NYAKÉKEK

Teljes szövegű keresés

NYAKÉKEK
A legváltozatosabbak a nyakat övező ékszerfajták. A merev, zárt karika formájú nyak-perec és az üvegpaszta gyöngyfüzér a honfoglalók sírjainak is állandó melléklete volt. Ezeket a középkorban váltották fel a laza, rögzítetlen formájú nyakékek, melyek végei horgasan akaszkodtak egymásba. Az úri hölgyek 16–18. század között viselt nyakszorítói, torokszorítói is ilyen szerkezetűek voltak. A reneszánsz eredetű nyakszorítókkal szemben, amelyeket férfiak is viseltek, a nyakbavetők, gyöngyfüzérek vagy ötvösművű fémláncok inkább a női viselethez tartoztak. A 19–20. századi magyar parasztviseletekben megismerhető nyakékek szintén két végükön nyitottak voltak, s a textilpántra vagy zsinórra fűzött gyöngysorokat saját anyagukkal vagy madzaggal kötötték meg. A kapcsok, csatok használata újabb megoldás.
A nyakszorító szórványos paraszti elterjedésébe belejátszott, hogy a polgári divatban is több ízben jelentkezett. A rokokó idején a palóc lányok „fojtókat is viselnek nyakokon. Ez keskeny fekete bársony pántlika, s ezzel a’ hiúbbak, hogy pirosabbak legyenek, igen megszokták nyakokat szorítani” (Szeder F. 1819: 43). Ugyanekkor a szentesi lányok és asszonyok, a kászoni, lövétei székely leányok is viselték a fekete bársonyszalag nyakdíszt, melyet a sárközi, később Komárom megyei társaik is megkedveltek. A Sárközben a fiatalok színes, az öregek fekete nyakszorítóját 1862-ben kis csillogó fémlapocskákkal, islóggal is kivarrták. Másutt, így Kapuvárott, virágos selyemszalagot használtak ilyen célra. Volt, ahol ezüstkeresztet, medaliont vagy pl. pénzérmét akasztottak rá.
Mint Európa-szerte mindenütt, nálunk is a legelterjedtebb ékszer a fonalra fűzött gyöngysor volt. Ótörök gyöngy szavunk eredendően az igazgyöngy jelölésére szolgált, amelynek helyébe előbb a hasonló megjelenésű gyöngyház, majd mesterséges anyagokból készült utánzatai léptek. Akár a koráll szóból a kaláris, a gyöngy szó is általános értelemben, bármilyen gyöngysort is jelenthetett később: készüljön bár a gyöngy üvegből vagy porcelánból, legyen gömbölyű vagy szögletes oldalú, tojásdad vagy henger alakú.
A gyöngysor korábban a leányok és menyecskék templomi öltözetének volt csak része. Idővel ünnepre drágább vagy többsoros, míg más alkalmakra, táncra, sétára, inkább feltűnő, pl. nagy szemű gyöngysorok voltak illőek. Helyenként a gyöngynek betegségtől óvó erőt tulajdonítottak, s ezért hétköznap is felvették pl. a Komárom megyei Martoson vagy a kalotaszegi Inaktelken. Göcsejben, éppen óvó erejében bízva, az öregasszonyok is viselték. A gyöngy használatát íratlan szabályok határozták meg. A Mezőségi Széken még századunk közepén is 2–3 soros vörös gyöngy illett a 2–3 éves kislánynak, 7–8 éves kortól 5, 10 évesen 8–10, 15 évesen – mint nagylány – már 15 gyöngysort viselt hétköznap is a leány. Legtöbbet az újmenyecskék hordtak szemmel verés ellen. 30 éves kortól a 721vörös gyöngy sötétedni kezdett, sötétbordóba, feketébe ment át. 50 év felett több a fekete és kevesebb a sötétvörös, 65 év felett pedig már csak fekete gyöngyöt viselhettek.

90. ábra. Besenyőtelki (Jász-Nagykun-Szolnok vm.) kisnemes dolmányának ezüstkapcsai és mentekötője, 19. sz. vége
Kisebb közösségen belül a gyöngysorok száma vagyoni különbségekre is utalt. Kapuvárott pedig szegényebb családokban csak a leány, módosabbaknál azonban a fiatalasszony is viselt gyöngyöt.
Korábban ugyancsak a legtehetősebb rétegek szerezhették be a fehéres édesvízi vagy esetleg igazgyöngyöt, a szomszédos Ukrajnában és a Balkánon is olyan nagyon kedvelt korallt (Tkach, Y. 1986: 31) és a polgári hatásra terjedő sötétvörös gránátot. Később azonban országszerte általánosak lettek ezek többé-kevésbé hű utánzatai is. A 18. századi magyar nemzeti viselethez tartozó, viaszra öntött nagy üveggyöngy, gyertyaöntők termékeként, még századunk elején is felbukkant. Kedvelték a Rábaközben s Nógrádban, ahol a hozzá hasonlóakat is viaszkgyöngynek nevezik. A polgári viseletben is közkedvelt üveggyöngy a múlt század elejétől, pl. Szentesen már 1825 előtt, Kalotaszegen 1860-tól, a torontáli magyaroknál pedig 1910-től a lányok fő ékessége. A sokféle formában és számtalan színárnyalatban kapható, leginkább cseh gyártmányú, üreges gyöngyök után újabb stílust jelentettek a tömör, apró szemű, öntött üveggyöngyök. A sokféle gyöngy adta lehetőségből tájanként különböző válogatással helyileg jellemző csoportosítású, színű gyöngysorokat viseltek. Az átlagosnál díszesebb viseleteknél, mint Mezőkövesden 30, a Kolozsvár melletti Györgyfalván 32 sor apró szemű gyöngyöt is feltettek. A gyöngysor lehetett szorosan nyakhoz simuló: a Kalocsán használatos 2–4 soros hólyag 722gyöngyöt így, szorosgyöngynek használták. Korábban a mély nyakkivágást takarták a lazán, egyre hosszabbodó sorokban a mellre is leomló füzérek, míg a zárt, polgárias ujjasokon már az összes gyöngysor lazán lelógott a mellre. A gyöngysorokra, a középső vagy legalsó füzér közepébe csöngőket is fűzhettek. A Nógrád megyei Rimócon a katonák parolijának csillagát, itt és Bujákon is „tüdőszín” kaucsukvirágot, másutt fémkeresztet vagy -szívet, a Dráva mentén, Bőközben és az Esztergom megyei Muzslán pedig szalagcsokrokat illesztettek a gyöngyre.

91. ábra. 1. Alföldi sima pakfonpityke, 20. sz. eleje; 2. barázdált, aranyozott ezüstpityke (Bars vm.), 19. sz.; 3. ékköves, aranyozott ezüst mentegomb, Erdély, 19. sz. közepe
Bár szórványosan másutt is előfordult, pl. Mezőkövesden, mégis leginkább a sárközi falvakban kedvelték a gyöngyéknek, gyöngygallérnak, nyaksisnak is nevezett hálószerűen kialakított gyöngysorokat.
A nyaklánc az újabb paraszti viseletekben legalább olyan kedvelt, mint egykor a gyöngy volt. Bár nyakláncot helyenként – mint a Borsod megyei Szendrőn – a férfiak lószőrből is fontak, s a Balaton mellékén szaruból is készítettek a pásztorok, lényegében csak az ezüstláncokat tartjuk valódi ékszereknek. Ezüstláncot férfi csak pogány amulettként vagy keresztény jelképekkel, csüngőkkel ruha alá rejtve viselt, a nők azonban láthatóan, ékszerként hordták. Az ezüstlánc csak az első világháború táján terjedt el általánosan a gyöngy rovására. Korábban csak a gazdag mezővárosok jómódú gazdalányai viseltek láncot, akár aranyból is. Az ezüst- és aranylánc napjainkig presztízsjelölő parasztviseleteinkben.
A különféle nyakékeket díszíthették rájuk akasztott pénzdarabokkal. Ezek segítségével a maga nyers valóságában fitogtathatták, hogy viselőjének milyen sok pénze van. Bár azzal, hogy az érmét a felerősítésre alkalmassá tették, meg is fosztották forgalmi értékétől. 7231868-ban az egri lányok és menyecskék gyöngynyakékén – a helybéli rácokét utánozva – egy vagy három húszas vagy ezüsttallér díszelgett. A pénzes nyakék mégis inkább a déli országrészeket jellemezte, ahol elterjedése közvetlen kapcsolatban volt a balkáni, délszláv népviseletekben ismert legdúsabb, legjellegzetesebb pénzes nyakékekkel. A pénzes nyakék magáról a felhasznált pénzről kaphatta nevét: Bácskában pl. a 18. században használatos pénzféleség után lázsiás, a Duna menti déli falvakban húszas, másutt, így a Sárközben (1862) a nagyobb értékű érme után tallér volt a neve. A Tisza Dunába ömlő szakaszán s fel Szegedig egyszerűen pénznek nevezték.

92. ábra. 1. Női bőrmellény óncsatjai, Hollókő (Nógrád m.), 20. sz. eleje; 2. női ruha ón díszkapcsa, Felföld, 20. sz. eleje
Szegényesebb tájakon, a déli Bácskában textilpántra, Kalocsa, Baja környékén gyöngyök közé fűztek 1–5 pénzérmét. Századunk elején külön erre a célra ezüstláncok is készültek pl. a bajai ötvösöknél. A különféle méretű pénzek felerősítési sorrendje, az egyszerre viselt pénzsorok száma tájilag és egy-egy helységen belül a vagyoni helyzettől függően változott. A szeremlei és érsekcsanádi református nagygazdák lányai megengedhették maguknak, hogy egyszerre két-három sort is felvegyenek. A gazdagabbak aranyat is illesztettek az ezüstpénzek közé. A leggazdagabbnak a bácsbokodi 50 holdas parasztok vallották magukat azzal, hogy teljesen aranypénzből csináltatták lányaiknak az aranylázsiást.
A pénzes nyakék „élettörténete” követte tulajdonosáét. Már a kislányok gyűjtögették az ajándékba vagy örökségként kapott érméket. Konfirmálásra, az iskola befejezésével vagy pl. az első marokszedés alkalmával jutalmul is kaphattak lázsiást. A legpompásabb 724lázsiás azonban a menyasszonyt illette meg, amit pl. századunk fordulóján Baja környékén, a vőlegénytől kapott jegypénzből csináltattak. A lázsiást templomlátogatás, bál, lakodalom, vasárnapi séták alkalmával vették fel. Korábban 30–40 éves korukig – míg házasulandó gyermekük nem lett – viselték, „akkó má nem illett” (Bátmonostor). Másutt, így Érsekcsanádon csak addig hordták, „míg családjuk nem volt”.

93. ábra. 1. Mezőkövesdi (Borsod-Abaúj-Zemplén m.) kislány gyöngygallérja, 1940; 2. szeremlei (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) nagygazdalány pénzérmés nyakéke, 1904

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT