VERTFAL VAGY TÖMÉSFAL

Teljes szövegű keresés

VERTFAL VAGY TÖMÉSFAL
A századforduló táján az egyik legkedveltebb és a leginkább elterjedt sárfal volt, és készítése a modern építészetben alkalmazott ún. zsaluzás elődjének is tekinthető. Lényege az, hogy az agyagos, löszös földet, növényi anyagokkal keverten vagy anélkül, nedvesen, de nem vizesen, két vízszintes deszka vagy palló közé szórják és azt keményre döngölik vagy tapossák (leírását lásd: Györffy I. 1908: 163; Füzes E. 1959: 218–219; Dankó I. 1977: 263; Tóth F. 1976–1977: 172–182; Sztrinkó I. 1978: 152–153; Kücsán J. 1979: 307–308; Filep A. 1980: 251; Dám L. 1992: 27–29).
A zsaluzat rögzítésének kétféle módja terjedt el. A Duna mentén és attól keletre az építendő fal mindkét oldalán egy-másfél méteres távolságokban, páronként szemben egymással oszlopokat ástak a földbe, melyek felső végét lécekkel, gúzsokkal kötötték össze. Az oszlopok közé egy-egy szál deszkát tettek, s az így kialakított formába döngölték a földet. Minden sor elkészülte után följebb emelték a deszkákat, s hogy le ne csússzanak, a falon keresztbe tett vékony karókkal támasztották alá vagy oszlopokhoz kötötték őket. A Dunántúlon, főképpen Fejér, Tolna, Somogy és Baranya megyében, valamint a Tiszántúl déli részén az oszlopok helyett kalodának, járomnak nevezett szerszámot használtak a keret felállítására. A kaloda rendszerint fa-, ritkábban vaspálcákból készült. A két élére állított deszkát a falon vízszintesen keresztbe tett kalodafába tűzött szárakhoz támasztották. Zalában a vízszintes léc vagy laposvas neve iga, melyet kalodaszeggel fogtak össze.
A vertfal készítéséhez a kötött, agyagos talajok a legalkalmasabbak, melyet felrakás előtt ugyancsak megdolgoztak, s kissé megnedvesítettek. A Dunántúlon, a Duna–Tisza közén és a Nyírségben a föld közé növényi anyagokat (pelyva, törek) is kevertek. A megdolgozott, összegyúrt földet az épülő házhoz talicskázták, s lapáttal hányták a zsaluzat közé. Hegyes karóval megbökdösték, megszurkálták, hogy a kis göröngyök között ne maradjon levegő, majd a döngölő fával, tömőfával keményre döngölték, néhol előzőleg megtaposták. A tömőfa nyéllel ellátott súlyos fabunkó, melyből a kerekfejűvel a deszkakeret középső részén lévő földet tömítették, míg az ék alakú tömőfa a deszkák melletti föld döngölésére szolgált.

10710. ábra. A vertfal készítésének kétféle módja
A munkát mindig két fal találkozásánál kezdték meg, hogy a sarkok jól összeálljanak. A közfalakat a fő falakkal egyszerre készítették. Sorról sorra körbehaladva, a deszkákat mindig feljebb emelve. A falverést általában 3–6 ember végezte, akik egymás nyomába lépve dolgoztak. Az Alföldön ún. falverő bandák dolgoztak. Az ajtók és ablakok helyét a falverés során a keretek beépítésével általában kihagyták. A fal elkészülte után az egyenetlenségeket baltával, ásóval lemetszették, többszörösen betapasztották, simították, majd lemeszelték.
Egy közepes nagyságú ház fala 8–10 nap alatt készült el és 50–60 cm vastag volt. A téglakeménységűre összeszáradt falat utóbb már csak csákánnyal lehetett szétverni. Szigetelőképessége kiváló volt, a ház nyáron kellemesen hűvös volt, télen pedig jól tartotta a meleget. Egyetlen ellensége az árvíz volt, így az Alföldön, a múlt századi árvízmentesítésekig a vízjárta területeken nem honosodott meg. A vertfal elnevezésében, a már említett kétféle zsaluzatkészítési módnak megfelelően két változat terjedt el. A Dunántúlon a tömött fal és a tömésfal elnevezés szinte egyeduralkodó. A Duna–Tisza közén a verett fal elnevezés a domináns, míg a Tiszától keletre országrésznyi területen a vertfal elnevezés használatos (MNA 223. térkép).
A vertfal múltjáról kevés adatunk van, noha a Pest megyei Nyársapátról feltárt 16–18. századi lakóházak közül hét vert falazatú volt. Mindenesetre az biztos, hogy a zsaluzásos technika igen fejlett eljárásnak tekinthető, hiszen a városi építészet is mintegy évszázada használja csak általánosabban. Lehet, hogy igazat kell adnunk Györffy Istvánnak, aki 108szerint a vertfal előképe a várépítéseknél használt, többrétegű falak elkészítésében keresendő (Györffy I. 1943: 20). A Mátra és a Bükk egyes falvaiban újabban feltárt emlékek is talán a várépítésre vezethetők vissza, de Szabó István szerint a középkorban ez az Alföld jellegzetes házépítő gyakorlata volt (Szabó István 1969: 141; Bakó F. 1972: 273).

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages