VENDÉGHÍVÁS

Teljes szövegű keresés

VENDÉGHÍVÁS
Szegeden a századfordulón a vendéghívás így történt: „A vőféjöket a nyoszolyulányok virágozzák föl a hivogatás napján, mely rendesen a lakodalom napját egy héttel megelőző vasárnapon kezdődik.
A fölvirágzás napján a vőféjök ünneplő ruhában a dísz kedvéért páczával kezökben megjelennek a menyasszonyos háznál, hova következőleg köszöntve lépnek be:
»Dicsérjük a Jézust, az úr Isten fiát,
Terjessze a házban az ő szent malasztját,
Engedelmet kérünk illő alázattal,
Hogy belépni mertünk ilyen bátorsággal:
De mivel N. N. vőlegényünknek vagyunk küldöttei,
Ki szép menyasszonyát tisztelettel kéri,
Hogy hétfőn (vagy szerdán) mint illik katholikus szüzhöz,
60Járulván buzgón az oltári szentséghöz
S az nap tíz órára szent eskü-tételre
Ott jelenjen meg a szent oltár elébe.«
Majd azután a kadencziában a következő nyilatkozatot és kérelmet terjeszti elő:
»És ezen kérelmem aztat tartalmazza,
A mint kedves menyasszonyunk is belátja,
Hogy még semmi jele sincs hivatásunknak
Mi jelezné, hogy mi czélja van dolgunknak.
Tehát kérnénk szépen, hogy azon virágot
Helyére feltüznék a nyoszolyó-lányok.«
A már egész halom virággal szintén itt tartózkodó nyoszoju-lányok lépnek most elő s megkezdik a fölvirágzást, mely abból áll, hogy a vőféjök kalapjára, annak karimáját átölelő bóti virágot, csinált virágot (mű virágot) kötnek s ezenkívül a mellökre a mándli baloldalára hasonló virág kerül, tenyérnyi széles, bokáig leérő kék- vagy rózsaszin selyem pántlikával, kezükbe pedig egy czitromba – régebben almába – szúrt 40–50 ctméter hosszú rozmaring-ágat kapnak” (Kovács J. 1901: 282–283).
A vőfélyek a virágot megkapva – ekkor már külsejük is kifejezte, milyen dolgokban járnak – végiglátogatták a tisztségviselőket, a nyoszolyólányokon kezdve, a vendégeken végezve, s verses rigmust mondva hívta meg őket a lakodalomra. A meghívottaknak választ kellett adniok: eljönnek-e. A hívogatásnak egy nap alatt kellett lefolynia, a másnap történő meghívást sértésnek vették. A vőfélyeket itallal kínálgatták, nehéz volt a józanságot estig megőrizni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem