FÜLBEVALÓK
FÜLBEVALÓK
A fülbevaló az egyetlen olyan manapság is használt ékszer az európai és magyar kultúrában, amelynek viselete a test deformálásával, a fül átszúrásával jár. Főként a nők, ritkábban – hiedelmi okokból s többnyire csak egyik fülükben – a férfiak is viselték.
Fülbevalónak főleg a keleti országrészekben, a Tiszántúlon nevezik, a Duna–Tisza közén és a Dunántúlon függő, míg a keleti és déli részeken fülönfüggő a neve. Az erdélyi és moldvai csángóknál a román eredetű csercse szó (ÚMTSz I. 794) is jelöli.
A honfoglalás kori, karikára fűzött agyaggyöngyös fülbevalók történeti folytonosságát ugyan nem követhetjük nyomon, a bolti fülbevalókra húzott csüngők alkalmazása hasonló elven alapszik. A szegényebb parasztlányok sok helyen, így Mezőkövesden, Baja környékén, házi kenderspárgára fűzött gyári színes üveggyöngyöket kötöttek bele 725átfúrt fülcimpájukba. Bár csak a fém fülbevalók értendőek a valódi ékszerek közé, megemlítendő, hogy készültek fülbevalók lószőrből – délszláv nemzetiségeinknél is –, és pl. a rimaszombati csutorások még a századfordulón ökörszarvból is csináltak fülbevalókat.
94. ábra. 1. Lencse formájú ezüst fülbevaló, országszerte elterjedt, 20. sz. eleje; 2. ezüst fülbevaló hamis opálkövekkel, bajai ötvösmunka, 1920 körül
Bár a fülbevaló történelmi múltja a bronzkor óta nyomon kísérhető, s európai, néhol túlzott használatát, így Szicíliában 1425-ben még tiltani is kényszerültek (Herald, J. 1981: 180), a magyar parasztság körében nem volt jelentősége, s csak a 19–20. században a városi hatásra terjedő fülbevalódivat érdemel említést. A fülbevaló ekkor is csupán a kevésbé hagyományőrző vidékeken tűnt fel, ahol a paraszti munkák és a parasztos fejviselet nem akadályozták használatát. Jelentőségének növekedése szinte párhuzamos a polgárosodással, vagyonosodással, ennek megfelelően presztízsjelző is. Ahol aztán divatja elterjedt, a szegényebbek réz-, a vagyonosabbak ezüst-, majd a szegényebbek ezüst-, a módosabbak aranyfülbevalót vásároltak. Legkedveltebbek a sima, karika alakú vagy préselt, félgömb, lencse alakú fülbevalók voltak.
Fülbevalót a kislányok keresztelői ajándékként, később konfirmációra, bérmálásra újabbat, koruknak megfelelőt kaptak. A bálba járó lányok Baja környékén kedvelték, ha a fülbevaló csüngői tánc közben ritmusosan a pénzes nyakékhez verődve csörögtek.
A fülbevalót elsősorban ékszerként viselték, de fontos volt az óvó, gyógyító erejébe vetett hit is. Ahol inkább ilyen céllal használták – így Mezőkövesden vagy Békéscsabán – akár betegségüket, a fülbevalót is titkolták. Reményük szerint a fejfájást, szembetegségeket gyógyította. A fájós szemű nők, pl. a bukovinai Istensegítsen cérnát, Mezőköves-den verezneket, házi kenderfonalat kötöttek a fül furatába. A közhiedelem szerint azonban az aranyban rejlik a legerősebb hatóerő, ez „jobban tartja a szemnek a világosságát, fényességét”. Másutt a fülbevalón viselt ékkő erejében hittek: a Somogy megyei Karádon és a Baja melletti Érsekcsanádon kékes kővel ellátott csúzfüggőt, a közeli Sükösdön opált viseltek a szem, a látás erősítésére. Még erősebb volt a férfifülbevalók elhárító, gyógyító szerepébe vetett hit. A Mezőségen, pl. Melegföldváron a nők nem viseltek fülbevalót, amit pedig „régen igézés ellen már a kisfiúknak egyik fülébe helyeztek” (Kós K. 1972: 192).
