II. FEJEZET. Hunyadi János kormányzó.

Teljes szövegű keresés

II. FEJEZET.
Hunyadi János kormányzó.
Rákosi országgyűlés. Végzései. Hunyadi János kormányzóvá választása. Hatásköre. Az országos tanács. Hunyadi hatalomgyakorlása. Hadat indit Frigyes. ellen. Az országgyűlés határozatai. Nádorválasztó országgyűlés. Garai László. V. Miklós pápa. Carvajal bibornok közbenjárása. Fegyverszünet. Hunyadi herczegi czime
Az 1446 márczius havában tartott országgyülés elhatározta volt, hogy június elején Pesten újabb országgyülés tartassék s a köznemességnek fejenként való megjelenését is elrendelte, mivel most már azon esetre, ha Frigyes válasza ismét tagadó volna, az ország kormányáról való végleges döntést tovább halasztani nem lehetett.*
Hogy a júniusi országgyülés megtartását a márcziusi határozta el, amannak végzeménye nyiltan kiemeli.
A köznemesség tömegesen gyülekezett a Rákosra. Mikor a következő évben a pozsonyi káptalan egy birtokperében a tanuk kihallgattattak, a szomszéd falvak nemességéből negyvenhatan neveztetnek meg, mint olyanok, a kik a megelőző évi országgyülésen jelen voltak.* Ebből következtethetjük, hogy az egész országból egybegyült nemesek száma sok ezerre ment.
Knauz, id. m. 135.
Ennek daczára az országgyülés teljes rendben és nyugalomban folyt le, a határozatok egyértelmüleg hozattak. Az egyetértés szelleme honolt a rendek körében.
A főpapok és urak, a kik a Rákoson táborozó köznemességtől külön, Pesten tartották tanácskozásaikat és a kezdeményezés jogát gyakorolták, azt határozták, hogy Frigyes magatartása daczára Lászlót ezentúl is Magyarország választott királyának tekintik, és ha gyámja jószántából kiadni vonakodik, fegyver hatalmával szabaditják ki; kiskoruságának idejére pedig már most kormányzót választanak. E mellett a belső rend helyreállitása és biztositása végett szokatlanul erélyes rendszabályokban állapodtak meg. Ezek a következőképen formuláztattak:
A főpapok, zászlós urak és a többi rendek a zavarok idejében (1440–1446) önkényesen elfoglalt várakat, városokat, birtokokat, egyházi javakat és jövedelmeket a törvényes birtokosoknak visszaadják. Azok, a kik a bitorlók közül az országgyülésen jelen vannak, csak miután ezen végzésnek eleget tettek, távozhatnak.
A zavarok idejében épült várak és kastélyok, azok kivételével, a melyeknek fentartását az illető vármegye az ország védelmére szükségeseknek itéli, még az országgyülés tartama alatt lerontassanak; és a kik a lerontandó erősségek birtokosai közül az országgyülésen jelen vannak, hasonlóképen nem távozhatnak el, mielőtt ezen végzésnek eleget nem tettek.
A rendek között fennálló szövetségek, a mennyiben az ország javával ellenkeznek, megsemmisíttetnek.
A zászlós urak hivatalaikat az országgyülés tartamára leteszik, hogy azokat az ország rendei tetszésük szerint tölthessék be.
Az ország összes rendei kötelezik magukat arra, hogy a mit az országos béke állandósitása érdekében határozni fognak, lelkiismeretesen megtartják.
A főpapok és zászlós urak külön kötelezik magukat, hogy az ország javára czélzó intézkedésekben a többi rendeket támogatni fogják, és azokkal, a kik az országos végzésekkel daczolnak, egész erővel szembeszállanak.*
Ezeket a végzéseket közlik a pozsonyi követek 1446 június 6-án kelt jelentésükben városukkal. (Gr. Teleki, id. m. X. 183.) De ugyanők ezen végzések latin szövegének közlése után megjegyzik: „Der ander ist ungrisch, das kann ich euer weisheit nicht zuschreiben.” A miből az látszik következni, hogy az urak még egyéb végzéseket is mutattak be. De ezek az országgyűlési végzeménybe nem vétettek föl.
Ezek a végzések tanuságot tesznek arról, hogy a pártok között a törvényeknek nemcsak megalkotásában, hanem meg nem tartásában is teljes egyetértés uralkodott. A jogtalanul elfoglalt birtokok visszaadását, a zavarok idejében épitett várak lerontását már az 1444. és 1445-ik évi országgyülések is elrendelték. A várak lerontásának végrehajtása érdekében hozott 1445-ik évi végzést drákói szigor lengi át. De érvényesitésére senki sem gondolt. Hogy tehát most a biztosabb kilátás nyiljék, az urak egy új kisérletet kivántak tenni.
Az urak – köztük az esztergomi érsek, a váczi és veszprémi püspökök, a nádor és Garai László – mikor június 6-ikán Rákosra mentek, hogy a köznemességgel és a városok követeivel az alkotandó végzések iránt tárgyalásba bocsátkozzanak, azt kivánták, hogy azok megtartására az ország összes rendei fejenként esküt tegyenek le.
A köznemesség a végzéseket közfelkiáltással elfogadta, mire az esküt úgy a főpapok és a zászlós urak, mint a köznemesek letették.* E czélra külön eskü szöveg fogalmaztatott,* mely magyar nyelven, ilyen formában olvastatott föl: „Isten téged úgy segéljen, bódog asszony néked irgalmat úgy nyerjen, Istennek mind szenti éreted úgy imádjanak, Istennek szent teste végnapodon üdvösségedre úgy méltóljék, föld tetemed úgy fogadja, onnan harmad napon úgy ki ne vesse, magról magod úgy ne szakadjon, itélet napján Istennek ő szent szinét úgy láthassad, örök pokolba úgy ne temettessél: hogy az szerzést ez registromba, kit az ország szerzésére megirattanak volna, azt erősen és tökéletességgel mind megtartod, semmit ellene nem tész, sem tétetsz.”
A városi követek vonakodtak az esküt letenni. A pozsonyi követek imént idézett jelentése.
Az országgyülési végzemény bevezetésében mondatik, hogy az esküt „forma ad hoc ordinata” fejenként letették.
Az urak az eskü letétele után Pestre lovagoltak vissza, hogy ott a kormányzó megválasztásáról tanácskozzanak. De alig hogy távoztak, a köznemesség tömegei Hunyadi János nevét kezdték hangoztatni és őt egyértelmüleg az ország kormányzójává kiáltották ki.*
A pozsonyi követek idézett jelentése.

Hunyadi János.
Túróczi krónikája augsburgi kiadásának szinezett fametszete.
A Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának hártyapéldánya után.
Az urak közül bizonyára többen önmagukat születésüknél és családi összeköttetéseiknél fogva a kormányzói méltóságra hivatottabbaknak vélték, és az oláh származású köznemes fiának felmagasztaltatásában magukra és az országra nézve megaláztatást láttak; de senki arra, hogy a köznemességet más jelölt részére nyerje meg, kisérletet sem tett. Igy tehát ez a választás egyértelmüséggel történhetett meg.
Hunyadi az országgyülési végzemény bevezetésében maga mondja, hogy a súlyos terhet vonakodás nélkül vállalta el, mivel az imént letett eskü arra kényszeritette, hogy az országgyülés minden végzése előtt meghajoljon. De azt a kérelmet intézte az ország rendeihez, hogy „határozzák meg az utat és módot, a mely szerint a kormányzói hivatal ügyeit és az ország védelmét intézheti; nehogy a határon túllépjen és hatalmát esküjének megsértésével kelleténél tovább terjeszsze ki.”
Ezt a kivánatot az országgyülés teljesitette és végzéseket alkotott, melyek a „határvonalat” megszabták, vagyis azt, hogy hatalmát a kormányzó miképen lesz hivatva gyakorolni, szabályozták.
Ekkorig, Magyarországban csak úgy mint a többi európai államokban, a király a végrehajtó hatalmat mindennemü intézménytől függetlenül, csakis a törvény egyes rendelkezéseitől korlátozva, gyakorolta. Békét kötött, háborut üzent, a sereget vezette, a hivatalokat, méltóságokat, egyházi javadalmakat és a koronát illető jószágokat adományozta, a közjövedelmekkel rendelkezett, törvényszéket ült stb. A szokás és a gyakorlat az uralkodó oldala mellé a királyi tanácsot helyezte, a melynek tagjai a főpapok, zászlósurak, a főbb hivatalok viselői és a király bizalmát biró előkelőbb nemesek voltak. Azonban arról, hogy ezt a királyi tanácsot az uralkodó összehivni, meghallgatni, beleegyezését kieszközölni milyen esetben köteles, és hogy ez a tanács miképen alakitandó meg és egészitendő ki: törvény nem rendelkezett. Az 1444-ik évi országgyülés végzeménye, mely a királyt a végrehajtó hatalom körében megillető jogokat első ízben törvény utján szabatosan formulázta, a királyi tanácsot egy szóval sem emliti.
A gyakorlat az volt, hogy a király a tanácsot akkor hivta össze, a mikor jónak látta, a tanács „született” tagjai és az előkelőbb nemesek sorából azokat hivta meg, a kik véletlenül az udvarnál tartózkodtak és az ő bizalmát avagy kegyét birták; az ügyeket, a miket eléjük terjesztett, maga határozta meg; a tanács javaslatait belátása szerint fogadta el vagy mellőzte.
Most Hunyadi János kormányzóvá megválasztatván, az országgyülés az ő hatalmát körülirta; azt, hogy a királyi hatalomnak melyik részét szállitja rá, megállapitotta, az ő viszonyát a tanácshoz és a tanácsnak szervezetét is szabályozta.
A törvény általánosságban kijelenti, hogy „a kormányzónak olyan hatalma lesz, a milyen a királyi felségnek volna.” E mellett még külön biztositja részére a királyi hatalomból folyó azt a jogot, hogy az összes királyi várakban, városokban és mezővárosokban szabadon tartózkodhatik; külön megállapitja a királyi hatalomból folyó azt a kötelességet, hogy nagy veszélylyel fenyegető ellenséges támadás esetén a sereget személyesen tartozik vezetni.
De a reá ruházott királyi hatalmat többféleképen korlátozza. A koronára szálló jószágokból a kormányzó a nagyobbakat köteles a korona részére megtartani, és csak a kisebbeket, a melyek legfölebb harminczkét jobbágy-telekre terjednek ki, adományozhatja azok részére, kik a szent korona körül érdemeket szereztek; ilyen adományt is egy embernek csak egy izben tehet és utólag, annak idején a koronás király megerősitése kérendő ki. A királyi jövedelmeket, a mennyiben azokból az országos szükségletek fedezése után valami fönmarad, az elzálogositott királyi várak, városok és birtokok kiváltására köteles forditani. Hűtlenség bűnében csakis „az ország rendeinek tudtával, tanácsára és felszólitására” marasztalhat el. Azoknak, kik az ezen országgyülésen alkotott végzések megsértésével a hűtlenség bűnét követik el, csakis „a főpapok, zászlós urak és egyéb rendek felszólitására” kegyelmezhet meg.
A kormányzó mellé rendelt országos tanács szervezetére és hatáskörére nézve a következő végzések alkottattak meg:
Biztositották a kormányzónak azt a királyi hatalomból kifolyó jogát, hogy „a főpapok, zászlós urak, vitézek és nemesek” soraiból annyi tanácsost tarthat maga mellett, a mennyit szükségesnek lát. De másfelől az országgyülés megállapitotta, hogy a tanács állandóan tizenkét rendes tagból, úgymint két főpapból, a nádorból, az országbiróból, két más zászlós urból és hat nemesből álljon. A nádoron és országbirón kivül a többi tagok megválasztását az országgyülés magának tartotta fönn.* Ezzel az országgyülés a végrehajtó hatalom gyakorlására is befolyást biztositott magának; az országos tanács az országgyülés kifolyásának, mintegy folytatásának természetét nyerte; a minthogy rendeleteit „az összes főpapok, zászlós urak, nemesek és előkelők” nevében bocsátotta ki.*
Ez a törvényben világosan kifejezve nincs; de miután a kormányzónak az a jog, hogy a tizenkét tanácsoson kivül a többit maga nevezheti ki, biztosittatott, ebből következik, hogy a tizenkét tanácsost nem ő nevezi ki.
„Nos prelati, barones, nobiles et proceres regni Hungarie universi.” Pecsétjének köriratán is ez állott: „Sigillum prelatorum, baronum et nobilium regni Hungariae.”
Az országos tanács tizenkét állandó tagja évnegyedenkint egyszer, a nyolczadi országos törvényszékek időszakában, teljes számban tartozott a kormányzó mellett egybegyülni. Ezen időszakokon kivül csak nyolcz tanácsosnak, és pedig egy főpapnak, egy zászlós urnak és hat nemesnek kellett állandón a kormányzó mellett tartózkodni.
Azzal az intézkedéssel, hogy a köznemesek az országos tanácsnak a nyolczadi törvényszékek időszakában fele részét, egyébkor háromnegyed részét képezik: az országgyűlés intentiója természetszerüen az volt, hogy az ország kormányában a köznemesség befolyása emelkedjék túlsulyra. Eszerint miként a kormányzó személyének megválasztásában, úgy az országos tanács szervezésében is a köznemesség ült diadalt.
Az országos tanács hatásköréről általánosságban az mondatik, hogy a kormányzó a rendek panaszait és bajait annak tanácsával hallgatja ki és intézi el, vele egyetértésben jár el a királyi jövedelmek kezelésében, akarata, beleegyezése és javallása nélkül nagyobb egyházi javadalmakat nem adományozhat. A mely utóbbi rendelkezésből az a következtetés vonható le, hogy más ügyekben a kormányzó az országos tanács határozatához kötve nem volt. Ezt a felfogást megerősiti az a végzés is, amely szerint „tanácsosainak távollétében” a kormányzó a felmerülő ügyekben maga is intézkedhetik; az ország rendes birái azonban a tőle hozott birói itéleteket fölülvizsgálhatják és a mennyiben az országos szokásjogba ütközőknek találják, megsemmisithetik. A mely végzés, az összes tanácsosok távollétének lehetőségét föltételezvén, azzal a fentebb érintett végzéssel, a mely legalább nyolcz tanácsosnak a kormányzó mellett állandó tartózkodását követeli, ellenmondást tüntet föl.
Hunyadi az eléje terjesztett végzéseket június 13-án fogadta el, megerősitette, és az összes rendekkel egyetemlegesen tett esküre hivatkozva megfogadta, hogy azokhoz lelkiismeretesen alkalmazkodni fog.*
A végzeményt kiadta Kovacich, Vestigia. 253.
Ezen országgyülés végzései azt, hogy a kormányzó az ő tisztét meddig fogja viselni, nem határozzák meg; László királyról pedig egyáltalán emlitést sem tesznek. Mindazáltal arra a viszonyra, a melybe a kormányzó a kiskorú királyhoz lépett, világosságot vet a czím, a melyet okleveleiben rendszerint használt:

Töredék Hunyadi János kormányzói kiadványából.
Olvasása: Nos Johannes de Hwnyad nomi(n)e et in persona serenissimi principis d(omi)ni Ladislai electi infantis regis Hungar(ie) eiusdem regni gubernator (e)t c(etera) | memor(ie) c(om)mendamus tenor(e) p(rese)ntium significan(tes) quib(us) incumbit universis, quod nos in litteris serenissimi principis d(omi)ni Wladislai Hung(a)r(ie) Polonie regis et c(etera) | domini n(ost)ri gr(ati)osissimi pendent(is) sigilli ip(s)ius d(omi)ni Wladislai regis (e)t c(etera) (e)t magnifici d(omi)ni Laur(entii) de Hedrehwara Hungar(ie) p(re)fati palatini (e)t c(etera) roboratis nobis p(er)... | Az 1446 július 2-án kelt oklevél eredetije az országos levéltárban.
„Mi Hunyadi János, a dicső László úrnak Magyarország választott királyának, néhai Albert úr Magyarország királya szülöttének nevében és személyében ugyanazon ország kormányzója.”* A mivel azt hirdette, hogy magát mintegy László helytartójának tekinti. Az a körülmény, hogy Lászlót „választotta” királynak czímezi, azt jelzi, hogy az 1440-ik évi koronázást érvénytelennek tekinti.
„Nomine et in pesona incliti domini Ladislai electi, nati quondam domini Alberti regis Hungarie, eiusdem regni gubernator.” Egy 1444 julius 31-én kelt oklevél Telekinél. X. 186.
Hunyadi nem tartozott azok közé, kik a hatalmat korlátozó föltételeket azzal az utógondolattal fogadják el, hogy azokon túlteszik magukat. A fenmaradt történeti emlékek tanuskodnak arról, hogy a kormányzat és közigazgatás terén az intézkedést legtöbbször egészen az országos tanácsra bizta; sőt levelei és rendeletei olyan benyomást tesznek az olvasóra, mintha magát az országos tanács alárendelt organumának tekintette volna.*
Erre nézve Knauz sokszor idézett munkájára, különösen az 58-ik lapon előadott esetre utalunk.
Minden oda mutat, hogy a politikai hatalom birtoka csáberőt Hunyadi Jánosra nem gyakorolt. Testestől lelkestől katona volt. Az a gondolat, hogy hazáját megvédje, ellenségeit megsemmisitse, nevét harczi dicsőséggel környezze, uralkodott fölötte. Arra számitott, hogy a kormányzói hivatal az eszközöket megadja neki. És e tekintetben azonnal megválasztatása után nem kis eredménynyel dicsekedhetett.
Az országgyülés „az ország külső és belső ellenségeinek megtörésére, az ország belső békességének helyreállitására” rendkivüli adót szavazott meg. Mindennemü kiváltság érvényességének felfüggesztésével, mindegyik jobbágytelekre, és mindegyik nemesre, a kinek jobbágya nincs, huszonöt dénárt, vagyis egy negyed forintot vetett ki, s az abból befolyó jövedelmet teljesen a kormányzó rendelkezésére bocsátotta; azokra, a kik az adókivetésnek ellenszegülnek, a jószágvesztés büntetését szabván.*
Az országgyülés 1446 június 16-iki rendeletének Szabolcsmegyéhez intézett példánya Kovacichnál, Vestigia. 261.

Hunyadi János arany forintja.
Előlapján négyelt pajzs 1. és 4. mezejében a magyar pólyák, a 2. mezőben a kettős kereszt, a 3-ikban a Hunyadiak hollója. Körirata: + IOHAN(n)ES • D(e) • HW(nyad) • R(egni) • VNGA(r)IE GVB(ernator.) A hátsó lapon Szent-László, N pénzverési jegygyel és • S(anctus) • LADISLAVS • REX • körirattal; a szent király balján a pénzverő-kamara ispánjának czímere. A Magyar Nemz. Múzeum régiségtárának eredeti példányáról.
Nevezetes, hogy ennek az adónak behajtását Hunyadi sem a főispánokra, sem a kincstartóra nem bizta, hanem barátjára, a váradi püspökre,* a kinek szolgálatait más tekintetben is igénybe vette. A kanczellári tisztben Péter váczi püspököt, ki ezt a tisztet Ulászló uralkodása alatt viselte, meghagyván,* a fontosabb ügyekben bizalma Vitéz Jánosnak nemcsak tanácsához, hanem ékes tollához is fordult.
Ez a fentebbi rendeletben emlittetik. Egyébiránt lehetséges, hogy ez a megbizás az ország egy részére szoritkozott.
Az országos tanács 1446 június 24-iki levele az ő ellenjegyzését viseli. Országos levéltár.
Hunyadi ugyanis át volt hatva annak a kötelességnek tudatától, hogy az ország tekintélyének és hirének gondjaira bizott kincseit teljes épségében és fényében őrizze meg; hogy Európa szine előtt nemcsak a magyar fegyvert, hanem a magyar culturát is előnyös világitásban tüntesse föl.
Ebben a korban emelkedett uralomra, Olaszországból kiindulva, a nyugati Európa államaiban a renaissance és humanizmus elnevezéssel jelölt szellemi irány, a mely az irodalom és művészet terén a görög és római hagyományokhoz tért vissza. Ennek az iránynak hatása alatt szokássá vált a hivatalos iratokat és magánleveleket is az ókori classicusok műveinek mintájára fogalmazni, azokat irodalmi művek gyanánt tekinteni, másolatokban olvasmányok gyanánt terjeszteni. Ezért uralkodók és köztársaságok egyaránt súlyt fektettek rá, hogy leveleik a cicerói rhetorika szépségeit ne nélkülözzék.
Enea Silvio éppen 1445-ben a lengyel kanczellárhoz intézett levelében megütközését fejezte ki a fölött, hogy Zsófia királyné, a mi Ulászlónk anyja, „ámbár ruháinak kelméit és ékszereit bizonyára gondosan válogatja meg, emberekről, kik leveleit tisztességesen képesek megfogalmazni, nem gondoskodik; pedig – úgy mond – ruháit és ékszereit kevesen látják, ellenben a levelek távol országokba jutnak el, küldőjüknek és fogalmazójuknak, ha ékesek, dicsőséget, ha gyarlók, gyalázatot szereznek.”*
Fentebb, a 74. lap 2. jegyzetében idéztük ezt a levelet, melyet Voigt közölt az Archiv für Kunde österreichischer Geschichtsquellen XVI. kötetében.
Hunyadi nem szolgáltatott ilyen szemrehányásra alkalmat. Külföldre bocsátott leveleit attól fogva, hogy politikai állást foglalt el, már mint főkapitány, Vitéz Jánossal fogalmaztatta, a ki kora legjelesebb humanistáival egy szinvonalon állott. Kormányzó korában is a fontosabb levelek a váradi püspök tollából kerültek elő.* Igy az a levél is, a melyben a kormányzó és az országos tanács 1446 október 18-án a pápának és más uralkodóknak bejelentik, hogy Frigyes német király ellen háborut inditanak.
Ezeknek egy része egybegyüjtve Schwandtnernél, id. h.

Hunyadi János ezüst pénzei.
1. Obulus; előlapján dobor pajzsban a magyar pólyák és + M(oneta) REGNI VNGARIE körirat; a hátsó lapon a kettős kereszt, N–A pénzverési jegygyel és TEMPORE IO(hannis) • GVBER(natoris) körirattal. 2. Denár; előlapján osztott pajzs felső mezejében nyilt korona, az alsó mezőben a magyar pólyák és + IOANNAES (igy) • DE • HWNIADE körirat; a hátsó lapon hármas halomból kiemelkedő kettős kereszt N–O pénzverési jegygyel és • M(oneta) • WLADISLAI • REGIS • CA (igy) körirattal. A Magyar Nemzeti Múzeum régiségtárának eredeti példányairól.
„Polgárháboruktól zaklatott hazánk – igy szól ez – Isten kegyelméből lassankint nyugalomra jutott, és erejét a hitetleneknek Európából való kiüzésére kezdette irányitani. Azonban a fejedelem, ki a keresztény világ Augustusának czimét viseli, a behegedt sebeket újból feltépi, és új viszályokat támasztván, a békét felbontja; ámbár jól tudja, hogy hazánkra joga nincs, főképen most, mikor az ok, a mi őt korábban támadásra készteté, eltünt.... Ismételten kértük fel, hogy azt, kit uralkodónknak közakarattal elismertünk, az ország trónjára bocsássa, a koronát és mindazt a mit jogtalanul elfoglalt, adja vissza. Ő azonban, mivel a tőlünk hőn óhajtott béke nincs inyére, hogy időt nyerjen, üres szavakkal tartott minket; azalatt pedig a régi sérelmeket újabbakkal tetézvén, foglalásokat tesz, királyi és egyházi jövedelmeket bitorol, és a mi leginkább nehezünkre esik, a népet zsarolja, várakat épit, a templomokat megszentségteleniti... Egy szóval, hazánknak a pogányok támadása nem árt annyit, mint az ő váratlan ellenségeskedése.”*
Az 1446 október 18-ikán a pápához és a velenczei köztársasághoz intézett levelek Schwandternél, id. m. 23. 24. szám alatt.
Mielőtt Hunyadi az ország határát átlépné, az osztrák rendekhez és Bécs városához intézett levelekben előadta, hogy irántuk ellenséges szándékot nem táplál, és hadi készületei csak Frigyes személye ellen irányulnak; minélfogva arra kérte őket, hogy a királyt ne támogassák. A válasz azonban úgy hangzott, hogy mivel Frigyes barátságos egyezségre most is kész, ha a magyarok támadó fellépésre határozzák el magukat, ők uralkodójukat el nem hagyhatják.
Hunyadi János ekkor seregét meginditotta. De most sem tartott egyenesen Bécsnek. A Rábán kelt át, és Stájerországot, Karinthiát és Krajnát árasztotta el hadaival, abban a reményben, hogy Frigyes engedni fog. De ez sem alattvalóit nem birta megvédelmezni, sem engedményekre magát elhatározni nem akarta. Hunyadi ezért Stiriából Ausztriába vezette seregét és Bécs felé nyomult. A várakat elkerülve, a falaktól nem védett helyeket dulta föl; Baden és Meidling nagy összeg lefizetésével vásároltak kiméletet.
Ekkor az osztrák rendek és a bécsi polgárság küldöttei Cillei Ulrik vezetése alatt megjelentek Hunyadi előtt s fölkérték, vonja vissza seregét és a békealkudozások meginditásához adja beleegyezését. A kormányzó, hogy Frigyes király szándékának komolyságáról meggyőződjék, azt kivánta tőle, hogy mindenekelőtt Győr városát adja vissza; Cillei Ulrik gróf pedig vállaljon kezességet az iránt, hogy február 2-ig a város átadása végrehajtatik.
Erre Frigyes nem állott reá; de később, mikor Hunyadi úgyszólván Bécs kapuja előtt Fischamendnél táborozott, kötelezte magát, hogy a kitüzött határnapig Győrt átadja; csak azt kivánta, hogy a békealkudozások azonnal és pedig Bécsben, a szentszék követének elnöklete alatt indittassanak meg; s ha itt megegyezésre jutni nem tudnak, a pápa kéressék föl a békebirói tiszt elvállalására. Hunyadi beleegyezett, és deczember végén dús zsákmánynyal megrakodva, seregét Magyarországba visszavezette.
Február elején a legelőkelőbb magyar főpapokból és urakból álló követség jelent meg Bécsben. De ezek már az első napokban meggyőződtek arról, hogy Frigyes csak időt akart nyerni, a békességet őszintén nem óhajtja és a magyarok jogos igényeinek kielégitésétől most is csak úgy idegenkedik, mint azelőtt; ezért az osztrák fővárost csakhamar elhagyták.
Ily körülmények között a háború megujulása elkerülhetetlennek látszott. Hunyadi e végből a lengyel rendeket szövetségesekül óhajtván megnyerni, levélben fordult hozzájuk, a melyben az a nevezetes nyilatkozata foglaltatik, hogy a „magyarok és németek közt uralkodó gyülöletnek csak fegyver vethet véget.”* Egyúttal márczius 12-re összehivta a magyar országgyülést.*
1447 február 27-ikén. Katona, id. m. XIII. 530.
Hunyadi Jánosnak 1447 február 18-án Pozsony városához intézett levele Knauznál, id. m. 58.
Ugy látszik, ezen országgyülés összehivására Hunyadit nem az késztette, hogy a Frigyes elleni háborura segitséget eszközöljön ki, hanem az, hogy a belső békét fenyegető veszélyeket elháritsa. Alig csalódunk, ha feltesszük, hogy a mikor Hunyadi a kormányzói állást elfoglalta, a régi aristocratia mindjárt megkezdette ellene aknamunkáját; és mivel őt megbuktatni másképen nem remélhette, azt a tervet karolta föl, hogy valamelyik európai uralkodóház sarjának királylyá megválasztásával teszi feleslegessé a kormányzói állást.
Ez az országgyülés végzeményének következő czikkelyéből tünik ki: „Mivel – ugymond – a pártoskodás az egyenetlenségnek és háborunak szülő anyja, elhatároztuk, hogy közakarattal választott fejedelmünk lévén, senki az ország rendei közül fejedelem keresése végett,* sem közvetlenül, sem közvetve, sem nyiltan, sem alattomban, a rendek közönségének akarata ellenére és attól elváltan, idegen országok fejedelmeihez vagy más állású embereihez csatlakozni, avagy az országban pártoskodást támasztani ne merészeljen. A ki a rendek közönségének akarata ellen ilyesmire vállalkozik, az örök hűtlenség büntetésében marasztaltatik el, és sem a királytól, sem a kormányzótól, a rendek közönségének tudta és beleegyezése nélkül, kegyelmet nem kaphat” (XLIX. czikkely.)
„Pro questu principis.” Ezt a kifejezést gr. Teleki hibásan forditja igy: „A királyi szék árulgatása, adásvevése.”
Egyúttal felhatalmaztatott a kormányzó, hogy ha az ország rendei közül valaki „az ország vagy a kormányzó ellen” támadna, a szükséghez képest az egész országban, vagy nehány vármegyében közfelkelést hirdethessen. (XXVI. cz.)
Már ez a két végzés is azt jelezi, hogy az országgyülésen a köznemesség befolyása túlsulyra emelkedett és az urakkal szemben mintegy szövetségre lépett a kormányzóval. Ez még világosabban kitünik abból a czikkelyből, mely László, a választott király halálának esetére a királyválasztás felől rendelkezvén, a főpapokat és zászlós urakat eltiltja attól, hogy maguk a királyválasztásba avatkozzanak, és arra utasitja őket, hogy minden vármegyéből bizonyos számú nemeseket hivjanak meg s a választást ezekkel egyértelmüleg ejtsék meg. (XLIV. cz.)
Abban, hogy a köznemesség a királyválasztó országgyülésen a fejenkint való megjelenés jogáról lemondott, a bölcs önmegtagadás kiváló nyilatkozatát láthatjuk. Ellenben a rendes országgyüléseken, a melyek évenkint pünkösd táján voltak megtartandók, a köznemesség a személyes megjelenésnek namcsak jogát tartotta fenn, hanem kötelességét is megállapitotta, a mi első izben történik. Kimondatott ugyanis, hogy az összes főpapokon és zászlós urakon kivül mindazok a köznemesek, a kiknek legalább húsz jobbágyuk van, tartoznak megjelenni. (XLV. cz.)
Ebbe a czikkelybe egy nem egészen világos pont van beiktatva, a mely azt mondja, hogy az évenkint tartandó országgyüléseken „a kormányzó, a zászlós urak és a tanácsosok hivatalaikat leteszik, s azután az ország ügyeiről tovább tárgyalnak.”* Ezt az összes hazai történetirók úgy értelmezik, hogy mind a kormányzó, mind a zászlós urak és a kormányzó mellé választott tanácsosok magokat évenkint új választásnak voltak kötelesek alávetni. Azonban nem tehető fel, hogy ilyen nagyjelentőségü határozat csak mellékesen, oda vetve alkottatott volna meg; bizonyára külön végzésben és világosan kimondotta volna az országgyülés azt, hogy az országos hivatalok évenkint új választással töltetnek be. E mellett egyáltalán annak nyomát, hogy valamelyik országgyülésen akár a kormányzó, akár a többi zászlós urak lemondottak és új választásnak vetették volna alá magukat, legkisebb nyomát sem találjuk. Az idézett végzésnek értelme tehát valószinüleg az, hogy az országgyülés tartama alatt a kormányzóra, a zászlós urakra és az országos tanácsra ruházott hatalom a megbizókra visszaszáll, és a végrehajtó hatalom teendőit is az ország rendeinek összesége végzi. A mi a tényleges gyakorlatnak felelt meg; a mennyiben az országgyülések idejében az összes rendeletek és közokiratok az országgyülésnek, nem pedig az országos tanácsnak nevében adattak ki.*
„Officia ipsorum deponent, tracttenque ibidem ulterius in factis regni.”
Knauz sokszor idézett munkájában számos ilyen okirat van közölve.
Míg ez a gyakorlat anélkül honosult meg, hogy arra nézve törvény alkottatott volna: az országgyülés külön törvényben kiterjesztette hatalomkörét a pénzverés ügyére; a pénzverő kamarák főfelügyelőjének megválasztását* és az ő hivatalos eljárásának megvizsgálását magának tartotta fönn. És ezen czikkely a pénzverőházak felügyelőit utasitván, hogy „bizonyos hatalmas urak iránti tekintetből, a pénzt megrontani vagy megváltoztatni ne merészeljék,” (LIV. cz.), ebben is a köznemességnek az országgyülésen túlsúlyra emelkedése és az urak irányában kevéssé barátságos érzülete nyilvánul. Ezen szellem sugalmazta azt a határozatot is, hogy örökös főispánságok ezentúl ne adományoztassanak. (XVIII. cz.)
„Per totam communitatem regnicolarum.”
Egyébiránt a köznemesség nem mulasztotta el uralkodó állását a maga érdekében is értékesiteni. A mult évi országgyülésnek azzal a végzésével szemben, mely a jobbágyokat nem biró nemeseket megadóztatta, most kimondatott, hogy az összes nemesek, akár vannak jobbágyaik, akár nincsenek, „a régi szokás értelmében” az adó és a tized fizetésétől, úgyszintén a saját használatukra szolgáló czikkek után a vámtól is föl vannak mentve. (LXI. és XXXVIII. cz.)
E mellett a köznemesség a honvédelmi kötelezettségek alól is iparkodott magát lehetőleg kivonni. A kormányzó a közfelkelés kihirdetésére csak abban az esetben hatalmaztatott fel, ha a királyi jövedelmekből tartott haderő, a főpapok és zászlós urak bandériumaival, az ellenséges támadás visszaverésére elégtelen; de a felkelő hadat az ország határain kivül ekkor sem vezethette. (XXIII. és XXIV. cz.)
Másrészről azonban az országgyülés a kormányzó hatalmát jelentékenyen kiszélesitette és megszilárditotta azzal, hogy az 1445-ben szervezett országos főkapitányságokat megszüntette (XXVII. cz.) a királyi jövedelmeknek kezelését és az ország javára felhasználását egészen a kormányzóra bizta. (XV. cz.)
Továbbá felhivta a kormányzót, hogy „a reáruházott hatalommal éljen”, és az oldala mellé rendelt tanácsosok meghallgatásával, a megüresedő egyházak adományozásának jogát gyakorolja; kimondván, hogy a pápától javadalmakat elfogadni csak a kormányzó kinevezése vagy bemutatása alapján szabad. (L., LVI. és LVII. cz.)*
Az 1447 ápril 25-én kiállitott országgyülési végzemény eredeti példánya az országos levéltárban. Kiadta Kovacich, Supplementum. II. 67. Feltünően gyarló latinsággal, homályosan, helyenkint értelmetlenül van szerkesztve, a mit ugy magyarázunk, hogy eredetileg magyarul fogalmaztatott.
Ezen országgyülési végzések nem maradtak eredménytelenek. Hunyadi János állásának megszilárditására nagymértékben közremüködtek. A titkos cselszövényeknek elejét nem vehették; de személyét és tisztét nyilt támadásoktól megóvták.
A köznemesség támogatása soha sem hagyta őt el, és a következő országgyülésen újabb előnyöket biztositott részére.
Alig fél esztendő letelte után az ország rendeinek összehivását Hédervári Lőrincz nádor halála tette szükségessé.
A nádori méltóság betöltése a legrégibb időkben a király jogköréhez tartozott. Még az arany bulla is csak arra jogositja föl e tekintetben az ország rendeit, hogy ha a nádor az ország ügyeit rosszul intézné, a királyhoz folyamodhatnak, hogy helyébe tetszése szerint mást rendeljen. Az 1291-ik évi országgyülés végzeményeiben III. Endre már arra kötelezi magát, hogy „nádort az ország nemesei tanácsára, az ország régi szokása szerint fog rendelni.” Az 1439-ik évi országgyülés pedig megállapitotta, hogy „a királyi felség az ország nádorát, az országos régi szokás úgy kivánván.... a főpapok, zászlósurak és nemesek tanácsa szerint válaszsza.” Ellenben az 1444-ik évi végzeményben a nádor kinevezése és hivatalától való elmozditása – mint láttuk – a királyra bizatott. Most Hunyadi János ezt a jogot nem vélte igénybe vehetni, és nádor-választás végett az ország rendeit hivta egybe.
A szeptember közepére, Budára hirdetett országgyülés igen népes volt. A vármegyék követek által képviseltették magukat; legnagyobb részük négy követet küldött; de némelyek többet vagy kevesebbet, igy például Hont és Verőcze vármegyék ötöt-ötöt, Liptó, Bars és Trencsén vármegyék csak egyet-egyet küldöttek. Összesen harmincznégy megye volt képviselve: Árva, Gömör, Mosony, Pozsony, Szatmár, Szerém, Szepes, Temes, Turócz, Ugocsa és Zala megyékből, ugyszintén Erdély vármegyéiből – előttünk ismeretlen ok miatt – senki sem jött. Szlavónia hat követet küldött, Horvátország nem volt képviselve.*
A jelenlevő főpapok, urak és megyei követek nevei az alább idézendő, szeptember 20-iki oklevelében fel vannak sorolva.
A nádori méltóságra Garai László mácsói bán emeltetett. Hunyadi részéről eszélyes önmegtagadásra vall, hogy azt a főurat választatta meg, ki egykor Erzsébet királyné legbensőbb hiveihez tartozott, és nem az ő barátjai, fegyvertársai egyikét.

Garai László nádor pecsétje.
Angyal által tartott és sugaraktól övezett pajzsban jobbra néző, ötször tekeredő kigyó; körirata: • S(igillum) Ladislai • de • gara • regni • hungarie • palatini • A bécsi állami levéltár eredeti példányáról rajzolta Fahrubauer J. G.
Azonban Buda vára, a melyet Hédervári Lőrincz az ő haláláig kezei között tartott, nem az új nádornak adatott át. Az országgyülés elhatározta, hogy magának a kormányzónak gondjaira bizassék, és általa addig, mig más rendelkezés nem történik, az ország részére megőriztessék. A mely végzés haladék nélkül végrehajtatott, és arról az ország összes jelenlevő rendeinek neveit felsoroló, számos pecséttel megerősitett okirat adatott ki.*
Kiadta Kovachich, Vestigia. 265.
E közben IV. Eugén pápa elhalálozván, 1447 márczius 6-ikán utódjává V. Miklós választatott meg. Ez a törökök elleni küzdelem ügyét szintén buzgósággal karolta föl, és mivel terveinek Magyarország egyik legjelentékenyebb tényezője volt, oda hatott, hogy a magyarországi rendek és Frigyes között a fenforgó ellentét mielőbb kiegyenlíttessék. E végből a bibornoki collegium egyik legkiválóbb tagját, Carvajal Jánost, mint legátust küldötte Német- és Magyarországba; egyszersmind arra hivta föl Frigyest, Hunyadi Jánost és a magyarországi rendeket, hogy a legátust be nem várván, egyelőre rövid fegyverszünetet kössenek.*
Gr. Teleki, id. m. II. 199–202.
Június elején a két fél biztosai a stájerországi Radkersburgban (Regedén) összejöttek és két év tartamára fegyverszünetet kötöttek. Ennek értelmében Frigyes egyelőre megtartja a szent koronát és a kezei között levő magyarországi városokat, Győr kivételével, melynek visszaadására magát kötelezte; az állandó béke megkötése végett pedig a pápai legátus elnöklete alatt november 11-én tárgyalások kezdetnek.*
Az 1744 június 8-ikán kelt oklevél Chmelnél, Materialien. I. 239.
Ez a fegyverszünet a magyar nemzetre nézve, önérzetének és érdekeinek szempontjából, súlyos áldozattal járt. Ennek daczára a hozzácsatolt reményeket meghiusitotta.
Frigyes szokása szerint ez alkalommal is késleltette a béketárgyalások meginditását, majd merev magatartásával eredménytelenekké tette azokat.
Ennek következtében az 1448 május havában tartott országgyülés azt határozta, hogy többé magyar követek Frigyeshez ne menjenek, hanem ha ő békét kiván, követeit küldje Budára. Ennek a határozatnak hódolva, Hunyadi János Carvajal bibornoknak, a pápai követnek azt az ajánlatát, hogy az ő elnöklete alatt Pozsonyban jőjjenek össze a két fél biztosai, nem fogadta el; bár kimerithetetlen türelmében a tárgyalások megujitásától nem idegenkedett. „Mi, – irja neki Vitéz tollával – miután ekkorig oly sok igazságtalanságot és erőszakot szenvedtünk, immár az ellenkezéseket, az alkudozások gyakori elhalasztását, a mesterséges kifogásokat, a ravasz föntartásokat meguntuk. Ideje végtére, hogy a sérelmeknek és az alkudozásoknak végét ne csak reméljük, hanem el is érjük.... Főtisztelendőséged itt a szellemeket a békére hajlandóbbaknak fogja találni, mint a háborura; föltéve, hogy a római király egyenes, őszinte és határozott akaratát közölheti velünk, és igy a gyakran tárgyalt ügy valahára további halogatás nélkül elintéztetik.... Akkor azután én is azoknak a feladatoknak szentelhetem magamat, a miket a kereszténység és országunk javára megoldani kötelességem is, hő vágyam is.”*
Az 1448 június 3-ikán kelt levél Schwandtnernél, 28. szám alatt.
A bibornok június második felében megjelent Budán. De a békekötés ügyét eredményre vezetni az ő buzgó fáradozása sem volt képes.
Ugyanekkor V. Miklós pápa Hunyadi iránti jóindulatát közvetlenül is kifejezte. Herczegi czimmel tüntette ki őt. Hunyadi azonban soha sem élt ezzel a czimmel.* Levelében pedig, melyben köszönetét tolmácsolja, nem hallgatja el, hogy a szentszéktől hazája megmentésére várt segitséget, nem pedig a maga részére kitüntetést. „Ha – úgy mond – szentséged személyemet és személyemben a kereszténység ügyét meg akarja tisztelni, ám valósitsa azt, a mire bennem reménységet ébresztett.”*
Ellenben a kolozsmonostori konvent 1448-ban, az erdélyi alvajda 1451-ben „princeps”-nek czimezi. Mátyás király is atyjáról szólván, gyakran nevezi őt herczegnek. Gr. Teleki, id. m. II. 64.
1448 május 29-iki levele Schwandtnernél, 33. szám alatt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT