FALU- ÉS VÁROSRÉSZEK A HELYNEVEK TÜKRÉBEN
FALU- ÉS VÁROSRÉSZEK A HELYNEVEK TÜKRÉBEN
A hosszúra nyúlt falvak és a nagy kiterjedésű agrárvárosok belterülete legtöbbször jól elhatárolható településrészekre tagolódott. Ez nem állt ellentétben a települési egységgel. A tagolódás nagyon sokféle okra vezethető vissza. Első helyen említhetők a földrajzi okok: a megnyúltság, a nagy kiterjedés, természeti választóvonal: patak, tó, hegy, domb, völgy szerepe stb. Utána sorjázhatnak a történelmi okok: régebbi közigazgatási különállások; a településrészek „korkülönbségei”; nyelvi, nemzetiségi, vallási csoportok szerint történt telephely-foglalások; társadalmi rétegek, vagyoni állapot, foglalkozások szerinti elkülönülések stb.
A településrész-nevek sokaságából gyakoriságuk folytán kiemelkednek az Alvég-Fölvég, Alsóváros-Fölsőváros jellegű nevek. Az egész magyar nyelvterületen előfordulnak. Némely település Alvégre–Fölvégre tagolódása a középkor századaiig visszakísérhető. Az Alvég–Fölvég jellegű falurésznevek olyan falurészekre vonatkoznak, amelyek fekvésük irányával, égtájakhoz viszonyított elhelyezkedésükkel vagy térszintjük különbözőségével különülnek el.
Az Alvég és a Felvég elkülönülésének mértéke koronként és helységenként változott. Sok helyen a két falurész megkülönböztetése még a 20. században is hozzátartozott a falu mindennapi életéhez. Másutt az Alvég és a Felvég elnevezések csak a régi idők homályos emlékeként sejlettek föl az öregek emlékezetében vagy régi írások lapjain.
A részekre tagolódó falvakban és kis mezővárosokban, ahol a külön nevet viselő részek társadalmi önszerveződése magas fokra jutott, rendszerint külön településrészt jelentett a templom körül kialakult faluközpont, falumag, amelyet faluközepe, faludereka, középszeg, középszer neveken emlegettek.
A vég, a szeg és a szer, egyéb jelentéseik mellett, jellegzetes falurész-névelemek. Nemcsak az eddig emlegetett al-, fel-, közép- szócskával alkotnak összetételt, hanem nép-nevekkel, földrajzi köznevekkel, családnevekkel és sokféle más szóval egyaránt. A többitől elkülönülő faluszéli utcák jelölésére gyakran használják a sor megnevezést, amely legtöbbször a „féloldalas” beépítettségre is utal. Általában akkor nevezik sornak az utcát, ha csak egyik oldalán sorakoznak házak.
A kerített városok falain és sáncain kívül eső külvárosok és elővárosok jelölésére a középfelnémet Hochstadt szóból alakult ki a középkor végén a hóstát szó. Hustác és hóstya változatai is előfordulnak. A hóstátok lakói jobbára földműveléssel, szőlőműveléssel, kertészkedéssel, fuvarozással foglalkoztak. A külváros jelentésű hostát közszó 49fokozatosan merevedett egy-egy külső városnegyed nevévé, vagyis földrajzi névvé. A sárospataki hóstátokról sok adatot őriztek meg a 17. századi városi jegyzőkönyvek (Román J. 1965: 269, 270). A magyar néprajzi irodalomban a kolozsvári Hóstát a legismertebb (Szabó T. A. 1946: 58).
A Hóstáthoz hasonló külvárosi helynév a Majorok. Előfordul többek között Győrben, Pápán, Désen, Nagyenyeden, Sárospatakon, Kolozsváron. Arra utal, hogy területén valaha a városi polgárok mezőgazdasági telephelyei csoportosultak. (Szabó T. A. 1933: 24; 1943: 7; 1946: 81; Hantos Gy. 1934; Bognár I. E. 1943: 135; Filep A. 1961; Román J. 1965).
Szolnok, Sárospatak, Nagykőrös régi irataiban előfordul a Belsőváros helymegjelölés. A csongrádi Belsőváros helynév a 20. század végén is használatos. A Belsőváros-Külső-város jellegű helynevek magyarázatához nagymértékben hozzájárult Andrásfalvy Bertalannak az a tudósítása, hogy a Duna mellékén, a két Sárköz tájékán a hagyományos térszemléletben a belső a folyó felé eső, a külső a folyótól távolabb eső helyre utal. „A belső a rejtettséget, védelmet, az elrejtőzés lehetőségét biztosító ártéri erdőt és szigeteket, a külső pedig a nyílt árvízmentes szintet jelenti, ahonnan ellenség hírére be, az ártér rejtekeibe menekült a nép” (Andrásfalvy B. 1973: 10). Talán hasonló térszemlélet jellemezte a Tisza menti táj népességét is. Valószínűleg a nagy folyók mellékének ezzel a különleges térszemléleti hagyományával függ össze a Tisza kanyarulatában megbúvó legvédettebb csongrádi városrész, a tényleges városközponttól viszonylag távol eső, régi és nagy-hírű Belsőváros, sokakat névferdítésre sarkalló, nagy múltú megnevezése.
Vannak olyan jellegzetes településrész-nevek, amelyek egyéni arculatú különleges elnevezések, mégis ismétlődnek, több településen is előfordulnak. Ilyen településrésznév mindenekelőtt a Tabán és a Burgundia. Mindkét név évszázadokra visszakövethető, eredetük azonban még nem kellően tisztázott. A Tabánról viszonylag sokat, a Burgundiáról azonban alig írtak a kutatók. Olyan helységben is van példa Tabánra, amely a 18. században települt. Ilyen mezőváros a bácskai Topolya. Országszerte ismert a budai Tabán helynév. A néprajzi kutatás nevezetes városrésznévként tartja számon a halasi és a hódmezővásárhelyi Tabánt is. Pesti Frigyes helynévtára csak Pest megyéből 16 Tabánt tartalmaz. Előfordul a helynév a Dunántúlon és Észak-Magyarországon is. Tobán, To-bány alakja is lehetséges. A Tabánok általában zegzugos, régimódi házakban bővelkedő, mérsékelten módos lakosságú városrészek. A tabán szó valószínűleg török eredetű, és valószínűleg a bőrkikészítéssel, a tímársággal kapcsolatos. Természetesen ebből nem következik, hogy valamennyi magyarországi Tabán nevű városrészben hajdan tímárok laktak (Kakuk Zs. 1955).
A Burgundia városrésznév legrégibb példáit Kecskemétről és Debrecenből ismerjük. Kecskeméten 1589-ben, Debrecenben 1599-ben jegyezték föl először. A Magyarországon előforduló Burgundia városrész és falurész nevek többsége valószínűleg a régebbi Burgundiák nevének utánzásával, analógiás úton jött létre.
A Burgundia helységrésznév sok magyar városban és faluban előfordult a 17–19.században. A fenti példákon túl megemlítjük még a Zemplén megyei Olaszliszka, a Komárom megyei Kocs és Szeged Burgundiáját. Sajnos a Burgundia név magyarországi szereplésének magyarázatával még adós a magyar nyelvtudomány. Kérdés, hogy e nevezetes kelet-franciaországi tartomány neve miként került a magyar városok és falvak névadási gyakorlatába? Az mindenesetre valószínűnek látszik, hogy Magyarországon a Burgundia 50névvel olyan város- és falurészeket illettek a 18–19. században, amelyek a régi városmaghoz, falumaghoz csatlakozva újabb településrészként keletkeztek.
A Burgundia helységrésznevek, a Tabánokkal ellentétben, a 20. századra legtöbb helyen kimentek a divatból. Történelmi emlékké váltak. Fokozatos visszaszorulás, csökevényesedés után kihullottak a helyi lakosság szóhasználatából és emlékezetéből (Zoltai L. 1925: 19–20; 1939: 102; Hornyik J. 1927: 20; Györffy I. 1929: 19; Fél E. 1941: 32–33; Bálint S. 1957: I. 199; Bárth J. 1984c: 425–427; Szendrey I. 1984: 164).
