PADLÓZAT
PADLÓZAT
Padló szavunk szláv jövevényszó, melynek jelentése az idők folyamán erőteljesen megváltozott. Eredetileg ugyanis a padlás deszkázatát jelentette. A népnyelv a padlószintet ház földjének nevezte, s nevezi ma is. Feltehetően a deszkapadlók elterjedése okozta a jelentésváltozást.
A döngölt, tapasztott földpadló igen nagy múltra tekint vissza, és századunk közepéig domináns maradt a falusi építészetben. Készítésekor a ház földjét sárga agyaggal töltötték fel, jól ledöngölték, majd trágyás sárral letapasztották. Ismerünk olyan adatot is, amikor ökörvért vagy sertésszőrt kevertek a tapasztó anyagba, hogy a padló ruganyosabb legyen. Száradás után sok helyen agyagból oldott sárga vízzel lemázolták, s még finom homokot is szórtak rá. Naponta, söprögetés után, ún. vizesnyolcas mintával díszítették.
120A deszkapadló a népi építészetben a múlt század második felétől kezdett elterjedni, főleg a módosabb paraszti rétegek használatában, de pl. a Heves megyei Kompolton még ma is őrzi a néphagyomány annak emlékét, hogy az 1753-ban a Rajna-vidékről betelepített németek házaiban már alkalmazták (Bakó F. 1984: 114). Jobbára az első szobát, a tisztaszobát burkolták le, majd a 20. században a többi szobát is. A padlót ácsok vagy asztalosok készítették. A ledöngölt földre fektették a keményfából készült párnafákat, majd az egész padlószintet finom homokkal töltötték fel és léccel elsimították. A fűrészelt fenyődeszkákat, pallókat aztán a párnafára szögezték. Fában gazdag faépítkezési területeken, mint pl. Székelyföldön már a 19. század közepétől megjelent a deszkapadló, annak hasított és fűrészelt megmunkálási formájában egyaránt. Más területeken a deszkapadló elsősorban vagyon és mód kérdése volt, s itt a hajópadló vált általánosabbá.
A népi építőgyakorlatban ismert volt a téglapadló is. Rendszerint közönséges, egymás mellé, homokba vagy porózus földbe rakott téglákból készült, nagyritkán különleges sokszögletű kiképzést is nyerhetett. Rendszerint nagyobb téglagyárak vidékén terjedt el. Konyhák, kamrák, tornácok burkolására használták. A téglapadlónál is ritkább a kőpadló, melyet általában a közelben fejtett lapos kövekből raktak. A jelenleg is terjedő parketta, simított cement, a kőlapos, cementlapos belső térburkolatok a városi építészet elemeiként csak az utóbbi évtizedekben terjedtek el a falusi építészetben.
