A HEGYI TANYÁK

Teljes szövegű keresés

A HEGYI TANYÁK
A magyar néprajzi és földrajzi településkutatásban hosszú időn át tartotta magát az az elképzelés, hogy a magyarság kizárólag falu- és városlakó nép. Másodlagosan hozott ugyan létre szórványtelepüléseket farmtanyák formájában az Alföldön, a hegyi szórványtelepüléseket azonban soha nem kedvelte. A Kárpátok térségében előforduló hegyi tanyákat a kutatás a magyarsággal együtt élő nemzetiségek: szlovákok, románok, ruszinok civilizációs produktumai közé sorolta. Nagy emlékezetű Bátky Zsigmond a Magyarság néprajza első kötetében kijelentette, hogy a magyarság nem hozott létre hegyi szórványtelepüléseket; még a hegyvidéken élő székelység körében sem fordul elő ez a településforma. 85A tanulmányában emlegetett és rajzos illusztrációként bemutatott gyimesi csángó szórványtelepekről némi lekezeléssel megjegyezte, hogy azok újak (Bátky Zs. 1941–1943: I. 109–111). Bátky Zsigmond esete bizonyítja, hogy ha a magyar néprajz hagyományos ősforma-kereső törekvése pontatlan fogalmazással is párosul, a tudományos eredmény mennyire elszakad a valóságtól. A jeles szerzőnek tulajdonképpen igaza volt, amikor arra gondolt, hogy a magyarság erdélyi „honfoglalása” a románokkal ellentétben, nem szórványtelepülések, hanem falvak formájában történt. Ez a tény azonban csak a régi, jobbára a középkori múltra tekintve igaz. Kétségtelen valóság, hogy az újkori évszázadokban a székelység is hozott létre szórványtelepüléseket, mégpedig nem is keveset. Ezek léte, virágzása a 20. századi Erdély települési realitása, amelyet nem lehet a múltba révedő vaksággal figyelmen kívül hagyni. Annál is inkább, mert a történeti múltra vonatkozó, de nem kellő alapossággal megfogalmazott Bátky-féle településtörténeti fejtegetéseket a következő szerzők már rendszerint a jelenre vonatkoztatva is érvényesnek tartják. Bátky Zsigmond megfogalmazását úgy értelmezik, hogy a magyarságtól teljesen idegen a hegyi szórványtelepülés, ami a több évszázadot felöltő újkorra vonatkoztatva nyilvánvalóan nem felel meg a valóságnak.
Jellemző, mennyire nagyvonalúan fogalmazott a 20. századi állapotokat bemutató földrajzi összefoglalásában a kiváló földrajztudós, Prinz Gyula, amikor azt írta: „A Székelyföldön nincs is hegyi tanya” (Prinz Gy.–Teleki P. 1936–1938: II. 314). Ez a kijelentés nem pontatlan fogalmazással társított múltba nézés, miként az megfigyelhető Bátky Zsigmondnál, hanem az élő települési realitás nagyvonalú figyelmen kívül hagyása. Amikor Prinz Gyula a fenti ítélkező mondatot leírta, a Székelyföld hegyvidéki tájain több ezer magyar hegyi tanya zsindelyteteje szürkült a tavaszi napsütésben. Az egyik legjellemzőbb hegyi tanyás terület, Oroszhegy falu hajdani havasa pedig Varság néven már évtizedek óta önálló magyar tanyaközségként élte életét.
Valószínű, hogy más településformákhoz hasonlóan, a hegyi szórványtelepülésekre is érvényes az a lassan formálódott megállapítás, hogy a településformák nem köthetők népekhez, nyelvekhez. A paraszttelepülések formáját elsősorban a földrajzi viszonyok és az ezekkel összefüggő gazdálkodási módok határozzák meg. Következésképp, a hegyi tanyák nem köthetők Erdélyben sem csak egy néphez, a románhoz. Amikor szüksége volt a magyarságnak hegyi tanyákra, létrehozta azokat.
A Kárpátok tájain szinte mindenütt, így Erdélyben is, a völgyekben falvak, a magas hegyek „havasi” irtásterületein szórványtelepülések jöttek létre. A középkori erdélyi magyarság folyóvölgyekben és a hegyek közötti medencékben lakott. A pásztorkodással foglalkozó és folyamatosan Erdélybe költöző románságnak a magyarság által szabadon hagyott hegyi területek jutottak. Így nyilvánvaló, hogy a falu a magyarság, a hegyi tanya a románság jellemző településformája lett. Amikor azonban a háborús pusztítások következtében a magyarság megritkult vagy teljesen kiveszett a völgyekben, a helyére húzódó és a hegyekből folyamatosan leköltöző románság ugyanúgy falulakó lett, mint korábban a magyarság. Amikor pedig a magyarokat az újkorban arra vitte a szükség, hogy eddig lakatlan területeken, magashegyi „havasokon” telepedjenek meg, ugyanolyan hegyi tanyákat hoztak létre irtásaikon, mint korábban a románok.
A magyarság és a hegyi szórványtelepülések kapcsolatának kategorikus tagadása több ok miatt is helyteleníthető. Egyrészt nem kellően tisztázottak a szórványtelepülések középkori előzményei. Föltételezhető, hogy a -háza, -laka, -telke végződésű névvel jelzett 86telepek egy része, illetve az ún. praediumok a 12–14. század tájékán nem álltak messze attól a településformától, amit szórványtelepülésnek nevezünk. A Kárpát-medence legkülönbözőbb tájairól, így Erdélyből is maradtak fönn olyan középkori adatok, amelyek „egytelkes” magyar telepekről tanúskodnak (Györffy I. 1943: 32; Szabó I. 1969: 129). Másrészt a 20. századi Erdély élő valósága a magyarok által létrehozott és magyarok által lakott hegyi tanya. Az erdélyi magyar szórványtelepek egy része az alföldi farmtanyákhoz hasonlóan valószínűleg eleve szórványként, hegyi farmként jött létre a 20. században. A legtöbb hegyi tanyának azonban volt az alföldi tartozéktanyához hasonló gazdasági telephely és ideiglenes szállás szerepű előképe. A magyar hegyi tanyák tartozéktelepülés jellegű korszaka jobbára még föltáratlan. Gyanítható azonban, hogy visszavezethető a 16. század végéig (Gunda B. 1941: 241–245; Imreh I.–Pataki J. 1970).
Az erdélyi magyar hegyi tanyák elterjedési területe ugyancsak jórészt még föltáratlan. Legismertebbek és legkutatottabbak a gyimesi csángók szórványtelepei, amelyek a csíki székelyek Gyímesbe költözésével jöttek létre a 18–19. században. Első hírnökeik talán már a 17. század végén megjelentek. A Moldva felé vezető út mellékén a korábban szórványosan álló telepek a 20. századra falvakká sűrűsödtek. A falvaktól távolodva és a „patakokban” felfelé haladva egyre nagyobb beépítetlen térségek választják el a házakat. Szétszórt hegyi tanyák százai borítják a kerítések sokaságával tagolt irtáskaszálókat (Cs. Sebestyén K. 1909; Hofer T. 1972; Antal I. 1992). Néhány 20. századi szórványtelepülés a gyímesi csángók expanzív kitelepülése révén jött létre. Példaként említhető a Csíki-havasokban lévő Háromkútvölgy, valamint a Csíkszentgyörgyhöz tartozó Egerszék-patak és az Úz-völgy benépesítése (Antal I. 1992: 43–46).
A 19–20. század fordulója táján az erdélyi Mezőség több falujának távoli határrészein állandóan lakott tanyák alakultak ki (Kós K. 1989: 65). Ez a folyamat többek között lejátszódott Széken, ahol a távoli tagokat a széki tulajdonosok eladták. A más falubeli vevők tanyákat építettek rájuk (Kós K. 1980: 452). Kászonfeltíz Lesőd nevű határrészén, a fokozatosan letarolt erdők helyén a 20. század elején csángó hegyipásztorok jóvoltából szétszórt irtványtelepülés jött létre (Kós K. 1972b: 16).
Az erdélyi magyar hegyi szórványtelepülések legnagyobb kiterjedésű, részben összefüggő, részben erdőségekkel meg-megszakított láncolata a Hargita északi, illetve a Gör-gényi-havasok déli nyúlványain jött létre a Korond–Székelyudvarhely–Zetelaka vonal és a Gyergyói-medence nyugati széle között. Ez a terület a régi térképeken falvak nélküli fehér foltnak látszik, amelyet az ún. havasaljai falvak hatalmas erdőségei és havasi legelői borítottak. Az irtáskaszálókon évszázadok óta léteztek szállások, amelyeknek egy része a 19. század második felében állandóan lakott hegyi tanyává formálódott. A szórványtelepülésű völgyek és fennsíkok lakossága a birtokos községek: Korond, Oroszhegy, Szentlélek, Zetelaka „havasokra költöző” népességéből került ki.
Zetelaka messze nyúló keleti határrészein szórványtelepülés hálózza be Deságot, Ivót és Sikaszót. A Gyergyó felé átvezető völgy Sikaszó után következő részét, a Libánt már nem zetelakiak, hanem gyergyaiak népesítették be. Hegyi tanyák sokasága borítja az ún. Korondi hegyet, amely Forráskútra és Pálpatakára tagolódik. A két tanyás terület lakói jórészt a fazekasságáról híres Korond népéből kerültek ki. A táj legnagyobb kiterjedésű összefüggő tanyás területe a völgyekkel tagolt varsági fennsík, Oroszhegy falu hajdani „havasa”, amelynek tanyáit jórészt oroszhegyiek hozták létre. A varsági hegyi tanyák elsősorban abban különböznek a környezetükben lévő korondi és zetelaki tanyáktól, 87hogy viszonylag korán „egymással társadalmasultak” és már 1906-ban önálló szórványközségbe szerveződve elszakadtak Oroszhegytől.
Varság község területén a 20. század közepén több mint félezer tanyai telephely létezett. Kisebb részük völgyekben: a Varság pataka, a Nagykútpataka és a Küküllő völgyében húzódott meg. Többségük 800–900 méter magasságban elterülő fennsíkokon, hajdani havasi erdők helyén: Bagzosban, Laposmagyaróban, Tisztáson, Tálasbércen, Forrásközén és Sólyomkőhegyén jött létre. A hatalmas távolságokat behálózó szórványtelepülés egyik részén a 20. században természetes sűrűsödéssel létrejött egy Központ néven emlegetett falusias képet mutató telep, amelyet a század második felében politikai indíttatású hatósági szorgalmazás is növelt. Itt állnak a középületek: a templom, a községháza, a legnagyobb iskola, a kultúrház és az egészségház. A másodlagosan formálódott faluszerű „központban” működik a legjelentősebb bolt és a legnagyobb kocsma. A templom és a kocsma közötti térségen találkoznak egymással vasárnaponként a távoli hegyi tanyák lakói.
A 20. század első felében nagy változások történtek a varsági tanyák használatának rendjében. Fokozatosan fogytak azok a telephelyek, amelyek a 18–19. századi gyakorlatnak megfelelően valamelyik oroszhegyi ház havasi tartozékai voltak és amelyeket nyári szálláshely és állatteleltetőhely gyanánt csak időszakosan használtak az oroszhegyi gazdák. A jellegzetes kis méretű „oroszhegyi házakból” csak néhány maradt mutatóba az 1990-es évekre. E fogyatkozó folyamattal párhuzamosan egyenletesen szaporodtak és a 20. század második felére általánossá váltak az állandó lakóhelynek számító hegyi farmtanyák.
A varsági lakosság nyelvében, alföldi értelemben, vagyis egy parasztcsalád telephelyének megnevezésére nem használatos a tanya szó. A határbeli paraszti telepet, amíg az tartozéktelepülésnek számított, vagyis hozzátartozott valamelyik oroszhegyi falusi házhoz, szállásnak nevezték. Amikor az alföldi farmtanyához hasonló állandó lakóhellyé vált, építményeit és azok környékét a falusi porták megnevezéséhez hasonlóan, a benn-való szóval illették.
Az alföldi tanyák földfalú, nádtetős épületeivel ellentétben a varsági hegyi tanyák épületei fából készültek. Tetejüket helyben előállított fazsindellyel fedték. A telephelyek belső rendjének legfontosabb jellemzője a baromudvaros telekelrendezés, vagyis a közlekedő úthoz az „állatudvarok” esnek közelebb. Az „emberudvarok” az „állatudvarokon” keresztül közelíthetők meg. A tanyák körül elterülő családi tulajdonú földnek csak a művelésre legalkalmasabb darabjait törik fel. A föltűnően kis kiterjedésű szántókat különböző rendű-rangú fakerítésekkel, korlátokkal védik a vadállatoktól és a legelésző háziállatoktól. A családi birtok nagy részét kaszálóként, legelőként hasznosítják. Ezért a nyári határ uralkodó színe a zöld. A fehér falú, szürke tetejű régi tanyaépületek legtöbbször szürkült kerítésekkel tagolt zöldellő mezők apró foltjaiként hatnak a távoli szemlélő szemében.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem