VÁSZONRUHÁK

Teljes szövegű keresés

591VÁSZONRUHÁK
„Fehércseléd, vászoncseléd” kifejezéseink őrzik a magyar parasztasszonyokat századokig jellemző fehér vászonöltözet emlékét, amikor is a vászonruha nemcsak alsóruhaként, de nyári dologidőben munkaruhaként is szolgált. A vászonöltözet hosszú ingből, illetőleg rövid ingből és pendelyből állt. Ezek felett, ugyancsak vászonból redőzött szoknyákat és kendőket is viselhettek. Vászonból volt a férfiak „egy pár fehér ruhája”, inge és lábravalója, közismertebb nevén gatyája is, melyek igényesebb kivitelben nemcsak nyári köznaplóként, de még ünnepi felsőruhaként is szerepeltek. A férfiak vászonruháit munkára szánva a múlt század elején feketére, idővel inkább kékre festették, akárcsak a szintén erős vászonból szabott nadrágot, a fűzfagatyát és az ujjast, a vászonkankót, vászondolmányt.
A vászon természetesen nemcsak a hazai öltözködésben játszott fontos szerepet, és bizonyos földrajzi és időhatárokon belül – az alkalmazott szövőtechnikától függően – a vászonruhák sok hasonlóságot is mutathattak. Más volt a jellege az egykori Mediterrá-neum függőleges láncrendszerű, de széles szövőszékein készült lepleknek és e széles vásznakból ráncolt laza tunikáknak, mint az iszlám hatásra terjedő keleti, keskeny bordájú, vízszintes láncrendszerű szövőszéken szőtt keskeny vásznakból szabott ingeknek. A kétféle szövőtechnika a 10–12. században még egymás mellett élt. A vízszintes szövőszékek – keleti és nyugati útvonalon észak felé nyomulva – csak lassan hódították meg Európát (Gervers, V. 1983: 310–311). Nyomukban terjedtek a keskeny vászonszelekből, derékszögű vászondarabokból szabott, függőleges szerkezetű ruhák, melyek könnyen alsóruhává szűkültek az alig bővebb felsők alatt. De a korábbi bő tunikák sem tűntek el nyomtalanul. Tovább éltek a középkori nyugat-európaiak, később a parasztok, pásztorok nadrágon kívül viselt, övvel derékra szorított bő ingeiben (Cunnington, Ph.–Lucas, C. 1967: 15–17) és pl. az egyházi öltözetek albáiban (Houston, M. G. 1947: 120, 122, 145).
A vásznat az eredetileg Nyugat-Európában őshonos kenderből, lenből szőtték. Ezek a rostnövények lassan kelet felé terjedtek, de sosem lépték át a gyapot felségterületének határát (Braudel, F. 1985: 328–329). Kontinensünk másik fontos textilalapanyagának, a gyapjúnak fogytával, a 13. századtól a gyapot is megjelent az európai öltözködésben. A szíriai gyapotexport kapuja Itália, Velence volt, innen terjedt szerte Európába pl. a pamutláncon lenvetülékes barchent (Cunnington, C. W.–Cunnington, Ph. 1981: 39).
592Ebbe az európai környezetbe a fonás, szövés tudományával, ujjas, kebeles, övvel, szalaggal rögzített, varrt ruhában, a vászon és az ing, a csalán, kender, tiló, csepű, szösz szavak ismeretében érkezett mai hazájába a magyarság (Bárczi G. 1958: 14, 52, 77).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT