II. A NÖVENDÉK-ÉVEK.
II.
A NÖVENDÉK-ÉVEK.
A NÖVENDÉK-ÉVEK.
13. GRÁCZ.
Zrínyi György, Miklós apja. Eljegyzi Bánffy Gáspárné leányát. Alsó-Lindvára megy, s ott megismerkedik Széchy Tamás leányával, Magdalénával. Széchy Tamás fáradozásai, hogy Zrínyit vejéül megnyerje. A Bánffy leányok eljegyzése. Zrínyi György jegyet vált Széchy Magdolnával. Házasságra lép vele. Zrínyi Miklós születése. András karmelita barát adatai. II. Ferdinánd bizonyságlevele. Gualdo Priorato adata. Állításának hiteles volta. Széchy Magdolna s Zrínyi György házassága. Mézes heteik az ozalyi várban. Zrínyi György jellemzése. Miklós nevelése. Megismerkedik a tudomány elemeivel. A katonai élettel megismerkedik. Zrínyi György Csáktornyára költözik. A katholikus valláson. Ezer főnyi lovas csapat élén a harmincz éves háború színhelyére, Németországba siet. Wallenstein ingadozása Zrínyivel szemben a csatába bocsátkozás körül. Személyes ellenségeskedés a kettő között. A palánkai csatározás. Wallenstein Zrínyit a Vágvonal őrizetére rendeli. Megbetegszik és Pozsonyban meghal. Mérgezésről szóló monda. Temetése. II. Ferdinánd gyámokat rendel ki fiai részére. Domitrovich zágrábi püspök, Patachich báni helytartó, Sennyey győri püspök, Trautmannsdorff generális, Mikulich személynök és Batthyányi Ferencz mint gyámok. A birtokok kezelése. Pázmány befolyása a Zrínyi-fiúk nevelésére. A nagyszombati iskola. A Zrínyi-fiúk Gréczba mennek iskolába. Az iskola jellemzése. Szervezete. Iskolázás. Színi előadások. A depositio. Tanulmányaik menete. Nagy-Szombatba mennek. Pázmány udvara. Zrínyi Miklós Senkviczy esztergomi kanonokkal Olaszországba megy. Olaszországi útja. VIII. Orbán pápa. Zrínyi római tartózkodása. Visszatér hazájába.
ZRÍNYI MIKLÓS, a költő és hadvezér, ennek a Györgynek a szigetvári hős unokájának fia. Az apa igen ifjan, 1616. telén, alig pelyhesedő legény korában a Bánffy Gáspárné leányával szeretkezett és gyűrűt is váltott: de a míg a leány a gréczi herczeg udvarában mulatott, a legény Alsó-Lindvára kapott.*
SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1879. 118. ll.
Itt élt Széchy Tamás főudvarmester, Gömörmegye főispánja, Felső-Magyarország főkapitánya, ép oly büszke, mint jeles, ép oly ravasz, mint eszes ember, ki családi érdekeinek szövésében, anyagi javainak előmozdításában nem igen válogatta meg az eszközöket. Hatalmas és tekintélyes, de hatalma nem egyszer hatalmaskodáson, tekintélye erőszakon épült; s még Erdődy Tamás is megérezte nyomasztó kezét, Batthyányi Ferencz is panaszolva emlegette zaklató esetét, hogy «Széchy uramat az ördög belékötötte».* Zrínyi György iránt nyájasabbnak mutatkozott; talán a fiatal levente személye, talán világra híres ősének emléke, talán tetemes öröksége nyerte meg: kiszemelte vejének. S aztán oda édesgette házába; a mire az tavasz kihajtott: a legény szivében is új szerelem fakadt. Széchy uram pedig a saját két szolgájával megkérette számára a saját leánya, Magdaléna kezét és a vőlegényt lekötötte menyasszonya mellett: szinte el sem eresztette többé Lindváról. Batthyányi Ferencz május havában méltatlankodva írja Thurzó Györgynek, a nádornak, hogy Széchy «mast is» ott tartja Zrínyi Györgyöt, a ki «jó lesz immár tikot ültetni»;* s egy hónap mulva kedvetlenül folytatja, hogy ez is akkor házasodik, a mikor még több emberséget kell vala tanulnia, de Széchy reávette erővel, hitegetéssel és sok pénz igéretével.* Batthyányi kétségtelenűl sötéten színez, a mikor e leveleiben a vonzalmat föl sem teszi, s a fiatal levente indítékait egyedűl a hitegetésben és erőltetésben keresi: de azt nyilván elárulja és bizonyítja, hogy Széchy uram ezt a házasságot erélyesen fogta és vitte keresztül. Mert nemcsak a jövendőbeli vejét őrízte gondosan, mint szemes kortes a hívét, míg le nem szavaz: de annak korábbi szerelmesét is elhelyezte. A Bánffy Gáspárné leányait behivatta, úgy látszik, a gréczi udvarból, mintha a Zrínyi György kézfogójára jőnének; s a mikor azok «jó reménynyel, vak reménnyel» megérkeztek, hát az egyiket a Zrínyi uram szolgájával, Bényei Istvánnal mindjárt megeskettette, a másikat meg, kinek Zrínyi György gyűrűt adott, a saját fia vette el erővel:* a miből világos, hogy a házasságot sem kötik mindég az égben. A Zrínyi György lakodalma csak az őszszel mehetett végbe, mert eljegyzéséről Batthyány Ferencz csak szeptemberben értesíti Thurzó Györgyöt; így bizonyos, hogy költőnk 1616 május 1-én, a mint az irodalom története jó ideig tanította, semmi esetre sem születhetett.*
SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1879. 111. l.
SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1879. 116. l.
Ugyanaz, ugyanott, 118. l.
Történelmi Tár, 1879. 118. l.
Ugyanaz, ugyanott, 121. l.
14. SZÉCHY TAMÁS ALÁÍRÁSA.*
Széchy Tamás Náprádi Demeterhez, Szombathely, 1609 ápril 23.
15. BATTHYÁNY FERENCZ ALÁÍRÁSA.*
Batthyányi Ferencz, Ujváros 1612 márczius 16.
16. ZRÍNYI GYÖRGY ALÁÍRÁSA.*
Zrínyi György, Csáktornya 1618 deczember 31.
De hát mikor született?
A kérdés végleges tisztázása talán megérdemli, hogy nehány sorral kiterjeszkedjünk reája. Mert Kazinczy Ferencz tekintélyére, amaz adat elejtése után, az András karmelita barát adata kerűlt forgalomba és talált általános elfogadásra, hogy 1618 május 1-én született. András híres bécsi szónok, a költőnek nemcsak kortársa, de személyes ismerőse, a ki Csáktornyán is megfordúlt; a költő halálakor épen München városában, a fejedelmi udvarnál időzött és ennek fölkérésére róla beszédet mondott. Ismételve megemlékszik a Zrínyi koráról: a mikor a felesége és gyermekei végtelen gyászáról, s a mikor az ő számtalan hadi diadalairól és dicsőségéről szól; állítása szerint május 1-én múlt 46 esztendős. Erényei felsorolása közt egyszer megáll és kijelenti, hogy a többi erényének ismertetéséről le kell mondania adatok hiányában, miket oly messzi földről ily rövid idő alatt meg nem szerezhetett; csak azt használja fel, a mit azelőtt tudott.* Ám ez a tudása fogyatékos. A hol személyes megfigyeléseiből és személyes benyomásaiból beszél, ott fölötte becses, és az ember jelleméhez pár igen érdekes vonással járul: de a hol ténybeli ismeret és számbeli adat forog szóban, ott elég tájékozatlan és azért megbízhatatlan. Zrínyinek sem szülei, sem Ádámon kívül gyermekei nevéről, sem irodalmi működéséről és érdemeiről, sem pályája egyes, legalább főbb mozzanatairól értesülése nincs: inkább csak az általánosság határai közt mozog. Pedig az általánosság a legtöbbször bizonytalanság. Épen azért nem nyugodhatunk bele a II. Ferdinánd bizonyság-levelébe sem, melyet 1628-ban csáktornyai mulatásakor a Zrínyi-fiúk koráról kiállíttatott. Batthyányi Ferencz eleibe vezette őket, esztendeik megállapítása végett, a mi talán javaik biztosítására és védelmére szükséges lehet; s a király a mennyire látásból megitélhette, Miklóst tíz s Pétert kilencz évesnek nézte és találta.* Hisz az ilyen látásból való meghatározás mindig kétes, különösen kétes az olyan apró vasgyúró gyermekek esztendeire nézve, mint a milyenek a Zrínyi-fiúk voltak. Nem teszszük fel, hogy Batthyányi Ferencz szándékosan megtévesztette a királyt, hiszen ennek semmi czélja és semmi értelme nem volt, mert semmi jogi következése nem lehetett: de jóhiszeműleg ő is tévedhetett s valóban tévedett. Pedig milyen pompás és csattanós hasonlatot írhatnánk, ha költőnk 1618-ban születik vala. Mert Pethő Gergely a maga Rövid Magyar Cronikájában följegyezte:
GYULAI PÁL: Budapesti Szemle. 1886. XLVII. kötet 411, 415, 418. ll.
Országos Levéltár: N. R. H. Fasciculus 554 Nro. 31.
«Ebben az esztendőben egy Nagy üstökös csillag támada, és sokáig tarta; ki e’ következendő nagy támadásokat és Országokbeli iszonyú romlásokat és Nagy Fejedelmeknek halálát jövendölte.»*
PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Cronica, sok rendbéli főhistóriás könyvekből nagy szorgalmatossággal egybe szedegettetett és irattatott. Bécs, 1660. 241. l.
S a költő példányában ez a hely a lapon még meg is van jelölve régi karczolással.
17. PETHŐ GERGELY KRÓNIKÁJÁNAK CZÍMLAPJA.*
Pethő Cronicája czímlapját az Egyetemi Könyvtár birtokában levő példányról vettük.
De az András barát állításának, a Ferdinánd király meghatározásának s az üstökös csillag jelképes alkalmazásának a megbízható történet egyenesen ellene mond. Priorato gróf, I. Lipót császárnak és korának hiteles irója, ki hivatalos oklevelekből és családi közlésekből dolgozik, a Zrínyi Miklós születéséről ismételve megemlékszik.* A leghatározottabban mondja, hogy 1620-ban született, hogy az anyja keresztneve Magdaléna volt, a mit csak a legújabb kutatás derített fel. S általában annyi részletességgel beszél a családjáról, gyermekeiről, annyi tájékozódással a költői érdeméről és politikai tanulmányai sikeréről, hogy nyilván igazolja, mikép biztos forrásból merít. Ez a forrás a költő öcscsének és második feleségének közvetlen tudása és élő emlékezete. A bécsi császári titkos levéltárban még megvannak a Priorato levelei, melyekkel a családtól, különösen Péter gróftól Forstall közvetítésével az adatokat kéri:* azért az ő kétségtelen bizonyosságával szemben minden kerülgető meghatározás és találgató föltevés elesik; annyival inkább, mert a család története a maga megegyezésével mellette tanúskodik: Zrínyi Miklós mindezek szerint 1620 május 1-én született.*
GALEAZZO GUALDO PRIORATO: Historia di Leopoldo Cesare, Bécs, 1670. 584. l. És Vite et azzioni di Personaggi militari e politici. Bécs, 1674. A Zrínyiekről szóló czikkében.
A bécsi császári titkos levéltárban: 1668. október 11. és november 29-ről. Hung. Fasciculus 280.
FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 47. l.
A mikor szülei 1616 őszén összekeltek: a férfi csak tizennyolcz esztendős volt, a menyecske még fiatalabb lehetett. De Széchy Tamás uram gondoskodott, hogy az ifjú pár mindjárt saját tűzhelyére költözhessék. Mert még a kézfogó előtt jelenti Batthyányi Ferencz Thurzó Györgynek, hogy Zrínyi Miklós tudatta véle, mikép öcscse Széchy tanácsából a tengermelléki jószágot kéri tőle;* szeptemberben, a kézfogó idején, már megtörténik az osztozkodás.* Ha ez a kivánt értelemben esett, a mi bizonyosnak vehető, mert a szokás igazolja: akkor az ifjú pár a Kulpán túl, az ozalyi várba húzódott, mert ez volt a tengermelléki jószág székhelye. S bár ebben az időben hal vala meg Zrínyi Miklós első felesége, mert a Batthyányi kifejezése «Zrínyiné asszonyom» következetesen csak reá érthető,* a mennyiben nála «Zrínyi uram» alatt mindég Miklós szerepel; s bár az öregebb testvér második házasságra ugyancsak a Széchy Tamás leányával, Erzsébettel lép,* így a két fiatal nő, a két egytestvér között benső összeköttetés maradhatott: a két család két külön fészekben élt, Miklósék Csáktornyán és Györgyék Ozalyon.
SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1879. 117. l.
Történelmi Tár, 1879. 121. l.
SZILÁGYI SÁNDOR: Történelmi Tár, 1879. 121. l.
FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 147. l.
Az ozalyi vár eredetileg a Frangepánok fészke volt. A szigetvári hős szerezte meg kölcsönös örökösödési szerződés révén, Istvántól, az ozalyi ág utolsó sarjától, összes birtokaival egyetemben. Közvetlenűl a Kulpa folyóra támaszkodott, mely árkaiba vezetett árjával ennélfogva fő erősségeül, de nem egyetlen biztosítékául szolgált. Mert a védő falakkal tornyok és bástyák őrködtek felette. A várnak három tornya közűl a legmagasabb nyugatra, a középső délen feküdt, míg a lőporos kis torony keleten eshetett, mert a vár a régi osztályos levelek megállapítható helyrajza szerint háttal, éjszak felé, vetett a Kulpának. A négy bástya kétségtelenűl a kiszögellő sarkakon emelkedett. Bent az épületek, úgy látszik, több tagolattal bírtak, s a főépület két emeletesen a folyó mentében futott. Volt itt téli palota és kisebb palota, számos teremmel és gőzfürdővel, a tiszttartónak, titkárnak, alkapitánynak, számvevőknek, darabantoknak, szabóknak és szakácsoknak külön háza vagy lakása, födött hosszú sétány, mindenféle tárházakkal, kamarákkal, pinczékkel, meg halastóval és a tengeri halak eltartására alkalmas helylyel.* Szóval volt itt minden, a mi a főúri fénynek és bőséges életnek szükségleteihez tartozott. S a Kulpa völgyének viránya gazdagon bontakozott ki az ősi vár előtt.
Az osztályos levél 1638-ból. Országos Levéltár, N. R. A. Fasciculus 319. Nro 44.
Itt e régi kies várban és kies vidéken, hol a termő völgyek szelíd dombokkal hullámoznak, teltek az első boldog évek, szeretettel és áldással; itt láthattak a gyermekek is napot minden bizonynyal. A fiatal gazda azonban gyakorta mulatott távol; egyszer rengeteg uradalmának igazgatása szólította el, másszor hadi kalandok és vadászi szórakozások gyönyörűsége ragadta ki. Mert Batthyányi Ferencz hiában jósolgatta róla, hogy jó lesz immár tikot ültetni, hogy csak léha lesz belőle: a Zrínyi-vér lüktetett ereiben, lelkének feltörő nagyravágyása, hősi bátorsága, vakmerő vállalkozása és bámulatos ereje hamar kilobban. Nemesebb míveltséggel és irodalmi izléssel nem dicsekedhetett: de Ráttkay szerint minden meg volt benne, a mi akár a vitézi leventéhez, akár a fényes fejedelemhez méltó. Vadászatot, lovagjátékot, hadi gyakorlatot, fegyverfogást, mívelt társalkodást és komoly tanácskozást, a mint az alkalom hozta, egyaránt kedvelt; tökéletes katona és világfi volt.* Rengeteg uradalmában, mely a Kulpa folyótól le az Adriai tengerig és ennek szigeteig terjedt, a gazdagság kiáradt, mert oly nagy urak voltak a Zrínyi urak Horvátországban, mint Pethő Gergely írja, hogy ötven kővárat birtak:* de azért György az előkelők és szegények iránt egyenlő nyájassággal viselkezett. Hiszen a föld népe az ő jobbágya volt, annak érdekében a maga érdekét védelmezte az erdő vadja és az ország vadja, a török ellenében. Összeforrott vele sorsára és hitére, mert noha Miklós bátyjával megűli a protestantismus százados ünnepét 1617-ben, két esztendő mulva már Pázmány térítő szavára a katholicismushoz állt. Míg bátyja, ki ott szerepelt a Mátyás mozgalmaiban, megismerkedett a magyar rendekkel, alkotmányos és vallásos sérelmeikkel, szabadabb gondolkozásukkal és törekvéseikkel, tovább is az új valláshoz szított, mint a hogy Bethlennel rokonszenvezett: addig ő a horvát földön, az uralkodó katholicismus éltető és edző levegőjében; lelkébe szívta ennek kizáró szeretetét és türelmetlenkedő hajlamát, a mint az idő szellemében megnyilatkozott.* Hűsége a buzgóságig, majd a rajongásig, aztán az üldözésig hevűlt, s a király iránt való föltétlen ragaszkodással egyesűlt: így épen beleillett a II. Ferdinánd környezetébe. Ferdinánd becsűlte és szerette, szivesen vadászott társaságában; tetszett neki a fiatal levente lovagiassága, bátorsága, koczkáztató merészsége és vasgyúró ereje. Egyszer a mint Pozsony alatt, a nyulak mezején vadásztak: róka bukkant fel, Zrínyi száguldó paripán legottan űzőbe vette, körbe kapva dárdájára szúrta s úgy vitte a király elébe.*
RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1770. 176. l.
PETHŐ GERGELY: Rövid magyar Cronica. Bécs, 1660. 167. l.
FRAKNÓI VILMOS: Pázmány Péter. Budapest, 1886. 270. l.
RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1770. 176. l.
18. ZRÍNYI GYÖRGY ALÁÍRÁSA.*
Ugyanennek, mint bánnak, Verbócz 1624 aug. 22.
Valóban inkább a király vonzalmának, mint a maga érdemeinek köszönhette, hogy huszonnégy éves korában, 1622-ben, bátyja mellőzésével Horvátország bánja lett: de hamarosan igazolta, hogy reá termett a magas állásra, mert Kanizsa, Kosztajnicza, Jeszenócz vitézi vállalkozásáról és sikeres támadásáról beszélnek. A törököt váraiból kicsalta, alkalmas lesen megszorította, összezsarolt harácsától megfosztotta és fizetés fejében derekasan elverte: váratlan lecsapásától örökösen rettegtek.* 1625-ig főként a horvát végeken mozgott, bár szükség esetében a Muraközön is megjelent: de ez év tavaszától fogva állandó őrállomása Ozaly helyett Csáktornya lett, mert márcziusban Miklós bátyja magtalanúl elhalt, minél fogva az ősi javak teljesen reászállottak.* Bár béke volt a törökkel nyugalmat nem adott, mert a kölcsönös meglepés és rajtaütés soha sem szünetelt; a béke csak annyit jelentett, hogy várakat ágyúval megvenni nem szabad: így Zrínyi György nemcsak hevénél és helyzeténél, de a viszonosság elvénél és kötelességénél fogva sem pihenhetett. Követei, kémei, katonái egyre jártak-keltek: gondoskodni kellett a hadi nép fizetéséről, mert a kormány rend szerint adós maradt;* figyelni kellett az ellenség rajzására, mert minden török végvár köpű volt, mely gyakran kieresztett; csapatot kellett szerezni és csatába vezetni, mert a kanizsai szomszéd nem egyszer dúlta és feldúlta Muraközt. Így alig mult el Kottori romlása, a mi a töröknek is vesztére volt, mert a Zrínyi kirobbanó légrádi szolgáitól annyira megfélemedett, hogy ötszáz ijedtében a Murába fult;* 1625 februárjában ujólag a Muraközre tört, s a következő évnek áprilisában Grében várát rohanta meg.*
RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1770. 177. 178. ll.
FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 147. l.
A bécsi császári és királyi hadi levéltárban. Az udvari hadi-tanács osztálya, 253. k.
PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Cronica. Bécs, 1660. 267. l.
A bécsi császári és királyi hadi levéltárban. Croatica, XV. k.
Miklós első nevelése odahaza folyt, a család új lakóhelyén, a csáktornyai várban, természetesen ez idő erkölcsei és viszonyai szerint. A betű ismeretével egyszerre nyerte a hadi élet ismeretét, a tudomány elemeivel a vitézség benyomásait. Már kis gyermekül a vesszőparipa és katonásdi játék helyett a valódi paripa és valódi katonáskodás szemléletében gyönyörködhetett vagy izgalmas látványain edződhetett, mert az ozalyi és csáktornyai vár dobogó hídján, apja fegyveres szolgái nem egyszer vonultak ki villogó szemmel, csillogó karddal, büszke méneken, fényes hadi sorral, véres ütközetre; s nem egyszer jöttek meg egész diadalmenettel: elől hozva az elvett török lobogókat, azután a czifra török fegyvereket, gazdagon fölszerelt paripákat, alázkodó foglyokat, majd az elejtett pogányok fejeit dárdahegyre tűzve és magasra emelve.* A diadal és borzalom látványa váltakozva kapta meg, s már zsenge korában oltotta lelkébe azt a felfogást, hogy a legigazabb érdemnek és dicsőségnek a harczot tekintse, mi jobb és nagyobb országunk szolgálatára, mint a költészet,* hogy a legtündöklőbb mesterségnek, s minden társaságbeli dolgoknál nemesebbnek a vitézkedést tartsa, mihez az okos fej és tiszta elme szükségesebb, mint a kéz vagy vakmerőség.* Hiszen nemcsak a jelennek eseményei és élményei szóltak e felfogása mellett; de a mult annyi beszédes emléke is. A gyermek nevével örökölte a vitézi hagyományt. Komáromtól le a tengerpartig, mondja Salamon Ferencz, alig vala oly vidék, mely valamelyik Zrínyi kisebb-nagyobb csatájától és hősi tettéről ne lett volna emlékezetes; két nyelven, magyarul és horvátul, dalban és regében hallotta dicsőíteni e nevet; s még nem egy öreg fegyveres szolga lehetett, ki nagy ősének, ama régi szebb idők főbajnokának csodás tetteiről élő krónikás volt.* A csáktornyai vár is, Tollius szerint, diadaljelvényeivel egész muzeumot képezett: a folyosókat a mindenféle szinű török zászlók, értékes spáhikardok, ezüstös hosszúcsövű janicsár-puskák, tatár kézijjak borították. Benn a termekben egy-egy ősének képe vagy hadi jelenete; künn a bástyafalakon egy-egy török ágyú, azok győzedelmének hirdetője és őrizője, mind a Zrínyiek hivatásáról és pályájáról beszélt a gyermeknek.* Sőt a kis Miklós, Salamon állításaként, már ott lábatlankodott a légrádi vitézek között Kottorinál, három éves korában. Nincs benne lehetetlenség, hisz abban az időben a török hódoltság területén a hadi kötelezettség oly szigorú volt, hogy a beteg spáhit hordozható ágyban, a csecsemő hűbértulajdonost bölcsőben vitték a táborral;* a minek példájára a gyermekek táborba eresztésének és csatával nevelésének nyers elve helyenként nálunk is felkaphatott szokásul: de mégis valószínűtlen. Nem alapszik egyeben, mint amaz egyezésen, hogy Pethő Gergely azt mondja, mikép Kottorinál ötszáz török veszett a Mura vizébe,* és Zrínyi Miklós azt írja, hogy ötszáz törököt látott belehalni a Mura vizébe;* de Pethő e számot átlagos összegűl használja, három lappal előbb is elbeszéli, hogy a kőrösi kapitányságból kilenczszázan rablani menének Törökországba, ám a törökök fölverék őket és ötszázan veszének oda; Zrínyi pedig nem említi, hogy mikor és hol látta. Apja még akkor Ozalyban székelt és Csáktornyára csak 1625-ben, a bátyja halála után költözött; a mivel teljesen összevág, hogy a protestáns papokat, a kik a Miklós oltalmában békésen hirdették hitöket, csak 1626-ban kergeti el birtokairól, a mint maga jelenti Pázmánynak.* Ha már előbb ő tartózkodik és rendelkezik ott, rajongó türelmetlenségével bizonyosan már előbb föllép ellenök. S ha még felteszszük is, hogy a gyermek Kottori megdúlásakor véletlenűl, talán édes anyjával, épen a csáktornyai várban volt: bajos elhinnünk, hogy mértföldek távolára előre kiküldötték volna, mikép a szembejövő légrádi szolgákkal találkozzék és a falu kirablásának, meg a törökök pusztulásának látványában edződhessék. Az ilyen meglepetéseket és fölveréseket nem szokták bejelenteni: az volt az ügyesség – loppal járni, s az volt a tisztesség – mégis észrevenni és hevenyében megtorolni.
SALAMON FERENCZ: Kisebb történeti dolgozatai. Budapest, 1875. 354–355. ll.
GROFF ZRÍNI MIKLÓS: Adriai Tengernek Syrenája. Bécs, 1651.
ZRÍNYI MIKLÓS: Hadtudományi Munkái. Budapest, 1891. 211. l.
SALAMON FERENCZ: Kisebb történeti dolgozatai. Budapest, 1875. 363. l.
FRANKENBURG ADOLF: Életképek. 1847. 802–803. ll.
SALAMON FERENCZ: Magyarország a török hódítás korában. 1886. 127. l.
PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Crónica. Bécs, 1660. 267. l.
Zrínyi Miklós Hadtudományi Munkái. Budapest, 1891. 264. l.
FRAKNÓI VILMOS: Pázmány Péter. 1886. 270. l.
Zrínyi György 1626 elején Ferdinánd felhivására ezer jó lovassal a harminczéves háború mezejére, a német birodalomba sietett. Nem tartozott volna véle, de lobbanó heve, biztató nagyravágya, vallásos rajongása és lovagi hűsége ösztönözte; a báni hivatalt a vitézi hivatással, s a csáktornyai fészket a tábori szállással cserélte föl. Az egész esztendőben, Siléziában és Magyarországon, a Wallenstein oldalán működött. Válogatott csapatában Tót- és Horvátországból sok főember és ifjú legény ment el, hadnagyai közt volt Bakács Farkas, Dovolich György, Eőrsi Zsigmond, Mikulich László, a három Oheróczy, Ferencz, László és Gáspár, meg Patachich János:* de valamennyi közt a legderekabb és legharcziasabb maga a fiatal bán. A támadás hive és sürgetője a fővezér ellenében: osztálya mégis a meddő menetelés. Wallenstein a magyar felföldön «igen szép haddal mindenütt a nyomában vala Mansfeldnek, mondja a jó Pethő Gergely, s egynehány helyen elérhette, s meg is verhette volna őtet, ha akarta volna. De gubás ebnek fanos eb a társa, egyik varjú a másikának nem vájja ki szemeit.»* Wallenstein a zaklató kisérgetéssel, az örökös meneteléssel akarta kifárasztani és megrontani, a mi ereje még a dessaui vereségből megmaradt. S abban csakugyan megakadályozta Mansfeldet, hogy a szövetséges Bethlen Gáborral egyesülhessen; de Bethlent meg nem előzte, hogy Murtezánnal, a budai pasával ne találkozhassék. Wallenstein lassan mozgott, míg Zrínyi, a ki mellette igen vitézül és dicséretesen viselte magát, a gyors rajtaütést és megütközést követelte.
PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Cronica. Bécs, 1660. 271–272. ll.
PETHŐ GERGELY: Ugyanott, 272–273. ll.
A fővezér a módszeres hadakozás, a bán meg a személyes hősködés képviselője volt, s különböző gondolkozásukból surlódások támadtak. Ellenkezésök csakhamar ellenségeskedésbe, sőt gyűlöletbe villant. A mikor a királyi had Palánka alatt, Zólyommegyében táborozott, s az erdélyi fejedelem és budai pasa egyesűlt hadával szemben állt, Zrínyi az éjet Forgách Miklóssal közös sátorban töltötte. Reggel csatára készülve, öltözködés közben kihúzta szép persa kardját, melyet rendszerint oldalán viselt, s boldogan diadalt jósolva magának, odaszólt társához: «Ezzel a vassal ma török fejeket vagdosok». A derekas csata megint elmaradt, de valami apró csetepatéban, mely hirtelen kifejlett, Zrinyi heves üldözőbe fogott egy előkelő törököt, s a mikor elérte, többek láttára fejét vette. Wallenstein elé jőve a levágott fővel: «Ime, monda, így kell a császár ellenségét üldözni, így kell a győzelmet szerezni». «Láttam én már jegyezte meg Wallenstein, több levágott fejet is.» «Talán többet láttál, de többet nem vágtál» – felelte vissza Zrínyi. Ettől az időtől fogva, a mint Ráttkay beszéli, Wallenstein ismert hiúságával és kegyetlenségével minden módot megkisértett, hogy kavargó epéjét kiönthesse ellene: a Vágvonal őrizetére rendelte. Ott a fiatal bán beleesett az uralkodó járványba; betegen, elcsigázva Pozsonyba, a Pázmány prímási palotájába szállították: de már az orvosi segítség nem használt semmit, huszonnyolcz éves korában, ifjúságának és előmenetelének virágzó idejében, 1626 deczember 28-án a járvány áldozata lett.* A közhit ezt a járványt abban az időben Wallensteinnak nevezi vala, ki Ráttkay és Forstall szerint mérges retekkel étettette volna meg. Ez a beszéd alaptalan, de jellemző, mert egyfelől elárulja a birodalmi had viszonyát a hőshöz, másfelől reávall a nemzet ragaszkodására irányában. S nem is ered valószínűleg másból, mint épen e ragaszkodásból; mert a nemzet mindig összerendűl, ha a nagyok hirtelen omlanak el s részvéttel nézi és gyanakva szinezi ki estöket. Maga Ferdinánd is, ki étkezés közben értesült a haláláról, annyira összedöbbent a híren, hogy a kést kiejtette kezéből és elváltozott egész arczában.*
RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1770. 180–181. ll.
RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1770. 181. l.
19. CSÁKTORNYA.*
A Zrínyivár Csáktornyán és Zrínyivár Buccariban. Spányi Bélának eredeti fölvételei.
A mikor Zrínyi György a harminczéves háborúba sietett, Bécsben megállapodott és Pázmányhoz levelet intézett. Könyörületességébe és pártfogásába ajánlotta az ő árva fiait, figyelmébe és gondviselésébe az ő elhagyott Mura-közét, mely a hazának, sőt Stiriának oltalmára és megmaradására sokat szolgálhat.* S ime, a levélben a végrendelkezés hódolata, szeretete és intelme szólalt meg. A családi fészket szive szeretteivel nem láthatta többé: csak holtteste érkezett vissza, a következő év szeptemberében, ősei örökébe, hol fényes szertartásokkal, méltóságához illő pompával temették el, bizonyosan a nemzet nagyjainak, a nemesség küldötteinek, végbeli vitézeinek és csáktornyai jobbágyainak szomorú részvétele mellett a remete Pálosok szent Ilona kolostorában. «Két szép fiacskája maradott, mondja Pethő Gergely, Miklós és Péter, kikből neveljen az Isten jó urakat.»*
ZRÍNYI GYÖRGY levele Pázmányhoz 1626 február 21-éről, a prímási levéltárban.
PETHŐ GERGELY: Rövid Magyar Cronica. Bécs, 1660. 275. l.
A törvény értelmében, ha az apa végrendelet nélkül húnyt el, és sem testvérei, sem rokonai nem maradtak, kikre a gyámság szállana, a fejedelmet illette a gyámok kirendelésének joga és kötelessége; mert egyfelől országlásának elvállalt tiszténél fogva ő tartozott az árvákon segíteni, másfelől elhalálozásuk esetében ő volt törvényes és igazi örökösük.* II. Ferdinánd nemcsak a törvényszabta jogánál, de különös vonzalmánál fogva is érdeklődött a Zrínyi-fiúk sorsa iránt és azonnal felfogta ügyöket. Még 1626 deczemberében tanácsot kér nevelésök vezetése és birtokaik kezelése tárgyában Pázmánytól,* ki Domitrovich Pétert, a zágrábi püspököt ajánlja a gyermekek gyámjául.* Ide úgy látszik, hogy Zrínyi végrendeletet hagyott és a gyámokról maga gondoskodott, mert a fenmaradt oklevelek a gyámokat végrendeleti gyámoknak nevezik,* ha pedig végrendeleti gyámok voltak, gyámságot rendelni nem kellett.* Domitrovich Péter csak a gyámok egyike volt. Erélyes és jámbor főpap, ki kegyelettel viselkezhetett az árvák apja iránt, mert a mikor 1624. pünkösd hétfőjén a villám a zágrábi szent István-egyházba beleütött s az minden drágaságával, ragyogó művészi oltárával egyetemben porig leégett, a fiatal bán áldozati készsége, buzgósága és példája emelte föl újra: mégis minden kegyelete sem tartóztatta vissza, hogy a gyermekek vagyonából Sveticze falut a Pálosoknak ne ajándékozza. Bár Miklós későbben, törvényes korba érve, óvást emelt ellene, a birtok a szerzetesek kezén maradt.* A mi a püspököt ebben az adományozásban vezeti és félrevezeti, kétségtelenűl főpapi buzgalma, vallásos elfogultsága. Máskép érthető sem volna annak az embernek eljárása, ki az erkölcsök oly szigorú és nemes őre, hogy egyenest ebbeli kötelességének esik áldozatúl; 1628-ban valami előkelő nőt, a ki törvényes házasságban él vala, paráznaságért oly hevesen és keményen fedd meg, hogy az asszony felbőszűl és orgyilkosokat küld ellene, kik elfogják és a vízbe vetik, a hol elmerül.* Társa volt a gyámságban Patachich István, báni helytartó és királyi személynök, a ki a következő évben követi sírjába;* úgy hogy 1630-ban a gyámi bizottság már négy tagot számlál. Első a soron név szerint Sennyey István, győri püspök és örökös főispán, királyi kanczellár, ki előkelő és eszes diplomata, II. Ferdinánd bizalmas kedvencze; a második Trautmannsdorff Zsigmond, a horvátországi véghelyek generálisa és a gréczi vár főkapitánya, ki hatalmával és tekintélyével foglalhat benne helyet a harmadik Mikulich Tamás, királyi személynök, egyszerű köznemes, ki azonban előbb a Zrínyiek pártfogásából, utóbb a maga tehetségivel és törekvéseivel magasra emelkedett; mint jogtudós rendkívűl ügyes és ravasz ember, a maga előmenetelében fáradhatatlan és kíméletlen;* aztán következik Batthyányi Ferencz, a kanizsai végek vicegeneralisa, az egerszegi vár főkapitánya, vitéz és harczias katona, ki mint a szigeti hős unokája, az árvák nagybátyja, s összes jószágaiknak egyetemes kormányzója.* Természetesen, mint ilyen, a gyámok közűl a gyermekek első nevelésére és örökségük kezelésére a legközvetlenebb befolyást gyakorolja; s azok ebben az egész időben vagy otthonn, vagy az ő udvarában, talán a közeli Egerszegen vagy Német-Újvárt fejlődtek valami házi tanító vagy pap vezetése alatt. Legalább a mikor II. Ferdinánd 1628 októberében a csáktornyai várban mulat, Batthyányi hozza őket a király elibe és mutatja be;* s a mikor apjok járandósága 1630 márcziusában a hadi pénztárból kiutalásra jut, a részleteket rend szerint ő nyugtatja.*
KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas Könyve. Budapest, 1894. 145.
MILLER FERDINÁND: Epistolae Petri Pázmány. Tomus I. Buda, 1822. 147–148. ll.
SALAMON FERENCZ: Kisebb történeti dolgozatai. Budapest, 1875. 368. l.
Országos levéltár, N. R. H. Fasciculus 483, nro 1. Fasciculus 670, nro 39. és 40.
KOLOSVÁRI SÁNDOR és ÓVÁRI KELEMEN: Werbőczy István Hármas Könyve. Budapest, 1894. 145. l.
KERCSELICH BOLDIZSÁR: De regnis Dalmatić, Croatić, Slavonić Notitić prćiminares. 425. l.
FARLATI: Illyricum Sacrum. V. k. 560. l.
NAGY IVÁN: Magyarország családai. IX. k. Pest, 1862. 141. l.
RÁTTKAI GYÖRGY: Memoria regum et Banorum. Bécs, 1770. 213. l.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 483, nro 1.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 320, nro 2.
A Nemzeti Muzeum kézirattárában: 912 : 3. sz. Fol. Germ. A Zrínyiek iratai közt.
20. TRAUTMANNSDORFF ZSIGMOND ALÁÍRÁSA.*
Trauttmannstorf, Linz 1644 nov. 16.
Ám a rengeteg uradalmak igazgatásában való változás nem maradt apró zavarok nélkül. Hisz a régi világban kétes jogokat, föltételes követeléseket ilyenkor szoktak föléleszteni és érvényesíteni; s a birtokos halálával közönségesen megindultak a zaklató perek. Úgy látszik, itt az uradalom tisztei ragadták meg a kedvező alkalmat, hogy a gyönge szomszédok és tehetetlen jobbágyok ellen hatalmaskodjanak. Talán Batthyányi Ferencz, ki kemény katona létére szivesen űzte a foglalást a háborúban a törökkel szemben, talán Milovácz Miklós, ki mint az ozalyi és ribniki várak parancsnoka a Zrínyiek hűségében nagy buzgósággal szolgált,* rendelte el vagy engedte meg a terjeszkedő erőszakoskodást. Tranczulich Lukács, az ozalyi és ribniki várak élelmező tisztje, 1628 májusában lecsapott nemes Thadiolovich Miklós mekusjei jószágára, az ozalyi vár tartományában, mindenestül elfoglalta és Nenadich Gáspárnak, a kis grófok szolgájának adta át,* s ugyanazon évnek novemberében reátört nemes Orsich János és felesége, Thadiolovich Borbála purgarijai birtokára, a ribniki vár tartományában, s mindenestül elfoglalta és a Zrínyiek használatába vette;* minek következtében Thadiolovich Miklós és Orsich János régi hasonló sérelmek fölelevenítésével 1629 februárjában Jagasich Gergely, zágrábmegyei alispán előtt panaszt emelnek a szenvedett károk megtérítése végett a gyámok és illető tisztek ellen; s a zágrábi káptalan a megidézést Mikulich Tamásnak küldi meg, ki bizonynyal a gyámság jogi képviselője volt. Bajkovecz Mihály pedig, a bródi és moraviczai uradalmak tisztje, a hrelinieket szorongatta, hogy vámot fizessenek, a mint a vinodoliak is fizetni tartoznak. A hreliniek vonakodtak, mire Bajkovecz nemes Rauch Dániel, Tompa István és Budacsky János kiküldött biztosok előtt követelte tőlük, hogy mutassák be a vám alól való kivételöket és fölmentésüket; azok azt felelték, hogy régi időtől fogva voltak kiváltság-leveleik a Frangepán grófoktul, de Hrelin elhamvadásakor a tűz megemésztette őket; s állításukat esküvel bizonyították. A biztosok azért meghagyták Bajkovecz Mihálynak, a mihez Milovácz Miklós is, amaz uradalmak tiszttartója hozzájárult, hogy a hrelinieket jövőben vámok fizetésére ne sürgesse és kényszergesse attól, a mit a magok használatára és szükségére hoznak be; de ha kereskedést űznek valamivel, ők is kötelesek érte vámot fizetni.** A zágrábi perek kimeneteléről nincs tudomásunk; csak azt tudjuk, hogy a gyámok: Sennyey István, Trautmannsdorff Zsigmond, Mikulich Tamás és Batthyányi Ferencz 1630-ban megengedik a nemes és vitézlő Milovácz Miklós-nak, Ozaly és Ribnik várak parancsnokának, mikép néminemű jószágot, melyet mostanában Thadiolovich Miklós bir vala, azelőtt pedig Bolyardich Péter birt a Zrínyi grófoktól, a ribniki vár tartományában, Zágráb megyében, Brihovó faluban, magának kiválthassa és zálogban bírhassa. Milovácz Miklós fizetett a jószágért Thadiolovichnak «két száz magyar forintot, jó monetában, úgy mint tallérban és aranyban: adott egész tallért százat, mindeniket számlálván százhusz pénzben, aranyat peniglen adott harminczhatot, mindeniket számlálván két magyar forintban és husz pénzben». S a gyámok ama jámbor és hű szolgálatra való tekintettel, melyet Milovácz Miklós gyermekségétől fogva a boldog emlékezetű előbbeni gróf Zrínyi urak iránt tanusított és a mostaniak irányában tanusítani igér, biztosítják őt feleségével, nemes Zuhodoli Susánna asszonynyal és maradékaival egyetemben abban a jószágban, hogy «birhassák és hasznát vehessék minden szolgálatjával és hasznával szintén oly igazsággal, mint Thadiolovich Miklós bírta, mind addiglan, valameddig ők vagy gróf Zrínyi Miklós és Péter urak vissza nem váltják száz ezüst tallérban és harminczhat aranyban oly föltétel alatt, hogy tartozzanak Milovácz Miklóst Szent Mártonnap előtt két hónappal értesíteni, Szent Márton napján pedig az összeget letenni, mire ő vagy maradékai kötelesek a jószágot minden pörpatvar nélkül kiadni».* De ha ez engedélyezésből következtethetünk, nyilván állíthatjuk, hogy a zágrábi perek nem dőltek el hátrányosan, hogy a gyámok nemes és vitézlő Milovácz Miklós urammal meg voltak elégedve.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 483, nro 1.
Ugyanott. N. R. A. Fasciculus 670, nro 40.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 670, nro 391.
Ugyanott. N. R. A. Fasciculus 320, nro 21.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 483, nro 1.
21. MIKULICH TAMÁS ALÁÍRÁSA.*
Mikulicz Tamás Homonnay Máriához. Eperjes 1633. máj. 4.
A míg ezek a dolgok folytak: a gyermekek biztató sikerrel növekedtek. A rendes gyámokon kívül maga Pázmány is, a Zrínyi György végakarata értelmében, figyelmező gonddal kisérte fejlődésüket, s egyengette szerencséjöket. Hiszen az apjokat is ő térítette meg, ő buzdította és bátorította a katholicismus oltalmára és terjesztésére; vallási és egyéni érdeke volt, hogy az árvákról se feledkezzék el, ha ezt az oly nevezetes családot egyháza kebelében meg akarja tartani: ennél fogva felekezeti rajongása és nemes önzése csak élesztette benne irántok a pártfogó szeretetet. Miklós az ő fölterjesztésére* már 1628-ban megkapja az apja érdemeiért a főlovászmesteri méltóságot, így már nyolcz esztendős korában az ország zászlós ura lesz,* kinek jelenléte és aláírása szükséges a törvényczikkek szentesítéséhez.* A mi ritka, de nem szokatlan kitüntetés abban az időben; Nádasdy Ferencz is nyolcz éves korában már Vasmegye főispánja,* s Thököly Imrének már két éves korában keresik az árvai főispánságot:* annyit mégis mindenesetre bizonyít, hogy a király kegyelme és Pázmány figyelme az árvákon nyugodott. S a mikor az iskolázásuk ideje elérkezett, valószínűleg az ő tanácsoló szava is felhangzott.
Országos Levéltár. Pázmány levele a királyhoz márczius 11-ről.
A bécsi császári titkos levéltárban. Hung. Fasciculus 281.
SALAMON FERENCZ: Kisebb történeti dolgozatai. Budapest, 1875. 376. l.
PAULER GYULA: Wesselényi Ferencz nádor és társainak összeesküvése. 1. köt. Budapest, 1876. 32. l.
VITNYÉDY ISTVÁN: Levelei. I. kötet. Pest, 1871. 138., 141. ll.
Két hely jöhetett komolyan kérdésbe: Nagy-Szombat, a hol 1615 óta a katholikus oktatás, kivált a hatalmas érsek közvetlen istápolása alatt, újra megerősödött és föllendült,* és Grécz, a hol a jezsuita iskola hat évtized folyamában nagy virágzásra emelkedett s egyetemmé bővült. Nagy-Szombatot ajánlotta, hogy Pázmány benne lakott és az árvák haladására személyesen felügyelhetett; Gréczet ellenben, hogy a gyermekek tartózkodásához közel esett és az uralkodóház különös kegyében részesült. Hiszen a Habsburgok közűl itt növekedtek maga a király II. Ferdinánd és testvérei, Miksa, Ernő, Leopold és Károly főherczegek,* minek következtében a főrendek elözönlötték az intézetet. Itt jártak rendszerint az alsó-lindvai Bánffyak, Blagay-Ursiniek, Draskovichok, Frangepánok, Erdődyek, Eszterházyak, Keglevichek, Ráttkayak, gersei Pethők,* szóval mindazok, kiknek birtokai a szomszédos megyékben feküdtek; sőt idejöttek a Csákyak és Forgáchok az ország felvidékéről; az örökös tartományok főnemességének fiatal sarjadéka pedig épen nagy számmal tanult e helyen, például 1644-ben húsz gróf és hatvan báró, 1645-ben harminczhárom gróf és ötvennégy báró volt az iskola növendékei közt a Habsburgok országainak legfényesebb nemzetségeiből;* úgy hogy a XVII. század első felében, a katholikus visszahatás korában, a gréczi jezsuiták szelleme messzi kihatott. Mi természetesebb, mint hogy a gyámok választása Grécz javára döntött, hol Miklós az anyakönyv bizonysága szerint 1630-ban iratkozott be testvérével együtt s nevök: Nicolaus Comes a Zrin, Hungarus, – és Petrus Comes a Zrin, Hungarus, a grammatisták élén áll.* S Pázmány minden bizonynyal helyeselte ezt a választást, mert nemcsak a gréczi iskola emlékezett vissza mindig büszkeséggel egykorú lángszavú tanárára, úgy hogy a mikor a század végén, Sennyey László igazgatása idejében a könyvtárt rendeztette és szakok szerint csoportosíttatta, a hitvitázó irodalom szekrényét az ő képével díszíttette:* de a hatalmas főpap is kegyelettel gondolt erre az intézetre, honnan tanulmányai és tehetségei erejével tüneményes pályára elindult. Ha valahol, bizonyosan itt a Zrínyi-fiúk jó helyen voltak, mind az iskolai képzés, mind a hittisztaság tekintetében, mert a gréczi jezsuiták ép oly szivós kitartással, mint bámulatos sikerrel fáradoztak a katholikus nevelés és katholikus meggyőződés fölemelésében. Alig vetik vala meg lábaikat a városban, heves támadásuk, vakmerőségük, ravaszságuk, számításuk, szenvedélyességök és következetességök a protestánsok üldözésében* megdöbbentő riadalmat és háborgó nyugtalanságot támaszt. Hisz Grécz voltaképp protestáns város, a hol a katholikusság csak kivételűl szolgál, csupán a főherczeg udvarára és nejére, nehány tisztviselőjére és nehány polgárára szorítkozik; számuk nem haladja meg a kétszázat, minél fogva a város életére és vezetésére be nem folynak. Az összes főhivatalok protestánsok kezében vannak, a tanácsba egyetlen katholikus jutott bele;* mindezek következtében az új vallás szelleme és érdeke uralkodott eddig Grécz felett. S nem csoda, ha a protestáns rendek a jezsuiták első támadásainak kisérleteire hevesen felszólaltak a szegény keresztyének üldözése miatt, s ha a nemesi és polgári ifjúság nevelése végett gondoskodnak a protestáns iskola fejlesztéséről. De az új és ismeretlen szerzetesek, a mint a rendek a jezsuitákat nevezik vala, el nem hallgatnak és meg nem nyugszanak, sőt serényebben és nyiltabban nyomulnak előre. Károly főherczeg – az ő rajongó felesége, Wittelsbach Mária révén egészen az ő hatalmukba esik, és eszközükké lesz. Könnyen és kedvök szerint kezelik, kiméletlen csapásul, biztos eredménnyel. Mert a rendek felszólalása és gondoskodása óta egyetlen lustrum alig telik el, a mikor Károly főherczeg már eltiltja a polgárok gyermekeit a protestáns iskola látogatásától, a polgárságot és nemességet a protestáns isteni tisztelet hallgatásától; a mikor a protestáns iskolamestert a városból száműzi, a városi község panaszolkodó küldöttségét elfogatja, a tanácsba megbizható katholikus ügyészt rendel.* S megindul az erőszakos visszahatás és oly rohamosan tör előre, hogy hódító útjában mindenen keresztül tipor. A könyvkötőket és könyvkereskedőket, kik protestáns műveket árulnak, letartóztatja, az eretnek-könyveket össze-össze szedi és közhelyen elégetteti, kétségtelenűl látványos szertartások és népcsődülések között.* A polgárokat családi és anyagi érdekeikben zaklatja, hitöknek vagy szülőföldüknek elhagyására kényszeríti. Az első jezsuita csapat 1571-ben telepszik meg a protestáns Gréczben, s már a század végén a vakbuzgó udvar oltalma alatt a visszahatás diadalmaskodik; s a XVII. század első évtizedeiben nemcsak leveri, de kiirtja a protestantismust. A jezsuiták uralkodnak az iskolában, egyházban, a főherczegi ház és városi lakosság felett; sokszor seregestül, százával gyűlnek össze, mert ha mostohább földről, idegen országokból menekülniök kellett, rendesen Gréczbe húzódnak.* Hódításuk és befolyásuk bekövetkeztében 1628-ban számba veszik azokat, a kik még protestánsok a lakosok sorában, s kimondják rájok a végüzenetet, hogy egy esztendő alatt vagy térjenek át a katholikus hitre, vagy költözzenek ki, a kivándorlás úgy is már a század elejétől fogva egyre tart, Dresdában és Nürnbergben egész gréczi gyarmat keletkezett; hisz miért maradnának s mit csinálnának ott, a hol attól a jogtól is megfosztják őket, hogy gyámok lehessenek. A mikor Zrínyi Miklós öcscsével Gréczbe érkezett, már rendíthetetlen és oszthatatlan katholikus világ van itt, a hol protestánsnak még tartózkodni is tilos; a város a diadalmas egyház csatatere, teli a megujhodásnak nagyszerű és fölemelő ünnepeivel, körmeneteivel, látványosságaival és hálálkodó hozsannáival.*
MOLNÁR ALADÁR: A közoktatás története Magyarországon a XVIII. században. Budapest, 1881. 195. l.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 299–300. ll.
Ugyanaz, ugyanott, 301–305. ll.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 299. l.
Dr. SCHUCHARDT HUGÓ, gráczi egyetemi tanár szíves adata.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 256. l.
Ugyanaz, ugyanott. 224. l.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 227. l.
Ugyanaz, ugyanott, 231, 234. ll.
Ugyanaz, ugyanott, 19, 280. ll.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 17, 21. ll.
Ugyanaz, ugyanott. 19. l.
Az intézet igazgatója ebben az időben Pellizerolli Vitális atya volt. Kitűnő ember, tehetséges és erélyes szervező, kinek hivataloskodásából maradt meg az első fegyelmi szabályzat. Alatta állt az összes fiatalság a középiskolában és egyetemen, tömegére egész kis hadsereg, mert 1630-ban a tanulók száma már a másfél ezeret jóval meghaladta;* s ő ezt a kis hadsereget kemény kezekkel vezette. Ám a jezsuita nevelés szellemében nemcsak felügyeletéről és kiképzéséről gondoskodott, de élvezetéről és mulatságáról is.
Ugyanaz, ugyanott, 294. l.
Az iskola roppant négyszögü épületeiben élénk és mozgalmas élet folyt, mely a Zrínyi fiúkat, Miklóst és Pétert nem egyszer vonta el Alvárius és Cicero mellől. Mert az osztályok csöndes, komoly tanulásán, a Mária-egyesületek töredelmes, buzgó vezeklésén kivül nem egyszer a szórakoztató látványosságok és szini előadások ujjongó zaja verte föl a folyosókat és termeket. Ha az intézet valamely pártfogója kitüntetésben részesült, ha valamely biboros főpap vagy fejedelmi sarj Gréczbe érkezett: Pellizerolli rend szerint egy-egy fényes előadással ünnepelte meg. Igy hozatta színre 1630-ban Hammer György városi plébános czímzetes püspöki kinevezésének, aztán Palotai János bibornok egyetemi látogatásának örömére Szent György viadalát a sárkányokkal a gymnázisták által, így adatta elő 1632-ben a lengyel királyfinak, Károly-Ferdinánd boroszlai püspöknek megjelenése alkalmából Kódrus királyt, mely egyszersmind a harminczéves vallási háború mezején elesett katholikus hadvezér, Pappenheim hősi halálának dicsőítésére szolgált, s így játszotta el 1633-ban Eggenberg Hans-Ulrik herczeg és fia gréczi tartózkodásának tiszteletére Szent Vitus történetét; s így ülte meg az új Mária-egyesület, az Assumptio B. M. V. alapításának ünnepét; csak 1631-ben, a háború szüksége és nyomása miatt szüneteltek az előadások.* Mind e darabok, az iskola egész műsorával, a farsangi és évzáró játékokkal, akár a bibliából, akár a szentek és vértanuk életéből, akár a régi vagy az új nemzetek történetéből merítették tárgyukat, azzal a czélzattal készültek és szóltak, hogy a katholikus hősiséget, a vallásos önfeláldozást ábrázolják az ifjak épülésére és okulására;* így csak más módon és más eszközökkel, de ugyanannak a rendeltetésnek hódoltak, mint a Mária-egyesületek, s ugyancsak általánosak voltak, hisz gréczi tanuló korában még I. Leopold is közreműködött, s mint hatesztendős gyermek a hivatalos följegyzés szerint Athanasias püspököt «sok méltósággal» személyesítette:* Zrínyi Miklós ennélfogva mind az egyesületekben, mind az előadásokban részt vehetett, hiszen azok áhitatos ünnepeikkel, ezek látványos jeleneteikkel és mulattató példázataikkal az év folyamában többször is a nyilvánosság elé léptek; s egyes darabok bemutatásánál az összes latin osztályok vagy összes convictorok szerepeltek. Azt pedig biztosra vehetjük, hogy a depositio szertartásán átesett, mert a ki a humanitási osztályba belépett, annak a depositiót kivétel nélkül teljesíteni kellett.*
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 20–21. ll.
Ugyanaz, ugyanott. 335. l.
Ugyanaz, ugyanott. 340. l.
Ugyanaz, ugyanott. 355. l.
Ez a depositio jelképesen azt akarta kifejezni, hogy az illető diák a régi embert leteszi, mikép új emberré lehessen. Régebben nyers tréfákkal, vaskos élczekkel járt a szertartás, a jelölteknek faszarvakat raktak fejére, miket aztán lefürészeltek, tuskót ábrázoltattak véle, melyet fakalapácscsal és fagyalúval lesimítottak, vagy állványul hajlították meg, melyről aztán más jelölt komikus beszédet mondott, vagy elnyujtóztatták a földön, s kötéllel végigmérték, úgy hogy a kötél kifeszítés közben párszor ajkonüsse; s ráadásul faollóval megnyírták és fakéssel megberetválták; sőt még nyersebb és vaskosabb csinyeket követtek el rajta: mind a mellett a tréfás szertartás anynyira tetszett Károly herczegnek, az egyetem alapítójának, hogy kilenczéves fiával, a későbbi II. Ferdinánddal szintén végrehajtatta a depositiót. 1630 óta azonban Pellizerolli szelidebb eljárást honosított meg. A szertartásmester, a kit közönségesen Quintusnak hivtak, mindig a bölcsészeti kar valamely hallgatója volt, s társa a Substitutus; az első beszédet, helyettese különféle kérdéseket intézett a jelölthöz; aztán a Quintus megkente ennek ajkát a «bölcseség savával», halántékait és orralyukait «az erő és gyöngédség borával», s leöntötte fejét «a világosság vizével», mi közben a jelölt megigérte, hogy a szabályokat meg fogja tartani. Végül a Quintus ünnepélyesen fölvette a Boldogságos Szűz, szent Katalin és szent Xaver tiszteletére.*
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 312–313. ll.
Így telt Zrínyi Miklós ideje vallásos töredelmek, szini mulatságok és főleg iskolai gyakorlatok között. A grammaticai folyamon megismerkedett a latin és görög nyelvvel, a könnyebb remekirókkal: Cicero, Catullus, Propertius, Tibullus, Vergilius műveivel; s megtanult németül és olaszul, mert a gréczi intézetben a latinon kivül a német és olasz nyelvre kiváló gondot fordítottak; hiszen az alkalmi ünnepi beszédek rend szerint ezen a három nyelven folytak;* sőt mint convictor valószínűleg itt kezdte meg a francziát és spanyolt is, mert hazulról magyar anyanyelvén kívül alig hozott egyebet magával, mint a horvát és török ismeretét, melyet gyakorlatilag szerzett meg. Az iskolai esztendő azonban nem mindig mult el zavartalanúl. A harminczéves háború nagy fordulatainak hullámverése el-elcsapott Gréczig, egyszer riadalmat, másszor borzalmat okozva. 1633-ban előbb a svéd- és németországi jezsuiták árja borította el a várost, pedig maga a helyi tagok száma is 180-ra ment;* aztán ijesztő járvány rohanta meg, mely elől a tanulóság szerte futott.* Miklós öcscsével az évnek őszén Bécsben tartózkodott, honnan a maga és Péter aláírásával rendeletet intéz Milovácz Miklóshoz, az ozalyi és tengermelléki jószágoknak, – és Jóna Istvánhoz, a csáktornyai uradalomnak felügyelőjéhez, hogy Mikulich Tamás személynök részére, ki minden dolgaiknak híven és hasznosan viseli gondját, fáradságáért esztendőnkint ugyanannyi fizetést adjanak, a mennyi Batthyányi Ferencznek járt, ki 1632 január 1-én hagyta el tisztét. A levél ez időbeli keletkezésének oka nem lehet más, mint hogy Péter csak mostanában érte el törvényes korát; eddigelé sem ügyvédet, sem megbizottat jogainak és érdekeinek képviseletére nem vallhatott.*
Ugyanaz, ugyanott. 22. l.
Ugyanaz, ugyanott. 21. l.
Dr. KRONES FERENCZ: Geschichte der Karl-Franzens-Universität in Graz. 1886. 21. l.
Országos Levéltár. N. R. A. Fasciculus 632, nro 57.
A fiúk azután visszatértek Gréczbe és befejezték a humanitási osztályt, mely az ékesszólásra készített elő. S a mikor négy esztendei tanulmányuk után eltávoznak onnan, azzal a nagy megelégedéssel távozhatnak, hogy idejök nem hiában telt. De a míveltségen kívül lelkökbe iródott a katholicizmus hatalmának és erejének annyi magasztos emléke, mely szemeik előtt lezajlott. A jezsuiták, mint a legenda Alcuinja, ki előadása közben veszi az elrendelő parancsot, behajtja a könyvét, s késlekedés és bucsúzás nélkül távozik új állomására, oly engedelmesek és készségesek; a legkoczkázatosabb veszedelmek között győzni és elhullani egyaránt erősek: igazi harczoló tábor, papok és tanítók, hősök és vértanúk, lovagok és cselszövők, a mint szerepök követeli, a protestantismus leverése és a katholicismus fölemelése érdekében. Rajongásuk és önfeláldozásuk példája, templomaik és szertartásaik fénye nem maradhatott a fiatal kedélyre mély benyomások nélkül.
22. ZRÍNYI MIKLÓS ÉS PÉTER ALÁÍRÁSA 1633-BÓL.*
Zrínyi Miklós és Péter, Bécs 1633. nov. 13-án a szövegben idézett levélről.
Miklós és öcscse 1634-ben a katholicismus csodáló szeretével érkezett Nagy-Szombatba, hol az érsek szeme előtt végzik 1636-ig a rhetoricai két éves folyamot, melynek czélja a szónoki és költői tehetség teljes kifejtése volt, a tudományosság megadásával a világ történetéből s a népek erkölcséből, a különböző ismeretek köréből, és a tekintélyes írók műveiből. Ott, az idegen földön, idegen körben, idegen mesterektől nyerik vala tudásuk alapjait, nyelvi ismeretöket: de itthon magyar emberek és magyar viszonyok befolyása alatt fejezik be magasabb tanulmányaikat. Itthon kapja meg miveltségök a maga szónoki és költői szellemét, az egyetemes tartalomban nemzeti szinezetét. Mert Pázmány abban az időben, a mikor ép a fiatal lélek virágfakadása van, mikor mindennemű behatások iránt a legfogékonyabb, mikor a tanulás nyomott levegője helyett inkább a tapasztalás szabad légáramában fejledezik, védenczeit haza hozta s a maga körébe vette, hogy a nemzeti eszmék és érzelmek között fejlődjenek és nevelődjenek. Az ő udvara volt csak igazi iskolájok, termékenyítőbb, mint a nagy-szombati jezsuita ház, s ott a régi római Cicero a mintájok, itt a biboros magyar Cicero a példájok; ott a holt irás vonzza, itt az élő ember közvetlensége ragadja meg őket, ki korszakos lángszellemének fényével, ékesszólásának csodás erejével még a nagyokat is bűvös igézetében tartotta. Hazafisága volt kalaúzza hazafiságuknak, Kalaúzza volt vezérlője vallásosságuknak.
Itt, a Pázmány udvarában a kor mozgató eszméi, a nemzeti védekezés és vallásos visszahatás tervei, a harmincz-éves háború esélyei, Magyarország állami érdekei, a királyi politika követelései a nemzettel, az erdélyi fejedelemséggel és a törökkel szemben, a magyar irodalom, tudomány és közoktatás szükségletei mindig erős hullámveréssel zajlottak: és Zrínyi Miklós nagyratörő lelke ez izgalmas és sokszoros zajlás közepette egyszerre a legmagasabb problemákon érlelődhetett. Itt, a Pázmány udvarában, a vezető államférfiak, az ország zászlós urai és az egyház főpapjai sűrűen találkoztak és messzi kiható vitákat folytattak, melyek eszmekeltő hatása gyorsabb lendületet adhatott az ő szellemi emelkedésének. A biboros gyám, ki nemcsak az ország herczeg-primása, de egyszersmind első diplomatája is, nem egyszer ütközött Eszterházy Miklóssal, a nádorral össze, kinek ellenében katholikus főpap létére a protestáns erdélyi fejedelemséget támogatja, mert nemcsak állami, de nemzeti érdek is a magyarság e menedék-földének függetlenebb állása: és Zrínyi Miklós mindannyiszor elmélyedő érdeklődéssel csüngött szavukon. Hiszen a nemzet sorsának intézése várt reája is, mint családi nagy hagyománya, melyet őseitől, a horvát bánoktól örökölt. Talán Pázmány e magatartásában keresendő magva ama bizalmas összeköttetésnek, mely később költőnket II. Rákóczy Györgyhöz fűzi, s ama meleg vonzalomnak, melyet ő az erdélyi magyarság ügyében mutat; mert sokszor egyetlen szó, mely a gyermeki lélekben megfogan, később egész iránynak jeligéje lesz. Itt, a Pázmány udvarában amaz idő természete szerint kétségtelenűl a nemzet és vallás kérdése uralkodott minden kérdésen; hisz a hajdan hatalmas ország örökös küzdésben a török terjeszkedés és a német befolyás ellen, szinte minden erejét elvesztette: letiporva szenvedett. Meggyőződése szerint Isten csak a katholikus egyházba visszatért nemzetet szabadíthatja meg nyomorától, részesítheti áldásában, azért nemcsak egyesek lelki üdvének megmentése, de az egész nemzet jövőjének biztosítása vezette térítő működésében. Lelkében ezzel a szenvedélyes meggyőződéssel, ezzel a szent tévedéssel a maga vallásának hivatásáról, mint szónok és író egy életet áldozott a katholicizmus helyreállítására: s a visszahatás diadalának fogásai, számításai, támadásai, cselvetései és összecsapásai az ő sugalmazására és indítására készültek és folytak; az ő égő rajongása, égő vallásossága lobogott egész környezetében. A katholicizmus győzött: de az ország fölemelése elmaradt. Mert a Habsburgok, kiknek Pázmány politikája szerint a katholikus nemzettel az országot föl kell vala szabadítaniok, a birodalmi bonyodalmak miatt édes-keveset tehettek: Zrínyire mégis a vallásos visszahatás eszméje a megváltás eszközeként, a nemzeti védekezés gondolata a Habsburgok oltalma alatt mély benyomással voltak. S a mikor 1636 májusában tanulmányait végzi, az érsek udvarából megválik és gyámja rendelése szerint Senkviczy Mátyás esztergomi kanonok kiséretében olasz földre indul: magával viszi benyomásait is a nemzeti nyelvnek és irodalomnak azzal az erős szeretetével, mely a Pázmány magyarságából és munkásságából kisugárzott. Megtanulta tőle, hogy tanulni kell; megtanulta tőle, hogy az írás nemcsak gyönyörködtető játék, de diadalmaskodó fegyver eszméink érdekében és harczában. Hiszen Pázmány egy-egy műve egy-egy döntő ütközetet képezett a katholikusok és protestánsok között; s egyszersmind megtanúlta tőle, hogy minden állami és alkotmányi kérdést a nemzeti érdekek magaslatáról, az európai viszonyokra való tekintettel kell elbírálni és megoldani. Zrínyi ezen a réven szerencséjére alaposabb tanításban részesült, magasabb míveltséget szerzett, mint a korabeli nemesi ifjak rend szerint. Mert ezek megültek atyjok vagy más nagy urak udvarában. S mit tanultak ott? Zrínyi szerint bizony keveset: inni, pompáskodni, egy mentét aranynyal megprémezni, egy kantárt pillangókkal felczifrázni, egy forgóval pipeskedni, egy paripát futtatni: szóval esküdni, hazudni és semmi jót nem tudni. S ha még udvarba nem mennek is, sem a hadban, sem a végekben, sem idegen országokban hadi mesterséget nem űznek, prókátorságra készülnek, nem az igazság szeretetéből, hanem a mások nyomorítása végett, vagy papságra lépnek, nem a jámborság sugallatából, hanem isten tudja micsoda indulatból. Senki sem tanul tudományokat, senki sem lesz zarándok, hogy aztán hazájának valamit szolgálni tudhasson!
23. VIII. ORBÁN PÁPA ARCZKÉPE.*
VIII. Orbán pápát egykorú rézmetszet után adjuk.
Olasz útjában látó köre még szélesebb és egyetemesebb lesz, mert noha Itália az idő szerint politikailag már hanyatlott, délen a spanyol, éjszakon a Savoyai ház uralkodott, Róma, Firenze, Venezia elvirágzott: mégis termékenyítő tanulságokat szolgáltatott. A renaissance még mindig dúsan ontotta benne a maga fényét, kincseinek gazdagságát még mindig a vallás, művészet, költészet szent földe volt. Sőt úgy látszott, hogy Róma VIII. Orbán uralkodása alatt, ki nemcsak nagyra vágyott, de nagyra is termett, újra magasra lendül. A harminczéves háború szövetségesei mind a két oldalon egyaránt a pápához folyamodnak, hogy a csatatéren való küzdelmeik és diadalaik biztosításában ő segélje meg őket. Egyfelől Richelieu és követői a Habsburgok túlhatalmaskodása ellen, másfelől Borgia, Pázmány és híveik a katholicizmus kizárólagossága mellett itt törekednek diplomácziai művészetök és politikai czélzatok sikereit megnyerni: a pápa megint a keresztyén világ legmagasabb itélő birája. S VIII. Orbán, mint a renaissance legjelesebb pápái, egyházi és világi uralmának kifejtésében ép annyi eszélylyel, mint akarattal rendelkezik. A mily ragyogó pompával szenteli fel a szent Péter templomát, századok lángelméinek e csodaművét; ép oly feltűnő példával fosztja ki a Pantheont, a római építés e felséges remekét; s a mily pazar bőkezűséggel emelteti a gyönyörű oszlop-sorokat a szent Péter-templom díszére, az imaházakat, kolostorokat, középületeket és magánpalotákat papjai vagy rokonai kényelmére, ép oly gazdag áldozattal szereli föl várait, fejleszti erődítéseit, halmozza fel hadi készletét és seregét. A Pantheon előcsarnokának leszedett érczgerendáiból ágyúkat öntet, hogy rászolgáljon a Pasquino szójátékára: a mit a barbárok meg nem cselekedtek, Barbarini megcselekedte; de az ágyúk mellett a szenteket is oly forgalomba hozta, hogy a rómaiakkal a paradicsom ünnepeit izleltette meg előre. Papi és katonai alkotásai közben pedig pihenőül szivesen áldozik a muzsának, s énekeivel, ódáival, zsoltári átirataival a korabeli vallásos latin költészet hivatott mívelője.* Főpap, fejedelem, hadvezér, költő egy személyben, kinek oldalán a bíborosok között a Berninik, Lorrainek, Poussinok sürögnek. Igy a mikor Zrínyi Miklós az örök városban megjelen: itt a hit és tudomány, művészet és költészet újra elevenséggel lüktet; s a katholicizmus világhatalmának jelenségei és emlékei megéledőben és fejlődőben vannak. És Senkviczy, ki Pázmány küldetéséből ismételve megjárta Rómát és a pápai udvart, bizonyosan megmutatta neki az örök város drágaságait és kincseit az ódon Colosseumtól és Pantheontól kezdve a szent Péter templomáig és a Propaganda fidei palotájáig, a Bernini épülő oszlopsoraival és szentegyházaival együtt. Aztán bevezette a pápa, Orbán eleibe, ki a hősi sarjat kegyesen fogadta s költeményeinek kötetével megajándékozta, Horatius eme versének kiséretében:
MAPHAEI BARBERINI nunc Urbani P. P. VIII. Poemata. Antverpić, 1634. A kötet még ma is megvan a költő hagyatékában, azzal a bejegyzéssel, hogy akkor kapta VIII. Orbán pápától, mikor praetextatus iuvenisként Rómában járt, vagyis tizenhét éven alól volt. Ime, a mit PRIORATO és FORSTALL állít, hogy 1620-ban született; így erősíti meg a MIKULICH javára intézkedő levél kelte, s a pápai ajándék történeti bejegyzése. Zrínyi Péter 1621 junius 6-án születvén, csak 1633 junius 6-án tölti be a törvényes kort, a mikor ügyvédet és megbízottat vallhat. Miklós 1620 május 1-én születvén, még alól volt a tizenhét éven, a mikor 1636-ban Rómában megfordult.
Fortes creantur fortibus et bonis;
Est in iuvencis, est in equis patrum
Virtus, neque imbellem feroces
Progenerant aquilć colunbam.*
Est in iuvencis, est in equis patrum
Virtus, neque imbellem feroces
Progenerant aquilć colunbam.*
Dr. BARNA IGNÁCZ fordításában:
Jók és erősek nemznek erőseket;
Még a tinónak, még a csikónak is
Apjára szít erkölcse, s nem költ
Gyáva galambot a bérczi vad sas.
Jók és erősek nemznek erőseket;
Még a tinónak, még a csikónak is
Apjára szít erkölcse, s nem költ
Gyáva galambot a bérczi vad sas.
Zrínyi Miklós e váltakozó és megragadó behatások alatt sokat tanult és tapasztalt; belemerült az olasz művészetbe és irodalomba, különösen Tasso és Macchiavelli tanulmányába: s új eszmében és új érzésben forrva tért 1637 februárjában haza.
Már ekkor fiatalsága ellenére kész férfi. Őseinek büszke hagyományai, a Pázmány lángszellemének lelkébe oltott sugalmai, olasz zarándokságának ihlető és érlelő emlékei, már ekkor, emberöltője élére és kora színvonalára emelik. Származásánál fogva vitéz, nevelésénél fogva politikus, hivatásánál fogva költő; s mindenütt a nemzet kifejezője, igazi megszemélyesítője. Csak jó szerencse kell és semmi egyéb neki, Sors bona, nihil aliud, mint a magyarnak, hogy gyorsan és boldogan törhessen előre. S tört merészen és határozottan.
24. TÖRÖK-MAGYAR FEGYVEREK.
