéli:
«Zrinyi pár nap mulva, hogy a kanizsaiakat még inkább féken tarthassa, Fityeháza és Bajcsa között, a mai vasút nyugati oldalán alig egy évvel azelőtt épült elővárukat, melyben Pribék Imre renegát hivük parancsnokolt, szintén elfoglalá. Ezenközben egyik ügyes kémje, a czigány Csóré Laczi utján megtudta: hogy a már évek óta mindenünnen összerabolt és a nagykanizsai várban gyűjtögetett különféle ékszerek, oltári készletek és egyéb családi drágaságok mintegy 6 millió forintnyi értékben, 18 kocsin, 1500 lovas és 2000 gyalogos födözete alatt, szeptember hó 2-ikán este 8 órakor kezdendő indulással Eszéken át Belgrádba – mindég csak éjjel – innen már csak nappal Konstantinápolyba fog szállíttatni. Erre Zrínyi a jelzett nap estéjén Iharos-Berény községe előtt 3000 lovassal a nagykanizsai út két oldalán terült sűrűségben lesállást foglalt: számítása szerint legkésőbb 11 órára ott kellett volna a szállítmánynak lennie és már éjfél után egy óra felé járt az idő s még semmi nesz sem volt hallható, minél fogva már-már azt kezdte hinni, hogy hamis értesítést nyert, vagy valamely közbenjött akadálynál fogva az indulás elmaradt és épen azon gondolkodott, hogy csapatát összeszedi és elvonul, midőn úgy két óra tájban az ide is eljött és kémszemlére küldött czigány az előre megállapított és az éj csöndje alatt szendergő erdőben messze hangzó vontatott háromszoros bagolyhuhogást hangoztatva közeledett. Jó hosszúnak tetszett 10 perczre rá az előljáró őr roppant óvatosan és csendben elhaladt, utána mindég nagyobb térközökkel nagyobb és nagyobb csoportok haladtak, míg végre a minden oldalról körülfogott vonat mutatkozott, mire roppant kiáltással, mint bősz tigrisek rohantak elő Zrínyi emberei, a mi oly zavarba ejté a fedezetet, hogy ijedten rohant össze-vissza, nem csekély kárt okozva önmagában is, a küzdelem rövid, de nagyon elkeseredett volt, a mi a Zrínyiek diadalával végződött; s így 3-ikán délre a szép szállítmány már Új-Zrínyivárában pihent. Zrínyi erről sürgős jelentést tett Lipót császár és királynak, egyszersmind engedélyt kért arra, hogy az ereklyeszerű drágaságokat jelentkező tulajdonosaiknak visszaadhassa; ezt megnyerve, úgy a környéken, valamint Horvát-, Steierország és Ausztriában közhírré tételé, hogy minden valaha a törökök által kirabolt templom és község előljárósága, úgyszintén családok és egyes magánosok elrablott kincseiket, melyek Isten segítségével a törököktől visszakerültek és Új-Zrínyivárában őriztetnek, akár élőszóval, akár irásban vagy rajzban, a rajtok levő különféle föliratok és symbolikus jelek körülirása alapján átvehetik. E közhírré tétel után alig egy hétre már kezdetét vette a drágaságokért a búcsújárás, miközben Zrínyi tartván a török ravaszságától, várának biztonságáról sem feledkezett meg, – csak tízével engedte be az idegeneket, kiknek legnagyobb része visszakapta egykori elrablott drágaságait, minek folytán a roppant kincs 14 nap alatt ismét szétvándorolt a szélrózsa minden irányában; de még öt hét mulva is folyton jelentkeztek károsultak oly nagy számmal, hogy csak úgy hozzávetőlegesen is 28 millió forint értékű dolgok lettek egyebeken kívül összerabolva, melyek legnagyobb része Konstantinápolyba, a fényes portához vándorolt. Eme páratlan nagylelküség Zrínyit birodalomszerte népszerűvé tette.» (167–169. l.)
Balogh János úgy beszél minden részletről: a helyről, napról, óráról, összegről, még a keresett, de vissza nem kapott drágaságok értékéről is, mintha a Zrínyi tüzetes jelentése állana előtte, a milyet ő sohasem írt, vagy épen személyesen maga lett volna ott! Szükségesnek sem tartja, mint általában egész könyvén végig, hogy forrásra, bizonyságra hivatkozzék. Pedig csodálatos, de úgy van, hogy ennek a mesés kincsnek (6 millió abban az időben, ma 90 millió) elvételéről és szétosztásáról egyetlen szót sem tud sem Ortelius Redivivus, sem Priorato gróf, sem a jól értesült Neumann és Molin, sem a közelebb eső Esterházy Pál és Witnyédy István, a ki pedig urának minden apró hadi tetteiről, még pár ökör elhajtásáról is megemlékszik. Sőt nem tud róla egyetlen szót még Forstall sem, a ki a hősnek minden dicsőségét megörökíti, s nem az egész hadi levéltár sem, hová Zrínyi minden mozdulatát, még portyázó szándékát is bejelenti! Balogh a Zrínyiek diadaláról szól, holott Péter gróf abban az időben arra se járt, mert a haditanács augusztus végéről és szeptember elejéről Auersperg Farkas főkapitánynak ismételve elrendeli, hogy küldje őt a bán segitségére, ha újabb vállalatba fog (Windica, 68. k.); a kincsről azt mondja, hogy hősünk szeptember 3-ikán szállította várába és a felségtől azonnal engedélyt kért felosztására. Különös mégis, hogy 4-ikén, a mikor a hadi tanácsot a nádorhoz utazásáról értesíti, egyetlen betűvel sem emlékszik meg felőle; még különösebb, hogy a sok drágaságot személyesen úgy osztotta szét, hogy maga ott se volt: szeptember 4-ikén elindult a nádorhoz (Hadi Levéltár, 325. k.), 5-ikén Német-Újvárt járt, 6-ikán Kőszegen (VITNYÉDY levelei, II. k. 119., 122. l.), 9-ikén Vaton (Mars Hunagaricus, 34. l.), 11-ikén Lajta-Bruckban kellett lennie (Hadi Levéltár, 327. l.), 15-ikén Oroszvárott volt (Priorato, II. k. 248. l.); onnan hazatérve Regedébe és Varasdra ment és a hada szervezésével foglalkozott. Mikor állt volna tehát teljes 14 napig a kincskeresők rendelkezésére? Nem szeptemberben, hanem októberben, vetheti közbe valaki; mert a míg a kérés a felséghez fölment és az engedély lejött, legkevesebb 10 nap eltelt; a míg a kihirdetés Horvátországban, főleg Stiriában és Ausztriában, a hol egyébiránt a törökök ez időtájban sem nem dúltak, sem templomot meg nem raboltak, megtörtént, legalább 10 nap megint elfolyt; a zarándoklás pedig a sok drágaságért a hirdetés után egy hétre kezdődött, így az osztogatás október 1-je előtt nem kezdődhetett. Csakhogy Zrínyi október 1-én meg indult a csatamezőre, 4-ikén már Vatnál járt és november közepén (Századok, 1883. évf. 60. l.) tért haza.]
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica. 68. k.
Történelmi Tár, 1881. évf. 128. l.
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica, 68. k.
Ugyanott, 68. k.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 114. l.
« Mit nem mivel a szükség! » –jegyzi meg Witnyédy élesen.*
Ugyanott.
Bizony a szükség idézte elő ezt a hangulat-változást, mert Köprili Ahmed augusztus 16-ikán Érsekújvárt megszállta, s attól féltek, hogy megvétele után Pozsonyt, majd Bécset vijja meg.* S ebben a félelemben a ki csak tehette, a székvárosból menekült, még a bajor választó is Münchenből országába beljebb kivánkozott: az általános ijedtség közepette a király és udvar a rettenthetetlen Zrínyi felé fordult, a nemzet ősi vitézségét, fölkelő erejét akarta minél inkább kihasználni, mert kész serege még mindég csak a Montecuccoli és Souches lassan szaporodó hadára szorítkozott, még eddig sem a Lipót kérő szavára a birodalom vagy rajnai szövetség meg nem indult, sem VII. Sándor izgatására az európai keresztyénség föl nem támadt; Souches pedig a Mura felől nem tudott és Montecuccoli óvári táborából nem mert indulni. A kormány ilyeténkép maga kereste a közvetlen érintkezést, a jó egyetértést a primással, nádorral, a mi hősünkkel, s általában a főurakkal. Lippay még július végén, mikor az ismeretes tilalom visszavonása végett fölsietett,* Porcia herczegnek kifejtette, hogy a siker egyetlen föltétele: ha a fölkelő magyar hadak élére fővezérül Zrínyi Miklóst állítják, mert Wesselényi, kit ez a méltóság hivatalánál fogva illet, köszvényes és beteges ember, ki olykor járni sem tud, ha hordozható székben nem viszik; idegen vezetésben pedig a nemzet nem bízik, s a kinevezett német fővezért, Montecuccoli grófot épen gyülöli, így a fölkelő magyar hadak az ő parancsa alá nem rendelhetők. S önként ajánlkozott a nádor rábeszélésére, hogy Zrínyi Miklóst a maga helyettesének fogadja el. Porciaa a tervbe bele is egyezett. A hadi tanács hasonlókép elismerte, hogy hősünknek a háborúban jelentékenyebb szerepet kell juttatnia, mint eddig; de féltékenységből vagy irigységből még sem akarta az összes magyar hadakat kézére ereszteni, s a vezérletet úgy gondolta megfelezni, hogy a főparancsnok Alsó-Magyarországon, vagyis a Dunán innen és túl hősünk, Felső-Magyarországon, vagyis Tiszán innen és túl, a nádor legyen. Nádasdy, mint országbiró, jogász létére szóba sem jött, hiszen neki még végbeli főkapitányságában is meg kellett hajolnia a fiatal Batthyány Kristóf előtt.* S a tanács elküldötte hősünkhöz öccsét, Péter grófot, hogy erre a feles fővezérségre reábirja; a nádorhoz pedig Pozsonyba Porcia és Lobkovitz herczegeket, hogy ennek az újabb tervnek megnyerjék, s vele az egész hadviselésnek ügyét megbeszéljék. Wesselényi bizonynyal nem csinált akadékot, mert minden törekvése a harcz hathatósabb megindítása, a nemzet fölkelése és fölfegyverezése volt, s kigyult lelkesedéssel és gyönge testében erős biztatással szólítgatta, buzdította a haza szabadítására a rendeket, nemességet, polgárságot és a parasztságot, egészen a I6 esztendős ifjakig; hősünknek hasonlókép ez volt minden törekvése, sőt életének egyetlen czélja, de mindég a siker számításával, lehető biztosításával. Katonai és vezéri lángész levén, jól tudta, hogy nagy erkölcsi erő a felbuzdulás, de csak úgy van értéke igazán, ha jól van szervezve. «Égen két nap, egy országon két király, egy hegyben két oroszlán, egy hadban két kapitány nem lehet,» – tanítja maga – «mindjárt romlik az a had, az hol kettő vagyon; az irigység nem engedi nekik egyetérteni, az észnek különbsége nem hagy egyet parancsolni. Sok példa vagyon a római hadakozásokban, és mindenütt vesztettek, a hol két feje volt a hadnak. Másféle test, úgy mint kéz, láb, szem, fül, hogy több legyen, nem árt; de ha fej kettő lészen, melyiknek szavát fogadhatják a többiek.»* Következéskép meggyőződése szerint már az is nagy baj volt, hogy a magyar és német hadak külön-külön fővezér alatt állnak, nem akarta a vezetést tovább is aprózni, a feles főparancsnokságot elvállalni. A mellett kedvetlen lehetett: akkor, a mikor győzelmesen beavatkozhatott volna, eltiltották, most meg, a mikor a helyzetet végkép elrontották, fél úton, fél eszközzel, félig hivogatták…
MOLIN ALAJOS jelentése júl. 26-áról.
Ugyanaz július 29-ikéről.
Ugyanaz, augusztus 12-ikéről S VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 123. l.
ZRÍNYI MIKLÓS, hadtudományi munkái, 301. l.
Mert a helyzet a legrosszabb volt. Forgách hátán vitte az ellenséget az Újvárba, miután az oltalmára fölkelt magyar hadat elvesztette. Mert fele sem szabadult meg; a többi elesett, vagy rabságba került, s a nagyvezér rettenetes kegyetlenséggel százankint ölette meg a foglyokat. Párkánytól föl egészen Pozsonyig, sőt Bécsig védtelen volt a vidék; a hadi tanács sietve rendelte ide a stiriai és karinthiai csapatokat: Piccolomini Testa vérteseit és Spieck Lukács gyalogjait.* De azok födözetül vagy biztosítékul annál kevésbbé szolgálhattak, mert még szeptemberben is régi helyükön szállásoltak,* a mi németség pedig országszerte a végekben elszórva volt, azt belőlük teljesen kivonni nem lehetett, mert a kormány a magyarra gyanakodott, a töröktől rettegett, hisz a végek éléssel, lőporral, golyóbissal, lövőszerszámmal oly rosszul voltak fölszerelve,* hogy őrségük apadásával az első rajtaütésnél elvesznek. S ezt a nagy készületlenséget és védtelenséget csak az erkölcsi megfélemedés és elcsüggedés haladta meg, mert a nagyvezir Újvár alól fenyegető leveleket küldött a megyékre, hogy fő- és alispánjaikat megnyúzatja, földjeiket feldúlatja, s népüket kiirtatja, ha fölkelnek; s a nádor minden felhivása, bátorítása egész Dunán innen hatástalanul hangzott el. Újvár magára hagyva küzdött.* Elveszett hadi népe helyébe kapott ugyan újabb segítséget az erős Győrből és a megvehetetlen Komáromból, s a Nagybányáról kivert Hagen alatt: de őrsége úgy sem szaporodott többre 1300 magyarnál és 3700 németnél, összesen 5000 embernél, a mi a bástyáknak, falaknak födözésére, a fáradtak felváltására s az örökös munkára kevésnek bizonyult. Mert a vivás mind a hat bástya ellen olyan hévvel, olyan sűrű ágyútűzzel indult meg, hogy egy-egy bástyára némely napon 340 nagyobb golyó hullt; s a támadás éjjel-nappal megújult, a falakat ontva, vitézeket rontva, kiket a később besiklott 140 hajdú épen nem pótolhatott. Pihenésre, erőgyűjtésre idő alig maradt. De a várbeliek, magyarok és németek megesküdtek, hogy az erősséget az utolsó csepp vérökig védelmezik. Biztak a Wesselényi igéretében és Montecuccoli seregében, hogy fölmentik őket. Rohamot rohamra visszavertek és a törökre rohanva kitörtek. Köprili Ahmed felfogta és folytatta a harczot; a sánczokat előre tolta, az árkok vizét levezette. S a mig ez a munka foly vala, augusztus végén portyászó csapatokat, törököket és tatárokat eresztett széjjel, melyek a Vág sekélyeit Nagy-Szombat felé keresztül gázolták, Szent-Györgyöt, Modort, Bazint, Stomfát elhamvasztották, s Pozsony-, Nyitra-, Trencsén-megyéket feldúlták és a morva földet Nikolsburgig megrabolták, mindenütt égetve meg ölve. A nép előlük az erdőkbe, hegyek közé bújdosott, bokrok sűrűjébe, barlangok mélyébe rejtezett, mert fegyveres oltalma nem volt. Souches kicsiny csapatával a martalóczoknak eléjük nem vághatott, mikor Montecuccoli megütközni velük egész hadával sem bátorkodott; pedig serege már ekkor a Spork, Heister, Schneidau és Strozzi katonáinak bevonásával 15,000 emberre szaporodott.* A nagyzó olasz közben kimozdult ugyan a Lajtha mellől s főhadi szállását a Duna bal ágához Cseklészre tette át: de mihelyt a törökök és tatárok a Vág jobb partján feltünedeztek, a szent methodizmus előtt szokatlan gyorsasággal takarodott vissza a Duna mögé s Pozsony kőfalai közé szeretett volna zárkózni, de nagy szivbeli fájdalmára a városi tanács nem eresztette be.* Mert «csak a gyalázatosan minden szükség kivül szaladó németjei» Óvárt is kiélték, s egész Mosony megyében a termést elpusztították.* Így a külvárosokból tovább kellett vonulnia lejebb, biztosabb helyre, a hol a Duna két ága és Csallóköz szigete födözte, a Duna és Lajtha közé, a határszéli Köpcsénybe. Onnan aztán kiküldte a vállalkozó Sporkot 2000 lovassal a tatárok feltartóztatására;* de a nagy kerülő miatt teljesen eredménytelenűl, azok szabadon és gazdagon, zsákmánynyal megrakodva tértek vissza s Pozsony kapuiig kalandoztak… S a nagy erkölcsi megfélemedésben és elcsüggedésben egész Dunán innen egyetlen megye sem kelt föl; a mikor augusztus 21-én Wesselényi Szenczen szemle végett megjelent, nem talált hadat, csak a megyék küldöttei várták és jelentették, hogy az ellenség fenyegetése miatt a nemesség nem mozdulhat tüzhelyéről.
MOLIN ALAJOS jelentése augusztus 12-éről. Dr. Károlyi Árpád Dispacci gyűjteményében.
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica, 63. k.
ACSÁDY IGNÁCZ, Magyarország története I. Lipót és I. József korában.
A megszállás történetét elbeszéli ESZTERHÁZY PÁL Mars Hungaricusa, 27–30, 32–38. l, PRICRATO: Historia di Leopoldojának II. kötete, 233–236. l. Ortelius Redivivus II kötete, 271. l. V. ö. ACSÁDY IGNÁCZ, id. m. 175 l.; és a Hadtörténelmi közlemények, I. k. 212–223. l.
Történelmi Tár, 1881, évf. 127. l.
Zwiedeneck - Südernhorst, Deutsche Geschichte, I, 244. l.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 121.l.
Zwierleneck-Südenhorst, id. h.
)
7. ÉRSEKUJVÁR OSTROMA.
(Egykorú metszet után.)
Hogyan érezhetett volna hősünk ebben a helyzetben kedvet a feles fővezérség elvállalására. Hisz otthon derekas veszélye ha el is múlt, minden veszélye nem szünt meg. A kanizsaiak azzal a fenyegetéssel váltak el, hogy vára alá újra visszatérnek, mihelyt a nagyvezértől segítséget kapnak;* s már szedelőzködtek, mert csak az imént fogadtak be ágyúkkal 3000 főnyi csapatot; a hir is egyre rebesgette, hogy a tatárok mielőbb reája jőnek.* Nem akart föllebb vonulni, a táborok útjára.* Aztán mi biztosíthatta a kedvező hangulat megmaradásáról? Június közepén, a mikor a nagyvezér még Nándorfejérvárnál táborozott, a király maga biztatta Leslievel és Piccolominivel, hogy a közelgető török ellen serényen szervezkedjék, maga írta neki olaszúl sajátkezűleg: «Kedves Gróf! Legyen meggyőződve és legyen biztos, hogy nem fogom elhagyni, mivel kész vagyok Ön iránt hálámat mindenkép kimutatni. Ezek között a szerencsétlen viszonyok közt legnagyobb bizalmam az Ön személyében van»:* mégis elhagyta és a harcztól eltiltotta. A hadi tanács azonban csak sürgette, hogy vonuljon föllebb, a hadi színen elé, vegye magához a határszéli és felső-ausztriai német gyalogságot és támadja meg a törököt Érsekújvár felé; beszélje meg a nádorral és Rottal gróffal, hogy miként lehetne oldalmozdulattal megsegíteni, Esztergom és Buda ellen működni.* S a találkozás végett a köszvényes Wesselényi maga sietett eléje Rottal gróffal, s maga is, a gróf is levélileg hivta, kérte, Witnyédyvel biztatta, késztette, hogy jöjjön minél hamarább, készen levén arra is, hogy ha nehéz volna feljönnie, eléje mennek Rohonczig, Német-Újvárig, vagy akár a Muraközbe.* Hősünk szeptember 4-ikén jelentette a hadi tanácsnak, hogy a nádorhoz útazik,* 5-ikén Német-Újvárnál járt, 6-ikán Kőszegre érkezett, a hol Wesselényi, Rottal, Nádasdy, Batthyány Kristóf és Pálffy Miklós várakozott reája, mert a nagy veszedelemben, mondja Witnyédy, az emberek nem tudnak mit tanácslani, s mindnyájan neki könyörögnek, kit azelőtt mocskoltak, érdemes előhaladásától megfosztottak, igazságában megfojtottak, s ha lehetett volna, még életét is elveszik vala. Hisz tőle vártak segítséget, biztosak levén felőle, hogy valamit hazájáért megcselekedhetik, nem fogja elmulasztani.* Abban egyeztek meg, hogy Zrínyi Miklós legyen a fölkelő magyar hadak fővezére, ki a nádor után, mintha ez személyesen jelen volna, mindeneknek parancsoljon, alatta a Dunántúl élén Batthyány Kristóf, a Dunán innen Pálffy Miklós álljon.* S ezt a tervezetet már eleve a hadi tanács is megerősítette.* A kivitel módjára Witnyédy kikötendőnek tartotta, hogy a hadak toborzására a király elegendő pénzt adjon, azok éléséről, fölfegyverezéséről kellőképen gondoskodjék; engedje meg hősünknek, hogy az ország népe mellett a horvát és tótországi végekből s a Regedénél levő németekből bizonyos számú katonaságot elhozhasson, mert a fölkelésben nem igen bizakodhatik; s parancsolja meg a német fővezérnek, hogy a magyarral megegyezően összeműködjék: a mellett állíttasson ki a felség parancsolatot, hogy Zrínyi olyan teljes hatalommal és tekintélylyel intézkedik mindenben, mint a nádor, a kit képviselni fog; bocsáttasson ki hozzája rendeletet, hogy a fel nem kelő nemesek ellen az alispánoknak segitséget tartozik adni, mert ha e nélkül ad végrehajtáshoz karhatalmat, azzal vádolják, hogy hősünk bosszúból cselekszi. Hősünk pedig készíttessen hivatalos pecsétet, hogy a megyéknek s uraknak szóló leveleken s nyilt parancsokon használhassa.* A mi kicsiség ugyan, de a gyakorlati szükség követelése; s a jó barát annyival kevésbbé feledkezhetett meg róla, mert a tábori iroda vezetését magára akarta venni.*
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 109. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 128. l.
MOLIN ALAJOS jelentése augusztus 16-ikáról.
FORSTALL MÁRK Stemmatographiája, 28. l.
A császári és királyi hadi levéltárban, 327. k.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II, k. 115. l.
A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 116.; 118. l.
Ugyanott, 123. l. Ő megfordítva mondja, de ebben az időben a mai Dunántúlt veszik Dunáninneninek és viszont.
A császári és királyi hadi levéltárban, 327. k.
VITNYÉDY ISTVÁN levelei, II. k. 123., 124. l.
Witnyédy e végre a Keczer-testvérektől egy jó öreg ember alá való lovat kér, majd a fiatal Liszti révén egyenesen urához fordul, hogy hozzon számára egy sátrat minden irás-fölszereléssel együtt, aztán egy csendes lovat, egyszersmind üzenje meg, vigyen-e ő magával egy kocsit, egy társzekeret, melyen a secretáriához való szerek és kellékek legyenek, nehány kötés papír és egyéb ahhoz való dolog. (II. k. 113., 125. l.)
Zrinyi, úgy látszik, a tanácsot megszivlelte, s Bécsben nagyrészint keresztül vitte; aztán 9-ikén Vattra érkezett, hol a nádor a dunántúli hadon szemlét tartott és a hangulatot az ő fővezérségére előkészitette. Vagy 10,000 ember lehetett együtt: Széchenyi György győri, Sennyey István veszprémi püspök, Eszterházy Pál, Pálffy Miklós, Czobor Ádám, Eszterházy Mihály, Jakusich Péter veszprémi és Eszterházy Ferencz pápai kapitány vezetése alatt. S a legbátrabb hőst, a magyar Marsot, a mint Eszterházy Pál nevezi, ki ettől a naptól fogva a tisztelet és csodálat rajongásával követi vala, fővezérnek kikiáltották, a többi tisztséget is kiosztották, nagy és őszinte lelkesedéssel.* Ám ez a lelkesedés a bizalmat már közönségesen helyreállitani nem birta; minél közelebb esett a vidék a megszálló törökhöz, annál gyengébb visszhangra talált. A nádor Bécsbe sietett, hogy személyesen jelentést tegyen, onnan Morvaországon át a felvidékre, hogy a fölkelést éleszgesse, s ez útjában «a szerencsének mostoha és veszedelmes habjaitól hányatva csak Isten irgalmából szabadult meg;* mert Ruszka mellett, Trencsénmegyében a tatárok megszorították» s majd elfogták, csak nehezen menekült Oroszlánkőbe. Hősünk pedig Lajta-Bruckba indult a hadi tanács rendelete szerint, hogy Montecuccolival és Gonzagával a helyzetet megbeszélje; de már Oroszvárott, 15-ikén találkozott velök.* Voltakép Gonzagának ezzel az értekezlettel az volt a megbizása, hogy a két fővezér között a jó egyetértést egyengesse és megalapitsa, mikép munkáljanak össze minden villongás és versengés nélkül a közjó érdekében.* Mert a hiú olaszról, úgy látszik, még az udvar sem tette föl tavalyi megalázása és sérelme miatt, hogy feledni nem tudó, bosszúállitó természetével személyes gyülölségén uralkodni fog, hisz hősünknek, mint győzedelmes félnek, neheztelni és megtorolni valója nem lehetett, és ha lett volna is, magasztos hazaszeretetével a nemzet megmentésének harczában minden salakos indulaton fölülemelkedik! Oroszvárról aztán haza, a Muraközbe ment, hogy a sereget szervezze. Toborzott, gyűjtött fegyvereseket; személyesen járt Regedében Piccolomini Testánál és Varasdon Leslie Walternél két ezred lovas, 200 gyalog és 1500 határőr végett; egyenesen a király szóbeli parancsával. Piccolomini Lesliere utalt, a varasdi kapitány meg vonakodott a kívánságot teljesíteni, «nem levén ő felségétől engedélye»; sőt a gréczi hadi tanácscsal fölterjesztést intéztetett Lipóthoz, hogy mivel a két lovas ezred nélkül Stiria védtelen maradna, hagyja meg azt helyén. De Lipót válaszában kereken kijelentette, hogy a két ezredet Zrínyinek engedi, a stiriai rendeknek megparancsolta, hogy mivel a Piccolomini és Bachone-ezredek minden órán Magyarországba indúlhatnak, rendeljenek melléjök biztost a kihágások ellenőrzésére; Leslienek pedig meghagyta, hogy ne okoskodjék, hanem a kért gyalogságot is minden ellenvetés nélkül engedje át; sőt meghagyta Auersperg Farkasnak, a károlyvárosi főkapitánynak, hogy mivel Zrinyi a török ellen támadásra készül, s hadtestében a fogadott német gyalogságot, a maga és a Batthyány Kristóf vitézlő népét, meg a horvát fölkelő hadat egyesíteni akarja, tüstént küldjön neki határszéli katonaságából 1500 lovast Zrínyi Péter vezetése alatt.* Mert a mióta hősünk a «császár szolgálatára» vállalkozott,* a király mindenképen dicsérte és támogatta, még a Montecuccoli közreműködését is, a mint láttuk, biztosítani kívánta.
ESTERHÁZY PÁL, Mars Hungaricus. 22., 23., 34., 35. l.
WESSELÉNYI FERENCZ levele Zrinyi Miklóshoz, október 29-ikéről. Országos Levéltár, Wesselényi-levelek.
PRIORATO, Historia di Leopoldo, II. k. 248. l.
MOLIN ALAJOS jelentése augusztus 16-ikáról.
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica, 68. k.
Ugyanott, 327, k.
A mit áldozat és erély, buzgóság és fáradhatatlanság véghez vihetett: Zrínyi nem mulasztotta el. Három hét sem telt bele, már 4000 főnyi sereget gyűjtött és vont magához. Mielőtt azonban a Duna és Vág mellékére vonulna, szeretett volna a hódoltságba csapni; talán Kanizsa ellen, hogy megfélemítse, talán Boszniába, hogy a bosnyákok zavargását, mi miatt a basa a nagyvezérnek segítséget sem küldhetett, felhasználja:* csak annyi bizonyos, hogy a hódoltságra készült. A hir már arról is beszélt, hogy Törökországba tört 60,000 emberrel és több várat megvett.* A hadi tanács nem fogadta el tervét, mert ha a sereggel Törökországba menne, itthon védtelenül maradnak a várak, így újabb támadást várhatnának;* sőt futárral megsürgette, hogy csapatait mielőbb egyesítse a Piccolomini Testa ezredével és siessen a királyi sereg erősítésére, mert Lippay, Wesselényi és Montecuccoli az udvarnál értekezletet tartottak és úgy állapodtak meg, hogy a törököt akár oldaltámadással, akár máskép Újvár alól el kell vonni.* Ebben a műveletben pedig a főszerepet neki szánták. Azonnal megindult, azzal a föltevéssel, hogy október 1-ére a fősereghez csatlakozik: de 4-ikén még csak Vatnál járt és 8-ikán remélt Pozsonyba érkezni, hogy aztán Montecuccolival Szerdahelyen találkozzék.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 129. l.
Ugyanott 1881. évf. 129. l.
A császári és királyi hadi levéltárban, Windica, 68. k.
MOLIN ALAJOS jelentése szeptember 30-ikáról.
A császári és királyi hadi levéltárban, 325. k.
Sajnos, Érsekújvár sorsa közben eldőlt. A bástyák ugyan erősek, a falak tömöttek voltak, s az őrség elszántan és vitézül harczolt: de a roppant seregnek örökkétig nem állhatott ellent, fölmentő segítség nélkül. Wesselényi pedig szavát be nem válthatta, mert az egész Dunán innen elcsüggedt; Montecuccoli a törököt hátba nem fogta, mivel egyszerűen nem merte. Nem akarhatta Bécs sorsát, mondja egyik német védelmezője, egyetlen kártyára föltenni; nem akarta, mondjuk inkább, a maga és hada ép bőrét koczkáztatni. Mert Bécset egyelőre veszedelem nem fenyegette, s fenyegetés esetében ő meg nem oltalmazhatta. Mert 15,000 ember mi a győzedelmes roppant török sereg útjában? Elsöpri azt, mint polyvát a szél. Ellenben vivás közben, a fölkelő magyar hadakkal összeműködve, addig nyugtalanítja és zaklatja, részenként csipdesheti és verheti, míg Zrínyi is megérkezik, s egyesült erővel a várat fölmentik, vagy a megszállást úgy megnehezítik, hogy késő őszszel a nagyvezér maga lesz kénytelen feloldani! Hiszen már is hire járt, hogy csak szeptember 23-áig folytatja, s ha addig a várat megvennie nem sikerül félben hagyja, dúlva Stiriára fordul és téli szállásra vonul.* Ilyen erkölcsi vereség után Bécsre nem is gondolhat, Magyarországon is alig boldogulhat, mert a nemzet föllélegzik és fölbátorodik, a tavaszszal egyetemesen fölkelhet, s a királyi és külföldi segélyhadak támogatása mellett a pogánynyal diadalmasan megvivhatna. De Bécsért és az örökös tartományokért, egyelőre merő rémlátásból, áldozatul dobták hazánkat, s áldozatul a szerencsétlen Újvárt. Montecuccolinak volt legalább ürügye, a mivel félszét szépítette. A szegény várbeliek fölmentést hiában vártak. Már a bástyák megromlottak, a falak omladoztak, de még mindig dühvel és kétségbeeséssel védelmezték őket. A törökök már be-benyomultak a tört réseken és omladványokon, zászlókat tűztek reájuk, szemtől szembe szablyával küzdöttek, de rendszerint ismét kiszorúltak. Végre fölrobbant az egyik bástya, s annyi emésztő fáradság, s annyi elfoszló reménység után a lelkeken kitört a szabadulás vágya féktelenül. Az őrségnek fele elveszett, a magyarságból több a kétharmadánál: beállt a meghasonlás. A németek zúgva, fenyegetve követelték a vár feladását, a magyarok még ekkor is esküjökhöz hiven önfeláldozással ontották véröket, életöket. De 400 hazafival szemközt 2000 idegen zsoldos állt, kiknek nyomása következtében előbb Pio, majd kénytelenségből maga Forgách alkudozásba ereszkedett Köprili Ahmeddel és szeptember 26-án feladta neki a várat. A védők fegyverüket megtarthatták, értéküket és betegeiket elvihették; sőt a németek a nagyvezértől bizonyítványt kértek és kaptak, hogy kötelességüket megtették, a mint illett és kellett. S úgy vonúltak el aztán zeneszóval.*
Történelmi Tár, 1881. évf. 129 l.
SZALAY LÁSZLÓ, Magyarország Története, v. k. 78. l.
A vesztés hire mindenfelé mély megdöbbenést és szomoru levertséget keltett. A nádor könyes szemmel, éles zok-szókkal halmozta el Forgách Ádámot, ki kardviselő vezér létére mások vádlásával és a mostoha sorssal védekezett;* a nemzet pedig az ellenség győzedelmétől még inkább megfélemedett, lelki ereje elernyedt és megzsibbadt; még azok is, kik a várnak fölszabadítása végett Wesselényi újabb izgatására Árva, Trencsén, Liptó, Turócz és Gömör vármegyékből Thököly István gróf és Barkóczy István báró lobogói alá gyülekeztek, valami 10–15,00-en, a bevégzett tény után riadva széledtek haza.* S Köprili Ahmed ezt a helyzetet mindenképen kihasználni törekedett. Maga ugyan ott maradt táborában s az erősség helyreállításával foglalkozott; de ismét portyászó csapatokat eregetett szét, melyek Morvában a Fehérhegyig, a Felvidéken a bányavárosokig száguldoztak; kisebb hadakat küldözgetett ki a véghelyek foglalására, melyek egymásután estek el. Csakhamar kezére kerültek: Nyitra, Léva, Nógrád, Széchény, Palánk, Buják, Komjáti, Galgócz. S bizott benne, hogy nem sokára az egész Felföld, sőt az egész nemzet is behódol a németség ellen való gyűlöleténél és a protestánsok elégületlenségénél fogva: de hiában szólította föl a rendeket Apaffy Mihálylyal, kit kedve ellenére táborába hivott s egész Magyarország fejedelemségével kecsegtetett, kiáltványa szavára senki sem hajtott. A nádor hazafias szózatainak intelmein, még inkább az ősi hűségen a csábítás minden ügyekezete megtört. Pedig olyanok voltak a viszonyok, hogy Neumann szerint egész Magyarországot elveszettnek lehetett tekinteni, ha tavaszra tetemes erőt nem gyűjtenek!*
Hadtörténelmi Közlemények, VI, k. 719–723. l.
Történelmi Tár, 1881. évf, 130. l.
Történelmi Tár, 1881. évf. 131. l.
8. APAFI MIHÁLY ARANY TALLÉRJA 1663-BÓL).
