A KEZDETLEGES ÉPÍTMÉNYEK VÁLTOZATOSSÁGA (Kr. e. 1000–Kr. u. 5. sz.)
290A KEZDETLEGES ÉPÍTMÉNYEK VÁLTOZATOSSÁGA (Kr. e. 1000–Kr. u. 5. sz.)
Az önálló nyelvfejlődés útjára lépett ősmagyar népesség legkorábbi korszakának építkezéséről inkább csak közvetett bizonyítékok és más kutatási ágak kapcsolódó eredményeiből leszűrt tanulságok segítségével alkothatunk valamelyes halvány képet. Gondolni kell mindenekelőtt a létfenntartásnak és az emberi test védelmének elemi igényére az adott gazdasági körülmények között. Mérlegelni kell azokat az életföldrajzi föltételeket, amelyek között az ugor kor népessége élt (Bárczi G.–Benkő L.–Berrár J. 1967).
A finnugor korig visszanyúló szókészletben a hajlék, ház, lak szükségszerűen nem egyforma, ugyanolyan épületet jelentettek, mint ahogy az ugyanebből a nyelvi rétegből származó építőtechnikával kapcsolatos szavaink is: fal, rak, ajtó, fél (ajtófél), küszöb, fúr, vés, ró a sokféleséget valószínűsítik. Ugyancsak ezt a sokszerűséget, változatosságot tanúsítják a régészeti leletek. A fenyő- és nyírfaövezetben a kör alaprajzú kota típusú kunyhó elemi gondolat terméke, s hasonló szinten élő népeknél nemcsak Európában, hanem Ázsiában és Amerikában is ismert volt. Széles körű elterjedettsége ellenére – vagy miatt – K. Csilléry Klára úgy véli, hogy a kúpos kunyhó finnugor kori örökség, amely a vándorlásaink során megmaradt. Lehetségesnek tartja a ferde állású szélfogó ugyanekkori létét, amit elemi gondolat jellege miatt nehéz lenne cáfolni (K. Csilléry K. 1982: 22). Világszerte ismertek és nagy múltúak az olyan kör alaprajzú építmények, amelyek kőből, vesszőből, földből készültek. Közülük többnek van többé-kevésbé földbe mélyített és felszíni változata is (Gunda B. 1979: 269–287).
Mindezekkel kapcsolatban a régészet sokkal tartózkodóbb, ami érthető, hisz ásatások során az említett építményeknek aligha maradt kimutatható nyoma. Fodor István foglalta össze az ugorokkal kapcsolatba hozható, nagyobbrészt orosz régészek vizsgálatainak tanulságait. Ezek szerint az (ugor?) kultúra népei ismerték a felszínre épített felmenő falú lakóházat, noha ezek nyomait csak néhány szerencsés esetben lehetett kimutatni. A lakóházak zöme nagy alapterületű (100–300 m2), félig földbe mélyített épület. A 10–20 házból álló település valószínű egy nemzetség tömörülését jelentette. A megfigyelt cölöpsorok sövényfal és nyeregtető létét bizonyítják. Legtöbb lakóház közepén egy vagy két gödörtűzhely nyomait észlelték, amelyek többször kövekkel voltak körülrakva (Fodor I. 1983: 90). Néhány ásatás során a régész kezdetleges boltozatos kemence nyomait is felismerni vélte, ami azonban nem tűnik meggyőzőnek (Szokolova, Z. P. 1964: 79).
A kiterjedt ásatási tevékenység során feltárt épületek sokfélesége, vidékenkénti eltérése korszakunkban szembetűnő. Úgy látszik, hogy a félig földbe mélyített, de felmenő fallal is rendelkező épületek az uralkodók, s ritkábbak a teljesen földbe épített házak, valamint a földszinti hajlékok. A sövényfal léte jól bizonyítható, a boronafal jelentőségében több a bizonytalanság. A tetőformák közül a nyeregtető kézenfekvő, s fedőanyagként főleg a kéreg, lombok, gallyak jöhetnek számításba. Az épületen belül több esetben megfigyeltek válaszfalakat. Uralkodó a nyílt tűzhely, leginkább földbe mélyített gödörben. Az ásatók egy településen belül is találtak többféle építészeti megoldást. Ha ezekhez hozzászámítjuk a bőrrel és kéreggel fedett alkalmi, nyári kunyhókat, akkor viszonylag változatos építőkultúra képe rajzolódik ki, amelynek fő jellemzője a sokszerűség. Ez egyúttal kialakulatlanságot is jelez.
