I. CSALÁDI HAGYOMÁNYOK ÉS VÉRBELI ÖRÖKLÉSEK. | Magyar Történeti Életrajzok

I.
CSALÁDI HAGYOMÁNYOK ÉS VÉRBELI ÖRÖKLÉSEK.

2. ZRÍNYI CZÍMER.*

A czímképet Cserna K. festette, az Adriai Tenger Syrenájának horvát kiadásából, a felső rész elhagyásával, mely kicsinyben ugyane munka magyar kiadásának rajzát ábrázolja. Az egyes fejezetek fejléczeit is Cserna rajzolta.

A Zrínyi-család eredete. Forstall genealogiája. A család eredetét a római Sulpiciusokkal, s így Galba császárral hozza kapcsolatba. RÁTTKAY állítása: a Zrínyiek eredetileg ostroviczai Subichok és a grófi czímet csak Zrín várával nyerik. Ez állítás valótlan volta. Családi hagyomány, mely a családot a régi gót s horvát királyok és a régi bosnyák bánoktól vezeti le. Ezen hagyomány kifejlődése. Történeti bizonyság. A Brebiri grófok. Adománya Brebiri zsupánságra II. Endre és IV. Bélától. Az első Brebiriek. Pál és Mladen emelkedése. Pál Róbert Károly pártján. Elvesztik Ostroviczát. Lajos adománya Zrín várára. A család fölveszi a Zrínyi nevet. Zrín vára fekvése s szerepe. A család kiválóbb tagjai. Miklós, a szigetvári hős. Fia, György és utódai.

A ZRÍNYIEK eredete az idő ködében vesz el. A mi ott földeríteni, sőt ragyogásba vonni törekszik, csak a képzelet játéka a verdeső vágyak, hitegető hízelgések, hímező hagyományok, tudákos találgatások és hívságos szóhüvelyezések csillogó szereivel. Különösen leleményes Forstall, a költő papja és titkára, a ki egyenest az ő vezetése és felügyelete alatt merűl a család levéltárának tanúlmányába és történetének megírásába;* s a hol az adatok biztos erejére nem támaszkodhatik, szivesen folyamodik az álmokhoz mentő segedelemért. Művelt és eszes ember, a vallástudományok doktora és professzora, a szent Ágoston-rend tartományi főnöke Ausztriában: de ír létére is annyira csüng Zrínyi Miklóson s érte az egész családon, hogy dicsőbbet a keresztyénség világrészeiben sehol sem talál, hasonlatost is keveset;* ennélfogva a méltó ősök keresésében s a méltó levezetés szövésében ki nem fárad. A régibb irodalomnak a maga koráig valamennyi kétes gyanítása és töredékes vonatkozása ismeretes előtte, s az ő nagyzó és színező tolla alatt még csodásabban hangzik. Történeti töredékeiben, melyek csomó számra vannak, a családot előbb Galbával, a római császárral hozza rokonságba, azzal az ismert szófejtéssel, hogy ősi neve a Subich nem egyéb, mint a Sulpiciusok nevének megrövidülése, mert annyi század folyamában, annyi különböző nyelvjárásban a Sulpiciana szó a «gens Sulpiciana» kifejezésben megkopott és belőle Supiciana, majd Subiciana lett. Minden bizonynyal kitűnő és fényes rokonság, hiszen a Sulpiciusok nemzetsége a régi Ráma legjelesebb nemzetségei közé tartozott, s maga Servius Sulpicius Galba, császár korában is, büszkén hivalkodott származásával, s palotája fogadótermében fölvésette a családfát, ősei sorát, mely női ágon Pasiphaëig, a Helios és Perseis leányáig, férfiágon Jupiterig, az istenek és emberek atyjáig terjedett.* Hej pedig, megmondotta Juvenalis, hogy csak addig volt tisztaság a földön, a míg Jupiter álla meg nem pelyhesedett!* Forstall aztán újabb összeköttetéseket keres és állapít meg: a családot táblázatos kimutatással, ízről-ízre való kivetkezéssel, atyafiságba vonja a török szultánokkal, görög császárokkal, s Epirus fejedelmével, a vitéz Skander béggel.* Ily módon a hatalomnak, fénynek és dicsőségnek sugarai mindenfelől reáesnek, hogy a saját tündöklése annál erősebb legyen; s ily módon a szultánok és Zrínyiek küzdelmének érdekessége fokozódik, a mennyiben bennök nemcsak a terjeszkedő hódításnak és honszerető önfeláldozásnak, nemcsak az ellenkező vallásos rajongásnak, de a vérmeghasonlásnak és vérgyűlölségnek sötét tüze is lobog.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia Mavortiae familiae Comitum de Zrin ob repressos et detriumphatos toties Ottomanos toto Orbe conspicuć. Directione et Auspiciis Celeberrimi Ducis et Herois Nicolai a Zrinio, Illyricorum Regnorum Proregis, Aurei Velleris equitis, S. Cćs. Majestatis Consiliarii intimi etc. incepta. Jussu. cura et sumptibus Marić Sophić de Löbl eiusdem Relictć Conthoralis Continuata et absoluta. 1664. A bécsi császári titkos lvrban. Fasc. Hung. 280.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 5. 13. l.

SVETONIUS: Galba. Caput 2.

JUVENALIS: Satirái. Dr. BARNA IGNÁCZ kiadása. Budapest, 1876. Satira VI. k. 73–74. l.

A rajzolatok és táblázatok a bécsi császári titkos levéltárban. Fasc. Hung. 280.

3. FORSTALL. KÉZIRATÁNAK CZÍMLAPJA.*

A Stemmatographia a bécsi titkos levéltárban őrzött eredetinek kicsinyített másolata.

Olvasata:

Stemmatographia
Mauortić familić Comitum de Zrín
ob repressos et detriumphatos toties
Ottomanos toto Orbe conspicuć.

Directione et Auspic˙s
Celeberrimi Ducis et Herois Nicolai a Zrinio Illy-
ricorum Regnorum Proregis, Aurei Velleris Equi-
tis, S. Cćs. Maiestatis Consiliarij intimi etc.
Incepta
Jussu, cura et sumptibus
Marić Sophić de Löbl eiusdem Re
lictć Conthoralis Concinnata et absoluta.

A család történetébe azonban ezek a czifra föltevések, ezek a merész álmodozások nem kerülnek bele, a mi valószinűleg a költő józanító befolyása. Mert az ír barát, ha egyszer megírta, magától alig hagyja vala el azokat, hiszen a saját szemében igazolhatta a példa, hogy a Hunyadyakat, Frangepánokat, Karlovicsokat és Blagayakat is a rómaiakhoz fűzik: mellőzésüket annak lehet tulajdonítanunk, a ki kutatásait vezette és eredményeit felügyelte. Zrínyi Miklós nem szorúlt sem a mondva-csinált táblázatok tanúságára, sem a Sulpiciusok nevének hasonlóságára, sőt valószínűleg a Subich-féle származást sem ismerte el. A család története legalább, a Forstall korábbi fejtegetésének ellenére, hevesen és hosszasan vitatkozik Ráttkay Györgygyel azon kettős állítása miatt, hogy a Zrínyiek eredetileg ostroviczai Subichok és a grófi czímet csak új birtokukkal, Zrin várával nyerik.* Hisz már III. Endre király oklevele 1293-ban, mely Pál bánnak és testvéreinek a tengeri bánságot olykép adományozza, hogy örököseik között firól-fira szálljon, grófoknak említi őket; sőt általában lehetetlen megállapítani, hogy a grófi czímet mióta viselik, mivel született és nem csinált grófok, kiket czimök a vérök jogánál fogva illet meg, mint a királyok és fejedelmek fiait: Horvátország bizony soha alacsonyabb sorsban nem látta őket. Különben a Subichok maguk is grófok voltak, a mi nyilván kitetszik a tinnini káptalan ama két okleveléből, melylyel a Zrínyi grófokat Brebiri Jakab grófnak, Horvát- és Dalmátország albánjának, a Pál gróf fiának a Subich-nemzetségből birtokaiba bevezeti és behelyezi;* mert Jakab gróf magtalanúl halt el s birtokai a horvát szokásjog szerint és a végrendelkezés erejével reájok, mint a legközelebbi ágon való osztozkodó testvérekre háramlanak. Ámde ez a két levél, érvelése szerint, még korántsem dönti el, hogy a Zrínyiek és Subichok apai vagy férfiágbeli rokonok voltak. Hiszen ugyanaz a hang szólal meg Frangepán István ama leveleiben, melyek szerint Busán megye a Zrínyiekre, mint a Frangepánok igazi örököseire száll, pedig nem voltak apáról való rokonok. A vérrokonság ugyanis magában foglalja mind a férfi, mind a női ágat, s vagy az egyik vagy a másik módon lehetnek vérrokonok és a magyar jog értelmében osztozkodó testvérek. Subichok még éltek eme javak átvétele után ötven évvel is. Brebiri Subich György és brebiri Obradivich Mihály, hasonlókép a Subich-nemzetségből Zrínyi Miklósnak, a Karlovics János sógorának szolgái voltak.* A miből arra lehet következtetni, hogy Subich Jakab a Zrínyieknek valószínűleg valami régi jószágot szolgáltatott át, mely a család jogának sérelme nélkül női ágon reájok szállítható és szállítandó volt; épen mint a Frangepán István esetében. Mert valószínűtlen, hogy annyi történetben, a csáktornyai és traui levéltár annyi okmányában, melyek Pál bánról, fiairól és unokáiról fenmaradtak, sem a régi, sem az új időkből ennek a névnek semmi nyoma ne legyen, ha a családot valaha így hívták volna. Csupán egyetlen levél, a szent Ferencz-rend főnökének levele 1517-ből mondja Zrínyi Miklóst Subichnak, illetőleg hibásan Slubythnak, a szóbeszéd vagy valamely népi hagyomány nyomán. S még valószínűtlenebb, hogy Zrínyi Györgynek, a Pál bán fiának és Mladin testvérének jobbágya vagy szolgája Subich lehessen, ha e hatalmas fejedelmek csakugyan ebből a nemzetségből származtak volna; hogy ugyanabban az időben ez a nemzetség annyira elszaporodjék és állapotára annyira megoszoljék.*

GEORGIUS RÁTTKAY: Memoria Regum et Banorum Regnorum Dalmatić, Croatić et Slavonić. Viennć, 1772. 125. l.

A volt csáktornyai levéltárban 1397. és 1446-ból 514.és 506. számok alatt. A FORSTALL Stemmatographiájában, 106. l.

A volt csáktornyai levéltárban 486. és 574. számok alatt. A FORSTALL Stemmatographiájában, 107. l.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 107–108. l.

4. A HORVÁT TENGERPART.*

A horvát tengerpart, Spalato, Clissa, Sebenico, Schwandtner Scriptoreseinek folio-kiadásából vétettek.

A család története azért ezt a származást elveti, s az ősöket ennek ellenében a régi gót és horvát királyok és a régi bosnyák bánok véréből vezeti le. E szerint valami négyszáz évvel Krisztus után élt az alapító, a nagy Névtelen, Sueulados gót királynak az apja, kiben betelt a mondás, hogy a nemestől csak nemes eredhet. Vére Jáphet idejéből tisztán öröklődött reája és tisztán szállt tovább utódaira. Közűlök, annyi fényes és vitéz fejedelem sorából, különösen emlékezetes Ostrovius, a ki Ostrovicza várát építtette, s ezzel maradékainak hosszú századokig nevet és székhelyet adott. Tőle származnak a régi horvát királyok, kik közűl Suetmirnak két fia volt: Budimir, a kit szent Cyrill a keresztyén hitre térített, Honorius biboros, IV. János pápa követe királylyá kent és koronázott, Horvátországban uralkodott; testvére pedig, kinek neve ismeretlen, Boszniába ment és bánságot alapított, melyet örökösei száz esztendeig birtak. Mikor Tiescimir, gyönge gyermek, volt a király, a nyolczadik bosnyák bán és más országok fejedelmei megtagadták a hűbéri adót, de később meglakoltak érte. A nyolczadik bosnyák bán fia, Tvartkó visszanyerte a báni méltóságot, melyben követték utódai. Fia, Barich, jeles vitéz, a ki Ragusa ellen háborút viselt; unokája Kulin, békés alkotó, kinek harminczhat éves kormánya alatt Bosnyákország annyira felvirúlt, hogy virágzása példabeszédben élt, s a mikor a kései ivadékok a jobb időket emlegették, rendesen a Kulin korát idézgették. Halála után a magyar király segélyével Kotroman foglalta el a báni széket s a Kulin fia, Mladin, ostroviczai gróf az elnyomás elől Horvátországba szakadt, a hol javai voltak és a hol családja csakhamar magasra emelkedett.* Két fia közűl az egyik Ratchó, a másik György; a csáktornyai levéltár ennek az utódairól teljesen hallgat, annak a maradékairól annál többet beszél, mert Pál, az örökös tengeri bán és testvérei mély nyomokat vertek emberöltőjük történetében.*

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 64, 66, 67, 70, 74, 79–82. ll.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 83. l.

Forstall a különböző házbeli régi gót és horvát királyokat közös törzsön egyesíti, melynek kiágazásaként veszi a régi bosnyák bánokat. Beismeri ugyan, hogy levezetésében szakadékok vannak,* de vigasztalódik azzal, hogy minden családfában, mely négy-ötszáz esztendőre nyúlik, hézagok fordulnak elő; tudja ugyan, hogy az Ostroviczaiak közűl, mint bosnyák bánnak, egynek sem maradt fenn emlékezete,* de megnyugszik abban, hogy nálok is, mint hajdan az egyiptomi királyoknál, a Fáraóknál és Ptolomeusoknál az a szokás divatozott, hogy családi vagy hivatali nevök helyett valami jellemző melléknévvel éltek. Már maga az is fontos bizonyság, hogy szlávok voltak, mert a slava dicsőséget jelent, a slavi annyi, mint dicsőségesek; még inkább, hogy a czímerök két kiterjesztett sasszárny, mert a vár, mely a Zrínyiek pajzsának jobb mezejében látszik, I. Ferdinánd 1554-ik évi parancsából a kihalt Ernst vagy Hampó-család csáktornyai birtokosságának és nemesi emlékének megörökítésére szolgál.* A szárny a dicsőség kifejezője, mert a dicsőség híre gyors szárnyon repűl; azért mondja a vers a Zrínyiek kiterjesztett szárnyáról:

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 64. l.

Ugyanaz, ugyanott, 76. l.

NAGY IVÁN: Magyarország családainak könyvében másnak írja a Hampó-czímert. IV. kötet. Pest, 1858, 74–75. l.

Hír a dicső tettek ragyogása, a mellyet a szlávság

Névvel nyert vala meg, vérrel a régi vitéz.

Hír jelvénye meg a szárny, mellyet czímereképen

Méltóan hordoz hát a király-ivadék.*

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 65. l.

5. A ZRÍNYI CZÍMER.*

A Zrínyi-czímer az Adriai tenger Syrenájának horvát kiadásából vétetett.

A mi ebben a fejtegetésben érdekes és jellemző, nem a Subich-eredet elvitatása, hisz ez ép oly jóhiszemű, mint a mily jogos lehet; nem a nagyzó leszármaztatás, hisz az ilyennel abban az időben a régi jeles családok udvari papjai és hízelgő magasztalói bővelkednek; nem a mosolyra indító könnyűség, melylyel az ír barát annyi változatos századon és uralkodó házon keresztül imbolyog; s nem a jámbor megokolás, melylyel a támadható ellenvetést eleve leszerelni törekszik: hanem inkább az a töredékes alap, melyen a czéljára alkalmas írók, különösen Orbinus segélyével épít, és az a világos jelenség, mely egyes adalékaiból és egyes részletezéseiből kitetszik, hogy mindez a Zrínyiek családi hagyományainak színező és kiegészítő feldolgozása csak; mert Forstall, a mint Csáktornyától megválik és Velenczében tartózkodik, újra visszatér a Sulpicius-Subich-eredet hitére, melyet már most Luciussal és Tamás spalatói esperessel támogat.* Forstall leleménye ugyan a család történetében igen gazdag: de nem egészen lelemény. Mesés elbeszélésének némely mozzanata a Zrínyiek hitében vagy épen tudatában gyökerezik. Így Ostrovius emléke, valószínűleg az Ostrovicza nevének esetleges találkozásából kelve és fejlődve, még a XVII. században is kisért nálok, mert Miklóst és Pétert érdekli, a miről a bécsi dán követ 1664-ben tudósítja őket, hogy Dániában Ostroviusok még az idő szerint is élnek.* Így a régi bosnyák bánok és horvát királyok vérrokonságáról tanúskodik, hihetőleg valami udvari pap nagylelkűségéből, a csáktornyai képtár egyik fölötte régi írása, melyet az idő mostohasága annyira megrongált és megkoptatott, hogy sok helyen, a mint Forstall vallja, már az ő idejében olvashatatlanná vált. Ez írás szerint Pál bán, ki fia Ratchónak, ki fia Mladinnak, ki fia Kulennek, ki fia Barichnak, ki fia Tvartkónak, a bosnyák bánok és horvát királyok véréből származott.* S a Pál fiáról, Mladinról, Tomcus és Ráttkay akképen vélekedik, hogy kincseinél és nagy őseinél fogva, mert nemcsak apja, de nagyapja és szépapja is a bosnyák bánoktól eredt, fenhéjjázó volt.*

FORSTALL MÁRK levele 1667 január 30-áról és töredékei ennek kiséretében a Zrínyiek származásáról. Országos Levéltár, N. R. A. Fasciculus 585, 32. sz. a.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 70. l.

FORSTALL MÁRK Stemmatographiájában: Unde in vetustissimo scripto Ciaktornensis Pinacothecć injuria temporum exeso et magna ex parte illegibili, de Paulo Bano hoc tandem ćgre legere licuit: Paulus Banus filius Rolko, filii Maladin, filii Kulim, filii Barich, filii Tuartkó ex Banis Boss.....x Regibus Illyricis, quć lacuna hoc vel alio non absimili modo expleri debet, ex Banis Bossenensibus, ex Regibus Illyricis, Ratko in hoc scripto Rolko vocatur, nisi forte Antiquarius in una alterave consimili litera erraverit, quod facile in scripto alias exeso et fere illegibili accidere potuit. 64. és 82. ll.

RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum, 1772. 72. l.

A családi hagyományok, a régi szakadékos írás magvából, a korabeli történettudósok kedvező ápolásával, nemzedékről-nemzedékre szálltak; s minél tovább jutottak, annál többre emlékeztek, nem az újabb időből, hanem a régi századok ködébül. A Pál és Mladin bosnyák bánsága, miről beszédes oklevelek maradtak, a régi bosnyák bánoknak, mint vér szerint való elődöknek elhitetésére és igazolására vált.

Történeti bizonyossággal csupán annyi állítható, hogy a Zrínyiek ősei Brebirben székeltek, mely Konstantin császár szerint az ősi zsupánságok egyike volt, az Adriai tenger közelében, a Kerka és Zermagna vizei közt. A mikor feltűnnek, már grófoknak czimezi őket az írás; valószínűleg azért, mert ősi időtől fogva a zsupánság fejei voltak. S a latin nyelv a horvát zsupánságot, épen mint a magyar vármegyét comitatus-nak, az örökletes zsupánokat, épen mint a kinevezett ispánokat comeseknek mondotta: így lehettek a brebiri zsupánok – Brebiri grófok. Legalább ezzel a megfejtéssel teljesen kiegyeztethető és megérthető a család amaz okoskodása, hogy elei nem csinált, hanem született grófok voltak.* Ily módon Budec, Cservenik, Strezinja a XI. század végén, Bogdán és Mirosláv száz esztendő mulva, kiket az oklevelek ebből az időből emlegetnek,* talán az ő törzsükből hajtottak. Csak nevök ismeretes, életüket és uralmukat a mult homálya borítja. A Brebiri grófok nagyobb jelentőséget a XIII. század elején érnek el, a mikor az erkölcsi ernyedésnek és anyagi romlásnak, garázdálkodó pártütésnek és eretnekeskedő szakadásnak ebben a sivár korában Domáld, Csetina ura, föllázad és Boyzen, Spalató grófja, a patarénokat pártolja: egyszerre a királyi tekintély és igaz hit oltalmára kelnek, s ép annyi vitézséggel, mint eszélylyel egymás után diadalmaskodnak fölöttük. A Brebiri grófok, Gergely és István, már ezzel a két első vállalatukkal a lovagi hűség és vallásos engedelmesség hőseiként jelennek meg, két oly magasztos erénynyel, mely vérökkel maradékaikra szállva, később annyi vitézi viadalban és dicső diadalban, nem egyszer fényes önfeláldozásban nyilatkozik. II. Endre hűségök és hősiségök megjutalmazásául nekik és firokonaiknak adományozza azt a földet, mely a Kerka folyótól le a tengerig és el Záráig terjed;* nem említi ugyan őket családi nevök szerint, még nem is szól, csak a Domald legyőzéséről; de fiának, Bélának okleveléből kiviláglik, hogy Brebiriek voltak, hogy Boyzent is ők verték le, hogy brebiri adományukat először nem Endrétől nyerik vala. Mert a király egyenesen kiemeli, hogy azt a zsupánságot minden javadalmaival és tartozékaival elődeitől kapták, s annak birtokában felséges emlékezetű atyja megerősítette őket.* A zsupánságok határai azonban örökösen ingadoztak, majd a hatalmas királyok, majd a hatalmaskodó szomszédok ereje következtében; a mint a zsupánok fölemelkedtek vagy elgyöngültek, földük a szerint növekedett vagy fogyott. Így eshetett, hogy Brebir urai ősi örökükre mindjárt a magyar királyság hódításakor adomány-levelet kértek, hogy ismételve biztosították: de már az első megújító levél mint grófokról és a második mint Brebir régi birtokosairól beszél. S csakugyan a Kerka és Zermagna közén, hol a hegység kopár sziklái termékeny halmokká simulnak és szelídülnek, feküdt Brebar és a Kerka jobb partjától alig pár mérföldnyire Ostrovicza, a családuk ősi két fészke. A Domald-féle terület ennélfogva csak zsupánságuk kiegészítése volt.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 65. 105. l.

RAČK1 FERENCZ: Documenta, 73, 82, 117, 126. ll. KUKULJEVICS IVÁN: Codex Diplomaticus, I. 132, 137, 162, 164, 182. ll. II. 113, 117, 128. ll. FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, I. 404–405. ll.

FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, III. I. 402. l. WENZEL GUSZTÁV: Codex novus Árpádianus. VI. 419. l.

FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, IV., 2. 106. l. WENZEL Gusztáv: Codex novus Árpádianus, VII. 319. l.

Béla király levele felsorolja az első Brebirieket, kik az apja és az ő idejében a királyi felség védelmére mindég készen álltak, annyi lázadó ellen, számos tengeri és szárazföldi csatában kitűntek; különösen akkor, mikor ő a tatárok üldözése elől a tenger mellékére menekűlt, érte mindenüket feláldozták, életöket sokszor koczkáztatták; ezek a jeles hívei Stepko és Jákó, az István gróf fiai, Gergely és Dániel, a Bribinye gróf fiai, meg Obrád és unokái, a Budisláv gróf fiai. A mint látszik, a család már ez idő szerint több ágra szakadt, pedig Tamás, az egykorú spalatói esperes Boyzen-ről is azt állítja, hogy ugyanabból a törzsből származott;* de nem találjuk meg a felsoroltak között Mladint,* az ostroviczai grófot, kit Forstall a Brebiriek közvetlen ősének nevez, noha a csáktornyai levéltár hiteles bizonysága szerint, a XIII. század első felében élt; nem találjuk köztük ennek fiát, Ratchót, ki a század elején született és Györgyöt, kiről megemlékszik IV. Bélának az a levele, melylyel Kostajnicza iránt igényt támaszt.* A királyi okirat és családi történet ez összeütközése símítható volna azzal, hogy Béla nem számlálja fel az összes Brebirieket, így nem zárja ki határozottan, hogy Mladin és György létezhettek; nevök mellettök beszél, mert a családban használatos. Ám az ilyen föltevés keveset segít, mert Ratchó valóban élt s csakugyan a Pál bán apja volt, a mint Forstall állítja és Luccari bizonyítja.* Du Fresne szerint mások Stepcónak nevezik; vagyis nem más, mint a Béla király Stepcója.* Már most vagy azt kell hinnünk, hogy mint itt, a Mladin és István, a György és Jákó alatt is ugyanaz a személy lappang, a mint Schwandtner a Marullus Márk történeti töredékeihez mellékelt táblázaton a Stepco testvéreként Györgyöt nevezi meg;* pedig a Forstall származtatásáról sejtelme sincs; vagy azt kell elfogadnunk, hogy az ír barát e régi hivatkozásában tévedett, a mit annyival szívesebben megbocsáthatunk neki, mert Ratchótól fogva teljes biztossággal számol be, nem egy helyen az ismeretes családfa megigazításával és kiegészítésével. Így kétségtelenül tisztázhatjuk belőle, hogy sem a gyermekrabló Joákim, sem az igaztalankodó Miklós bánok nem tartoztak a Brebiriek közé; s nem ezek terhére háramlik, ha a dicsőség világításában nem mutatkoznak.* A mikor Forstall V. István 1272-beli levelére hivatkozik és záradékából a négy élő bánt megnevezi, Joákimot nem követeli a család számára, pedig épen ennek hatalma és fénye fölemelkedéséről beszél; s a mikor a Ratchó maradékairól megemlékszik, határozottan kijelenti, hogy három fia volt: Pál, György és Mladin;* s az okmányok beszéde Lucius, Du Fresne, Wagner, Salamon Ferencz és Nagy Iván ellenére ő mellette tanúskodik.*

Thomas, Archidiaconus Spalatensis, Lucius kiadásában: Post hćc autem ingens bellum exortum est inter Gregorium, Comitem Brebiriensem et Buisenum, Comitem Spalatiensem. Erunt ambo una stirpe progeniti. (Lucius: De Regno Dalmatić et Croatić libri sex. Frankfurt, 1666. 339. l.) A miből nyilván kitetszik, hogy KUKULJEVICS IVÁN hibásan veszi őket egy-testvéreknek.

FORSTALL állítása szerint (Stemmatographia, 81. l.) ez a Mladin a Kulen fia volna, a ki a Kotroman István bánságának kezdetekor bujdosott Horvátországba és 1258 körül halt meg. Kulin fiáról megemlékszik Imre király levele 1203-ban III. Incze pápához; de mi volt a neve és hova tünt? hallgat róla az írás. KLAIĆ azt hiszi (KLAIĆ-BOJNIĆIĆ: Bosznia története. Nagybecskerek, 1890. 76. l.), hogy ez István, a Kulin közvetlen utóda, bár ennek semminemű okleveles bizonyítéka nincs; így tőle még a FORSTALL elbeszélése az Imre király oklevelének egyeztetésével megállhatna. Csak az a gyöngesége van, hogy Mladint a Kotroman bánságának kezdetekor költözteti Ostroviczára. Mert Kulin 1204-ben halt el és Kotroman István csak 1272-től bánoskodik. (Dr. WERTNER MÓR: A középkori délszláv uralkodók genealógiai története. Temesvár, 1891. 214. KLAIĆ-BOJNIĆIĆ: Bosznia története, 101. l.) Itt az ir barát tévedése szembeszökő.

A volt csáktornyai levéltárban: 612. szám alatt. FORSTALL: Stemmatographia, 81. l.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 82. l.

Du FRESNE: Illyricum vetus et novum. 1746. 81. l.

SCHWANDTNER: Scriptores Rerum Hungaricarum. III. k. 1648. 530. l.

SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek. 1865. 60. l.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 81, 83. ll.

Dr. WERTNER MÓR: A középkori délszláv uralkodók genealogiai történetében (Temesvár, 1891.) ezeket az okmányokat részletesen összeállítja, 253–254. ll.

6. SPALATO.*

A hovát tengerpart, Spalato, Clissa, Sebenico, Schwandtner Scriptoreseinek folio-kiadásából vétettek.

A Brebiriek első föllépésük óta homlokukon viselik kettős jegyüket: a lovagi hűséget a király iránt és a vallásos ragaszkodást az egyház iránt. A század verdeső viharaiban, a mikor az egész társadalom betegen vívódik, a világi uralmat féktelenkedve támadja, az egyházi fegyelmet meghasonolva elhagyja, s a világi szenvedély a lázadók sorába, a vallásos rajongás az önostorozók táborába ragadja az elégedetleneket, tengeri végvidékükön a rendnek, nyugalomnak, királyi tekintélynek, és pápai hitnek támaszai és biztosítékai. Hazafiságuk és hűségük, tehetségök és törekvésök a hatalom és erő magasára viszi őket: uralkodnak Almissa és Clissa, Scardona, Sebenico és Spalato, Trau és Zára fölött, mint a város grófjai. A mellett Ratcho vagy Stepco már dalmácziai bán; Pál a hármas királyság bánja, ki magának és családjának az örökös tengeri bánságot is megszerzi;* Boszniát hatalmába keríti, s már 1285-ben Bosznia urának írja magát.* Rohamos emelkedésével terjed tekintélye és fénye: házassága révén sógorságba jut az Árpádokkal és Anjoukkal,* II. Károly siciliai király süvének hivja.* S Mladin, a legöregebb fia, a második bosnyák bán, már az egész Bosznia ura, Dalmáczia fejedelme s a horvátok bánja, azonfölűl Zára, Ostrovicza és Clissa grófja, ki Pál testvérével együtt a velenczei örökös patriciusságot is megkapja.* S a Brebiriek ezzel a hatalommal és erővel történeti hivatást teljesítettek: a magyar birodalomnak délnyugoti határ-részeit védelmezték és megvédelmezték a szerb királyság és a velenczei köztársaság terjeszkedése ellen.* De mintha szülőföldük természeti vonásai lelkökbe íródtak és kifejezésre jutottak volna: jellemökben bizonyos végletesség nyilatkozik; ott a hegység fenséges nyugalmával szemközt a tenger vészes mozgalmassága: nálok a rendületlen hódolat után a koczkázatos merény. S mint az elemek szilaj orkánja fölveri a tengert: úgy a nemzet nehéz válsága megfordítja őket. A század végéig megállnak hűségökben; de a század végével, a mikor a pápapárt engesztelhetetlen követelése és a nemzeti párt engesztelhetetlen makacssága végzetes küzdelemben verseng, s a meghasonlás és fejetlenség minden zavarával fenyeget: Pál, a III. Endre örökös tengeri bánja, királya ellen fordul és Róbert Károlylyal új uralkodót ad Magyarországnak. Nem merőben személyes érdek vezeti, mondja Salamon Ferencz, hanem közérdek is, nem egészen cselszövés, hanem politika is: de azért tette árulás, bár eredményében a magyar nemzet javára vált.* A mit vele nem a hazának, hanem a maga házának használt: fiai Mladin és Pál csakhamar elrontották. A bűn bűnhődése rajtok teljesült. Mladin apjának csak czímeit és birtokait örökölte erényei és tehetségei nélkül. Nagyzása és követelése megvolt, de nem párosult belátással és tapintattal. A bosnyák és horvát urak, a tengerparti városok sorra fölkeltek ellene, a mivel a magyar birodalom délnyugoti részeiben annyi viszályt támasztott, annyi kárt okozott, hogy a király végre 1322-ben elfogatta és magával hozta Magyarországba, a hol fogságában halt el. Szerencsétlenségében a közvélemény elfogult iránta, egyes erőszakosságai miatt hitehagyással vádolta; pedig a pápa magasztalva emlegeti vallásos hűségét.* Testvére, Pál, a Nelipecz ellen való összeütközésben még Ostroviczát is elvesztette. Bár később visszakapja: de a családi fészek annak a rendezésnek, melylyel Nagy Lajos a horvát urak várait az örökös viszongások megszüntetése czéljából birtokába veszi, véglegesen áldozatul esik. A király fiának, Györgynek, és testvérének, Gergelynek, 1347-ben Zrín várát adja érte cserében annak az elismeréséből, hogy a tévelygés és hűtlenség ösvényéről a hűségnek és hódolatnak útjára tértek.* S ettől az időtől fogva a család ez ága új birtokáról veszi föl nevét, s tagjai mint Zrínyiek még fényesebb szerepet játszanak a magyar történelemben, mint a milyet a voltaképpi Brebiriek játszottak.*

FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, VII: 4. 225. l. FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 84. l.

WENZEL GUSZTÁV: Magyar Diplomácziai Emlékek, I. 68. l.

PÓR ANTAL gyanítása szerint ez a házasság úgy keletkezhetett, hogy Brebiri Pál második felesége, Ursa, Dragutin István szerb királynak és V. István magyar király leányának, Katalinnak gyermeke volt. Bár igazolni nem bírjuk, mert oklevelünk eddig sem a szerb király ilyen nevű leányáról, sem az Ursa származásáról nincsen, ez a föltevés elfogadhatónak tetszik. Az Ursa név nagyon beleillik abba a családba, a hol az Uros név állandó volt. Aztán a történeti viszonyok is mellette, elhitetésére szólnak. Dragutin István 1282-ben öcscse, Milutin Uros István kényszerítésére lemondott, 1283-ban sógora, IV. László magyar király adományából Macsó-Bosznia herczege lett, így Brebiri Pál közvetlen szomszédságába jutott. Ursa 1284 februárjában már a Pál bán felesége, a mint a scardonai szerződés bizonyítja; s Pál 1285-ben már Bosznia urának írja magát. Ily módon, a mit PÓR ANTAL állít, hogy a Brebiriek házasság útján juthattak Boszniához, teljes valószinűségnek mutatkozik. Sőt ilyen módon, minthogy a Dragutin István és Katalin magyar királyi herczegnő Erzsébet leánya Kotroman István felesége volt, teljes valószinüséggel tisztázhatjuk azt is, a mit KLAIĆ-BOJNIĆIĆ beszél, hogy a Brebiri Pál fia, Mladin, a Kotroman István három kiskorú fiának gyámja lett. Hiszen természetes gyámjuk, nagybátyjuk volt. S ilyen módon könnyen megértjük, hogy Mladin a Kotroman legidősebb fiának, Istvánnak, fölnevekedésekor miért adja át Boszniát; hogy Kotromanics Ulászló, a Kotroman István fia és Brebiri Ilona, a Pál unokája, miért vannak harmad- és negyedízbeli rokonságban; hogy Nagy Lajos, a Kotromanics István veje, miért oly kegyelmes egyfelől a Kotromanicsok, másfelől a Zrínyiek iránt. A Brebiriek e szerint vérrokonságban állnak a szerbiai Nemanjidákkal és a boszniai Kotromanidákkal, az Árpádokkal és Anjoukkal. (PÓR ANTAL: Századok, 1894. 34–35. ll. Dr. WERTNER MÓR: A délszláv uralkodók, 59–66, 214–219. ll. KLAIĆ-BOJNIĆIĆ: Bosznia története. 100–105. ll. FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, VII.: 2. 104. l. LUCIUS: De Regno Dalmatić et Croatić libri sex, 202. l.)

WENZEL GUSZTÁV: Magyar Diplomácziai Emlékek, I. 124, 141, 142, 161, 172. ll.

LUCIUS: De Regno Dalmatić et Croatić libri sex, 202. l. WENZEL GUSZTÁV Magyar Diplomácziai Emlékek. I. 198, 20. ll. FORSTALL: Stemmatographia, 90. l.

SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek, 1865. 205. l.

Ugyanaz, ugyanott, 104, 105. ll.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia, 95–97. ll.

FEJÉR GYÖRGY: Codex Diplomaticus, IX: I. 472–477. ll.

FORSTALL-nak fejtegetése a Subich-névre oly nyomós, hogy minden esetre vizsgálatot követel. Ha csakugyan sem a csáktornyai, sem a traui levelek nem beszélnek a Zrínyiek Subich-eredetéről, a mit föltétlenül elfogadhatunk, mert a hol az ir barát okmányokra hivatkozik, mindig teljes hitelt érdemel: akkor e jelenségnek kell valami jelentőséggel birnia. Annyi kétségtelen, hogy a tinnini káptalannak levelei értelmezhetők olykép, a mint FORSTALL értelmezi; annyi kétségtelen, hogy a két nevet olyan Brebiri grófra, ki biztos megállapítás szerint a Zrínyiek felmenő, «apai ágon» való vérrokona volna, egyetlen oklevél sem foglalja össze. Tudjuk, hogy a horvátok követei közt, kik Kálmán királyunkkal 1102-ben egyezkednek, szerepel Marmogna, a Subich-nemzetségből (RAČKI FERENCZ: Documenta historić Croatić periodum antiquam illustrantia. Zágráb, 1887. 482. l. LUCIUS: De Regno Dalmatić et Croatić libri sex. Frankfurt, 1666. 370. l.); de arról hallgat az írás, hogy Brebiri volna; pedig régibb történetíróink rendszerint megteszik a Brebiriek ősének. S tudjuk, hogy a XI. és XII. század folyamából több Brebiri gróf neve fenmaradt (RAČKI: Documenta, 73, 82, 117, 126, 149. ll. KUKULJEVICS: Codex Diplomaticus, I. 132, 137, 157, 162, 182. ll. II. 113, 117, 128. ll. FEJÉR: Codex Diplomaticus. I. 404–405. ll.); de arról nincs említés, hogy a Subichok közé tartoznának. A hagyomány, úgy látszik; mindig élénken hirdette, a Jádrai Veszedelem írója a XIV. század második felében a Pál bán fiairól (LUCIUS: De Regno Dalmatić stb. 389. l.) följegyezte; RÁTTKAY és LUCIUS pedig fentartja és tovább adja (RÁTTKAY: Memoria Regum et Ranorum, 125. l. LUCIUS: De Regno Dalmatić. Liber IV. C. 9. 13, 177–186, 201–205. ll.), bár meg nem okolja és nem igazolja; s a későbbi írók egyszerűen utána ismétlik; pedig ilyen módon Banichok-nak is lehetne őket nevezni, mert a Jádrai Veszedelem Névtelenje a Pál bán fiait úgy hivja. (LUCIUS kiadásában Obsidionis Jadrensis Liber primus, C. VII. 309. l.) De ezt a Subich-származást sem az oklevelek nem ismerik, sem királyaink az Árpádok és Anjouk házából nem emlegetik, sem a Brebiriek és Zrínyiek magok nem követelik. Ha a Brebiri grófok csakugyan a Subich-nemzetségből származnak, ez a nemzetség már a IV. Béla idejében több ágra szakadt és aztán külön nemzetségekre vált, mint a voltaképpi Brebiri grófok, brebiri Subichok, brebiri Obradivicsek, kik valószinűleg az Obrad maradékai, horvát írók szerint a brebiri Slavogostichok és brebiri Melithek, a kik Zemplén megyében is virágoztak s őseikül valóban a Domald legyőzőit tartották. (NAGY IVÁN: Magyarország családai, VII. k. Pest, 1860. 411. l.) Ily módon a nemzetség fölötte elszaporodott, egyes családjai elaprósodtak; ez magyarázza meg, hogy brebiri Subich Mátyás az első Zrínyi Györgynek, brebiri Subich György és brebiri Obradivich Mihály a Subich-nemzetségből Zrínyi Miklósnak a Karlovics János sógorának jobbágya vagy szolgája lehetett, a mi talán nem a szó szoros értelmében veendő, mert a cliens és familiaris jelentése a középkori latinságban nagyon ingadozó; ez magyarázza meg, hogy több Brebiri gróf van, kinek a családfára illesztésével nem boldogulunk; ilyen Budiszló gróf, a brebiri Ugrin fia, a brebiri Melith-nemzetségből, kinek Nagy Lajos a magvaszakadt Brebiri János Rogh-várát és egyéb javait adományozza. (FEJÉR: Codex Diplomaticus, IX: I. 263. l.); ilyen Mikách fia Márk, Jakab fia Pál és Péter fia János; valamennyi brebiri nemes a Subich-nemzetségből, kiknek birtokait Zsigmond király visszaszolgáltatja (FEJÉR: Codex Diplomaticus, X: 5. 333. l.); ez magyarázza meg, hogy azon az okmányon, melyen a horvát főurak a XV. század végén Miksa és fia mellett állást foglalnak, a Frangepánok, Corbáviaiak, Blagayak és Zrínyiek között szerepelnek a Subichok is (SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek, 217. l.); sőt brebiri Subichok mai nap is élnek Horvátországban (NAGY IVÁN: Magyarország családai, X. k. Pest, 1863. 390. l.). S mindenek előtt ez magyarázza meg, hogy a Zrínyiek a magok Subich-eredete ellen vitatkoznak. Annyi bizonyos, hogy II. Endre király levele 1223-ban Istvánt és Gergelyt egyszerűen csak keresztnevökön említi (FEJÉR: Codex Diplomaticus. III. I. 402. l. WENZEL: Codex novus Árpádianus. VI. 419. l.); hogy IV. Béla oklevele 1251-ben keresztnevökön kívül már azt is megmondja, hogy Brebiri grófok (FEJÉR: Codex Diplomaticus. IV: 2. 106. l. WENZEL: Codex novus Árpádianus, VII. 319. l.); annyi bizonyos, hogy II. Károly siciliai király adománylevele csak Pálról, horvát-dalmátországi bánról és testvéreiről, Györgyről és Mladinról szól (WENZEL: Magyar Diplomácziai Emlékek, I. 95. l.); hogy III. Endre magyar király az örökös tengeri bánság adományozásakor hasonlókép csupán Pál bánnak, Györgynek és Mladinnak mondja őket (FEJÉR: Codex Diplomaticus, VII: 4. 225. l. FORSTALL: Stemmatographia. 84. l.); hogy Velencze szerződéseiben Pál bánt és testvéreit Brebiri grófoknak nevezi (WENZEL: Magyar Diplomácziai Emlékek, I. 103. Codex novus Árpádianus, IX, 500. l.); hogy Nagy Lajos adománylevele Gergelynek, a Pál bán fiának és Györgynek, a Gergely testvére fiának szól (FEJÉR: Codex Diplomaticus, IX.: I. 475 l.); hogy a dalmát városok is mindig ilyen módon Brebiri grófoknak, vagy egyszerűen nevöknél és hivataluknál fogva emlegetik, a legtöbbször atyjok megjelölésével: soha a de genere Subich meghatározás, a mennyire az okmánytárakat áttekintettük, oklevélileg elő nem fordul. A Brebiri grófok, ha csakugyan a Subich-nemzetségből származnak is, a XIII. század elejétől már önállólag, mint a voltaképpi Brebiriek jelennek meg, s az uralkodó ágat képezik. Fölösleges, sőt hibás eljárás őket LUCIUS után, a ki a Guthkeledi István, Joákim és Miklós bánokat is Subichoknak vette, még mindig e néven írni. FORSTALL-nak legalább annyiban igaza van, hogy a Zrínyiek közvetlen ősei már nem Subichok, hanem Brebiriek; a mint a Hunt-Pasnán nemzetségbeliek sem maradtak örökké Hunt-Pasnánoknak.

7. CLISSA.*

A horvát tengerpart, Spalato, Clissa, Sebenico, Schwandtner Scriptoreseinek folio-kiadásából vétettek.

8. SEBENICO.*

A horvát tengerpart, Spalato, Clissa, Sebenico, Schwandtner Scriptoreseinek folio-kiadásából vétettek.

Vérbeli örökségüket: a lovagi hűséget és vallásos ragaszkodást újra magasztos példákkal hirdetik; ősi hivatásukat, az önfeláldozó hazafiságot és bajvivó hősiséget az ország védelmében megint annyi diadallal megpecsételik: de végzetök szintazon módon ismétlődik. Csak bukásuk teljesebb és vigasztalanabb!

Zrín vára, új adományuk, a Zrínyi-hegy alján feküdt, mely Zágráb megyének egész déli részében elágazik. Vidéke mindenütt gyönyörű, de inkább vadregényes, mint termékeny, mert az Unna kivételével, mely Stanićitől Dubiczáig a délkeleti határt képezi, nagyobb folyamai terjedelmesebb völgyekkel nincsenek: az Unna völgye is a megyén kívül szélesedik el. A többi vize pedig, mint a Glinica, Maja, Sunna, Zirovác, Glina, Petrinja, Golina és Trepa jelentéktelen hegyi patak, se messzi nem fut, se nem gyarapszik, ennél fogva lapálya alig lehet; csillogó erével valamennyi csak a természeti szépséget színezi és emeli. Néhol az ormok a magasba törnek és fenséges alakot öltenek; mint a Vranova, Samarica és Perekovác (Prekovec); néhol pedig rengeteg erdők húzódnak tova és a falvakig leereszkednek, mint Zrín határában mai nap is.

A művelésre való föld általában kevés, de a hegység a maga soknemű gazdag terméseivel pótolja a jövedelmet úgy, hogy a Zrínyi uradalom még a XIV. század közepén is jelentékeny értéket képviselt; főleg a stupnicai és pedelli várral és uradalommal együtt. Az adomány ily módon, Forstall állítása szerint, hatvanöt várost, várat és falvat foglalt a tartozékaival magában;* s a mennyire későbbi oklevelek segélyével megállapítható, a Zrínyi hegység déli és éjszaki oldalán kiterjeszkedett Zágráb megye egész alsó részére, mely háromszög alakjában Boszniába beékellik. Mert Zrín és Stupnica, Pedell és Gwozdansko ott vannak ugyan e háromszög közepén: de a pastusai vár kétségtelenűl fenn keleten a mai Pastusa falvánál, a Sunna mellett esett, s a prekoveci vár bizonyosan fent, nyugaton, a Prekovec hegyen állt, a mai Bojna falunál, a Glinica mellett, hol festői romjai most is látszanak; míg a jamnicai és lesnicai várak teljesen délen, a háromszög aljában feküdtek, az közel az Unnához, ez az Unna szigetén.*

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia. 104. l.

SALAMON FERENCZ «Az első Zrínyiek történeté»-ben (223. l.) teljesen hibásan keresi a perekoveci várat a mai Prekovecben, mely Sziszek fölött három mértföldnyire éjszakra esik, a Száva balpartján, s Pastusát ettől ugyanabban az irányban, ugyanannyi távolságra, mert a Zrínyi-uradalom nem nyúlt fel Zágráb megye éjszaki részébe. A Karlovics Corbávial János és Zrínyi Miklós örökösödési szerződésében ennek hét vára közül öt az uradalmi székhely hegyvidékén található; Salamonnak ott kell vala keresnie a más kettőt is. Csakugyan Zrínyitől éjszakkeletre fekszik Pastusa, és éjszaknyugatra húzódik a Perekovac (Prekovec), melynek alján Kobiljak és Oblaj között van Bojna, kies várromokkal. Ezek a hegyvidék közvetlen kerületéhez tartoznak.

Ha ez őrállomásokat a végső pontokon vonalakkal összekötjük, a Zrínyi hegység egész közvetlen vidéke közéjök esik: így a Zrínyiek új adománya mindenütt e területen vagy épen határain keresendő; s ez őrállomások nem voltak egyebek, mint a birtok biztosító végvárai, melyek nagyobb részint már az ő idejükben, a török szomszédság közeledtekor vagy beálltakor épűltek.

Az uradalom székhelye, Zrínyi-vár meg volt már a korábbi urainak, Jánosnak, a Baboneg fiának, s Lőrincznek, a vas- és sopronmegyei ispánnak kezén is: de sem nevezetesebb fontossággal, sem különösebb terjedelemmel nem bírhatott. Hiszen az országút, mely minden valószínűség szerint a mai csapáson haladt, egyfelől éjszakról-nyugatra, majd délre ereszkedve, Petrinia, Glina, Gwozdansko és Novi mellett, másfelől éjszakról-keletre, aztán délre fordulva, Petrinia, Kozi-Bród, Kosztajnicza és Novi érintésével, a maga kanyargásával elkerűlte: így kitettebb helyzete nem volt; noha abban az időben, a mikor a magyar birodalom még messzi terült az Unna vizén túl, a Salamon Ferencz helyes gyanítása szerint, nemcsak Horvátország, de Bosznia, sőt Dalmáczia is erre közlekedhetett az anyaországgal. A forgalom azonban, melyet a magyar korona tartományaiba menő hadak jártak, vagy e tartományok fejledező kereskedése okozott, megmaradt az Unna mellékén.*

SALAMON FERENCZ: Az első Zrínyiek. Pest, 1865. 207. l.

A zrínyi vár, ott a hegy alján, békén és biztosan vonult meg s a családnak egyelőre elegendő oltalmat és elegendő szórakozást adott. Az uradalom ős erdei, melyek akkor a végtelenbe vesztek, s még mai nap is roppant kiterjedésűek, teli hatalmas vadakkal, fölkeltették és kifejlesztették a vadászó szenvedélyt, mely a mulatság és szükségesség természetes összehatásából ízről-ízre szállt. Különben is a kor szellemének és a gondolkozás áramlatának felelt meg, hogy a főnemesség foglalkozása, béke idején, a nemes vadnak üldözése volt; a vadászat férfias küzdelme és koczkázatos veszélye jól illett ama századok katonás életéhez és keményebb erkölcséhez. A számtalan esély, melyet a Véletlen játékos leleménye rendezett, feltalálást, bátorságot, erőt és ügyességet követelt, s a leventeség kiképzésére szolgált. A vadászat a harcz iskolája volt, lelki éberségre és testi edzésre szoktatott; oly iskola, melyet a Zrínyiek különös kedvvel jártak, hiszen ez a szenvedély nálok örökletes. S csak a török ellen való küzdés lángja lobogott bennök hevesebben és hatalmasabban. Mert a török ellen való gyűlölet szíveikben korán kikelt és hamar megért. Hisz Osmán népe alig jelenik meg a Balkán-félszigeten, terjeszkedő hódításának árja már elcsap Bosznia felett, s hullámai azonnal, még a XIV. század végén, a Zrínyiek birtokait csapdossák. Védelmezniök kellett a vész ellen fegyverrel és várral, személyes hősiséggel és számító gondoskodással. S ettől az időtől fogva háromszáz esztendőn keresztűl a török hatalomnak folyton szomszédosai, s a török háborúnak kitartó részesei; egyszer kisebb szerepet játszanak, másszor világhírre emelkednek: de csak tehetségök és szerencséjök különbözik, hazafias kötelességök teljesítésére, vérök ontására és fejök feláldozására mindig készek. A mint Miklósnak, a költőnek és hadvezérnek ősein végig tekintünk, háromszáz esztendő villogó viharaiból a hősök fényes sora rajzik elénk, kik a török ellen elvérzettek vagy győzelmeskedtek.

A ZRÍNYIEK CSALÁDFÁJA.
A FORSTALL STOMMATOGRAPHIÁJÁNAK KIEGÉSZÍTÉSEIVEL.

A ZRÍNYIEK CSALÁDFÁJA.
1. Mladin; Ratchó; I. György; I. Pál † 1312; II. György; II. Mladin.; III. Mladin; Gergely; III. György; II. Pál és felesége Frangepán-leány; IV. György; III. Pál † 1414. aug. 16.; Erzsébet, a Corbáviai Tamás felesége; I. Péter; I. Miklós; Imre † 1425.; IV. Pál † 1460.; V. György † 1470.; II. Péter † 1493. Első neje Garázda Sóphia. Második neje Blagay Ilona.; II. Miklós*; V. Pál † 1493. Felesége Beriszló Dorottya.; III. Miklós † 1534. Felesége Corbáviai I.; Bernát,; Margit,; Ilona,; I. János; Mihály † 1526; IV. Miklós † 1566. szept. 7. 1. felesége Frangepán Kata. 2. felesége Rosenberg Éva.; Klára Paksy Jánosné; Margit Alapy Jánosné; Ilona Tahy Ferenczné; II. János, szül. 1545.; Ilona, szül. 1546. február 12. 1. ura Országh Kristóf. 2. ura Balassi István.; Kata, szül 1548. ápr. 30. I. Thurzó Ferencz. II. Forgách Imre.; VI. György, szül. 1549. ápr. 13.; I. Gr. Arco Anna, † 1570. II. Gróf Stabenberg Zsófia.; Dorottya, szül. 1550. jun. 22. Batthyányi Boldizsár.; Kristóf, szül. 1551. aug. 10. † ifjan.; Orsolya, szül. 1552. október 21. Bánffy Miklós.; Borbála, szül. 1554. május 17. Thurzó Elek.; Margit, szül. 1555. aug. 10. Homonnai Drugeth Miklós.; Anna, szül. 1557. máj. 11. † ifjan.; Farkas, szül. 1558. okt. 27. † fiatalon.; V. Miklós, szül. 1568. február 9. † fiatalon.; Magda, szül. 1561, szept. 8. 1. ura Telekesy Istv., 2. ura Thurn gróf.; III. János † 1612. febr. 24.; VI. Miklós † 1625. márcz. 24. I. felesége Gr. Nádasdy Anna. II. felesége Gr. Széchy Erzsébet.; VII. György † 1626. decz. 26. Gróf Széchy Magdaléna.; Susanna B. Lenkovics György.; VII. Miklós, † 1664. novemb. 18. 1. felesége gróf Draskovics M. E. 2. felesége Löbl M. Sóphia; III. Péter, † 1671. ápr. 30. Frangepán Kata.; János-Antal; Ilona,; Judit,; Auróra.; † N. fiú.; Mária-Katalin, szül. 1656.; Ádám, szül. 1662. nov. 24. Bécsben, † 1691. augusztus 19. Szalánkemennél. Felesége gróf Lamberg M. Kata.

Ez az a Zrínyi Miklós, a XVI. század első tizedében, a kis Salamon Ferencz (Az első Zrínyiek. 217. l.) nem tud a családfába beilleszteni.

Ott van mindjárt a családalapító és névadó György fia, Pál, a ki már a magyarok és osmánok legelső összeütközéseiben Lajos és Zsigmond királyok uralkodása alatt derekasan harczol; kitünő katona, kinek érdemeiért Nagy Lajos pallosjogot s itélő és büntető birói hatalmat ád Zríny területére, míg Zsigmond saját zárai házaival ajándékozza meg és Busán megye kiváltására jogosítja fel őt.* Ott van azután Péter, az első, ki Zsigmond és Albert idejében vitézkedik és királyi magasztalásban részesűl;* még inkább Péter, a második, kinek polgári és hadi szolgálataiért Hunyadi Mátyás mindennemű bányamívelésre jószágain teljes szabadalmat enged, s még főbenjáró vétke esetében is megkegyelmez. Már hetvenes, a mikor a szerencsétlen modrusi ütközetben Pál fiával együtt hősi halállal vész.* S ott van Mihály, és valószínűleg Bernát kik a haza szeretetéből és a király iránt való hűségből a végzetes mohácsi csatában küzdenek s a diadalmas ellenség rohanó árjának áldozatul esnek.*

A volt csáktornyai levéltárban 488., 500. és 503. sz. a. FORSTALL Stemmatographiájában, 110. l.

A volt csáktornyai levéltárban 595. és 651. sz. alatt. FORSTALL Stemmatographiájában, 116–118. ll.

A volt csáktornyai levéltárban 491., 655. és 670. sz. alatt. FORSTALL Stemmatographiájában. 119. l.

FORSTALL MÁRK: Stemmatographia. 128.

9. ZRÍNYI MIKLÓS ALÁÍRÁSA.*

Zrínyi Miklós aláírása végrendeletéről (1566).

S ott van Miklós, a szigetvári, kinek élete első föllépésétől magasztos vértanúságáig a törökön való diadalnak szakadatlan lánczolata. Még alig serdűl, már megjelen Bécs alatt 1529-ben a felmentő sereggel, s oly vitézül viselkedik, hogy Károly császár paripával és aranynyal ajándékozza meg; s még alig hal el 1534-ben apja, ki jobb meggyőződése ellenére, kényszerűségből és gyöngeségből a rossz szomszéddal némi adó fejében kiegyezkedett, már a köteles fizetség megtagadásával és szemes portyázásával annyira ingerli a törököt, hogy ez az általános békekötésből a Zrínyi-családot egyenesen kiveszi, és Ferdinánd a pogány dühének martalékul készségesen kiadja. S Miklós mégis, bár a német válságos helyzetében elhagyja, lelke erejéből és szíve nagyságából határozott és merész magatartásában tör elő, győzelemről-győzelemre a török ellen. Ha ez Zríny-várára üt, nemcsak hősileg megvédi: de az ellenséget saját földére követi, s feleletül Dubicát és Kamengrádot fölégeti és elpusztítja, s emberben és baromban tömérdek zsákmánynyal tér haza. S ha valahol a török előnyomult, ő sem marad el. Pest alatt épen az ingadozó ütközet közben érkezik, egyszerre belecsap, és a mieink javára dönti el; a Brandenburgi Joákim hadjáratának egyetlen diadala az ő dicsősége; Somlyó alatt a tatárok dúlására megjelen, huszáros könnyűséggel megűzi és szétveri őket, a vidék megszabadítása az ő érdeme. Babocsánál két nap alatt egymás után ötször veri le a törököt, úgy hogy az ellen is bámuló csodálattal emlegeti; Korotnánál az ő erélye és vakmerősége önt lelket a csüggedező seregbe és vívja ki a sikert; pályájának vége pedig a mívelt világ regéiben és énekeiben él. A király nem egyszer adományozza meg jószággal és halmozza el kitüntetéssel; de a bécsi udvar kormányának és katonai pártjának bizalmatlansága és idegenkedése iránta soha el nem oszlik egészen. Nemes halála, hazafias önfeláldozása a magyar állami lét oltalmában és az idegen hódítás feltartóztatására fellobbanó fényével a maga idejében is sugárzott és melegített ugyan; de sajnos, a megoszlott nemzetet, a három felség és három ország nemzetét nem egyesítette; csak a maga maradékai elé világított tisztán, elolthatatlanúl; itt a haza lángoló szeretete és a lobogó gyűlölet a török ellen tovább is törvény, melyet követnek, ige, melyben üdvözülnek, vitézi hagyomány, melyet büszkeséggel ápolnak, vér szerint való jegy, mely rajtok uralkodik. A szigetvári hős fia és unokái merészen, méltóan, szinte küldetéssel sorakoznak egymáshoz: életök és pályájok ugyanannak a lángírásnak betűivel van írva. Kora ifjúságok hasadó hajnalától utolsó napjok leáldozásáig a török ellen a nemzetért küzdenek, mint a duna-drávai vidék ősei, de egyszersmind az egész Magyarország védelmezői. Aggodalmaik, fájdalmaik, éjjeli gondjok és nappali fáradalmok, álmaik eszménye és harczaik reménye – a török megtörése és a magyar föld visszavívása: nem mulasztanak el egyetlen alkalmat sem arra, hogy a pogány pusztításait megtorolják, föl-fölkerekedő csapatait megsemmisítsék.

PEST ÉS BUDA MEGSZÁLLÁSA 1542-BEN.*
Bubics Zsigmond úr gyűjteményéből.

Buda látképét Ernea Vico által készített híres rézmetszetről adjuk, mely Bubics Zsigmond püspök tulajdona. Marc Anton iskolájának kiváló követője volt. Született 1523–26 közt Pármában, meghalt 1576-ban.

10. SZIGETVÁR 1566.
Ernst Lajos úr gyűjteményéből.*

Szigetvár 1566-iki helyrajzát Ernst Lajos úr birtokában levő eredetiről adjuk.

11. ZRÍNYI GYÖRGY ALÁIRÁSA.*

Zrínyi György, Csáktornya, 1581 jun. 25-én Debreczeni Györgyhöz.

SZIGETVÁR.
Zrínyi-emlék Szivetváron.
Cserna Károly eredeti rajza.*

Szigetvár és a Zrínyi-emlék Szigetváron. Cserna Károly eredeti rajza után.

A szigetvári hős fia, György, ép oly gyors a rajtaütésben, mint a mily hivatott a vezérlésre. A varasdi mezőn a pozsegai Skender béget megnyomja és véres csatában legyőzi, Kaczérlak és Szent-Balázs között a szigeti Szeszuvárt a rablásról való visszavonulásában meglepi és mocsárba szorítja, s mind az egész hadastul és zsákmányostúl megsemmisíti; Fejérvár alatt irtó összecsapásban, a hol szinte az egész török sereg elhull, a fővezért, Hasszán budai pasát hegyes tőrrel megsebesíti és megszalasztja; s Babócsa, Berzencze, a somogyi Barcs és Szent-Márton, meg annyi végbeli hely föl egészen Budáig, merész rajtaütéseiről és diadalmas ütközeteiről beszél. Mindég jól értesül és jól számít, mert nemcsak maga figyeli meg a rajzó ellenséget: de jobbágyai is segítik önkénytes kémekűl.* S maradékai fölemelik az apjuk kezéből kihullt lobogót. Miklós még abban az esztendőben, a mikor az öreg elhal, Tamásinál megrohanja Trautmannsdorff Zsigmonddal a drávai hidat, erődítéseit mind a két parton lerontja és a hidat fölégeti; s úgy maga, mint kapitányai Prasóczy György és Eőszy András verdeső ostorai a töröknek.* Még nagyrakelőbb György, vakmerő vállalkozó és kemény katona; mint faáruló paraszt bemegy a kanizsai várba, kikémli ezt a fontos véghelyet, minek híre később elterjed a törökök között: s már neve félelmet okoz. Mindég riadóznak cselétől.* A Muraközben éberen őrködik, de kardja Felső-Magyarországon is vitézül villog: csak Wallenstein nem méltányolja türelmetlen tetterejét, mint Hardeck az apja hadi érdemét. Hiában, a bécsi udvar kormánya és katonai pártja ép oly hidegséggel és közönynyel viselkedik, ép oly irigyen, sőt kajánul mesterkedik ellenök, mint a szigetvári hős ellen.

PETHŐ GERGELY: Rövid magyar krónikája. Bécs, 1666. 168–184. ll.

PETHŐ GERGELY: Rövid magyar krónikája. Bécs, 1666. 196, 206. és 207. ll., RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1762. 165. l.

RÁTTKAY GYÖRGY: Memoria Regum et Banorum. Bécs, 1772. 176–177. ll.

Családi örökségük ez is, ágról-ágra szálló, mely mint fenyegető felleg ott borong a Zrínyiek felett, hogy dicsőségök ragyogását eloltsa vagy legalább homályba vonja.

12. ZÁRÓKÉP SCHWANDTNERBŐL.*

A horvát tengerpart, Spalato, Clissa, Sebenico, Schwandtner Scriptoreseinek folio-kiadásából vétettek.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem