IV. FEJEZET. Báthory Gábor uralkodása. | A magyar nemzet története

IV. FEJEZET.
Báthory Gábor uralkodása.

Az ország helyzete a portával szemközt és az erdélyi állapotok. Rákóczy Zsigmond lemondása. Báthory Gábor. Gyermekkora. Neveltetése. Ecsedi Báthory István. Az új fejedelem egyénisége. Hajlamai. A török athname megérkezése. A három évi adó elengedése. Bethlen Gábor a portán. Báthory viszonya Mátyáshoz. A kassai szerződés. A hajdúk ügye. A kállói zendűlés. A kassai szerződés megerősítése. Illésházy jóindulata Báthory irányában. Khlesl erdélyi politikája. Törekvés a királyi fenhatóság megerősitésére. Alkudozások új szerződés létrehozására. Daróczi erdélyi küldetése. A kállai hajdúk ügyének elintézésére. Daróczi második követsége. Bethlen Gábor és társai Pozsonyban. Thurzó György politikája Erdély irányában. Kendi és társai összeesküvése. Kendi lakodalma. A széki éjjeli merénylet. Az összeesküvés felfedezése. A beszterczei országgyűlés. A megtorlás. A vallási ügy az országgyűlésen. A jezsuitákat kitiltó törvény megujitása. Az erdélyi püspökség megszüntetése. A zsidók. Kendi Magyarországon. Forgách Zsigmond politikája. A kassai gyűlés. A hajdú kérdés megujítása. Báthory és Thurzó összejövetele. Kornis Boldizsár kivégeztetése. Ujabb gyűlés Kassán. Imrefi magyarországi küldetése. A második kassai szerződés. Báthory követei Bécsben. Mátyás hangulata Báthory ellen. Báthory lengyelországi aspiratiói. A moldvai és oláhországi ügyek. A hajdúk betörése Lengyelországba. Kendi és társai készülődései. Báthory követe a portán. Hasszán budai pasa. Báthory hadi készülődései. A lengyelországi remények megujulása. Báthory viszálya a szászokkal. Szeben elfoglalása. A szebeni országgyűlés. A havas-alföldi hadjárat. Radul menekűlése. Báthory Oláhországban. A vajdaság betöltésének kérdése. Nagyhatalmi tervek. Báthory terveinek hatása a portán. Michne Radul. Az erdélyi hadak visszavonulása. A két oláh vajda villongása. Serbán Radul győzelme. Weisz Mihály és Radul. A brassai ütközet. Forgách Zsigmond hadjárata. A hajdúk elpártolása Báthorytól. Várad ostroma. Kolozsvár elfoglalása. Bethlen Gábor Forgáchnál. Nagy András árulása. Forgách egyesül Radullal. A megyesi tábor. A Székelyföld pusztitása. Radul a szerzett zsákmánynyal hazatér. A török segitő csapatok megérkezése. Forgách Oláhországban. Seregének bolyongása a moldvai havasok között. Forgách hazatérése. Hajdúlázadás. Fegyverszünet Báthoryval. A brassai zendűlés. Weiss Mihály aspiratiói. Báthory Brassó megbékítésére indul. Giczy András támadása. A trónkövetelő Brassóban. Nagy András árulása és kivégeztetése. A földvári ütközet, és Weiss Mihály halála. Brassó visszatér a fejedelem hűségére. Fordulat Báthory politikájában. A tokaji fegyverszünet megerősitése. Béke II. Mátyás és Báthory között. Báthory viszálya Bethlen Gáborral. Bethlen Drinápolyban. Balassi Ferencz és Borsos Tamás portai követsége. A török hadak Erdélyben. Khlesl és az erdélyi politika. Az erdélyi közhangulat Báthory ellen. Báthory Váradra menekül. Forgách Zsigmond hadi vállalata Várad elfoglalására. Báthory meggyilkoltatása. A kassai, eperjesi, trencséni részgyűlések. Az országgyűlés összehivása. A protestáns rendek kivánságai. A katholikusok sérelmei. A katholikus papok üldözései. A turóczi prépostság. A jezsuiták téritései. Igazságszolgáltatási kérdések. Az alsó-ausztriai kamara és a bányavárosok. A pénzügyi bajok. A tizedügy és a főpapság sérelmei. A harminczadok rendezésének szüksége. A felső-magyarországi borkivitel. A só kivitele behozatalának ügye. Gabonakiviteli tilalom. A felső magyarországi és pozsonyi kamara 1610-iki deficitje. A végvárak ellátása. Törekvés a pénzügyi helyzet javitására. Az adó. A végvárak fentartásához szükséges ingyenes munkák. Az 1608-iki törvények végrehajtásának kérdése. Mladossevith Péter és az ellenzék. A német katonaság ügye. Ellentétek Thurzó György és az udvar között. Dóczy András szatmári főkapitány. Kolonics érsekujvári főkapitány ügye. A nádor, a magyar tanács és a kanczellária hatásköréről szóló 1608-iki törvények megerősitése. Az erdélyi hadjárat ügye az országgyűlésen. Khlesl itélete az országgyűlésről. Mátyás elégedetlensége

A frankfurti császárválasztó gyűlésen Mátyás érdekében nem csekély hatással emelték ki azt a körülményt, hogy mint magyar király, meg birja védeni a birodalmat a porta részéről fenyegető veszély ellen.

E tekintetben elsőrangú kérdés volt, hogy az erdélyi állapotok menynyiben gyöngitik vagy mennyiben erősitik a magyar királyság helyzetét a portával szemben.

1608 elején nagyjelentőségű trónváltozás történt Erdélyben. Az öreg Rákóczi Zsigmond lemondott. Szerette a fejedelmi czímet, de sokkal fáradtabb volt, semhogy felvegye a küzdelmet a mindenfelől reátámadó hatalmak ellen. Égi madarak módjára visszavágyódott ősi fészkébe, mint maga mondotta. Teljes ellentéte volt Somlyai Báthory Gábor, kit a kolozsvári országgyűlés Rákóczi kivonulása napján választott utódjává.

Tizenkét éves volt Báthory, midőn atyja, István király unokaöcscse 1601-ben meghalt. Az ecsedi ág utolsó sarja. Báthory István országbiró örökbe fogadta az árvát Anna húgával együtt. A hatalmas főúr gondosan nevelte fogadott fiát. Buzgó kálvinista. lévén, az árvának lelki üdvösségéről akart gondoskodni, midőn a katholikus vallásban szülöttet a „pápai tévelygésből” az „igaz keresztyén” hitre vezérelte. Még végrendeletében is szivére kötötte Gábornak a nagy Báthory nemzetség hagyományait s roppant örökséget hagyva reá, mintegy módot adott neki a hagyományok felélesztésére. Szóval az ecsedi vár ura, ki királya előtt sem szivesen hajolt meg s ugyancsak félvállról beszélt a „császár képével”, minden lehetőt megtett fogadott fiáért, csak a gyöngéd családi élet példájától fosztotta meg. Azt beszélték Ecsedi Báthory Istvánról, hogy feleségéhez öt esztendeig csak egy szót sem szólt. Midőn haldokolt, felesége bement hozzá és csak ennyit mondott: „vaj te kemény szivű.” Palocsay Horváth Anna, kit Báthory Gábor eltaszitott magától, talán ugyanezt mondotta férjéről.*

L. Komáromy András, A Bűbájos Báthory Anna. (Századok, 1894. 298.) Gyulaffy Lestár Történeti Maradványai. (Mon. Hung. Hist. II. oszt. XXXIII. 50.)

Báthory Gábor.
Egykoru rajz után, Khevenhiller id. műve „Konterfet-kupferstich” czimű függelékéből.

Az új fejedelem még nem töltötte be tizenkilenczedik évét, midőn 1608 virágvasárnapján (márczius 30-án) ünnepélyesen bevonult Kolozsvárra.* Ifjúsága magyarázza és némileg menti is hibái jó részét. Junói gyermeknek nevezi az egykorú történetiró az ifjút, a kit testi ereje, szépsége, előkelő származása s úrias bőkezűsége miatt annyira megkedvelt a tömeg, hogy sokan mindvégig ragaszkodtak hozzá. Még a komolyabbak is sok jót vártak tőle eleintén. De csakhamar aggódva látták, hogy mértéktelen indulatai erőt vesznek jobb hajlamain. Nem tudott betelni a gyönyörökkel, az érzéki mámor tompitotta eszét és szivét. Kicsiny volt neki Erdély: úgy látszik, hogy Bocskay és Báthory István egyesült hatalmáról álmodott. Volt elég ügyessége közel eső czélok elérésére. Minő fortélyokat használt, hogy az öreg Rákóczit kiforgassa trónjából. Meg tudta nyerni ekkor az esztergomi érseket, a prágai udvart, a hajdúkat, a törököt s az erdélyieket. A hatalomra jutva, kevésbbé volt óvatos, nem igen volt képes lassú kitartással, nyugodt, következetes és körültekintő erélylyel törekedni nagy tervei végrehajtására. Nagyon szivesen hallgatta meg hizelgő tanácsadóit, mikor veszélytelennek tudták feltüntetni előtte mindazt, a mi szenvedélyeinek kedvezett. Az erdélyiek nem ok nélkül gyűlölték „a hosszú nyakú, megfonnyadt” Imrefit, Báthory legbizalmasabb tanácsosát, a ki neje becsülete árán sem átallotta megvásárolni urának kegyét.*

A bevonulás napját sokan hibásan irják. Helyesen van Szilágyinál, Erdélyi Orsz. Emlékek. VI. 10. V. ö. Hermann Roth, Der siebenbürgische Fürst Gabriel Báthory. (Programm des ev. Gymn. in Mediasch, 1890/1.) 12.

Borsos Tamás, Vita vel potius peregrinatio. (Kemény és Kovács, Erdélyorsz. Tört. Tára, II. 37.)

Az új uralom szilárdsága mindenekelőtt a portától függött. Azért nagy örömmel fogadta Báthory a hirt, hogy Bethlen Gábor hosszas távollét után megérkezett a török követtel. 1608 november 29-én Szászsebesen vette át Báthory Gábor az Ahmet szultántól küldött athnamét a zászlóval és karddal együtt. Egykorú feljegyzés szerint az átadás nem nagy pompával ment végbe s az ajándékok sem voltak drágák, de annál becsesebb küldemény volt maga a szeptember 4-ikén kelt athnamé. A czikornyás hitlevélnek legnevezetesebb pontja az volt, hogy a szultán három évre elengedte az adót az új fejedelemnek. A török örült, hogy megbizható fejedelem uralkodik Erdélyben. Báthoryt nem csupán a tatár khán ajánlotta, hanem, a mi talán többet nyomott a portán, a hajdúvezérek küldötte is. Azt is tudták a törökök, hogy Báthoryt Bocskay is kedvelte. De ez alkalommal is legtöbbet köszönhetett a fejedelem Bethlen Gábor ügyességének és buzgalmának.*

Szilágyi, Báthory Gábor (Pest, 1867.) 58. 59. Mikó. Erdélyi Történelmi Adatok, II. 328. s Dr. Bernauer czikke az Archiv für oest. Geschichte XVIII. kötetében. A hajdúk követeire nézve l. Szamosközy Tört. Maradványai, (Mon. Hung. Hist. II. XXX. 365.) Hammer (Geschichte des osm. Reiches, II. 721.) tévesen beszél Giczy követeiről. Alighanem Bathó Gáspárról akar beszélni, a kit Nagy és Elek küldöttek, mint Szamosközy egészen hiteles jegyzetéből tudjuk.

Kolozsvár a XVII. század elején.
Houfnagel metszete Van der Rye Egyed festménye után.
A kép felirata: CLAVDIOPOLIS | COLOSWAR vulgo CLAVSENBVRG | Transilvaniae civitas primaria. Alul: Sereniss(imi) Ferdinandi Archiducis Austr(iae) | Stiriae, Carinthiae, Carniol(ae) etc(etera) Ducis | Pictor Egidius vander Rye Belga pingebat. | Communic(avit) Georg(ius) Houfnaglius. Anno D(omi)ni 1617.
A Lanfranconi-féle gyűjteménynek az országos képtárban levő példányáról.

Mikor Bethlen haza érkezett, Báthory már a másik hatalmas szomszéddal is szövetséget kötött, igy kivánván eleget tenni a márcziusi országgyűlés választási feltételei ötödik pontjának, melyben a rendek azt kivánták, hogy „ő nagysága mind az két császár között ügyekezzék hazánkat békességes állapotban megtartani.” Imrefi Jánost és Kornis Zsigmondot küldötte Kassára, hogy alkudozzanak Mátyás főherczeg biztosaival, a kiknek Illésházy volt a vezére. Illésházy bölcs mérséklete megkönnyitette az erdélyiek feladatát. Azt kivánta, hogy Báthory ne szakaszsza el Erdélyt a magyar koronától, ismerje el a bécsi békét és segitségre kötelezze magát Magyarország ellenségei ellen, a törököt kivéve. Ennyit mond az augusztus 20-iki szerződés első s leglényegesebb pontja. Igaz, hogy Illésházy a Magyarországgal való kapcsolatnak erősebb kiemelését kivánta a követektől, de engedett, mert nem akarta megneheziteni a fejedelem helyzetét s úgy hitte, hogy a további követelésekről egyelőre minden kár nélkül lemondhat. Előzékenységét az új fejedelem iránt azzal is kimutatta, hogy a szerződésben átengedte neki Nagybányát, melyet Erdély 1607-ben vesztett el Homonnay Bálint és Rákóczi Zsigmond versenygése alkalmából. Sokat foglalkoztak az alkudozó felek a hajdúk ügyével. Midőn Bocskay a hajdúkat megnemesitette, hogy „hű székelyeinek szokása szerint” minél hasznosabb szolgálatokat tegyenek, egyebek közt Kálló városát is nekik ajándékozta. Bocskay halála után a lázongó hajdúkat 1608 áprilisában az a hitlevél nyugtatta meg, melyben Homonnay megigérte nekik, hogy az ország Bocskai adományaiban nem fogja őket háborgatni s hogy különösen Kállóra nézve teljesedik kivánságuk. Kállóban ugyanis csak a város volt a hajdúké, a várban Rákóczi Lajos parancsolt az őrségnek. Az őrséggel s a várkapitánynyal azonban nem fértek meg a hajdúk, azt beszélték Rákócziról, hogy egyszer el akarta fogatni vezéröket, Nagy Andrást. A hajdúk tehát azt várták Homonnaitól, hogy oly kapitányt fog Kálló várába küldeni, a ki jobb barátságot tart velök. Rákóczi valóban nem maradhatott Kállóban. Ép midőn a hajdúk – Homonnay hitlevelébe bizva – már letették a fegyvert, a kállai őrség ágyúkkal lövöldözött a városbeli hajdúkra, valószinüleg a kapitány akarata ellenére. Rákóczi ekkor egy útról hazatérve, még nem volt a várban. A dühös hajdúk levágták kiséretét s őt magát is megsebesitették. Ezt az új zavargást Báthory közbelépése csillapitotta le, mert a mióta a hajdúk Báthoryt az erdélyi trónra segitették, sokat vártak tőle s hallgattak szavára. Igaz, hogy a barátságos viszonyt meg-megzavarták az apró félreértések. Ide számithatjuk a Báthory megbizásával Budára utazó Kornis Boldizsár balesetét, a kit a hajdúk Szolnok és Debreczen közt kifosztottak. Az ily vállalatok miatt gyűlöletessé lett a hajdú név az országban, kivált a nemesek előtt, a kik közt sokan úgy is lenézték a jórészt „pásztorokból, kocsisokból, lovasokból és parasztemberekből” nemesekké lett katonaságot. Illésházy nem egészen igy gondolkodott róluk. „Ugyan nem kell azért megvetni ezeket,” – így nyilatkozott a hajdúkról – „az kik országunk szabadságáért felkötötték volt kardjokat.” S igy Kassán is hajlandó volt a hajdúk méltányos kivánságait teljesiteni. Különben is tekintetbe vette, hogy a Kállay család „nagy igazságot remél” Kállóhoz, melynek érvényesitését már a bécsi béke megigérte; tekintetbe vette továbbá, hogy a hajdúk békés kitelepitése után Kátló tisztán királyi végvárrá lesz, melynek ügyeibe Báthory nem avatkozhatik s végül úgy gondolta, hogy a hajdúk majd kevesebbet garázdálkodnak, ha kedvük szerint való biztos lakást kapnak. Azért megegyezett az erdélyi követekkel abban, hogy a hajdúk hagyják el Kállót s kárpótlásúl az Erdélyhez tartozók Nádudvart vegyék át, a magyarországiak pedig Csegét.

A kassai szerződést az erdélyi rendek s a fejedelem esküjökkel erősitették meg az 1608-iki szeptemberi országgyűlésen. Ezután Sennyei Miklós és Kornis Zsigmond Pozsonyba utaztak s ott a fejedelem nevében előadott kivánságukra a XIX. törvényczikkben a király és a magyar rendek is megerősitették a szerződést.*

Szilágyi, Báthory Gábor, 299. Erdélyi országgyűlési Emlékek, VI. 90. 170. Wolfgangi de Bethlen Historia de Rebus Transsylvanicis, VI. 505., 525. Komáromy András, Az 1607/8-iki hajdúlázadás történetéhez (Hadtört. Közl. 1891. 234; 1893. 72.) Pogrányi 1608-iki levele, közli Torma (Magyar Tört. Tár, XIII. 153.) s Majláth Béla, A hajdúk kibékitése kisérlete Inánchon (Értekez. a tört. tud. köréből, X. 18.)

Töredék a kassai szerződés 1608. deczember 4-ikén kelt megerősítő oklevelének végső soraiból.
Az oklevél eredetije a bécsi állami levéltárban.
(Olvasását l. a kötet végén)

Ez eredményt is Illésházy jóindulatának köszönhették a követek, mert a király tanácsosai közt sok ellensége volt a kassai szerződésnek. Ezek Báthory Zsigmond idejét emlegették s hivatkoztak arra, hogy Erdély, Oláhország és Moldva hajdan Magyarországhoz tartoztak. Khlesl is szerette volna a régi állapotot életre ébreszteni, első sorban azért, hogy meggátolja a török terjeszkedését. De nem kevésbbé fontos volt neki az a másik szempont is, hogy a támadó politika Erdélylyel szemben módot ád a fegyveres erő gyarapitására a magyar területen. Már pedig e fegyveres erő megtörvén a protestáns és rendi ellenzéket Magyarországban és a vele szövetséges tartományokban, jelentékenyen emelte volna Mátyás tekintélyét.* A király tanácsában a katholikus magyarok is az erdélyi fejedelem ellen fordultak, noha közülök csak kevesen követték volna Khleslt legvégső czéljáig. A zágrábi és boszniai püspökök határozottan kimondották, hogy az erdélyi fejedelem oly hűséggel tartozik a magyar királynak, mint régen a vajdák. Illésházy nem szerette volna megsemmisiteni Erdély önállóságát talán akkor sem, ha oly könnyen teheti, mint a tanácsadó püspökök képzelték. Hanem attól tartott, hogy az ifjú fejedelem több engedményt tesz a töröknek. mint kellene s általában óhajtotta a királyi hatalom erősitését az ország keletén. Ezért folytatta Pozsonyban a Kassán megkezdett alkudozást s 1609 tavaszán az Erdélybe küldött Daróczit bizta meg azzal, hogy új szerződést kössön Báthoryval. Az új szerződés első pontja az lett volna, hogy Erdély szövetsége Magyarországgal a török ellen is érvényes. Illésházy tehát engedett e pontra nézve az udvari hangulat nyomásának, de utólag megirta Daróczinak, hogy nem szükséges irásba foglalnia e pontot, úgy is megegyezett már arról az erdélyi követekkel. De ragaszkodnia kellett Daróczinak ahhoz a másik két követeléshez, hogy Báthory évi tiszteletdíjat fizessen a királynak s legalább tizezer főnyi segitséget igérjen neki. Viszont a nádor hajlandó lett volna a szabad fejedelemválasztás jogát elismerni a szerződésben.

L. erre nézve Kerschbaumer könyvének 194. l. a 2. jegyzetet. Khlesl irja Ridolfinak: „L’intenzione mia é stata sempre . . . voltare l’arme in Ungaria, per mettere le forze in mano dell’Imperatore.” V. ö. ezzel, a mit Zierotin mond Khleslről. (Chlumecky, I. 770.) Zierotin élesen látó ellensége volt Khleslnek, tehát használhatjuk itéletét, ha leszállitjuk a kellő mértékre. Illésházyra nézve l. Katona id. k. 185. l. „Illésházy accurata diligentia erat.”

Báthory azonban ily alapon nem akart alkudozni, a kassai szerződéshez ragaszkodott s annak lényeges változtatását határozottan megtagadta. Nem akarta elfogadni a szerződésről szóló királyi hitlevelet, melyet Daróczi hozott magával. Ebben ugyanis hivünknek volt nevezve a fejedelem, pedig Fráter István, ki 1608-ban Pozsonyba kisérte az erdélyi követeket, maga húzta át e megszólitást a hitlevél fogalmazványában. Báthory a serenissimus czímet kérte a királytól, de Daróczi azt felelte erre, hogy e czím csak az uralkodóház tagjait illeti meg.

Más dolgokban több eredménye volt Daróczi küldetésének. A kassai szerződésnek Kállóra vonatkozó részét nem hajtották végre, mivel sokféle nehézségbe ütközött Nádudvar és Csege átadása. A zavar azonban nem szünt meg Kállóban. Daróczi sürgetésére Báthory megigérte, hogy rendet csinál és kitelepiti a hajdúkat. Be is váltotta igéretét. 1609 szeptemberében Kálló városáért csere czímén százezer magyar forintban Böszörmény városát és Pród falut adományozta a hajdúknak.*

Szilágyi, Erdélyi Orsz. Eml. id. k. 22. s 126. Történelmi Tár, 1880. 321. s Dr. Varga Gejza, Hajdumegye leirása, 25.

De a bécsi udvar ennél sokkal többet kivánt a fejedelemtől. Illésházy halála után Thurzó fentartotta a Daróczitól átadott követeléseket. Ekkortájt sok hamis hirt terjesztettek Báthory hadi készületeiről oly emberek is, a kik szolgálatkészségük fitogtatásával érdemet akartak szerezni. Mindenesetre tanácsosnak látszott bizonyos jóindulatot mutatni Báthory iránt. Daróczi 1609 őszének elején újra Erdélybe utazott s megvitte Báthorynak az illustrissimus princeps, vagyis a felséges czímet, egyszersmind értésére adván, hogy követeit szivesen látnák a pozsonyi országgyűlésen. Bethlen Gábor, Sennyei Miklós és Rhédey Ferencz valóban felutaztak Pozsonyba s ott a deczember 9-iki űlésen előadták kérelmüket a kassai szerződés megerősitése s egyes erdélyiek magyarországi birtokai ügyében. Igaz, hogy a követek meg voltak elégedve a fogadtatással, de a dolog lényegére nézve semmit sem végeztek. Az udvar részéről azt mondották nekik, hogy a kassai szerződés érvénytelen, mert az 1608-iki országgyűlés csak abban a hiszemben hagyta jóvá, hogy Báthory kötelezni fogja magát a török ellen való segitségre is, mint követei megigérték. Bethlenék kelletlenül fogadták a választ, hanem Thurzó azzal biztatta őket, hogy mihelyt dolgai engedik, Erdély felé fog utazni, a fenforgó ellentétek kiegyenlitése végett. Úgy is volt, mert mikor a nádor hazatért az 1610-iki bécsi gyűlésből, rögtön az erdélyi dolgok rendezésére gondolt. Mert újra rossz hireket kapott onnan. Erdély – irja ekkor a nádor – mint új Afrika a változások szörnyetegeit szüli. Igaz, hogy az erdélyi szörnyetegek mesebelieknek bizonyultak, de a nádor még sem mondott le utazó szándékáról. Daróczi Ferenczet és Dengelegi Miklóst is útnak akarta inditani, hogy a követség szine alatt biztos értesülést szerezzenek Báthory törekvéseiről s hogy előkészitsék a nádor alkudozását. Bicsén nem sokáig pihent Thurzó és a zsolnai zsinat eloszlása után, vissza nem rettenve a nagy hótól, sártól és az áradásoktól, Kassa felé indult. Április 2-án Nagyfaluban új erdélyi tragédia hirét hallotta. De most valódi és véres tragédiáról, Kendi és társai szerencsétlen végű összeesküvéséről beszélt a hir.*

L. Kovács és Kemény, Erdélyország Történetei Tára, II. 161. Thurzó levele a királyhoz 1609 június 8. Forgách Zsigmondné a királyhoz 1609 szept. 4. a bécsi áll. levéltárban. (Turcica.) Thurzó különböző levelei az orsz. ltárban. (Acta Thurz. Fasc. I. nr. 53. 56. 57. és Fasc. 3. nro 27.) Hidvégi Mikó F. Historiája (Mon. Hung. Hist. II. VIII.) 182. s 274. V. ö. ezzel, a mit Szamosközy mond a követekről a Conspiratio Kendianában: „Irati redierunt Posonio.”

Egykorú elbeszélések szerint az összeesküvésnek az lett volna fő oka, hogy Báthory Gábor meggyalázta Kendi István és Kornis Boldizsár nejeit. Jósika Miklós regénye meglehetős népszerűséget szerzett e magyarázatnak, mely elég természetesnek látszott. Mert tudjuk, hogy Báthory nem kimélte alattvalói házas életének tisztességét. Ha a rossz nyelveknek hihetünk, akadt olyan erdélyi úr, a ki a fejedelmi jogok ily kiterjesztését derült philosophiával tűrte. Kendi és Kornis nem ilyen emberek voltak, hanem Kendinek nem is volt oka bosszút állani a fejedelmen neje sértett becsülete miatt. Kendi csak 1610 elején utazott Parnóba mátkájához, a már meghalt Rákóczi Zsigmond leányához s ha márcziusban már Szamos-Ujvárra hozta is nejét, annyi bizonyos, hogy Báthory az összeesküvés kitörése előtt nem találkozhatott a fiatal asszonynyal. Hitelesebb feljegyzések tanúskodnak a Kornis Boldizsáron ejtett sértésről. Úgy látszik, hogy a fejedelem valóban üldözte a szép Kornisnét s hogy „a tisztaságszerető, tökéletes házastárs”, mint unokája nevezi, visszautasitotta az erőszakos udvarlót.*

Szilágyi Sándor, Báthory Gábor 78. V. ö. még Szamosközy Tört. Munkáiban a Conspiratio Kendiana czímű latin verset (id. h. 506. l.), melynek részletes adataiból combinálhatjuk, hogy találkozott-e Báthory Kendinével az összeesküvés kitörése előtt. L. még Mikó, Erdélyi Történelmi Adatok, II. 336. Kemény János önéletirása, 28. s Szendrei közleményét: Történelmi Tár, 1891. 324.

Megengedjük, hogy az ily dolgok élesitették Kornisék gyülöletét a kicsapongó fejedelem ellen. Hanem más okoknak lényegesebb befolyást kell tulajdonitanunk az összeesküvés keletkezésére. Mindenekelőtt a vallási ellentétet kell kiemelnünk. 1607-ben Báthory megigérte Forgács bibornoknak, hogy támogatja a katholiczizmust, ha a trónra segiti. Lehet, hogy az erdélyi katholikusok biztak a fejedelem őszinteségében. Pedig csakhamar kitünt, hogy Báthory nem a szülői ház, hanem az ecsedi udvar vallásos hagyományaihoz ragaszkodik. Kivánságára az 1608 szeptemberében tartott kolozsvári országgyűlésen azt határozták a rendek, hogy az unitárius Kolozsvár fogadjon be református papot, ki a fejedelemtől kijelölt helyen teljesitheti egyházi kötelességeit. A következő évben Báthory az óvári templomot ajándékozta a kolozsvári reformátusoknak, majd később a saját költségén felépitteté a romba dőlt régi egyházat s a fiscalis jövedelmekből alapítványt tett a pap s az iskola ellátására.*

L. Szilágyi Ferencz, A kolozsvári ev. ref. eklézsia tört. (Kolozsvár, 1829.) 12. Szilágyi, Erd. Országgy. Eml. VI. 111. Ez a kifejezés: „Az emlitett törvényczikk a Ngd religióján való papról beszél,” zavarra adott alkalmat; Veszely (Erdélyi Egyháztört. Adatok, I. 239.) azt következtette e szavakból, hogy Báthory ekkor még katholikus volt. Mások sem tudták, hogy minő vallású volt a fejedelem 1608-ban. Pedig úgy hisszük, hogy a „Ngd religióján” a református vallást kell értenünk. Bizonyitja ezt az 1612-iki törvénykönyv, mely az 1608-iki törvényczikkre hivatkozva ezt mondja: „Kolozsvári gyűlésünkben elvégeztük, hogy Kolozsvárra a Szent-Háromságról való igaz Orthodoxa Confessió, melyet helvétiai confessiónak hivnak, bevétettessék.”

Szamosközy „Conspiratio Kendiana”-jának kezdősorai.
Olvasásuk: 89. Chare compater vir et fortissimus. Conspiratio Kendiana. (Audite mirum ex mirandis multis) Ex miris multis audite miram rem. Heu Ungaricae gentis (heu) ingementem, Transilvaniae novam motionem.
(A zárjelbe tett szavak kitörülve.)
A kézirat eredetije a berni városi könyvtárban.

Nem igy gondoskodott a katholikusokról. Nem akarta őket háborgatni, de régi hatalmuk visszahóditását nem tartotta kivánatosnak. Forró György jezsuitának megengedte, hogy Erdélyben tartózkodjék. A páter Kolozsvárt volt, midőn Báthory bevonult. Üdvözlő beszédében emlékeztette a fejedelmet arra, hogy mit köszönnek a jezsuiták a Báthoryaknak. A keresztyén fejedelmek – mondá Forró – azt reménylik, hogy az új fejedelem visszahivja majd a társaságot és elődeinek nyomdokaiba lép. Báthory nyájasan felelt és igéreteivel a katholikus vallás jövőjére nézve reményeket ébresztett. De semmi sem történt, a mi e reményeket igazolta volna. Az 1609-iki októberi országgyűlésen Forró ösztönzésére a katholikusok a jezsuiták visszahivását sürgették s az esetre, ha régi székhelyeikre vissza nem térhetnének, azt kivánták, hogy legalább a rendek a maguk birtokán tarthatnák őket. A rendek azonban a fejedelem beleegyezésével a „religio dolgát” a jövő országgyűlésre halasztották.*

Annuae Litterae Societatis Jesu Anni 1609. 282. Szilágyi, Erd. Országgy. Eml. VI. 164.

E határozatot igen komoly összeütközés előzte meg. Kornis Boldizsár hevesen kifakadt a protestáns többség ellen. Körülbelül igy beszélt: Ti most örültök, mi meg búsulunk. De mi is elegen vagyunk, vagy kilencz ezren, még visszanyeri a mise régi értékét s ti fogtok búsulni. Erre nagy lárma keletkezett, a fejedelem megtudta, mi történt s Imrefit küldé a rendek közé. Imrefi keményen megdorgálta Kornist. Szabad-e – úgymond – az országot fenyegetni? Ily beszéd halált érdemel. A többség felzúdulása fokozta Imrefi beszédének hatását. A katholikus urak elnémultak.*

Szamosközy, Conspiratio Kendiana, id. h. 508. Szamosközy elbeszélését megerősiti Báthorynak Thurzóhoz intézett levele. (Act. Thurz. Fasc. 95. nr. 4.) „Tavali gyűlésünkben ugyan publice az egész országot meg is fenyegette volt Kornis Boldizsár,” irja Báthory 1610 április 9-én.

E jelenet is mutatja, hogy néhány katholikus főúr már 1609 végén mennyire gyűlölte Báthory kormányát. Néhány főurat mondunk, mert az összeesküvést nem tekinthetjük általános katholikus mozgalomnak. Oly főurak tervezték azt, a kiknek lelkében a vallásos sérelmeket erősen átérzett személyes sérelmek tetézték. E főurak segitették Báthoryt a trónra s csalódott várakozásuk halálos gyűlöletre vált. Talán Kornis Boldizsár volt köztük a legbuzgóbb katholikus, de reá is vonatkozik, a mit unokája feljegyzett, hogy a családi megbecstelenitésen kivül „egyéb törvénytelen dolgok” is érték az elégületlen főurakat.*

Szilágyi, Báthory Gábor. 78–80. Igen becses Weisz Mihály rövid jegyzete az összeesküvésről: Deutsche Fundgruben, N. F. I. 243.

Kendi volt az összeesküvés vezetője. Pedig őt kanczellárjának választotta Báthory s neki adta Szamos-Ujvárt. Kendi ezzel nem érte be, hanem pénzt is veretett egy régi ágyúból, mint némelyek hitték, Báthory tudtával, de a fejedelem egy hű embere határozottan állitja, hogy Báthory csak az összeesküvés felfedezése után értesült a pénzverésről.*

Szamosközy, id. h. 538. l. Sepsi Laczkó Máté adata (Mikó, Erd. Tört. Adatok, III. 125.) nem látszik hitelesnek.

Kendi semmibe sem vette Báthory jótéteményeit, nyughatatlan ember volt teljes életén át. Fejedelem akart lenni s mig az nem lehetett, a fejedelem után nem tűrt nagyobb urat magánál.* De a fejedelem és kanczellárja közt Imrefi állott, a Báthory-család e Magyarországból származó hive, kit az elégületlenek Báthorynál is inkább gyűlöltek. Nehezen birták elviselni az ifjú uralkodó büszkeségét, de hogyan tűrjék ez ide vetődött, velük nem egyenlő származású s hozzá még nagyon kevéssé tiszteletre méltó ember uralmát?

L. Bethlen Gábor levelét Kendiről: Török-Magyarkori Állam-Okmánytár, I. 127.

Kendi 1610 elején Parnóba utazott menyasszonyához. Ekkor sokat érintkezett a felsőmagyarországi katholikus urakkal, a kiknek körében sokszor hallotta, hogy „kár eretnek embernek erdélyi fejedelemséget viselni.” Lehet, hogy Forgách Zsigmonddal is találkozott, még valószinübb, hogy közvetve tárgyalt vele. A felsőmagyarországi generális nagyon hamar elhitte, a mit szeretett hinni; az ő phantásiája növelte nagyra azokat az afrikai szörnyetegeket, melyekről Thurzó beszélt. Kendi bizonyára azt hirdette, hogy neki nagy pártja van Erdélyben, mert mindenki zúgolódik Báthory ellen; a katholikus urak pedig azzal biztathatták Kendit, hogy Magyarország részéről segitségre számithat, ha megbuktatja Báthoryt.*

Szamosközy, id. h. 510. l. Sepsi-Laczkó Máté, id. h. és Szilágyi, Erd. Országgy. Emlékek, VI. 168.

Ezalatt a fejedelem vigan farsangolt az egész országon végig. 1610 márczius 25-ikére hivta a rendeket a beszterczei gyűlésre. Az elégületlenek, a kik közt Kendi mellett Kornis Boldizsár volt a főintéző, nem akarták bevárni az országgyűlés megnyitását. Báthory nyiltan fenyegette Kornist s Kendi sem érezte magát teljes biztosságban. Attól tartottak, hogy Báthory úgy fog bánni velük Beszterczén, mint Zsigmond fejedelem bánt annak idején Kendi Sándorral és társaival.

Márczius 5-ikén Kendi is megjelent Báthory udvarában Nagy-Szebenben. Hivogatta a fejedelmet vendégségbe valamelyik házához, különösen Szamosujvárra, Azonban Imrefi már régebben gyanakodott s most úgy érezte, hogy e szokatlan meghivások valami rosszat jelentenek. Reábeszélésére a fejedelem elkerülte a veszedelmes vendégségeket s Kolozsvárról Széken át indult Beszterczének.*

L. Szamosközy, id. h. 512. 517. s kk. Szamosközy határozottan állitja, hogy Kornis is hivta Báthoryt Radnótra, de a fejedelem nem fogadta el a meghivást. Azonban Báthory Thurzóhoz intézett levelében (id. h.) ép Radnótot nem emliti a helyek közt, a hová hivták. Ez véletlen is lehet, de mégis kétségessé teszi Szamosközy adatát, a ki a legkedvezőbb szinben igyekszik feltüntetni Báthoryt. Másrészt vegyük tekintetbe, hogy Mikó is hallomás után ir, mert nem volt akkor Báthory udvarában. Különben a radnóti betérésnek történetiróink sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonitanak, mint a mennyit megérdemel. Ekkor már a végrehajtásig meg volt érve az összeesküvés terve, a Kornisnéval való illetlenkedés jelentéktelen epizód, még ha ekkor történt volna is. Megjegyezzük még, hogy Szamosközy Kornis Boldizsár vallomása nyomán irja le a történteket, azért irt oly becses forrásművet. De a mit Kornis a maga mentségére felhozott, nem fogadhatjuk el valóságnak.

Kendi István aláirása Szerencsen 1616 augusztus 26-ikán kelt iratán.
Olvasása: Stephanus Kendi m. p.
Az irat eredetije az országos levéltárban.

Báthory ez óvatossága megdöbbentette az összeesküvőket. Érezték, hogy cselekedniök kell. Kendi és Kornis együtt utazva a fejedelemmel, elrejtették zavarukat, úgy hogy a fejedelem mit sem gyanitott készülődéseikről. A kanczellár jól kitalált okokkal arra birta Báthoryt, hogy gyalogságának és lovasságának egy részét küldje előre. Körülbelül ötven kék drabant s vagy harmincz nemes ifjú maradt a fejedelem körül. Kendi előre sietett, hogy a fejedelem szállását elrendezze.

Nagyon különös szállásrendező volt. Úgy intézte a dolgot, hogy a fejedelem mennél nehezebben kapjon segitséget, ha szüksége lesz reá. Az ajtók zárjait s reteszeit levonatta, a sövényeket néhol kivágatta, néhol pedig felemelte. A fejedelem szállásán puskaporos hordót is akart elrejteni, de már késő volt, Báthory közeledett. Márczius 24-én vonúlt be Székvárosába.*

L. Szamosközy, Sepsi-Laczkó, id. h. Báthory id. levele. A bevonulás napja korábbra van téve Deák Farkasnál: A széki merénylet 1610-ben. (Századok, 1876.), de mi Szamosközy adatát fogadjuk el, melyet Desseöffy Jánosnak Thurzóhoz irt levele is megerősit. (Acta Thurz. Fasc. 3. nr. 31.)

Dél felé Kendi Szamosujvárra izent, hogy fegyveres szolgái éjjelre Széken legyenek. Sarmasági, Sennyei Pongrácz, Kovacsóczi és a Kornisok is ott voltak lovasaikkal. A szamosujvári gyalogokat és lovasokat Szilvási Péter, Kendi hive, egy csűrbe helyezte el és megparancsolta nekik, hogy mind talpon álljanak. Nagyon kevesen tudták, hogy miről van szó. A vezérek nem is szereztek meggyőződést arról, hogy van-e valami buzgalom az ügyért azokban, a kiknek hűségétől s önfeláldozásától függött a siker.

Kendi és Kornis ébren töltötték az éjszakát. Éjfél tájban magokhoz hivták Török Jánost, Kendi nagy erejű főlovászát. A bátrabb s szenvedélyesebb Kornis előadta Töröknek, hogy nem akarják tovább tűrni Báthory gonoszságait. Ő maga fogja megölni a fejedelmet, mint udvari főkapitánynak szabad bejárata van hozzá, de szüksége van Török s még egy ember segitségére. Huszonöt ház jobbágyot igért neki a segitségért. Török megrémült, szabadkozott, de látta, hogy életével játszik, ha ellenkezik s igy csak annyit mondott, hogy „Szolga vagyok!” Az összeesküvők Imrefit s fiát is meg akarták ölni, de egyelőre nem gondoltak reájok, úgy is azt hitték, hogy mindent elérnek, ha Báthory elvérzett.

Báthory Gábor aláirása 1611 október 1-én kelt czimeradományozó levelén.
Olvasása: Gabriel princeps mp.
Az irat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.

Mikor Kendi házából távozott, félni kezdett. „Fele Lónát s tizezer forintot adtam volna, ha ezt nálam nélkül elvégzik” – mondá egyik hivének. Már vissza akart fordulni, de Kornis tartóztatta. Töröknek előre kellett mennie, hogy kikémlelje, vajjon elindúltak-e már a drabantok, a kiknek elmenetele előtt Kornis nem akart a dologhoz látni. Csakhogy időközben a fejedelem egy szolgája észrevette az őrtüzeket. Oda sietett az őrökhöz s kérdé tőlük, hogy kit őriznek? A jó emberek nem titkolták, hogy hány emberből áll a sereg s hogy a kanczellár parancsából virrasztanak. Mihelyt a szolga megjelentette tapasztalatait, Báthory magához hivatta Imrefit.

A mint Török az udvarba ért, a fejedelem szolgái megkötözték és Báthory elé vitték. Itt mindent megvallott és kegyelmet kapott. Báthory fegyvert fogott és zaj nélkül házába gyűjtötte a drabantokat s a nemes ifjakat. Az összeesküvők még kétszer küldtek kémeket, a fejedelem házába, de azok is úgy jártak, mint Török.

Reggel felé aggodalmasan várakozva a kiküldött kémekre, Kornisnak végre eszébe jutott, hogy jó volna az összegyűjtött katonaságnak előadni a vezérek czéljait. Midőn a főurak fegyveres szolgái meghallották, hogy miről van szó, zúgolódni kezdének. Báthory a második kémnek elfogatása után meg akarta támadni az összeesküvőket, de Imrefi tanácsára más utat választott. Parancsából Kereki Ferencz nevű komornyikja az urakhoz ment s kérte őket, hogy siessenek a fejedelemhez, mert már itt az indulás ideje. „Megyünk” – volt a válasz, de egymás közt igy folytatták: „Bizony mind levágat bennünket, ha oda megyünk.” Most már vége volt Kendi álmodott fejedelemségének s vége az összeesküvők bátorságának is. Futott az egész csapat a legnagyobb rendetlenségben. A fejedelem csak emberei egy részét merte az üldözésre küldeni, mert attól tartott, hogy a menekülők lesbe csalják katonáit. Kendi, Sennyei Pongrácz, Sarmasághi, Keresztúri és Szilvási elmenekültek; Kornis Zsigmond pedig, hallván a történteket, Radnótról Moldvába futott. Kornis Boldizsárt és Györgyöt utólérték az üldözők; Györgyöt megölték, Boldizsár egy ideig védte magát, de megsebesitették és elfogták.

Báthory azt hitte, hogy az összeesküvőknek hatalmas pártja van az országgyűlésen összegyűlt rendek közt. De Bethlen Gábor, a ki már Beszterczén volt, eloszlatta aggodalmát s a fejedelem igy nyugodtan vonult be az országgyűlés szinhelyére.*

Szamosközy, id. h., Deák Farkas értekezése id. h. és Hidvéghi Mikó id. h. 187.

Hanem a Szék városában töltött rémes éjszaka kemény kérget vont a fejedelem szivére. A beszterczei országgyűlés törvényeibe iktatta a fej- és jószágvesztés itéletét a már emlitett összeesküvők ellen, a kikhez még új neveket is csatolt. Kornis Boldizsár életéért aggódva raboskodott. Sokan szenvedtek, a kiket talán igaztalan gyanú terhelt. Legrövidebben bánt a fejedelem Kolosvári Jánossal, a fiscalis directorral, a ki a vádiratot szerkesztette az összeesküvők ellen. Aligha sejtette ekkor, hogy a maga fejére olvassa a mások ellen idézett törvényeket. Azzal gyanúsitották, hogy magára vállalta Kornis és Kendi védelmét az országgyűlés előtt, ha a gyilkosság után a rendek az összeesküvők ellen fordulnának. Báthory hirtelen elfogatta a mitsem gyanitó Kolosvárit és minden törvényes eljárás nélkül felakasztatta a beszterczei kapú előtt. Beszélték ekkor, hogy Kendinek Kamuthi nevű szolgáját Szamos-Ujváron a fejedelem parancsára ágyú elé kötözték s úgy lőtték darabokra.*

Deutsche Fundgruben, N. F. 213. l. Erd. Orsz. Eml. VI. 176. Hidvéghy Mikó 187. 243. V. ö. Segesvári krónikája (Mikó és Szabó, Erd. Tört. Adatok IV. 174.)

A megtorlás kegyetlensége még azoknak sem tetszett, a kik különben egyetértettek Báthoryval a megbukott mozgalom kihasználásában. A vallás ügye az 1608-iki határozat értelmében rendes körülmények közt is szóba került volna Beszterczén. De már az 1609-iki gyűlés hangulata sem volt kedvező a katholikusokra nézve, annál kevesebbet várhattak a beszterczei határozatoktól. A rendek a protestánsok sérelmeiből indúltak ki. Némely helyen, különösen Kraszna és Közép-Szolnok vármegyékben előfordult, hogy a katholikus patronusok papjaikat erőltették alattvalóikra s átadták nekik a protestáns templomokat a papi jövedelemmel együtt. Az országgyűlés eltiltotta a katholikus főurakat a „cujus regio, ejus religio” elvének alkalmazásától s elrendelte a sérelmes állapotok orvoslását. De itt meg nem állapodott. Megújitotta az 1588-iki törvényczikket, mely a jezsuitákat kitiltván az országból, meghagyja még azt is, hogy „egyébféle római religión való szerzeteseknek klastromok, collegiumok és közönséges helyen templomok ne lehessen.” Úgy gondoljuk, hogy e törvényt megújitották volna a rendek Kendi mozgalma nélkül is, mert hiszen Rákóczi Zsigmond alatt egymásután két országgyűlés elevenitette fel az 1588-iki czikket. Különben megjegyezzük, hogy kevés jezsuitát sújtott a beszterczei határozat, mert a jezsuiták hivatalos jelentése szerint 1610 elején csak három páter volt erdélyi területen s ezek közül egy Wesselényi Pál kérésére tovább is megmaradt Csáky Istvánné jószágán, noha e Fabó Bálint nevű papot névszerint is kitiltotta a beszterczei határozat. Azzal sem mondottak egészen új dolgot a rendek, midőn elhatározták, hogy „az pápista papoknak pispekek ne légyen.” Mióta az 1601-iki országgyűlés elkobozta a püspökség javait, Erdélynek csak czimzetes püspökei voltak, a kiknek már a beszterczei határozat előtt is kevés volt a befolyásuk. De lényegesen súlyosbitották a rendek a katholiczismus helyzetét azzal a határozattal, melynél fogva több helyről, de különösen az egész Udvarhelyszék területéről kitiltották a „pápás papokat.” Ennél a tilalomnál különösen kiemelik a rendek, hogy a katholikus papok az „ő felsége ellen való practikában misceálták magokat,” noha itt első sorban talán nem is az erdélyi papokat vádolták.

Midőn már igy felébredt a türelmetlenség szelleme a bevett vallások egyike ellen, szinte természetes volt, hogy a zsidózók ellen is fordul. A rendek a „káromló” papok üldözését határozták el s a felekezet hiveit a következő országgyűlés szine elé idézték.*

Szilágyi, Erdélyi Orsz. Eml. VI. 170. Veszely, id. m. 234. Annuae Litterae Soc. Jesu. (Dilingae) 346. 347.

A beszterczei vallásügyi törvények is elég világosan hirdették, hogy Kendi Istvánnak nincs számbavehető pártja Erdélyben. Thurzó igen nagy lelki nyugalommal fogadta a Kassára futott kanczellárnak azt az irásbeli nyilatkozatát, hogy Magyarországhoz való hűsége miatt kellett menekülnie társaival együtt s hogy Erdély nevében a két ország szövetségének fentartására kötelezi magát. A nádor úgy vette észre, hogy Kendi s barátai csak a maguk nevében nyilatkozhatnak. Rögtön belátta, hogy képzelgés volna beszédeikre terveket épiteni. Jól tudta, hogy Erdély most nem kapcsolható Magyarországhoz, de még ha ez lehetséges volna is – igy fűzte tovább gondolatait – ki birná fentartani e kapcsolatot az adott viszonyok közt? Thurzó tulajdonképen Illésházy erdélyi politikáját akarta folytatni. Midőn egészen őszintén beszélhetett, azt mondotta, hogy nem szeretné mellőzni az Illésházytól kötött kassai szerződést, mert Erdély nem szegte meg annak pontjait.* De csak ritkán beszélhetett ily őszintén. Láttuk már, hogy Illésházy is kénytelen volt engedni az udvar hangulatának, pedig akkor a nádor helyzete erősebb volt a királylyal szemben, mint Thurzó korában. Vegyük még hozzá, hogy Thurzó nem érezte magát kötelezve arra, hogy elősegitse Báthory dynastiai nagyravágyását. S igy a nádor hol akarva, hol akaratlanul, mind erősebb ellentétbe jutott Báthoryval.

Kendi nyilatkozata Jászaynál (Magyar Nemz. Múzeum, Quart. Lat. 2164.) Thurzó levelei a királyhoz, 1610. április 2. és 10. (Acta Thurz. Fasc. 1 nr. 57. és F. 3. nr. 31.) Az utóbbiból idézzük e fontos sorokat: „Considerandum namque est cum principe Transylvaniae simul et regno illo mutuam nos habere confoederationem, medio defuncti dni comitis Stephani de Illésházy initum . . .” Azután elmondja, hogy a fejedelem semmit sem tett a király s az ország ellen.

Besztercze XVII. századi térképe.
Schollenberger János Jakab rézmetszete után. Tröster „Das alte und neue Teutsche Dacia” (Nürnberg, 1606.) czimű munkájából.

Mégis lényeges volt a különbség Thurzó és Forgács Zsigmond politikája közt, még ha a nyilvánosság előtt úgy látszott is, hogy egy úton haladnak. Forgách mohón kapott a Kenditől nyujtott sovány alkalmon. „Nekem úgy tetszik” – irja ekkor a nádornak – „szép dolog vóna is még az régi mód szerint incorporálni Erdélt Magyarországgal, nem kelletnék mindenkor szentelt vizzel utánok járni.”* Rögtön munkához látott. Április 19-ére Kassára hivta a szomszédos megyék és szabad királyi városok követeit. Már gyülekeztek is a követek, midőn a nádor április 14-én Kassára érkezett. Thurzó hazabocsátotta őket, mert szerinte ilyen részgyűléseket csak a király, vagy a nádor hivhat össze s mert az országbiró leginkább Erdély ellen hirdetett gyűlést, a mi fölösleges kihivás volt.*

1610 április 5. (Acta Thurz. Fasc. 5. nr. 12.)

Thurzó II. Mátyáshoz, 1610. április 20. (Act. Thurz. Fasc. 3. nr. 33.)

Thurzó felfogása szerint tanácsosabbnak látszott meginditani a tárgyalásokat Erdélylyel, mert a mióta ki volt mondva a kassai szerződés érvénytelensége, a két állam viszonya szabályozásra szorult. Báthory nem utasitotta vissza a feléje nyujtott jobbot, de alig birta elfojtani ingerültségét a szenvedett sérelmek miatt. „Homonnai Bálint uram miatt idegenedett el tőlünk Huszt,” mondották a rendek a beszterczei gyűlésen. Báthory mind eddig hiában próbálta a várat visszaszerezni, „Ha hirt hall” – irta erre nézve a fejedelem Thurzónak – „gonosz indulatnak ne tulajdonitsa, meg akarjuk tartani az Confoederatiót, de oda nem engedjük a magunkét.” Báthory nem kapta meg a Bocskaynak adott török koronát s más drágaságokat, melyeket az elhunyt fejedelem végrendelete alapján követelt. Láttuk már, hogy mint intézkedett Thurzó a török koronáról. Gyanitotta, hogy az erdélyi fejedelem a koronát nem csupán kereskedelmi értéke szerint becsüli. Nagyon haragudott Báthory Forgács Zsigmondra Kendi pártolása miatt s a nádorra is neheztelt, hogy ki nem adta az árulókat. Méltán bántotta az, hogy az országos törvényben is elismert kassai szerződést érvénytelennek nyilvánitották. Világos jele volt ez a rosszhiszeműségnek, melyet hiában próbáltak takargatni a legkülönbözőbb okokkal.

Másrészt Thurzó sem szerette Báthoryt erőszakosságai s ledérsége miatt. Midőn meghallotta IV. Henrik megöletését, azt jósolta, hogy Báthorynak „is végét érheti a latorság”. Különösen azt vette rossz néven tőle, hogy a magyar területen letelepedett hajdukat is „hittel kapcsolta” Erdélyhez. Az előző évek történetéből jól tudta mindenki, hogy minő hatalma van annak, a ki a hajdúkkal rendelkezik. A tiszavidéki nemesség nem érezte magát biztosnak otthonában, mert a jobbágyok is megirigyelték a hajdúk szabad életét és mivel „amaz útfélen vetett borsó módjára kezdett dolguk lenni” a hajdúk garázdálkodásai miatt, hihető volt, hogy elkeseredésükben magok is a pusztitók közé állanak.

Thurzó is próbálta megnyerni a hajdúkat a királyi szolgálatnak, hanem Báthory áldozatkészsége s törekvései nagyobb hatással voltak a hajdúk vezetőire. A fejedelem igen érzékenyen sebezte a nádort, midőn azt irta neki, hogy nem hadi vállalatra gyűjti a hajdúságot, mint a nádor gondolta, hanem a Thurzóval való személyes találkozás fényét akarván emelni, Nagy Andrást, a kapitányokat s a hadnagyokat hivja magához – „minthogy nagyságod olyan igen hivatta őket, hogy nagyságoddal magunk megismertethessük őket.”

Ily körülmények közt nem igen csodálkozhatunk azon, hogy a nádor és a fejedelem személyes találkozása a királydaróczi mezőn Szatmár és Tasnád közt eredménytelen volt. Nagy pompát fejtett ki a két úr. Báthory vagy ötezer ember kiséretében szállott Tasnádra. Thurzót csekélyebb, de „tekintetesebb” kiséret vette körül. A június 8-iki találkozásnál „igen egymásra vigyáztak,” hogy egyik se szálljon le előbb a másiknál. A találkozás után is jártak még a követek ide s oda, de mind hiába; Báthory nem akart elállani az Illésházyval kötött szerződéstől. Thurzó azt fejtegette, hogy Erdély Oláhországgal és Moldvával együtt elismerve a magyar korona fenhatóságát, helyet foglalhatna II. Mátyás országainak szövetségében, ha a szerződés kivétel nélkül minden ellenség s igy a török ellen is irányulna. Ezt a föltételt Thurzónak követelnie kellett, mert tudta, hogy különben el nem fogadják a szerződést Bécsben. S mégis engedett volna e pontra nézve, ha Báthory a hajduk s a birtokkérdések ügyében előzékenységet mutat. De Báthory e kérdésekben makacs volt s nagy terveire gondolva nem akarta kihagyni a szerződésből e pár végzetes szót: „a török kivételével.”*

Hidvéghi Mikó, 182. s 272. Weisz, Liber Annalium, 214. Szilágyi, Erdélyi Orsz. Eml. 168. s a Báthory Gábor történetének Függelékében közölt levelek; Báthory levelei Thurzóhoz, 1610. (Act. Thurz. Fasc. 95 nr. 3. 4. s 8.) s Thurzó 1610-iki levelei nejéhez id. h. II. k.

Thurzó bizonyára eljárt a királynak abban a megbizásában, hogy igyekezzék megmenteni az elfogott Kornis Boldizsár életét, ha még nem késő. Báthory azzal válaszolt e közbenjárásra, hogy július 4-én lefejeztette a foglyot a kolozsvári pellengérnél s maga is végig nézte a kivégzést.*

Segesvári Krónikája Mikónál, Erdélyi Tört. Adatok IV. 175. l.

Igen feszültté vált a viszony a daróczi találkozás óta. Mind a két fél készülődött, mert mindegyik tartott a másik támadásától. Thurzó most elővette Forgáchnak tavaszi tervét s a felsőmagyarországi rendeket augusztus elejére Kassára hivta. A gyűlés a szokott módon intézkedett a katonaállitásról s a táborba szállásról, mivel a nádor előterjesztése szerint „az erdélyi fejedelemnek velünk való tetetes barátságával magunknak hizelkednünk igen káros.” A nádor készületei s a gyűlés egybehivása gondolkodóba ejtették Báthoryt. Imrefit Nagyváradra küldötte, hogy a kint lévő tanácsosokkal együtt intézzék el a vitát, és pedig úgy, hogy „ne menne kardra a dolog.” Thurzó sem akarta másként. Imrefi azonban nem mert Kassára menni, a Tiszán túl egy faluban várakozott társaira; lehetséges, hogy Kendi bosszujától tartott. Sennyei Miklós, Prépostvári s Fráter alkudoztak a felsőmagyarországi rendekkel Kassán.* Augusztus 15-én alá volt irva a második kassai szerződés. Az erdélyiek most oly követelésekben is megnyugodtak, melyeket Báthory nem fogadott el a daróczi találkozáskor.* A nádor akkor azzal vádolta a fejedelmet, hogy „Szabolcs vármegyének jó részét benne való hajdukkal egyetemben ő Felsége koronás király urunk birodalmától elszakasztván, dézmáját és egyéb jövedelmét a koronának magának tulajdonitván, országunkban országunk törvénye folyását meggátolta.” A kassai szerződés most rendezte Báthory ecsedi uradalmának határait, de élesen elválasztotta a fejedelem földesuri s uralkodói jogát. A kassai pontok értelmében a szabolcsi és szatmári hajduk is engedelmességgel tartoztak a magyar királynak. Az általános politika szempontjából a második kassai szerződés csak ujabb kiadása volt az elsőnek. A nádor meg volt elégedve az eredménynyel. Az ecsedi birtokrendezés oly csere utján történt, mely igen szép birtokokkal gyarapitotta a tokaji uradalmat. „Én azért, édes szivem, ma jól jártam” – irja a nádor nejének a cserére czélozva. De nem ez volt a döntő. A béke meg volt mentve; legalább remélhető volt, hogy a hajduk támadása s a jobbágyok lázongása elmaradnak. De vajjon remélhette-e a nádor, hogy az udvar megnyugszik Illésházy szerződésének megújitásában? E remény nélkül meg nem egyezett volna az erdélyiekkel, hanem aggodalmait azzal némitotta el, hogy a békének megmentésével minden esetre igazolhatja eljárását.

Mátyás levele Thurzóhoz (Act. Thurz. Fase. 23 nr. 14.) Szilágyi, Báthory Gábor, 95.

Nem áll tehát az, a mit Weisz Mihály után többen irnak, hogy Imrefi el sem búcsuzva Báthorytól, Kassára szaladt s ott alkudozott a magyarországiakkal. Imrefinek megbizása volt a fejedelem részéről s különben nem is ment Kassára. L. Imrefi levelét, 1610 július 30. (Act. Thurz. Fasc. 39 nr. 5.) A nádor előterjesztése a kassai országgyülésen (Act. Thurz. Fasc. 11. nr. 25.) és Thurzó 1610-iki levelei nejéhez.

Báthory nem a legjobban fogadta visszatérő követeit. Úgy látszik, hogy sokáig haragudott Imrefire. Érdekeinek gondosabb megóvását kivánta volna. De mivel figyelme lassankint másfelé fordult, elfogadta a szerződést, aláiratta rendjeivel s szivesen vette volna, ha a szeptember végén Bécsbe küldött Péchy Simon s Erdélyi István a ratifikált példánynyal térnek vissza. Ezt azonban hiába várta. Az erdélyi követek Bécsbe érkezése előtt a nádort az udvarhoz hivták. Mátyás tanácsosai valószinűleg megmagyarázták Thurzónak, hogy a szerződést nem ártott megkötnie, de a király most már megalkudott Rudolf császárral, s igy fölösleges a kassai szerződés megerősitése. Mennyivel okosabb volna megbuktatni Báthory Gábort. A dolog nem is volna lehetetlen, ha a titkos megbizással utazó Cesare Gallo Erdély szomszédait felbujtja a fejedelem ellen. Thurzó nem igen védelmezhette Báthoryt, mert biztos hirek érkeztek a hajduk meg-megujuló nyugtalanságáról s az erdélyi hadi készületekről. Kénytelen volt tehát megegyezni Khlesllel s Krenberg kanczellárral arra nézve, hogy az erdélyi követeket különböző ürügyek alatt Bécsben tartóztatják mindaddig, a mig Cesare Gallo vissza nem érkezik. Az ürügy hamar meg volt. Az Erdélyből hozott okirat néhány szóban különbözött a Kassán szerkesztett példánytól. A kisebb tollhibákat a követek is ki akarták javitani. De volt lényegesebb eltérés is. A törökre vonatkozó záradéknál az erdélyi példányban határozottan ki volt emelve, hogy Erdély nem tartozik segitséget adni Mátyásnak a porta ellen, mig a török okot nem ad reá „Erdélynek.” Ez utolsó szó nem volt meg a kassai példányban, már pedig e szó nélkül a czélzatos magyarázat úgy értelmezhette a szóban forgó záradékot, hogy Erdély nem tartozik ugyan segitséggel Mátyásnak a király részéről meginditott háboruban, de ha a török a támadó, akkor Erdély is köteles fegyvert fogni. Legalább úgy hiszszük, hogy Báthory e czélzatos magyarázatnak akarta utját állani az „Erdélynek” közbeszurásával. Péchy és Erdélyi nem merték e pontot megváltoztatni s igy hosszas veszteglés után eredmény nélkül távoztak.* Báthory ez eljárást nyugodtan türte. A türelmes önvédelem tulajdonkép nagy erőt adott volna a fejedelemnek az udvar kétszinű s gyönge politikájával szemben. De Báthoryt messze ágazó terveinek bonyodalmai oly helyzetbe sodorták, mely újabb alkalmat nyujtott az udvarnak a támadások folytatására.

A nádor propositió id. helyen, Thurzó levelei nejéhez id. h. II. 275. Szilágyi, Báthory Gábor 320. l. Erdélyi Orsz. Eml. VI. 40. 41. 180. 194. Thurzó levele a királyhoz, 1610 nov. 18. (Act. Thurz. Fasc. 2. nr. 23.) A magyar tanács a királyhoz (u. ott, Fasc. 1. nr. 70,) Báthory Thurzónak, 1610 aug. 27. (u. ott, Fasc. 95. nr. 13.) Dóczi Thurzónak, 1610 szept. 29. (u. ott, Fasc. 57. nr. 3.) Mátyás Thurzónak, 1610 szept. 20. (u. ott, Fasc. 10. nr. 38.) Pécsi és Erdélyi Thurzónak, 1610 nov. 15. (u. ott, Fasc. 3. nr. 43.) Mátyás Albert főherczegnek. Hatvani, Brüsseli okmtár, IV. 45. s Segesvári krónikája, id. h.

Még nem volt erdélyi fejedelem, midőn a lengyel trón elfoglalására készült. Összeköttetései voltak azokkal az elégületlenekkel, a kik 1606 óta Zebrzidowszky és Radziwill vezetése alatt veszedelmes mozgalmat inditottak III. Zsigmond ellen. Báthory e törekvéseit valószinűleg Bocskay is támogatta.* Úgy látszik, hogy különösen egy Herburt nevű lengyel úr közvetitette Báthory érintkezéseit Zebrzidowszky pártjával. Herburt előkelő, de könnyelmű és izgága ember volt, Nem lehetetlen, hogy annál nagyobb reményeket keltett Báthoryban, mennél nagyobb szüksége volt Ecsed urának pénzére. Meg is egyezett már a fiatal trónjelölttel a királyi méltóság elfogadásának föltételeiben. Nem tudjuk, hogy eléggé megbizható párthiveket toborzott-e Báthorynak, de annyit tudunk, hogy Zsigmond hivei Báthoryt tekintették az elégületlenek trónjelöltjének.* Zsigmond király 1607 nyarán Guzownál legyőzte a felkelőket. Nápolyi Péter, az erdélyi diplomata, ki a lengyel viszonyokat jól ismerte, a guzowi vereség után azt irja, hogy Báthory megválasztása többé nem lehetséges. „Ha vagyon is oly szándoka Báthory Gábor uramnak”, – mondja Nápolyi, – jobb elhagyni, mert minden igyekezeti hiába leszen.”*

Schmidt Vilmos, Báthory Gábor és Bethlen Gábor viszonya a lengyel koronához. (Századok, 1887. 28.)

L. Stanislai Lubienski Opera Posthuma Historica. (Antverpiae 1643.) 103. 104. 119. 132.

L. Torma Károly közlését. Magyar Tört. Tár, XIII. 127.

Csakhogy Báthory nem hagyta el. Úgy hitte, hogy növelve fejedelmi hatalmát, még elérheti a királyi trónt. Moldvai és oláhországi politikája összefüggésben volt lengyel terveivel. Rendelkezni akart a két vajdaság erejével.

III. Zsigmond lengyel király.
XVII. századi rézmetszet után. „A Principum ac Regum Poloniae Effigies” czimü munkából.

Már pedig nem igen rendelkezhetett Moldvával, hol a még gyermekkorú Mohila Konstantin uralkodott a lengyelek segitségével. A tartomány városaiban lengyel őrség volt elhelyezve, a vajda Zsigmond király vazallusa volt, Báthorynak nagyon kényelmetlen volt az ily szomszédság. El nem üzhette Konstantint, de legalább szövetségesévé akarta tenni, hogy így felhasználhassa czéljaira. A vajda, ki igen nehéz helyzetben volt a portával s az ellenségeit támogató oláh vajdával szemben, szivesen ráállott a szövetségre 1608-ban, nemcsak segitséget igérve Báthorynak ellenségei ellen, hanem nyolczezer forintnyi ajándékot is. De Konstantin nem birt fizetni, elég baja volt a portai adó előteremtésével. Báthory megharagudott, 1609 júniusában visszaküldötte Jassyba a moldvai hitleveleket s visszakérte az erdélyieket. Konstantin nem akarta visszaadni a hitleveleket, hanem novemberben kincstartójától ajándékokat s kétezer forintot küldött a fejedelemnek az adósság törlesztésére. Báthory nem fogadta el a pénzt s letartóztatta a kincstartót mindaddig, mig az erdélyi hitlevelek meg nem érkeztek Jassyból.* Ekkor már úgy gondolta, hogy nemsokára még érzékenyebben büntetheti a lengyelek vazallusát.

Weiss, Liber Annalium, id h. 204–208. Schmidt, id. h. 19. Zsigmond levele Rudolfhoz Hurmuzainál: Documente, Vol. IV. Part. I. (Bucuresci, 1882.) 417. és Suppl. II. Vol. II. (Bucuresci, 1895.) 359.

Igy gondolkodott akkor Radulról is. Kezdettől fogva el volt szánva arra, hogy a császári udvar e kipróbált hivét nem türi meg szomszédságában. Hozzájárult még az is, hogy Báthory András halálát s Erdély romlását meg akarta torolni az oláh népen s fejedelmén. Uralkodása legelső tényei közé tartozott az a levél, melyben Weiss Mihály brassai senatortól tanácsot kért Radul elűzetéséről. Konstantin vajda is örömest támogatta volna Báthoryt az oláh vajda ellen. Weiss azt felelte, hogy jobb a biztos béke, mint a remélt győzelem s hogy Radul gazdag, ravasz és hadi dolgokban jártas ember. Weiss leginkább Brassó érdekeit akarta megóvni, de szavának nagy sulya volt. A fejedelem még nem érezte magát elég erősnek a támadásra s elfogadta a jó tanácsokat is. Radul sem számithatott a testvéri viszálylyal elfoglalt ausztriai ház rögtöni segitségére, azért örült, hogy megköthette a szerződést az erdélyi küldöttséggel az argysi kolostorban 1608 május végén.*

Weiss, id. h. Mika Sándor, Weiss Mihály (Budapest, 1893.) 87. Perneszi Gábor levele, 1610 decz. 13 (Act. Thurz. Fasc. 34. nr. 42.)

Weiss Mihály.
A brassói evang. gymnasium egykorú festménye után rajzolta Cserna Károly.

Egyelőre úgy látszott, hogy a felek komolyan veszik a szövetséget, de csakhamar felébredt a kölcsönös gyűlölet és gyanakodás. Báthory jól ismerte Radul összeköttetéseit Mátyás udvarával, meglepetésektől tartott s olykor készült is a védelemre. Radul pedig hallotta, hogy mennyire gyalázza őt Báthory, attól tartott, hogy ellene ingerli a törököt, békiteni is próbálta haragos szomszédját, de előre látva a veszedelmet, menedékhelyet igyekezett magának szerezni Lengyelországban s Magyarországban.*

Weiss, id. m. 212–213. Szilágyi, Erdélyi Orsz. Eml. VI. 131. és Báthory Gábor, 89.

A daróczi találkozás után kitünt, hogy mennyit érnek a moldvai s oláh szövetségek. Midőn a fejedelem segitséget kért Thurzó készülődései ellen, Moldva egy embert sem küldött, az oláh csapat pedig akkor érkezett meg, mikor mindennek vége volt.* Most már csordultig telt a pohár. A fejedelem alig birta fékezni haragját, kivált Radul ellen.*

Weiss, id. m. 215.

V. ö. Weiss id. m. helyét Perneszi levelének következő szavaival: „Hadait Havasalföldre küldi, azt semmivé téteti (viselvén amaz nyári bosszuságh is).”

Mind jobban növekedett tehát Báthory ellenségeinek száma s gyűlöletük sem csillapult. A lengyel király neheztelt reá a moldvai ügy miatt és talán az iránt sem volt közömbös, hogy Báthory még folyvást hiveket akart szerezni magának a lengyel urak közt. 1610 nyarán egy feltünést keltő eset fokozta a lengyelek elkeseredését. Egy hajdú csapat Stadniczky hivására Lengyelországba ment s ott kegyetlenül pusztitott és zsákmányolt a főur ellenségeinek birtokain. Sokan azt hitték, hogy a hajduk Báthory tudtával vonultak ki, de a fejedelem határozottan tagadta.* Akárhogy történt, a hajdukaland újabb ösztönt adott a lengyeleknek arra, hogy Erdélynek bajait gyarapitsák. Kendit és társait nem csupán Mátyás király egyes hivei, hanem a moldvai s oláh vajdák és a lengyel főurak is biztatták. Kornis Zsigmond és Sarmasághy 1610 augusztusában Moldvában voltak és türelmetlenül várták az alkalmat, hogy Erdélybe törhessenek.*

Casparus Bőjthini, De rebus gestis Gabrielis Bethlen (Engel, Monumenta, 271.) Báthory levele Némethy Gergelyhez, 1610 nov. 3. (Bécsi áll. levt. Turcica).

A két úr Stadniczkyhoz. (Act. Thurz. Fasc. 40. nr. 14.)

Kendiék készülődése s a második kassai szerződés meg nem erősitése gyorsaságra ösztönözték Báthoryt. Konstantinápolyban élénkebben sürgette a két vajdának letételét. Báthory ügye ekkor rendben volt a portán. Juszuf csausz, a ki a fejedelmet Daróczra kisérte, Konstantinápolyban nem győzte dicsérni Báthory hűségét, erényeit s kiváló testi erejét. Az 1610 szeptember 23-án megérkező Petky Jánost, mint Erdély követét, nagyon jól fogadta a porta. A két vajdára nézve határozott választ nem adtak a követnek; azt mondották, hogy az ügy vezetése a budai basára van bizva. Már pedig Hasszán basa dicsérte az erdélyiek hűségét, azt mondotta rólok, hogy „az szép kifolyó kútfőnek az forrásából isznak.” Báthorynak pedig azt irta, hogy mi „az hatalmas győzhetetlen császárunk kedves gyermekének tudgyuk édes fiam felségedet lenni.” Ez nem volt csupa szóvirág; Báthory úgy gondolta, hogy a porta szivesen veszi, ha valaki megszabaditja a két vajdától, a kik a lengyel és német pártfogásban biztak. A végbeli basák nem küldöttek ugyan jelentékeny segitséget Erdélybe, de mégis támogatták Némethy Gergelyt, midőn Magyarországban hadat gyüjtött a fejedelem számára. Azért nem vette a fejedelem igen komolyan a Petkyvel megérkezett csausznak azt az intését, hogy ne hozzon idegen katonaságot az országba. Ibrahim ajándékokat és szép szavakat is hozott az intés enyhitésére és ezekre többet adott Báthory, mint kellett volna.*

L. Starzer jelentéseit s Báthory levelezését 1610 végéről. (Bécsi áll. levéltár, Turcica. 1610.) Starzer s a velenczei követ jelentései (Hurmuzaki, Documente Vol IV. Part. II. Bucuresci, 1884.) megegyeznek abban, hogy a portán jól fogadták Petkyt s tulajdonképen biztatták Báthoryt, ha nem is mertek teljes nyiltsággal beszélni. Weiss, id. h. 217. A mit Weiss elbeszélése szerint a csausz cselekedett, az aligha történt hivatalos megbizásból. Lehetséges, hogy Petky, a ki már ekkor gyülölte Báthoryt, a portán pártot támasztott ellene; különben Weiss elbeszéléséből is látszik, hogy a csausz lázitása gyönge kisérlet volt. Hassanra nézve l. még Géresi, A gróf Károlyi család oklevéltára, IV. 57.

Lengyelországból is jó hirek érkeztek. Úgy látszik, hogy valamelyik lengyel nagy úr jó izenetet küldött Báthorynak. Báthory számitott Zsigmond király oroszországi bonyodalmaira; a törököt figyelmeztette a növekvő lengyel hatalom veszélyességére s alighanem maga is küldött követeket Moszkvába, hogy izgassa az oroszokat a gyülölt lengyel uralom ellen. Széles jó kedv uralkodott Báthory környezetében, már azon gondolkoztak, hogy a havasalföldi vállalat után hányféle uton törnek majd Lengyelországba. El volt terjedve akkor Erdélyben az a hir, hogy Báthory emberei a nagy evés, ivás s tánczolás közben ilyeneket mondogattak: „Ez országot pusztitsuk el s az scythiai magyarokként vegyünk más országokat s azt éljük, mig ez az ország megépül.”* Ez a hir mutatja, hogy bizonyos erdélyi körök nem a legjobban vélekedtek Báthory terveinek államférfiui komolyságáról.

L. Perneszi id. levelét. Hasonlót beszél Borsos Tamás (Kemény és Kovács, Erdély Tört. Tára, 37.), de 1608-ra teszi a nyilatkozatot. A moszkvai dolgokra nézve l. Mátyás levelét Albrechthez. 1611 aug. (Hatvani, Brüsseli Okmánytár, IV. 49.)

Mogila Konstantin vajda hitlevelének záradéka.
Olvasása: … (iuramen)to, manusq(ue) propriae subscriptione corro(boravimus). | Datum in civitate nostra Jassiensi in re(gno nostro) | Moldaviae die ultima Februarii, anno (MDCVIII). Constantinus princeps.
Az oklevél eredetije a bécsi állami levéltárban.

S nem volt-e alapja vélekedésüknek? Báthory úgy tüntette fel a dolgot, hogy az ellene készülő támadást akarja megelőzni. De vajjon jól volt-e választva az idő a támadásra ép akkor, midőn a török biztatása csak határozatlan volt, de az összes szomszédok ellenségeskedése igen határozottan nyilvánult. A lengyel korona délibábja hinárba csalta az ifjú fejedelmet. És mintha nem lett volna elég a külső ellenség, közvetlenül a támadás előtt a legnagyobb kiméletlenséggel lázitotta maga ellen alattvalói egy hatalmas osztályát. Báthory gyülölte a szászokat, mint németeket, mint szabadságaikhoz makacsul ragaszkodó polgárokat s mivel tudta, hogy veszély esetén magyar fejedelem nem igen számithat hűségükre. Vegyük hozzá, hogy szabadabban kivánt rendelkezni vagyonukkal s területükkel.* Már eddig is voltak surlódásai a szászokkal. Az 1609 tavaszi országgyűlésen 25,000 forint rendkivüli adót vetett ki reájuk. Gúnyolta a szászokat, midőn rovásukra lakomázott városaikban, s egy alkalommal elfogatta a szebeni Rhener Jánost hűtlenség gyanúja miatt, egyszersmind elkobozván sok ezer értékű árúját. Nagy összeget és sok hadi szert követelt a szászoktól, midőn a daróczi találkozás után háborúra készült. Jóval kevesebbet kapott, semmint várt.

A Krauss Chronikja (Fontes Rerum Austr. Script. III. 6.) után idézett adoma, mely szerint Báthory az uralkodása első napjaiban adott lakomán megfenyegette a szászokat, valószínűleg utólagosan van kigondolva. Kornis megjegyzése már azért sem valószinű, mert Kornis akkor híve volt a fejedelemnek.

Midőn 1610 végén nagy hadi vállalatára elindult; alkalmasnak látta az időt arra, hogy megbüntesse az engedetlen szászokat. Szeben városát akarta fővárosává tenni, mert szüksége volt oly erősségre, a hol meghuzhatja magát, ha bajba kerül s a honnan a két vajdaság és esetleg más országok ügyeit is könnyebben vezetheti, mint Kolozsvárról. Különben is vádolta Szebent Báthory András halála miatt.

A szebenieknek feltünő volt Báthory nagy hadi készülete. Követséget küldöttek hozzá, mely arra kérte a fejedelmet, hogy kevés kisérettel látogassa meg városukat. Báthory el akarta oszlatni a szebeniek gyanuját, a mi nem sikerült ugyan teljesen, de mivel a polgárok ellenállás esetén még nagyobb bajtól féltek, megnyitották kapuikat. Egyszerre csak azon vették észre magukat, hogy Báthory deczember 11-én néhány ezer ember élén elfoglalta városukat. Deczember 17-ére országgyűlést hivott össze új fővárosába. Az országgyűlés arra volt hivatva, hogy törvényes szint adjon az államcsinynek. Imrefi kereste az adatokat Szeben hűtlenségének bebizonyitására. A történeti bünökön kivül egyebet nem bizonyithattak a városra, mint azt, hogy a tanács habozott, vajjon bebocsássa-e a fejedelmet. Ez alapon az országgyűlés kimondotta, hogy a város egész községi vagyonával együtt a fejedelem birtokává lett. A bécsi udvari kamara is alkalmazta e módszert, ha pénzt akart szerezni egyes áldozatúl kiszemelt magyar főurak vagyonából. Szomorú napok virradtak most az elitélt fővárosra. Báthory nem elégedett meg az országgyűlésen kimondott büntetéssel. Fenyegetőzött, hogy megöleti a tanácsot és a százak tanácsát, feldulatja az egész várost, ha százezer forintot le nem fizetnek neki. Végre megelégedett az összeg felével, de a nagy kegyelem kieszközléseért Imrefinek is járt kétezer forint. Azután a polgárok a fegyvereket Báthory parancsára minden házból a piaczra, a fejedelem szállása elé hordották. S hogy általában az egyéni tulajdont s női erényt minő tiszteletben részesitették Báthory és katonái, alig kell bővebben elmondanunk. De az igazság kedvéért megjegyezzük, hogy az erdélyi magyarok közül még azok is, a kik Báthory eljárását politikai hibának tekintették, mintegy a nemesis művét látták Szeben pusztulásában. „Ők minden változásokban magokat oltalmazták, olyankor hiztak, a mi romlásunk nekik volt hasznokra” – mondja Mikó Ferencz.*

L. Weiss, Liber Annalium. Teutsch, Zeitgenössische Aufzeichnungen aus dem Hermanstädter Capitularprotokoll. (Archiv d. Veremes f. siebenbürg. Landeskunde, N. F. XVII. 705.) Hidvéghi Mikó, id. h. Szilágyi, Erdélyi Orsz. Eml. VI. 198.

Rögtön kitünt, hogy minő hiba volt ép most, a veszedelmes hadjárat kezdetén igy elkeseriteni a szászokat. Báthory meg akarta lepni Radult. De Weiss Mihály, Radul régi jó barátja, titokban tudatta a vajdával, hogy mi készül ellene. A válogatott lovassággal előre küldött Bethlen Gábor már nem foghatta el a vajdát, ki kincseit összeszedve Moldvába menekült. Báthory az 1611. év elején Oláhországba érkezett, oláh fejedelemnek czimezte magát s Tergovistból január 7-én a portára küldötte Keresztesi Pált. Keresztesi Konstantinápolyban előadta urának nagy politikai terveit. Az oláh fejedelemséget Báthory magának kérte, de úgy látszik, hogy ez ajánlat el nem fogadása után Keresztesi Báthory megbizásából a fejedelem András nevű testvére számára kérte a vajdaságot. Báthory a moldvai vajda helyébe Istvánt, János vajdának fiát ajánlotta, a kinek ügyét az angol követ már hosszabb idő óta hasztalanul igyekezett előmozditani a portán. Keresztesi azután fejtegette, hogy urának nagy pártja van Lengyelországban. Ha a maga, továbbá a két vajdaság erejével, s a szultán parancsára hozzá csatlakozó tatársággal most támadhatná meg Lengyelországot, midőn Zsigmond Moszkvában van elfoglalva, könnyen kivivhatná Báthory István koronáját. A Keresztesit kisérő csausz Báthorynak azt a nyilatkozatát terjesztette, hogy az oldalára kötött karddal még a magyar koronát is megszerzi.

A nagyszebeni három bástya.
Rajzolta Cserna Károly.

A portán igen kedvezőtlen benyomást keltettek Báthory tervei. Eddig csak néhányan ismerték azokat s talán azok sem tudták, hogy hová törekszik a nagyravágyó vazallus. Nagyon megköszönték Báthorynak a jó szolgálatot, de félre nem érthető módon tudatták vele, hogy ne fáradjon a vajdaságok osztogatásával. A portának már vannak jelöltjei. Oláhországot a Konstantinápolyban nevelkedett Michne Radulnak szánták, Moldvát pedig egyelőre nem akarják bántani. A török el volt foglalva Perzsiával, az európai dolgok minél simább elintézését kivánta s csupán ez okból is kelletlenül fogadta Báthory nyugtalan terveit. A kajmakám csodálkozva kérdé Starzertől, Mátyás követétől, hogy tulajdonképen kiben bizik Báthory, mikor ellenségeivé teszi a moldvát, az oláht, a lengyelt s a törököt. Fiatal bolondnak, bolondos királynak nevezték a portán a fejedelmet, kinek hatalma a havasalföldi hadjárat óta meg volt renditve.*

L. Báthory két levelét a szultánhoz s Jussuf basához Hurmuzakinál: Documente, IV. P. II. 313. és VIII. 337. Mika Sándor, Weiss Mihály 119. Bojthi id. m. 275. s 279. Jól mondja Bojthi: „purpurati . . . principem . . . in suo malo volutari et perire communi quasi decreto sinerent.”

Gunyosan jegyzi meg Mikó, hogy „igy mi a hajduknak megvevők az országot, elpusztiták, dulák, égeték. Onnat mi sem Moldovára, sem Lengyelországra nem menénk.” Báthorynak vissza kellett vonnia hadait, csak Lugosi Jánost hagyta ott az új vajda mellett „valami négyszáz lóval”. De Serbán Radul időközben moldvai s lengyel csapatokat gyüjtött s tavaszra kelvén az idő, Michne Radulra tört. Az oláhok a régi vajdához pártoltak, a kis erdélyi csapaton könnyü győzelmet aratott Radul; maga Lugosi is ott veszett. Radul most Erdély ellen készült.

Weiss két brassai senatorral Radulhoz utazott. Megbeszélte vele a hadjárat tervét s kalauzokat hagyott nála. Most bebizonyult, hogy Weiss Mihály nem ok nélkül figyelmeztette Báthoryt Radul hadvezéri ügyességére. Valóban e tekintetben Báthory nem mérkőzhetett vele. Radul az ó-sánczi szorosnál kelt át a hegyeken ott, a hol nem várták. Visszaszoritotta Báthorynak a tömösi szorosnál álló csapatait s július 9-én tábort ütött Brassó falai alatt. Az erdélyi sereg majdnem kétszer akkora volt, mint a Radulé. A Szent-Péter és Brassó között elterülő sikságon ütközött össze a két ellenfél. Radul volt a támadó, de a székelyek visszaverték. A győzelem felbontotta a rendet Báthory táborában. Radulnak a papirosmalom mögé rejtett lovasai gyors támadással teljesen megzavarták az eddigi győzőket. Ekkor Radul ujra támadott és szétverte Báthory seregét. A fejedelem nagy bajjal menekült, seregének jó részét a csatatéren hagyva. Elesett lmrefi is, a hízelgő tanácsadó, a ki főszerzője volt a szerencsétlen kalandnak. Talán az a magyar lovasság gázolta el testét, melyet Kendi vezetett Radul táborába. Majdnem egy hónap mulva temették el Imrefit Weiss parancsára, a ki a szászok Hámánjának szokta volt nevezni Báthory e rossz geniusát.*

Mika, Weiss Mihály. 127–135.

Báthory Gábor érme.
Előlapján fejedelmi korona alatt három egymás mellé állított pajzs, a jobb oldaliban osztásból kinövő sas, a baloldaliban a hét torony, a középsőben a Báthoryak sárkányfogai.
A körirat: GABRIEL • D(ei) • G(ratia) • PRIN(ceps) : TRAN(sylvaniae) : PAR(tiumque) : REG(ni) : HVN(gariae) : D(ominus) : ET • SIC(ulorum) • COMES.
A pajzsok alatt: 1611. CIBIN(ii.)
Hátlapján: PRO | PATRIA | ARIS • ET | FOCIS. | 16. 11. | felirat.
A Magyar Nemzeti Múzeum érem- és régiségtárának eredeti példányáról.

A fejedelem ügye e perczben veszve látszott, annál is inkább, mert a brassai csata napján már utban volt a magyar király hadserege Forgách Zsigmond vezetése alatt. Történetírásunk felfogása szerint Forgách támadása jó részt Thurzó Báthory ellen érzett személyes gyülöletének tulajdonitható. Pedig nem egészen így áll a dolog. Thurzó nem volt barátja az Erdély ellen tervezett háborúnak. Ha duzzogva félre áll, semmit sem akadályozott volna meg. Inkább magára vállalta a dolgok intézését, hogy a mennyire lehet, jó végre forditsa a szerinte czélszerűtlenül tervezett vállalatot. Nem ellenezte Cesare Gallo utját a két vajdához, csak arra figyelmeztette Serbán Radult, hogy előrenyomulása nem biztosit neki jogot Erdély birtokára. Legjobban szerette volna, ha az udvar megerősiti a második kassai szerződést. De Pécsi Simon és Erdélyi eredménytelen utja után is azon volt, hogy a tárgyalások fonala meg ne szakadjon. A király követei Erdélybe utaztak 1611 elején s Báthory Wesselényi Istvánt és Frátert még Radul győzelme előtt Bécsbe küldötte a Thurzóval kötött szerződés kassai szövegének megerősitésével. Azonkivül Báthory a maga és az erdélyiek nevében kiállitott reversalist igért, melynek értelmében segitséggel tartozik a magyar királynak, ha a török támadja, de egyszersmind magának is segítséget kér, ha a porta őt támadja. Thurzó nagyon ajánlotta a követektől átadott szerződés megerősitését. Mind hiába. Bécsből megparancsolták az erdélyi hadjáratot. Thurzó 1611 június 15-ére Eperjesre hívta a felső-magyarországi rendeket. A gyűlés elhatározta a személyes felkelést s a megyei katonaság táborba szállását – a hajduk ellen. Erdélyről a nyilvános tárgyalások nem igen szóltak. Thurzó is azt remélte, hogy a hadjárat czéljait az eperjesi határozatok értelmében bizonyos korlátok közé szorithatja.*

Szilágyi, Okmányok és levelek az 1611. év történetéhez. (Történeti Lapok, I. 709.) Thurzó levelei Radulhoz s a királyhoz. (Act. Thurz. Fasc. 2. nr. 40. s 43.) Thurzó véleményére nézve jelleméből s helyzetéből meritjük a bizonyitékokat. De vannak közvetlen bizonyitékaink is. Ilyen különösen a Keczer Andrásnak 1611 aug. 19-én adott instructio. (Act. Thurz. Fasc. 1. nr. 108.). Itt mondja: „Recordatur benigne S. R. M. me palatinum suae Mtis fidelem servitorem, demisse semper institissem, ut dispersis hajdonibus cum Bathoreo non armis, sed per compositionem omnia transigantur. . . Verum dum suae Mtis expressa voluntas accessisset crebrisque mandatis injunctum fuisset...”

Annál többet remélt Forgách Zsigmond, midőn június 29-én kiindult Kassáról a rég óhajtott hadjáratra, körülbelül ötezer emberrel. Átkelve a Tiszán, serege ugyancsak megszaporodott. Nagy András, a rettegett és gyülölt hajdúvezér 1611 elején Báthorynál volt, de még Serbán Radul támadása előtt Magyarországba szökött. Elpártolásának főoka az volt, hogy értesült az eperjesi gyűlésről. Nem birta megakadályozni Forgách átkelését a Tiszán, jónak látta tehát megadni magát. Forgách most azt hitte, hogy minden meg van nyerve. A hajdúk segitségével akarta elfoglalni Erdélyt a hozzá tartozó vármegyékkel együtt. Thurzó megijedt s Tokajba sietett Forgáchhoz. A nádor a hajdúkat ártalmatlanná akarta tenni, nem bizott hűségükben s attól tartott, hogy szövetségük „nagyobb tüzet és zűrzavart” fog támasztani. Forgáchot azonban nem birhatta mérsékletre és óvatosságra. Forgách reményeit még fokozta az, hogy a hajduk elfoglalták Sarkadot, Kerekit, Telegdet néhány más kissebb bihari erősséggel együtt. Várad ellen nem boldogult Forgách, pedig e törekvésében a nádor is támogatta. Ott Rhédey kapitány „megfelelt tisztének hazája és nemzete javáért,” noha oly beteg volt, hogy a maga erejéből mozdulni sem tudott.* Forgách Szabolcson, Szatmáron és a Szilágyságon át Kolozsvárnak tartott, hogy Serbán Radullal minél hamarább egyesülhessen. Zilahon értesülve Radul diadaláról, Sennyei Pongráczot és Kornis Zsigmondot előre küldötte Kolozsvár elfoglalására. Midőn utánuk akart indulni, seregében lázadás keletkezett. A felső-magyarországi nemesség nem akart tovább menni: azt mondották, hogy a katholikusok törnek Báthoryra, hogy szégyen magyarnak az egyetlen fejedelem ellen támadni, a ki semmit sem vétett a király ellen. Hivatkoztak az eperjesi határozatokra. Hangulatukat jellemzik a Forgách támadásával foglalkozó egykorú versnek következő sorai:

Thurzó levelei nejéhez, II. 291. Komáromy András, Rhédei Ferencz. (Hadtört. közl. 1894. 431.) Szilágyi, Erdélyi orsz. Emlékek, VI. 50.

Pápa akaratja: egy magyart másikra
Támasszon egymásra: őket elfogyassa;
Mit vétett ellened neked Erdélyország,
Ellenséged mert volt neked csak hajduság.*

Thaly Kálmán, Ismeretlen Historiás énekek. (Századok, 1871. 325. 327.)

Sokan elhagyták a tábort, az ott maradtak is kelletlenűl követték Forgáchot, a ki július 21-én érkezett Kolozsvárra. A város néhány napig ellenállott, de július 25-én megadta magát. Forgáchot itt még nagyobb öröm érte, sok erdélyi jelent meg táborában. Ezek közt volt Sarmasághy Zsigmond, a ki 1610 végén Kendiéktől Erdélybe szökött s most újra elpártolt. Vele jött Kemény Boldizsár, a későbbi fejedelem atyja és Petky János, a volt erdélyi kanczellár, a „Virtus és Voluptas vetekedésének” forditója, a kinek nejét, mint akkor beszélték, Báthory meggyalázta, midőn Petky a portán járt követségben.* A Thurzótól kapott utasitás szerint Forgáchnak Kolozsvárnál meg kellett volna állapodnia. A nádor talán úgy számitott, hogy a Kolozsvárra összehívott országgyűlés beleegyezésével vagy az új fejedelem, vagy Báthory oly feltételeket fogadna el, melyekben az udvar is megnyugodhatnék. De Forgáchnak még nem kellett a béke, tovább ment, elfoglalta az üresen hagyott Gyula-Fejérvárt s augusztus 5-én Szerdahelynél ütött tábort, nem messze Szebentől, a hol Báthory tartózkodott. Radul is Szeben felé tartott, de alkalmas tüzérség és gyalogság hiányában nem foghattak a várnak derekas ostromához. A szerdahelyi táborban megjelent Bethlen Gábor is, Erdélynek ekkor tekintélyre és vagyonra első főura, a ki Forgách állitása szerint hűséget esküdött a királynak. Úgy látszik, hogy Bethlen ki akarta kémlelni Forgách szándékait s talán hajlandó lett volna a fejedelemséget elvállalni, ha a török fenhatóságát Forgách feltételei meg nem sértik. Hanem úgy vette észre, hogy Forgách helyre akarja állitani azt a német uralmat, „a kinek elrázásáért sok halmot raktak az erdélyiekből.” Azért visszaérve Dévára, megizente Forgáchnak, hogy elindul a török császár segitségének sürgetésére.* Más csapás is érte ekkor a reményekben még mindig kifogyhatatlan hadvezért. Nagy András meghallotta, hogy Bosnyák Tamás Bajom várát, a hajdúvezér tulajdonát elfoglalta, s hogy háborgatja a debreczeni harminczad jövedelmében is, melyet Báthory ajándékozott e változékony hivének. Több se kellett Nagy Andrásnak Szebenbe szökött Báthoryhoz, a ki már úgy is kisértgette, azután Magyarországba sietett s megverte Bosnyák Tamást Diószegnél. Báthory a Bosnyáktól nyert zászlókat a töröknek küldötte. Ekkor Erdélyben lényegesen megváltozott a hangulat Forgách rovására.

Starzer 1610 nov. 13-iki jelentése szerint. (Bécsi áll. ltár, Turcica.)

Mikó, id. m. 206. Bethlen fontos levelét l. Kemény és Kovácsnál: Erdélyorsz. Tört. Tára II. 189.

Forgách Zsigmond felsőmagyarországi főkapitány.
Sadeler Egyed rézmetszete után.
Körirata: COMES SIGISMVNDVS FORGAGH DE GHYMES, COMITAT(uu)m, NOGRAD, ZABOLCH & DE SAAROS COMES, IVDEX CVRIAE ReG(iae) IN HVNG(aria) PARTIV(m)Q(ue) EIVSDE(m) REG(ni) SVPER(iorum) G(ene)RALIS CAPIT(aneus) AC S(acrae) C(aesareae) & R(egiae) M(aiestat)is CONSIL(iariu)s. Alúl a művész ajánlása: Hanc Ilusstrissimi comitis effigiem de patria et s(acra) C(aesarea) Regiaq(ue) Ma(ies)t(a)te meri | tissimi gloriae ac memoriae consecrat; eidemq(ue) lubens merito D(edit) D(icavitque) Egidius Sadeler S(acrae) C(aesareae) M(aiesta)tis sculptor, anno MDCXV.
Az országos képtár arczképgyűjteményének 1386. számú példányáról.

A Radullal egyesült Forgách augusztus 24-én tábort ütött Medgyes mellett, hova a következő napra országgyűlést hivott össze. Itt akarta fejedelemmé választatni magát. Hanem oly kevesen jelentek meg, hogy a gyűlést nem tarthatta meg. A székelyek nem akartak elpártolni Báthorytól s ezt az alkalmat Radul felhasználta a székely föld feldulására. F'orgách nem átallott neki segiteni. Tizenkét napi pusztitás után az egyesült csapatok Radul ajánlatára Brassó elé vonultak. Itt tudták meg, hogy Báthory elhagyta Szebent, elfoglalta Szász-Sebest és Medgyesnek tart. Forgách utána akart menni, de az oláhok a székelyektől szerzett zsákmánynyal haza felé takarodtak. Azt mondták, hogy védelmezniök kell országukat a török és tatár ellen. Most látta csak Forgách, hogy miért kivánkozott Radul Brassó felé. Alig hogy Radul elhagyta Erdélyt, a Bethlentől megsürgetett török segitség is átkelt az erdélyi határon. Forgách próbálta ugyan megakadályozni a tatárok átkelését, de több baja volt saját embereivel, mint az ellenséggel. Hiába igyekezett Czobor Mihálylyal, Nyáry Istvánnal, Melith Péterrel s Bocskay Miklóssal együtt féken tartani seregét, haza vágyódó katonái nem engedelmeskedtek. Szeptember 18-án kénytelen volt Radul után menni Oláhországba. Midőn innen még egyszer vissza akart fordulni Erdélybe, a magyar katonák azzal fenyegették, hogy megkötözik s úgy viszik Báthorynak. Le kellett tehát mondania a hadi vállalatokról. Szeptember 29-én érkezett Forgách Radullal a moldvai határhoz. A következő napon egy erdőben a tatárok és oláhok táborára törtek, elvették összes ágyuit és szekereit. Radul most elvált Forgáchtól. Ekkor a megfogyott csapatok vezére a legrövidebb uton szeretett volna haza jutni. Egy kalugyer s egy Mármarosban született szatmári katona megigérték, hogy a hegyeken át Mármarosba vezetik a sereget. Forgách nagy jutalmat igért nekik. Azonban a vezetők maguk sem ismerték az utat. Tíz napig bolyongott a hadsereg uttalan utakon. A hideg, az éhség s a fáradság miatt az emberek és lovak nagy része elpusztult. A fejedelemség keresésére indult főuraknak lóhus volt a tápláléka. Egyszerre a kalugyer is eltünt, már azt hitte a kimerült csapat, hogy nem menekül ki a hegyekből. Végre két pásztorra akadtak, a kiktől megtudták, hogy Mármarostól ugyan messze vannak, hanem a moldvai Kimpolung nem messze van tőlük. Innen azután Szucsavába tértek, ott kissé felfrissültek s november 19-én, a lengyel határszélen át, a homonnai uton Kassára érkeztek.* Forgách hadseregének talán felét sem hozta haza.

Forgách jelentését l. Hurmuzakinál: Documente, IV. Part. I. 447. V. ö. még Teutsch, Gleichzeitige Berichte. (Archiv d. V. f. sieb. Land. N. F. XXII. 345)

A gúny tárgyává lett hadvezér itthon is nagy zavart talált. Nagy András diószegi győzelme jeladás volt az általános hajdúlázadásra. Nagy volt az ijedelem Kassán. Cesare Gallo és Kis Lukács, a szepesi kamara pénztárnoka, nem mertek kimozdulni Szatmárból, mert Nagy András leselkedett reájuk. Kassán oly égi jeleket láttak, melyek Bocskay idejére emlékeztettek. A nádor fegyverre szólitotta a nemességet, segitséget kért a lengyeltől, a királytól s fogadott hadat, a hol csak tudott. Hanem a megyék csak „ráklábon ballagtak.” Attól tartottak, hogy Báthory ellen viszik őket. Nagy András már Kállót merte ostromolni a törökökkel együtt. De itt vereséget szenvedett, még nagyobbat, mint Ladánynál. A nádor most örült, hogy Báthory is hajlandó a békére. Hanem Forgách és Czobor, a nádor veje folytatni akarták a háborut. Thurzó, a kinek előrelátását az események oly fényesen igazolták, most már könnyebben beszélt. „Ha Forgách uram még is örüli és kivánja az lóhust és búdosást, ám lássa” – igy nyilatkozott s deczemberben fegyverszünetet kötött Báthory megbizottjaival Tokajban. Báthory kötelezte magát, hogy követeket küld Mátyáshoz s a magyar országgyűlésre, hogy kiadja a hajdúk közé menekült jobbágyokat s hogy a régi hajdúságot csendességben tartja.*

Szilágyi, Okmányok és Levelek az 1611-ik év törthez, id. h. I. Thurzó levelei nejéhez, II. 288–298. Sepsi Laczkó krónikája Mikónál, id. h. Szilágyi, Erdélyi Orsz. Emékek VI. 211. és Teutsch, Gleichzeitige Berichte, id. h.

Csatajelenet a XVII. század elejéről.
Szentgyörgyi Bakách Sándor czimeres levelének miniatureje után. Az 1622 augusztus 15-ikén kelt okirat eredetije a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában.

Békében akart élni nyugati szomszédjával, hogy megfékezhesse engedetlen alattvalóit. Brassó, a szász föld leggazdagabb városa, nem akart Szeben sorsára jutni. Lehetetlen volt kicsinyelni ez ellenállást a polgárok vagyona, a város földrajzi helyzete s közjogi állása miatt. Brassó ura volt a Havasalföldre vezető legfontosabb utnak s fenhatóságát kiterjesztette az egész Bárczaságra, sőt Fogaras egy részére is.* Növelte a mozgalom jelentőségét, hogy oly ember állott élén, a ki nem könnyen hajolt meg. Weiss Mihály, a brassai senator, ki csak 1611 karácsonyán lett biróvá, művelt, világlátott és diplomatiai dolgokban tapasztalt ember volt. Báthorynak eleintén jó szolgálatokat tett, de mindinkább meggyűlölte a szászokkal szemben annyira kiméletlen fejedelmet. Weiss büszke volt a szászok szabadságára, azt képzelte, hogy Nagy Károly küldte őket Erdélybe. Nem volt elvi ellensége a nemzeti fejedelmeknek, de Báthoryval szemben bárminő külföldi hatalommal szivesen szövetkezett Erdély ellen. Brassó nagysága volt törekvéseinek központja. „Én a városé voltam s vagyok s nem az enyém” – irta Báthorynak és e szavaknak súlyt adott élete feláldozásával. A szász történetirás e hősét Jósika Miklós regénye is az államférfiui bölcseség és önzetlenség példájának tünteti föl. De úgy látszik, hogy e nyakas polgár, a ki nemességet szerzett magának s a brassai aranypénzek egy nemét a saját czimerével verette, bizonyos hiú képzelgéssel vállalkozott a dictator szerepére. Szász eredetű ellenségei azzal vádolták, hogy a kanczellárságra törekedett.

Mika, Weiss Mihály, 13.

Eleintén pénzzel s éber vigyázattal távolitotta el Báthory hadait Brassó falaitól, leplezve ellenséges szándékát. De Serbán Radul győzelme után a brassaiak krónikásuk szavai szerint felmondották a fejedelemnek a tüzet és vizet. Keserüen csalódtak a Forgách vállalatához füződött reményeikben. A kassai generalis kivonulása után csupán Brassó daczolt még Báthoryval a szász községek élén. Weiss oly kevéssé vesztette el bátorságát, hogy tüzelni mert a Báthory segitségére érkező török csapatokra. Omér pasa azonban nem bántotta Brassót. Valószinű, hogy a szászok megvesztegették, de különben is elvégezte már teendőit Erdélyben, mert Forgách és Radul megszöktek előle. Nem azért küldték, hogy Báthoryt erősitse, hanem hogy a török fenhatóságát védelmezze s a fejedelem örült, hogy nagy ajándékok árán megszabadithatta országát az alkalmatlan segitségtől.

Weiss fentartotta összeköttetéseit a portával s az itt szerzett pártfogás segitségével Brassó szerződést köthetett Michne Radullal, az új oláh vajdával. A városnak szüksége volt e szövetségesre első sorban azért, hogy élelmet szerezzen Oláhországból. Báthory érezte, hogy Brassó hosszadalmas ellenszegülése felbátoritja még valamennyi külső s belső ellenségét. Szerette volna hódolatra birni a várost. Többi közt a hozzá hű Weyrauch Dávid kőhalmi királybiró utján szólitotta engedelmességre a lázadókat. Weiss erre azt izente, hogy nem hisz a fejedelem kegyelmében s nem bánja, ha az egész ország reá támad, „van mivel megvendégeljük, a bors az ágyukban van.” Báthory legalább a Brassóval tartó községeket akarta megfenyiteni. 1612 márczius végén indult ellenük s elfoglalta a kis bárczasági községeket Hermány kivételével. A nem igen erős templomkastélyt egy cseh származású festő védelmezte. Az ostrom sikertelensége eléggé bizonyitja, hogy Báthorynak nem volt elég ereje a lázadás fészkének elfoglalására.

Különben igy is nagy csapást mért Brassóra. A város összeköttetései éjszak felé el voltak vágva s kivált Törcsvár elfoglalása miatt az Oláhországgal való közlekedés is rendkivül meg volt nehezitve.*

U. ott, 141–166.

Brassót a kiéheztetés veszélye fenyegette. E válságos pillanatokban nagy örömet szerzett a brassaiaknak az a hír, hogy a török vállalatot indit Báthory ellen. 1611 végén ugyanis a fejedelem Giczy Andrást a portára küldte. Giczy hajdú volt és Illésházy pártfogásából emelkedett.* A Mágócsy család szolgálatában forgolódva, munkácsi kapitánynyá lett. E hivatalát mindenféle zsarolás és kegyetlenség elkövetésére használta fel. Végre menekülnie kellett, mert megölt egy kanonokot. Erdélybe szökött s hízelgéseivel csakhamar Báthory kegyébe férkőzött.*

Forgách Zs. Thurzónak irja róla 1609 szept. 8-án: „Zegény Palatinus mind efféle hajdu embereket promoveála.” (Bécsi áll. ltár., Turcica.)

Bojthi, id. h. 294. Jellemző Giczy levele Szilágyinál: Báthory Gábor története, 322.

Részlet Brassó régi bástyáiból.
Rajzolta Cserna Károly.

A fejedelemnek 1611 végén tudnia kellett, hogy a portán roszra fordult ügye. Nehezteltek reá, mivel formális engedély nélkül támadta meg Oláhországot és Serbán Radul elüzetése után meg akarta tartani az oláh vajda czimét. A brassai lázadás fokozta a porta elégületlenségét. A török jól ismerte a szászok jelentőségét; a basák nem olvasták közömbösen Weiss Mihály levelének e szavait: „Nem hajdú, nem katona, hanem mi adtuk esztendőnként az hatalmas császárnak az adót.”* Pedig az adó kérdése most nagyon égetővé vált. 1611 tavaszán letelt a három adómentes év, Báthory nem akart fizetni s most a reá nézve annyira kedvezőtlen viszonyok közt a Bethlentől kieszközölt kedvezmény megújitásáról kellett gondoskodnia. Ily helyzetben igen lényeges dolog volt Báthoryra nézve az, hogy lelkiismeretes és tapasztalt ember védelmezze érdekeit a portán. S ő mégis Giczyre bizta a követséget. Giczy Báthory ellen használta fel a fejedelemtől küldött ajándékokat. Összeköttetésbe lépett Weiss Mihálylyal s a Brassóba zárkózott elégületlen nemesekkel. Az ő nevükben bevádolta Báthoryt, zsarnoknak s hűtlen vazallusnak tüntetve fel. Az osztrák követ kapott a jó alkalmon, a renegát Mehemet agának tizenkétezer tallért igért, ha megbuktatja Báthoryt.* Gyürcsi Mehemet kajmakámnak most nagy kedve volt a hűtlen vazallusok buktatására. Serbán Radult már elüzte, 1612 elején Tomsa Istvánt tette moldvai vajdává Konstantin helyébe. E sikerektől felbátoritva Giczyt akarta ültetni Báthory trónjára. Giczy tizenötezer arany évi adót igért a portának s arra kötelezte magát, hogy átadja Lippát, Jenőt a hozzájuk tartozó kastélyokkal, városokkal és falukkal.* Giczy június 15-én érkezett Tergovistba. De Michne Radul vonakodott neki segitséget adni. Az erdélyiek pedig nem hallgattak Giczy csábitó leveleire. Báthory és Giczy közt könnyű volt nekik a választás. Csak július 21-én vonult be Giczy a lázadó városba. Ezerötszáz főnyi oláh csapat volt mellette, de három nap mulva az is megszökött.* A portán is megváltozott a hangulat. A budai basa megizente, hogy Giczynek nincsen pártja Erdélyben. A Perzsiából visszatérő Nazuf basa tehát megtiltotta Giczy támogatását.*

Weiss, Liber Annalium, id. h. 231.

Szilágyi, Erdélyi Orsz. Emlékek VI. 217.

Rozsnyay Történeti maradványai. (Mon. Hung. Hist. I. VIII. 51.) Hurmuzaki, Documente, Supplement. I. 147.

Mika, id. m. 184. 185.

Velenczei követjelentés Hurmuzakinál: Documente, IV. 2. 339.

Ezzel a trónkövetelő jelöltsége elvesztette minden jelentőségét. Igaz, hogy a Giczyvel rokon lelkű Nagy András megigérte társának a támogatást. Nagy András az év elején a maga számára kereste a fejedelemséget, most azonban meghódolt Giczynek s azzal biztatta, hogy megöli Báthoryt. A levél a fejedelem kezébe került s a nagy sikerekről álmodozó hajdúvezér augusztus 23-án a hóhér bárdja alatt végezte életét.*

Szilágyi, Erdélyi Orsz. Emlékek, VI. 65. Szabó Károly közleménye: Történelmi Tár, 1880. 793. s Komáromy id. értekezése Rhédeyről.

Weiss ügyének nem használtak az apró sikérek, a templomkastélyok visszahóditása s a többé-kevésbbé szerencsés portyázások a székely földön. A Bárczaság ki volt merülve a székelyek s a hajdúk pusztitásai miatt, Brassó városa pedig már roppant összegeket költött a felkelésre. Weiss türelmetlenné lett, nem birta bevárni a külföldi segitséget, azt képzelte, hogy erélyes támadással megszerzi Giczynek a fejedelemséget. Október 8-án kivonult Brassóból. Weiss sokkal büszkébb volt, semhogy a hadi dolgokban tapasztaltabb Giczy tanácsára hallgatott volna. Október 16-án Földvár alatt megütközött a fejedelem hadaival, kik szétugrasztották gyülevész zsoldosait. Weiss, úgy látszik, későn gondolt a menekülésre, a Barcza vizénél egy hajdú utólérte s levágta. A csatában vagy negyven brassai tanuló is elesett, a kik a székelyeket megpillantva igy kiáltottak: „Énekeljünk, talán nem vágnák le.” A tanulók sirdombját ma is „Studentenhügel”-nek nevezik.*

Mika id. könyve.

Weiss halála után Brassó tovább folytatta a küzdelmet. Benkner, a nagyravágyó senator vezette a mozgalmat s a Brassóba menekült nemesek Nemes Balázs és Kálnoki János vezetése alatt támogatták a brassaiakat. Giczy András már lemondott vágyáról. Azonban a porta okult Giczy esetén, nem akart oly vállalatba fogni, mely esetleg nagy háboruba sodorná. Jobb alkalomra várakozott s a nagyvezér néha remélte, hogy Báthory is jobb utra térithető. Azért a brassaiaknak azt tanácsolta, hogy béküljenek ki a fejedelemmel. Ugyanerre intették őket Bécsből, a honnan segitség helyett csak jó indulatú biztatásokat kaptak. Báthory is megunta a kűzdelmet. Megkegyelmezett Giczynek, visszaadta a szász papoknak az 1611-ben lefoglalt tizedjövedelmet s Brassónak is megbocsátott. Szebent ugyan nem adta át a szászoknak, de visszaadta Brassó birtokait háromezer forintért s a Brassóval tartó nemeseknek is megkegyelmezett. 1613 június 3-án Brassó hűséget esküdött Báthorynak.*

Mika, Egy év Brassó és Erdély történetéből. (Erdélyi Múzeum-Egylet kiadványai, VIII. k. 13.)

Weisz Mihály halála.
XVII. századi olajfestmény után, mely Brassóban magánkézben őriztetik, rajzolta Cserna Károly.

E csodálatos szelidség összefüggött Báthory politikájának nagy fordulatával. A havasalföldi hadjárat óta megutálta a portát s elég könnyelmüen a magyar királylyal kötött szövetségben bizott. Nem volt elég világos tudata arról, hogy mennyire gyülölik Bécsben. Minden kis hajdúmozgalmat neki tulajdonitottak, követeit kémeknek nézték, s bármily rosszul állott ügye a portán, minduntalan várták, hogy török segitséggel valami fölkelés élére áll. Mátyás eleintén nem akarta megerősiteni a tokaji fegyverszünetet.* Csak 1612 április havában erősitette meg, Thurzó sürgetésének engedve, „a szent békességet”.* Arról szó sem volt, hogy Giczy ellen segitséget adjon Báthorynak. Erre különben a magyar rendek sem voltak hajlandók. Az 1612 július 25-én tartott trencséni részgyűlés csak a védelmi háború czéljából szavazta meg a megyei hadakra szükséges pénzt. A személyes fölkelést megtagadta, mert Forgách kudarcza óta gyanusnak látszott minden erdélyi vállalat.*

L. 1612 márczius 19-én kelt levelét Trautsohnhoz s Molarthoznál, Hurmuzakinál: Documente, IV. I. 472.

L. Thurzó levelét Báthoryhoz Géresinél: A gr. Károlyi cs. oklevéltára IV. 79.

Botka Tivadar, Kisfaludi Lipthay Imre emlékezete. (Pest, 1867.) 22.

Báthory a végleges békét sürgette. Bécsben húzták-halasztották, de végre 1613 április 11-én mégis megkötötték. Báthory a szerződésben igen messze ment. Nem kötelezte ugyan magát a török ellen való segitségre, de a maga és utódai nevében megigérte, hogy Erdély a király seregét területére bocsátja a szükség esetén.*

Szilágyi, Báthory Gábor 234. s Erdélyi Orsz. Emlékek, VI. 269. Báthory követei szóval talán még többre kötelezték magukat; a Mátyás királytól Albrechtnek küldött titkos tanácsi jegyzőkönyvben (Hatvani, Brüsseli Okmtár, 66.) nem bizhatunk. Egyoldalú czélzatossága igen világos.

Ennél többet senki sem kivánhatott. De Khlesl gyanakodását és vak gyűlöletét semmi sem irthatta ki. Csak a nádor vette komolyan a szerződést.

Pedig Báthory ugyancsak reá szorult a szövetségesre. Hatalmasabb ellenjelöltje akadt, mint a minő Giczy András volt. Bethlen Gábor híven szolgálta Báthoryt s egy ideig jól érezte magát uralkodása alatt. Báthory bőkezű volt iránta, nagy vagyonú s hatalmas úrrá tette. Ugy hiszszük, hogy Bethlennek sem lett volna panasza, ha a fejedelem mindenben az ő tanácsát követi. De Báthory soha sem birta megkedvelni Bethlent. A pillanatnak élő, a gondtalanul vakmerő, majd hirtelen elcsüggedő fejedelmet mély s át nem hidalható ellentét választotta el előrelátó és az eshetőségeket nyugodtan latolgató alattvalójától. Imrefi s Kamuthy tanácsai sokkal tetszetősebbek voltak. 1610 végén Bethlen rosszallotta a szászok ellen elkövetett jogtalanságokat s a havasalföldi kalandot. Ezt Báthory nem birta elfelejteni. Bethlen találkozása Forgáchcsal nem alaptalan gyanúval töltötte el a fejedelem lelkét. Midőn azután Bethlennek a temesvári pasához irt levele a fejedelem kezébe került, Déva ura szeptember 13-án elmenekült. Ha Kapi András és Rhédei Pál még idején meg nem intik, Báthory megölette volna.*

Bojthi, 317–319. Bethlen a nádorhoz Szilágyinál: Erdélyi Orsz. Emlékek VI. 246. s Szabó Károlynál: Régi Följegyzések, id. h. Bethlen id. levele szerint Dengeleginé, Báthory szeretője is helyeselte a fejedelem azt a szándékát, hogy megöleti Bethlent.

Bethlen előbb meglátogatta a temesvári, budai, tolnai s eszéki törököket. Ellátta magát ajánló levelekkel s 1613 februárjában Drinápolyba ért. Nazuf nagyvezir Giczy sorsára gondolva, némi kétkedéssel fogadta Bethlen ajánlatait. De a kajmakám meggyőzte arról, hogy Bethlen több bizalmat érdemel, mint Giczy.* Mindamellett Báthory még fordithatott volna a maga sorsán. De hihetetlen gondatlansággal hanyagolta el a portai viszonyokat. Giczy árulása óta nem volt embere a portán, csak 1612 deczemberében választotta Keresztessit főkövetének. De Keresztessi beteg lett, fia is meghalt, nem akart menni. A fejedelem 1613 április haváig várt s ekkor izente meg Balassi Ferencznek, hogy Borsos Tamással induljanak meg a portára.* Balassiékat egy Borisi Bernát nevű velenczei származású ember is kisérte, a ki már a portán hasznára volt Báthorynak, de most nem sokat segithetett.* Midőn Balassi és Borsos 1613 júniusában a nagyvezérnek átadták Báthory kivánságait, már késő volt igyekezetük. S a fejedelem még most is tizenöt évi adómentességet mert kérni s határozottan megtagadta Lippa és Jenő átadását. A követek előadása úgy hangzott, mintha kihivás lett volna. A vezér azt kérdezte Balassitól, hogy megbékélt-e Báthory az országgal? Igen, válaszolt a követ. „Hiában szólasz agg szakálú eb, mert én tudom, hogy nem békélt.” Máskor szeretetre méltóbb volt a pasa. Komolyan alkudozott Báthory követeivel, nem akart lemondani Lippáról s Jenőről s abban állapodott meg velök, hogy 1613-ig elengedi az erdélyi adót, de ez évtől kezdve három éven át tizezer aranyat kiván s későbbre még többet.* De már ki volt adva a parancs, hogy Magyar Ogli és Szkender pasák két felől támadják meg Erdélyt. A nagyvezér nem akarta a dolgot elsiettetni. Voltak pillanatok, midőn a portán komolyan gondoltak arra, hogy Báthory még elfogadja a török föltételeket. Bethlen is gondolt kegyelemkérésre. De mind ezek csak muló gondolatok voltak. Az alkudozásokat leginkább azért folytatták Báthoryval, hogy meglepjék. Igy is gyorsabban haladt volna előre a török erő, ha Szkender és Magyar Ogli közt erősebb az egyetértés.* Magyar Ogli augusztus 30-án átlépte a határt a bodzai szorosnál, néhány hét mulva Szkender is megmozditotta hadait a Vaskapú alól. Báthory majnem az utolsó perczben határozta el magát arra, hogy mindazt megigéri a töröknek, a mit Giczy András fogadott a portán.* Nagyon sokáig bizott jó szerencséjében. Július elején még azt hitte, hogy Bethlen Gábor vagy törökké lesz, vagy a tengerbe dobják.* De midőn észrevette, hogy elhagyja a szerencse, kétségbeesett erélylyel sürgette Mátyás hiveit a szövetségben elvállalt kötelezettség teljesitésére.

Hurmuzaki, Documente, Suppl. I. 154. s Óváry, Oklevéltár Bethlen Gábor diplomácziai összeköttetései történetéhez. (Budapest, 1886.) 449.

Erdélyi Orsz. Emlékek, id. h. 257. s Szádeczky-Szabó, Székely, oklevéltár IV. 188.

Óváry, id. h. 453.

Óváry, id. h. 455, 456. Kemény és Kovács, Erdélyország Tört. Tára, 233. s Erdélyi Orsz. Emlékek, 286. l. A német követ jelentését megerősiti Valier jelentése Óvárynál, 455.

Szilágyi, Bethlen és a Porta (Tört. Tár 1881. 545.) és Toldalagi Évkönyve. u. ott, 2. Valier Bailo irja a nagyvezérről: „mostrando egli ferma risolutione di non voler che si tenti l’ingresso nella Transylvania, se prima non si vede che li colpo possa riusci molto sicuro.” Óváry, id. h. 461.

Rozsnyai Tört. Maradv. 63. s Óváry, id. m. 466.

Történeti Lapok, I. 804.

Thurzó meg akarta segiteni Báthoryt. De kezei meg voltak kötve, mert a királyi parancs egyre késett. Khlesl úgy gyülölte a nádort, mint Báthoryt. Álarczot viselő lázadónak tartotta Mátyás királyi hatalmának egyik legerősebb támaszát. Igy ismerték Bécsben a magyar viszonyokat. Khlesl leginkább azért haragudott Thurzóra, mert nem akart politikája szolgálatába szegődni. Thurzó mindig fenn akarta tartani a békét Erdélylyel, s ha Báthory nyugodtan viselte magát, a nádor nem titkolta az igazat. De Khleslt bosszantották a nádor békét jelentő hírei, mert tudta, hogy a németországi protestánsok Thurzó szavában bizva nem szavazzák meg a pénzt a Khlesltől annyira óhajtott állandó katonaság fentartására. Másrészt Thurzó a német katonaságot nem akarta oly készséggel befogadni, mint Bécsben óhajtották. Most is szivesebben vették volna Thurzó előterjesztését, ha német katonaságot kér. De általában bajos volt katonákat fogadni a pénztár üressége miatt. Thurzó arra gondolt, hogy Serbán Radult, a kegyelmi pénzen Nagy-Szombatban élő volt oláh vajdát felhasználhatná Báthory megsegitésére. Radul már alkudozott is Báthoryval, de a büszke fejedelem igen kemény feltételeket izent hajdani ellenségének. Majd engedett kissé, hanem az udvar előtt nagyon gyanus volt a terv. Német csapatokat nem adhattak Radul mellé, magyar csapatokkal nem merték küldeni, már azért sem, mert Thurzó inditotta meg a dolgot. Ki tudja, mi lappang alatta? Különben is tudta az udvar, hogy a török, őszre járván már az idő, nem megy tovább Erdélynél s ebben a gondolatban megnyugodott lelkiismerete.*

A fentiekre nézve l. Hammer, Khlesl, III. Függelék, 41–76. Hurmuzaki, Documente, IV. 2. 494–512.

Thurzó György nádor aláirása 1607 márczius 22-iki levelén.
Olvasása: Comes Georgius Thurzo mp.
Az irat eredetije az országos levéltárban.

Báthory magára volt hagyatva. A szászok ujjongtak örömükben. A székelyek egy része Bethlenhez szitott, a másik rész közömbös volt. A nemességre még hatott a Báthory név varázsa, a vidám s adományokat osztogató fejedelem alakja, de a vezér hiányzott. Több mint negyvenezer főnyi hadsereg támogatta Bethlent. Báthory az ellenségnek csak előljáróit sem nézte meg; „annál rettenetesb ijedtséggel való futást krónikákban sem olvastam”, irja Bethlen.*

Erdélyi Orsz. Emlékek, VI. 341.

Báthory október 8-ika körül érkezett Váradra néhány száz emberrel. Giczy, Kamuthy Farkas s Wesselényi Pál is vele voltak. Dühös volt, hogy ennyire megcsalatkozott a szövetségbe vetett hitében. A segitség elmaradásaért megtorlással fenyegetőzött. „Bizony tromffal ütöm, ha Lippát, Jenőt oda kell adnom is az töröknek” – ilyeneket mondogatott. Sőt Prépostvári Zsigmond, ki a fejedelemre neje üldözése miatt haragudott, azt izené Dóczi Andrásnak, a szatmári kapitánynak, hogy Báthory Váradot át akarja adni a töröknek.* Dóczy kapott az izeneten, noha minden jel arra mutatott, hogy Báthory szivesen fordult volna a török ellen, ha a keresztény szövetséges megsegiti.* Forgách Zsigmond a rakamazi táborból Abaffy Miklós tokaji kapitányt vagy kétezer emberrel el is inditotta Váradra, nem hogy Báthorynak segitsen, hanem hogy a királynak elfoglalja a fontos végvárat. A Várad megszerzésére irányult vállalat Dóczy közvetlen vezetése alatt állott. Ferdinánd főherczeg, a ki kormányzó volt, a mig Mátyás a regensburgi gyűlésből vissza nem tért, jelentéseket kapott Dóczytól s nagyon dicsérte buzgalmát.* Báthory nagyon keveslette Abaffy csapatját s állitólag kijelentette a kapitány előtt, hogy Váradot átadja a töröknek, ha a király meg nem segiti. Abaffy ezt meg akarta akadályozni. Giczynek s még néhány embernek szólt a dologról. Október 26-án Giczyvel együtt Báthory hálószobájába nyitott, dicsérni kezdé a fejedelem kardját, arra kérve Báthoryt, hogy mutassa meg neki. A fejedelem rögtön kivonta kardját s átadta Abaffynak. Az előre megbeszélt terv szerint e karddal akarták Abaffyék levágni Báthoryt, de egy inas ajtót nyitott s a gyilkosok megrémültek. A tokaji kapitány más módot gondolt ki. Reábeszélésére Báthory elhatározta, hogy október 27-én délután három óra felé kihajtat a mezőre, hogy megszemlélje Abaffy embereit. Szilassi János, Ladányi Gergely, Basa János, Zámbó Balázs vagy ötven hajduval várakoztak Báthoryra a Velencze-utczában. Mikor a hintó ide ért, két lövés dördült el, a fejedelem kiugrott a hintóból Lónyai Farkassal s Komáromi Andrással együtt. Báthoryt megölték, két hű emberét pedig halálosan megsebesitették. Abaffy elhagyta Váradot, Bécs felé sietett a jutalomért. Giczyre bizta a várat abban a hiszemben, hogy a véres munka részese Váradot megszerzi a királynak. De Giczy Bethlentől várta a jutalmat. Khlesl örült, midőn azt hallotta, hogy a fejedelmet saját emberei ölték meg. Isten itélete, – igy szólt, – a mihez barátaink nem akartak fogni, azt ellenségeink végezték el. Nem tudjuk, hogy kitől várta a püspök e veszedelmes baráti szolgálatot. Hanem a gyűlölet rossz tanácsosa volt. Arra ugyanis nem gondolt Khlesl, hogy a szerencsétlen fejedelem cserbenhagyásával oly uralkodót segitett az erdélyi trónra, a kihez képest Báthory ugyancsak ártatlan ellenfél volt.*

U. ott, 80. és Gyulaffi levele, közli Szilágyi, Történeti Lapok, II. 836.

Óvárynál (id. m. 466.) közölt levelében Báthory még Váradról is fenyegeti a törököt.

Ferdinánd levelét közli Szilágyi: Történelmi Tár, 1879. 219.

Abaffy jelentése a királyhoz már megjelent az Ortelius Continuatusban, (Frankfurt, 1665.) 44. E fontos jelentést történetiróink nem méltatták a kellő figyelemre. V. ö. Sepsi-Laczkó krónikáját, Giczy András levelét Kemény és Kovácsnál: Erdély Történetei Tára Thurzó levelét: Tört. Lapok II. 839. s Hammer, Khlesl III. Függ. 76.

Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem