IV. FEJEZET. A képzőművészetek Magyarországban Mátyás uralkodása alatt.

Teljes szövegű keresés

IV. FEJEZET.
A képzőművészetek Magyarországban Mátyás uralkodása alatt.
A képzőművészeti alkotásoknak általános áttekintése. A legrégibb épitmények Magyarországon. A csúcsíves épitészeti izlés emlékei. Az alkotások művészi becse. A renaissance-stil hóditása Magyarországon. Ornamentalis díszitmények. A szárnyoltárok. A hazai szobrászat termékei. Hazai festészet. Bonfin nyilatkozata Mátyás király épitkezéseiről. Az Olaszországból behivott épitészek. A budai palota. A visegrádi palota. A pozsonyi vár régi épitészeti maradványai. A kassai Szent-Erzsébet egyház befejezése. A budavári plebánia templom. Fejéregyház. Mátyás mint a festőművészet szakértő méltatója. Leonardo da Vinci Mátyás királyról. A milanoi fejedelem ajándéka Mátyás számára. A Mátyás megrendelésére készült szobrászati művek. A bautzeni szobor. Mátyás érmei. A Corvin-kálvária. Mátyás aranyból szőtt trónkárpitja. Orgonája és énekkara. A művészeti tevékenység Mátyás utódai alatt. Festők II. Lajos udvarában. Poroszországi Márton szobrász. Festett czimerek
A nemzetek tehetségének és müveltségi fejlődésének egyik legbiztosabb fokmérője a müvészet, vagyis az a mód, amint eszményeik megtestesitésére, életük szépitésére a müvészetet felhasználják. És e tekintetben az épitészet szól hozzánk legérthetőbben, mert egyaránt van hivatva a legmagasabb eszmény, a vallás szolgálatába lépni, a közélet és magánélet legáltalánosabb szükségleteit kielégiteni; egyúttal közreműködésre hívja föl a képzőmüvészet többi válfajait: a szobrászatot, festészetet és ötvösséget is.
Szent-István épitészeti alkotásai közűl egy sem jutott ránk. Mindazáltal a helyenként fölfedezett alapfalak, oszlop töredékek és mozaikmaradványok, a legendák elbeszéléseivel összhangzásban, azt hirdetik, hogy a keresztény művelődés meghonosításával egy időben, görög, olasz és német mesterek hazánkat olyan műemlékekkel népesítették be, melyek nagyságra és fényre a külföldieket megközelitették. Ugyanezt állithatjuk XII. és XIII. századbeli szentegyházainkról, melyek közűl néhány, példáúl a jáki és lébényi, mai napig épségben fönnáll.
Mikor a félkörívű (román) építészeti izlést a csúcsíves (a gót) váltotta föl, ez korán, a XIII. század vége felé kezdett Magyarországon is tért foglalni és nagy épitészeti tevékenységre adott impulsust. Főpapok, kolostorok és városok régi templomaik helyébe újakat emelnek, vagy azokat legalább átalakitják, új kápolnákkal toldják meg. Annyi pusztúlás után is, a mi hazánkat a török háborúk és a nemzeti fölkelések idejében érte, Magyarországnak, az alföldet kivéve, alig van jelentékenyebb helye, mely maig fönnálló gót templommal ne dicsekednék; a felső vidéken pedig, kisebb városokban is, párosával emelkednek. Sőt vannak területek – mint a Csallóköz és az úgynevezett Mátyusfölde – hol majdnem minden második faluban gót plébánia-egyházzal találkozunk.*
Ipolyi Arnold, Műtörténelmi tanulmányok. (Budapest, 1873.)
Ez az épitkezési mozgalom a XV. században érte el tetőpontját. A templomok átalakitása, megnagyobbitása és diszitése szakadatlanul foglalkoztatja az egyháziakat és a világiakat. Mintegy versenyre kelnek egymással, hogy szebbet és nagyobbat létesítsenek, mint elődeik és szomszédjaik. Igy a Hunyadiak és a Jagellók korában, mint látni fogjuk, úgyszólván mindegyik főpapi székhelyen és királyi városban jelentékeny épitészeti müvek jönnek létre. Ezek annak tanúi, hogy a külső háborúk és belső küzdelmek közepett a nemzet az eszményi érdekek iránt fogékonyságát nem vesztette el, műveltségben és izlésben emelkedett.
A fönmaradt műemlékek tanulmányozása alapján a műtörténelem arra az eredményre jut, hogy a gót izlés, bár Magyarországban virágzásának tetőpontját érte el, távolról sem örvendett annak a kiképzésnek, mint a külföldön, de még a tökély azon fokára sem emelkedett, a mit a román stíl számos magyarországi alkotása feltüntet. Nemcsak hogy hasztalan keresünk nálunk olyan világra szóló, nagyszerü emléket, a milyenekkel Angol-, Német-, Franczia- és Spanyolországok kérkednek, hanem teljesen összhangzóan alakitott, kisebb méretü templomot is alig egy-kettőt mutathatunk föl.
Gyakori az eset, hogy mig a szentély a stil tökéletesebb képzését tűnteti föl, magas ablakzattal áttörve nyulánkon emelkedik, a hajó kiképzetlenűl épült, például a pozsonyi székesegyháznál, vagy a szép kapuzat fölött elhanyagolt homlokzat és bevégzetlen torony áll, mint Kassán, Szent-Benedeken, vagy végre diszes torony alatt elhanyagolt kapú látható, például a ferencz-rendűek és klarisszák templomán Pozsonyban.*
Ipolyi, id. m. 43.
Mindazáltal ki kell emelnünk, hogy éppen a legnagyszerübb monumentális épületeink elenyésztek. Az érseki székhelyeken Esztergomban, Kalocsán, Bácson, továbbá a legelőkelőbb püspöki és káptalani városokban Egerben, Váradon és Csanádon, Székesfehérvártt és Ó-Budán a fényes dómoknak alighogy alapfalait derithette föl a nyomozás. A világi épületek, a királyok, főpapok és világi urak palotái közül csak egyetlen egy, a vajdahunyadi kerűlte el az enyészetet.
A XV. században az ókori irók tanulmányozása a görög és római műemlékekre irányozván a figyelmet, alkalmat adott egy új épitészeti stil, a renaissance megalkotására. Ebben a görögök classicus szépségű oszlopai és pillérei a rómaiak merész boltozataival a főtényezők; a csúcsív eltűnik, az épület tetejére gyakran köralaku falépitvény fölé kupola helyeztetik, az ablakok négyszögletü záródást kapnak. A tagozat és diszités szintén az ókori műformák elemeit kölcsönzi át; virág- és gyümölcsfüzérek, koszorúk és bőségszarvak, maszkok és hermák, satirok és geniusok alkalmaztatnak. Ez a stil Olaszországból diadalútjára indulván, legelső hóditásaival Magyarországban, Mátyás udvaránál dicsekedhetett, mig Francziaországban, Angliában és Németországban csak a XVI. század első negyedében honosúlt meg.
Mátyás nagyszerű alkotásai úgyszólván nyom nélkül elenyésztek; de a XVI. század elejéről Esztergomban, Bártfán, Héthárson stb. fönmaradt épűletek a renaissance stil legnemesebb idomait tüntetik föl.*
Myskovszky Viktor, A renaissance kezdete és fejlődése, különös tekintettel hazánk épitészeti műemlékeire. (Akadémiai értekezés. Budapest, 1881.)
Az épitészet, főképen az isteni tiszteletnek szentelt alkotásokban, szolgálatába vonta a képzőmüvészet másik két ágát: a szobrászatot és festészetet, s azoknak hazánkban nagy lendületet adott.
A gót ízlés a szobrászatnak mind a templomok belsejében, mind a külső falakon elhelyezett szentek alakjaiban és páratlanúl dús ornamentikájában tág tért nyitott meg. Mikor pedig fejlődése legmagasabb fokán a tagozással áttört falterekről a szentek szobrait mindinkább leszoritotta, a szobrászatot arra késztette, hogy magának az oltáron keressen tért, és e végből a szekrény- vagy szárny-oltár formáját teremtette meg, mely a biblia és legenda alakjainak és jeleneteinek plasticus előállitására bőséges alkalmat nyujtott.
Mig az ornamentális diszitményeknek a hazai épitészeti műemlékeknél a kapuzatokon, tornyokon és szentségházakban (Kassán, Bártfán, Pozsonyban stb.) a XIV. század elejétől fogva mutathatjuk föl elsőrangú példányait, a figurális szobrászat műveiben magasabb értékü alkotásokat csakis a XV. század közepén innen birunk, a mikor a fafaragvány a gót épitészetben érvényesült.
A szárnyoltárok műgyakorlatának terén a művészet talán a legtöbbet és legjobbat alkotta hazánkban és tartotta fönn napjainkig. „Hogy csak megközelitőleg is – irja Ipolyi – fogalmunk legyen a számról, elég lesz annyit mondanom, hogy Magyarország egyes felső vidékein, Sárosban s nevezetesen Szepesben, csak néhány napi út alatt, az országútról úgyszólván le sem térve, saját felületes számitásom szerint is, háromszáznál jóval több XV–XVI. századbeli ily faragványt (fából faragott szobrot) és domborművet találhatunk még máig, oly bőségben és szépségben, mint a külföldön is, – ha talán egy-két, erről s ezen művészet különös virágzásáról nevezetes német várost és vidéket, milyen Nürnberg és Pomeránia, kiveszünk – párját ritkitja. Ezek között pedig nem egy világra szóló remekre is akadhatunk, minők a lőcsei, kassai stb. faragványok.”*
Id. m. 142.
A hazai szobrászat figyelemre méltó termékeit birjuk a márvány siremlékekben, a miket főpapok és világi urak elődeik, illetőleg szüleik, rokonaik, vagy nem egyszer saját maguk számára készittettek, és templomokban, a hol temetkeztek, állíttattak föl.
Egy részük csak czimereket, föliratokat tüntet föl. A jelentékenyebbek az alattuk nyugvónak domborműben kidolgozott alakját ábrázolják. Sajnos, nem birunk olyan monumentális műveket, a milyenekben más országok bővelkednek; a mik ezeknek szinvonalát bizonyára elérték, királyaink szobrai és siremlékei Buda, Székes-Fejérvár és Várad pusztulásával elenyésztek.
Ugyanezt panaszolhatjuk a hazai festészet művei tekintetében is. A templomoknak és palotáknak falfestményekkel diszitése hazánkban a legrégibb idők óta általánosan el volt terjedve. A legelső kisérlet, melyet Rómer Flóris tett régi falfestményeink felkutatására és ismertetésére, meglepő eredményt mutatott föl. Százhuszonkét helyen talált a templomok falain, nem egyszer a mészkéreg lehámozása után, XIV-XV. században festett képköröket.* És azóta ezen helyek számát újabb kutatások jelentékenyen növelték.* De ámbár a hazai mű- és müveltségtörténet tekintetében ezen falképek maradványainak nagy értékük van, művészi szempontból jelentékenyebbek azok a fára festett képek, melyekkel a XV. század végén és a XVI. század elején a szárnyoltárok tábláit ékesitették, s a melyeknek szerencsére, talán legjobb példányai kivételes épségben kerülték el az enyészetet.
„Régi falképek Magyarországban” czimü munkáját az Akadémia 1874-ben adta ki a Régészeti Emlékek sorozatában a III. kötet 1. részében.
Például Huszka József 1885-ben a székelyföldön hat helyen fedezett fel falfestményeket. Archaeologiai Értesitő, 1885. 211. 1886. 123.
*
A művészet a nemzet szellemi életének megnyilatkozása lévén, nagymértékben tanulságos feladat külön szemlét tartani azon tevékenység fölött, a mit e téren a királyi udvarban és a nemzet különböző rétegeiben a főpapok, világi urak és városi polgárok kifejtettek.
Mátyás király uralkodása alatt, miként a politikai hatalom legmagasabb fokát érte el a magyar állam, a művészet is legszebb virágzásának örvendett hazánkban. Világuralmi becsvágyához méltó világra szóló alkotásokat hozott létre a nagy király.
Bonfin, ki az ő megbizásából Averulinusnak az épitészetről szóló olasz munkáját latinra leforditotta, az ajánlólevélben Mátyás épitkezéseiről igy szól: „Mikép emlékezzem meg azokról a nagyszerü templomokról és palotákról, a miket Budán, Székes-Fejérvárt, Visegrádon, Komáromban és egyéb helyeken emeltél? Hogyan mondjam el, mennyire gyönyörködöl a kitünő épületekben, kiváltképen azokban, a melyek a régi mintákat utánozzák? A régi épitési módot új fénynyel élesztetted föl. Itáliából a legkitünőbb művészeket és mestereket hozattad el. Épitészeket, szobrászokat, festőket, aranyműveseket, rézmetszőket roppant költséggel tartasz udvarodnál, a hová a műkertészek, műfaragók, ácsok és kőmetszők is mindenfelől gyülekeznek... Mindenfelé márványt faragnak. Serényebben dolgoznak a márványbányákban, mint az aranybányákban, csakhogy az óriási munkát elvégezhessék!”
A Bonfintól emlitett épitészek közül, kiket Mátyás Olaszországból meghivott, többnek nevét ismerjük. A bolognai Fioraventi Aristoteles már 1467-ben Mátyás udvarában időzött, Baccio Cellini, Chimenti Camicia és Benedetto da Majano Flórenczből – az új renaissance műirány tulajdonképpeni szülőhonából – jöttek; az utolsó a hires Strozzi-palota épitője volt.*
Csánki Dezső, Mátyás udvara. (Budapest, 1884.) 68. 69.

Buda vára Mátyás korában.
Schedel világkrónikája metszete után rajzolta Cserna Károly.
Sajnos, mindaz a mit alkottak, úgy szólván nyomtalanul elenyészett. És épen a legnagyszerübb műről, a budai királyi palotáról, a szó szoros értelmében elmondhatjuk, hogy kő kövön nem maradt pusztulásában. Csak nehány apró töredék, mely a föld mélyéből került napvilágra és a Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárában őriztetik, hirnöke a hajdani fénynek. Ezek egyike vörös márványból faragott kapú-béllet (tympanon), mely Mátyás király czimerét viseli díszül. Mátyás czimerének töredéke látható egy másik, szintén vörös márványból készült párkányrészleten; a czimerpajzs alatt szépen kidolgozott gyümölcsfüzér domborodik ki, lebegő szalagokkal és gyöngyökkel diszitett vége egy gyermek-alak vállát és nyakát fogja körül.
Egy harmadik töredék homokkőből diszesen faragott pillér-részlet. Keretét és kissé bemélyedett mezejét szép hajlásu növénydiszitmény foglalja el; a mindkét oldalon hullámvonalban hajló növényindák gyümölcstartó edényekben végződnek. A középső diszitményben, edény fölé elhelyezett ágon ül, kiterjesztett szárnyakkal, a Hunyadi ház gyürüs hollója. Rajz, felfogás és kivitel tekintetében olyan, hogy bármelyik kiváló olaszországi épületnek is diszére szolgált volna.*
Myskovszky, id. m. 23.
Hogy magunknak a budai királyi palotáról fogalmat alkothassunk, azon leirásokra vagyunk utalva, melyeket Bonfin történeti munkájában és XVI. századbeli németországi utazók könyveiben találunk, a melyek azonban, sajnos, határozatlanok, homályosak és egészen tiszta képet nem nyujtanak.
A budai várban a Szent-György-térről, harmincz lábnyi széles árkon keresztül, hid vezetett a királyi palotába, mely különböző korszakokból származó épületek ékalakú csoportját képezte. Mig Zsigmond király úgynevezett friss (új) palotájának homlokzata a Szent-György-térre fordult és a Gellérthegyre néző csúcson az Árpádok és Nagy-Lajos korából való épületrészek állottak, Mátyás palotája a Dunára nézett. Ezek az épületek egymás között összeköttetésben állottak, és kőfallal voltak körülvéve, melynek tetején fedett folyosó vonult végig.
A palota főkapujánál jobb- és balfelől márvány talapzaton egy-egy érczszobor állott, sisakkal fején, bárddal a kezében, fenyegető magatartásban. Az itt nyiló udvar közepén érczkútból márványmedenczébe viz ömlött, a kút tetején Pallas Athene sisakos szobra állott. Tovább a három Hunyadi hatalmas gyalogszobra volt elhelyezve; a közepén Mátyás sisakosan, lándzsával fölfegyverkezve, pajzsra támaszkodva, gondolatokba elmerülve; jobbról atyja, balról bátyja László bánatos arczkifejezéssel. Az udvart oszlopos csarnok vette körül. Ebben pompás ajtó vonta magára a figyelmet. Porphyr márványba foglalt érczszárnyain kiváló művészettel készült domborművekben Hercules tizenkét munkája volt előállitva.
Az ajtó fölött porphyrba vésve Bonfintól szerkesztett epigramm hirdette, hogy Mátyásnak a halhatatlanságot az ő erényei, az ércz, a márvány és a történelem biztositják. Az emeletre vezető kettős lépcső szintén porfirból készült, a lépcsőház falain ércz kandeláberek voltak alkalmazva.
A palota első emeleti részeiben kőből és márványból készült szoborművekkel ékesitett tágas és hosszú folyosók vonultak végig. A termek száma rendkivüli nagy volt; külön lakosztályok voltak berendezve téli és nyári tartózkodásra.
A Mátyástól épített szárnyban a termek padlózatát mindenütt mozaik fedte. Az ajtók és ablakok keretei veres márványból voltak faragva; a fából vagy érczből készült ajtószárnyakon domborművekben a hollós czimer diszlett. Több terem falát történelmi vagy allegorikus festmények ékesitették; ezeknek egyike Daróczi Jánost ábrázolta, a mint a moldvaországi vajda ellen vívott csatában nehéz sebet kapván, a halált az ellenség legsürübb sorai között keresi és találja. Másutt a különböző erények allegorikus képekben állittattak elő. A hol ilyen falfestmények nem voltak, a falakat kristály-tükrök, vagy fára és vászonra festett képek ékesitették. Előszeretettel használtak a falak diszitésére szőnyegeket is, melyek arazzóknak neveztettek, a burgundi Arras várostól, a hol azokat kiváló tökélylyel gyártották. Részint bibliai és mythologiai események rajzait, részint virág- és edény-diszitmények között a király czimerét tüntették föl.

Mátyás király szobra.
Részletkép a Bautzenben, az ortenburgi vár tornyán levő emlékről. Az eredetiről eszközölt fényképfelvétel után.
A menyezetek részben bolthajtásra épültek, és igy kiválóan alkalmasak voltak az égboltozat ábrázolására. Az egyenes menyezetek állatokat és virágokat feltüntető fa-faragású, aranyozott diszitményekkel voltak pazarul elhalmozva.
A termek berendezéséről szólván, Bonfin különösen kiemeli a mázos téglából rakott nagy kályhákat, melyek művészi kivitelben római négyes fogatokkal és más római emlékekkel voltak diszitve. A falak körül ékesen faragott fa- és márványpadok voltak elhelyezve, melyeket szőnyegek födnek. A nyugágyak és ágyak nagyrészt aranyozott ezüstből készültek.

Mátyás király budai palotájának maradványai.
A Magyar Nemzeti Múzeumban. Rajzolta Cserna Károly.
Az ebédlőtermet részletesen leirja egy német fejedelem követe, ki 1476-ban Mátyás és Beatrix menyegzője alkalmával Budán az ünnepélyeken jelen volt.
Falait selyemszövet borította. Az asztalfő felett aranynyal átszőtt kárpitból menyezet emelkedett, melynek hátterén a király és királyné gyöngyökkel diszitett czimere volt látható. A terem közepén emelkedő oszlop körül és e terem falai mellett, magas pohárszékeken, aranyból és ezüstből művészileg készitett sok száz edény volt elhelyezve: tálak, serlegek, embermagasságú korsók, a legváltozatosabb idomokban alakitott asztaldíszek; az utóbbiak közül a figyelmet különösen magára vonta egy tiszta aranyból készült lóalak, melyet rendesen a király elé szoktak állitani, úgy szintén két szokatlanul nagy egyszarvú, melyek homlokukon valóságos szarvat és nyakukon lánczon a hollós czimert viselték. A királyi asztal előtt háromszáz font ezüstből készült szökőkút s mellette óriási nagyságú kenyérkosár állott; a menyezetről pedig két akós ezüst hordó függött le, számos csővel és csappal, a mikből különféle nemes borokkal lehetett a serlegeket megtölteni.
A könyvtár egymásba nyiló két teremből állott, egyik a latin, a másik a görög és keleti nyelveken irt könyvek számára. A menyezet aranyozott és élénken szinezett faragványokkal ékeskedett. Az ablakokba festett üvegek voltak alkalmazva. Az egyik teremben a királynak gyöngyhimzésű szőnyeggel takart római nyugágya állott. Hasonló szőnyeg fedte a háromlábú székeket is, a mik – a könyvtárt megéneklő Naldus szerint – Delphi jósdáinak triposára emlékeztették a tudósokat. A falak mentében tömör fából készült, művészi faragványú könyvállványok vonultak végig. Aranynyal áttört bibor-bársony kárpit óvta meg a könyveket a portól. A könyvtártermeket félköralakú előcsarnok előzte meg, a melyben csillagászati műszerek voltak elhelyezve; menyezete az égboltozatot Mátyás cseh királylyá választásának pillanataiban ábrázolta, vagyis azt tüntette föl, hogy ez az esemény a jelentékenyebb égitesteket milyen helyzetben találta. A palota egy másik csarnokának menyezete pedig az égboltozatot Mátyás születése pillanatában tüntette föl.
Mátyás ugyanis osztozott kora csillagászainak azon felfogásában, hogy az égitesteknek az égboltozaton elfoglalt helyzetük az emberek sorsára döntő befolyást gyakorol.
A várhegy nyugati oldalán és alant a völgyben az udvari kertek terültek el. Gondosan ápolt kövecses útak vezettek ide. Tarka virágú rétek, rózsaligetek, virágágyak, halas tavak, diszes fasorok, lombok közé rejtett barlangok, fákból és cserjékből alkotott útvesztők váltják fel egymást. Itt-ott sodronyból alakitott madárházak vonják magokra a figyelmet, sokféle hazai és külföldi szárnyas lakóikkal. Ezüstszínü mázos cseréppel fedett toronyalaku épületek emelkednek ki, egy-egy étkező teremmel, melyeknek üvegablakai és erkélyei kilátást nyitnak a körül fekvő tájképre. Egy nagyobb épület is volt a kertben, csillogó márványból épült palota, melynek előcsarnoka mozaikkal kirakott oszlopokon nyugodott, ajtaja a római diadalkapukra emlékeztetett, ebédlőterme, hálószobái, a menyezetek, falak és ablakok – mint Bonfin irja – oly szépek voltak, hogy a palota a leghiresebb ókori épületekkel vetekedhetett.
Emlitést tettünk már arról, hogy Heltai Gáspár tanusága szerint a XVI. század közepe táján a budai vár alatt óriási kiterjedésü épület megkezdett falai emelkedtek, mely épület Mátyás terve szerint arra lett volna rendeltetve, hogy főiskolát fogadjon be, tanárainak és negyvenezer tanulónak lakásul szolgáljon. Mig ezt a magyarázatot teljesen alaptalannak kell tekintenünk, valószinünek látszik Salamon Ferencz nézete, mely szerint Mátyás királynak az lett volna a terve, hogy székhelyén, a római castrumok mintájára, állandó táborban jelentékeny haderő elhelyezést találjon.*
Budapest története. III. 306-323.
A királyi udvar másik székhelye Visegrád volt. A hegytetőn épült fellegvárában őriztetett a szent korona. Onnan alacsony kőfal huzódott alá a bástyákkal megrakott másik erősséghez, az úgynevezett vizi várhoz. A hegy alján, közel a Duna partjához, emelkedett a királyi lak, melyet az Anjou királyok emeltek, Mátyás megnagyobbitott és átalakitott. Mintegy 350 terem és szoba volt benne. Diszes oszlopcsarnokok márványkútakkal, téli és nyári lakások éttermekkel, nappali, háló- és fürdőszobákkal hosszú sorozatban váltották föl egymást. Az emeleti termek aranyozott márvány erkélyeiről elragadó kilátás nyilt a hegyekre, a Dunára és a palotát környező kertekre, a melyek lent a völgyben és fent a hegy oldalán terültek el. Kövecses útak kanyarognak gonddal ápolt pázsit és a virágok különféle fajaival beültetett ágyak között. A kert határát magas dombhát képezte, melynek oldalait merész íveken nyugvó falak védték a leomlástól. Negyven széles lépcső vezetett föl a dombháton elterülő függőkertbe. Ennek közepén diszes kút állott vörös márványból faragva, Cupido karcsú alakjával, a mint egy márvány tömlőn ülve, az abból felszökő forrásvizet kiszoritani látszik; a kutat a múzsák szobrai vették körül. E helyen, virágok között, hársfák árnyékában szeretett Mátyás sétálgatni; nem ritkán lakomákat is adott és külföldi követeket fogadott. A függőkert egyik oldalán állott a mozaik művekkel ékesitett udvari kápolna, melynek ezüst sipokkal ellátott orgonája messze földön hires vala.
Bonfin, történeti munkájában Visegrád leirását adván, hogy fényéről és szépségéről olvasóinak fogalmat nyujtson, megjegyzi, hogy Lucullus kéjlakait és kertjeit is elhomályositja. Az ő phrasisainál nagyobb értéke van annak a két szónak, a mit egy pápai követ levele végén találunk: „Kelt Visegrádon, a földi paradicsomban.”
És Oláh Miklós esztergomi érsek, ki Visegrádot már csak elhanyagolt állapotában látta, azt mondja, hogy bejárta Európa nagy részét, lakott a legszebb városokban, de olyan bájos fekvésü, olyan fénynyel és diszszel épült palotát, a milyen a visegrádi, sehol sem látott!*
A budai és visegrádi paloták leirásában Csánkit követem. Id. m. 170-186.
Bonfin elbeszéléséből tudjuk, hogy Mátyás a tatai királyi palota diszét új épitkezésekkel emelte.
A pozsonyi várban pedig régi épitészeti maradványok hirdetik, hogy az ország nyugati határvárosát is művészetszerető szellemének alkotásaival gazdagitotta. A délkeleti várkapu a XV. század utolsó tizedeiből származik, és tekintve kiváló pompáját, csak a király megrendelésére épülhetett. Nyilását diszes tagozatú főív képezi, melynek főtagját torzfejen nyugvó henger tartja. A renaissance befolyása alatt, épitésze a classicus műformákra emlékeztető ívkörszeletet alkalmazott; de az ívezet fölött levő faltéren kanyarcsúcsívet szerkesztett és jobbról-balról a gót stil igényeinek megfelelő torony-fiakat helyezett el, melyeket csinos mérművek diszitenek; közepett függő menyezetek láthatók, melyek alatt a kapú oldaloszlopain egykor szobrok állottak.
Ebből a kapuból – melyen, mint a XV. század végén és a következő elején sok más épületen, a gót és renaissance stil együtt vegyest jelentkezik, – lehet következtetni, hogy Mátyás a várban levő királyi lakot is hasonló fénybe öltöztette. Sajnos, miután Mária Terézia teljesen átalakitotta volt, tüzvész semmisitette meg. De a romok között Mátyás művének maradványaira akadunk. Az ablakok az ő korából valók. A lovagterem külső falának felületén több részlet van, melyek a renaissance motivumait tüntetik föl. Az udvarban pedig, sürü bozót között, tizenhárom pillér hever, melyek a XV. században nyilt árkád-folyosót hordottak.*
Ortvay, Pozsony története, II. (Pozsony, 1893.)
Bécs városában, – mely élte utolsó éveiben székhelyéül szolgált – Mátyás az osztrák főherczegek régi palotáját – mint Bonfin följegyzi – függő kertek alkotásával szépitette, és a mai karinthiai-utcza szegletén új fényes palotát épittetett.
Mátyás épitkezési hajlama főképen királyi paloták emelésében és diszitésében keresett kielégitést. Mindazáltal művészetpártoló bőkezüségében az egyházak is részesültek. Hogy Kassa városának a Szent-Erzsébet-egyház befejezését lehetővé tegye, 1472-ben tiz esztendőre felajánlotta azt az adót, a mit a város újév napján szokott a királyi kincstárnak beszolgáltatni. A budavári plébánia templom, melynek tornyán az ő czimere diszlett, kétségkivül az ő hozzájárulásával épült. A székesfejérvári káptalani egyház mellett pedig élete végén fényes kápolnát kezdett épittetni, a melyben temetkezni óhajtott.
Jellemző, hogy figyelmét magára vonta az Ó-Buda közelében fekvő, úgynevezett fehér-egyház, mely a nemzeti hagyomány szerint a honfoglaló Árpád sirja helyén épült, s a melyről ő egyik levelében azt mondja, hogy a legelső templom volt, melyet a magyarok a keresztény hitre térésük idejében épitettek. Az 1480-ik évben azt a Pálos-rendnek adta át. Három évvel utóbb pedig átalakitásához és kibővitéséhez fogott, a mely czélra – a pápától kieszközölt engedélylyel, – egy régóta romokban heverő ó-budai templom oszlopait és köveit is felhasználta.*
1480 július 23-ikán a pápához, 1483 tavaszán római követéhez irt levelei. Mátyás király levelei, II. 31. 253.
*
Mátyást a festőművészetnek nemcsak pártfogója, hanem szakértő méltatója gyanánt mutatja be korának legnagyobb festőművésze, Leonardo da Vinci, a ki a festészetről irt értekezésében Mátyás király egyik elmefuttatását közli, melyben azt bizonyitja, hogy a festőmüvészet magasabban áll, mint a költészet.*
Risposta del re Mattia ad un poeta che gareggiava con un pittore. Kiadta Eitelberger, Quellenschritfen zur Kunstgeschichte. I.

Mátyás király czimere a budavári Nagy-Boldogasszony-templom tornyán.
Rajzolta Dörre Tivadar.
A milanoi fejedelem ajándékkal kivánván Mátyásnak kedveskedni, alkalmasabb tárgyat nem talált, mint épen Leonardo egy Mária-képét.
Mátyás, miként az elsőrangú irókat, ugy a legjelesebb festőket is csábitó igéretekkel igyekezett udvarába vonzani. Igy Lippo Lippit – mint XVI. századbeli életírója, Vasari följegyzé – meghivta; ez Olaszországot elhagyni nem volt ugyan hajlandó, de két szép képet festett a magyar király számára. Ugyancsak Vasari beszéli, hogy Chimenti épitész, mikor Magyarországból Flórenczbe visszatért, innen Berto Linajuolotól nehány képet küldött Mátyásnak, ki „azokat igen megdicsérte;” Verocchio pedig, a nagynevü szobrász, két domborművet küldött, melyek Nagy-Sándort és Dáriust ábrázolták.*
Csánki, id. m.
A Mátyás megrendelésére készült szobrászati művekből fönmaradt a saját és nejének domborművü arczképe, a mely az élethűség és művészeti kivitel előnyeit egyesiti.* Gondoskodott arról is, hogy túl a haza határain, hóditásai szinhelyén emlékét monumentális szobor őrizze meg. Ezt az ő sziléziai helytartója, Stein György, a Bautzen városában épitett erősség főkapuja fölé helyezte el. Az egész emlék magassága 23 1/2 láb. Mátyás trónon ülve, a királyi felség teljes diszében, a kormánypálczával és az országalmával kezében van előállitva, a mint feje fölött a koronát angyalok keze tartja – az égből nyert hatalmat jelképezve, – lábai pedig oroszlánon – a földi erő képviselőjén – pihennek.* Kora fejedelmeinek és egyéb előkelő személyeinek példájára arczképét érmekben is megörökittette, a melyek mind jeles olasz véső-művészek munkái.
E hét dombormű a bécsi udvari műtörténelmi múzeumban őriztetik. Hasonmásaikat e kötet mellékleteiként adjuk.
Wenzel, Mátyás király egykoru szobra Budiszinban. Archaeologiai Közlemények, 1859. I. 229-43. E szobor ábrázolását l. a jelen kötet 320, 323. lapján s a 353. laphoz adott mellékletben.
Hogy az ötvösség milyen remekműveit alkották Mátyás számára Olaszország elsőrangú mesterei, arról teljes fogalmat alkothatunk kincstárának egyik fenmaradt darabjából. Ez az ugynevezett Corvin-kálvária, tulajdonképen diszfeszület, melylyel az ötvösség Magyarországon fennmaradt müvei közül nagyságra, súlyra, műbecsre nézve egy sem mérkőzhetik. 71,8 cm. magas, 1520 aranyat nyom, 1594-ben 16,000 forintra, 1678-ban 45,000 aranyra becsültetett. Mátyás király megrendelésére készült, a mint ezt rajta háromszor előforduló czimere bizonyitja. Corvin János 5600 aranyért elzálogositotta, majd 1494-ben elajándékozta Bakócz Tamásnak, a ki azt esztergomi kápolnája részére hagyományozta. Az esztergomi káptalan a törökök elől Nagy-Szombatba, Bocskay és Bethlen elől Gráczba és Olmüczbe vitte. Ezen utazásaiban több sérülést szenvedett, de mindamellett a műemlék megtartása egészben véve kitünőnek mondható.
A gyönyörüen tagozott karcsú alkotmány háromszögü talapzatra van helyezve: a háromszög rideg vonásait a művész gyönge hajlitással megnemesitette, és levágta szögleteit, melyekből három oroszlán lábfej nyulik ki. A talapzat alúl s felül finoman van tagozva, közepe drágakövekkel, gyöngyökkel és zománczczal diszitve. E talapzaton ül három sphinx, mindegyik a király czimerpajzsát tartja előlábaival. Az alakok testén a művész nem fedte el a tömör aranyat szinnel, csak a női fejeket festette ki zománczczal, és az arczoknak eszményi szépséget adott. A sphinxek mögött, középütt széles öblü, nemes alakú zománczozott diszedény emelkedik. Ez és a sphinx-fejek tartják a második keskenyebb keréktalapzatot, mely szintén gyöngyökkel és drágakövekkel van diszitve, s három kerek medaillonban Péter, Pál és Jakab apostolok képeit foglalja. A keréktalapzaton három zománczos delfin emelkedik és átmenetül szolgál a mütárgy karcsúbb részéhez, a hol azt meg lehet fogni. A gazdag tagozat fölött három levél által egy második háromszöggé tágul ki, három boltozatot alakitván, melyeken festett zománczban Jupiter, Apollo és Diana alakjai láthatók. A régi mythos alakjainak felhasználása egyházi tárgyakon a renaissance idejében nem szokatlan.

Mátyás király kálváriája. Az esztergomi főegyház kincstárában.
Az ezredéves országos kiállitás történelmi főcsoportjában kiállitott eredetiről rajzolta Székely Árpád.
A második háromszög felett áll a csúcsíves kápolna, melyben Krisztus porphyr-oszlophoz kötve áll. Gyönyörű plasticus alakitás, az ostorozás után mutatva be az üdvözitőt, állásában és arczában a fájdalom és megadás kifejezésével. Kivülről a kápolnát négy támpillér disziti, három fülkét alkotva, melyekbe Illés, Ézsaiás és Jeremiás próféták alakjai vannak behelyezve. A kápolna tetején, a Kálvária szikláin, a gyöngyökkel és drágakövekkel fényesen diszitett feszület, rajta az Üdvözitő testével, alatta a Szent-Szűz és János evangelista alakjával. Mind a három alak zománczozva van és a müvészi bevégzettség remeke. A csúcsives idomok alkalmazása a felső részen – az alsótól eltérőleg – azt a véleményt kelti föl a szakkörökben, hogy két művész munkája van e műemlékben egybefoglalva, a mit az arany szinének és a zománcz-technikának különbözései is igazolni látszanak; ámbár épen a kora-renaissance időből Olaszországban vannak olyan ötvösmüvek, melyek ugyanazon mestertől a két különböző stil idomait tüntetik föl.
Az esztergomi diszfeszület müvészének nevét nem sikerült kideriteni. Valószinüleg Flórenczben, Pollajuolo vagy Betto mühelyében készült. A rajz tökéletessége, a szinek ragyogó pompája, az izléssel alkalmazott diszitmények gazdagsága ezt a művet a kora-renaissance legjelesebb alkotásainak első sorába helyezi.*
Leirását, történetét és fényképét kiadta Dankó „Az esztergomi főegyház műkincsei” czimü diszmunkában, (Esztergom, 1880.) Színnyomatban megjelent az „Ötvösség remekei” czimü diszmunkában. (Páris, 1888.) Műtörténeti ismertetését Henszlmann adta a Magyar Tud. Akadémia Régészeti emlékei II. kötetének 2. részében és Pulszky Ferencz az Archaeologiai Értesítő 1890-iki évfolyamában
Mátyás nemes ízlését nem kevésbbé előnyös világitásba helyezik aranyból szőtt trónkárpitjai. Négyszögekből összealkotott padozaton diszedény áll, mely római mintára van ékesitve. Az edény két oldalából bőségszaruk nyulnak ki, s azokon egy-egy sas áll, büszkén visszavetett fejjel. Fölöttük gyümölcsből és tölgylombból font koszorú diszlik, melynek közepére a koronás czimerpajzs van helyezve, Mátyás élénken szinezett czimerével. A koszoruból rózsaágak és ismét bőségszarvak indulnak ki. A két középső bőségszarut szalag köti össze, egy antik idomú kisebb diszedény van közéjük ékelve. A szőnyeget széles szegély futja körül, mely három részből áll; a két szélső részben rózsafolyondártól körülfutott száraz faágat ábrázoló diszitmény van alkalmazva; a középső rész diszitményeinek elemeit bőségszarvak, rózsák és gránátalmák képezik. Az egész műkárpit, a renaissance-ízlés remek rajzaival, a hatalmas uralkodó trónjának méltó hátteréül szolgált.
Ezen trónkárpitokból csodálatos módon két darab maradt fönn. Az egyik Mátyás halála után szintén Bakócz Tamáshoz jutott el, a ki azt főpapi trónjának diszitésére használta föl, s e miatt a saját czimerét föltüntető szövetdarabot varratott Mátyás czímere fölé; ilyen állapotban került az az Erdődy grófok galgóczi kincstárába. A másik nem tartotta meg eredeti alakját; misemondó ruha készült belőle, és a távol Bosnyákországba, a Szent-Ferencz-rend fojniczai kolostorába jutott, hol legujabb időkig őriztetett, mig királyunk ő felsége a koronázási templom számára szerezte meg.*
Mindkét darab ismertetését és fényképét közölte Lubóczi Zs., az Archaeologiai Értesitő 1887-iki évfolyamában. A galgóczi trónkárpit színes rajzát mellékletben közöljük
Mátyás, mig mindazt, a mit korának magas fejlettségü művészete és műipara szépet, fényeset nyújthatott, hazája és udvara diszére értékesiteni igyekezett: a régi kor műtárgyainak gyűjtésére is kiterjesztette figyelmét. Tudjuk, hogy 1489-ben egy római Bacchus-szobor megvásárlására adott megbizást. Ugyanakkor a mantuai őrgróf régi kameákból, arany- és ezüstérmekből álló gyüjteményének megszerzése érdekében tett lépéseket.*
Diplomácziai Emlékek Mátyás korából, III. 386-440. IV. 149.

Mátyás király trónkárpitja.
Galgóczon a gróf Erdődy család birtokában. A kárpit közepén nyilt korona alatt négyelt czimerpajzs 1. mezejében a vörös és ezüst pólyák, a 2. vörös mezőben zöld hármas halomból kiemelkedő ezüst kettős kereszt; a 3. kék mezőben a 3 arany leopárdfej, a 4. ezüst mezőben a vörös cseh oroszlán. Az eredetiről másolta Dörre Tivadar.
E mellett a zene- és énekművészetben is gyönyörködött.
Hogy asztalánál lantosok és kobzosok a nemzeti zene kisérete mellett vitézi dalokat énekeltek, már emlitettük. Egykorú irók magasztalják a budai és visegrádi palotákban felállitott orgonák „tökéletes harmóniáját.” A pápai követ, ki 1488-ban Mátyás udvaránál időzött, egyik jelentésében emliti, hogy Mátyásnak olyan énekkara van, a melynél kitünőbbet sohasem hallott.* 1486-ban Mátyás egy Sandrachino nevü olasz énekes fogadására egész Zenggig küldött embereket, és őt előre megállapitott diján felül ajándékokkal halmozta el. 1487-ben pedig a ferrarai követ Budáról figyelmezteti uralkodóját, hogy Mátyásnak nagyobb örömöt nem tehet, mint ha cziterásokat és viola-hegedősöket küld neki.*
„Habet cantorum capellam, qua nullam praestantiorem vidi.”
B. Nyáry Albert, A Hippolyt codexek. (Századok, 1874. évf.)

II. Ulászló és gyermekei a Gersei Petheő család czimeres levelén.
A Gersei Pethő János, II. Ulászló gyermekei főudvarmestere részére 1507 szeptember 22-én kiállitott czimereslevél eredetije a gróf Sztáray család nagymihályi levéltárában. A czimer négyelt pajzs 1. vörös mezejében az osztásból növekvő arany oroszlánt, a 2. kék mezőben zöld talajon álló, jobbról vizi növénytől kisért kacsát, a 3. kék mezőben felfelé forditott ezüst holdsarlót, szarvai között két aranycsillaggal, a 4. vörös mezőben röpülésre kész sárkányt ábrázol; a pajzsot sisak fedi, vörös, kék, zöld és arany foszlányokkal. A czímerkép felső részét díszes miniature tölti ki, melynek közepét menyezetes trónszéken Ulászló ülő alakja foglalja el, bibor köntösben és palástban, fején zárt arany koronával, jobbjában az ország almájával, baljában királyi pálczával; a trón jobb oldali korlátja felett a király nevét jelző W betűvel. A tróntól jobbra a kisded Lajos áll, bibor köntösben, fején nyilt koronával, jobbjában kormánypálczával, feje felett zárt királyi korona lebeg, ezen felül L betű látható. A trón balján Anna királyleány áll, bibor köntösben, fején nyilt koronával, baljában ország-almával; feje felett A betű. Az eredetiről másolta Cserna Károly.
Mátyás két utódja alatt, a királyi hatalom sülyedése és a pénzügyi zavarok elhatalmasodása következtében, az udvarnál a művészeti tevékenység úgyszólván teljesen megszünt. Új épitkezésekről és megrendelésekről szó sem lehetett. Mindazáltal még közvetlenül a mohácsi vész előtt is, az 1525-ik évi számadási könyv tanusága szerint, két festővel: János és Jakab mesterekkel, egy szobrászszal, Márton mesterrel és egy szinészszel, Dely Péterrel találkozunk az udvari személyzet soraiban. Ugyanezen számadási könyv kiadási tételei között művészeti vonatkozású csak egy fordul elő: a király 180 forinton orgonát vásárol Rayhinger Mihály mestertől.*
E sorok irójának II. Lajos és udvara cz. értekezése. (Budapest, 1878.) 37. 59.
Márton szobrász kétségkivül azonos a Poroszországi Mártonnal, a kiről tudjuk, hogy érczbe öntötte II. Ulászló sirszobrát,* mely nem maradt ránk. A két udvari festő foglalkozást bizonyára legfőképen a czimeres leveleknek miniature-festményekkel diszitésében talált. E téren a XVI. században bizonyos emelkedés jelentkezik. Mig Zsigmond óta a czimer-adományozó okiratoknak a czimer képezi egyedüli ékességét, II. Ulászlónak több okirata maradt fönn, melyek az ő családja arczképeivel, úgyszintén a mű-kalligraphia és virág-ornamentika műveivel pazarúl vannak ékesitve.*
Ipolyi, id. m. 201.
A Gersei Pethő János részére Budán 1507 szeptember 22-én kiállitott czimerlevél czimerét külön mellékletben adjuk.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT