BETHLEN GÁBOR UDVARA
BETHLEN GÁBOR UDVARA
IRTA: ACSÁDY IGNÁC
Nyitókép
Bethlen mint uralkodó. Szervezi a kormányzatot és udvartartást. Károlyi Zsuzsánna. Brandenburgi Katalin. Bethlen István kormányzó és családja. Az udvari élet. Bethlen Fejérvárt teszi székhelyévé. A várost megerősíti, csinosítja.
Építkezései. Palotája. Bethlen és a közműveltség. A fejérvári főiskola. Tanárai. Könyvtár. Régiségtár. Bethlen uralkodásának hatásai az országra. Belső politikája. Viszonya a rendekhez. Országgyűlések. Tanügy. Telepítések. Gazdasági érdekek gondozása. Codificatio. Hadügy. Pénzügy. Kassa és a hét vármegye. Bethlen vallásos türelmessége.
Építkezései. Palotája. Bethlen és a közműveltség. A fejérvári főiskola. Tanárai. Könyvtár. Régiségtár. Bethlen uralkodásának hatásai az országra. Belső politikája. Viszonya a rendekhez. Országgyűlések. Tanügy. Telepítések. Gazdasági érdekek gondozása. Codificatio. Hadügy. Pénzügy. Kassa és a hét vármegye. Bethlen vallásos türelmessége.
GYAKORTA való buzgó könyörgést kíván az Isten –, ez az ének, melyet egykor Bethlen Gábor szerzett, ájtatos hívek ajakáról még most is hangozik a reformata egyház templomaiban. De azt, a ki szerzé, ki költői ihletét kifejezte benne, nem arra rendelte végzete, hogy irodalmi téren arassa a borostyánt. Az eszmények, melyek az ő lelkében fogamzottak, nagy katonai és politikai tettekben nyertek valósulást; az ő teremtő képessége, alkotó ereje egy országot virágoztatott fel, egy nemzetet emelt az anyagi és szellemi jólét magaslatára. Szerepe nem a képzelet verőfényes világában játszódott le; mint katona negyvenkét csatában vett részt s összemérte kardját Európa akkori leghíresebb hadvezéreivel a nélkül, hogy egyetlen egyszer legyőzetett volna. Mint diplomata, a nemzetközi politika legravaszabb vezetőivel állt szemben, de egyikök sem bírt rajta kifogni. Sőt egy tekintetben túltett mindnyájokon. A leghatalmasabb uralkodók vagy miniszterek kezében sem folytak annyira össze a keleti s nyugati politika szövevényes szálai, mint az övében s összeköttetései Konstantinápolytól Londonig, Velenczétől Stockholmig, Moszkváig és a krimi félszigetig terjedtek.
De a vitézi tudományok, a diplomatiai művészetek jeles mestere mint fejedelem és uralkodó is a legelsők sorában állt. Országa boldogítására irányúlt minden törekvése s e tekintetben már kortársai Hunyadi Mátyás mellé helyezték. Tehetségeinek sokoldalúságával nagyban hasonlított világhírű kortársához, Gusztáv Adolf svéd királyhoz, kivel pályája végén közvetlen érintkezésbe lépett. Csakhogy Erdély, minőnek trónra léptekor Bethlen Gábor találta, épen nem hasonlított Gusztáv Adolf viruló Svédországához. Erdélyt a török hatalom akkor már három emberöltő óta leszorította a természetes fejlődés útjáról, ama két évtizedben pedig, mely Bethlen uralkodását megelőzte, a legfájdalmasabb külső és belső válságok sújtották. Két fejedelmét – Báthory Andrást és Gábort – orgyilkosok ölték meg, két fejedelme – Báthory Zsigmond és Rákóczy Zsigmond – önkényt leköszönt, vagyis inkább meghátrált a feltornyosodó veszedelmek elől s Básta György és Mihály vajda pusztításai végtelen inségbe döntötték a népet. Engedetlenség és zendülés, nyomor és corruptió mutatkoztak lépten-nyomon, a fejedelmi tekintély elhalaványult, az állami intézmények szabályos működése megszűnt. A közviszonyok e zűrzavarában lépett a trónra Bethlen Gábor s megválasztása olyan külügyi nehézségeket idézett föl, melyek az ország akkori állapota mellett majdnem legyőzhetetleneknek látszottak. De Bethlen diadalmaskodott rajtok. Nem tehette volna, ha kormányzói tehetségei még tündöklőbbek nem lettek volna katonai és diplomatiai képességeinél, ha ugyanazon pillanatban, midőn a külső veszélyek elhárításához fogott, tudatosan, átgondolt terv szerint meg nem kezdi országa belső bajainak orvoslását.
Bethlen Gábor geniusa e téren működött a legáldásosabban s a belső reform-tevékenységnek ő maga maradt központja, vezérlő szelleme, teremtő lelke mindvégig. Az ő nevéhez fűződik az a nagyszerű és sokoldalú haladás, a nemzet anyagi és szellemi erejének ama szerencsés kifejtése, mely Erdélyben a XVII. század második és harmadik tizedében végbement. Előtte még a középkor ködös felhője nehezedik az országra, de a mint Bethlen Gábor trónra űl, geniusának napja csakhamar friss verőfényt, áldott termékenyítő meleget hoz népére; egyszerre sürgés-forgás támad mindenütt, a polgárosító munka összes ágaiban; az anarchiát rend és nyugalom, a szellemi tespedést élénken lüktető művelődési élet, a nyomort és inséget anyagi gyarapodás és jólét váltja föl, az ország egész külső képe megváltozik, Erdély a magyarság vezérlő eleme lesz s belép az új korba, a művelt államok sorába.
Mindezt alig tizenhat év alatt csak olyan uralkodó érhette el, kit a természet ritka gazdag értelmi és erkölcsi képességekkel ruházott fel, ki azokat a műveltség segélyeszközeivel folyton fejlesztette és tökéletesbítette s azután kizárólag országa javának, népe boldogításának szentelte. Ritka eset a történelemben, hogy a katona, ki az államot külső támadások ellen biztonságba helyezi, egyszersmind a béke műveinek istápolója, a polgárosodás legnemesebb irányának előharczosa legyen. Bethlen Gáborban meg volt e tulajdonság is s udvara, melyet maga körül szervezett, a legáldásosabb culturtörekvések középpontja lett. De mint a táborban, úgy az udvarban is messze kimagaslott környezetéből az ő nagy egyénisége. Ő volt minden reformtevékenység kezdeményezője és végrehajtója; az ő lelkében fogamzottak meg az eszmék, melyek Erdély dúlt közéletét rendezték s egészséges szervezettel látták el.
Legközelebb állt a fejedelemhez természetesen családja, melyhez igaz szeretettel vonzódott s melynek emelkedését, vagyoni gyarapodását, a mennyiben az állam érdeke engedte, egész hévvel mozdította elő. Szívén viselte a Bethlen-familia sorsát, mert oly időben, midőn az árulás minden felől és száz alakban leskelődik a trón körül, a fejedelemnek szüksége van hű, megbízható férfiakra, kiket első sorban saját vérei közt kell keresnie. De nepotismus nem kapott lábra udvarában; rokonait csak úgy és annyiban használta föl, a mint és mennyiben országa javára használhatta őket s az ifjabb nemzedéket már egyenesen arra nevelte, hogy hazájoknak minél több és üdvösebb szolgálatot tehessenek.
Az udvar legkimagaslóbb alakja az uralkodó mellett a fejedelemasszony volt. Bethlen Gábor első ízben még olyankor nősült, midőn álmodnia sem lehetett koronáról és hatalomról. A régi, törzsökös Károlyi familiából választotta hitvesét. Neje, Zsuzsánna, előkelő, de szerényebb vidéki úri nő volt s föllépésében, igényeiben, kedvteléseiben az marat később is, mikor már Erdély fejedelemasszonyának, sőt Magyarország választott királynéjának írhatta magát. A mennyire alakja harmadfél száz év ködéből elénk lép, mélyen vallásos kedély, férjének híven szerető hitvese volt, a ki melegen vonzódott hozzá s tőle telhetőleg támogatta törekvéseit. Levelezésök egy kis töredékéből ismerjük a fejedelmi férj és hitvese benső viszonyát. Zavartalan egyetértés, teljes lelki összeolvadás, mélységes szeretet árad szét e sorokból. A fejedelmi férj, a ki magasröptű hódító tervek valósításán fáradozik, lelke legtitkosabb rejtekeit föltárja a távol levő feleség előtt. « Édes szíve », « asszonykája», mindig be van avatva összes terveibe; ép oly aprólékosan fejtegeti előtte katonai, mint politikai szándékait; figyelembe veszi az asszony véleményét is; szívesen kegyelmez bűnösöknek, kiket halálra szánt, ha neje közbeveti magát érettök; kérelmére mérsékli a fogoly Pálffy István hadi sarczát, de kegyetlen is tud lenni, ha azt hiszi, hogy azzal feleségének hasznára lehet. A kor egyik jellemző előítélete az ördöngösségben, a boszorkányságban való hit volt. Bethlen Gábort, noha sok tekintetben a legfelvilágosodottabb fők egyike, szintén áthatotta a meggyőződés, hogy a boszorkányok és bűvölők közvetlen befolyást gyakorolnak embertársaik sorsára. Midőn felesége betegeskedni kezdett, ebben a boszorkányok ármányos játékát látta.
Több asszonyt elfogtak, kiket azzal gyanusítottak, hogy Zsuzsánna fejedelemnét megigézték. Gábor fejedelem nem szűnik meg a távolból biztatni a beteget, ígérjen mindent a boszorkányoknak, hogy meggyógyítsák; de ha nem teszik, csak kínoztassa őket kegyetlenűl, így majd megpuhulnak s elveszik róla a kórságot.
Zsuzsánna fejedelemasszony hálás szeretettel viszonozta férje vonzalmát. Igazi alázattal tekintett fel hozzá; «az kegyelmed szolgáló leányának» írja magát s mindenben akaratához alkalmazkodik. Ha utazik, még azt is tőle kérdi, mennyi ruhát vigyen magával; de róla is gondoskodik s egyszer négy inget és négy lábravalót küld neki a táborba. Érdeklődik minden törekvése iránt, ellátja hírekkel, kezeli pénzét, nagy jószágait, szántat-vettet, építtet, számol udvarbíróval, porkolábbal s különösen mint gazdaszszony, páratlan buzgalommal működik mindvégig. A köztisztelet, mely kissé házsártos természete daczára övezte, sokfélekép nyilvánúlt s a rendek már 1614-ben hozományúl neki inscribálták a regényes fekvésű Déva várát és uradalmát. Inkább az úrasszony, mint a fejedelemné szerepét vitte; a régi egyszerűség mintaképe volt a trónon is s pompakedvelő férje mellett a háziasság, a takarékosság, az igénytelenség megtestesülése maradt. A mig ő élt, az udvari élet minden vidámság és életkedv daczára, mely körében nyilvánúlt, mindig megtartotta hagyományos, patriarchalis jellegét. Nagy lakomákat ültek, víg farsangokat éltek akkor is, mert a fejedelmi párban, főleg magában a fejedelemben mindig meg volt a fogékonyság az élet vidámabb élvezetei iránt, s a komoly munka után szeretett és szokott is jókedvvel mulatni. De az udvartartás igazán nagyúri, roppant költséget igénylő lábra csak Bethlen uralkodásának utolsó éveiben helyeztetett.
58. DÉVA VÁRA A MAGNA CURIA UDVARÁBÓL.
59. RÉSZLET A NAGY UDVAR ÉPÜLETÉBŐL DÉVÁN.
60. RÉSZLET A NAGY UDVAR ÉPÜLETÉBŐL DÉVÁN.
Zsuzsánna fejedelemasszony abban az időben halt meg, midőn Bethlen Gábor trónja külső és belső ármány ellen már eléggé biztosítva volt, midőn az ország kezdte kiheverni az ellenséges betörések okozta bajokat s fejedelme magasabb szárnyalású politikai tervek valósítását tűzhette maga elé. E mellett az özvegy férj, kinek első neje után nem maradtak gyermekei, még olyan korban volt, hogy új házasságra gondolhatott, már azért is; mert ezzel politikai terveinek sikerét mozdíthatta elő. Először a Habsburg-családban keresett menyasszonyt, de a sors úgy akarta, hogy ne ott, hanem a Hohenzollerek körében találja meg.
Katalin brandenburgi herczegnő és Bethlen Gábor közt a házassági kapcsot nem a személyes vonzalom, hanem a politika fűzte. Külső kapocs maradt az mindvégig s az összeköttetés egy tekintetben sem valósította a hozzá fűzött várakozásokat. Nem emelte a fejedelem nemzetközi positióját, nem hozott neki családi boldogságot s magára Erdélyre sokféle bajok kútforrása lett. A kor jámbor krónikása minden hódolat mellett, melyet a nagy uralkodó emléke iránt tanúsít, e házasságáról azt jegyzi meg, hogy az «nem is esett vala talán szintén nagy hasznával az szegény hazának». Csakugyan azon nap óta, melyen a szép arczú kis menyecske, a ki «ingadozó elméjű s világi gyönyörűségre is hajlandó s kelleténél is nagyobb pompát űző, mód nélkül való költségű» volt, Erdélybe betette lábát, a fejedelmi udvar egész színezete megváltozott ugyan s a nagyszerű ünnepélyek, álarczos játékok, tánczmulatságok sűrűn követték egymást, de Bethlen Gábor mintegy meg volt igézve; hódításainak, emelkedésének korszaka véget ért, testi ereje rohamos hanyatlásnak indúlt s a trón-öröklés kérdésének azon elintézése, hogy Katalint választatta utódjává, az országot a legnagyobb veszélyeknek tette ki. Katalinban nem volt érzés sem a trón méltósága; sem a házas élet kötelességei iránt. Ama nők közé tartozott, kik minden vallásos vagy erkölcsi meggyőződés nélkül annak dobják oda magokat, kiket a véletlen szeszélye épen közelökbe hoz. Életének későbbi korszakában közönséges kalandornővé lett. De ilyennek mutatta magát ama pillanattól kezdve, mikor Bethlen Gábor fejedelmi székébe ültette. Megszegte a hitvesi hűséget, elhagyta átöröklött vallását, elárulta férjét s titokban legkonokabb ellenségeihez szegődött. Rossz szellemévé vált ez az aszszony, a ki rikító ellentéte volt az első hitvesnek, az istenes életű, áldott emlékű Károlyi Zsuzsánnának.
61. BETHLEN BÁSTYA DÉVAVÁRBAN.
62. KATALIN ALÁIRÁSA.
Az udvartartásban kiváló helyet foglalt el a fejedelem testvéröcscse, gróf Bethlen István, gyermekéivel egyetemben. Bethlen István a fejedelem gyakori távollétében helyettese, Erdélynek törvényesen kinevezett gubernatora, a belügyi kormányzat feje volt. Tiszteletre méltó, becsületes, föltétlenül hű ember; igazi táblabírói alak, nem pedig államférfiú. Nem volt benne önállóság, kezdeményező bátorság; azok közé tartozott, kik arra születtek, hogy mások rendeleteit hajtsák végre. E tekintetben Bethlen István pontos és lelkiismeretes volt; megtette hűségesen, a mit reá bíztak, de máskülönben a békességet és nyugalmas életet kedvelte. Szerette egyházát, a tudományt, áldozott is érettök, de a világi fény és hatalom nem vonzotta; hiányzott belőle minden magasabb dicsvágy s ismételve elszalasztotta a fejedelmi trónt, noha csak akarnia kellett volna, csak kezét kellett volna kinyújtania érte. Két fia volt, de mindkettő inkább reá ütött, mint fejedelmi bátyjára, ki a legmelegebb szeretettel gondoskodott róluk s úgy szívén viselte testi-lelki előmenetelöket, mintha saját gyermekei lettek volna. Az idősebb; Istók, a kis gróf mindaddig, míg Károlyi Zsuzsánna élt, ki szintén anyai jósággal volt a gyermek iránt, fontos szerepet játszott a fejedelem politikai combinatióiban; őt jelölte ki trónja örökösévé s olyan nevelésben részesítette, hogy hivatásának majdan a legtökéletesebben megfelelhessen. Minta uralkodót akart belőle nevelni. Saját felügyelete alatt a legjelesebb férfiakkal taníttatta; alighogy olyan kort ért, hogy megbírta a fáradalmakat, melyekkel akkor egy európai utazás járt, külföldi egyetemekre küldötte s bejáratta vele a művelt nyugat legnagyobb részét. Ugyanazt tette később öcscsével, Péterrel s általában fivére egész családjáról ritka bőkezűséggel gondoskodott; nemcsak előkelő közhivatalokat, hanem óriási uradalmakat adott nekik. Huszt, Déva, Tasnád, Vajda-Hunyad, Ecsed s több más nagy jószág lassankint a gubernatorra vagy fiaira szállott. De ez utóbbiak, valamint sógoruk, Zólyomi Dávid, sokkal ifjabbak voltak Gábor fejedelem életében, semhogy a közügyek menetére mérvadó befolyást gyakorolhattak volna. Csak mint fontos állami tisztségek viselői, de inkább a repraesentatio terén vettek részt az udvari életben.
63. BETHLEN ISTVÁN LEVELE A FEJEDELEM BETEGSÉGÉRŐL.
64. DÉVA. MAJLÁND TANÁR UDVARÁBÓL.
Ez az élet Károlyi Zsuzsánna alatt egyszerűbb volt, de épen nem kicsinyes vagy szegényes. Bethlen Gábor küldöttei már azon időben megfordúltak a keleti és nyugati Európa leghíresebb piaczain, vásároltak drága bútort, pompás hintót, nagy értékű ékszert, fínom selyem és bársony szövetet, kárpitot, de különösen sokféle élelmi czikket, csemegét és híres külföldi bort. Már azon időben aránylag tetemes összeg vándorolt ki minden esztendőben a fejedelmi udvartartás legkülönbözőbb szükségleteire s Bethlen asztalán távoli, sőt tengeren túli országok minden drága terméke, fűszer, hal, befőtt vagy czukros gyümölcs s más élvezeti czikk fogyasztatott. Már akkor vásároltatott maszkokat, jeléűl annak, hogy mindig kedvelte az álarczos mulatságokat. Már akkor megkezdé nagy arányú építkezéseit, hogy székhelyét impozánsabbá, palotáját díszesebbé, kényelmesebbé tegye. Már akkor voltak udvari hegedűsei, lantosai és énekesei, gyakorlott, tanúlt emberek, kiket Bécsből, Lengyelországból, de különösen Olaszországból nagy költséggel hozatott s állandó fizetéssel tartott maga mellett.
De még zajosabb, költségesebb lett az udvari élet a «német asszony», Katalin fejedelemné korában s pompa tekintetében bizonyára a legtöbb akkori német udvaron túltett. Gábor, fejedelemnél nem egy külföldi követ megfordúlt, országa különben is tekintélyes nemzetközi állást foglalt el s czélszerűnek látszott ez állást külsőleg az udvartartásban is kifejezésre juttatni. Nem csupán Katalin fényűző hajlamai okozták tehát a változást; e tekintetben találkoztak nézetei férjeével, ki nagyon jól tudta, hogy a monarchiának külső pompára van szüksége, hogy az alattvalókra minél mélyebb benyomást tegyen, s tudta azt is, hogy az idegen követ, a ki diplomatiai küldetésben jön Erdélybe, az ország erejét külsőségek, első sorban az udvari életből és viszonyokból merített benyomások után ítéli meg. Kevéssel trónra lépte után legelső uralkodói gondjai közé tartozott tehát, hogy állandó székhelyet válaszszon, hogy az országnak fővárost adjon, melynek csinosítása, szépítése, megerősítése azután szakadatlanúl foglalkoztatta. Tudatosan és következetesen működött ez irányban s itt is egy nagy politikai ösztön vezette: olyan várost akart teremteni, mely az ország egységének és összetartozandóságának élő kifejezője legyen, mely nagyvárosias jellegével, kényelmével, élvezeteivel, közművelődési intézményeivel, örökös vonzó erőt gyakoroljon a lelkekre s melyben az ország minden fia a haza nagyságának megtestesedését lássa.
Választása Fejérvárra esett, melyhez már akkor is a nemzeti történet nagy emlékei fűződtek, mely azonban a nem rég leviharzott mozgalmakban nagyon elpusztúlt és elszegényedett. Bethlen Gábor nyomban hozzá látott újjáépítéséhez s az ország készségesen segítette törekvéseit. A három nemzet, magyar, szász és székely törvény útján elvállalta az erődítmények fölépítésének költségeit; negyediknek maga a fejedelem lépett sorukba, úgy, hogy a nemzet minden rétege a korona vezetése alatt eszközölte az építkezést s ezzel külsőleg is rányomta a közös nemzeti bélyeget a fővárosra. De noha ismételve tetemes közmunkát szavaztak meg a rendek, az erődítményekből csak azon részek készűltek el, melyek költségeit a fejedelem és a szászság viselték. Ezekbe 1627-ben illesztették be Bethlen és a szászok czímereit.
A város szépítése körűl is érdekes tervei voltak a fejedelemnek. Törvényt hozatott, mely arra kötelezte a főurakat és a törvényhatóságokat, vármegyéket, székeket és városokat, hogy magoknak Fejérvárt házat, melybe követeik országgyűlés idején szálljanak, építsenek. A törvénynek volt is foganatja s a házak nagy része 1628-ban tető alá kerűlt. Azon polgárok, kik Fejérvárt házat akartak építeni, szintén törvény útján ingyen telket kaptak.
A legtöbbet azonban a fejedelem közvetlenűl maga tett a város csinosítására s lakosai testi-lelki szükségleteinek kielégítésére. Először is jó ivóvízről gondoskodott. A szomszédos hegyekből csöveken, melyek a városon kívül a föld alatt voltak lerakva, a jó forrásvizet bőven hozatta a fejedelmi palota konyha-udvarába, hol szép bőséggel öntötte ki magát, onnét pedig a város belső piaczára folyt s a fejedelmi istállókon túl az öreg templom háta mögött öntődött ki. Ez öreg templom, melybe később temetkezett, kiváló tárgya volt gondoskodásának. A templom és a fejedelmi lak között két pusztuló torony állt; az egyik faragott kőből épűlt, de égett volt, a másik sohasem készűlt el s régtől fogva félig romlásban állott. Mindegyiket « nagy szépen » megépítette s amabba « órát harangjával» helyeztetett. A másikat «szép csúcsosan, pléhesen megépíttetvén », oda fertályos órát s hét harangot tétetett, melyek egyike száz mázsát nyomott, míg a többi is « szép szavú », « külömb külömb zengésű » volt, úgy, hogy ha «mind-mind egyszersmind megvonszák vala, nem kevésbbé gyönyörködtetnék elméjét is embernek».
Az egyházak belső díszitésére is kiterjedt figyelme, a mennyiben az a protestantizmus szellemével összefért. A kolosvári farkas-utczai templomot renováltatta. Építtetett szép szószéket, nagy és csinos orgonát a fejérvári templomban s minthogy fölötte szerette a zenét és éneket, gondoskodott gyakorlott, magasabb igényeket kielégitő zenés énekkarról, hogy az istentisztelet annál mélyebb benyomást tegyen a hívek lelkére. Noha e törekvései a papság puritánusabb elemeinél sokféle ellenállásra találtak, hatása ez irányban sem szorítkozott fővárosára.
Ennek középpontja a fejedelmi palota volt, számos melléképülettel, udvarral és kerttel a város nyugati részében. Tetemes költséget fordított kiépítésére, díszítésére. Egymás után hozatta külföldről a fundatorokat – építészeket –, kőfaragókat, mészmenyezetcsinálókat, gyakorlottabb kőmíveseket, asztalosokat, lakatosokat, képírókat; sokan jöttek Kassáról vagy a belföldi városokból is s folyton találtak foglalkozást. A palota « nagy friss és pompás» épület volt, kívül «olasz fokosan», belül pedig, a jó Szalárdi szerint, csodálatos szép mesterséggel ékesítve. A fejedelem hálószobáját tíz nagy freskókép díszítette; tárgyuk a bibliának a teremtéstől az özönvízig terjedő történeteiből vétetett s mindegyik alatt egy-egy négy soros epigramm volt olvasható, melyeket Opitz Márton, az annak idején híres német költő, szerzett. A többi termeket «külömbnél külömb szép képírásos aranyos és mész metszésbeli mesterséges menyezetek » és « sok ezer tallér érő külömbnél külömb velenczei drága kárpitok» ékesítették. De a kárpitok nemcsak Velenczéből, hanem a messze Flandriából, hol ez iparág művészi színvonalra emelkedett, kerültek elő. Bethlen vásárlásai és hagyatéka összeírásában igen nagy értékű s kétségkívül művészi kivitelű kárpitokat találunk. Egy ízben Norinbergából három kamara – kis szoba – felöltöztetésére 2060 1/2 tallér értékű kárpitot hozatott. Egy másikért, mely két szobára való volt a Nagy Sándor historiájával, a fejedelem 11.000 tallért fizetett.
65. A FARKASUTCZAI TEMPLOM KOLOSVÁRTT.
De udvarának legszebb ékessége a szellemi érdekek cultusa volt. Irodalom, művészet, közoktatás Bethlen Gábor trónusánál nem oly módon talált oltalmat, mint valami középkori kényúrnál, ki legyűrve a rendek hatalmát, a lantost, a hegedűst, a tudóst is befogadta udvarába. Bethlennél a tudománynyal való foglalkozás nemcsak a legmélyebben átérzett személyes szükséglet volt, hanem ő az első magyar uralkodó, a ki a szó modern értelmében culturpolitikát csinált, vagyis tudatosan és rendszeresen fáradozott a nemzeti közműveltség általános színvonalának emelésén, mert tudta, hogy az államok hatalma népök műveltségén, polgárosodásuk tökéletesbedésén nyugszik.
Maga Bethlen korának egyik legtanúltabb fejedelme volt, a ki a tollat ép oly szívesen és ügyesen forgatta, mint a kardot. Egész életén át olvasott és tanúlt. Még tizennyolcz éves sem volt, midőn a közélet színpadára lépett. De sem ifjúsága mozgalmas éveiben, sem később, az uralkodás sokféle gondjai, sőt a táborozás fáradalmai közepett sem feledkezett meg ismeretei fejlesztéséről. Huszonhatszor olvasta át a bibliát, a művelt emberiség e közös szent kincsét, melyet ama korban nem csupán a vallásos ihlet remek alkotásának, hanem a tudomány és ismeret valóságos encyclopaediájának tekintettek. De más könyvekben is szorgalmatosan buvárkodott; hű kísérői, szívesen látott szórakoztatói voltak még hadjáratain is. Külön kocsit készíttetett, melybe kedvencz könyveit rakatta, és melyet mindenhová magával vitt, hogy sohasem legyen olvasmány nélkül. E mellett állandó levelezésben állt külföldi tudósokkal; többet közűlök Erdélybe hívott s még meglett férfi korában, még hatalma delelőjén sem találta tekintélyébe ütközőnek, tanúlmányait nálok folytatni és kiegészíteni. Opitz, ki 1622-ben jött Erdélybe, nemcsak a fejérvári iskolán tanított, hanem buzgón oktatta a fejedelmet is.
BETHLEN GÁBOR VELENCZÉBEN KÉSZÜLT ÜVEG KANCSÓJA.
Gróf Horváth-Toldy tulajdona. Rajzolta Cserna Károly.
Szelleme azután termékenyítőleg hatott egész népére, melynek közművelődését az előbbi hosszas háborúk mélyen megrontották. Az iskolák elpusztultak, a tanítók száma leapadt, sötétség és tudatlanság nagyon elharapózott az országban. Bethlen Gábor nyomban trónra lépte után törvényt hozatott az alsóbb népoktatásügy rendezésére és jobb karba helyezésére, sőt a mi még fontosabb, az iskolákat megnyitotta minden alattvalójának. Törvény útján mondotta ki, hogy a politikai jogokat nélkülöző jobbágyság gyermekei is látogathatnak iskolát s hogy a földesúr nem tilthatja el az ottan való tanulástól a parasztfiút. Ép oly hamar gondoskodott a kor színvonalán álló főiskoláról. Itt azonban már nagyobb akadályokkal kellett küzdenie, mert csak nagy nehezen találta meg otthon a megkívántató tanerőket. Két úton igyekezett a bajon segíteni. Egyrészt a tehetségesebb fiatal embereket saját költségén küldötte külföldi egyetemekre s voltak évek, midőn huszan tanúltak az ő segélyével híres idegen intézetekben. Másrészt előkelő külföldi tudósokat dús fizetéssel alkalmazott a főiskolán, melyet székhelyén alapított s udvartartásának egyik alkatelemévé tett.
Ez iskolánál működött éveken át Opitz Márton s talán Kopisch Jakab, ki azonban csak igen rövid időt töltött Erdélyben. Később megnyerte « az egész keresztyénségben nagy hírű nevű» tudósokat: Alstedtet, Bisterfeldet és Piscator Fülöpöt, kiket nagy költséggel hívott fővárosába s ott tisztességes házakba szállásolt el, gazdag évi fizetést biztosítva számukra. A főiskolamester Keresztury Pál volt; mellette egy főprofessor és két más professor és két scholamester működött. Az intézetben, melynek dúsan adományozott ingatlanokat s jövedelmező jogokat, állandóan negyven növendék volt elhelyezve, kik mint ő felsége alumnusai, külön gazda felügyelete alatt éltek. Az egész intézet, a tanári kar s a tanulók az udvartartáshoz tartoztak, épen úgy, mint a püspök és a fejedelemasszony prédikátora, vagy az udvari orvos és gyógyszerész – mert a későbbi években ilyenek is voltak, – mint az udvari historicus, mely állást előbb Bocacius, utóbb Bojti Gáspár viselte, mint az udvari építész, képíró, ötvös, kertész, kik nagyobbára külföldiek voltak.
Bethlen valóságos állami intézménynyé, országos egyetemmé akarta a fejérvári főiskolát emelni. 1622-ben az országgyűlés törvény útján elfogadta a « közönséges akadémia» alkotását s felhatalmazta a fejedelmet, hogy számára épületet emeljen, tudós emberekkel, professorokkal megrakja s a tantestület állandó javadalmazásáról gondoskodjék. A rendek az akadémia székhelyévé Kolosvárt tűzték ki s ott ki is jelölték a helyet, egy pusztán álló, régi pápista klastromot, mely az intézetet befogadja. De Bethlen közvetlen közelében óhajtotta az akadémiát, mely tovább is a fővárosban maradt s melyről uralkodása folyamán, valamint végrendeletében, pazar bőkezűséggel gondoskodott. Az intézet a jeles tanári karon kívül el volt látva sokféle tudományos segédeszközzel. Rendelkezésére állott a fejedelem gazdag könyvtára, melynek megszerzése sok ezer tallérba kerűlt s mely « külömb külömb tudományokhoz tartozó gyönyörűséges jó könyvekkel » bővelkedett.
Nagy kedvelője volt a fejedelem a régiségeknek s gondosan gyűjtötte az ősök művészeti és történelmi emlékeit. Kincstárában volt egy paizs, melyet a hagyomány Attila paizsának tartott. Ugyanott volt a Lehel kürtje, Báthory István, a kenyérmezei győző és Szapolyay János király egy-egy nehéz arany pecsétgyűrűje s sok más nagy értékű régi kincs, főleg fegyver vagy ötvösmű. Sőt kegyelete és tudományos érdeklődése a régiek, kivált a Hunyadiak iránt annyira ment, hogy nemcsak nagy építkezésekkel csinosította ősi fészköket, Vajda-Hunyad várát, melyet családjának megszerzett, hanem buzgó erőlködéseket tett a portán, hogy Mátyás király hires-neves könyvtárát Budáról megkapja. Nagy összegeket ígért érte, de a « babonás nemzet», melynél különben pénzzel akkor mindent el lehetett érni, e pontban ellenállott Bethlen rábeszélésének.
60. VAJDA-HUNYAD. BETHLEN ÁLTAL ÉPÍTETT RÉSZ.
Néhány esztendei következetes és rendszeres polgárosító tevékenységével Bethlen a félig puszta Fejérvárat virágzó várossá tette. Udvara, mint az ott élő Opitz mondja, a nyugati polgárosodás szélső határpontja volt, melynek érdekességét még inkább emelte, hogy már a keleti napnak is esett reá néhány sugara. Mert ama politikai kapocs, mely Erdélyt Törökországhoz fűzte, az élénk kereskedelmi érintkezés, mely a két ország közt fennállt, az udvari és általában a társadalmi életre sem maradhatott hatás nélkül. A szokásokban, a viseletben, a behozott élvezeti és iparczikkek fogyasztásában észrevehetőleg nyilvánúltak a Kelet befolyásai s Bethlen Gábor palotájában, mint Opitz mondja, kelet és nyugat fénye, pompája, műkincsei egyesűltek.
De a fejedelem ragyogó lelkének sugarai nem csupán székvárosát világították meg, hanem elhatottak országa minden részébe s megtermékenyítették a szellemi életet, új lendületet adtak a művelődésnek, az anyagi és erkölcsi haladásnak mindenütt. Már kortársai hálásan említették, hogy uralkodása idején országszerte épültek várak, városok, kastélyok, udvarházak, melyek nemcsak több biztonságot, hanem több kényelmet nyújtottak, mint a régiek, melyek az új kornak megfelelően, választékosabb ízléssel, csinossággal rendeztettek be s így külsőleg is kifejezésre juttatták a korszellem változását, pallérozódását. A jó példával itt is a fejedelem ment előre s vidéki birtokain nagy arányú építkezéseket tett, a fontosabb várakat új erődítményekkel látta el s oda hatott, hogy a kiválóbb városok elpusztúlt falai és bástyái helyreállíttassanak. Az ő czímere díszíti Nagy-Szeben maig is fennálló erődítményeinek egy részét, az ő nevéről nevezték el Kolosvár egyik bástyáját, jeléűl annak; hogy az ő uralkodása alatt épűltek, vagy legalább akkor állíttattak helyre.
67. KOLOSVÁR. BETHLEN-BÁSTYA.
Bethlen Gábor olyan fejedelem után lépett trónra, a ki erőszakosságával, törvénytelenségével, alkotmányellenes önkénykedésével a fennálló állami és közjogi szervezet összes irányadó tényezőit maga ellen lázította, még pedig oly mértékben, hogy az ország egysége is nagyban veszélyeztetve volt. Még 1614-ben olyan erősen élt a bizalmatlanság s az állami kapcsok annyira meglazúltak, hogy a szászok arról álmodhattak, hogy elszakadnak Erdélytől s a császár vagy a szultán védelme alatt külön adófizető tartománynyá alakulnak. Az új fejedelemnek, kit külső ellenségei is folyton fenyegettek, a legnagyobb mértékben tapintatra, az alkotmányos jogok és kiváltságok, a hagyományos intézmények iránti tiszteletre volt tehát szüksége; kimélnie kellett a legellentétesebb érdekeket, egyházi és nemzetiségi igényeket, mérsékelnie kellett reformtevékenységét, hogy alattvalói bizalmát megnyerje, a szenvedélyeket lecsillapítsa s a több felé húzó állami erőket lehetőleg egy közös czél, az ország felvirágoztatása szolgálatába vonja. Nyomban trónra lépte után egy nagy politikai reformeszmével állt elő; reformálni akarta az erdélyi uniót, szorosabbra akarta vonni a három nemzet: magyar, székely és szász, és a négy vallás: a két protestáns, a katholikus és az unitárius egyház egyenjogúságán nyugvó közszervezetet. De a rendi és nemzetiségi féltékenység bizalmatlanúl fogadta a szorosabb állami egység létesítésére irányuló kísérletet s a fejedelem a körülmények bölcs mérlegelésével nem erőszakolta tovább terveit.
De azért egész belső politikája e czél elérésére irányúlt s a rendek, ha nem is hoztak ily irányú törvényt, Gábor fejedelem impozáns egyéniségének varázsa alatt önkénytelenűl vagy tudatosan, de mindig készségesen követték uralkodójukat azon az úton, melyet az ő hatalmas szelleme kijelölt. Uralkodása alatt harmincznégy különböző – teljes, részleges vagy tábori – országgyűlés tartatott s egyetlen egyszer sem történt, hogy valamelyiken komolyabb összeütközés merűlt volna fel az uralkodó és a rendek közt. Ellenkezőleg, ő volt az, ki a rendek közt időnkint támadó viszályokat elintézte s az elégedetlenséget, melyet némely törvény, hol a szászoknál, hol más körökben keltett, elsimította. Törvényei, melyeket az ő kezdeményezésére hozott az országgyűlés, számos fontos reform csíráját rejtik magokban s ékesszóló bizonyítékai annak, hogy Gábor fejedelem a rendezett és előrehaladt államélet áldásait nem csupán az uralkodó osztályokra, nem egyes rendekre, hanem minden alattvalójára ki akarta terjeszteni. Védte a köznépet a zsarolás és erőszak ellen, megnyitotta gyermekei előtt a művelődés csarnokát, az iskola kapuit s az anyagi erő, a nemzeti vagyon gyarapításán tervszerűen, hasznos törvények útján fáradozott. Különösen arra fektetett súlyt, hogy a népességet szaporítsa, még pedig oly elemekkel, melyek az ország természeti kincseinek értékesítését elősegíthetik. Beköltöző bányászoknak nagy kiváltságokat engedélyezett. Alvinczen maga telepítette meg az anabaptistákat vagy új-keresztényeket; a számokra kijelölt lakóhelyen szabad vallásgyakorlatot biztosított nekik s más előnyökkel látta el őket. Az új-keresztényekkel, kik sokféle hasznos mesterséget űztek, az ország iparát akarta emelni. Ugyanoly kiváltságokat nyertek a zsidók, kikkel a kereskedői elemet kívánta szaporítani. Általában nagy gondot fordított a gazdasági érdekekre; enyhíteni igyekezett a rossz pénzből folyó bajokat, a külkereskedelem fejlesztésére kereskedelmi szerződéseket kötött, a kereskedés szabadságát békeszerződéseiben is biztosítani igyekezett s a belső forgalmat czélszerű árszabásokkal, melyek megtartására külön biztosok ügyeltek, kiket a törvény arra kötelezett, hogy az árviszonyokat külföldön tanúlmányozzák , rendezte. Gondot fordított az igazságszolgáltatás javítására és gyorsítására s az ő korában e téren – az eljárás egyszerűsbítése, a perrendtartás főbb elveinek öszszefoglalása terén – figyelemre méltó kísérlet történt a codificatióval.
68. KASSA. BÁSTYA A PREM. REND KERTJÉBEN.
Mindez áldásos törekvései gyorsan megtermék gyümölcseiket s nagyban hozzájárúltak a fejedelem külső sikereihez. A honvédelmi szervezet egészben a régi maradt ugyan, de új és termékeny szellem hatotta át minden elemét. Mint összes hadjáratainak egymáshoz nagyon hasonló lefolyása mutatja, seregének zöme a kopjás lovasságból állt, mert a magyarság akkor is kiváló előszeretettel lóháton szokott harczolni. A lovashad kis részben a nemesi fölkelésből, leginkább azonban, mint egész Európában, úgy Erdélyben is, zsoldosokból alakult, kik a szükséglethez képest kisebb-nagyobb tömegekben fogadtattak föl s szolgálatuk idején rendes hópénzt kaptak a kincstárból. Katonának elszegődni kész ember mindig akadt bőven, főleg a magyar részekben, mert a háborús világban a termelő munkából aránylag kevesen élhettek meg; a ki dolgozni akart, annak leginkább katonává kellett lennie s így a katonáskodás sokakra rendes kenyérkeresetté vált. A könynyű magyar lovasság már azon időben nagy hírnévre tett szert s külföldi szövetségesei ismételve azon kéréssel fordultak Bethlenhez, hogy néhány ezer lovast bocsásson rendelkezésökre. De a lovasság mellett a gyalogság szintén egyre nagyobb jelentőségre vergődött az akkori harczokban s Bethlennek volt érzéke e fegyvernem fontossága iránt. Igyekezett is fejleszteni gyalogságát, mely egyenruhájának színe szerint kék vagy vörös gyalogságnak neveztetett. Gyalog szerrel szolgáló emberben sem volt itthon hiány. Csakhogy a könnyű magyar gyalog – mint rendesen nevezik, a hajdú – nem volt annyira fegyelmezve, kiképezve, engedelmességhez szoktatva, sőt felszerelve sem, mint kívánatos lett volna. Bethlen tehát külföldről igyekezett nehéz fegyverzetű, gyalogságot szerezni. Épen úgy külföldre volt utalva a tűzérség tekintetében s a két fegyvernem korszerű organizálása nemcsak a kiképzett emberanyag hiánya, hanem a hazai ipar fejletlen volta miatt is nagy nehézségbe ütközött. Ágyut öntöttek, mindenféle fegyvert kovácsoltak ugyan itthon is, de nem oly tömegesen, mint kellett volna s Bethlen nagyobb mennyiségű ágyut s hozzá való szakavatott pattantyusokat külföldről kényszerült hozatni. Ez is hozzá járult, hogy hadi terveit úgy állapította meg, hogy a lovasság vigye bennök a főszerepet.
69. KASSA. PÉNZÜGYI PALOTA.
70. KASSA. PÉNZÜGYI PALOTA
Bethlen béke idején sem szünt meg nagyobb sereget tartani zászló alatt, melynek ellátása tetemes kiadásokkal járt. Már uralkodása kezdetén rendezni igyekezett tehát az állam pénzügyeit, szabályozta a kincstári jövedelmeket s ismét szilárd alapra fektette a közadózást.
A fejedelem messzeható sikerei az állami pénzügyek terén nyilvánúltak a legszembetünőbben. A kis ország, melyet trónra lépte előtt a belmozgalmak és külső ellenségek pusztításai a legmélyebb anyagi romlásba sodortak, az ő uralkodása alatt könnyen és pontosan fizette a tetemes adót, mely évenkint 16–24 forintot, tett egy-egy porta után, míg Magyarországban egy-egy porta jóval csekélyebb összeget sem bírt meg. Az adót két részletben szedték; az egyik a tavaszi, a portai adó törlesztésére, a másik az őszi, a kormányzás és udvartartás költségeire fordíttatott. A bányászat – nemes érczek, réz, főleg kéneső – és pénzverés, harminczad, államjószágok s bizonyos monopoliumok – a marha- és kéneső-kivitel, néha salétrom, méz és viasz is, melyet a fejedelem a termelőktől pénzen váltott meg, mint a kincstár ma a dohánynyal teszi, s azután maga szállíttatott külföldre, vagy adta el otthon idegen kereskedőknek – szolgáltatták további jövedelmeit, melyek uralkodása végén jóval meghaladták a kétszázezer akkori forintot s mai pénzben többet tettek egy milliónál.
Ez összeg megfelelt a kincstár rendes szükségleteinek s Bethlen Gábor után tetemes készpénz is maradt ama rengeteg értéket képviselő ingóságok – arany-ezüst művek, ékszerek, ötvösmunkák – mellett, melyeket második neje örökölt. Jövedelmeihez járúlt a hét, Erdélyhez közeleső magyarországi vármegye is, melyeket Bethlen 1622-ben megszerzett s melyek nem kebeleztettek be Erdélybe. Ezek pénzügyi és katonai kormányzatának középpontja Bethlen alatt a virágzó Kassa városa volt, s ott székelt a pénzügyi közigazgatás feje és vezetője a szepesi kamara is. E legfőbb hatóság jövedelmei évenkint valami száz ezer forintot tettek, mely adóból, a harminczadok és államjavak jövedelmeiből származott. A kamara fizette a hét vármegye területén levő várak helyőrségét, első sorban a Kassán állomásozó katonaságot és a fejedelem különböző tisztviselőit. E kamara 1624-ki számadása ránk maradt s kiadási tételei jellemző világot vetnek Bethlen Gábor nemes egyéniségére. Azon évben a többek közt Szenczi Molnár Albertnek rendkívüli segélyen kívül tisztességes évdijat adott, az odera-frankfurti főiskolának egy tanterem épitésére 600 forintot küldött, egy nyomdász özvegyének segélyt nyujtott, egyik-másik katonának vagy udvari szolgájának, a ki megnősült, szép pénzbeli, a kassai postamesternek – a rendes postai szolgálat már akkor meg volt honosítva – új évi ajándékot adott, zenészeknek és képíróknak elég sokat fizetett. Kassa Bethlen alatt élénk lendületnek indult s a város, valamint az összes hét vármegye szívesen alávetette magát uralkodásának, melynek áldásait ők is élvezték. Különösen a protestans egyházat részesítette kegyében bőkezűen; papjai és törvényes ivadékaik magyar nemesi rangot nyertek s e fontos intézkedés a hosszas harczokban nagyon leapadt nemességet számbelileg is tetemesen szaporította.
Bethlen a katholikusok és más felekezetek iránt is oly türelmességet tanúsított, mely a harmincz éves háború fanaticus korában mindenesetre szokatlan jelenség. Csak az egészen újonnan támadó sectákat nem szerette, nem annyira vallásos, hanem politikai tekintetből; féltette tőlök az állam belső nyugalmát, mert amaz időkben a politikai törekvések vallásos lobogó alatt szoktak jelentkezni. Nem hitelvei miatt üldözte az akkor igen magas körökbe elható szombatosságot, hanem mert politikai czéljaiban gyanakodott. A mely felekezetek e gyanúra nem adhattak többé okot, azoknak a fejedelem az üldözés és elnyomás elől készségesen adott Erdélyben menedéket. Épen vallásos elfogulatlansága okozta többi nagy uralkodói erényei mellett, hogy azon időben, midőn a művelt Közép-Európa messze vidékeit sivatag pusztasággá változtatták a harmincz éves háború rombolásai, Erdély a jólét és a műveltség minden ágában hatalmas haladásokat tett. Mindazonáltal azok, kiknek érdekeit sértette, kiknek terveit és szándékait meghiusította, fényes egyéniségének csak árnyoldalait látták s a vallásos és nemzeti gyűlölség vakbuzgalommal igyekezett jellemét még életében befeketíteni. A szenvedély és elfogultság e munkája halála után sem szűnt meg s csak a jelennek jutott a feladat, hogy emlékezetének igazságot szolgáltasson és felismerje benne ama férfiút, ki Magyarországot a csehek szánalmas sorsától mentette meg s a Básta által végnyomorba döntött Erdélynek újjá szervezője, felvirágoztatója lett.
71. ZÁRÓKÉP CSERNA KÁROLYTÓL.
