A BORTÁROLÓ ÉPÜLETEK TÍPUSAI

Teljes szövegű keresés

A BORTÁROLÓ ÉPÜLETEK TÍPUSAI
Lyukpincék
A föld alatti bortárolás e legáltalánosabb építménye két technikai megoldással készült. Az egyik az ásott, illetve csákánnyal vájt pince, amikor a löszpadot megfúrták vagy a szilárdabb fedőkőréteg alól a puhább, törmelékesebb részt kivágták félköríves formára, enyhe lejtéssel a hegy belseje felé. A vájt lyukpincék szélessége nem haladta meg a négy métert, hosszúságuk 5–80 m is lehetett. A lyukpincéknek csak ajtaját készítették el (ácstokos keretben, egy- vagy kétrétegű ajtószárnnyal, néha vasalt faráccsal) és szellőzőnyílását (léleklyuk) vágták ki a fedőrétegen át függőlegesen, amit felül négy oldalán átfúrt zárókővel fedtek. A vájt lyukpincékben néha kút, gabonás verem és falba mélyített tüzelőfülke is található. Ezen építményeket falusi specialisták, pincevágók vagy pinceásók készítették (Mecenzéf, Ostoros, Bogács, Gyöngyössolymos, Nagybörzsöny), akiknek a kőboltozatok építésében is volt tapasztalatuk. A boltozott lyukpincéket is ők építették. Az anyagminőségtől függően (homokfal, löszpad, andezit tufa, lyukacsos mészkő) a pince vakföldjét kitermelték, majd vagy a függőlegesen levágott kőzetre boltoztak, vagy felhúzták először az oldal- és végfalat, s erre készítették a donga- vagy kosárívű kőboltozatot. 208A boltozathoz az áthidalandó szélességnek megfelelő fakeretet (bókony, bogni, árkus, modla) készítettek, amit faragott kővel kiraktak, s mészhabarcs kötőanyaggal rögzítettek. Kötőanyag nélküli összefaragott kövekből készült pinceboltozatok is előfordultak.

42. ábra. Vájt lyukpincék kváderköves homlokfallal. Dunaszekcső (Baranya m.)
Az épület nélküli lyukpincék az észak-magyarországi és felföldi területeken, a Dunántúl középhegységi részein és Erdély nyugati felében találhatók meg (Vincze I. 1958; MNA 274–275. térkép; Major M. 1992). Topográfiai elhelyezkedésük sokféle: szőlőhegy alatt és felett sorban vagy egyesével, faluból kivezető út mentén soros vagy utcás elrendezésben, falun belül templomdomb oldalában, külön pincehegyet vagy belső út mentén pincesort alkotva, de előfordulnak telken, különálló építményként is. A kőzetminőség és bortárolási igény függvényében a lyukpincék alaprajzi és építéstechnológiai megoldása változatos: egy- vagy többágú pincéktől a keresztfolyosós pincerendszerekig. A lyukpincék bejárati részét (torok, gádor, ternác) féltetővel árnyékolták, vagy pincesorok esetén egyenes kőtámfallal erősítették meg, azokon faragott kövekből timpanonszerű vagy kosáríves bejáratot építettek (Bakó F. 1961: 38–46; Balassa I. 1991: 554–563). A lyukpincék építésének virágkora a 18. század második fele és a 19. század első fele, amikor a falusi és mezővárosi kőbányák megnyitása és a fehér bor konjunktúrája biztosította a szükséges feltételeket. Ebben az időszakban készültek a pincebelsőkben a domború faragású reliefek, s a bortároló helyeket pincepásztorok őrizték (Bakó F. 1961: 47, 86–92).

20943. ábra. Mélypincés présházas lakóház felmérése, Hejce (Borsod-Abaúj-Zemplén m.): 1. szoba; 2. konyha; 4. istálló; 7. szín
Házi pincék
Az alápincézett középkori városi lakóházak szerves építészeti folytatásaként a történeti borvidékek mezővárosaiban a 18–19. században nagy számban épültek bortároló pincés házak, melyekben szőlőfeldolgozó helyiség (présház, borház) is helyet kapott. A főként kőfalú épületek alaprajzi kiosztása, a pincék és borházak szerkezeti megoldása rendkívül változatos. Észak-Magyarországon leggyakrabban az utcai oldalról pincézték alá a házat. A legegyszerűbb változat szerint csak a szoba alatt volt gerendamennyezetes vagy boltozott bortároló hely. A másik megoldás szerint az utcai frontra nyíló helyiség borház volt (néha raktár és műhely szerepe is lehetett), ami épített vagy vájt lyukpincében folytatódott.
Az udvari oldalról alápincézett házak szintén változatosak. Az alsó szinten a boltozott présház és pince egymásba nyílhat. Hosszabb ház esetén gyakori volt a kamra alápincézése vagy a pincetorok fölé lépcsős kamra építése. Nagyobb borkereskedő házaknál, ahol a felső szinten két lakóegységet építettek, a teljes alsó traktust beboltozták, amiben helyet kapott ászokpince, présház és lakópince is. Kisebb területen, Abaújban és Zemplénben jellemzőek a mélypincés présházas lakóházak. A lakótérből (konyha, kamra) belső, lépcsős lejárat visz a présházba, s innen lejtős folyosó (gádor) vezet a vájt lyukpincébe (Kecskés P. 1989: 242–257; Balassa I. 1991: 551–561). Hasonló, kétszintes kőépületek találhatók a Balaton-felvidéken. E 18–19. századi présházas-pincés építmények azonban 210szőlőhegyi szórványtelepülések tartozékai. Két változatuk a legjellemzőbb: a felső szinten szoba-konyha-présház, alul boltozott pince, illetve fölül szoba-konyha-istálló, az alsó szinten boltozott présház és pince (Vajkai A. 1966: 181–188).

44. ábra. Borona- és sövényfalú présházpince alaprajza. Segesd (Somogy m.)
Présházpincék
A Tihany–Szigetvár vonalától nyugatra, tehát Délnyugat-Dunántúl területén a szőlőfeldolgozás és bortárolás színtere a szőlőhegyen volt, a tulajdonos parcelláján épült, felmenő falú, több helyiséges hegyi hajlékban, a présházpincében (MNA 274–275. térkép). A 18–19. században az építmény alaptípusa a kétderekú hajlék. A présházban állt a tetőtérbe felnyúló végorsós, bálványos szőlőprés, az átellenes sarokban sarokpadkás nyílt tüzelő szikrafogóval. A présházból nyíló pince lepadlásolt, sokszor ablak nélküli, a hordós bortárolás helye. A présházpincék Vasban és Zalában főként boronából és/vagy sövényből, Somogyban földfalból épültek ollólábas tetőszerkezettel, többnyire kévés szalmafedéssel (Csoma Zs. 1988–1989; L. Szabó T. 1991). A présházas ikerpince abban különbözik a fentiektől, hogy a présház másik oldalán is pince állt, s a két család a présházat közösen használta (Kecskés P. 1985). Ideiglenes vagy állandó kinntartózkodásra is alkalmasak voltak a háromhelyiséges, szobás présházpincék. A szobát a présházból fűtött szemes- vagy tábláskályha melegítette. Az ácstokos ajtókra vastag tölgyfapalló ajtószárnyakat szereltek, amiket bonyolult zárakkal védtek (Tóth J. 1965: 18–22). Mivel a nyugat-dunántúli szőlőhegyi gazdaságokhoz sokszor kaszáló, rét, veteményes kert is tartozott, a présházpincékhez más rendeltetésű gazdasági épületeket is ragasztottak. Ezért megkülönböztethetünk istállós és pajtás présházpincét, s ritkábban L alaprajzzal épített hajlított présházpincét. A szőlőhegyi épületet néha méhes vagy kocsiszín zárta le. A magyarországi présházpincék a szomszédos burgenlandi, stájerországi és szlovéniai gazdasági épületekkel állnak történeti kapcsolatban (Kecskés P. 1992).

21145. ábra. Présházas lyukpince, épült 1875-ben. Hegyszentmárton (Baranya m.)
Présházas lyukpincék
Funkció és építési mód szerint is két részből álló építmények: felszín alatti boltozott vagy vájt pince fölé felmenő falú, sokszor nyitott fedélszékű, osztatlan présházat építettek. A présházas lyukpince a Kárpát-medencei bortárolás viszonylag új, 18–19. századi fejleménye. Sokszor nem is egy időben készültek. Dunántúl néhány területén a présházpince földbe mélyített borpincét kapott, s Észak-Magyarországon a már meglévő lyukpince fölé présház szerepű helyiséget építettek. A domborzati adottságok és építőanyagok függvényében a présházas lyukpincék számos kistáji változata alakult ki, elhelyezkedésük is rendkívül változatos. Megtalálhatók falun belül utcás vagy soros elrendezésben, határba kivivő út mentén egyesével, illetve csoportosan. Kialakulásukat a korabeli szakirodalom is befolyásolta, ösztönözve a boltozott pincék építésére. Elterjedési területük a századfordulóra jelentősen megnőtt: a Dunántúl keleti felén föl a Garam völgyén át Észak-Magyarország, illetve a Felföld nyugati részéig, mintegy félköríves sávot alkotva (MNA 274–275. térkép). A táji variánsokat ismerjük Baranyából (Kodolányi J. 1958), Tolnából (Andrásfalvy B. 1964), a Velencei-hegységből (Lukács L. 1978), a Budai-hegység területéről (Andrásfalvy B. 1954), a Garam mentéről (Dám L. 1990), Hont és Nógrád megyékből (Novák L. 1977), egyéb észak-magyarországi területekről (Vincze I. 2131958). A Duna–Tisza közén néhány löszpados faluban (Solt, Hajós, Ócsa, Dunaegyháza) és az Érmelléken lelhetők fel a 19. század harmadik harmadában épült helyi változataik.

21246. ábra. Osztatlan szőlőhegyi és szőlőskerti építmények: 1. hajlék, Kőszeg-Pogányi hegy (Vas m.); 2. kunyhó, Bazsi-Kökényesi hegy (Zala m.); 3. tanya, Szekszárd-Csötönyi hegy (Tolna m.); 4. szőlőspajta, Püspökladány (Hajdú-Bihar m.)
A présházas lyukpincék megnövekedett jelentősége jelzi a szőlő- és borkultúra racionalizálódását, a lábbal taposó mustnyerés háttérbe szorulását a préseléssel szemben, a kiegyenlítődést, illetve egységesedést a felszín alatti bortárolás irányába. Hasonló tendenciákat tapasztalhatunk a Nyugat-Dunántúlon és a kevéssé ismert erdélyi borvidékeken. Csak az alföldi területeken volt ez a folyamat lassúbb (Keleti K. 1875: 145–150).

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT