4. V. László. (1452–1457.)

Teljes szövegű keresés

4. V. László. (1452–1457.)
Ausztriai viszonyok. Eyczinger Ulrik. A martinspergi összejövetel. A bécsi gyűlés. Határozatai. Frigyes római útja. Országgyűlés Pozsonyban. Szövetség a magyarok, osztrákok és csehek között Frigyes ellen. Frigyes hazaérkezése. Az osztrákok hadat üzennek neki. Hunyadi magatartása. Az osztrákok Frigyest Bécs-Ujhelyben ostrom alá veszik. Frigyes Lászlót kiadja. Czillei neveli ezentúl. A bécsi nagy gyűlés. Hunyadi lemond kormányzói tisztéről. Megjutalmazása. László király Pozsonyban az országgyűlés előtt esküt tesz az alkotmányra. Az országgyűlés határozata az adományok tárgyában. Giskra kárpótlása. Hunyadi László a cseh rablók ellen. Ujabb országgyűlés Pozsonyban. Szövetség Hunyadi János ellen. László Czilleit elbocsátja. Csehországban megkoronáztatja magát. Hunyadi, Podjebrád és Eyczinger szövetkeznek Czillei ellen. II. Mohamed ostrom alá fogja és beveszi Konstantinápolyt. Ez esemény hatása. Hunyadi izgatása. Országgyűlés Budán. Készülődés a török háborúra. Mohamed szultán megtámadja Szerbiát. Hunyadi oldaltámadással visszavonulásra kényszeríti. Hunyadit a Czilleiek által támasztott zavarok hazaszólítják. A szultán ujabb előnyomulása. Novoberdó bevétele. Szendrő ostroma. Firuz bég seregét Hunyadi Krusócz közelében szétveri. Hunyadi a külföldi fejedelmektől segítséget kér. Brankovics meghódol a szultánnak. Czillei felülkerekedése. Áskálódása Hunyadi ellen. Találkozás Bécs alatt. Czillei kudarcza. A külföld készülődései. Hunyadi megbékül a királylyal és Czilleivel. Országgyűlés. Mohamed Nádorfehérvárat készül megvivni. Hunyadi intézkedései. A külföld s a királyi udvar közönye. Carvajal János és Kapisztrán János. Az utóbbi élete. Működése Ausztriában, Morvaországban, Németországban, Sziléziában, Luzácziában és hazánkban. Nándorfehérvár ostroma. Dugovics Titusz. Kapisztrán és keresztesei. A nándorfehérvári diadal. Hunyadi János halála. Külseje, jelleme, származása. Nagyravágyó volt-e Hunyadi? Kormányzói ügyessége, vitézsége, vallásossága. Kapisztrán halála. A Hunyadi-párt és a Hunyadi-ellenes párt. Amannak Szilágyi Mihály a vezére. A futaki országgyűlés. Czillei az ország főkapitánya és kormányzója. Békekötés Hunyadi László és Czillei között. Czillei áskálódásai a Hunyadiak ellen. Levele Brankovicshoz. László király Czillei kiséretében Nándorfehérvárra megy. Czillei megölése. Jellemzése. László király Hunyadi Lászlónak megbocsát. Meglátogatja Temesvárott Szilágyi Erzsébetet, Hunyadi János özvegyét. Esküje. Brankovics halála. A király Budára tér. Garai László s a Hunyadiak ellenségei ráveszik, hogy Hunyadi Lászlót, Mátyást s a Hunyadi-párt főembereit elfogassa és hogy Lászlót lefejeztesse. A véres tett hatása. László mentegetődzése. A Hunyadi-párt fegyverkezése. László király Bécsbe megy. Utközben Vitéz Jánost szabadon bocsátja. Országgyűlés Pozsonyban. Egyezkedési kisérletek. László harczba keveredik Frigyessel a Czillei-féle örökség miatt. Házassági terve. Leánynéző követség a franczia királyhoz. Podjebrád befolyása. László váratlan halála. Jellemzése.
Frigyes egymásután kibékült a nemzeti párttal mind Magyar-, mind Csehországban. Azt hitte, most már biztosan ülhet gyámi méltóságában s íme olyan oldalról vetették föl a kérdést, hogy Lászlót nagybátyja hatalma alól kiszabadítsák, a honnan legkevésbbé lehetett volna várni, t. i. az osztrákok részéről. Ausztriában is elég ok volt a panaszra, s ha a nemességet a szegény nép nyomora kevésbbé érdekelte is, igen rossz néven vette Frigyesnek, hogy az Ausztriában beszedett sok adó mellett is nem egy osztrák herczegi várat s uradalmat vetett zálogba; továbbá, hogy a kormányügyekben az osztrák előkelőket mellőzi s azokat földijeire, s a stíriaikra bízza. Mindez azonban nem bírta volna az osztrákokat föllépésre, ha nem áll élökre Eyczinger Ulrik. Ez Albert király bizalmas embere volt. Születésére nézve bajor volt ugyan, de osztrák nagybirtokos, s igaz osztrák hazafi. Frigyesre nemcsak mellőztetéseért neheztelt, hanem azért is, mert anyagi tekintetben megkárosítá.
Az osztrák lázadás első jelensége a martinspergi összejövetel volt (1452. október 14.), melyen valami háromszáz nemes vett részt. Ezek elhatározták, hogy felmondják a Frigyestől rendelt kormányzóknak az engedelmességet, a továbbiak megbeszélése végett pedig nagy gyűlést hívtak össze Bécsbe. Az óvatos városi tanácsnak semmi kedve sem volt ahhoz, hogy a lázadókhoz csatlakozzék, de az Eyczingertől felbujtogatott köznép kényszeríté, hogy megengedje a gyűlés megtartását. Hiába tiltott el Frigyes mindenkit a gyűlésen való megjelenéstől: Alsó-Ausztria minden részéből nagy számmal özönlöttek oda nemesek, polgárok és alsóbb néposztálybeliek. A gyűlésen Eyczinger emelt szót. Igyekezett a nép büszkeségére való hivatkozással azt feltüzelni, emlegette az ősi jogokat s felhasználta a gyülöletet a szomszéd stíriaiak ellen. Mégis Albert árvái szomorú sorsának rajzolásával idézte elő a legnagyobb hatást. Hogy beszédének nagyobb legyen a sikere, rábírta Erzsébetet, László testvérnénjét, hogy lehető szegényesen öltözve megjelenjék a szószéken. „Ime urunk királyunk Albert leánya – így szólt rámutatva – tekintsenek reá, nem látjátok arczán a gyászt? Nézzétek ruháit! Nem egy polgárleányt, de egy cselédet sem járatnak így. Hasonlókép bánik Frigyes Lászlóval is!” Így beszélt még sokat, szenvedélyesen, úgy hogy a nép egészen el volt ragadtatva. Határozattá lett tehát, hogy a Frigyestől kinevezett kormányzóknak, a kiknek különben már a martinspergi gyűlés is felmondta az engedelmességet, senki se fogadjon szót, hanem helyettök ideiglenes kormány vegye kezébe az ügyek vezetését. Az ideiglenes kormány feje nem lehetett más, mint Eyczinger Ulrik, ki tartományi régens czímet nyert, míg tizenkét társát kormányzóknak (Verweser) nevezték. Elhatározták továbbá, hogy Frigyest felszólítják László kiadására, különben fegyverrel fogják arra kényszeríteni. Hogy vállalatukban a magyarok, csehek és morvák is mellettök lesznek, bizton remélték.
Frigyes jól tudta, hogy a bécsiek néha-néha ugyan nekibuzdulnak, de szándékuk végrehajtásában legkevésbbé sem állhatatosak; azért föl sem vette a bécsi gyülés határozatait, hanem folytatta készületeit római útjára. Ez útnak kettős czélja volt: a római császárrá koronázás s a találkozás mátkájával, Eleonóra portugáliai herczegnővel. Többen figyelmeztették hívei közül, hogy a jelen viszonyok között halaszsza el a tervezett útat, de erre nem volt rábírható. Saját biztosítása végett Lászlónak is készülnie kellett, hogy vele menjen. Frigyes már meglehetősen előhaladt készületeiben, mikor hozzá érkeztek az osztrák követek, a kiket alig méltatott feleletre. Kivánságuk teljesítését természetesen megtagadta. Akkor pedig már épen útban volt, mikor a magyar követek jöttek hozzá, kiket az országtanács küldött. Ezeket szívesen fogadta, de útban lévén, az időt nem találta alkalmasnak, hogy ily fontos ügy eldöntessék. Egyébiránt biztosítá a magyarokat, hogy inkább az ő kezökbe adja Lászlót, mint a lázadó osztrákokéba. Megigérte továbbá, hogy Rómában a pápánál oda fog hatni, hogy Magyarország a törökök ellen segélyt nyerjen.
Most már békében folytathatta útját. Ujévkor már Olaszországban volt. Firenzében hosszabb ideig várakozott s csak midőn menyasszonya Livornoban kikötött, ment tovább. Sienában találkoztak s onnan együtt haladtak Róma felé. A fogadtatás nem volt mindenütt szíves, noha Frigyesnek nagy és fényes kísérete volt. Viterboban a nép útjokat állta, úgy hogy a kíséret kardot rántott, maga Frigyes pedig botjával csapott az alkalmatlankodók közé. Különben minden nagyobb baj nélkül érkezett Rómába, hol egybekelvén menyasszonyával, vele együtt márczius 19-én megkoronáztatta magát. Az esküvőnél László mint vőfély szerepelt.
E közben otthon minden zavarba jött. A lázadó osztrák rendek példája nagy hatással volt s a magyarok, valamint a cseh katholikusok is elkezdtek buzogni László kiszabadítása mellett. Az 1452. február 13-ikára Pozsonyba összehívott magyar országgyűlésen is nagy volt a lelkesedés, melyet a Bécsből leutazott Eyczinger s a bécsi polgármester is élesztettek. Elhatározták, hogy részt vesznek a márczius 5-ikén Bécsben tartandó közös gyűlésen. Hunyadi nem igen örült e dolognak. Szerette volna ugyan, ha Lászlót Magyarországon nevelik, de tudta, hogy ha a király kiszabadul is Frigyes gyámsága alól, a Czilleié alá kerül. Czillei már szövetkezett is az osztrák rendekkel s ámbár színleg Eyczinger állott az ügyek élén, titokban a főhatalmat már is amaz gyakorolta. Ámde azok, a kik nem látták, mi történik a színfalak mögött, semmit sem tudtak erről s Bécsben nagy lelkesedés mellett kötötték meg márczius 5-ikén a magyarok, osztrákok és csehek között a szövetséget. Az osztrákok tudták, hogy a szövetségesek közül a magyaroknak van a legtöbb hatalmok. Beérték tehát azzal, ha Lászlót Pozsonyban nevelik az egyes országoktól választott gyámok felügyelete alatt, továbbá világosan kikötötték, hogy addig nem békélnek ők sem, míg Frigyes nemcsak Lászlót, hanem a szent koronát s az elszakított részeket is Magyarországnak vissza nem adja. A szövetség-oklevél élén ugyan Hunyadi neve áll, ki szintén fölment Bécsbe, hogy viszályra ne adjon alkalmat. Valósággal azonban már Czillei volt a gyűlés vezére, kinek a szövetség körüli „érdemeit” az oklevél sem hallgatja el. Kitünik ez onnan is, hogy a magyarok a vele kötött külön szövetségben, mely a Frigyessel tartó Giskra ellen volt intézve, reá ruházták a segélykérő Kassa, Eperjes és Bártfa városok főkapitányságát. A közös gyülésen legkevesebben vettek részt a csehek közül; csak a katholikusok voltak ott, a Rosenbergek vezérlete alatt.
A szövetségesek szerettek volna a dolgon minél előbb átesni, megkisérlették tehát, hogy Lászlót Olaszországban nevelője segítségével megszöktetik. De a kisérlet nem sikerült. Nem vezettek jobb eredményre a pápához s a bíborosokhoz ez ügyben intézett levelek sem. Mert mind igen rosszalta a lázadást, sőt a pápa ki is átkozta mindazokat, a kik Ausztriában nem vetik magokat Frigyes hatalma alá.
Májusban Frigyes tartományaiba érkezett. Junius 19-ikén Német-Ujhelyen találjuk. Az osztrákok ujabb követséget menesztettek hozzá, de mivel azt is visszautasítá, julius 28-án ötszáz osztrák főúr, nemes és előkelő polgár hadat izent neki, a főpapok pedig megtagadták a pápa átok-bullájának közzétételét. Frigyes mindezzel nem törődött. Fatalista lévén, kész volt mindent a sorsra bízni; most pedig annál kevesebbe vette a dolgot, mert tudta, hogy Podjebrád és Hunyadi nem barátjai a mozgalomnak. Hunyadi valóban igen kényes helyzetben volt. A már említett okból az egész vállalatnak nem volt nagy barátja, ellenben az országtanács többsége, nem ismervén azokat kellőleg, mindenkép ki akarta szabadítani Lászlót. Az eredmény az volt, hogy Hunyadi kivánságára, ki a Frigyessel kötött és le nem telt fegyverszünetre hivatkozott, a magyarok nem adtak segélyt az osztrákoknak; viszont az országtanács felszólítá a Frigyes pártján álló osztrákokat, hogy neki se adjanak.

V. László arczképe és aláirása.
(Az arczkép a XVI. században készült s a bécsi csász. udv. muzeumban őriztetik. Az aláirás: Ladislaus Rex manu p(ro)p(ri)a.)
Az osztrákok s a katholikus csehek a magyarok távolmaradása és Podjebrádnak irántok tanúsított nyílt ellenségeskedése mellett is tetemes haderőt vontak össze s miután a Frigyessel még az utolsó perczben megkísérlett alkudozások sem vezettek eredményre, augusztus 28-ikán Ujhelyt ostrom alá vették. Erre az addig oly makacs császár egyszerre megváltozott. Már augusztus 30-ikán megegyezett Czilleivel, hogy szeptember 4-ikén az ő kezébe adja át Lászlót, a kinél maradna addig, míg a november 11-ikén Bécsben kezdődő nagy gyűlés, melyen a bajor, bádeni és brandenburgi fejedelmek közvetítése mellett, László rokonai és országai vesznek részt, nem gondoskodik további lakásáról és neveltetéséről.
A fiatal királyt csakugyan Bécsbe vitték, hol a nép ujjongva fogadta. Nemsokára Magyarországból is díszes követség érkezett: Széchi Dénes, esztergomi érsek, Garai, Ujlaki, Vitéz János nagyváradi püspök s a fiatal Hunyadi László. Czillei, hogy öccse nevében korlátlanul uralkodhassék, ezt nagykoruként szerepelteté és teljesen a maga elvei szerint nevelé. Legelső dolga volt, hogy leszoktassa az egyszerű életmódról, a mely Frigyes udvarában otthonos vala; a helyett bevezette a maga szibarita szokásaiba.
„Mindjárt reggel czukros dióval és jó görög csemegeborral kínálták meg – így írja le László életét az egykorú Aeneas Sylvius – azután templomba ment, mindig nagy kísérettel, hogy ne legyen oly magába zárkozott, mint Frigyes. Otthon ismét terített asztal várta, ízletes sült madarakkal és válogatott hazai borokkal, bár azokat nem igen itta. E második reggelit csakhamar követé a drága és pazar ebéd, mely nem állott kevesebből, mint tizenhárom fogásból. Itt a legerősebb osztrák borok, a legválogatottabb falatok csiklandozták az ifjú király ínyét, mig szép hölgyek, énekesek és tánczosok többi érzékeire hatottak, a nagyszámú hízelgők pedig állása nagyságával töltötték el gyönge elméjét. E testi mulatságot felváltotta a déli álom, ezt viszont gyümölcs, bor és édesség. Ezután néha részt vőn az országos tanácsban, többnyire azonban kilovagolt, vagy szép asszonyokat s leányokat látogatott meg. Alig érkezett vissza, már készen várta a bő vacsora, mely mindenféle gyönyöreivel késő éjszakáig tartott és mégis lefekvés előtt ujból borral és czukros gyümölcscsel kinálták meg.”
Míg egyrészt ily elpuhító életmódhoz szoktatta Lászlót Czillei, addig nem mulasztotta el bevezetni abba a régi kormánybölcsességbe, a mely ősidőktől fogva gyakorlatban volt s amelyet Mátyás király kortársa, XI. Lajos franczia király a következő szavakba foglalt: „Qui non scit simulare, non scit regnare;” azaz: „A ki nem tud színlelni, az nem is tud kormányozni.” E nevelés gyümölcsének tekinthető a királynak egyik híressé vált mondása is. Mikor t. i. a magyar tisztelgő követség fent járt Bécsben, vita támadt a felett, hogy hol lakjék László? A király e szavakkal vágta el a vita fonalát: „Magyar vagyok, tehát köztetek fogok lakni!” E szavak arra voltak számítva, hogy a magyarok gyanúja Czillei irányában eloszoljék, ami sikerült is. Általános volt az öröm a követség tagjai között s az érsek egymás után háromszor is elmondta Aeneas Sylviusnak, hogy mit mondott László.

V. László arany-pénze.
Veszerle „Érm. Táblái”-ról
Előlapján négyelt pajzsban, váltakozva a négy pólya s a kettős kereszt. A körirat: † LADISLAVS D(ei) G(racia) R(ex) VNGARIE. Azaz: László, Isten kegyelméből Magyarország királya. Hátlapján: Szt. László. A körirat: S(anctus) LADISLAVS REX. Azaz: Szt. László király.
November 11-ikén csakugyan összejött a nagy gyülés. Czillei, a ki pár nap alatt teljesen félre szorítá Eyczingert, mindenben képviselte a királyt. Hunyadi iránt nagy tiszteletet mutatott, így például a helyet a király jobbján mindig neki engedte át. Tudta, hogy ha Hunyadit ellenségévé teszi, minden terve könnyen dugába dőlhet. Egyelőre beérte azzal, hogy Hunyadi letette a kormányzói czímet. Mindazonáltal Hunyadi maradt az ország főkapitánya s jövedelmeinek kezelője, melyekből a királynak 24,000, Czilleinek 12,000 arany forintot kellett adnia, a többit belátása szerint az ország szükségleteire fordíthatá. Érdemei elismeréseül a király megajándékozta a beszterczei örökös grófsággal, fiát, az alig húsz éves Lászlót kinevezte horvát bánná, barátját Vitéz János nagyváradi püspököt pedig az ország kanczellárjává.
Az uj év (1453.) elején Pozsonyban találjuk a királyt, hol az országgyülés előtt letevé az esküt az ország alkotmányára. Ugyanekkor határozatot hoztak, hogy az Albert király halála óta tett adományok közül azok, melyeket Ulászló és Erzsébet a belháború idején tettek, érvénytelenek legyenek, ellenben érvényesek azok, melyeket Hunyadi János tett. Giskra is kárpótlást nyert a kezén volt várakért, csakhogy szabaduljon tőle az ország. A cseh rablók elvesztették vezéröket, legnagyobb részök mindazonáltal itt maradt, Axamith vezérlete alatt. Hunyadi László ment ellenök, és sikerült is némi eredményeket kivívnia.
Augusztusban ujra országgyülés volt Pozsonyban. Ez alkalmul szolgált azoknak, kik már ekkor szorosan Czilleihez csatlakoztak, hogy összejöjjenek és Czilleivel szövetkezzenek a nagy Hunyadi ellen. A ligát Széchi Dénes esztergomi érsek, Garai, Ujlaki és Palóczi László országbiró alkották. Szövetség-levelökben nem említik ugyan név szerint Hunyadit, de hűséget igérnek Lászlónak és Czilleinek mindenki ellen, bármely magas állásban volna is. Látszik, hogy Hunyadira czéloztak.

V. László és Czillei.
Székely Bertalan festménye. A Nemz. Muzeum képtárában. – A Képzőművészeti Társulat műlapjáról
Innét Csehországba akart utazni a király, hogy magát megkoronáztassa. Előbb azonban az osztrák országgyűlésre kellett elmennie. Ez alkalommal sikerült Eyczingernek őt arra bírnia, hogy Czilleit eltávolítsa. A király nagybátyjának még búcsúlátogatását sem akarta elfogadni, hanem Eyczingerrel tudatta elbocsátását. Czillei személyesen óhajtván az elüző parancsot hallani, minden áron a király elé akart jutni. László beereszté s kijelenté előtte, hogy Eyczinger az ő (t. i. a király) parancsát teljesíté. A nép most is Eyczinger pártján állott s annyira fel volt dühödve Czillei ellen, hogy lopva kellett eltávoznia; holott pár nap előtt Hunyadit akarta minden befolyásától megfosztani.
Ezután László csakugyan elutazott Csehországba s október 28-ikán fejére tétette Szent Venczel koronáját. A koronázási szertartást Széchi Dénes végezte, mert Rokyczanát csak a husziták ismerték el prágai érseknek, a katholikus csehek nem. Ez azonban a kelyheseknél nem szült jó vért, ámbár egyébként az ő kedvöket is kereste László, a mennyiben Podjebrádot megerősíté kormányzói méltóságában.

Hunyadi János megbővített czimere.
Az „Osztr.-magy. monarchia irásban és képben” czimű mű III. kötetéből.
Ez ujabb czimert Hunyadi János 1453. febr. 1-én nyerte V. László királytól. Kékkel és ezüsttel felnégyelt paizs, melynek első és negyedik tagjában az ősi Hunyadi-czimer: a csőrében arany gyürűt tartó holló; második és harmadik ezüst tagjában egy jobbjával koronát nyujtó vörös oroszlán van. Az oroszlán V. László czimer-adományozó oklevelének szavai szerint Hunyadi Jánost jelenti, aki a király távollétében az országot kormányozta és megvédelmezte, és számos dicső háborút viselt. A korona pedig, melyet az oroszlán tart, azt jelenti, hogy Hunyadi a király jogait és birtokát hűségesen megtartotta, a királynak hódoló készséggel felajánlotta s őt szerencsésen uralomra vezette.
A prágai koronázás alkalmul szolgált arra, hogy a három ország három legfőbb embere: Hunyadi, Podjebrád és Eyczinger egymással találkozzék. Mindegyiköknek ellensége volt a fondor s most ugyan eltávolított, de – mint a következés mutatá – csak rövid időre mellőzött Czillei. Főleg ellene volt intézve a frigy, a melyet hat évre kötöttek. A frigyben kívülök még több előkelő magyar, osztrák és cseh vett részt, mint Eyczinger öcséi, Vitéz és mások.
* * *
Mialatt a gyermek-király országai rendbe kezdtek jönni, az alatt keleten nagy dolgok történtek. Most tünt ki, miért kötött II. Mohamed trónraléptekor minden szomszéd állammal békét. Végre akarta hajtani azt, a mire ősei már több kisérletet tettek: el akarta foglalni Konstantinápolyt. Hosszan tartott az ostrom, a már teljesen elfajultnak látszott görögök még egyszer összeszedték magokat s hajdani őseikre emlékeztető hősiességgel küzdve engedtek át minden talpalattnyi földet a törököknek. Nem kevésbbé tüntették ki magokat az ott lakó génuaiak is, Giustiniani vezérlete alatt. Maga a császár, XI. Konstantin, ki nem bírta könyörgésével kiengesztelni a szultánt, valódi vértanúi lelkesedéssel harczolt. De egy nap lelkesedése nem képes a századok bűnét helyrehozni. A törökök hosszú harcz után bevették a várost s ezzel véget vetettek a görög vagy keleti római birodalomnak, 1453. május 29-én.
Konstantinápoly bevétele a középkori mívelődés történetében igen fontos esemény, a mennyiben ekkor széledtek el a görög tudósok Olaszországban s az ó-kori tudomány és műkincsek ekkor lettek ismeretesek, első sorban ott, másod sorban nyugoti Európa többi államaiban. De eleinte nem ezen szempontból tekintették Konstantinápoly elestét. Általában azt hitték, hogy ez csak kezdete a törökök nagyobb föllépésének egész Európával, a keresztény világgal szemben. Csakugyan keleten utazó kereskedők nemsokára meghozták a hírt, hogy a szultán rövid időn Magyarország ellen s azután a többi keresztény államok ellen készül. Hunyadi e körülményeket alkalmasaknak találta arra, hogy ujra megkezdje az izgatást a törökök ellen; annál inkább, mert II. Mohameddel 1454-ben már lejárandó volt a fegyverszünet s a szultán az egész telet Drinápolyban tölté, előkészületeket téve a következő évi hadjáratra. Buzdításának eredménye volt, hogy januárban (1454.) országgyülést tartottak s azon tetemes segélyt ajánlottak a török háború czéljaira. Az adó kivetésére és elrendezésére Hunyadi mellé tizennyolcz tagú bizottságot rendeltek, egy-egy harmad részében a főpapok, a főurak s a nemesek közül. De a király csak annyiban erősíté azt meg, a mennyiben Hunyadi hatalmát nem korlátozza. Csehország is buzgónak mutatkozott s a februárban tartott országgyülésen hatezer gyalogost és ezerkétszáz lovast ajánlott fel segélyül.
Alig történtek meg e szép ajánlatok Budán és Prágában, a törökök már is megkezdték a föllépést Szerbia ellen. Mohamed szultán követeket küldött Brankovicshoz, a kik megmagyarázták neki, hogy teljesen jogtalanul ül a szerb fejedelmi széken; mert Lázárnak nem lévén fiai, az örökösödés a leányágra szállott át, még pedig Lázár leánya, a szultán nagyatyjának felesége: Mára útján, a török császári házra. Felszólították tehát, hogy a jogtalanul bitorlott tartományt adja át. Brankovics a követeket szép szóval tartotta, hogy így a megtámadást lehetőleg elhalaszsza; a közben egyre erősíté várait s Magyarországba küldött segélyért. Ámde a szultán észrevevé Brankovics eljárásának okát s megkezdvén a háborút, majdnem a Dunáig nyomult elő. De Hunyadi sem hagyta a szomszéd házát, bár ez a szomszéd irányában többnyire minél kevesebb jóindulatot tanúsított. Noha a seregnek csak kis része jött össze, mégis benyomult Szerbiába s azon át Bolgárországba, egész Tirnováig. Az oldaltámadás teljesen sikerült: a szultán visszahuzódott Szófiáig. Hunyadi azonban nem soká folytathatta a hadjáratot, mert a Czilleiek Horvát- és Tótországban zavarokat támasztván, kénytelen volt visszafordulni.
Most a szultán ujra előnyomult s Novoberdót bevette. Szendrőt is megkisérlette bevenni, de sikertelenül. Foglyokat azonban nagy számban sikerült elhajtatnia, kiket a fővárosul kiszemelt Konstantinápolyban telepített meg.
A szultán már azt képzelte, hogy nem lesz ellenállás. Visszavonult tehát, harminczkétezer embert hagyván Firuz bég vezérlete alatt, a várak megostromlására. Hunyadi értesülvén a szultán távozásáról, Firuzénál sokkal kisebb seregével gyorsan átkelt a Dunán s oly véletlenül ütött a törökökre, hogy ezeknek a magyar sereg közeledtéről sejtelmök sem volt. Krusócz közelében történt az összeütközés. Firuz serege valósággal tönkre tétetett, maga nagyszámú előkelőkkel s a podgyászszal a magyarok kezébe esett. A krusóczi csata katonai szempontból nem volt ugyan valami nagyszerű fegyvertény, de erkölcsi hatása nem volt megvetendő. Miután Konstantinápoly bevétele az egész keresztény világot aggodalomba ejté s miután elterjedt a híre, hogy a szultán oly hadi vállalatra készül, melylyel legalább is Budáig hatolt: a kis krusóczi győzelem is nagynak tünt fel. E hangulatot Hunyadi is igyekezett felhasználni, követeket küldvén mind a pápához, mind a német császárhoz, vállalata előmozdítása végett; az utóbbihoz különösen azért, hogy a német rendeket segélyadásra bírja. A pápa keresztes háborút is hirdetett. De az idő már annyira előhaladt volt, hogy ez évben nem lehetett szó a támadásról, miért is a szerb fejedelem nem akarván tovább várni, a szultánnal kibékült.

Konstantinápoly.
Schedel: „Liber Cronicarum” czimű, 1493-ban megjelent művéből.
Mig Hunyadi a haza, sőt az egész kereszténység érdekében ily odaadó buzgalmat fejtett ki, addig az udvarnál változások történtek. Czillei bukása óta a három országban az egymással szövetséges három államférfiú szépen vezette a közügyeket. Egyszerre megváltozott az udvarnál és Ausztriában a hangulat, még pedig Czillei javára. Az osztrákok, a kik Czilleit csak az imént meg akarták ölni, azt kérték a királytól, hogy másod-kormányzójuk lehessen. László beleegyezett és mind maga, mind a nép a legnagyobb tisztelettel járult a visszatérő elé. Eyczinger ebből megérthette, hogy befolyásának vége, s inkább, hogysem letegyék, visszavonult. Ez 1455. február havában történt. De Czillei nem érte be Ausztria kormányával, valamint azzal, hogy V. László udvarában főudvaronczként szerepeljen: ő László összes országainak kormányát akarta egyesíteni kezében. E czélból megkezdte Hunyadi ellen a harczot, mert tudta róla, hogy nemcsak katona, hanem erélyes államférfiú, aki nagyra vágyó terveit bármikor könnyen megsemmisítheti. Nem lépett fel erőszakosan, hanem szép csöndesen László előtt befeketíteni igyekezett azt az embert, a kit egész Európa tisztelt. Azzal vádolta, hogy a koronára törekszik. A gyermek hitt a gonosz tanácsosnak s nem gondolt arra, hogy épen Hunyadi volt főeszközlője annak, hogy a magyarok királyul ismerték el őt.

II. Mohamed.
Nagy érem a szultán arczképével. Eredeti nagyságban.
A körirat: SVLTANI MOHAMMETH OCTHOMANI VGVLI BIZANTII INPERATORIS 1481 (?).
Miután ekkép a királyban a haza legnagyobb fia iránt az ellenséges indulatot Czillei felkölté, elhatározta, hogy Hunyadit csellel kézre keríti s megöleti. Először a királylyal fontos tárgyalások színe alatt Bécsbe hivatta. Hunyadi azonban az udvarnál levő barátai útján értesülvén a helyzetről, kijelenté, hogy a királynak mindig kész hódolattal engedelmeskedni, de az ország határain kivül menni nem köteles. Nem sokára ujabb királyi levél érkezett, mely tudatá, hogy bizonyos napon Czillei az ország határán levő Köpcsényben lesz, jelenjék meg ő is ott, mert fontos országos ügyekről kell értekezniök. Hunyadi meg is jelent kétezer emberével, de a helység előtt táborba szállott s azt ajánlá, hogy az értekezletet ott, valamely sátorban tartsák. Hiába mondá Czillei, hogy ő a királyt képviseli, tehát Hunyadinak kell hozzá mennie; ez tudta, honnan fúj a szél s nem hagyta magát rászedetni.

II. Mohamed szultán.
Az előbbi érem hátlapja, melyen a szultán lóháton van ábrázolva. A hibás körirat: MOHAMETH ASIE ET GRETIE INPERATORIS YMAGO EQUESTRIS IN EXERCITVS. Azaz: Mohamed, Ázsia és Görögország császárjának lovas képe. Lent: OPVS CONSTANTII. Azaz: Constantius műve.
A két kudarcz nem hogy elvette volna Czillei kedvét, hanem még inkább tüzelte. Harmadszor is megkisérlé, ha vajjon gonosz tervét nem hajthatná-e végre? Ujra meghivatá tehát Hunyadit a király által. Hunyadi elment, de csak azután, hogy a király menedéklevelet igért neki, melyet a hős kivánságára a salzburgi érseknek, a bádeni fejedelemnek és Podjebrádnak kellett volna aláírniok. Elővigyázatból Hunyadi most is roppan kiséretet vitt magával. Valami másfél mérföldre a várostól elébe jött egy Lamberger nevű udvaroncz s jelenté, hogy a király és Czillei nem nagy távolságban utána jönnek s utóbbi adja át a menedéklevelet. Már jó darabig haladtak, de Czillei még sem jött. Betértek hát egy faluba s Hunyadi már vissza akart fordulni, mikor Czillei valami negyven ember kíséretében megjelent s tudtára adá Hunyadinak, hogy a király az úton várakozik reá. Arról a helyről Bécs kapujáig lehetett látni, de a király nem mutatkozott. „Bizonyára valamely szőlőben keres üdülést a nap tikkasztó hevében” bíztatá Czillei a mindinkább bizalmatlankodó Hunyadit. De ez nem sok hitelt adott szavainak s a menedéklevelet követelte. Czillei a királyra hivatkozott, hogy nála van. Hunyadi ekkor Lambergerhez fordult és szemrehányást tett neki, amiért azt merte mondani, hogy Czillei hozza a menedéklevelet. Miután Lamberger a gróf parancsával mentegetőzött, Hunyadi Czilleire támadt. Szemére hányta sokszor tanúsított álnokságát s így szólt hozzá: „Mit reszketsz, gyáva lélek, a verem szélén, a melyet magad ástál? Kezemben vagy, egy intésemre összevagdalnak s nincs, a ki meg tudna menteni. Mégis a király iránt való tiszteletből megbocsátok. Óvakodjál azonban, hogy még egyszer így találkozzál velem!” Ezután visszafordult Magyarország felé.
Hunyadit Czillei alávaló eljárása nem volt képes nagy hivatásától eltéríteni. Míg a király s udvara tobzódásban és cselszövényben találta boldogságát, addig a hős férfiú egyre folytatá készületeit s alkudozásait.
Az 1455. év elején meghalt V. Miklós pápa. Helyét III. Calixt foglalá el, a ki szintén megfogadta, hogy minden erejét a törökök ellen fogja fordítani. A pápák ugyan nem sokat tettek, de azért pártolásuk még sem volt csekély nyereség. Kivált ekkor, mikor általános hadjárat készült, melyben Burgund, Arragonia, az olasz köztársaságok és herczegségek s a németek is részt vettek volna. Hogy a hadjárat megkezdését sürgesse, Brankovics elment az ez évben tartott győri országgyűlésre. Mert a török ismét bevette a mult hadjáratban visszafoglalt Novoberdót. De a nagy tervekből mindig csak igen kevés valósulhatott meg. Tudta ezt Hunyadi és több biztosítékot vélt találni a hadjárat szerencsés kimenetelére abban, ha Magyarországon belül helyreáll a béke. Ez év nyarán tehát, nagy áldozatok árán, mindenkivel kibékült. A királylyal való béke föltételei a következők valának: Hunyadi lemond az ország kormányzásáról s a kezén levő királyi várakat kevés kivétellel visszabocsátja; ellenben Dél-Magyarország kormánya s a törökök elleni védelem ügye kezében marad. Fiát Mátyást kezesül adja az udvarba; másik fia: László, lemond a dalmát-horvát-tót bánságról. Ehhez járult a Czilleivel való szerződés, mely szerint Dalmát-, Horvát- és Tótország báni czímen az ő kezén maradjon. Hunyadi Mátyás vegye el Czillei Erzsébetet, Hunyadi László pedig Garai Máriát. E házassági frigyek lettek volna hivatva biztosítani a szerződéseket, melyeket Hunyadi leggonoszabb ellenségeivel megkötni volt kénytelen.

Nándorfehérvár.
XVI. századi metszetről. Münster „Cosmographiá”-jából.
* * *
A következő év ápril havának elején ujra egybegyült az országgyülés. Czélja volt, hogy megtegye az intézkedéseket a két éven át elmaradt hadjárat megkezdéséhez. Az ajánlatok szépek voltak, de a tavalyi rossz termés miatt a hadjáratot aratás utánra határozták.
Az országgyülés javában folytatá működését, mikor híre érkezett, hogy a szultán óriás sereggel Nándor-Fehérvár ostromára indult, a honnan egyenest Buda alá készül.
Mindenki tudta, érezte, hogy csak egy ember mérkőzhetik Konstantinápoly meghódítójával: az udvar által egy év óta következetesen üldözött Hunyadi János. Ily viszonyok között Hunyadi éreztethette volna nélkülözhetetlenségét, föltételeket szabhatott volna, melyek helyzetét jelentékenyen biztosíthatják. Mindezt nem tevé, hanem látva, hogy szükség van reá, az alvidékre sietett, hogy rendezze az ellenállást. Megelégedett azzal, a mit a király önként megtett, t. i. hogy kibocsátotta Mátyást, a haza érdekében tett költségeiért zálogba adta neki Temesvárt s megerősíté különböző adományleveleit.
Hunyadi a készülődések központjául Szegedet választá. Oda kellett gyülekeznie minden haderőnek. Ez különben nem volt sok, ha tekintetbe vesszük a mult évi készületeket. A külföldi segély ismét elmaradt, csak Filo Boldizsár arragoniai tengernagy jelent meg a török vizekben s nehány ezer spanyolt és francziát vitt segélyül Szkender bégnek; a hadjárat későbbi folyamában a római pápa hajóhada is megjelent a Hellespontusban. De nemcsak a külföld részéről, itthon is tapasztalható volt a közöny, kivált a magasabb körökben. A király ugyan eleinte irt mindenfelé, és a külföldről segélyt sürgetett, de csakhamar felhagyott vele s a gonosz Czilleivel elmerült a mulatságban. Czillei nem is titkolta óhaját: vajha Hunyadit jól megvernék a törökök, hogy elveszítené minden befolyását. Hasonló indulatból vagy közönyből követték Czillei eljárását igen sokan az előkelők közül is, úgy hogy Hunyadinak e hadjáratban saját vagyonán és nehány személyes barátján kivül csak két idegen pap volt a főtámasza: Carvajal János, a szent angyalról elnevezett bíboros és az apostoli szék követe, továbbá Kapisztrán vagy helyesebben Capistroi János, Ferencz-rendi barát.
Carvajal közvetíté Hunyadi érintkezését a pápával s tekintélyes állásánál fogva az itteni legmagasabb körökben is működött Hunyadi érdekében, Kapisztrán pedig a népet lelkesíté.

Kapisztrán János.
XV. századi festmény, Vivarinitől.
A zászló felirata: DEO AGIT(e) GRATIAS QUI DEDIT NOBIS VICTORIAM P(er) J(esum) CH(ristum) DO(minum) N(ost)R(u)M. Azaz: Mondjatok hálát Istennek, aki győzelmet adott nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Kapisztrán János az Abruzzok Capistrano nevű helységében, 1386-ban, előkelő családból született. Elvégezvén a perugiai főiskolán a jogi tanulmányokat, Nápolyi László király szolgálatába állott s kiváló képzettségénél fogva magas hivatalokra s végül az országbirói méltóságra emelkedett. László halála után az ellenpárt kerekedett fölül. Kapisztránt börtönbe vetették, ahol hosszú ideig sinlődött. Visszanyervén szabadságát, búcsút mondott a világnak s a ferencziek Sienai Bernát alapította szigorúbb al-rendjébe lépett. Tüzes szónoklataival csakhamar nagy hírre emelkedett. Négy pápa: V. Márton, IV. Jenő, V. Miklós és III. Calixt tüntette ki kegyeivel. V. Miklós kiküldé Németországba, hogy fölkeltse a népben a vallásos érzületet s a törökök ellen indítandó háborúban való részvételre bírja. Először Bécsbe ment. Gyalog, kiséret nélkül, kezében feszülettel, úgy érkezett oda 1451 nyarán Németujhelyből. A város kapujánál az egyetem tanárai s a városi tanács tagjai nagy tisztességgel fogadták s a ferencziek kolostorába kisérték. Négy hétig tartózkodott Bécsben. Ezer meg ezer ember sereglett körüle, hogy prédikáczióját hallhassa. Hallgatóinak nagy tömegét Szt. István temploma sem fogadhatta magába; ezért a templomon kivül álló, kőből faragott szószékről prédikált, amely a templom északi oldalán ma is látható még. Pedig Kapisztrán nem is a nép nyelvén, hanem latinul beszélt s szavait valamely szerzetes-társa tolmácsolta. Erős hangjával, kifejező arczával, tüzes tekintetével, a beszédében nyilatkozó hévvel s élén taglejtésével érte el ama csodálatos hatást. Bécsből Morvaországba ment, a hol a husziták közül sokakat megtérített. Majd Déli Németország főbb városait látogatta meg. Szentségének és szónoki képességének híre megelőzvén őt, mindenütt nagy lelkesedéssel és tisztelettel fogadták. Eléje hozták a betegeket, nyomorékokat, hogy Szt. Bernát birétumával vagy vérével megérintvén és értök imádkozván, meggyógyítsa. Nürnbergben három óráig tartott prédikácziója után, 3640 ostáblát, 11000 koczkát és megszámlálhatatlan kártyát égettek el a város piaczán. 1453-ban Sziléziát és Luzácziát járta be, 1454-ben ismét Augsburgban, Würzburgban és Frankfurtban fordult meg. Az utóbbi helyen épen birodalmi gyűlést tartottak. Beszédével rávette az egybegyült rendeket, hogy a törökök ellen tekintélyes segélyt ajánljanak meg. Azután Magyarországba jött. Másfél év alatt bejárta az ország nagy részét és lelkesítette a népet a keresztes hadjáratra.

Kapisztrán szószéke és szobra Bécsben, a Szt.-István-templom északi oldalán.
Fényképről.
Hunyadi sokkal jobban ismerte a királyi udvart s az irigy főurakat, hogysem a nálok tapasztalt közöny szokatlan lett volna előtte. Nem is törődött vele. Hogy minden intézkedést megtehessen, egész nyugodtsággal május elején Szegedre ment. Erélyének csakugyan sikerült pénzt, hadiszert és élelmet a kellő mennyiségben összegyűjtenie. Hogy igy történt, a népnek is becsületére válik, mert mutatja, hogy az adó fizetését az aratás utánra halasztották.

Nándorfehérvár alatt. (1456.)
Székely Bertalan falfestménye a pécsi székesegyházban.
A Kapisztrán által gyüjtött keresztesek közül mind többen-többen jelentek meg. Hunyadi azonnal vizsgálat alá vette őket. A ki alkalmatlannak mutatkozott, azt azonnal haza küldte, a többit pedig elkezdte szabályosan begyakorolni. Ily csapat élén jelent meg Carvajal is, el lévén határozva, hogy a hitetlenek elleni harczban kiérdemli a vértanui koszorút. De Hunyadi figyelmezteté, hogy diplomácziai működésével nagyobb szolgálatot tehet a szent ügynek, azért visszatért az udvarhoz.
Május vége felé már közeledett Nándor-Fehérvárhoz a török. Hunyadi elment ekkor oda és szép csapatot helyezvén a várba, azt élelemmel, lőszerrel ellátta. A kapitányság díszes, de terhes tisztjével sógorának Szilágyi Mihálynak főkapitánysága alatt Ország Mihályt s a spanyol Bastida Jánost bízta meg. Maga visszaért Szegedre, mert az volt a terve, hogy bevárja, míg a török a vár ostromában kimerül és akkor támadja meg teljes erővel.

Nándorfehérvár ostroma és fölmentése 1456-ban.
Térkép. Tervezte: Bárczay Oszkár.
A török közeledésének híre természetesen minél hamarább elhatott Budára. s talán buzgó föllépésre ösztönözte az udvart, az előkelőket? Távolról sem. Czillei nagy vadászatot rendezett a budai hegyek között. A királylyal együtt addig üldözték a vadat, míg Bécsben vették észre magokat. Ily gyáva módon hagyták oda a magyar fővárost. Példájokat követték a főurak, kik jószágaikra vonultak, úgy hogy a budai királyi vár, a régi krónikás szavaival élve, „üresen maradt s elhagyatva, mint a barom-itatóhely a pusztában”. Két hétig őrizete sem volt.
De térjünk vissza Nándor-Fehérvárra. Hogy a viszonyokat jobban megérthessük, vessünk egy pillantást a térképre. A város azon a szögleten van, melyet a Száva s a Duna képeznek, a mint az előbbi az utóbbiba szakad. Fekvése nagyon hasonlít fővárosunkéhoz. Maga a város hegyen terül el, ép úgy, mint Budavára. Nyugati szögletén állott Hunyadi lakóvára, a hegy oldalában s alatta voltak a külvárosok. A Száva partján csak két sor apró ház állott, keskeny sikátorral elválasztva; ellenben keletre és délre elég sűrűn állottak a házak. A külvárosok s a belváros vagy vár között igen erős fal emelkedett. Magok a külvárosok is hatalmas falakkal s mély árkokkal voltak körülvéve. A városhoz egészen közel szép hegyek vannak, a melyek részben uralkodnak rajta. Ezek akkor szép erdőkkel voltak borítva. Tisztást csak két kis falu képezett bennök: Malacsova, a város közvetlen közelében, és kevéssel odább Czigánka, valamint a Mohrilung-pataktól északra fekvő fönsík, a melyen Szt. Magdolna csinos egyháza s mellette görög zárda állott. Az említett patakon kívül még néhány más csermely is járul a tájkép változatosságának emeléséhez. De nem csak ezen az oldalon hasonlít Nándor-Fehérvár fekvése fővárosunkéhoz, hanem a másikon is, a mennyiben az is csupa merő síkság. Abban a korban elég mocsáros volt, de épen az ostrom idején szárazabb időszak lévén, e sajátság kevésbbé volt észrevehető. Itt szakad a Száva a Dunába. Mindegyik folyó több szigetet alkot. A Dunában levők között legjelentékenyebb a várossal észak-nyugat felé, épen szemközt eső Tábor-sziget, a Szávában levők között a kissé feljebb fekvő Cziganlija (Czigány)-sziget. Nem messze a Szávar torkolatától, a Duna partján fekszik Zimony. Kissé megerősített, élénk kereskedő város volt már akkor is, a melyet béke idején hid kötött össze Nándor-Fehérvárral.
A legalább százötvenezerre menő török hadsereg minden akadály nélkül helyezkedett el. A várőrség tudta jól, hogy ellenszegülésének nem volna semmi eredménye, azért nem is kisérlette azt meg. A törökök hadi állását teljesen feltünteti térképünk. A már említett fönsíkon állott a török tábor, melynek sátrai között a basákéit könnyű volt megismerni fényökről. Azonban mindannyinál fényesebb és nagyobb volt a nagyúré, mely kissé emelkedettebb helyen állott, a honnan az egész vidéket át lehetett tekinteni. A tábor igen nagy kiterjedésű volt, mit már abból is gondolhatni, hogy óriási volt a fölszerelés: élelmi- és hadiszer. Tábori malmok és kemenczék sem hiányoztak, hogy táplálékban hiányt ne szenvedjen a katonaság. A Duna jobb partjáról a várost nagy félkörben zárta be a török sereg, mely három csatasorban volt felállítva. Köztök voltak elhelyezve az ágyútelepek, összesen háromszáz ágyú. Az ágyúk, részben óriási nagyságuak valának. Hogy miért nem szállották meg a törökök a Duna bal partját s a Száváét, azt nem tudjuk. Úgy látszik, a várnak a vízi oldalról való elzárására elégnek tartották flottájokat, mely kétszáz kisebb nagyságú, könnyű gályából állott.
Miután a várost könnyű szerrel bekerítették, még junius elején megkezdődött az ostrom. A törökök több rohamot intéztek a várfalak ellen, de egyelőre a fősúlyt a tüzelésre fordították. S csakugyan nagyon megrongálták a falakat, az óriási kőgolyók egész épületeket sodortak magokkal. Emberben kevesebb kárt tettek, mert a golyók járása oly lomha volt, hogy könnyen kitérhettek előlök. A szultán szép seregében s annak könnyű előhaladásában egészen elbízta magát. Korholta atyját, a ki nem bírta hat hónap alatt bevenni e véghelyet s esküt tőn, hogy két hét alatt ura lesz a várnak, két hónap mulva pedig Budán fogja elkölteni ebédjét.
De nem sokáig tartott a nagyúr bizalma. Az őrség segítve a városnak magyar és rácz polgárságától, mindenkor résen állott, ha a törökök az ágyúik által nyitott réseket felhasználni akarták.
E közben Hunyadi is eléggé rendbeszedte seregét s elérkezettnek vélte az időt a föllépésre. Serege akkortájt igen eltért az ő rendes csapataitól. Sokkal nagyobb számú volt, csakhogy igen sokan voltak benne a nem igazi katonák, t. i. a keresztesek. Rendes hadseregének magvát a saját költségén kiállított tízezer ember tevé. Ezekhez járultak még Kórógyi János mácsói bán, továbbá Rozgonyi Sebestyén és Kanizsai László dandáraik. A keresztesek lehettek valami negyven-ötvenezren. A legtöbben közülök magyarok voltak, de mindenféle más nemzet is képviselve volt köztök. Lovas nem igen akadt soraikban; soknak rendes fegyvere sem volt, hanem csak kaszája vagy furkós botja. A legkülönbözőbb állású emberek voltak köztük: parasztok, kézművesek, alsóbb rendű papok, tanulók, csavargók. De Kapisztrán olyan ember volt, a ki ily rendetlen tömegeket vezérelni tudott. Hunyadi is megtett mindent, hogy őket rendhez szoktassa, és hogy az élelemből ki ne fogyjanak. Mert tudta, hogy ily összecsődült nép, ha két nap nincs elesége, könnyen fellázad.
Hunyadi serege a Tisza két partján vonult Nándor-Fehérvár felé: a balparton a tulajdonképi hadsereg, a jobbon a keresztesek; a Tisza vizén pedig számos csónak úszott alá. Megtudták ugyanis, hogy a török hajóhad eredeti állomásait elhagyva, az öt mértföldnyire eső Szalánkemen előtt foglalt állást. Ezt kellett megtörniök, ha fel akarják menteni a várat. A törökök hajói erősek voltak, azonkivül összekötözték azokat kötelekkel, úgy hogy mintegy áthatatlan hídat alkottak. Számra a Hunyaditól összegyűjtött hajók nem voltak sokkal kevesebben, csakhogy nem volt több gálya köztök egynél, a többi könnyű tiszai naszád volt.
A magyarok julius 14-ikén érték el a törököket. Ezek eleinte megvetőleg nézték a magyar hajórajt, mely kisebb és jelentéktelenebb volt, mint az övék. Csakhogy a mi hajóhadunknak előnye volt, hogy a szárazföldön két oldalt vonuló sereg előmozdítá ügyét s hogy nem fölfelé, mint a törököknek, hanem lefelé kellett eveznie. Makacs volt a harcz, egyik fél sem akart engedni. Ekkor jelentek meg a nándor-fehérvári vár csekély számu sajkái, melyeknek elküldését vízi harcz esetére Hunyadi elrendelte volt, s hátulról támadtak az ellenségre. Ez hiányzott csak! A teljesen körülzárt ellenség végső erőlködést tőn, de hiába. Három legszebb gályáját elsülyesztették, négyet elfogtak, a többi is többé-kevésbbé megromlott. A gályák legénysége is vagy elesett, vagy megsebesült. A hajóhad oly nyomorultan tért vissza Nándor-Fehérvár alá, hogy a szultán jónak látta felgyujtatni, nehogy a magyarok kezébe essék.

Kapisztrán János ivó-csészéje.
A budai Ferencz-rendiek birtokában. Milakovszky István eredeti fölvétele.
Kemény fából készült, egyszerű lapos csésze, melyet a fedő lap szélén olvasható egykoru felirat szerint Kapisztrán János halálos ágyán János gurki püspöknek hagyott. Az érdekes ereklyét még 1456-ban aranyozott ezüstbe foglalták s kehelyformát adtak neki. Jelenleg a budai ferencziek kolostorában őrzik.
Ezzel helyreállott Nándor-Fehérvárral a közlekedés. Hunyadinak első dolga volt most, hogy csapatai javával átkeljen a Dunán s a várban foglaljon állást, míg seregének többi része a Duna és Száva balpartján s a Tábor-szigeten helyezkedett el, biztosítva minden Magyarország felé vezető útat.
A török vezérek közül sokan már a vízi csata után nem jósoltak sikert seregöknek. De a szultán nem hitt nekik s ernyedetlenül folytatá a vár vívását. S úgy látszék, eredménynyel. Hunyadi látván, hogy a külvárosok mindinkább kezdenek romba dőlni, úgy hogy megtartásuk szinte lehetetlen, nagyszerű fogásra határozta el magát. A julius 21-iki délutáni roham alkalmával beereszté a törököket, a maga seregét pedig a belvárosba s a külvárosoknak a hegy lejtőjén fekvő részeibe vonta vissza. A törökök azt hivén, hogy már minden rendben van, elszéledtek a városban és rabolni s a belvárost megtámadni kezdték. Csak ezt várta Hunyadi. Miután a törökök már eléggé rendetlenségbe jöttek, legjobb csapataival megtámadta őket. Vad harcz keletkezett, ember ember ellen küzdött egész éjen át. Igen sok török elesett, de ujak jöttek a helyökbe s már-már kételkedni lehetett a város megtarthatásán. Egy török már fel is hágott a vár falára, hogy feltűzze a lófarkot, a törökök hadi jelvényét. Az őr megkísérlé levetni őt, de hiába: a hosszan tartó kézi viadal egyenlő erejűnek tünteté fel a küzködőket. Ekkor merész elhatározás támadt a magyarban: átkarolta ellenfelét s magával a mélységbe rántá. Igy akadályozta meg a török zászló kitűzését. Neve Dugovics Titusz; megérdemli, hogy emléke fenmaradjon az idők végeig.

Dugovics Titusz.
Wagner Sándor festménye. A Nemz. Muzeum képtárában. A Képzőművészeti Társulat műlapjáról.
Hasonló jelenetek ismétlődtek az éjjeli s a reggeli harcz alatt. Ekkor az a gondolat támadt az őrségben, hogy leöntik kénkővel s más gyulékony anyagokkal a rések kitöltésére felhalmozott rőzsét s azt meggyujtva, a külváros utczáin és árkában tolongó törökökre hajigálják. A törökök lobogós ruháin ellenállhatatlanul terjedt a tűz s borzasztó rémülést idézett elő. A magyarok felhasználták ezt s kitörtek a várból. Másrészt Kapisztrán is átjött keresztesei egy részével. Egyesült erővel aztán a törököket halomra ölték. Ezzel meg volt szüntetve az ostrom s délben már a szabad város templomában tartottak isteni tiszteletet.
Hunyadi azonban még nem tartotta befejezettnek az ostromot. Kemény parancsot adott tehát ki, hogy senki ne mozduljon helyéről s a törökökkel viadalt ne kezdjen. Kapisztrán is átment a Száva tulsó partján levő táborába, hogy azt rendben tartsa. De a sors máskép intézkedett. A mint a jámbor szerzetes a Száva partján járt-kelt, egyszer csak észreveszi, hogy nehány emberből álló előörsi csapat összetűz a török előőrsökkel, s hogy keresztesei közül egymás után többen odaszökdösnek. Szándéka lévén a népet Hunyadi parancsának megtartására buzdítani, nehány hű emberével maga is átcsónakázott a Száván, de a népet sehogysem tudta rábírni, hogy elálljon a harcztól. Sőt a várbeliek még létrákon is szökdöstek hozzá és sürgették, hogy kezdje meg a harczot. Ekkor egy merész gondolat villant meg agyában. Isten ujját látva a nép ellenállhatatlan harczvágyában, megragadja a keresztet s mintegy kétezer emberből álló csapata élén „Jézus!” kiáltással a törökökre veti magát. A fanatizált csoport a legnagyobb lelkesedéssel tör előre, visszanyomja a törököket s lefegyverzi az ágyúkat. Már-már az ellenség táborának közepéig hatolnak. Ámde ez is kezd magához térni s félni lehetett, hogy a kis, hősies csapatot levágják. Most tünt ki egész nagyságában Hunyadi vezéri lángelméje. Látván, hogy az akarata ellenére harczba keveredett keresztesek mily előnyöket vívtak ki, de azt is, hogy az egész csapat a legnagyobb veszélyben forog, kipróbált rendes katonáival a másik oldalon a keresztesekkel viaskodó törökökre üt. Ekkor kezdődött el a nagy harcz. Mintha minden egyes katona érezte volna, hogy e csatával nemzetének hosszú időre eldönti sorsát, oly buzgalommal harczoltak mindnyájan. A magyar csapatok, bár számra kevesebben voltak, mint több előnyt vívtak ki. Hiába ment maga Mohamed szultán a legjobb példával elő, hiába estek előtte legjelesebb vezérei, a rumili-i béglerbég s a jancsár-aga: Hunyadi magasabb hadvezéri tehetsége, tudománya s a magyarok elszántsága utóbb is győzedelmeskedett.
Így érkezett el az est. Hunyadi még most sem bízott győzelmében s a legaggodalmasabb gonddal tett meg minden intézkedést a török támadás esetére. Másként a törökök: az utczai harczban elhulltak a jancsárok, a délutáni nagy csatában a szpáhik, a török sereg két legjobb csapata, ezen felül a szultán is nagyon megsebesült. Ily körülmények között jónak látták, hogy az éji sötétség védelme alatt visszavonuljanak. De a visszavonulás, ámbár a magyarok nem üldözték őket, rendetlen futássá fajult. Csak Szófia táján tudott az időközben sebeiből magához tért szultán rendet csinálni a futamlók között.
Mikor a következő napon a magyar előőrsök a fölkelő nap aranysugaraitól megvilágított téren Nándor-Fehérvár előtt végig tekintének, csak akkor látták, mily győzelmet aratott az elbizakodott ellenségen a magyar hadvezéri tudomány, a magyar vitézség, a hazafiság- s a vallás-sugallta lelkesedés. Huszonnégyezer török hullája feküdt a csatatéren, négyezer volt a foglyok száma, a törökök összes ágyúi, huszonhárom hajó, nagyszámú puska s egyéb fegyver került kezünkbe, noha az ellenség készletének legnagyobb része odaégett.
Ez volt Hunyadi életének legszebb napja, ez volt utolsó csatája a törökkel. Az ellenséget e csapás úgy leverte, hogy hetven esztendeig nem mert arra gondolni, hogy Budára jöjjön. A hazafiak előtt pedig Hunyadi diadala, mint a legtisztább dicsőség lelkesítő példája tündöklött és tündökölni fog örökké!
* * *
A dicső győzelmet sietett mind Hunyadi, mind Kapisztrán tudatni a királylyal, a pápával és másokkal. Képzelhetni, mily örömöt keltett ez esemény. A király „Te Deum” tartását rendelte el a városokban, a pápa pedig a győzelem emlékére az Úr színe változása napjának megünneplését hagyta meg, azonkívül elhatározta, hogy Hunyadit czímekkel és herczegi koronával kitünteti. De a nagy lelkesültség most is csak szavakban nyilvánult. Hiába írták Hunyadi és Kapisztrán, hogy most tízezer ember többet tehet, mint máskor háromszor annyi, a pápa is csak másokat buzdított, azok pedig nem mozdultak.

V. László nagy függő pecsétjének előlapja.
Az Orsz. Levéltárban lévő eredetiről. Rajzolta: Baránski Emil.
Közepén a czimerekkel diszített trónuson ülő király, teljes díszben. A czimerek közül: balról legfölül Magyarországé (a kettős kereszt), alatta Csehországé, jobbról fönt Magyarország másik czimere (a pólyák), alatta Dalmácziáé, ez alatt Ausztriáé tisztán fölismerhető. A körirat: S(igillum) MAIESTATIS LADISLAI DEI GR(aci)A HUNGA(r)IE BOHEMIE DALMACIE CROATIE RAME SERVIE GALLICIE LODOMERIE COMANIE BULGARIEQ(ue) REGIS. Azaz: László, Isten kegyelméből Magyarország, Csehország, Dalmáczia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galiczia, Lodoméria, Kumánia és Bulgária királyának felség-pecsétje.
Különben hiába is küldtek volna csapatokat. A törökök behozták magukkal a fekete halált, mely elragadt a magyarokra s annál inkább terjedt, mert a csata után a roppant sok hullát, középkori szokás szerint, hanyagul temették el. A rettentő betegséget megkapta Hunyadi is. Azonnal átvitetné magát az egészségesebb levegőjű Zimonyba, de csakhamar érezte, hogy már nincs számára orvosság, a halált el nem kerülheti. Az ágyánál volt előkelőkkel élénken értekezett a teendőkről s mintegy politikai végrendeletül az egyetértést, a hazaszeretetet s a törökök elleni harczot ajánlá nekik. Majd fiaitól vett búcsút, lelkökre kötvén, hogy az erénynek bár gyakran tövises, de mégis egyedül biztos útján maradjanak. „Isten félelme s a hazaszeretet az egyedüli örökség, a mit reátok hagyok – mondá – mert a többi javak a szerencsének csak mulandó adományai!” Ezután az utolsó kenetet óhajtotta felvenni, de nem lehetett rábírni, hogy az Úr testét lakásán vegye magához. Elvitette magát az egyházba, ott meggyónt Kapisztránnak és megáldozott. Röviddel utóbb kiadta nagy lelkét, 1456. augusztus 11-én. Tetemét, kivánságához képest, mindjárt másnap Gyula-Fehérvárra szállították s az ottani székesegyházban eltakarították.
Nagyságát mutatja az is, hogy mint fogadták halála hírét. A magyar nép úgy érezte magát, mintha atyját vesztette volna el, a pápa megsiratta és nagyszerü gyászistenitiszteletet tartott érte Rómában. Maga Mohamed szultán is, mint mondják, egy óra hosszat némán, mélán nézett maga elé, mikor hírül vette, hogy nagy ellenfele meghalt; azután így szólott: „A világ legnagyobb vezére veszett el benne!”
Külsejére nézve Hunyadi középtermetű volt. Erős nyaka körül göndör barna haj omlott alá, nagy szemei derülten néztek a világba s arczának pirossága egészséges erőre mutatott. Már a külseje elárulta, hogy rendkívüli ember.
Kétségkívül egyike volt kora legnagyobb embereinek. S hogy oly nagy hatást tudott gyakorolni, annál nevezetesebb, mert nem volt előkelő származású. A középkori krónikások hírneves ősökkel akarván őt felruházni, a római Corvinusoktól származtatták. (Corvinus-nak vagyis Hollós-nak nevezték czímeréről, a melyben egy csőrében gyűrűt tartó holló van.) Némelyek a lengyel Corvin-családdal hozták összeköttetésbe, mások azt állították róla, hogy Zsigmond király természetes fia. Mindez mese. Ma már biztosan tudjuk, hogy Hunyadi elei a Balkán vidékéről részint a legelő elégtelen volta, részint a törökök terjeszkedése miatt Havasalföldére és Erdélybe vándorlott oláhokhoz tartoztak. Nagyatyja Szerbán a Hunyad-vára királyi uradalmában megtelepedett oláhok főnöke volt. Atyja: Vojk Zsigmond király szolgálatába állott, mint a királyi udvar katonája vagyis testőre. Vitézségéért Zsigmond megerősíté Hunyad-vári birtokában. Ide vonult, mikor a katonai pályáról lelépett. Megyéjében is tekintélyes állást foglalt el, amit bizonyít, hogy leányai közül az egyiket az oláh fejedelem fia, a másikat Dengelegi Pongrácz, a harmadikat Székely János – mindkettő előkelő erdélyi nemes – vette el. Oláh ősei ellenére Hunyadi egész életében a legigazabb magyarnak mutatta magát és még halálos ágyán is magyarul beszélt.

V. László király ezüst pénze.
Veszerle „Érm. Táblái”-ról.
Előlapján a király, fején koronával, kezében a jogarral s az ország almájával. Hátlapján a mostanihoz hasonló czimer.
Fiatal koráról alig tudunk valamit. Születési éve sem bizonyos, körülbelül Zsigmond uralkodásának elejére esett. Korán a királyi udvarhoz került, majd részt vett több háborúban s vitézségével annyira kitünt, hogy Zsigmond és Albert királyoktól több adományt nyert. Az utóbbi uralkodása idején már mint igen tekintélyes ember szerepel s halála után úgy ismerjük, mint az ország első emberét.
Életét két eszmének szentelte, melyek a legszebben egybe forrottak nála: a hazának s a keresztény vallásnak. E két eszme lelkesíté minden tettében, ennek hatása alatt fejlett ki benne engesztelhetetlen gyűlölete a törökök ellen. De e gyűlölet nem volt a műveletlen ember vak ellenszenve az idegen ellen, hanem abból a meggyőződésből folyt, hogy Magyarországnak a török a legveszedelmesebb ellensége, a melylyel meg kell küzdenie életre-halálra; hogy addig nem lesz nyugtunk, míg csak egy török is lesz Európában. Nagy szellemének az is kiváló tanújele, hogy ezzel az eszmével nemcsak Magyarországot tudta lelkesíteni, a hol erre úgy is kész volt a talaj, hanem az idegeneket is; hogy meg tudta az egész európai közvéleményt győzni arról, hogy Magyarország az európai czivilizáczió legbiztosabb védőfala a kelet támadásai ellen, hogy tehát hazánk ügye Európának közös ügye. Vállalataiban mindig támogatta az a tudat, hogy háta mögött egész Európa áll, mely, ha valóban nem is, de legalább erkölcsileg segíté. S a magyar katona keblét nem kevéssé feszíté annak tudata, hogy ha ő bukik, annak híre elterjed egész Európában, viszont győzelmét győzelemnek tekintik nemcsak Budán, hanem Rómában, Párisban, Frankfurtban is.
Szerették Hunyadit nagyravágyással vádolni, úgy kortársai, mint némely ujabb írók. S ki tagadná el, hogy szerette, ha kezében nagy hatalom van s hogy rajta volt, hogy maga, illetőleg családja részére nagy vagyont gyűjtsön össze? De vajjon bűn-e a nemes nagyravágyás? Lehet-e valakinek vétkül felróni, hogy a legderekabb igyekszik lenni? Hibáztathatjuk-e, hogy szerette a hatalmat, a vagyont, melyet azonban a legtisztább, a legbecsületesebb módon szerzett? ha arra használta fel, hogy oly munkát végezzen, melyen az egész nemzetnek kellett volna dolgoznia? Mert hatalmát nem arra használta, hogy személyes ellenségeit összetiporja, bár megérdemlették volna; hanem ő, az erősebb, kész volt engedni, csakhogy minden más gondtól megszabadulva, a haza szent ügyét védelmezhesse s a törököt visszaszoríthassa. Nem kell-e inkább áldanunk a gondviselést, hogy Hunyadi a neki adott adományokat, a háborúkban szerzett zsákmányt nem prédálta el, hanem nagy javakat szerzett s azokban ujabb támaszt a közügy érdekében kifejtendő működésére?

Hunyadi János halála.
Lotz Károly falfestménye a Budapest-Ferenczvárosi templomban. Háry Gyula tollrajzáról.
Némelyek viszont nem tartják egyébnek vitéz katonánál a ki hazáját gyermek módjára szereti. Ez is tévedés. Ha kevésbbé bírt is tudományos műveltséggel, éles itélete, nagy emberismerete volt. A ravaszság sem hiányzott benne, de az alig ment túl a tapintatosság határán; fondorkodásra épen semmi hajlamot sem mutatott és semmi sem volt képes őt a becsület útjáról letéríteni.

Vajda-Hunyad vára.
Orell-Füssli: „Ungarn in Wort und Bild” czimü művéből.
Mint vajda s mint kormányzó kitünően vitte a kormányzás ügyeit. S bár minden igyekezete a törökök elleni harcz volt, kimutatta, hogy elég széles látóköre van arra, hogy az ország többi érdekeit is felfogja s azok kivánalmainak is megfeleljen. Igazságszeretetét is gyakran nyílt alkalma kitüntetni, s mint egy kortárs írja: „ülve és állva, járva és lovagolva, mindenütt törvényt látott és igazságot tett.”
Mint katonának alig volt párja. Egyaránt kitünt személyes vitézségével és hadvezéri tudományával. Mint vezér nem nagy súlyt fektetett arra, hogy seregei valami nagyszámúak legyenek, de rajta volt, hogy haszontalan elem ne legyen bennök, továbbá, hogy a fegyvernemek között meglegyen a kellő arány. Ez a mai korban természetesnek látszik, de a középkorban a legtöbb hadvezérnek ilyesmiről fogalma sem volt. Úgy látszik, hogy a török elleni harczokban fejlett ki ennyire hadvezéri műveltsége, mint a kiknek már ekkor rendes hadseregök volt. De hogy a népet fel is tudta használni, azt bebizonyította legutolsó hadjáratával. A katonákkal igen jól bánt. Ennek volt köszönhető, hogy minden parancsát pontosan teljesítették, hogy szigorúsága mellett is valósággal rajongtak érte s kedvéért bármikor készek voltak életöket a bizonyos halálnak kitenni. Csatái mindig döntők valának: vagy az ellenség seregét tette tönkre, vagy az övé veszett oda. De elvesztett két csatájában is annyira kifárasztá az ellenséget, hogy az nem használhatá fel győzelmét.
Vallásossága meleg, őszinte volt, minden czikornya nélkül. A pápával szemben is kész volt, még ha segélyt kért is tőle a törökök ellen, hogy eltérő véleményének kifejezést adjon, s nem tűrte, hogy az a magyar korona jogának csorbításával, hazánkban egyházi javadalmakat osztogasson.
Vallásosságának számos egyház, kolostor és kápolna köszönheté keletkezését. Minden győzelem után ilyesek alapítására fordítá a zsákmány egy részét. A gyula-fehérvári székesegyházra, melyet temetőhelyéül választott, szintén kiváló gondja volt. De a világi építkezés iránt is volt érzéke. Ő építtette a vajdahunyadi várat, mely középkori műemlékeink egyik legbecsesebbike, sőt szépségénél fogva az összes európai hasonló építmények között első rendű helyet foglal el. A vár azóta sok viszontagságon ment keresztül, sokat változott mind ujabb építkezések, mind pusztítás következtében, de azért mégis tisztán felismerhető az eredeti építmény. Ujabban helyreállították.
Két hónap mulva követte Hunyadit dicsőségének társa, utolsó napjainak vigasztalója: Kapisztrán is. Ujlakon temették el a már életében szentnek tartott férfiút.
* * *
Alig hunyta le szemét a nagy Hunyadi, bőszült dühvel tört ki a belső küzdelem. Az foglalta el László uralkodásának hátralevő részét, úgy hogy a béke csak sokak halála után tudott helyreállani.
A Hunyadi-val ellenes párt élén most is Czillei állott, ki a kormányzó iránt táplált haragot átvitte annak családjára. Vele tartott a jóra tehetetlen, de a rosszban buzgó főurak egész sora. Hunyadi két fia közül az idősebb: László is alig volt még huszonnégy éves; alkalmasnak találták tehát az időt arra, hogy kiírtsák őket.
A Hunyadi-pártnak, melyhez kevés főúr, de majdnem az egész nemesség, a polgárság s a szegény nép is tartozott s melyet nemzeti párt-nak is lehet nevezni, tulajdonképen nem volt feje. Névleg Hunyadi László állott az élén, ki atyja halála után, mint helyettes, annak minden méltóságában maradt. De ő még fiatal volt a reá néző nagy feladatra. A párt tulajdonképi vezére Szilágyi Mihály volt, Hunyadiné testvére; vitéz katona, jó hazafi, de nem valami jó politikus, a ki minduntalan az erőszakhoz folyamodik, hogy teljesen ki ne essék a hatalomból.
Czillei Hunyadi halála után a királynál odahatott, jönne Magyarországba, mert a Hunyadi kezén volt országos várak visszaszerzésére a legjobb alkalom kinálkozik. Azonban nyiltan nem akartak föllépni még sem; a király kereszteseket, német zsoldosokat hozott magával s Futakra tábori országgyűlést hívott össze, melynek tárgya a törökök elleni hadjárat lett volna. Ide rendelték Giskrát és Komorovszkit is, a felföldön nagy hatalmat gyakorlott rabló csapataikkal. A gyülésre külön meghívták Hunyadi Lászlót is, de ez értesülvén arról, hogy Czillei számon akarja kérni az atyja kezén volt állami pénzeket, csak úgy volt hajlandó a megjelenésre, ha biztosítják, hogy e tárgy az országgyülésen nem fog szóba kerülni, s általában, ha az ő és öccse irányában erről kérdést sem tesznek. A mai ember talán csodálkozni fog e vonakodáson s talán hajlandó azt hinni, hogy a nagy Hunyadi hűtlenül bánt az állam pénzével. De ez téves hit volna. Tudnunk kell, hogy a középkorban nem igen értettek a könyvvitelhez, minél fogva a számadás követelése annak irányában is, ki a pénzt kezelte, legalább is bizalmatlansági szavazat, ha nem lopással való vádolás volt akkor. Hát még utódai irányában! Ha Hunyadi halála után fiainak kell számolniok, kétségkívül nagy hiányt találtak volna, a följegyzések hiányossága miatt. Pedig tudva levő, hogy Hunyadi inkább többet költött az ország szükségleteire, mint kevesebbet a rendelkezésére állott pénzekből; minek az is tanúsága, hogy költségei fejében csak pár hó előtt kapta zálogul Temesvárt.
Miután Hunyadi László föltételét elfogadták, nagy kísérettel megjelent az országgyülésen. S e kiséret nem is volt felesleges, mert leginkább Czillei-pártiak voltak ott. Ulrik grófot meg is választották az ország kormányzójának és főkapitányának, a rendeket pedig kötelezték, hogy a királyon kivül neki is hűséget esküdjenek.
Ugyanezen az országgyülésen Hunyadi László és Czillei békét kötöttek egymással. E szerint ez előbbi utóbbit atyjának, ez viszont fiának fogadja; a Hunyadiház minden magánjavainak birtokában marad, ellenben az országos várakat – köztük első sorban Nándorfehérvárat – kiadni köteles.

V. László király kisebb pecsétje.
Az „Osztrák-magy. monarchia irásban és képben” czimű mű I. kötetéből.
Közepén kétfelé osztott czimerpajzs; jobb felén a magyar, bal felén a cseh czímer. A czimer fölött liliomos korona. A külső körben, az átmérők irányában, kisebb czimerek láthatók, melyek közül a felső az osztrák. A körirat: LADISLAVS DEI GRACIA HVNGARIE ET BOHEMIE ETC. REX. Azaz: László, Isten kegyelméből Magyarország és Csehország stb. királya.
De hiába kötötték meg a szövetséget a legborzasztóbb átkozódások mellett, a kölcsönös bizalmatlanság nem tudott elenyészni. S ha Hunyadi László, a másban is mindig becsületes szándékot kereső fiatal ember, kielégítőnek találta is e föltételeket, nem úgy pártjának többi tagja, különösen Szilágyi Mihály. Ezek legjobban szerették volna, ha a Nándorfehérvár átadására vonatkozó pont elmaradt volna az egyességből. De Czillei sem mutatott egy csepp hajlamot sem arra, hogy igéreteit komolyan veszi, hanem tovább szőtte terveit a két Hunyadi élete ellen. A nándor-fehérvári őrség egy levelét fogta fel, melyben Brankovicsot tudósítja ügyei jól állása felől s két oly labdát igér neki, minővel még nem játszott rácz fejedelem. A két labda alatt a Hunyadi testvérek fejét értette a czinikus ember.
E levél hatása nem írható le. A Hunyadi-pártiak Szilágyi vezetése alatt gyülést tartottak, hogy megállapítsák: mi tévők legyenek? Mert meg voltak győződve arról, hogy ha Czillei eljön Nándor-Fehérvár átvételére, egyikök élete sem biztos az orgyiloktól. Hosszú vonakodás után – különösen a fiatal Hunyadi találta e tervet borzasztónak – elhatározták, hogy ha máskép nem lehet menekülniök, inkább ők gyilkolják meg Czilleit. Mint mondják, ez iránt megkérdezték Vitéz János püspököt is, a ki úgy nyilatkozott, hogy nem tanácsolja, de ha megtörténnék a gyilkosság, az Isten büntetésének tekintené. A terv pártolói e kétértelmű feleletet úgy vették, mint helyeslést, Szilágyi pedig, hogy minden eshetőségre készen legyen, ötezer embert helyezett el a várban.
A még ekkor Futakon levő királyi udvarnál is neszét vették némileg ezeknek a dolgoknak. Elküldték tehát Lamberget, kémlelje ki a várat, az alatt az ürügy alatt, hogy a király részére elkészítendő termeket akarja megtekinteni. Ámde Szilágyi csellel felelt a cselre, katonái legnagyobb részét elrejté, úgy hogy Lamberg a legkedvezőbb hírekkel tért meg.
Most már aggodalom nélkül indult el a király Nándor-Fehérvárra, Czillei, több magyar úr, a német keresztesek s az Ausztriából hozott zsoldosok kíséretében. November 8-ikán érkeztek Nándor-Fehérvár alá. Rozgonyi Rénoldot, kit némi magyar csapattal előre küldtek, minden akadály nélkül eresztették be Nándor-Fehérvárba, ahonnan sok előkelő, élökön Hunyadi Lászlóval, a király elé ment. A külváros kapuinál nagy tisztességgel fogadták és egész udvari kíséretével bebocsátották. De alig volt bent a várban, Hunyadi parancsot adott a város árkán keresztül vezető felvonó híd felhúzására s a kapu becsukására. Igy a keresztesek s az egész zsoldos had kint rekedtek, a király udvarával s némi magyar csapatokkal pedig a várban s így a Hunyadi-párt hatalmában volt. Hunyadi ekkor letérdelt a király előtt, biztosítá hűségéről, átadta a város kulcsait és kijelenté, hogy csak azért nem bocsátá be a többieket, mert a hazai törvények tiltják, hogy idegen katonaságot helyezzenek el a végvárakban. László király fölemelé őt s visszaadta a kulcsokat. De lelkében semmi sem volt abból a bizalomból, a melyet emlegetett. Ellenkezőleg, az utóbbi események nagy bizalmatlansággal tölték el s Czilleinek könnyen sikerült határozott beleegyezését megnyernie ahhoz, hogy a Hunyadiakat eltehesse láb alól.

Czillei Ulrik aláirása.
(Viricus comes manu p(ro)pria.)
Erről a Hunyadiak a következő napon tudomást szerezvén, uj értekezletet tartottak. Most már kikerülhetetlennek találták Czillei megölését. Másnap reggel a király misére ment s az alatt Hunyadi magához hivatta Czilleit. Ez némi habozás után engedett a meghívásnak, előbb azonban felölté ruhája alatt hordani szokott pánczélt, amely nélkül idegenek közé menni nem szokott. Szemben lévén Hunyadival, ez szemére hányta az ellene szőtt cseleket, előmutatá a Brankovicshoz szóló levelet s felszólítá őt, takarodjék ki azonnal az országból, ne akarjon arra befolyást gyakorolni. Czillei erre azt felelé, hogy a király jól tudja, kire kell bízni a hatalmat; bizonyára nem bízza azokra, a kik hozzá hűtlenek. Miután így nehány heves szót váltottak, Czillei kirántá kardját s azzal Hunyadi László fejéhez vágott. De ez kezét kapta fel, pecsétgyűrűjén szerencsésen kisíklott a kard, úgy hogy csak a kezén kapott sebet. A zajra Lászlónak a szomszédban levő barátai előrohantak s Czilleit hosszabb küzdelem után megölték.
Ez volt vége a gonosz embernek, a ki Albert halála óta, de különösen mióta László király Frigyes keze alól felszabadult, nagy befolyást játszott hazánk történetében. Benne egyike a legrégibb stíriai családoknak halt ki, mely előbb Sonneck-i nevet viselt s a mely különösen Zsigmond király pártolása folytán emelkedett fel. Testalkotására nézve magas termetű, száraz, csontos ember volt, kiálló mellel, széles vállal, vékony lábakkal. Arcza mindig sápadt folt, s ez, valamint rekedt hangja s nagy, véres szemei, nem tették kellemessé a benyomást, melyet a reá tekintőre gyakorolt. Szellemi tulajdonságaira, jellemére nézve, ha szabad nála ezt a szót használnunk, igazi Czillei volt. Mint családja valamennyi tagja, úgy ő is kétségkívül igen eszes ember volt; megvolt benne úgy az erő, mint az akarat a tevékenységre, s finom, művelt modor sem hiányzott nála. De annyi s oly rút bűnnel társult mindez, hogy jó tulajdonai csak arra szolgáltak, hogy benne ne csak az akarat, hanem a tehetség is meglegyen a rosszra. Telhetetlen volt a hatalom-, hír- és birtokvágyban, s szándékának végrehajtásában nem gátolá sem isteni, sem emberi törvény. Kicsapongó volt, mint családjának minden tagja, úgy hogy még idősb korában is szeretett asszonyok körül forgolódni. A vallással sem állott a legjobb lábon. Befolyása Magyarországra nézve valóságos átok volt s halálát nem igen sajnálta senki. A külföldön sem sajnálták. Aeneas Sylvius így ír róla: „Azt tartották, hogy a fiú nem kevesebb érdemet szerzett a kereszténység iránt Czillei megölésével, mint az apa Mohamed elűzésével. Mindegyik ellensége volt a vallásnak; ez külső, amaz belső.” Mindazáltal sajnálni lehet, hogy a Hunyadi-párt gyilkos módon fosztotta meg Czilleit hatalmától, mert az erőszak erőszakot idézett elő, mint nemsokára látni fogjuk.
* * *
Hunyadi László és barátai mindjárt a tett végrehajtása után a királyhoz siettek. Bemutatták Czilleinek Brankovicshoz intézett levelét, elmondták gonoszságait s míg Hunyadi László kegyelmet kért, barátai szerencsét kivántak a királynak, mert megszabadulva a gyámságtól, most már maga uralkodhatik. László korán megtanulta a szinlelés mesterségét. Félt, hogy ellenkezése veszélyt hozhatna rá; annál is inkább, mert fejét tele beszélték volt, hogy a Hunyadiak élete ellen törnek. Azért sietett megbocsátani s minden tettét úgy intézte, a hogy Hunyadi László kivánta. Kijelenté, hogy már késő a török ellen harczra kelni, a kereszteseket tehát haza küldte. Giskrát és Komorovszkit is tudósítá szándéka változásáról s egyszersmind fölmenté őket attól, hogy az alvidékre jőjjenek. Írt még sok más helyre is leveleket, kétségkivül azért, hogy híveit életben létezéséről tudósítsa.

Hunyadi László arczképe és aláírása.
XVIII. századi festmény. A Tört. arczképcsarnokban.
Az arczkép ujabb eredetű, azonban kétségkivül egykorú arczkép alapján készült. – Az aláirás: Ladislaus de Hwnyad Comes Posoniensis etc.
November 15-ikén elment Temesvárra. Hunyadi gyászba öltözött özvegye mély tisztelettel fogadta, leborult előtte s bocsánatot kért fia számára. László fölemelte s igen jókedvűnek mutatta magát. Úgy látszék, nagy élvezettel vesz részt a tiszteletére rendezett ünnepélyekben is. Hogy a fiaiért még mindig aggódó Hunyadinét megnyugtassa, november 23-ikán ünnepélyes esküt tőn, hogy Czillei haláláért soha sem fog neheztelni, Hunyadinét mindenha anyjának, Lászlót és Mátyást testvéreinek fogja tekinteni. Ezután közösen vették magukhoz az oltári szentséget. A király szeretete jeléül drága ruhákkal is megajándékozta a Hunyadiakat. Kinevezte továbbá Lászlót az ország főkapitányává s főlovászmesterré, Szilágyi Mihályt pedig megerősíté a nándorfehérvári főkapitányságban. Csak deczember elején indult meg Temesvárról Budára, ahova a hónap közepe táján érkezett meg.

Hunyadi László búcsúja.
Benczúr Gyula festménye. A Nemzeti Muzeum képtárában.
Ez időtájban költözött el Brankovics is a világból. Szilágyi egy alkalommal egy török csapatot űzött vissza, s midőn hazatérőben volt, megtámadta a szerb fejedelem. Szilágyi alig tudott menekülni, testvére ellenben elesett. E galádság természetesen nem maradt megtorlatlanul: Brankovics megveretett, és meg is sebesült kezén, melylyel, mint az egykorú krónikás mondja, annyiszor esküdött hamisan. Fogságba is került, ahonnan csak nagy váltságdíj mellett bocsátották szabadon. Sebei azonban annyira megviselték az agg férfiút, hogy rövid időn elhunyt. Ő volt, a jelen századiakat nem számítva, az utolsó valóságos szerb fejedelem. Viselték ugyan néhányan halála után is ezt a czímet, de hatalmuk alig terjedt ki néhány mértföldre, a magyarok által őrzött Szendrőn túl. Brankovics nem volt jelentéktelen ember. Hogy valami nagyszerű tettet nem vitt véghez, az helyzetéből – két nagy hatalom: a magyar s a török között – folyt. Politikája is lényegesen megfelelt a viszonyoknak. A magyarokkal csak nagy szükség idején szövetkezett, máskor közönbös, sőt több ízben egyenesen ellenséges indulatot tanusított, még pedig kényszerítés nélkül a törökök részéről, mint azt a várnai és rigómezei csatáknál láttuk. Magyar nagybirtokos is volt; sajnos, hogy e tekintetben sem mondhatunk róla sok kedvezőt, mert mindig a Czillei-párttal tartott az igaz hazafiak ellenében.
László Budára érkezvén, a főurak előtt kinyilatkoztatta, hogy ezentúl maga fog kormányozni. Úgy látszik ez okból szünt meg Hunyadi László főkapitánysága is, a ki a tárnokmesteri méltóságot nyerte el helyette. A királylyal együtt ő is feljött s úgy látszék, hogy nagy kegyében áll. De ha a király, a ki eleinte csak szinleg bocsátott meg Hunyadinak, kezdett is szivből hozzá hajlani, hamar kitépték tanácsadói tövestül e jóindulat gyökereit. A legnagyobb befolyást most Holczer Konrád, ausztriai tárnok, a magyarok közül pedig Garai László gyakorolták reá. Ezek nem mulasztották el a Hunyadiakat tehetségökhöz képest befeketíteni előtte. Mondogatták, hogy Hunyadi László azért tart maga körül annyi katonát, hogy a királyt koronájától megfoszsza. S a gyermekkirály, kit Czillei a Hunyadiak elleni gyűlöletben nevelt fel, hamar hitt e badar rágalomnak, nem gondolván meg, hogy arra Nándor-Fehérvárott vagy Temesvárott is meglett volna az alkalom. A legnagyobb lélektani rejtély e dologban Garai szerepe, mert leánya Hunyadi László menyasszonya volt. Ezt a viszonyt az öreg Garai arra használta fel, hogy az ifjú bizodalmát megnyerve, minél biztosabban működhessék megrontásán. Mindez természetesen csak titokban történt. Az udvar színleg vígan, nagy fényben, zavartalan egyetértésben élt, s a lakomák és lovagjátékok egymást váltogatták.

V. László király arczképe.
Mikor már a napok hosszabbodni kezdettek, híre járt a törökök hadi készületeinek. Ez kapóra jött az udvari oligarcha-pártnak, mert alkalmat nyujtott a fegyverkezésre. Össze is gyüjtöttek szép számú csapatokat Budán. Giskra is megjött az ő cseheivel. Nem sokára híre érkezett, hogy a török már megindult. Hunyadi László most el akart távozni az udvarból, hogy atyja példájára harczra keljen a törökökkel. De a jó (!) tanácsadók nem maradtak el. „A király – súgá Garai – bizalmatlan irántad, mutasd meg hűségedet azzal, hogy mielőtt elutaznál, Mátyást ide hozatod.” S a semmi gonoszat nem sejtő ifjú, megfeledkezve atyja tanácsáról, hogy egyszerre mindketten soha se legyenek az udvarnál, öccsét csakugyan felhívta.
Csak ezt várták a gazok. Márczius 14-ikén valami ürügy alatt Hunyadi Lászlót a palotába hívták s ott elfogták. Ugyanaz nap őrizet alá helyezték Mátyást s a Hunyadi-párt itt levő főembereit: Rozgonyi Sebestyént, Kanizsai Lászlót, Vitézt és több másokat. Nyomban rendkívüli biróságot állítottak össze a Hunyadi-ház esküdt ellenségeiből, a mely halált mondott László fejére. Már 16-án átadták a budai városi hatóságnak, hogy az itéletet rajta végrehajtsa.
A kivégzés alkonyatkor történt, de nem a Szent-György-téren, mint azt közönségesen hiszik. Hunyadi László hosszú arany- és bársony-ruhában haladt a vesztőhely felé, talán abban, melyet a királytól Temesvárott ajándékul kapott. Kezei hátra valának kötve, de fejét fölemelve hordta, s szemeivel félelem és rettegés nélkül tekintett körül. Egész arcza derültnek látszott. Mikor a vesztőhelyre ért, pár szóval ártatlanságát bizonyítgatá. Nem sokáig hagyták beszélni, hanem megparancsolták neki, hogy térdepeljen le. Ez megtörténvén, a bakó, a kinek tisztében állott, hogy az elitéltek bűnét hangosan kikiáltsa, hallgatást kért s így szólt: „Így halnak meg, a kik a királyhoz hűtlenek!” Háromszor csapott a szerencsétlen ifjú fejéhez, anélkül, hogy az a törzstől elvált volna. László erre fölemelkedett és hivatkozva a törvényre, kegyelemért esdekelt. Majd néhány lépést tett előre, de hosszú ruhájában megbotlott és elesett. A hóhér nem tudta, mit tegyen. Végre a királyi palotából intenek, a bakó még egyszer lecsap áldozatára s Hunyadi László feje a porba hull. Hült tetemeit Mária Magdolna egyházába, a várbeli magyar plébánia-templomba vitték, s másnap az Úr testéről czímzett kápolnában minden szertartás nélkül elásták.

Hunyadi László a ravatalon.
Madarász Viktor festménye. A Nemz. Muzeum képtárában.
De az ártatlanul kiontott vér az égre kiáltott bosszúért. Az egész nép fel volt indulva. „Nemesek és parasztok – írja Thuróczi – lesütött fővel, összekulcsolt kezekkel, mintegy nehéz álomban, jártak körül s egyiknek-másiknak szeméből sűrű könyzápor patakzott alá. Ha a magyar népet iszonyú fenyegetésekkel, a „hűtlenek” halálát hirdetve, vissza nem riasztják, ha László grófot a szokott időben s a Szent-György-térre vezetik, a hol Kontot és társait nyakazták le, a nép nem engedi, hogy halálra vigyék. Mert a szőlő művelése végett a városba pórok nagy számmal gyülekezének s ezek nagy hajlammal viseltettek iránta.” De a nép megbotránkozása nem csak a szomorúságban nyilatkozott. Attól lehetett tartani, hogy nagyobb zavarok történnek. Egy barát Ó-Budán nyiltan hirdette, hogy ártatlanul folyt az ifjú László vére s Isten bosszúja azért nem marad el. S a főváros bánata visszhangzott nemsokára az egész országban, sőt az egész keresztény világban.
A Hunyadit vérpadra vitt párt igyekezett tettét lehetőleg szép színben tüntetni fel. Meséket hoztak forgalomba, mintha Hunyadi László a király élete s a korona ellen tört volna. Sőt márczius 21-én egy okmányt adott ki a király, mely egekig magasztalja a Czilleieket, a Garaiakat, a Holczereket, továbbá elmondja, mily gonosz dolgokat vitt véghez Hunyadi János (!): hogy már ő törekedett a koronára (!) s hogy Hunyadi László és társai török segélylyel e tervet végre akarták hajtani. De ki volt az országban oly bárgyú, hogy e meséket elhitte volna? Különben az udvarnál is csak a László kivégzése után találták mindezt ki; márczius 15-ikén még csak Czillei halálával vádolja a király Hunyadit a cseh Rosenberghez írt levelében: „Nem ismeretlen előttetek – írja – mily szégyen és sértés esett rajtunk Nándor-Fehérvárt Hunyadi László, a kormányzó fia részéről, a mennyiben tiszteletre méltó emlékezetű kedves nagybátyánkat, gróf Czilleit megölte. Mi ezt folyton nagy szomorúsággal szenvedtük, s velünk nemes és kedves híveink: Garai László nádor, Galgóczi Ujlaki Miklós, Rozgonyi János, Palóczi László, Lindvai (Bánfi) Pál főudvarmesterünk, Rozgonyi Rénold s nekünk és Magyarországnak más nemesei (ezek, továbbá Holczer s a cseh Czernin Henning, meg Józsa véglesi kapitány voltak a vérbírák), valamint sajnálkoztak, hogy rólok, hibájok nélkül rossz hír terjedt el. Azért tanácsokra és segélyökkel elfogattuk tegnap az említett Lászlót és öccsét, a kormányzó fiait, továbbá a nagyváradi püspököt, Kanizsai Lászlót, Rozgonyi Sebestyént, Modrárt és másokat, kik ama gyilkosságnak elősegítői és támasztói valának. Ez alkalommal, Isten kegyelméből, sem nekünk, sem a mieinknek bajunk nem esett. Ha tehát más valaki ellenkezőt jelent nektek, annak ne higyjetek! Jól vagyunk, senki sem támaszt akadályokat elénk s nem uralkodik rajtunk.” E levél világosan bizonyítja, hogy Hunyadi Lászlónak csak azért kellett meghalnia, mert féltek, hogy népszerűségével, vagyonával és tehetségével hasonló jelentékeny helyet fog elfoglalni, mint aminőt előbb atyja foglalt el.
Az udvar nemsokára tapasztalhatta, hogy az általa elkövetett bűn hiba is volt. Az ország annyira elfordult tőle, hogy egészen el volt szigetelve s bár majdnem május végeig itt maradt, semmit sem tudott véghez vinni. Annál tevékenyebb volt a Hunyadi-párt. Szövetségre léptek a Pongráczokkal, erejök a fogságból megszökött Rozgonyiban és Kanizsaiban jelentékeny támaszt nyert, s a Hunyadiak vagyonából annyi katonát szereltek fel, a hányat csak bírtak. Hozzájárult, hogy az egész nemzet a Hunyadi-család ügyét a magáénak tekinté. Mind Hunyadiné, mind testvére Szilágyi Mihály el voltak határozva, hogy polgárháborút is támasztanak, csak hogy Mátyást, a ki továbbra is fogva maradt, kiszabadíthassák és László haláláért bosszút állhassanak.
A király május vége felé elhagyta Budát, Bécsben bátorságosabb tartózkodási helyet keresendő. Kevésbe mult ugyanis, hogy távozása előtt nehány nappal Szilágyi csapatai a fővárost be nem vették. Útközben kiszabadítá fogságából Vitéz püspököt, a kit az esztergomi érsek őrizetére bíztak volt, s így szólt hozzá: „Budán a főurak határoztak, itt én. Elfogatásod az ő művök, szabadulásod az enyém!” Itt is kitüntette színlelő tehetségét. Vitézt úgy látszik közbenjáróul akarta megnyerni, azért bocsátotta szabadon. Julius 13-ikára Pozsonyba országgyülést hívott össze, beljebb nem mert jönni az országba. Itt csakugyan megállapítottak némely pontokat, melyek hivatva voltak, hogy a Hunyadi-pártot kiengeszteljék. Az országos várakat, de az adományul nyert Beszterczét is Hunyadiné köteles lett volna kiadni, a többi Hunyadi-birtokokat ellenben megtarthatta volna. Mátyás is visszanyerte volna szabadságát. A fiáért rettegő anya, úgy látszik, kész is lett volna kiegyezni, de a fegyverei sikerét tapasztalt Szilágyi erről nem akart tudni. Folyt tehát tovább a harcz.
A Magyarországból kiszorult Lászlónak főleg két dologra volt még gondja. Egyik a Frigyessel való háború volt, a kivel már Czillei életében rossz lábon állt, halála után pedig annak örökségén nyilt harczba keveredett vele, – a másik házassága. A franczia király késznek mutatkozott, hogy vejéül fogadja s most azon folyt a vita, mikép intézzék el az ünnepélyes követség dolgát s hol tartsák a lakodalmat? A követség, melynek tagjai közt látjuk a passaui püspököt, Váradi István kalocsai érseket s másokat, hallatlan fényt fejtett ki: hétszáz lovas kísérte, huszonhat jórészt négyes fogatú kocsija volt s költségei negyvenezer aranyra rúgtak. De mikor a pénz előállítására került volna a sor, akkor kisült, hogy Holczer csak ámította a királyt a pénzügyek jó állapotával, s valósággal semmi sincs az osztrák kincstárban. Magyarországból a fenforgó körülmények között nem lehetett semmit sem kapni s a király nem kis zavarba jön, ha Podjebrád nem fizeti ki a költséget. Ezzel el volt döntve, hogy a lakodalom Prágában lesz.
Most Podjebrád gyakorolt a királyra legnagyobb befolyást. Ausztriában már érezhető lett ez, Eyczinger nyervén ismét befolyást, a kinek közvetítésével László meg is kötötte a békét Frigyessel. Hogy Magyarországra lett volna Eyczingernek hatása, nem tudjuk, de valószínű, mert őt is a Hunyadi-párthoz szítónak tartották.
A magyar-cseh-osztrák leánynéző követség tagjait a franczia udvarnál nagy tisztességgel fogadták s szinte a családhoz tartozóknak tekintették. A sors azonban máskép határozott. László harminczhat órai szenvedés után november 23-ikán váratlanul elhunyt, épen annak a napnak az évfordulóján, a melyen megesküdött, hogy a Hunyadiakon nem fog Czillei haláláért bosszút állani s őket mindenha testvéreiként fogja szeretni.
Halála okát igen sokan méregnek tulajdoníták, melyet Podjebrád vagy ennek felesége, vagy Rokyczana nyujtott volna neki; mások azt vitatják, hogy pestisben halt el. De a magyar nemzet abban, hogy halála épen egy évre a temesvári eskü után következett be, Isten ujját, a hamis eskü büntetését látta.
László csinos termetű, fekete szemű, szőke fürtű ifjú volt, orra kissé görbe, arcza piros. Egészben kellemes jelenség. Voltak benne jó lelki tulajdonok is: eleven ész, szelíd, nyájas modor, de Czillei vezetése alatt nagy mértékben kifejlett nála a tettetés s az a rossz szokás, hogy nem igen válogatta meg az eszközöket. Életét nem mondhatjuk szerencsésnek: árván született, anyját hamar elveszté s gyermekéveit egy komor, szívtelen nagybátyjánál tölté. De mégis a Frigyesnél töltött évek voltak életének legboldogabb korszaka. Annak gyámsága alól kikerülve, a különböző pártok versengtek kegyéért s ő azok labdájává lőn. Különösen Czillei átkos befolyása ártott neki, mert testileg, lelkileg megmételyezte őt. Ép azért mindaz, a mit tett, csak kis részben róható fel bűnéűl; inkább szánjuk őt, mintsem hogy elitéljük.

V. László király emlékérme.
A bécsi csász. és kir. családi hitbizományi könyvtárban őrzött metszetről.
Az érem hihetőleg a XVI. században készült. A körirat: LADISLAVS D(ei) G(racia) REX HVNGAR(ie) et BOH(emie). Azaz: László, Isten kegyelméből Magyar- és Csehország királya.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT