EGYHÁZI EMLÉKEINK A XIV. SZÁZADBÓL.
EGYHÁZI EMLÉKEINK A XIV. SZÁZADBÓL.
Irta: Dr. Czobor Béla
Irta: Dr. Czobor Béla
SZOKATLAN, mondhatni meglepő lendületet vettek hazánkban a művészetek az Anjou-házból származott királyok alatt, különösen pedig NAGY LAJOS idejében, a kinek hosszú évtizedekre (1326–1382) terjedő dicsőségteljes uralkodása az alkotásokra igen alkalmas volt.
Ezen méltán «nagy»-nak nevezett királyunk mély vallásossága és Isten dicsőségének emelésére irányuló bőkezűsége lépten-nyomon beigazolható nemcsak a történeti adatokból, hanem a reánk maradt egyházi emlékekből is, melyekhez az ő és családjának neve fűződik.
Buzgóságának és liberalitásának szűk volt saját országa, melynek határait szerencsés hadviseléssel hatalmassá tágította, mert bőkezűségéből kitelhető kincsekkel és alapítványokkal elhalmozta a külföldnek több székesegyházát és szentélyét is.
Az általa adományozott műkincsek közül maig fenmaradt néhány értékes műdarab Aachenben, Máriazellben és Zárában.
A magyarok «Nagyasszonya» és első szent királyaink iránt táplált kegyelete indította arra, hogy az aacheni dóm mellett egy magyar kápolnát építtessen. 1367 körül megbízta HENRIK pilisi apátot, hogy ezen építkezésre felügyeljen, a ki mint királyi megbizott és követ az aacheni káptalan dékánjával és az egész káptalannal sietett megkötni az egyezséget, mely szerint a kápolna szolgálatára a magyar papok közül a magyar király nevezi ki a káplánokat.
Henrik apát 1367. évi október 27-ikén kelt két levelében a kápolna építéséről, mint befejezett tényről emlékezik s egyúttal felsorolja azon egyházi szerelvényeket, ötvösműveket és öltönyöket is, melyekkel Nagy Lajos ezen szentélyt gazdagította. A királyi ajándékok között volt: három miseruha, négy tunica (nyilván dalmatica), öt alba a hozzátartozó stólákkal, manipulusokkal, három selyem cingulus, három – egymástól különböző – teljes oltár-dísz, két aranyozott kehely, két aranyozott s két ezüst ámpolna, két ezüst gyertyatartó, három mutató-alakú (monstrantia) ereklyetartó szent István, szent László és szent Imre ereklyéivel, két ezüsttel bevont tábla és egy misekönyv.*
Fejér: Codex Diplom. T. IX. vol. IV. pag. 91. Az eredeti latin szöveg így szól: «videlicet tres casulas, quatuor tunicas, quinque albas, cum stolis et manipulis, et tres cingulos de serico; tres ornatus integros diuersificatos pro Altari decorando; duos calices deauratos, duas ampullas deauratas, et alias duas ampullas argenteas, duo candelabra argentea, tres monstrantias cum reliquiis Sanctorum, Stephani, Ladislai et Henrici regum Hungariae; duas tabulas cum argento coopertas, unum librum Missalem.» V. ö. Dr. Békefi Remig: A pilisi apátság története. Pécs, 1891. I. köt. 162–166. lap.
A király 1370. évi január 2-ikán kelt oklevelével adta át e kápolnát az aacheni polgármesternek, biráknak és esküdteknek* és 1381-ben ULRIK pilisi apátot küldi ki a kápolna egyházi készletének felülvizsgálata végett, a ki június 9-ikén kelt levelében ad számot eljárása eredményéről.*
Fejér: id. mű T. IX. vol. IV. pag. 561.
U. o. T. IX. vol. V. 525. l. V. ö. Békefi id. műve 369. és 377. lapjait. Ulrik apát jelentése szerint az 1367-ben átadott szerelvények megvoltak azon különbséggel, hogy a 4 dalmatica helyett 2 egyházi palást (cappa), a 3 miseruha helyett pedig 6 vétetett föl a leltárba.
Az aarcheni magyar kápolnában századokon át áhítatoskodtak oda zarándokló őseink, de végre nem volt képes ellentállani az idő vasfogának, mely elpusztította. Fönmaradtak azonban a királyi bőkezűség érdekes emlékeiül a kápolna felszerelési tárgyai közül a dóm kincstárában: két gyertyatartó, két ereklyemutató, két kisebb lengyel czímer, két kisebb magyar czímer, két díszes nagy magyar czímer és két kép helyett három aranyozott ezüst keretelésű kép.*
Röviden emlékezik e tárgyakról Ipolyi Arnold: «Magyar ereklyék» czímű értekezésében (Archaeologiai Közlemények II. köt. 1863. 116–122. l.) tüzetesebb méltatásukat lásd: Archaeologiai Értesítő, új folyam VIII. köt. 193–208. lap, továbbá XII. köt. 193–204. lap: «Az aacheni magyar kápolna ötvösművei».
Mindezen reánk maradt emlékeket az 1884-ben Budapesten rendezett ötvösműkiállításra készséggel engedte át az aacheni káptalan:* az ezredéves kiállításra azonban már eredménytelenül kértük. A tulajdonosoknak ezen eljárása nem volt méltányolható okok híján, melyeket e helyen szellőztetni nincs érdekünkben.
V. ö. A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma. 1884. II. terem. 36–41. lap, hol a két gyertyatartó, két ereklyemutató, a hat czímer nem mindenben pontos leírása található; az 54–59. lapokon pedig az aranyozott ezüstkeretű képek hasonlóan szerkesztett ismertetése foglaltatik.
Ha fájdalmasan nélkülöztük történelmi főcsoportunk anjou-kori műemlékei között az aacheni kincseket: bemutattuk legalább a négy kisebb zománczos czímer galvanoplastikai másolatát, melyek közül kettő-kettő együvé tartozni látszik. Rendeltetésükre nézve elfogadhatónak tartjuk BOCK véleményét, mely szerint a két czímerpár a Nagy Lajos által ajándékozott két egyházi palástot «cappae chorales cum decenti decoratu» ékítette.*
Bock: Die Pfalzkappelle. II. köt. 73–74. lap. A nagy czímereket hajlandók vagyunk a Nagy Lajos által ajándékozott misekönyv reánk maradt ékítésének tartani, mint már Hampel József az Archaeologiai Értesítőben (VIII. köt. 200–201. lap) combinatióba vette hasonló rendeltetésüket.
190. ábra. Magyar czímer.
192. ábra. Magyar czímer.
A magyar czímereken (190. és 192. ábra) a heraldikailag balra döntött torna-paizs ketté van vágva, a jobboldaliban vörös zománczos mezőben a négy aranyozott pólya, a baloldaliban sötétkék zománczczal borított mezőben az arany Anjou-liliomok láthatók. Az aranyos zárt csöbörsisakon arany csíkos takaró és nyilt korona van, melyből három strucztoll s az aranyos csőrében arany patkót tartó struczfej emelkedik balra fordult helyzetben. Az eredeti czímer ezüstből öntött, vert és vésett munka, részben aranyozva. Magassága az egyiknek 0˙15, a másiknak 0˙155 méter.
191. ábra. Lengyel czímer.
193. ábra. Lengyel czímer.
Nagy Lajos ajándéktárgyai az aacheni dóm kincstárában.
A lengyel czímereken (191. és 193. ábra) a jobbra döntött torna-paizs közepén körben vörös zománcz mezőben, jobbra tekintő koronás ezüst sast látunk, melynek koronája, csőre, karmai és a farkán levő gyürű meg van aranyozva, szárnyain sárga zománczos csík huzódik végig. A körön belül, két egymásba fonódó hatos karélyú keretelés képezi a vörös mező gazdag szegélyét s ennek közeit fekete zománcz és hármas szirmú virágocskák töltik ki. Magát a paizsot kék zománcz fedi, melyet aranyos indák ékítenek zöld, violaszín és sárga zománczos levelekkel. A zárt csöbörsisakon, melynek orczalapja aranyozatlan s bevésett kereszttel diszített, a takaró felett jobbra forduló ezüst sas ül; koronája, csőre, karmai, szárnyain egy csík és a farkán levő gyürű – mint a czímerpaizsban – aranyosak. Magassága az egyiknek 0˙145, a másiknak 0˙14 méter.
Mind a négy czímerpaizsot az orsz. magyar Iparművészeti Múzeum állította ki.
Nagy Lajos fejedelmi bőkezűséggel megnagyobbítván a máriazelli (Stájerország) bucsújáró templomot, ennek kincstárát sem feledte el királyi adományaival gazdagítani. A templom nyugati főkapuja felett levő domborműves tympanonon kívül, melyen a törökkel vívott harcza ábrázoltatik,* az általa ajándékozott egyházi szerelvények közül fenmaradt az aacheni képekhez hasonló aranyozott ezüst keretbe foglalt Madonna-kép,* melyet az oda zarándokló hívek kiváló kegyeletben részesítenek s ez az oka, hogy eddigelé kiállításaink egyikére sem engedték át. Kelyhe, aranyos liliomokkal diszített egyházi ruhái, számos egyéb ékszere és czímerével ékített úrmutatója, melyekről a történeti feljegyzések megemlékeznek, a századok viharai alatt nyomtalanul elvesztek. A hagyomány a király menyegzői alsó és felső ruháján, valamint neje menyegzői öltönyén kívül, vértjét, kardját, kengyelvasait, sarkantyuit említi és két hímzett miseruhát fűz nevéhez, melyeket a templom kincstárában mint tőle származó emlékeket kegyelettel mutogatnak.*
Ismertette Hans Petschnig: «Die Wallfahrtskirche zu Maria-Zell in Steiermark» czikkében Mittheilungen der k. k. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale XIV. köt. 1869. külön táblán adva rajzát a) jellel.
Rajza u. o. 87. lap, 17. ábra.
A hagyomány által megjelölt tárgyak közül csak a menyegzői vászonöltönyök felelnek meg Nagy Lajos korának, a többi későbbi eredetű, valamint a miseruhák (rajza u. o. külön táblán b) és c) jel alatt) is a XV. századból valók.
Vannak arra is történeti adataink, hogy nemcsak a király ajándékozott például IV. Károly császárnak és a hohenfurti (Csehország) templomnak művésziesen foglalt ereklyéket, hanem idősb Erzsébet királyné sz. Lajos templomának, a római sz. Péter bazilikának, ifjabb Erzsébet pedig IV. Orbán pápának küldött fejedelmi ajándékokat.*
V. ö. Pór Antal: Nagy Lajos (Magyar történeti életrajzok) Budapest, 1892. 594. lap.
Mindezeknél nemcsak bel-, de művészi értékre nézve is jóval előkelőbb helyet igényelhet műtörténetünkben azon két ezüst sarcophag, melyek egyikét idősb Erzsébet királyné sz. Szaniszló teteme számára készíttette Krakóban, másikát pedig ifjabb Erzsébet királyné sz. Simeon próféta testének méltóbb elhelyezésére saját költségén ajánlotta fel Zárában.
Míg a krakói sarcophag elpsutult: addig a zárai, mint monarchiánk legfényesebb XIV. századi ötvösműve, maig fenmaradt, több mint ötszáz év után is hangosan hirdetve a jámbor királyné bőkezűségét.
Arra – mint már fönnebb (a 131. lapon) említettük – gondolnunk sem lehetett, hogy e nagyértékű ötvösművet eredetiben megnyerhessük kiállításunkra. Az évszázadok óta szakadatlanul nyilvánuló kiváló kegyelet, melylyel az ezüst sarcophagban őrzött sz. Simeon ereklyéi iránt a záraiak viseltetnek, érthetővé teszi a féltékenykedésig fokozódó tartózkodást, mely jó ideig még ezen ezüst koporsó galvanoplastikai lemásolását is akadályozni iparkodott. Végre sikerült az Orsz. Magyar Iparművészeti Múzeumnak Herpka Károly által elkészíttetni a másolatot, melyet kiállításunkon siettünk bemutatni.
Lássuk most a sarcophag történetével kapcsolatos adatokat és azután annak rövid ismertetését.
Zára városa már a XIII. században kegyelettel őrizte falai között a bibliai szent Simeon prófétának testét, a ki – a szent történet tanusága szerint – karjain tartotta a ksided Jézust, a mikor szülei bemutatták a templomban. E sorok írója 1894-ben látta az ereklyét, mely még mindenkit – a kinek alkalma volt azt megszemlélhetni – rendkívül meglepett. Az egész hamvasszínű test ép, a nélkül, hogy bebalzsamozva volna. Erről mindenki meggyőződhetik, mert a test csak az ágyék körül van eltakarva, különben egészen ruhátlan. Bonczolásnak semmi nyoma sincs rajta. Daczára annak, hogy a tetem nincsen az üveg alatt légmentesen elzárva, hanem ellenkezőleg, a levegő folyton járja, épségében nem esik kár, nem hamvad el.
A mostani ezüst sarcophag elkészíttetése előtt, egyszerűbb koporsóban őrizték az ereklyét, melyet – mint alább látjuk – a záraiak fejedelmi vendégeik elé szoktak volt ünnepélyes körmenetben vinni, a hogy eléje vitték Nagy Lajos kriályunknak is, mikor Zára meghódolása után falai közé bevonult.
A fenkölt lelkű és vallásos fejedelem egy ízben, a mikor családjával együtt Zárában járt, a szent próféta ereklyéit is meglátogatta, áhítatos tisztelettel adózva iránta. Ekkor történt, hogy Erzsébet királyné, a ki hallotta a záraiaktól, hogy a csupa leánygyermekkel megáldott anyák szent Simeon prófétához szoktak esedezni, fiú gyermeket kérve az Istentől, szintén esdve kérte a próféta közbenjárását, mert ő neki csak három leánya volt, de fia, kire szent István koronája szállhatna, nem született. Az így esdő anyák között akadtak azonban olyanok is, a kik nem elégedtek meg könyörgésük buzgó előterjesztésével, hanem ellenállhatatlan vágytól ösztönözve arra is vetemedtek, hogy kérésük teljesítésének mintegy biztosítására, a próféta ereklyéjét is magukhoz vegyék. Így például Durazzói Károly neje, Margit is el akarta tulajdonítani az ereklyét. A monda szerint Erzsébet királyné is észrevétlenül magához vette volna a próféta kis ujját és azt keblébe rejtette. A büntetés nem maradt el; a királyné keze megbénult. Erre bűnbánólag visszatette az általa elorzott ujjat s betegségéből fölépülvén, fogadást tett, hogy a szent tetem számára értékes ezüst sarcophagot készíttet.
Ily körülmények között rendelte meg Erzsébet királyné azt a pompás ötvösművet a Zárában lakó Ferencz mesternél, az elhalt Antal mester fiánál. Ferencz milánói származása miatt «FRANCISCUS DE MEDIOLANO» nevet viselt. Három évig dolgozott nagy feladatán, mire elkészült vele. A sarcophagot eredetileg tömör ezüstből öntött angyalok tartották, de a háborús idők hadi sarczai következtében az értékes ezüst angyalok elrepültek s jelenleg négy bronz angyal pótolja helyüket.
Bennünket ezen sarcophag nemcsak azért érdekel, mert Nagy Lajos királyunk neje, Erzsébet készíttette, hanem azért is, mert a rajta levő domborművek között ott látjuk azon jelenetet megörökítve, a mint a királyi férje Zára városába bevonul s az eléje siető előkelő záraiak magukkal hozzák szent Simeon koporsóját, sőt – a mi reánk nézve még becsesebb – egyik képen ábrázolva találjuk rajta a királyi család tagjai közül Erzsébet királynét és három leányát.
A sarcophag* nyeregtetővel fedett hossznégyszög alakú czédrus faláda, melyet kívül-belül vert ezüst lemezek borítanak. Keskeny oldalain egy-egy, hosszoldalain három-három mezőben foglalnak helyet a domborművek és a királynői adományozásról szóló felirat.
Egész irodalom keletkezett ezen ritkabecsű ötvösműről. A fontosabb értekezések és monografiák közül felemlítendők: Eitelberger: «Die mittelalterliche Kunstdenkmale Dalmatiens» czímű tanulmányában «Die Arca des heiligen Simeon» czímű értekezése (Jahrbuch der k. k. Central-Commission zur Erforschung der Baudenkmale. V. köt. 1861. 176–180. lap, IX. táblán a sarcophag hátsó része metszetben), majd újabban « Die mittelalterlichen Kunstdenkmale Dalmatiens» Gesamm. Kunsthist. Schriften IV. köt. 1884. 157–163. lap; Jakson: «Dalmatia. The Quarnero and Istria» 1887. 312–319. l. – Újabban a m. tud. Akadémia kiadásában egymásután két monografia is jelent meg, az egyik dr. Meyer Gotthold Alfréd tollából «Szent Simon ezüstkoporsója Zárában» czím alatt 1894-ben külön kiadásban 14 képes melléklettel és 32 ábrával; a másik dr. Gerecze Péter értekezése «Szent Simeon ezüstkoporsója Zárában» czímmel az «Archaeologiai Közlemények» XVIII. (új folyam XV.) kötetében 5–80. lap, 53 képpel.
A sarcophag fedelén, elülről tekintve (XXII. tábla) a szent próféta fekvő alakját látjuk magas domborműben, külön lemezből verve és a fedélre illesztve.
Feje vánkoson pihen, körüle tányéralakú nymbussal. Arczát hosszú, középett kettéválasztott hajfürtök környezik, bajusza és szakála is e kornak ízlése szerint van stilizálva; szempillái lezárvák. Öltözete talárszerű hosszú alsóruha, gazdag redőzettel, mely derekán övvel van összeszorítva. Felső öltönye mellén kapocscsal (fibula) egybetartott palást, mely látni engedi egymás fölé keresztbe rakott két kezét s mindkét sarutlan lábainak ujjait. Az alak hátteréül dús lombozatot alkalmazott a művész, úgy, hogy csupa virágágyon látszik pihenni a szent alakja.
Az előlap négy csavart alakú oszlop által három mezőre osztott képcsoportot tüntet elénk. Az első szent Simeon testének kiásatását ábrázolja. A zárai kolostor egyik csarnokában látjuk a tanakodó szerzeteseket, kiknek – a hagyomány szerint – egy messze keletről hozzájuk érkezett utas halálos ágyán megvallotta, hogy a bibliai szent próféta testét elhozta magával s azt elrejtette. A zárda árkádjai alatt a három szerzetes a tetem kiásásával foglalkozik. A második domborképen sz. Simeon életének főjelenetét látjuk: a mint a bold. Szűz és sz. József a kisded Jézust bemutatván a templomban, a szent próféta karjaira veszi a Megváltót, s mellette sz. Anna áll, kiről e jelenet tanujaként szintén megemlékezik a szentírás. A zsidó templom négy oszlop által tartott sátoros oltár alakjában van ábrázolva. – Ezen domborképre vonatkozólag sietünk megjegyezni, hogy compositióját tekintve, a többi képek közül kiválik. A mester itt Giotto-nak Paduában a «Capella dell Arena»-ban levő falképét utánozta s ez az oka, hogy ezen domborműve művészibb az összes többi alkotásainál.
A harmadik domborkép bennünket magyarokat közelebbről érdekel. Nagy Lajos királyunk bevonulását örökítette meg rajta az ötvös. A történelemből tudjuk, hogy Velencze sanyargatásaival szemben 1357-ben Nagy Lajos oltalmába vette a záraiakat és segítségükre sietett. Képünkön a háttérben a város tornyokkal erődített falait látjuk, az Anjou-kori magyar czímerekkel fölékesítve. A hasonló czímerekkel és zászlókkal ékesített dereglyékről most lépett kiséretével partra a király, míg a háttérben vitorlás hajója látszik, melyen messzeútjáról megérkezett. Eléje kivonul a lakosság örege-apraja, élén a főpapi díszbe öltözött érsekkel. Férfiak és nők térdre borulva üdvözlik városuk megmentőjét a koronás királyban, a kinek jobbját megragadják s eléje kihozzák – kitüntetésképpen – Zára féltve őrizett ereklyéjét, sz. Simeon próféta testét is. Ezen kép compositiója élénk és egyes apróbb hibáktól eltekintve, gyakorlott kézre vall. Nagy Lajos ábrázolását – tekintve, hogy a mester a király nejének megrendelésére és költségén készítette ezen ötvösművet – nem tekinthetjük conventionalisnak, hanem – a mennyire ezen korban az ötvösművészek erre képesek voltak – egyéninek vagy hasonlatosnak kell mondanunk annál is inkább, mert a művésznek módjában állott a király alakját és arczvonásait megfigyelnie.
A sarcophag hátsó oldala (XXIV. tábla) a most leírt előoldalhoz hasonlón három mezőre van osztva. Az elsőben azon nevezetes eseményt örökítette meg a mester, a mint Erzsébet királyné az általa készíttetett sarcophagot térden állva felajánlja szent Simeonnak, a ki azt tőle át is veszi. Dús lombozatokkal mustrázott háttérrel látjuk e képet élénkítve s két gyengéd csavart idomú oszlop felett emelkedő ívezet alatt a szent próféta épen úgy ábrázoltatik, mint a sarcophag fedelén láttuk s mindkét kezével átveszi a lombozatokkal ékes négyszögű láda alakú koporsót, melynek fedeléről a szentnek typikus alakját nem feledte le, bár a mai sarcophag idoma és beosztása nagyon különbözik az e képen ábrázolttól. Érdekes Erzsébet királyné alakja, főkötője, öltözete és liliomos ágú koronája, valamint három leányának, kiket a koporsó alatt hasonlóképen térdelve és összetett kezekkel örökített meg a mester, arczvonásai és costumje.
195. ábra. Donatori felirat a sz. Simeon zárai sarcophagjának hátulsó részéről.
A középső mezőben díszes maiuscula felirattal, tizenegy sorba osztva, olvassuk a királyné felajánló verses feliratát (195. ábra), melynek megfejtése a következő:
Simeon hic iustus Jesum de virgine natum
Ulnis qui tenuit, hac archa pace quiescit
Hungarie regina potens, illustris et alta
Elisabet iunior quam voto contulit almo
Anno milleno treceno octuageno.
Ulnis qui tenuit, hac archa pace quiescit
Hungarie regina potens, illustris et alta
Elisabet iunior quam voto contulit almo
Anno milleno treceno octuageno.
magyarul: «Ezen igaz Simeon, a ki a Szűztől született Jézust karjain tartotta, pihen békében a koporsóban, melyet Magyarország hatalmas, hires és magas királynéja, ifjabb Erzsébet, kegyes fogadalomból ajánlott fel az ezerháromszáz nyolczvanadik évben».
A királynét e felirat azért nevezi «ifjabbnak», hogy megkülönböztesse Nagy Lajos hasonnevű anyjától, a kit «idősb» (Elisabeth senior) névvel szoktak jelölni történeti emlékeink.
A maiuscula-felirat alatt kisebb betűkkel, az ú. n. barátírással a mesterre vonatkozó adatokat így olvassuk: «+ hoc opus fecit Franciscus de Mediolano» (ezen művet milanói Ferencz készítette).
A feliratos tábla kereteül dús lombozatot látunk alkalmazva, négy sarkán az Anjou-kori magyar czímerpaizszsal ékesítve.
A harmadik képen ifjabb Erzsébet királyné atyjának, Kotromanics István boszniai bánnak haldoklását ábrázolta a művész. A függönyös ágyon fekvő halálra vált főurat családja veszi körül; az egyik, ifjabb nő kesereg felette, az idősebb másik nő gyertyát tart kezében; két fia pedig szent Simeon teteméhez esedezik közbenjárásáért, a ki megjelen a haldokló ágyánál s kezével annak fejét érinti. A sarcophag itt is olyan alakú, mint az előbbi domborművön.
A sarcophag egyik keskeny oldalán (a szent lábai alatt) domborműben tengeri vihart látunk (XXIII. tábla), melyet egy ördögcsoport idéz elő. A vitorlás hajóról, mely már-már elsülyedni kezd, a hajósok minden málhát a tengerbe szórnak, csupán szent Simeon tetemét hagyják rajta, melyet a megjelenő szent próféta a kikötő felé segít. Úgy látszik ezen domborművel kezdődik a sarcphag kép-cyclusa; e tengeri viharral jelezte a mester a szent tetemnek messze keletről Zárába szállítását.
A sarcophag másik keskeny oldalán (a szentnek feje felől) Margitot, Durazzói Károly nejét örökítette meg (XXIII. tábla) azon jelenetben, a mint a szent Simeon ereklyéjének eltulajdonításából származott bűnét megbánja s a próféta testét visszahozza Zárába. Itt a sarcophag már lábakon áll, de alakja következetesen olyan, mint az előbbi két domborművön láttuk.
A most leírt két dombormű felett, a háromszögű orom-mezőben Nagy Lajos királyunk díszes czímerét alkalmazta a mester, mely az Aachenben levő czímerekhez (190. és 192. ábra) hasonló, azon különbséggel, hogy a csöbörsisak takarója jóval hosszabb és a heraldikailag jobbra döntött paizsnak háttereül szolgál. A mezőt dús lombozatok töltik ki és a czímer mellett jobbról és balról a király kezdőbetűi L(odovicus) R(ex) láthatók nyilt koronák alatt. Figyelemre méltó, hogy a két czímer alakításában tapasztalható eltérések valószinűleg más-más ötvös kezére vallanak, mint ezt a körülményt alább egyes domborművekre nézve sem hallgatjuk el.
A fedél másik oldalán (XXIV. tábla) ismét három jelenetet ábrázolt a művész. Az első a hamis esküvő halálát tünteti elénk, a próféta koporsójánál. E jelenet tanui álmélkodnak az esemény fölött, melyet egyik előkelő férfiú magyaráz meg a többieknek. – A másik domborkép a csoda végbementét jelenti: a koporsó előtt térdelő férfiú buzgón imádkozik szent Simeonhoz, mialatt – valószinűleg hálából általa rendelve – az ötvös lábat készít a sarcophaghoz s e jelenet felett a férfi neje csodálkozni látszik. – A harmadik kép a koporsó előtt végbemenő istenítéletet beszél el, a mint négy szerzetes az ötödiknek, a ki jobbjával a szentnek ballábát fogja, megbénult karjának láttára megrémül.
194. ábra. Domborművek a sz. Simeon zárai sarcophagjának belsejéről.
A sarcophag előoldala lenyitható s ez is (194. ábra) domborképekkel ékes lemezekkel van bevonva. Szembeötlő azonban, hogy e képek lemezei magokon viselik az összetoldás félreismerhetlen nyomait, bizonyságul annak, hogy e domborművek eredetileg másféle elhelyezésben lehettek. Az első kép ördögüzési jelenetet ábrázol, a mint két férfi egy harmadikat visszatart, nehogy a belőle elszálló sátán magával ragadja. – A második kép kiegészítése az előbbinek: az ördögtől megszabadult egyén térden állva ad hálát szent Simeon ereklyéjénél, kinek közbenjárására vele ezen csoda történt. A harmadik domborművön egy gyermeknek a habokból való kimentését látjuk, s a negyediken a vizbefult fiút édesanyja a szentnek koporsójára fekteti s az életre kelve, térden állva hálát ad. Végül az ötödik képen prédikáló szerzetest látunk, a ki ezen hivatásában bűnt – talán eretnekséget – követett el s őt álmában szent Simeon kivont karddal megfenyegeti.
Ha a most röviden ismertetett s hű másolatban bemutatott domborműveket egymással összehasonlítjuk, kitünik, hogy azok nem mind egy kéznek munkái s valószinűleg MILÁNÓI FERENCZ ötvös több segéddel dolgozott azokon, sőt egyes képek még a régi koporsóról valók lehetnek, melyeket ő újból felhasznált.
Ezeken kívül a sarcophag belsejében, a tetem által részben elfödve, Dalmáczia védőszentjei és ismét Jézus bemutatása a templomban van domborműben megalkotva, az utóbbi jelenet újabb bizonyítékot képezvén arra, hogy egyes domborképek még az 1380 előtti időkből valók.
Erzsébet királynénak e nagybecsű sarcophag ezer márkájába került, mely összeg a mi mai pénzértékünk szerint több mint 20,000 forintnak felel meg.
Föl kell még említenünk, hogy ezen ötvösmű nem maradt reánk eredeti mivoltában, a mennyiben BENETTO LIBANI nevű ötvös 1630-ban nemcsak megtisztította, hanem hosszában négy, szélességében három hüvelykkel meg is kurtította. Tőle valók a késő renaissance izlésű oszlopok (elől és hátul négy-négy), melyek fejezetei fölött szárnyas angyal mellszobrocskák vannak alkalmazva; valamint a sarcophag hátsó oldalának felső renaissance ízlésű bordure-jén a három kerek medaillon is, melyek közül a középső (épen a donatori feliratos mező felett, lásd a XXIV. táblát) a Madonnát ábrázolja karján a kis Jézussal.
Ezen sarcophag eredetije a zárai S. Simeone-egyház főoltára felett – mint fönnebb említettük – négy bronz angyal által tartva őriztetik. Méretei Meyer szerint: hossza 2˙00, magassága 1˙25, szélessége 0˙80 méter.
A templom régi szerelvényei közül, melyekkel Nagy Lajos királyunk családja ezen egyházat gazdagította, maig fönmaradt egy aranyozott ezüst kehely, melyet a strucztollas, patkót tartó struczczal diszített sisakon kívül anjou-kori czímerek ékesítenek. Sajnos, hogy ezen ránk nézve nagybecsű tárgyat kiállításunkra nem engedték át.*
Ismertette Radisics Jenő az «Archaeologiai Értesítő» XV. köt. 48–50. lapján, képpel. A kehely a XVII. században át lőn alakítva; zománczai ma hiányzanak.
202. ábra. A felbári kehely.
Hasonlóképen az Anjou-kori magyar czímer ékesíti a bécsi cs. és kir. udvari templom egy díszes – részben újított – zománczú aranyozott ezüst keresztjét, mely jelenleg a bécsi művészettörténeti múzeumban van közszemlére kitéve.*
Rajzát és leírását adta Karl Lind a «Mittheilungen der k. k. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale» XIX. köt. 82–84. l. 1. ábra. Ezen keresztet sem kaphattuk meg ezredéves kiállításunkra.
196. ábra. A somorjai kereszt.
Ugyancsak Anjou-kori czímer fordul elő a somorjai (Pozsonymegye) róm. kath. plebánia-templom XIV. századi ezüst keresztjén (pacificale), melyet 196. ábránkban mutatunk be. Talpa hat karélyból és ugyanannyi szögletből van alakítva, pereme nincsen s egyszerűn bordázott pártája nincsen áttörve. A talp mezőin falevél idomú mélyedés körül ponczolt alapon lombékítés látható; az erőteljes nodus hat levélalaku kiszökő rotulusa czímereket tartalmaz, még pedig az Anjou-kori magyar czímer kétszer, és egy megfejtetlen családi czímer (a hasított paizs jobb mezejében apró keresztes csíkkal átszelt liliomok, a bal mezőben hosszú kereszt karjai között körbe foglalt apró keresztecskével) háromszor fordul rajta elő; a hatodik rotulusban a bold. Szűz térdképe, jobbján a kis Jézussal látható, megaranyozva. A nodus feletti hatszögű szár-részlet alighanem a nodus alá tartozik s rajta női mellkép s négy levéltől körülvett virágszirom váltakoznak háromszor. A hatszögű kis sima szárból emelkedik ki a hármas karélyokban végződő kereszt; előlapja csuklyóba jár, felnyitható az ereklyék behelyezése végett. A deszkát utánzó módon bekarczolt kereszten Krisztus jól modellirozott alakja függ, három szöggel odaerősítve, jobbra hajtott feje fölött bekarczolt mondatszalagon a szokásos I•N•R•I felirat olvasható. A kereszt három karélyidomú végén a négy evangélista jelvénye van bekarczolva ügyes kézre valló ízléssel, fent a sas, mondatszalagján IOHANNES, Krisztus jobbján a szárnyas tinó * LVCKVS (így), balján a szárnyas oroszlán * S * MARKVS, lábai alatt az angyal * S * MATHEIS feliratú mondatszalagokkal. A kereszt legfelső izületének oldalára két meghajlított legallyazott ágat illesztett az ötvös s ezen ágakra kis polczon szűz Mária és sz. János evangélista szobrocskáit helyezte, mintegy a kálváriajelenet kiegészítéséül. Mindkét szobor csinosan van modellirozva.
A kereszt sima hátlapjára ezen későbbi (XVIII. századi) feliratot vésték be: OPPICI SANCTĆ MARIĆ vagyis Sz. Mária városáé. Tudvalevőleg a Somorja név a «Sa. Maria»-ból keletkezett. A kereszt magassága 0˙285, talpának átmérője 0˙112, a keresztkarok hossza 0˙148 méter. Mindössze a noduson van az aranyozásnak némi nyoma s a rotulusok közül csupán a bold. Szüzet ábrázoló aranyos, valamint a talp pártáján is van némi aranyozás. Nem hagyhatjuk említés nélkül, hogy a talp belsejébe középkori bélyeg van benyomva, a mi a ritkaságok közé tartozik.
Következő (197.) ábránkon egy, arányaira nézve igen csinos ezüst ereklyetartó keresztet mutatunk be, melyet az érsekujvári szentferencziek zárdája állított ki. Talpa négy karélyból és két csúcsos levélidomból van szerkesztve; megrongált sima pereme fölött áttört mívű párta vonul végig. Talpának egészen sima karélyai karcsú hatszögű szárba mennek át; e fölött négyszögű ernyő, vésűzött megfordított csonka gulaalakú tagozaton támfalakkal, tornyocskákkal és vízhányó apró szörnyállatokkal diszített, négy ormán áttört toronyszerű épület emelkedik, minden ormán keresztvirággal, oldalain pedig ikerablak fölött kerek ablakkal áttörve, mely utóbbi halhólyag idommal van kitöltve.
197. ábra. Az érsekujvári szent-ferencziek keresztje.
A vésűzött csonka torony tetőfalán négyszögű ernyő van kifeszítve s ebből emelkedik ki a kereszt, mely négy végén hármas karélyalakú, oldalán pedig négy karélyú rosettekből áttört pártával van diszítve.
A kereszt előlapján maiuscula-betűkkel e felirat olvasható: HIC • IACET • LIGNVM – VEREC RVSCIS (így) azaz: itt van a szent kereszt fa-ereklyéje elhelyezve. A karélyokat hat szirmú kis rosettek töltik ki. – A gránátokkal ékített végű aranyozott kis kereszt, a rajta levő feszülettel később ilesztetett reá s ez ma a felirat egy részét is befedi.
A hátlapon (melyet a mi ábránk feltüntet) a kereszt végein négykarélyú medaillonban az evangélisták domborművű jelvényeit alkalmazta az ötvös; fent a sas, a nézőtől balra a szárnyas tinó, jobbra a szárnyas oroszlán, alul pedig az angyal látható. A keresztközépső mezőjében kristály alatt van az ereklye s körülötte nyolcz igazgyöngyszem képezi az ékítést és mindez egy erőteljesebb ekresztalakú keretbe van foglalva, melyet hármas sugarak vesznek körül. Az ereklye fölött és alatt elosztva AVE (üdvözlégy) olvasható, kétoldalt pedig lombozat van bevésve.
Minden jel arra mutat, hogy eredetileg a kereszt most leírt oldala volt az előlapja, s utóbb reá illesztvén túllapjára a feszület, az ereklyés oldal háttérbe szorult.
Ezen csinos ötvösmű három korszakból való; talpa a XV. századból, aranyozott felső része a XIV. század elejéről, a kis feszült a XVI. század derekáról származik. Magassága 0˙343, melyből a kereszt felső része 0˙166 esik, a keresztkarok hossza 9˙147 méter.
A XIV. századi hazai ötvösművészetnek valóságos remeke lehetett az iglói róm. kath. plebánia-templom ereklyetartó keresztje (XXV. tábla), mely aranyozott ezüstből, áttetsző zománczos (émail translucide) képekkel, ékesítve, párját ritkító mesteri alkotásnak mondható ma is, a mikor zománczképei jobbára megrongálva, kipattogva nem pompáznak oly fényben, mint valaha pompázhattak.
Talpa nyolcz czikkelyből áll, melyek felváltva szögletesek és tompított levélalakúak, pereme keskeny és sima, pártája áttört fogazott mustrájú. A talp mezői közül négyet domborműben női fej ékesít, melyet fodros négy levél vesz körül, a többi négy mezőben – amazokkal felváltva – külön lemezen készült áttetsző zománczképek voltak, de a zománczszinek lepattogtak s ma csak a laposan kivésűzött reliefek vannak meg részben aranyozva a következő sorban: 1. a sírjából kilépő Üdvözítő; 2. az oszlophoz kötött Krisztus, mellette ostorral és vesszővel; 3. szemben térdelő nymbussal körített fejű imádkozó nő (sz. Helena), vele szemben térdelő koronás férfi (Nagy Konstantin császár), szintén imádkozva; 4. a megvesszőzött Jézus övig ruhátlanul.
A szár töve, a talp felett nyolczszögű házikót ábrázol, mindegyik oldalán fialák között, a csúcsívek alatt hajdan zománczos álló alakok voltak, melyeknek még az ezüst talpból kivésüzött test idomuk kivehető, de a zománcznak már se híre se hamva. A nodus alatt és felett négy lapú szárrészlet foglal helyet, az alsón egyszerű, a felsőn ketté osztott bekarczolt ablakokkal. Maga a nodus négyszögű vánkos idomú, sarkai felett és alatt domborműves levél ékeskedik. A négy karélyú kiálló rotulusokon IESVS felirat van (a két utolsó betű egy rotuluson van) domború betűkkel.
A kereszt előlapja mind a négy végén csuklóba jár, felnyitható az ereklyék számára. A külön lemezen készült zománczképek, melyeket vésett aljú zománczos (émail champlévé) lombozatok körítenek, dús lombékesség között épen oly modorban készültek, mint a talpra levők, t. i. áttetsző zománczczal (émail translucide) borított lapon domborműben kivésűzve. A Megváltó megfeszített szobra jobbján a bold. Szűz, balján szent János evangélista, fent nymbussal környezett alacsony tiarás pápa, alant koronázott fejű szent nő (Sz. Helena?), baljában zárt könyvvel. A zománcz legnagyobb része ezen képekről is lepattogott, csupán az arczok, kezek és lábak vannak megaranyozva. A Megváltó három szöggel van felfeszítve, töviskoronával lehajtott fején, lezárt szemekkel, térdig lóggó ágyéktakaróval (az egész alak aranyozott), kivésűzött lombozatok között s a mondatszalagon MRI felirattal. Megjegyzendő, hogy a felső és alsó zománczos kép lemeze négy karélyú, a két oldalt alkalmazott, a feszület miatt, Krisztus karjai felé meg van csonkítva.
A kereszt mustrázott hátlapján a négy evangélista jelvénye ékesíti a végeket, négykarélyú külön lemezen áttetsző zománczczal borítva, melynek szineiből a zöld, kék és viola itt-ott mutatónak fennmaradt. A középkori üvegfestményekhez lehettek hasonlók a pompás zománczképek: fent térdelő angyal, kezei között mondatszalagon S MATEVS, alant szárnyas oroszlán S MARCVS, balkézfelől szárnyas tinó LVCAS, jobbról a sas S IOHANNES feliratú mondatszalaggal. Ezen jelvényeknél is a fejek, kezek, lábak, nymbus és a szárnyak egy része aranyozott, a többi ezüst színben hagyva, zománczczal volt fedve. A kereszt közepén hátul ma egy sima kerek lemezzel zárt ereklyetartó capsula van, melynek helyén eredetileg valószinűleg fényesen zománczozott részlet lehetett. A kereszt oldalain erőteljes bordázattal két szalag vonul végig.
Két betűnek (Mária alakjánál a csuklón N, Jánosénál C jelentését mindeddig megfejteni nem sikerült. A felső csuklón körte alakú gomb van. A fényes ékítésű ötvösműnek a zománczképek előidézte polychroM hatását azzal is emelte a művész, hogy – mint az alakoknál már megemlítettem – csak egyes részleteket aranyozott meg, a többit (a házikó fedele, a szárrészletek oldalain az ablakok, a nodus kiálló négy rotulusának mezeje) ezüst színben hagyta. Magassága 0˙14–0˙162, a keresztkaroké 0˙21 méter. Talpába középkori betűkkel bekarczolva «nova villa iglo» olvasható.*
Pulszky Károly és Radisics Jenő: Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon. I. köt. 61–62. lap, képes táblával.
A XIV-ik századi hazai ötvösművészetnek egy igen érdekes emlékét őrzi a nyitrai székesegyház, az evangelisteriumot, vagyis egy aranyozott vert ezüsttel bevont táblájú evangéliumos könyvet (XXV. tábla), melynek erősen kiszökellő, csavart idomú, dróttal beszegett keretén pontozott és vonalas párta közé szorítva négylevelű rosettekből alkotott diszítés fut végig, közbe igtatott apró ötszirmú virágokkal. A négy sarkon külön lemezen négykarélyú ékítmények vannak alkalmazva, melyek közül a felső kettő filigrán-zománczos virágindákkal van kitöltve. A zománczok: sötétkék alapon háromszirmú aprÓ vörös virágok. Alant a négykarélyú diszítmények közül a jobbkézfelől eső a keretből kiveszett, a baloldali részben megvan s egy czímerpaizsot ábrázol, jobbra ágaskodó oroszlánnal, előtte négyszirmú virággal. A czímerpaizsot – a karélyokban – lombozat vette körül, ez most részben hiányzik mellőle.
Hasonlóképen reá applikálva találjuk az evangélisták öntött jelvényeit, melyek közül a sas (felülről) leveszett; az angyal és szárnyas oroszlán oldalt, a szárnyas tinó alant még megvannak.
A tábla közepére aranyozatlan ezüst kettős keresztet illesztettek nyilván később, melybe a szent kereszt ereklyéjéből foglaltaik az áttört lemezen jól kivehető darab. Felette a feszület szintén későbbi eredetű, míg az alatta levő zömök pillérszerű talapzaton Krisztustól jobbra Szűz Mária, balra szent János apostol alakja áll magas domborműben. Ezen plastikai művek az evangelisteriummal egykorúak. Szent János feje felett (a feszület baloldalán) a nap jelképe látható tizenhat sugarával, csipkézett égitest alakjában.
Az ereklyét tartalmazó kettős kereszt és a két álló alak mezítelen testrészein kívül – melyek ezüst szinben hagyattak – az egész meg van aranyozva.
Méretei: magassága 0˙25, szélessége 0˙176 méter.*
Leírása és rajza (X. tábla) megjelent az Archaeologiai Értesítő Új folyam VII. köt. 127. lapján; továbbá igen sikerült reproductiója Pulszky Károly és Radisics Jenő id. műve 41–42. lapjain adott rövid leírásához.
Bennünket ezen ötvösművön különösen a két filigrán-zománczos virágokkal kitöltött négykarélyú ékítmény érdekel, mert eddigi műtörténeti vizsgálódásaink szerint ezen a XIV. századi ötvösmunkán fordul elő legelőször a filigrán-zománcz, mely a következő században hazánkban mint kedvelt és különös jeleggel bíró ékítési mód egyházi szerelvényeink közül különösen a kelyheken jön elő gazdag változatban, jobbára a növényvilág stilizált és jellegzetes mintáinak mesteri compositióit használva föl a diszítés főmotivuma gyanánt.
Nemcsak a magyar, de külföldi szakférfiak is egyetértenek abban, hogy a filigrán-zománcz magyar diszítési mód a középkorban. Minden jel arra mutat, hogy szorosabb meghatározásában Erdély volt e technika bölcsője, honnét művészetté fejlesztett gyakorlata elterjedt Felső-Magyarország ötvösműhelyeibe.
Erdélyi mesterműnek tartjuk azon elsőrangú ötvösmunkát is, melyen a filigrán-zománcz dús alkalmazását találjuk, értjük szent László király fejereklyetartó hermáját (XXVI. tábla), melynek tüzetesebb történeti és archaeologiai ismertetését a következőkben adjuk.
Szent László királyunk az általa alapított váradi székesegyházban temettetett el. Itt történt – szentté avattatása előtt – 1192-ben tetemeinek ünnepélyes felvétele (elevatio corporis) a sírból. Középkori szokás szerint a szent király főbb testrészeit, minők a fej és karok, külön ereklyetartókba foglalták s ezekben kitették az oltárra a hívek tisztelete tárgyául.
Zsigmond királynak 1406-ban sz. Lukács evangélista napján (október 19.) Váradon kiadott okleveléből értesülünk, hogy néhány év előtt véletlen eset következtében a székesegyház sekrestyéjében támadt tűz mindent egészen elhamvasztott, megolvasztotta még szent László fejereklyetartóját is, de magát az ereklyét csodálatos módon megkimélte a dühöngő elem.* Ezen történeti adatból látható, hogy sz. László fejereklyetartója «néhány évvel» 1406 előtt elpusztult s ennek helyébe készült azon nagybecsű mellszobor alakú ötvösmű, mely közel öt évszázad viszontagságait túlélve maig fenmaradt.
Fejér, Codex Diplom. T. X. vol. IV. 522–523. lap. Méltatva Ipolyi-nál, Magyar Ereklyék. (Arch. Közlemények, III. köt. 72–99. lap).
A dús hajzatú király filigrán-zománczczal mustrázott öltönyben ábrázoltatik, mely alul áttört mívű, hármas levelű rosettekből képzett vastag sodronynyal szegélyezett párta felett, filigrán-zománczos szegélylyel ékes és 17 hosszúkás hegyes végű nagyobb és 34 kisebb háromszögletes mezőből áll. A nagyobb mezők csipkeszerűn hajlított, filigránnal beszegett reszelős felületű ezüst lemezekkel vannak kitöltve, melyeket eredetileg ötágú aranycsillagocskákkal beszórt kék zománcz fedett, de a zománczból kevés maradt fönn hírmondó gyanánt. A kisebb mezőket, melyek a most említett hosszabb mezők alsó és felső közeit képezik, hármas szirmú filigrános zöld virágocskák töltik ki s a 34 mezőből ma öt hiányzik.
E díszes szegély felett, a király fényes mustrájú ruhája a középkori ú. n. pallia scutata mintájára van 81, jobbára dülény- és háromszögalakú, a vállakon pedig nyilcsúcs idomú mezőkre osztva erőteljes keretelésben. Itt is a mezőket filigrán-zománczos külön lemezek töltik ki, melyek csipkézettek és filigránnal kereteltek. Az alapszínt, a régi bibort jelentő szederjes zománcz képezi, ötágú aranycsillagokkal beszórva. A szintén csipkés, négy szirmú kék virág négy porodája sötétzöld, bibéje sötétsárga zománczból van megalkotva és aranypontokkal behintve, de ezekből – valamint az ötágú aranycsillagokból is – kevés maradt meg; sőt a zománcz is igen sok helyen foltonkint ki van pattogva.
Kivételt csupán a király mellén középett levő dülény képez, mely nem csipkézett, nem filigrános és nem virággal, hanem czímerrel ékített külön lemezzel van kitöltve. Ez vésett aljú zománcz (émail champlévé) – s mint ez a korona ágai és a két bárd felett levő maradványból constalálható – sötétzöld mezőben három czímert ábrázol: a középső nagyobb, vörös zománczos mezőben négy aranyos pólyát látunk benne úgy, hogy fent pólyával kezdődik a paizs, mely felett három nagyobb és két kisebb ágú nyilt korona ékeskedik, abroncsán három sárga nagyobb és nyolcz zöld zománczczal jelzett kisebb kővel. A paizs mögött keresztbe téve sz. László király jellemző csatabárdja látható, mellette pedig jobbra és balra két egyforma czímerpaizs: vörös mezőben zöld halmon arany kettős kereszt van alkalmazva. Az egész dülényalakú mező arany pettyei a lemezzel egy darabból valók, míg a többi mezőkön – mint már említettük – az ötágú csillagok és pettyek külön készültek s így applikáltattak a zománczfelületre.
A király nyaka köré ezüst színben hagyott külön lemezből alkotott s elől a szakáll alatt meglapított gyürű van illesztve, mely alighanem későbbi keletű.
Maga a fej nemes, előkelő tartású; a király arczvonásai nem conventionalisak, hanem egyéniségre vallanak. Aránylag keskeny homlokán a szemöldök redőkbe felvonva, erős hajlású orra, kiálló arczcsontjai, tágra nyilt szemei és félig nyitott ajka kétségtelenné teszik, hogy a mester ez arczkifejezéssel a szent királyt nem nyugalmas helyzetben, hanem valamely fontos ténykedésében kivánta ábrázolni. Középett ketté osztott dús hajzata elől visszafésült fodorban veszi körül férfias arczát, a füleket is teljesen eltakarva. Hasonlóképen a ketté fésült hosszú szakállnak és a bajusznak a hajéhoz hasonlón gondosan rendezett szálai a művész stilizáló vésője alól typikusan kerültek ki, a bajusz végei három-három csigaalakú fürtben végződvén. A haj fodra a nykaszirt körül vonul, befogván a négy fodrú hullámba szedett egész hajzatot. – Az arcz, nyak, hajzat, bajusz és szakáll aranyozott; a szemgolyókon és az ajkakon a vélt hideg zománcz, mint erről a műtárgy leírói emlékeztek, nem létezik.
A fej felső részéről az eredeti, kiegészítő hajjal borított részlet hiányzik s ma sima lemez pótolja helyét.
A király fejét ékesítő aranyozott ezüst korona részben újabb keletű. Felirata és a bekarczolt czímer tanusága szerint IN HONOREM S • LADISLAI REGIS • HVNG: DEMETRIVS NAPRAGI EPPVS ET CANCELL TRANSYL : RENOVAVIT PRAGAE ANNO M • D • C «szent László Magyarország királya tiszteletére NAPRAGI DEMETER erdélyi püspök és kanczellár újíttatta meg Prágában 1600. évben». A régi korona-részletekből csak a kisebb liliomos ágak maradtak fönn; a többi a cseh kövekkel együtt prágai munka.
Külön, habár csak röviden meg kell emlékeznünk a tulajdonképen ereklyetartó tokról, melybe a szent király koponyája foglalva van, bár ezt az ereklye miatt nem engedték át egyik kiállításra sem. Az ezüstből készült tok – állkapocs nélkül a koponya idomát követve – három darabból készült. Felső része domborított kereszt idomú pántot ábrázol, aranyozott szélekkel; közepén kerek medaillonban a Megváltót trónon ülve, jobbjával áldva, baljában nyitott könyvet tartva tünteti elénk. A pánt keresztkarjaiba az evangélisták jelvényei vannak jellemző módon kivésűzve. Nevezetesen az evangélisták szárnyas ülő alakjainak nymbusos fejét jelvényeikről kölcsönözte a művész, fönt oroszlán fővel, S MARCVS feliratú mondat-szalaggal sz. Márk, alant sas fővel A IOHANNES felirattal sz. János, a Megváltó jobbján angyalfővel S MATEVS felirással sz. Máté, balján pedig tinó fejjel S LVCAS feliratú mondatszalagot tartva sz. Lukács van ábrázolva. A pántok végei csuklóba járnak; a tok hosszúdad keretelése és a pántok karjainak szögletei nyitottak, s a benne foglalt koponyát látni engedik. A tok oldala sima, a koponya felső része körül szalagon tiz aranyozott eperszemmel van ékítve; alsó része külön ezüst lemezből készült, két lehajlítható fogóval van ellátva, melylyel kézbe véve, a híveknek csókolásra nyujtható. A tokon át sodrott vörös selyem vastag zsinór van húzva s fedeles ezüst kerek capsulába nyomott pecséttel lezárva. Ez akkor történt, mikor Simor János győri püspök – a koronán bekarczolt felirat tanusága szerint – Hauszer által 1850-ben július hó 24-ikén az egészet megújíttatta. Ekkor történhetett a zománcz szineknek olajos mázzal való bekenése, a minek következtében a szinek elhomályosodtak.*
Ezen nevezetes emlékünket érdeme szerint legelőször Ipolyi Arnold méltatta, id. értekezésében (Arch. Közlemények III. köt. 72–99. lap) Lippert József felvétele után kőrajzban adva a mellszobor és ereklyetartó ezüst tok képét. Tollrajzát leírás kiséretében «A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lajstroma» czímű munkában (II. Terem, 3. szekrény, 15. Go. szám alatt 42, 44–46. lapokon) találjuk közölve. Fényképei fölvétel után kiadta Pulszky Károly és Radisics Jenő «Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon» czímű díszkiadványban, I. köt. 63–64. lap, fényvésetű táblán, csakhogy a mellszobor arczát – nem érthetni miért? – vörösbarnára szinezve adták vissza. A mi táblánk nyujtja először chormo-képét e nevezetes ötvösműnek, természetesen fényképi felvétel alapján, lehető hűséggel.
Az egész mellszobor méretei: magassága 0˙645, talpazatánál átmérője 0˙75–0˙97 méter. Az ereklyetartó tok hossza 0˙195, legnagyobb szélessége 0˙106 méter.
Ezen ismertetés keretét túllépné annak beható fejtegetése, hogy ereklyetartónk mikor és minő mester által készült. Itt csupán annak egyszerű fölemlítésére szorítkozunk, hogy ezen ritka becsű ötvösművet még a XIV. század végén hazánkban alkotta – s e következtetésünkben aligha csalatkozunk – a kolozsvári hírneves ötvösiskola két előkelő művésze, Miklós festő fiai KOLOSVÁRI MÁRTON és GYÖRGY, ugyanazok, a kik 1370-ben Demeter váradi püspök megbizásából az ottani székesegyház elé sz. István, sz. Imre és sz. László álló szobrait, majd 1390-ben sz. László királyunk lovas szobrát készítették. Sajnálnunk lehet, hogy e szobrok a török háborús idők viszontagságai alatt elpusztultak, ágyúkat öntetett belőlük a kereszténység ellensége. Megmaradt azonban szerencsénkre tőlük Prágában a sz. Vid temploma mellett sz. György vitéz lovas szobra, melyet IV. Károly cseh király e két kiváló mester által öntetett érczbe.
198. ábra. Szent-László ereklyetartó hermája az ezüst kürttel. Győr.
A mai a váradi sz. László ereklyetartó mellszobor további viszontagságait illeti, fölemlítendőnek véljük, hogy a XVI. század derekán túl Váradon nyoma veszett ezen, a nemzet által féltve őrizett s kiváló tiszteletben tartott ereklyének s minden arra mutat, hogy a váradi székesegyház kincseivel együtt, a káptalan beleegyezése nélkül, sőt akarata ellenére idegen kezekre, az ecsedi várba került. Ezután jutott Napragi Demeter erdélyi püspök birtokába, a ki elűzetvén főpapi székéből, vele vitte azt Győrbe s halála után ott maradt a székesegyház kincsei között. Azóta a váradi püspökök és káptalan ismételten tettek lépéseket a szent ereklye visszaszerzésére, de mindössze csak annyi eredménynyel, hogy 1775-ben a koponya-csontból egy kis darabot nyerhettek a váradiak. A díszes ereklyetartóban levő koponya tovább is Győrött maradt s jelenleg is ott őriztetik a székesegyházhoz épített Hédervári-féle kápolna oltára felett. Fönnebb adott 198. ábránk az ereklyetartó mellszobrát, a nyakába függesztett XV. századi ezüst kürttel mutatja be, a hogy a körmenet alkalmával sz. László ünnepén körülhordozzák s az egész ünnep nyolczada (octava) alatt a hívek kegyelete tárgyául a székesegyházban közszemlére kiteszik.
A XIV. századból reánk maradt egyházi edények közül néhány kelyhet mutatunk itt be, melyek e korszakra nézve jellemző alakúak. A 199. ábra a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből kiállított aranyozott ezüst kelyhet tünteti elénk, melynek sima peremű kerek talpát öt stilizált liliom ékesíti a domborműben, hengeralakú szárából nyolcz gerezdű nyomott almácskához hasonlító nodus szökök ki, míg tölcsérded kupája egészen sima. Magassága 0˙153, talpának átmérője 0˙177, kupájáé 0˙098 méter. A másik kehely (200. ábra) szintén kerek talppal bír, mely áttört párta felett emelkedik s rajta hat domborműves medaillon képezi a diszítést borostyán indák között. A hengeralakú száron fent: AVE MARI, alul pedig GRACIAE alakban az angyali üdvözlet kezdő szavai olvashatók, a kiálló rotulusokon IESVS nevének betűi foglaltatnak.A kupa tölcsérded alakú. Ezen aranyozott ezüstből készült 0˙076 m. magas és 0˙103 átmérőjű kehely Nagy-Ladnán találtatott s jelenleg a kassai székesegyház kincsei között őriztetik. – A harmadik kehely (202. ábra) a felbári (Pozsonymegye) róm. kath. templom régi szerelvényei közül való. Talpa hatkarélyú, pereme nincs, áttört pártája keskeny csúcsívekből van szerkesztve; talpmezőiben egészen egyszerű mértani mű, a karélyok találkozásánál stilizált liliomok (fleurs de lis) vannak körvonalakkal bevésve. A szár tölcsérded alakban emelkedik ki a talpból s a kis méretű pomellum alatt és felett hengeridomú, domborveretű csúcsíves lombozattal ékítve. Nodusának ékítésében a halhólyag jellegzetes, a kiálló öt dülényalakú rotuluson keresztes nymbussal körített áldó kéz * I * N * R * I betűk olvashatók domborműben megalkotva. Kupája tölcsérded alakú és sima; magassága 0˙171, talpának átmérője 0˙12, kupájáé 0˙095 méter. Az aranyozott ezüst kehely fenekébe alul B betű van bekarczolva, nyilván a tulajdonos község (Bár) nevének kezdőbetűje. – Ugyanezen templomnak van egy másik aranyozott ezüst kelyhe is, de ez már nem maradt reánk eredeti mivoltában. Talpa hat karélyú, sima peremmel és egyszerú pártája nincsen áttörve, ellenben hengerded idomú szára erőteljes domborművű lombozattal van áttörve. Nodusa alul-felül hat levélből van szerkesztve úgy, hogy a felsők bevésett ékítménynyel diszítvék, az alsók pedig simák. A nodusból kiszökő hat dülényalakú rotuluson, a külön lemezkék betűi * S ** M ** A ** R ** I ** A * (S. Maria) ép úgy későbbi eredetűek, mint a megújítottnak látszó tölcsérded alakú kupa is bekarczolt emel feliratával: CALIX § S § STEHANI § IN POR § «Calix S. Stephani in Por». Aranyozott ezüstből van készítve; magassága 0˙215, talpának átmérője 0˙124, kupájáé 0˙10 méter.
199. ábra. N. Múzeum.
200. ábra. Kassa.
Ezen kelyheknél sokkal művészibb kivitelű a körtvélyesi (Szepesmegye) róm. kath. plebánia-templom ciboriuma (201. ábra), mely aranyozott rézből készült ugyan, de a belé vésett mesteri képek miatt egyike a legérdekesebb XIV. századi ötvösműveknek.
201. ábra. A körtvélyesi ciborium.
Talpa négy karély és négy szöglet váltakozásából áll és ép úgy sima, mint hatszögű szára, melyet tövénél és a nodus felett erőteljesen bordázott gyürűk vesznek körül. Hatszögű, élbe futó nodusából hat dülényalakú rotulus szökik ki, melyek közül négyben vörös foliás üveg, egyben tükördarabka van foglalva, egy pedig üres.
A mily egyszerű a talp és szár, ép oly dúsan ékített a ciborium felső része, mely a consecrált ostya tartására szolgál. Alakja hatszögű, mindegyik lapján művészi módon bekarczolt jelenetet látunk Krisztus életéből: 1. Az angyali üdvözlet. Szűz Mária állva, szemben fogadja Gábor arkangyalt, a ki mondatszalagot tart kezében, a Szűz felé a Szentlélek galamb képében repül, a Fiúisten megtestesülésének mozzanatát jelentve. A két alak közötti edénykében az ártatlanság lilioma látható. – 2. Krisztus imája az olajfák hegyén. A Megváltó fák között térden állva buzgón imádkozik, mialatt az égből az Úristen áldó keze nyúlik ki feje felett. – 3. Judás csókkal árulja el mesterét, s ezen jelet várva a katona, megragadni készül Jézust. – 4. Krisztus Pilátus előtt, a ki trónon ülve, baljában jogart tartva hallgatja ki az eléje hurczolt Jézust. A harmadik alak a Megváltó mögött nem katona, hanem poroszló, oldalán pallossal, kezében vesszőt vagy nádat tartva. – 5. Krisztus megostoroztatása: oszlophoz kötve az övig lemeztelenített Jézust két poroszló vesszőzi. – 6. Krisztus halála a kereszten, jobbján a bold. Szűz, balján a sz. János apostol kétségbeesett alakjával.
A ciborium hatoldalú gulát ábrázoló fedelén hasonlóképen bekarczolva a négy evangélista ülő alakjai és az apostolok fejedelmeinek (Principes Apostolorum) sz. Péternek és sz. Pálnak képét látjuk olykép csoportosítva, hogy az evangélisták jelvényei közül kettő-kettő és az apostolok is egymással szemben ábrázolvák. A fedél ormát későbbi kereszt ékíti, rajta a Megváltó ezüstből készített alakjával.*
Heliogravure-ben adja képét Pulszky Károly és Radisics Jenő; «Az ötvösség remekei a magyar történeti ötvösműkiállításon II. köt. 1–2. lap. A hat kép tollrajzát lásd: A magyar történeti ötvösmű-kiállítás lasjtroma (II. terem, III. szekrény 87. G számmal jelölve) 32–33. lap.
A ciborium magassága 0˙385, talpának átmérője 0˙11–0˙127, kupájáé 0˙09 méter.
A bekarczolt képek kompositiója igen ügyes mester vésűjére vall, a ki az élénkségig mozgékony kevés alakkal felvett tárgyait érthetően tudja elbeszélni.
Térjünk most át középkori egyházi szerelvényeink azon érdekes csoportjára, mely – ámbár nem készült nemes érczből – jobbára hazai ötvöseink kezeiből került ki, értjük a keresztelő medenczéket és harangokat.
A bronz keresztelő medenczék sorozatából 203. ábránk a teplai (Liptómegye) róm. kath. plebánia-templom érdekes példányát mutatja be, melynek typikus alakjához több hasonló emlék maradt reánk.
203. ábra. A teplai keresztelő medencze.
A kehely alakú termetes (0˙89 m. magas) edény bronzból van öntve, 0˙51 m. átmérővel bíró talpa kerek; körökkel diszített pereme fölött csinos lombékítés fut körül és egymás felett még öt sorban mondatszalagszerűen maiuskulákkal e feliratot olvassuk: ITE • MOBBEM (így!) VNIVERSVM – ET PREDICATE • DICENTES • – QVI • CREDIDERIT • ET BAPTIZATVS • – FVERIT § SALVVS § ERIT § M NOMINE – • PATRIS § ET FILII § ET SPIRITWS SANCTI, azaz: «ite on orbem universum et praedicate dicentes, qui crediderit et baptizatus fuerit salvus erit, in nomine patris et filii et spiritus sancti» magyarul: «menjetek az egész világra és hirdessétek mondván: a ki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében».
Nodusán a talpához hasonló lombozat fut körül vonalok közé foglalva, felette pedig körben az egyenkarú kereszt és nyolcz szirmú rosette nyolczszor váltakozik.
Kapujának átmérője 0˙605 méter; ez külön van öntve és leemelhető a szintén külön öntött alsó részről. Diszítését a lombozat és két sor írás felváltva képezi. Itt a betűk kissé szétszórva ornamentszerűleg vannak alkalmazva, míg a medencze talpán írásszerű hatással bírnak a betűk. A felirat a keresztelési formulát tartalmazza: M NOMINA PATRIS ET FILII – ET SPIRITVS SANCTI AMEN; magyarul: az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek nevében Amen.
Kissé repedt kapujának peremén két fül van (itt mérve a medencze átmérője 0˙935 m.), mely arra szolgált, hogy beleillesztett vasrúddal könnyen leemelhessék a felső részt.
Aránylag kitünő karban maradt reánk ezen emlék, melyet gyönyörű szép zöldesbarna patina fed. A betűkhöz külön mintákat használt a mester s itt-ott az R betűt felcserélte a B betűvel s az S betűket következetesen fordítva alkalmazta.
Következő (204.) ábránk alakra nézve hasonló, silhouettjét tekintve azonban sokkal finomabb alkotású bronz medenczét tüntet elénk, melyet a sztrázsai (Szepesmegye) róm. kath. plebánia-templom engedett át kiállításunkra.
204. ábra. A sztrázsai bronz keresztelő medencze.
Talpa (0˙56 m. átmérővel) ennek is kerek, lehajló sima peremmel; rajta lombozattal ékített szalag fut körül, fölebb pedig nyolcz – többé-kevésbbé elmosódott – kerek medaillon-képet látunk, melyek közül négyen a mondatszalagot tartó szárnyas angyalt némileg még fel lehet ismerni, míg a többi négy el van mosódva, de a maradványból annyi constatálható, hogy nem az evangélisták jelvényei voltak rajta ábrázolva.
A csinos nodus nyomott alma-alakú, lombozatos szalaggal ékítve. Az 0˙57 m. átmérővel bíró kupán alul szalagon ezen német felirat olvasható: DVZE TOF GEGOSEN IST IN DEM NAMEN IESW CRI és felette, mert nem fért ki egy sorban, kiegészítésül: ST, azaz: «Diese Tof gegossen ist in dem Namen Jesu Christ», magyarul: ezen edény Jézus Krisztus nevében öntetett.
A felirásos szalag felett egy másik szalagot is alkalmazott a mester, melyet dús lombozat tölt ki. Előfordul még rajta sz. Péter és sz. Pál apostol térdképe kétszer, négyszög idomú modell után domborműben öntve. A medenczének két füle mellett ismét sz. Péter és sz. Pál apostol alakja vehető ki mondatszalaggal s a megfelelő feliratokkal S PETRVS és (a sz. Pál nevének betűi fordított rendben és alakban) SVLVS • S •
Megemlítendő, hogy a noduson vannak még apró medaillonok, de a felismerhetetlenségig elmosódott állapotban.
Ezen keresztelő medencze 0˙87 m. magas, talpából egy jókora darab hiányzik.
Ugyanazon mesterek kezei közül, a kik a középkori keresztelő medenczéket öntötték, kerültek ki a harangok is.
Hazánkban az évszámmal megjelölt legrégibb harangunk 1313-ból való és a hajniki (Zólyommegye) róm. kath. plébánia-templom tulajdona. Tervbe volt véve ezen emléket elkérni kiállításunkra, azonban oly magas biztosítási költséget kötött ki a plébános, hogy szándékunktól el kellett állnunk.
A XIV. századból több harangot mutathatunk fel, így pl. a kőszegit (Sárosmegye) 1322-ből, a bábaszékit (Zólyommegye) 1358-ból, a tamásfalvit (Szepesmegye) évszám nélkül stb. Bemutattuk a hamvasdi (Vasmegye) fiókegyházét, melyet a máriafalvi anyaegyház plébánosa állított ki. A bronzból öntött példány igen jó karban és még folytonos használatban van. Felirata két körvonalba szorítva a hat fülből alkotott koronához közel alkalmazva így szól: O REX GLORIE VENI CUM PA s mert egy sorban nem fért el, az utolsó szótag a szalag felett CE + olvasható, magyarul «Óh dicsőség királya jőjj el békében». Bár nincsen rajta évszám, a harang idoma és maiuscula-felirata után ítélve, a XIV. században készült. Magassága (koronájával együtt) 0˙455, átmérője 0˙445 méter. Szive kovácsolt vasból van alkotva, vége a hengeralakból alant a nyolczszögletbe megy át s a középkori haranggal egykorú készítmény.
Egyházi szerelvényeink fontos darabját képezi az oltárkő (altare portatile), melybe már ősidőktől fogva a szentek ereklyéit foglalták be. Minden oltáron kell ilyen ereklyéket tartalmazó kőnek lenni, mert e nélkül az oltáron misét mondani nem szabad.
Régi egyházi leltáraink (inventaria) sürűn emlékeznek az ily oltárkövekről, melyeket különféle néven jelölnek.* Alkatukat tekintve vannak díszesebbek, nemes érczbe foglalt kereteléssel, jaspis, achát, porphyr, amethyst, syenit vagy onyx kőből majd hossznégyszögű, majd négyzet alakban. Nálunk a háborús idők viszontagságai alatt a díszes és értékes példányok elpusztultak, leszaggatták a nemes érczkereteket, hogy az egyházak a kivetett hadi sarczok fizetését eszközölhessék. Például említhető fel a győri Conservatorium-Dioecesanumban őrizett amethyst-oltárkő, melynek széles fakeretét – bizonyára aranyozott ezüst – nemes érczből készült ékítés borította s hirmondó sem maradt belőle rajta. Ugyanitt őrizik ma a kethelyi (Sopronmegye) templom oltárkövét is, a győri egyházmegyéből összegyűjtött emlékek között, melyeket ZALKA JÁNOS püspök gondoskodása kivétetett a használatból, hogy az utókor számára megkiméltessenek. A 205. ábrában mutatjuk be ezen becses és hazánkban ritkának mondható emléket.* A csaknem négyzet idomú zöldes szinű régi márványlap (verde antico) fakeretbe van szorítva s bronzból készült diszítményekkel felékesítve. A keret négy sarkán bronzlemezbe karczolva az evangélisták jelvényeit látjuk: fent balkézfelől térdelő angyal, kiterjesztett szárnyakkal, kezeiben mondatszalagot tart, melyen ú. n. barátírással (minuscula) matheus olvasható; a keret jobb sarkában jobbfelé tekintő sas, karmaival mondatszalagon johannes felirást tartva; alant sz. Máté evangélista jelvényének megfelelően szárnyas oroszlán, lábaival marcus felirásos mondatszalagot tartva, a negyedik sarkon jobbra tekintő szárnyas tinó lucas feliratú mondatszalaggal. A fakeret négy oldalán egyszerű, de csinos lombszegély között, bronz lemezből kivagdalt maiuscula-betűkkel a következő felirat olvasható: AGNUS DEI QVI TOLLIS – PECCATA – MUNDI : azaz «Agnus dei, qui tollis peccata mundi», magyarul: Istennek báránya, a ki elveszed a világ bűneit. A lombékességből itt-ott már részletek hiányzanak, valamint a «peccata» szóban a T betű is csonka. A betűk felerősítését lapos fejű szögekkel a mester ügyesen használta fel a keret dekorativ éksítésének emelésére.
Altaria viatica, protatilia, gestatoria, motoria; lapides portatiles, tabulae itinerariae. Így pl. a pozsonyi dóm kincseinek 1425-ben összeírt leltárában ezt olvassuk: «Itam quinque Altaria portabilia consecrata et unus lapis non consecratus». (Mittheilungen der k. k. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale. Wien, II. köt. 152. lap). A budavári királyi kápolna inventariumában (1530-ból) «item Duo Altaria portatilia, quorum vnius tergum es cum apparancijs solius ligni, ambo sunt obducta circum circa argento, parum deaurato». Knauz, Magyar tudom. értekező. I. köt. 53. lap.
Leírását rajz kiséretében adtam: Egyházművészeti Lap, I. évf. Budapest, 1880. 53–59. lapjain, továbbá az Archaeologiai Értesítő XIV. köt. 66–69. lapján.
205. ábra. A kethelyi oltárkő. Győr.
Az oltárkő hossza 0˙362, szélessége 0˙37 méter.
Egyházi öltönyeink között aránylag igen kevés van, mely a XIV. századi szövészet vagy hímzőművészet terméke gyanánt kiállításunkon bemutatható volt volna. Pedig valaha, épen az Anjouk korában, különösen Nagy Lajos királyunk idejében, nemcsak székesegyházaink és monostoraink templomai, hanem a városi és községi templomok is dúsan fel voltak szerelve egyházi öltönyökkel és paramentumokkal, mint ez régi leltáraink fukar szavú adataiból napnál fényesebben beigazolható.
A hogy azonban elpusztultak értékesebbnél értékesebb egyházi ötvösműveink: ép úgy nem kerülhették ki a viszontagságteljes századok viharait már az anyaguk minőségénél fogva is romlékonyabb egyházi öltönyök sem.
Kassa város gondosságának köszönhető, hogy ezen századból két szép mustrával bíró miseruhát mégis bemutathattunk. Mindkettő a kassai dómnak, mondhatni, alapításával csaknem egykorú, eredeti felszerelése közül való.
206. ábra. A kassai dóm miseruhája XIV. századi szövetből.
Az egyik (206. ábra) úgy látszik, kisebb átalakításon ment át, legalább erre látszik mutatni szélesebb szabása. A vörös nyitott bársony miseruha csillagokkal gazdagon beszórt alapon a Szentlélek galambképével van mustrázva. A galamb fejét sugarakkal körülvett kerek nymbus ékesíti, szárnyai csak félig vannak kiterjesztve, mintegy a csillagos egekből való leszállását jelképezve. Ezenkívül a miseruha hátrészét dús hímzetű betét diszíti, melyen fönt magyar szent Erzsébet alakját látjuk, a mint jobbjában kis tálat tart, baljával pedig alamizsnát oszt. A koldus, kihez lehajolva a könyörületesség testi cselekedetét gyakorolja, oldala mellől leveszett. – A középső, architektonikusan kiképzett fülkében szent János evangelistát látjuk állva, a mint jobbjával a méregpohárra, melyet baljában tart, áldást oszt. Az alsó fülkében szent Margit alakja vehető ki, fején koronával, jobbjában közismeretű jelvényét, a sárkányt tartva. A selyemmel és aranyszálakkal készült hímzést úgy rajz, mint kivitel szempontjából már a XV. századba kell helyeznünk s így körülbelül száz évvel később készült ez, mint a szövet, melynek jellege olasz szövő-műhelyre vall.
Érdekes megfigyelni, hogy a hímzett alakok közül szent Margité nem maradt fenn a maga egészében. Úgy látszik, akkor vágtak el egy darabot belőle, még pedig a szentnek térden aluli részét, a mikor a miseruhát avatlan kezek átalakították, mely a szövetnek a pap vállai felé való megkeskenyítésében és ehhez képest a miseöltöny megkurtításában állott. Régi inventáriumaink néha megemlékeznek a templomi öltönyök ilynemű átalakításáról s ezt a kiméletlen, hogy ne mondjuk barbár eljárást «usui moderno accomodata»-nak, vagyis a modern ízléshez való alkalmazásnak nevezik.
Van reá eset, hogy a felső alak felső része esett ezen átalakítás áldozatául: szerencsére a kassai miseruhánál szent Erzsébet alakját megkimélték s így könnyű constatálnunk, miszerint ezen egyházi öltönyt a kassai dóm számára készítették, mert a dóm védszentjének, magyar szent Erzsébetnek alakja foglalja rajta el az első helyet.
207. ábra. Miseruha. Kassa.
Sokkal nagyobb változáson ment át a dóm másik miseruhája (207. ábra), mely az előbbivel azonos szövetből készült, csakhogy ez oly módon lőn kiszabva, hogy a Szentlélek galambképe, mely a szövetet mustrázza nem lefelé, hanem fölfelé szálltában ismétlődik rajta.
Ezen is érdekes XV. századi hímzett betétet látunk, melyen szamárhátú ívezettel képezett architekturában, három fülkében a következő alakokra ismerünk: fönt palástba öltözve a sebeire mutató Megváltó áll, középett szent Péter apostol, alul pedig egy, a kis Jézust tartó alak vehető ki, de ez utóbbinak legnagyobb része a miseruha átalakítása alkalmával elpusztult.
A XIV. században készült egyházi tárgyú hímzések közül mindössze egy van, melyre itt hivatkozhatunk. Ez is a kassai dóm egy alig másfél száz éves sima szövetű miseruháján fordul elő és Krisztus urunk kínszenvedésének hét jelenetét ábrázolja kereszt idomban csoportosítva úgy, hogy a jelenetek alulról fölfelé következnek e sorrendben: 1. a megkötözött Megváltó a főpap előtt; 2. Krisztus Pilátus előtt; 3. a megostoroztatás; 4. a tövissel koronázás; 5. a keresztvitel; 6. Krisztus halála a kereszten, mellette a boldogságos Szűz és szent János apostol alakjai; 7. a feltámadás jelenete, a mint a Megváltó az alvó őrök közt koporsójából kilép.
Az arany szálakkal hímzett alapon a jelenetek nyitott selyemmel hímzett alakokból állanak, ügyes kézre valló rajz után készítve, csak az a kár, hogy a lapos domborműves alakok arcza igen megkopott s így a kivitel művészi értékére ma már biztos következtetést alig lehet vonni.
Itt kell megemlékeznünk XIV. századi síremlékeink közül azokról, melyek egyháziak emlékét tartották fönn. Ámbár összevéve sem sok az, a mit a háborús idők és az utódok a pusztulástól megkiméltek, mégis van néhány figyelemre méltó példány, melyekre, mint a középkori szobrászat érdekes maradványaira hivatkozhatunk.
Így pl. Demeter pécsi püspöki helynök († 1304?) sírkövén az elhunyt egész alakja, teljes főpapi díszben, domborműben van ábrázolva; Győrött a székesegyházban Bereck Salamon prépost síremléke († 1364.), Gyula-Fehérvárott szintén a székesegyházban Gottfried (†1385.), Onodi Czudar Imre († 1389.) és Márton, vagy más néven Maternus († 1399.) püspökök sírkövei említendők; valamint a lőcsei szent Jakab-templom északi oldalához épített szent György-kápolnában annak alapítója György plébános († 1392.) csinos íremlékkel van megörökítve.
Kiállításunkon Pannonhalmáról két művészi értékkel bíró síremléket mutattunk be gipszmásolatban.
208. ábra. Sifrid apát († 1565) síremléke. Pannonhalma.
Az egyik (208. ábra) Sifrid apáté (1355–1365.) vörös márványból,* szabálytalan hatszögű alakban. Hossza 2˙37 m., szélessége 1˙06 méter. Rajta csúcsíves architekturában, mely két nyolczszögű karcsú oszlopra illesztett szamárhátú ívből van szerkesztve, kereszt virággal és stilizált levelekkel ékítve, az életnagyságnál valamivel nagyobb mértékben kiterítve látjuk Sifrid apátot, még pedig nem teljes főpapi ornatusban,* hanem bőredőzetű szerzetes öltönyében és csuklyájában (cucullus), mely vállait födi, fejére van húzva s erre van föltéve az egyszerű apáti süveg (infula simplex), lábain sima czipők vannak, kezeiről hiányzik a főpapi keztyű, főpapi joghatóságának jelvényét, a csúcsíves lombokkal ékített görbületű pásztorbotot jobbkarjával szorítja magához, míg kezei elől keresztbe vannak téve.
Ábránkat Storno Ferencz rajza után adjuk, mely a pannonhalmi főmonostor felszentelése alkalmából megjelent következő díszmunkában tétetett közzé: «Emléklapok, melyeket a Pannonhalmi sz. Benedekrend a főmonostori székes egyháznak főmagasságú Simor János bíbornok, esztergomi érsek, Magyarország herczegprimása sat. által 1876-dik évi augusztus hó 27-én történt negyedik fölszentelésének alkalmából a jelen és az utókornak nyújt.» Kiadja a pannonhalmi főapátság 1876. ívrét, lapszámozás nélkül. Ezen sírkő rajza 5 sz. fametszet. Storno felvételében némi eltéréseket látunk, sőt az évszámból az X-et is elhagyta.
A magyar történeti képcsarnok, honnét a gipszmásolatot kiállításunk számára kikölcsönöztük, 1894-ben megjelent «Lajstromában (4. lap, 9. sz.) ezen síremléket tévesen találjuk leírva. Az ismertető szerint Sifrid apát «teljes egyházi ornatusban» van ábrázolva, pedig ábránkról mindenki meggyőződhetik, hogy szerzetesruházat födi testét s egyházi jelvényül csak az infula és pásztorbot konstatálható rajta. A sírkő feliratát is hibásan olvasta le a «Lajstrom» névtelen szerzője.
A sírkő kajácsos peremére bevésve díszes majusculákkal a következő felirat mondja el nemcsak az elhunytra vonatkozó szokásos adatokat, hanem ezeknél jóval többet: ANO • DINI • M • LXV • V • ID • MARTJI • SIFRJD • ABBATE • CETVS • FRATRV • TUMVLAUIT • ISTUD • QI • CLAUSTRV • LAUDABILIT • REPAUIT • azaz Anno Domini • Millesimo • tercentesimo • sexagesimo quinto • quinto idus martii Sifrid • Abbatem • Coetus • Fratrum • tumulavit • istud • qui • claustrum • laudabiliter • reparavit. Magyarul: Az úr 1365. évében márczius 5-ik idusán (márczius 11-én) temette el Sifrid apátot testvérek gyülekezete, a ki e kolostort dicséretesen kijavíttatta.
Sifrid apát sírkövének felirata íme műtörténeti szempontból is érdekes adatot nyujt, mely arról értesít bennünket, hogy a pannonhalmi benczések monostorát ezen apát dicséretre méltóan kijavíttatta, a mi alatt minden valószinűség szerint a kolostornak csúcsíves ízlésben történt átépítését kell értenünk, a mely építészeti tevékenység nálunk épen a XIV. századra esik.
209. ábra. Czudar László apát († 1372) síremléke. Pannonhalma.
A másik sírkő (209. ábra), Czudar László apáté (1365–1372), szintén vörösmárványból készült.* Alakja négyszögű s így egyszerűbb, mint Sifrid apát síremléke, melynek faragásánál a szobrász nem elégedett meg a szokásos hossznégyszög idommal, hanem a csúcsíves architektura körvonalait követve a sírkő felső részét háromszögűvé alakította, s az építőművészi tervezésnek is reá nyomta bélyegét a mester.
Ezen ábrát is Storno Ferencz rajza után készítettük. (Megjelent id. műben mint 6. sz. fametszet.)
Czudar László sírköve inkább szobrászati alkotás, minden architektonikus keretelés és diszítés mellőzésével. Művésze kiváló gondot fordított az elhunyt alakjának méltóságteljes ábrázolására s ezért teljes főpapi ornatusba öltöztetve faragta ki az apátot, nem feledve le a főpásztori joghatóság jelvényein kívül a középkor kedvelt symbolikus alakzatait sem művészi alkotásáról, értjük az apát lábai alatt levő ebeket, melyek a hűség jelképei.
Az elhunyton egyszerű czipőket, dúsredőzetű albát s e felett tunicellát és harangalakú díszes miseruhát látunk, mely utóbbi elől kereszttel van diszítve. Nyaka körül a szerzetes csuklyát födő amictus jól kivehető; fején hímzéssel és kövekkel ékített főpapi süveget (mitra speciosa) visel, kezeit ötszirmú rosettekkel diszített keztyű borítja; jobbjában nyolczszögű pásztorbotot tart, melyet a két noduson kívül nyolczszög alakú görbületében lomb ékít; balkezében két csattal zárt evangéliumos könyv látható. Az elhunyt feje alatt négy bojttal ellátott hosszúkás vánkos van, jobbvállánál pedig családi czímerét (hegyes végű paizsban domb felett hatágú csat), faragta ki a szobrász.
A sírkövön olvasható felírás a czímerpaizs felett kezdődik minuscula betűkkel: + anno dni – m – ccc – lrru in die sarti martini obyt avbas ladvzlaus dictvs cvdar * az az: + anno Domini millesimo tercentesimo septuagesimo secundo in die sancti Martini obiit abbas Ladislaus dictus Cudar. (Az Úr 1372. évében, szent Márton napján halt meg László apát, a Czudar nevű.)
E síremlék valamivel kisebb (hossza 2˙15 m., szélessége 1˙02 méter) az előbbinél. Kár, hogy egyik alkotásnak mesterét sem ismerjük, pedig a most leírt sírkő megalkotója művének úgy tervezésében, mint kivitelében művészi színvonalra emelkedett.
Nem hagyhatjuk szó nélkül itt XIV. századi egyházi falfestészetünk egy igénytelennek látszó, de mégis érdekes maradványát, mely a váradi hajdani székesegyház területén foganatosított ásatások alkalmával került napfényre és kiállításunkon az anjou-kori emlékek között be volt eredetiben mutatva a n.-váradi lat. szert. püspökség szívességéből.
A székesegyház négyszögű épületkövei egyikén, mintegy 50–55 négyszög cm. nagyságban maradt reánk hírmondó gyanánt e falfestmény-részlet, mely barna színnel keretelt négykarélyú idomban (a karélyoknak csak egyike van meg és a második karély kezdetének hajlása, melyből a négy karélyra lehet következtetni) kékszinű alapon egy szent püspök mellképét ábrázolja vörös miseruhában, püspökpálcza nyomaival jobbválla felett, sárgás kihajló parurával nyaka körül; bajuszos, szakállos fején a püspöksüveg alsó része még fönmaradt, feje körül sötétebb kék keretű sárga nymbust látunk benyomkodott nyolczszirmu rosettekkel mustrázva.
Az alak körvonalai a freskó-festés technikájára valló modorban élesen be vannak a vakolatba mélyítve. Az alak barna bajusza és szakálla fehér színnel van felülfestve.*
Szines rajzát kiadta Bunyitay Vincze: A váradi püspökség története. III. köt. 36. lap, II. tábla.
Ezen festményrészlet, mely olasz mester ecsetére vall, egyúttal a váradi székesegyház hajdani művészi értékű falfestményeire enged biztos következtetést vonni, melyek szt László templomával és a magyar szent királyok érczszobraival együtt a török uralom alatt örökre elpusztultak.
