ÁCSOLT ÉS ASZTALOS KÉSZÍTETTE ÁGY
ÁCSOLT ÉS ASZTALOS KÉSZÍTETTE ÁGY
A megépített ágyak közt akad olyan technológiával előállított is – nevezetesen az ácsolt ágy –, mely a magyar paraszti bútorok közti előfordulásával arról vall, hogy voltak olyan területei az országnak, ahol még a középkorban el tudott terjedni a köznépnél valamely, a mai ágyaink előzményének tekinthető középkori típus. Az ácsolt ágyat a korai középkorban, az ácsolt ládák mintájára alakították ki. Ilyen ácsolt szerkesztésű a norvégiai Osebergben talált, 9. századi, királynői temetkezés ágya (lásd pl. Hinz, S. 1989: 70. kép). Az ácsolt ágy Magyarországon, az 1360 körül készült Képes Krónika tanúsága szerint, a 14. században még – majd megítélhetően egészen a 15. század elejéig – előkelő bútor volt. A 15. század folyamán, az új divatú, asztalosoktól származó, gótikus stílusú bútorok, így ágyak előretörésével, bekövetkezett a rangvesztésük. A kassai székesegyház 1474–1477 közt festett főoltárának a betegeket ápoló Szt. Erzsébetet megjelenítő tábláin már a szeretetházban láthatók ilyenek. Ekkorra falun is meghonosodhatott már az ácsolt ágy. A 19. századig történt továbbéléseket figyelembe véve, kétségtelen, hogy csak kis területre korlátozódva, Zala és Vas megyéből kerültek elő parasztházbeli emlékei, habár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a századforduló táján megtalálhatók voltak rutén falvakban is (K. Csilléry K. 1954; Bíró F. 1984).
Hozzá kell az elmondottakhoz tenni, hogy abban a 13–14. századi másolatban ismert francia versezetben, mely az asztalok kapcsán már említésre került és amely a házasulandó parasztlegényt a rengeteg beszereznivalóval riogatja, a ház felszereléséhez szükségesek közt ott az ágyállvány (chalit) is (Montaiglon, A.–Raynaud, G. 1877: 154). Néhány ritka, későbbi ábrázolás képet is ad a parasztházbeli ágyról, így 1513-ban egy gyilkosság kapcsán, a svájci, Luzernhez közeli Ettiswilből örökített meg a luzerni Diebold Schilling egy gótikus formajegyeket viselő, egyszerű és még a dikók módjára bekötött aljazatú ágyat – ácsolt láda szomszédságában, boronafalú házban –, egy zsoldoskatona lakásában (lásd pl. Eder Matt, K. 1994: 11. kép).
Magyarországon, ahol az ismert körülmények úgy hozták, hogy a köznépnek hosszú időn át állandóan menekülésre készen kellett élnie, érthető, hogy a mozdítható és menthető értéknek, az ágyneműnek lett nagyobb becse, ez vált, mint szó volt róla, rangjelzővé. Az így valóban pusztán állványnak tekintett ágyat a parasztcsaládok csak a békésebb napokat hozó 18. században kezdték illendően kialakítandónak, hozzáértő mesterembertől beszerzendőnek értékelni.
A kereslet megélénkülését jelzi, hogy a köznépi vevőkör ellátására és főként kelengyebútor előállítására szakosodott komáromi ládások hamar ráálltak a presztízsbútorok közé emelkedett ágyaknak – köztük a kortársi ízlést követő mennyezetes ágyaknak is – a készítésére (K. Csilléry K. 1991a: 510). Működésük messzire elérő hatása már a 18. századból kimutatható. Bizonyítja ezt például a Szentesen 1759-ből és Tápén (Csongrád m.) 1795-ből fennmaradt ágyfej (K. Csilléry K. 1990: 91., 135. kép, 116, 148–149).
407A 19. században azután már csak az előbbiekben is említett, kényszerűen lemaradó és egyre inkább zsugorodó területeken, nemkülönben egyes hátrányos helyzetű családoknál maradtak meg a régmúltat idéző formaadású ágyfélék – no meg a lakásból száműzve, istállókban, présházakban és egyebütt. Az ágyon való alvás megszokottá válása hozta a különféle pótágyak átvételét és létesítését – jórészt most már a használatból folyamatosan kikopó darabok átalakításával –, illetve a helyszűke kényszerítette ki a díszágy alatti búvóágyat.
A példaadó polgári divatnak megfelelően, eközben eltűntek a mennyezetes ágyak, melyek lényegében csak a két fővároshoz, Bécshez és Pozsonyhoz közeli helységekben, illetve az Alföld egyes részein a módos parasztságnál tudtak elterjedettebbé válni. A biedermeier stílus hatására fokozatosan egyszerűsödtek az ágyvégek, elveszítve a barokkos ágytornyot. Az ágyakra is kihatottak természetesen, bár inkább csak a 19. század végétől, a historizmus igényelte változtatások. Leginkább a már gyáripari eredetű, géppel sokszorosított faragású díszítőelemekkel felcicomázott neoreneszánsz ágyak jutottak el falura is, nemcsak a paplakba, a kurtanemesek otthonába, de a gazdaházakba úgyszintén (lásd pl. K. Csilléry K. 1975a: 12. kép, 599). Majd akárcsak a többi bútor esetében, velük együtt a 20. század folyamán veszi kezdetét a teljes felcserélődés, modern városi ízlésű fekvőhelyekre.
