2. Magyarország legrégibb ismert lakosai. – Pannónia és Dácia meghódítása.
2. Magyarország legrégibb ismert lakosai. – Pannónia és Dácia meghódítása.
Magyarország őslakói: az agathirzek, a kelták, boiok, tauriszkok, skordiszkok, araviszkok. A géták vagy dákok. A pannónok életmódja. A dákok életmódja. Burvista király. Julius Caesar a dákok ellen hadat készül indítani. Octavianus, a későbbi Augustus császár, a pannónok ellen indul. Siscia elfoglalása. A pannónok és dalmaták lázadása. Sirmium megszállása. Octavianus háborút visel a dákok ellen. Moesia és Noricum elfoglalása. Háború a markomannokkal. A pannónok és dalmaták ujabb lázadása. A két Bato és Pinnetus. Tiberius elfojtja a lázadást. Augustus Pannóniájának kiterjedése. A dákok hatalmának hanyatlása. A szarmát jazygok megszállják a Duna s a Tisza közét. Dák betörések. Decebalus király hatalomra jut. Domitianus lealázó békét köt vele. Traján császár meghódítja Dáciát. Traján hídja. Diadalünnepélyek. Traján foruma és oszlopa.
Mely néphez tartoztak Magyarországnak kő-, réz- és bronzkori lakosai? Nem tudjuk. A Krisztus születése előtti első század közepe tájáig sűrű homály borítja hazánkat, mely csak akkor kezd oszladozni, mikor a világhódító rómaiak mindinkább közelednek az Alpok s a Közép-Duna vidékéhez.
Csak Erdély bérczeire esik jóval előbb egy halvány fénysugár Dárius perzsa királynak a szkithák ellen viselt háborúja idején. (513. Kr. e.) Dárius megtámadván az Al-dunától északra lakó szkithákat, ezek a szomszéd népekhez, köztük az agathyrzek-hez is fordultak segítségért; de az agathyrzek bízva országuk erősségében, jobbnak látták nem elegyedni a harczba, mely őket közvetlenül nem is érdeklé.
Herodot görög történetíró, a történetírás atyja (Kr. e. 484–405), tudósít erről, hozzátevén, hogy az agathyrzek a Maris folyó mentén laknak, mely az Iszter-be szakad. A Maris nem más, mint a mai Maros folyó, melyhez Herodot idejében a Tisza alsó folyását is hozzávették. Az agathyrzek tehát a mai Erdélyben laktak.
E thrák eredetű nép a régi írók leírása szerint sötét haju volt; testöket, arczukat az indiánok módjára tetoválták s aranynyal, meg drágakövekkel ékesítgették. Az aranyat kiválóan szerették. Szokásaikra nézve a thrákokhoz hasonlítottak; nő-közösségben éltek, hogy egy nagy családot alkotva, irigység vagy ellenségeskedés ne zavarja a testvéries egyetértést közöttük; egy királynak engedelmeskedtek s törvényeiket versekbe foglalva adták szájról szájra. Herodot adatait kétségtelenül a Fekete-tenger-melléki görögöktől vette, a kik a belföldi barbárokkal élénk kereskedést folytattak, az agathyrzekkel talán épen az arany miatt, melyet Erdélyben már a legrégibb időkben mostak, vagy bányásztak. Erre vallanak az Erdélyben sűrűn előkerülő görög pénzek is. A tulajdonképeni Magyarországról Herodotnak nem volt tudomása; lakosait nem említi, csupán három folyót sorol még föl, mint az Al-Duna mellékfolyóit u. m. az Atlas-t, az Auras-t és a Tibisis-t, melyeknek a tudósok állítása szerint az Olt, a Zsil és a Temes felelne meg.
Körülbelül a 400-ik év körül Kr. e. Galliából, a mai Francziaországból több kelta törzs kerekedik föl. Egy részök átkel az Alpokon s megszállja a Pó völgyét, magát Rómát is fenyegetvén; másik csapatjok a Rajnát lépi át. Az utóbbiak között különösen a bójok, tauriszkok és skordiszkok jutnak hírnévre. A bójok a mai Csehországban – ez róluk kapta nevét (bojoheim = böheim, böhmen) – telepedtek meg, a honnan a germánoktól szorítva, a Kr. előtti első század első felében kivándorlanak s átkelve a Dunán, az illyrek-lakta későbbi Pannóniában találnak új otthonra. A tauriszkok Stiriát és Karinthiát szállják meg, míg a skordiszkok az Alsó-Száva mindkét oldalán, a Felső-Moraváig és a Sardagh vidékéig húzódnak. A Kárpátok déli lejtőit a Felső-Tiszáig szintén kelta törzsek foglalják el, melyek között ugyancsak tauriszkok említtetnek. Kelta néptörzs volt az araviszk is, mely úgy látszik a Duna mentén, Budától Eszékig lakott.
Magyarországon talált araviszk (kelta) régiségek.
1, 2 Araviszk pénzek. – 3. Korongdísz. – 4. Ruhakapocs (fibula). – 5. Kard.
Budapest Régiségei IV. kötetéből.
A kelták beözönlésével az előbb a Duna és a Balkán-hegység között lakó thrák géták a Duna balpartjára szorulnak, a hol dákok neve alatt, különösen a rómaiakkal vivott harczok miatt mind jobban elhíresednek.
A Dunától délre s a Dráva-Száva közötti vidéken lakó kelta-illyr törzseket, bár nem képeztek egységes nemzetet, a pannónok közös nevével jelölték meg a rómaiak. Mint rokonaik, a galliai kelták, úgy ők is túl voltak már a nomád élet primitiv állapotán. A rómaiak számos kisebb-nagyobb helységet találtak már itt, köztük megerősített helyeket is, a mi megtelepedett életmódról tanuskodik. A földmívelés a pannóniai kelták előtt sem volt ismeretlen, s az állat- (ló-, sertés-, juh-) tenyésztés szintén magasabb fokon állott nálok. Az ipar egyes ágaiban is kitűntek; a bójok bronz- és ezüst-edényei, melyeket nagy mennyiségben készítettek, Rómában is keresettek voltak. Kereskedést is űztek, mit a vert pénz használata bizonyít.
A kép, melyet a római írók Pannóniáról festenek, nem épen vonzó. Vadnak, kietlennek mondják az országot, melynek földje, legelője egyaránt rossz. A tél zordonsága miatt az olajfa s a szőlő nem igen terem meg ott. A lakosok rendesen árpát és hajdinát termesztenek; általában rosszul élnek, különben igen bátrak és vérengző természetűek. Különféle szövetből készült ruhába öltöztek, melyet ruhakapcsok (fibulák) tartottak össze. A gazdagabbak testükön díszes bronzövet, nyakukon bronznyaktekercset u. n. torquest, karjukon bronzból vagy aranyból készült karpereczet viseltek. A nők fülbevalót hordtak, hajukat hosszú czifra tűkkel szúrták át, nyakukat borostyánláncz övezte, mellükön sodronyos melldísz ragyogott.
Dák fogoly.
(Eredetije a nápolyi muzeumban.)
A dákok főleg pásztorkodással foglalkoztak; a nép egy része a hegyeken, mezőkön barangolt, más része azonban már falvakban, városokban lakott. Több törzsre oszlottak, de időnkint egy királyt uraltak. Hosszú hajat és szakált viseltek; hajuk, mint a thrák népeké általában, szőke, arczbőrük fehér. Viseletökről Traján oszlopának domborművei s a fenmaradt szoborművek nyujtanak fogalmat. Testöket zubbony födte, melyet övvel szoritottak össze; vállukról hosszú köpeny lógott le. Lábukon nadrágot és sarut, fejükön csúcsos süveget, az előkelők kalapot viseltek. A nők öltözete ujjas, hosszú tunika, mely fölé olykor rövidebb felöltőt vetettek. Fejöket kendővel kötötték be, melyet hátul csat foglalt össze. Lábukon a férfiakéhoz hasonló sarut viseltek. Alakjuk Traján oszlopán sugár, szép. A házasság tulajdonkép vétel utján köttetett; a vőlegény a leány szüleinek lefizette a kívánt díjat s a leány övé lett. A dákok eledele leginkább főtt húsból, lótejből és mézből állott. A bornak, mint a thrákok általában, nagy kedvelői voltak. Halottjaikat többnyire elégették s a hamvakat edénybe zárva, halom alá temették.
A dákok a Kr. előtti első század közepe táján jutottak nagyobb hatalomra, Burvista királyuk idejében, ki Decenaeus főpap segítségével, támaszkodva népének különben is vallásos érzületére, vallás-erkölcsi reformot hozott be: kiirtatta a szőlőtőkét és népét szigorú mértékletességhez és munkához szoktatta. A vallás-erkölcsi reform karöltve járt a politikai reformmal. Burvista egyesítette a dák törzseket s hatalmát minden irányban kiterjeszté. Legyőzte a bójok királyát Kritasirust s a Kárpátok alján lakó tauriszkokat, kik a bójoknak voltak alattvalói. A bójoknak egy részét kiirtotta s országukat pusztasággá változtatta. Még a római uralom idején is a Balaton és Fertő-tavak közt elterülő vidéket „bójok pusztájá”-nak (deserta bojorum) nevezték. A Fekete-tenger melléki görög városokat is megtámadta Burvista, majd átlépve a Dunát, Thracziát s a már akkor római uralom alatt levő Maczedóniát és Illyricumot pusztitották csapatai. Állitólag 200.000 fegyverfogható vitéze volt. Röviddel előbb, hogy Caesart megölték, egy lázadás véget vetett Burvista életének és hatalmának; birodalma több részre bomlott szét s a dákok ereje hosszú időre megtörött.
Burvista s a dákok ellen már Julius Caesar készült hadat inditani, ki, hogy a birodalmat a barbárok ellen biztositsa, a Dunáig s a Rajnáig akarta kiterjeszteni határait. Tervét csak részben valósíthatta; elfoglalta Galliát s a Rajnát csakugyan a birodalom határává tette. A dákok elleni hadjárat tervével a Pompejussal viselt polgárháború miatt föl kellett hagynia, de nem ejtette el egészen; mondhatni élete végéig foglalkozott vele s midőn végre a főhatalom birtokába jutott, orgyilkosok akadályozták meg annak kivitelében.
Rokona és politikájának örököse: Octavianus, a későbbi Augustus császár, újra fölvette az elejtett fonalat. Burvista halála után a dákok között belső viszályok törtek ki s az alkalom kedvezőnek látszott, hogy a rómaiak hatalmukat föléjök is kiterjesszék.
Dák férfi, nők és gyermekek.
(Traján oszlopáról.)
Froehner: „La colonne Trajane” cz. műve nyomán. Rajz. Tull Ödön.
Hogy a dákok ellen sikerrel harczolhasson, Octavianus mindenek előtt a Száva-vidék elfoglalását tartotta szükségesnek. Innen könnyen nyomulhat vala elő, elláthatja a sereget élelemmel, takarmánnyal és visszavonulását is biztosíthatja. A mellett a birodalom keleti részeit: Maczedóniát és Görögországot, melyeket addig csak tengeren lehetett megközelíteni, közelebbi kapcsolatba hozhatja Itáliával.
Ezek az okok s nem a sereg foglalkoztatásának hiú ürügye birták rá Octavianust 35-ben Kr. e., hogy megfékezvén az Ádriai-tenger mellett lakó föllázadt illyr törzseket, a pannónok ellen induljon. A Száva mentén Sisciá-ig (ma Sziszek) nyomult elő, melyet egy hónapig tartó ostrom után el is foglalt, miután szétverte a város fölmentésére siető pannón sereget. Erre a szomszéd pannón törzsek önként meghódoltak. Sisciát a rómaiak megerősítették s jelentékeny őrséggel megrakták.
Ez azonban nem riasztotta el a pannónokat és dalmatákat, hogy 33-ban föl ne lázadjanak. Octavianus ismét ellenök ment és leverte őket, miközben maga is megsebesült. Ugyanakkor a rómaiak az Alsó-Száva vidékén tovább nyomultak és Sirmium-ot (ma Mitrovicz) is megszállották.
A dákok ellen csak 30-ban K. e., vetélytársának: Antoniusnak leverése után indithatott hadat Octavianus.
Fel volt bőszülve ellenök, mert Antoniussal szövetkeztek, betörtek a római tartományokba s pusztitva egész Maczedóniáig kalandoztak. Octavianusnak ellenök küldött vezére legyőzte őket és szövetségeseiket, minek következménye volt, hogy Moesia, vagyis a Thrácziától északra eső vidék, egész az Al-Dunáig, szintén a rómaiak hatalmába került.
Augustus császár szobra.
(Eredetije Rómában, a Vatikánban.)
Kr. e. a 16-ik évben a pannónok, valamint Noricum (a mai Stíria és Ausztria) lakói újra fegyvert fogtak a rómaiak ellen, de ezúttal is hiába, mert a rómaiak győztek, sőt Noricumot el is foglalták. A következő években is meg-megújult a lázadás, különösen a Kr. utáni 6-ik évben, midőn a rómaiak a mai Morva- és Csehországban elhatalmasodott germán markomannok ellen hadakoztak. Alig inditotta meg Tiberius, Augustus mostoha fia, előcsapatait Carnuntumból (a mai Petronell) a markomannok ellen, midőn hírét veszi, hogy a pannónok és dalmaták, szövetkezve a bójokkal, fegyvert fogtak a rájok vetett súlyos adók s az újonczszedés miatt. Hannibal óta nem fenyegette Rómát hasonló veszély. Tiberius a lázadás hirére azonnal békére lép a markomannok vezérével: Marbod-dal, és a Szávához siet, hogy meggátolja a pannónok és dalmaták egyesülését és Itália megtámadását. A pannónok élén Bato, a dalmatákén egy másik Bato, a bójokén Pinnetus állott. Három évig változó szerencsével elkeseredetten folyt a harcz, mignem a rómaiak győzelmével véget ért. Csak e lázadásnak leverése után mondhatták a rómaiak Pannóniát s a szomszédos tartományokat a magukéinak.
A „gemma augustea” (Augustus apotheosisa.)
A „gemma augustea” vagy „Augustus apotheosisa” a hogy máskép nevezik, az ó-kor egyik legnagyobb és legszebb gemmája vagy vésett-köve. Nagyságra nézve a második helyet foglalja el. Anyaga onyx. Képünk eredeti nagyságban tünteti föl.
A gemma két részből áll. Felső részében Augustus császár, trónuson ülve, jobbjában jogarral, baljával az augurok (jósok) botjára támaszkodva.
A művész a császárt mint Jupitert ábrázolta; erre mutat a trónus alján látható sas, a mely mint tudva van, Jupiternek volt szentelve. A császár mellett Róma istennője, sisakosan, mellette pajzs, jobbjában lándzsa. A császár fölött a bak-jegye, a melyben született.
Bal felől a Victóriától hajtott diadalmi szekérről Tiberius, a császár mostoha fia, leszállani készül, hogy a császárt üdvözölje s a pannónok lázadásának elnyomásáról neki jelentést tegyen.
A szekér mellett álló alak Tiberius öccse: Garmanicus. Augustus mögött az ég (Coelus), a föld (Tellus) s a lakott föld (Oekumene) allegorikus alakjai; utóbbi koszorút tesz a császár fejére.
A gemma alsó részében római katonák (legionáriusok) az ellenségtől elvett fegyverekből trophaeumot emelnek. A földön a búsuló Pannónia (Pannonia capta) s a megkötözött Danubius (a Duna istene); jobbról foglyok, kiket a rómaiak szövetségesei hajuknál fogva vonszolnak elő. A férfi nyakán a jellemző torques vagy nyaktekercs; felső teste meztelen, lábain szűk nadrág (caligula). A nő hosszú, ránczos ruhában, melynek szegélyét bal kezével fogja.
E remekmű régtől fogva a toulousei templom kincstárában őriztetett, míg nem I. Ferencz franczia király 1533-ban VII. Kelemen pápának ajándékozta, midőn vele Marseilleben találkozott. A pápa halála után a kő úgy látszik visszakerült Francziaországba. 1619-ben német kereskedők megvették és tizenkétezer aranyért a művészetet kedvelő II. Rudolf császárnak és királynak eladták.
Jelenleg a bécsi császári és királyi udvari muzeumban (antik-gyüjtemény, XVI-dik terem, hatodik szekrény, 14-dik szám) őrzik, melynek egyik legbecsesebb műkincse.
Bécsben, a csász. udv. muzeumban.
Augustus Pannóniája a Dráva és Száva közét s a Dunántúl nyugati vidékeit foglalta magában, körülbelül a Rába folyóig s a Balaton tájáig. A Duna akkoriban északon és keleten nem képezte még Pannónia határát. Csak Vespasianus vagy Trajanus császár idejében lesz azzá, mikor a dákok növekvő hatalma a tartománynak a Dunáig való kiterjesztését és a Duna vonalának megerősitését teszi szükségessé.
Tiberius mellszobra.
(Eredetije Rómában, a Vatikánban.)
Burvista halála után a dákok hatalma nagyon aláhanyatlott, úgy, hogy a szarmát jazygok országuk nyugati részét, a Duna és a Tisza közét, elragadták tőlük, melyet aztán századokon át megszállva tartottak.
Noha a dákok hatalma meggyöngült, Augustus és közvetlen utódai alatt mégis többször becsaptak Moesiába (a mai Szerbia); de a rómaiak sem maradtak adósok: felkeresték őket saját országukban, s hogy hatalmukat meggyöngitsék, egy ízben Augustus alatt 50.000, később Nero alatt 100.000 dákot telepítettek Moesiába.
Decebalus mellszobra.
Decebalus óriási mellszobrát 1855-ben, Rómában, Traján foruma közelében találták.
Jelenleg Szt. Pétervárott, a czári muzeumban
Domitianus császár idejében Decebalus királyuk alatt félelmes hatalomra emelkedtek ismét. Decebalus a széthúzó törzseket egyesitette s 86-ban támadólag lépett föl. Betört Moesiába, melyet széltében-hosszában pusztitott és megverte Oppius Sabinus hadvezért. Oppius Sabinus elesvén, a császár Cornelius Fuscust, a testőrség parancsnokát küldte nagy sereggel a dákok ellen, de ő is ugy járt, mint elődje. Decebalus erre vérszemet kap, megint elárasztja Moesiát, de visszaszoritják, sőt Tapae mellett (Karánsebes táján?) súlyos vereséget is szenved. Minthogy azonban Domitianusnak a kvádok- és markomannokkal gyűlt meg a baja, 90-ben Decebalussal lealázó föltételek mellett békére lépni volt kénytelen. Decebalus engedelmességet fogadott a császárnak, aki viszont hadi sarcz és évi adó fizetésére kötelezte magát, azonkivül ügyes épitőmestereket bocsátott Decebalus rendelkezésére, kik országát megerősitették és hadi eszközökkel ellátták.
A rómaiakon ejtett gyalázatot Domitianus második utóda Traján császár (98–117.) mosta le. A lealázó adó, mely a birodalom amúgy is súlyos terheit még súlyosabbá tette, és Decebalus növekvő elbizakodottsága arra bírták a császárt, hogy a birodalom e veszélyes ellenségét megtámadja s országát, melynek gazdasága ismeretes volt, elfoglalja. Dácia meghóditásával azonfelül Pannóniát és Moesiát is akarta biztosítani.
Traján útja és táblája az Al-dunánál.
A 100-ik év telén megtette a császár a kellő előkészületeket: Pannónia határát a Dunáig terjesztette ki, és erélyesen folytatta annak az útnak építését, mely a Duna mentén, forrásvidékétől egész a torkolatáig haladt. A Vaskapu-szorosban még most is látszanak nyomai a nagy fáradsággal épített útnak, s a szerb parton, Ogradinával szemben, sziklába vájt fölirat (u. n. Traján-tábla) most is hirdeti Traján császár dicsőségét. Tavasz nyiltával a császár Viminaciumba (a mai Kosztolácz táján) az általa mozgósított légiók – körülbelül 100.000 ember – gyülekező helyére sietett, hogy átvegye a sereg vezérletét. Lederata (a mai Ráma) mellett vert hajóhídon átkelvén a Dunán, Tibiscumig (a Bisztra-Temes-torkolaton felül, Krassó-Szörény-m.) nyomult elő, hol egyesült seregének azon részével, mely Tsierna (Orsova) mellett lépett át a folyón. Az erdőborította hegyes vidéken a sereg csak ügygyel-bajjal haladhatott előre, miközben utakat épített, hidakat vert és sánczokat, várakat emelt. Decebalus készen várta a rómaiakat; összeszedte minden erejét, sőt a szomszéd népektől is kért segítséget. Hatalmában elbizakodva követeket küldött a császárhoz, kik nem tartoztak az előkelők osztályába. Természetesen visszautasították őket, mire a szövetséges burok követei járultak Traján elé, egy óriási gombát hozva magukkal, melyen latin betükkel írva azt tanácsolták a császárnak, hogy vonuljon vissza. Traján azonban megütközött. Mindkét részről sok vér folyt. A rómaiak között annyi volt a sebesült, hogy nem lévén elegendő kötőszer, a császár saját ruháját vagdaltatta darabokra.
Traján császár szobra.
Eredetije a nápolyi muzeumban.
E közben beköszöntött a tél s a harcznak egyelőre vége szakadt. Hadait Traján jól elsánczolt erődökbe helyezte, maga pedig Moesiába vonult. A következő tavaszszal újra megindult a harcz. Tapae mellett (a Vaskapu közelében, Krassó-Szörény-megyében) Traján véres ütközetben megverte Decebalust, ki erre békeajánlatokat tett. Traján e czélból két előkelő tisztjét küldé Decebalushoz, ez azonban szóba sem állott velük. Nyilvánvaló volt, hogy csak időt akart nyerni. Traján erre beljebb nyomult a hegyek közé, s egyik sánczművét a másik után elfoglalván, mindinkább közeledett Decebalus székhelyéhez, Sarmizegethusá-hoz (Várhely vidékén). Miután a rómaiak ennek közelében egy fontos erődöt elfoglaltak s Decebalus nővérét is foglyul ejtették, a dák király késznek nyilatkozott a békére, bárminő föltételek mellett. A békét meg is kötötték a következő föltételek mellett: Decebalus szövetségi viszonyba lép Rómával, elbocsátja a zsoldjában álló római katonákat, kiadja a zsákmányul ejtett fegyvereket és hadi gépeket, szabadon bocsátja a foglyokat és lerontatja erődeit. Decebalus a békepontokat aláírván, megjelent Traján táborában, eldobta pajzsát, s hódolata jeléül a császár lábaihoz borult. A békekötést a dákok követsége megerősítés végett Rómába vitte, hova a császár is visszatért, nagyszerű diadalmenetet s ünnepélyeket tartva a kivívott győzelem örömére.
Traján császár seregével átkel a Dunán. Relief Traján oszlopáról
A római katonák, élükön a császárral, a Duna partján, hegyes vidéken fekvő, megerősített város kapuján kivonulnak. Balról a sással koszorúzott folyamisten (Danubius) barlangja. Az istenség kedvezni látszik az átkelő seregnek, mert jobbjával maga is megtámasztja a hajóhidat, melyet a császár a folyón át veretett. A híd egy hosszabb s egy rövidebb darabból áll; úgy látszik, sziget esett közbül. A sereg egy része már ellenséges földön áll. A legionáriusok szakállas, bajuszos, izmos férfiak; fejök födetlen, lábaik, karjaik meztelenek. Térdig érő, rövid ujjú tunikát és pánczélt viselnek; jobb oldalukon kard, vállukon sisak, bal karjukon pajzs. A podgyászt, az élelmi szereket s a főző edényeket rúdon viszik. A csapat élén zászlóvivők (signiferi, vexillarii) és trombitások (cornicines); fejöket medvebőr takarja. A híd végén álló két szakállas férfi nyilván előkelő tisztek. Lovasok lovakat vezetnek; a lovakon hímzett takaró, egyiknek oldalán kerek pajzs. Maga a császár gyalog halad a sereg élén; bal karját kinyujtja, mintegy a diadal útját mutatva katonáinak.
Harcz rómaiak és dákok között. Relief Traján oszlopáról
A rómaiak és dákok hevesen küzdenek egymással. A dákok hősi ellentállást tanusítanak; de hasztalan. A csatatért elesett és haldokló dákok borítják; egy sebesültet bokor mögé visznek; egy másik kétségbeesésében kardjába dől. A dák vezérek süveget viselnek (pilophores); a közemberek feje födetlen. A háttérben tölgyek és fenyők között a dákok nemzeti jelvénye: a sárkány (draco), mely hosszú rúdra volt erősítve és tarka rongyokból összevarrva. A csatát zivataros időben vívták; Jupiter a felhőkből villámait szórja a barbárokra s elősegiti a rómaiak győzelmét. A rómaiak megerősített városnak jutnak a birtokába, melynek házait a katonák fölgyujtják. Traján két főtiszt kiséretében személyesen megtekinti a várost. A város hegy tetején épült, kettős, oromzatos fal védi. A fal alatt árok huzódik, melyen át csapóhíd vezet a fából készült kapuhoz. A két fal között póznára tűzött koponyák, s egy római zászló. A hegy lejtőjén látható hegyes karók nyilván arra valók, hogy megakadályozzák a várhoz való közeledést. A dákok kunyhói földbe vert czölöpökön nyugszanak; a tető s a ház falai gerendákból állanak; a falakon csak ablaknyílások láthatók; bejáratul csapó-ajtó szolgált.
Azonban a béke nem volt tartós. Decebalus megszegte föltételeit, megtámadta a rómaiakkal szövetséges jazygokat, és valamennyi szomszéd népet, még a távoli parthusokat is a rómaiak ellen ingerlé. A senatus tehát ismét ellenségnek nyilvánítá őt s Traján már a 104-ik év tavaszán új hadjáratra készült ellene.
Decebalus meghódolása.
Traján oszlopáról.
Traján hídjának maradványa.
Az Al-Dunán – a mai Turn-Szeverin és Kladova közt – Damascusi Apollodorussal nagyszerű álló hidat építtetett s a 105-ik évben ezen át vezette hadait Decebalus ellen.
A dunai híd fölavatása.
Félkör-alakú, megerősített táborhely közelében egy légió van fölállítva, hogy részt vegyen az ünnepélyes áldozatban, melyet a császár a híd fölavatása alkalmával az isteneknek bemutatni készül. A lombbal diszített oltáron gyümölcs van fölhalmozva. Két szolga, egyik a füstölőt, másik az áldozatra szánt bikát tartva, várja az áldozat megkezdését. Az oltár mellett jobb oldalt áll Traján, kezében áldozó csészével; mögötte álló alak nyilván Hadrianus, a császár rokona. A háttérben a hullámzó Duna látszik s fölötte a nagyszerű híd, a jobb parton lévő kapujával. A hidat husz pillér tartotta; a művész tér szűke miatt azonban csak négy pillért faragott ki.
(Traján oszlopáról.)
Traján hídját az egykoruak a világ csodái közé számították. A híd húsz tömör kő- és téglafalazatból álló pilléren nyugodott, melyeknek magassága az alapfalakat nem számítva 150, szélessége 60 láb volt. A pillérek 170 lábnyi távolságban állottak egymástól s úgy látszik fagerendákból készült ívekkel voltak összekötve. A hídfőket castrumok védték. A híd bámulatos gyorsasággal, két év alatt épült, ami csak óriási munkaerő alkalmazása mellett volt lehetséges. A hatalmas alkotás, mely hivatva volt arra, hogy sokáig daczoljon az idővel, csak rövid ideig állott fönn. Nem egészen száz évvel későbben, hogy fölépült, már csak a pillérei meredeztek ki a vízből. A híd felső részét Dio Cassius állítása szerint Hadrianus császár, Traján utóda, lehordatta, nehogy a balparton lakó barbárok könnyen betörhessenek Moesiába; valószínű azonban, hogy úgy szakadt az le. 1858. január hóban igen alacsony lévén a Duna vízállása, a hídoszlopok közül tizenhat kiemelkedett az árból és látható lőn.
Traján császár.
(Traján oszlopáról.)
(Tull Ö. Rajza; Froehner i. m. nyomán.)
A dákok kétségbeesetten védték magukat, de a nagyobb számú és fegyelmezett római seregnek nem bírtak ellentállani. Sarmizegethusa is a győzők kezébe esett, mire Decebalus, nem akarván túlélni bukását, kardjába dőlt. Az előkelő dákok felgyujták házaikat s mérget vettek, mások örökre elhagyták hazájukat. Decebalus fejét a rómaiak a győzelem jeléül Rómába küldték, országát pedig a birodalomhoz csatolták. (107. Kr. után.)
Traján Rómában nagyszerű ünnepélyeket rendezett. A világ minden részéből jöttek üdvözlő követségek, s vége-hossza nem volt az amphitheatralis előadásoknak, melyekben 11.000 szelid és vadállat esett áldozatul tizezer gladiátornak.
Állandó alkotásokkal is kivánta megörökíteni győzelmét Traján császár. A Duna mellett várost alapított, melyet Nicopolisnak, a győzelem városának nevezett el (ma Nikápoly); Rómában pedig a dákoktól elszedett zsákmányból fölépítteté a róla nevezett nagyszerű fórumot. A fórum a Capitolinus és Quirinalis-halmok között terül el. Bejáratánál oszlopokon nyugvó diadalkapu emelkedett, tetején hat lótól vont diadalszekerén Traján császár, a kit Victoria, a győzelem istennője megkoszorúz. A diadalkapu tojásdad alakú térre nyílt, melyet két felől oszlopcsarnok övezett. A tér végén nagyszerű bazilika állott, ahol a törvényszék tartotta üléseit. A tér közepén Traján lovas szobra emelkedett. A bazilikán túl egy másik nyílt tér következett, jobbról-balról egy-egy könyvtárnak szánt épülettel, közepén Traján oszlopával.
A fórum egyik főékessége a tér közepén álló 30 méter magas, fehér márványból készült oszlop, melyen a dák háborúk egyes jelenetei vannak kifaragva, igazán művészi tökélylyel. Az oszlop belül üres; csigalépcső vezet a tetejére, melyen eredetileg Traján óriási szobra állott. A szobor utóbb leesett, azért helyére V. Sixtus pápa 1587-ben Szt. Péter szobrát tétette. A talapzat Traján sirjául volt szánva.
Decebalus halála.
(Traján oszlopáról.)
Egy európai hírű történetiró a dák háborúk kőből faragott képes könyvének nevezi az oszlopot s méltán. Mintegy százhuszonnégy jelenet van ábrázolva rajta. Látjuk a Duna partján a római katonák őrházait; a folyam mentén fekvő várost, melynek közelében a katonák hajóhídon átkelnek; a császárt, a mint főbb tisztjeivel hadi tanácsot tart és áldozatot mutat be az isteneknek; a búrok követeit az óriási gombával; a katonákat, amint tábort ütnek, fát vágnak, hidat vernek; az első dák foglyokat, a kiket hajuknál fogva megkötözve hurczolnak a császár elé. Majd harczi jelenetek következnek: a dákok sebesültjeiket erdőbe viszik, míg a római katonák levágott fejeket raknak a császár lábaihoz; itt egy dák falu kunyhóit gyujtják fel, amott egy fallal kerített város ostromához készülnek a legionáriusok. Végre Decebalus kiséretével megjelenik a római táborban, leborul a császár előtt és kegyelemért esd. A háborúnak egyelőre vége: a csapatok örömrivalgása köszönti Trajánt, kinek diadalait Victoria megörökíti. A második háború jeleneteit szemléljük azután, melyek hasonlitanak az előbbiekhez. Legvégül az előkelő dákok, miután fővárosuk a lángok martaléka lett, mérget isznak, Decebalus kétségbeesésében kardját szivébe mártja, fejét tálon viszik Trajánhoz, a legyőzöttek pedig övéikkel és nyájaikkal örökre elhagyják hazájukat. Valóban az oszlop nemcsak becses történeti emlék, hanem az ó-kori művészetnek is egyik páratlan alkotása.
Traján fóruma Traján oszlopával.
Traján táblája.
A felirat így olvasandó: IMP(erator) CAESAR DIVI NERVAR F(ilius) NERVA TRAJANVS AVG(ustus) GERM(anicus) PONTIF(ex) MAXIMVS TRIB(unitiae) POT(estatis) IIII. PATER PATRIAE CO(n)S(ulatus) III. MONT(ibus) (exc)l(sis) AN(coni)BVS SVB(I)AT(is) (viam) (f)E(cit). – Azaz: Nerva Trajanus császár, a bold. Nerva fia, a fölséges, a germánok legyőzője, a főpap, a haza atyja, midőn a tribuni méltóságot negyed ízben, a consulit harmad izben viselte, kivájva a sziklákat s gerendákat alátámasztva, utat nyitott. – A gerendák, melyeken a palló nyugodott, a felirat alatt látható négyszögű mélyedésekbe voltak illesztve.
Tull Ö. Rajza. A „Jahrbuch der k. u. k. Central-Commission zur Erforschung u. Erhaltung der Baudenkmale” 1856. évfolyamában megjelent kőrajz nyomán.
