FOGADÓK
FOGADÓK
A fogadók városok, nagyobb falvak forgalmas helyein, útkereszteződésnél, postaállomásnál, uradalmi központokban épültek, elsősorban az ott megforduló vendégek elszállásolására és a lovak pihentetésére, ellátására, ezért udvarukon elmaradhatatlan volt a kocsiállás, az istálló és a kút (Dankó I. 1975: 4; MNL 5: 522–523).
A fogadók hosszan elnyúló, vagy L, olykor U alaprajzú épülettömegükkel, reprezentatív homlokzatukkal a falu, város kiemelkedő építményei közé tartoztak. Már a 18. században gyakran szilárd anyagból épültek, a 19. században többnyire cseréptetővel. Homlokzati kiképzésük, tornácuk a korstílusok divatját tükrözi (Novák L. 1989: 142–146). Az épület főhomlokzatán gyakori volt a kőkeretes kapu, melyen át az udvarba lehetett jutni. A fogadós lakásán kívül 2–3–4 külön szoba szolgált a vendégek elszállásolására, néhol külön az előkelőbb és külön az egyszerűbb vendégeknek. A szobák az udvari folyosóról, esetleg egy keresztfolyosóról nyíltak, s amennyiben nem voltak határosak a konyhával, a folyosóra nyíló fűtőkéményen át fűtötték őket, rendszerint két szomszédos szoba kályháját közös fűtőkéményből. Az épület egy része alatt borospince húzódott. A helyiségek gyakran boltozottak voltak. Noha a fogadók eredetileg a vendégek elszállásolására épültek, legtöbbjük a 19. században ivószobával is kiegészült, s a vendégek ital mellett egyszerűbb ételt is kaphattak.
