A VÁROS
A VÁROS
A város fogalma
Az általános településföldrajz megfogalmazása szerint, a város a területi munkamegosztás jellegzetes településformája. Olyan település, amely központi (tehát vagy területet intenzívebben kihasználó, vagy pedig a kevésbé mindennapi szükségleteket ellátó) tevékenységre specializálódott. Autonóm vezetésű társadalmi egység. Nagyobb számú népesség lakó- és munkahelye. A környékbeli falvak és szórványtelepülések lakói számára piachely, valamint gazdasági, igazságszolgáltatási és kulturális központ.
A magyar néprajz világából nézve, és a közép-kelet-európai települések utóbbi ezer évének történetére tekintve, úgy kíséreljük meg a város fogalmának meghatározását, hogy a várossá nyilvánítás jogi és a központi funkció ellátásának gyakorlati tényét vesszük alapul. Eszerint az a település tekinthető városnak, amelyet felsőbb hatalom várossá nyilvánított és amelyik városi funkciókat lát el. A várossá nyilvánítás valamiféle oklevéllel történt, amelyet valaki, valamikor, valahol kiadott. A városi funkció pedig azt a központi szerepkört jelenti, amelyről fentebb volt szó. A két elem egyformán fontos. Ha valamelyik hiányzik, nem beszélhetünk valódi városról.
A magyarországi városok közigazgatási-jogi típusai
1870-ig, a közigazgatási reform évéig, jogi értelemben ugyanazok a várostípusok léteztek Magyarországon, amelyek a 15. századra kiformálódtak. A ranglétra elején álltak a latinul civitasnak nevezett szabad királyi városok. Utánuk következtek a latin szövegekben oppidumként emlegetett mezővárosok.
Szabad királyi városnak azokat a településeket nevezték az újkori Magyarországon, amelyeket királyi privilégium emelt ki a vármegyei és a földesúri joghatóság alól, és amelyek önálló törvényhatósági joggal, valamint kollektív nemesi joggal rendelkeztek. A szabad királyi városok helyzetét elsősorban a részükre adományozott királyi kiváltságlevelek, a velük kapcsolatos országos törvények és a szokásjog határozták meg. Fejlett belső autonómia, jól kiépült önkormányzat jellemezte működésüket. Polgáraik fölött maguk bíráskodtak. Kollektív nemességük azt jelentette, hogy a város polgárai személy szerint nem számítottak nemesnek, a város mint testület azonban szerezhetett földesúri 43tulajdont és gyakorolhatott földesúri jogokat. Földje a saját tulajdonának számított. Fennhatósági területén szabadon rendelkezett a királyi kisebb haszonvételekkel. Nemesi úrbéri birtokokat is szerezhetett. Több szabad királyi városnak volt jobbágyfaluja. A néprajzi irodalomban elhíresedett Tápé falut pl. Szeged városa birtokolta jobbágyfaluként (Kállay I. 1972: 17; Pallas Lexikon XV. 323–324). A feudalizmus vége előtt néhány esztendővel, 1833-ban a szűken értelmezett Magyarország területén 41 település viselte a szabad királyi város büszke címét (Albach J. S. 1834: 98–136).
A történeti értelemben vett mezőváros olyan település volt, amely jogilag a szabad királyi város és a jobbágyfalu között állt. Jelentős belső autonómiával rendelkezett. A magyarországi mezővárosok többsége a 14–15. században kapta kiváltságát. A 15. század végén kb. 800 mezőváros volt Magyarországon. Ezekben élt a magyar parasztság egyötöde. Sok mezővárosnak fontos kiváltsága volt, hogy lakói a földesúri szolgáltatásokat – esetleg a királyi és egyházi adókat is – közösen fizethették. A legtöbb mezőváros megszerezte a vásártartási jogot, és környékének piachelyévé vált. A mezővárosok, bár valamennyiüket oppidumként emlegették, jogaikat, autonómiájukat tekintve nem voltak egyformák. Akadt köztük olyan, amelyik alig különbözött a jobbágyfalutól, de előfordult a civitasokéhoz közel álló kiváltságokkal rendelkező is.
A török hódítás korában sok mezőváros áldozatul esett a háborúknak. A mezővárosi fejlődés vonala azonban nem szakadt meg. A 18. század végén és a 19. század első felében a magyarországi mezővárosok száma 7–800 között mozgott, tehát kb. annyi volt, mint a 15. század végén. Persze, a mezővárosi hálózat tagjai közben nagymértékben kicserélődtek. A 19. század első felére már igen szembetűnővé vált a közjogilag egységes kategóriába tartozó mezővárosok különbözősége. Az 1840-es években mintegy 3/4 részük csupán kiváltságai révén emelkedett ki a falvak sorából, de városias szerepkört alig töltött be. Kb. 200 mezőváros látott el ebben az időben városi feladatokat (Bácskai V. 1971).
A szabad királyi városok és a mezővárosok jogi elhatárolását a polgári törvényhozás szüntette meg 1870-ben. A vármegyék testére szabott 1870. évi törvényhatósági törvény (XLII. tc.) értelmében a legjelentősebb szabad királyi városok és a legfejlettebb mezővárosok ún. önálló törvényhatósági jogú városok lettek. Ezek a települések nem tartoztak a vármegyék fennhatósága alá. Vármegyéket megillető joggal, önálló törvényhatóságként működtek.
Az 1870. évi községi törvény (XVIII. tc.) értelmében a régi mezővárosok többsége a községek sorába süllyedt. A szerencsésebb sorsú mezővárosok egy része a törvényhatósági jogától megfosztott szabad királyi városokkal együtt rendezett tanácsú város lett. Az 1929. évi XXX. tc. értelmében a rendezett tanácsú város neve megyei város lett (Kiss I. 1961). Az 1950-ben bevezetett tanácsrendszer két kategóriába sorolta a magyar városokat. Az 1954. évi X. törvény értelmében voltak megyei jogú városok és járási jogú városok. 1991. jan. 1-jén 169 település viselt városi címet Magyarországon. Közülük 21 megyei jogú városnak mondhatta magát.
A mezőváros fogalmának értelmezési kérdései
A mai magyar köznyelvben, sőt esetenként még a tudományos nyelvben is a mezőváros kifejezésnek többféle jelentése fordul elő.
441. Történelmi értelemben a mezőváros kifejezés azonos jelentésű a latin oppidummal, vagyis a városként emlegetett települések egyik jogi szempontok alapján meghatározható fajtájára vonatkozik.
2. Erdei Ferenc szociográfiai, néprajzi szempontú megfogalmazása szerint, jogi és közigazgatási helyzetétől függetlenül minden olyan alföldi nagy határú település mezővárosnak tekinthető, amely eredetileg szálláskertes belterületű, illetve tanyás határú volt, és az átlagos falunál jóval nagyobb lélekszámú népessége jobbára mezőgazdasági foglalkozású (Erdei F. 1939).
3. Prinz Gyula földrajzi szempontú mezőváros értelmezése különbözik a közismert történeti és az Erdei Ferenc-féle szociográfiai mezőváros fogalomtól egyaránt. A magyar néprajztudományra kevés hatást gyakorolt. A jeles földrajztudós úgy próbálta meghatározni az általa mezővárosnak tartott várostípust, hogy elhatárolta az ún. parasztvárostól (Prinz Gy.–Teleki P. 1936–1938: 367–369, 372).
A magyar agrárváros morfológiai képe
A történelmi Magyarország városai függetlenül hajdani jogi helyzetüktől, alapvetően kétfélék. Az egyik fajta város hasonlít a nyugat-európai értelemben vett városra. Annak fejletlenebb, fiatalabb, szegényesebb változata. Látszik rajta, hogy európai minták alapján építették. Ezekkel a városokkal, ahova pl. Budát, Pozsonyt, Kassát, Bártfát, Kőszeget, Sopront, Kolozsvárt, Brassót, Nagyszebent, Segesvárt stb. sorolhatjuk, a magyar néprajz keveset tud kezdeni, hacsak agrárnépességüket, illetve az agrártermelés és az agrárkereskedelem iránti fogékonyságukat nem veszi vizsgálat alá. A másik fajta város, a 18–19. századi történetiségben, de jobbára még a 20. század első felében is, külső képét tekintve óriásfalu volt, amelynek párhuzamai Kelet-Európa tájai felé vezetnek el. Uralkodó várostípusnak tekinthető a magyar Alföldön, de előfordul a környező vidékeken is. Városi feladatai, központi szerepköre, parasztpolgár lakói és falusias jellegű településképe miatt méltán számot tarthat a magyar néprajztudomány érdeklődésére.
A magyar agrárvárost sokféleképpen nevezik és nevezték a magyar tudományos irodalomban. Gyakran alkalmazzák rá a mezőváros kifejezést, holott ez történeti szempontból félreérthető. Nevezik az efféle várost elvétve parasztvárosnak is. Györffy István ezt az elnevezést ellenezte és helyette a gazdaváros kifejezést javasolta (Györffy I. 1926a: 105). Úgy véljük, hogy a szóban forgó magyar város nyelvi jelölésére az agrárváros kifejezés a legalkalmasabb.
Az agrárváros olyan település, amely elsősorban mezőgazdasági termelők lakó- és munkahelye. Népes helységként azonban környezete számára is ellátja a nélkülözhetetlen városi feladatokat. Piacok, vásárok színtere. Kézműves műhelyek tömörülési területe. Járási, megyei hivataloknak ad otthont. Nagy szellemi kisugárzású iskolák öregbítik hírét. Boltjai messzi vidékek áruit közvetítik és teszik elérhetővé. Orvosai, kórházai gyógyírt nyújtanak a testi bajokban szenvedőknek. Ügyvédei jó vagy rossz kalauzok az ügyes-bajos dolgokban. Bankházai, takarékpénztárai hitelt nyújtanak és árvereznek. Szellemi műhelyei könyvet, újságot, kalendáriumot adnak ki.
A 20. század közepe előtt a magyar Alföld agrárvárosai három építési övezetből álltak. Középen volt az emeletes házakat magába foglaló városmag a különféle középületekkel. Ekörül terült el a falusias építési övezet, amelyben jobbára parasztnépesség lakott. 45A harmadik övezetet a határban szétszórt tanyák jelentették, amelyek ezer szállal kötődtek az anyavároshoz.
1936-ban Mendöl Tibor morfológiai alapon az alföldi városok belterületének négy sávját különböztette meg: 1. falusias fokozat, 2. a hézagos kispolgári házsor, 3. a kispolgári sorház és végül 4. az emeletes ház fokozata (Mendöl T. 1936).
